Nógrád. 1971. április (27. évfolyam. 77-101. szám)

1971-04-18 / 91. szám

Toldi Miklós A farkasokkal viaskodó Toldi, Fadrusz János, a századforduló egyik leg­jelentősebb emlékműszobrászának alkotása. Fadrusz János (Pozsony, 1S58— 1903, Budapest) szegény szülök gyermeke volt, számos nehézség közepette végezte tanulmányait. Pályáját, mint lakatosinas kezdte, szabadulási mun­kájával nyerte el első aranyérmét. 1882-ben Pozsonyba ment, ahol fafara­gással, barokk és biedermeier ízlésű mintarajzokkal kereste kenyerét. 1888-tól a bécsi Képzőművészeti Akadémia hallgatója, mestere E. Hellmer, as újbarokk szobrászat tipikus képviselője volt. Fadrusz alkotta a kolozs­vári Mátyás király szobrot, a Wesselényi-emlékszobrot és a Tuhutum-oltárt is. Toldi Miklós szobra egyike legmozgalmasabb műveinek, erőtffljes sízug- gesztivitás, megragadó realizmus jellemzi. Szinte megelevenednek Arany János csengő verssorai: „Akkor fogja Toldi, jót kanyarít véle I És a kan­hoz vágja, mely rohan feléje....” Túlterhelés a középiskolákban A közelmúltban a megye négy középiskolájában több mint 400 tanuló bevonásával életmódfelmérés készült. A tájékozódást vezető szervek — a KISZ Nógrád megyei bizott­sága és a megyei tanács mű­velődésügyi osztálya — az írásos és szóbelli információ­kat azzal a céllal gyűjtötték, • hogy a megye középiskoláinak belső életéről, a tanulói terhe­lés alakulásáról, méreteiről megbízható képet kapva se­gítsék az iskolai oktató-neve­lő miunka feltételeinek javítá­sát. Heti 80—84 óra tanulás Azok a tapasztalatok, ame­lyek a közérdeklődésre számol tartanak, régóta foglalkoztat­ják a társadalmi közvéle­ményt, szülőiket, pedagóguso­kat, diákokat, a nevelésért felelős valamennyi szervet és intézményt. Szülőd értekezle­teken, nevelési értekezleteiken, diőfcparlamenti tanácskozáso­kon és szakmai megbeszélése­ken egyaránt az egyik legvi­tatottabb téma a tanulói túl­terhelés problémaköre. A felmérés adatai szerint a tanulmányi munka abszolút méretekben a legtöbb időt le­kötő tevékenységi forma — s ez, középiskolásokról lévén szó, természetesnek is tartha­tó. Az egyes tanulói rétegeken belüli aránytalanságok, kiala­kult szélsőségek és hosszabb ideje érvényesülő tendenciáit azonban komoly figyelmezte­tésül szolgálhatnak: sürgős intézkedéseket követelnék. A tájékozódás első megdöbbentő adatai közül is kiemelkedik a heti 80—84 órás tanulási idő, amelyet a közepes szint felet­ti tanulók fordítanak átlago­san tanulmányi kötelezettsé­geik teljesítésére. S bár eb­ben a magas óraszámban a heti kötelező tanítási órák is szerepelnek, a tanulói túlter­helés, a középiskolások élet­módija torzulásának beszédes bizonyítéka ez az adat. Gimnáziumaink elsőrendű okitattiási társadalmi feladata a továbbtanulás, a felsőoktatás­ban való részvétel előkészíté­Társttdákni, tudati és kulturális * életünk időszerű kérdéseiről a X. kongresszust követően is sok szó esik lapjaink hasábjain. A mindenna­pok által felvetett jelenségek, esetleges gondok vizsgálata valójában napi fela­dattá vált Az egyszerű újságolvasó is leszűrheti naponta a két rendszer ver­senyének állását, azt a két ellentétes, tartalmában, lényegében és irányában más-más utat, amelyen az emberiség jelenleg halad. A kongresszus megállapította, hogy \jea utóbbi években a haladás és a re­akció erőinek világszerte folyó küzdel­me folytatódott a társadalmi élet min­dé») fő területén, a gazdaságban, a po­litikai, ideológiai, kulturális életben egyaránt”. Nem véletlen az sem, hogy a kongresszusi anyagban az ideológiai élet és a művelődési feladatok olyan jelentős teret kaptak, hiszen — egyé­ben kívül — a tudati és a szellemi fronton, a tudatban válik kézzelfogha­tóvá az az ellentét, amely a kapitaliz­mus és a szocializmus között fennáll, s e fronton is érzékelhetjük azt a tényt, hogy semmiféle integrációról nem lehet szó a két világrendszer kö­zött, amint azt a ma oly gyakran em­legetett konvergenciaelmélet szívesen bizonygatna. Valójában a két rend­szer harcában az győz, amelyik az anyagi, szellemi életben többet tud ad­ni a másiknál. Ezek után szóljunk néhány szót feoi- fetráBs, ideológiai, világnézeti életünk egy-két jelenségéről, gondjáról. Meg- áBapíSiatjuk, hogy a pért kulturális politikája fő vonalaiban helyes, változ­tatásra nincsen szükség. Elsődleges célként jelöli meg a marxizmus—leni- niairas elméletének érvényre juttatását az élet minden területén. A fejlődés azonban ellentmondásokat is feszinre bojtot, ez lényegéhez tartozik. E fel­fogás jutott érvényre a kongresszuson is, s ez mindenképpen a realizmus je­gyében történt. Folytatni kell, ami jó. de elvetjük, ami torzít. Ez ideológiai életünk vezérfonala. Az emberek eszé­Vasárnapi jegyzet A dolgozók és a közerkölcs ért és szivéért harcolunk, az emberek sokoldalú megnyeréséért küzdünk. E küzdelemnek ugyancsak jelentős tere­pe a kulturális front. Mindezt ma, a gazdasági reform kö­rülményei között folytatjuk. A kong­resszusi határozat kimondja: „Az utób­bi időben a gazdaságirányítási refor­mot is félremagyarázva és abban iga­zolást keresve, erőre kapott az indivi­dualizmus, és az egoizmus, a munkával meg nem szolgált haszonszerzésre való törekvés, a spekuláció.” Ugyanakkor hangsúlyoznunk kell azt, hogy ezzel egyidőben nőtt az emberek felelőssége, a szocialista demokrácia kibontakozása tudatosabb kapcsolatot alakit ki az egyén és a társadalom között. S min­denképpen érvényes, hogy a közerköl­csöt a dolgozók határozzák meg. Mégis — kellemetlen kísérőjelenség­ként — valóban erősödött a kispolgári gondolkodásmód, s találkozhatunk egy­fajta közéleti közömbösséggel, és így tovább. Mindezt, természetesen, nem a reform szülte. A kérdést — sajátos mó­don — éppen a fejlődés veti fel: mire használjuk a fokozódó jobblétet? Cél­lá válik-e a szerzés, vagy eszközzé? Mi történjék azzal, amiből több lesz, az anyagi javakkal? A válasz kézenfekvőnek tűnik: a szocialista humanizmust erősítse. Á szocialista társadalmi rendszer a meg­határozója életünknek, a társadalmi rend, a tulajdonviszonyok, az ideoló­giánk biztosíték arra, hogy a vészha­rangot ne kongassuk az esetenként je­lentkező kedvezőtlen jelenségek láttán. Bármily furcsán hangzik is azonban, tény, hogy az embereket meg kell ta­nítani élni. És ez a mi dolgunk. A köl­tő szavaival élve „nem is kevés”. Igaz, ma még az eszköz, vagy cél dilemma, nem mindenkinél alapkér­dés. Mégis, a kérdéskör, ha kissé „elő­legezett” is, fontos probléma. Elsősor­ban a kispolgáriság elleni harcban. Az anyagi eszközöket az etikai, értelmi, érzelmi gazdagság növelésére kellene fordítani. Hiszen az anyagi gazdagság mit sem ér, ha például belső szegény­séggel, kulturálatlansággal párosul. A pozitív ideál ismérvei közé tartozik, hogy képes a kétféle gazdagodás ösz- szehangolására, képességeinek teljes kibontakoztatására. Jegyezzük meg azt is, hogy a kis­polgáriság távolról sem azonos a kis­polgársággal. A kispolgáriság egy­fajta gondolkodási módot jeleni. Nem egységes koncepciót, hanem minden­képpen valamiféle eklektikus „keveré­ket”. Megnyilvánulásai közé tartozik — többi között — a harácsolás, az önzés stb. is. Ennél is fontosabb azonban, hogy a kispolgári gondolkodási mód szinte állandó talaja mind a jobb, mind pedig a baloldali elhajlásoknak. És ez a legnagyobb veszélye. A kispolgáriság társadalmi bázisa, természetesen, hazánkban egyre szűkül. Tény azonban, hogy az erkölcsi köte­lesség rendje korábban lényegesen egy­szerűbb volt, mint napjainkban. Az anyagi, társadalmi viszonyok gazdago­dásával nőtt az igény az „egyed” fele­lőssége iránt is. (Például szükséges, hogy az egyéni érdek a csoport érdekén belül váljék össztársadalmi érdekké.) Ez bonyolultabb folyamatot feltételez, de az egyén számára is a boldogulás lehetőségének tágulásával jár. Lehető­séget nyújt a személyiség teljesebb ki­bontakoztatására. A teljesség igénye nélkül beszeltünk néhány dologról. Végül is van egy fegyverünk, amely minden vélt, vagy Valós bonyolultságon átlát, ez pedig a marxista gondolkodási mód és a szo­cialista erkölcs. Tóth Elemér se. A hosszú évek óta kiala­kult gyakorlat tanúsága sze­rint a gimnáziumokból első­sorban a legtehetségesebbek, a legkiválóbbak jutnak el a felsőoktatási intézményekbe. Több éves átlagszám szerint az érettségizettek valamivel több minit 20 százaléka kezdi meg ősszel felsőfokú tanulmá­nyait. Ebben az összefüggésben a nagymértékű tanulmányi el­foglaltság hatékonysági fóka, az oktatás gazdaságossága igen alacsony szintűnek tűnik, s ilyen értelemben különösen indokolt a tanulói túlterhelés okainak vizsgálata, a tapasz­talt negatív jelenségek mi­előbbi orvoslása. Oktaitáspoli- tiikánk humanista tartalma, szocialista törekvései, de a budományos-technákai forra­dalom igényen is egyre több általánosan művelt, középszin­téin képzett dolgozót igényel­nek. Figyelembe véve azonban más középfokú iskolák (szak­középiskola, szakmunkásképző iskolák) funkcióit, a jó kép­zettségi szint elérésére fordí­tott energiamennyiség alapján a gimnáziumi képzés jelenlegi problémái kapnak különös hangsúlyt. 1 úlzott elvárások A gimnáziumi képzés vesz- teségiességéről beszélhetünk akikor is, ha az iskolák belső légkörére gondolunk, ha a jobb jegyekért, a sikeres érettségiért folytatott, gyak­ran természetellenes légkörű küzdelemre is felfigyelünk, s ennek deformáló, nem egy­szer demoralizáló hatásá val is számolunk. S túlterhelésiről beszélhetünk az életkori sajá­tosságoknak aligha megfelelő, torzult életformára gondolva, amely az ilyen mérvű tanul­mányi elfoglaltság nyomán ki­alakult. Az okok, amelyek a jelenle­gi helyzetet létrehozták, sok­félék és magyobbára ismertek. Ide sorolhatók a túlhaladott, az átlageredményre építő egyetemi felvételi rendszer, a túlzott szülői elvárások, az általános iskolai képzés prob­lémái, a korszerűtlen tanítási és tanulási módszerek, az ok­tatás objektív feltételeinek korszerűtlensége, a rossz tan­könyvek, a maximalista tan­tervek, s nem utolsó sáriban, az iskolák gazdaságtalanul meg­szervezett belső élete (tanítási órák hatásfoka, délutáni el­foglaltságok rendszere). A különféle tényezők ter­mészetesen nem agyforma mértékben járulnak hozzá a nevelésá-aktatásd szempontból egyaránt nyomasztó, sőt ve­szélyes helyzet kialakulásá­hoz. Így a megoldás sem csu­pán, és nem elsősorban tan­tervi reform útján keresendő. Az első feladatnak az iskolán belüli élet ökonomikusatok magszervezése kínálkozik. Je­lenleg ugyanis a délelőtti órák és a délutáni elfoglalt­ságok egyaránt az esti, ottho­ni tanulást készítik csupán elő, s ennek hatásfoka pszichi­kai-fiziológiai tényezők hatá­sára már igen minimális le­het csak. A tanulói túlterhelés nem általános jelenség. A közép­iskolások másik jelentékeny csoportja heti 40—45 órás ta­nulmányi időmennyiséggel a követelmények minimális szintű teljesítésére törekszik, e réteg életmódjára nem a túlterhelés, hanem a prog- namtalaniság. a rendszeres és tartalmas programok hiánya jellemző. E probléma nevelé­si konzekvenciái — sokak pél­dája igazolja — nem kevésbé figyelni eztetőek. Munkamegosztási az iskolákban is A megoldást elsősorban aa egészségesebb iskolai légkör­ben a jobb iskolai munkameg­osztásiban (felnőttek és diákok körében egyaránt!), az ofatató- nevelő munka jobb feltételei­nek biztosításában és a jelen­legi feltételek jobb kihaszná­lásában kell keresnünk. Sóik olyan eleme van e megoldási lehetőségnek, amely nem igé­nyel központi intézkedést (jobb órarendek, korszerűbb oktatási módszerek, differen­ciáit foglalkozási formák, egészségesebb pályaválasztási tendenciák, kevésbé „jegy- központú” iskolai légkör stb.), de jó néhány temnáivalő vér f elsőbb szerveinkre, anyagi ■ és szervezeti téren egyaránt. A kibontakozás perspektívái' adottak. Nemcsak azért, mert a jelenlegi helyzet gyors or­voslása sürgető társadalmi feladat, s ennek megoldására a X. kongresszus óta egyre ha­tározottabb törekvés tapasz­talható —, hanem ászért is, mert iskolai struktúránkat a fonmálihatóság nagy lehetősé­ge jellemzi, s ennek kihasz­nálása a felnövekvő nemzedék érdekében viszonylag rövid idő alaitt valósítható meg. Kiss Aurél Kórót kérőztek Hallottam egyszer Vali Gábori, a tüdőbajos vézna vándort, mikor váltunkra nőtt a bánat, hozta a szót vigasztalásnak. Leült a szúett lóca szélén, por parázslóit tenyerén, térdén. Körötte körben szentek üllek, nzottak, vének, keserűitek, a füstben megbillent az ablak, Tpa-naszt köhögtek, jajt ugattak. A porruhás nagy néha lázadt, s kaszák a füstben rajba álltak. kifénylett csépek fölriadtak dühére félrevert harangnak, s ha görbe karját megemelte, tüzes trónust tartott a melle. Végül nem jött, hiába várta rozsdás kaszák alázkodása, odalenn a Viharsarokba’ csendőrök kapták szuronyukra. Mig paraszt-szentek válla hajlott, kórót kérőztek kinn a barmok. Bényei József NÓGRÁD — 1971. április 18., vasárnap

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom