Nógrád. 1971. április (27. évfolyam. 77-101. szám)

1971-04-17 / 90. szám

Ae új lakásrendelet Pályaválasztás As olvasó kérdés — as illetékes válassol Fiatalok az emelvényen Ismét több kérdést kaptunk olvasóinktól, akik a közel­jövőben életbelépő, új lakásrendelettel kapcsolatos problé­máikra szeretnének választ kapni. Felkerestük dr. Szijjártá Antalt, a Salgótarjáni városi Tanács igazgatási osztályának vezetőjét, aki válaszolt az olvasók kérdéseire. Hogyan történik a teljesítménybérben dolgozók lakbér- pótlása? — A teljesítménybérben dolgozók lakbérpótlása a havi átlagkereset növekedésének megfelelően történik. Az egész évi kereset havi átlagát kell, az előző évi kereset havi át­lagához viszonyítani. .1972. évre vonatkozóan viszont az 1971. első és második félévi keresetek havi átlagát veszik figyelembe. Itt mindjárt szeretnék utalni arra is, hogy mit vesznek figyelembe az átlagkereset kiszámításánál. Az átlag- keresetbe beszámít a béralap, bérköltség terhére kifizetett munkabér, szövetkezeti tagoknál a munkadíj (bérpótlékkal) az átlagkeresetbe számít a részesedési alap terhére fizetett összeg, továbbá ide kell venni a célprémiumot, céljutalmat, nyereségprémiumot, a munkáltató által vállalt külső meg­bízási munkák bevételéből jogszabály alapján folyósított díjazást, prémiumot, valamint a másodállásból, mellékfog­lalkozásból származó keresetet. Szanálás esetén az építési hozzájárulás, vagy a lakás- használati dij, milyen mértékű lesz? — Ha a lakásügyi hatóság a tanácsi bérlakást a kisa­játított ingatlanban lakó, volt tulajdonos részére cserelakás­ként utalja ki, nem kell fizetnie lakáshasználatba-vételi dí­jat, abban az esetben, ha a kiutalt lakás azonos minőségű az igénybe vett lakással. Hogyan állapítják meg a rendelet hatálybalépése után a. nyugdíjba menők lakbérét? — Amennyiben a kereső bérlő 1971. július hó első napja után válik nyugdíjassá, úgy őt a jövőben, élete vé­géig akkora lakbérhozzájárulási összeg illeti meg, amekko­rát neki kereső korában utoljára folyósítottak. Az alagsori, vagy magas emeleti lakásokban lakó bér­lők• kapnak-e valamilyen kedvezményt? — A Salgótarjáni városi Tanács rendelete álapján, a lakáshasználatba-vételi dij mértékét tíz százalékkal csök­kentik — ez a havi lakbér mértékére is vonatkozik —, ha a lakás alagsorban van, vagyis a lakószoba padlószintje lega­lább 15 centiméterrel, de az almagasság kétharmadát meg nem haladó mértékben van a terepszint alatt: akkor, ha a lakás felvonó nélküli lakóépület 4. emeleténél magasabb emeleten fekszik; valamint a kedvezmény vonatkozik pad­láslakásra is. A jövőben várhatók-e újabb kedvezmények azok részé­re, akik lakásproblémájukat saját erőből kívánják megol­dani? — X lakásrendelkezések új szervezeti formaként jelö­lik meg a lakásépítő szövetkezeteket. Ilyeneket azok alakít­hatnak, akik magánerőből kívánnak gondoskodni lakásról, mégpedig a szövetkezeti forma nyújtotta előnyöket is szá­mításba véve. A lakásépítő szövetkezet elsősorban azok számára je­lent kedvező lakásbiztosítási lehetőséget, akik a lakások fel­építésében közvetlenül is közre tudnak működni. A jogszabályok kifejezetten lehetővé teszik azt, hogy a tagok munkával is részt vegyenek az építkezésekben, to­vábbá azt, hogy a tagok munkahelye, vállalata kivitelezéssel is segítséget nyújtson dolgozóinak. Mindebből következik, hogy a lakásépítő szövetkezet elsősorban a nagycsaládosok, a fiatal házasok, az alacso­nyabb keresetűek — mindenekelőtt az üzemi dolgozók — szervezett lakásépítési formája. A lakásépítő szövetkezet tagja a szodálpont!kai kedvez­mény levonása utáni összeget a következő feltételek szerint fizeti meg? 'Az előtörlesztést Kölcsönnyújtás Telepszerű, több­szintes lakóház­építkezés esetén Egyedi, többszín tes lakóház-épít­kezés esetén 25% 30% határa: 750/» 70% A kamat: 120 000 forintig 100 000 forintig 2%, ezen felül 2%, ezen felül 6% 6% Törlesztési idő: 35 év 30 év A szociálpolitikai kedvezmény a telepszerű, többszintes lakóház-építéseknél gyermekenként 30 000 forint, más csa­ládtagok után 20 000 forint, egyedi többszintes lakóházak építése esetén pedig egyöntetűen 20 000 forint. A kedvez­mény felső határa a telepszerű, többszintes lakóházaknál az eladási ár 45 százalékát, az egyedi többszintes építkezések­nél pedig 40 százalékát nem haladhatja meg. Kilencig úgy ment miniden miint a karikacsapás. Az el­nök olvasta a jelentkezők ne­vét, s a tagok valamennyit befogadták magúik közé. öz­vegy Szabó Károlyné kérelme utolsónak maradt. Nem vé­letlenül történt ez így. AZ elnöik, meg a tagok is tud- ták jód, az asszony már nem­igen gyarapítja a közöst. Hatvanöt esztendejét hozta nehezen engedelmeskedő lá­bain a szövetkezetbe. Ezt ajánlotta a hat hold föld mellett. Hol szaladt lé élete? Mesélték, hogy a földdel, a földért dolgozott egészen mostanáig. Szabó Károly, amíg élt, kemény gazdaem­ber volt. Amikor megalakult a szövetkezet, hiába hívták, kívül maradt. Messze a falu­tól a határ szélén hasították ki néki a hat hold földet. Mellettük a szövetkezetben megindult a munka és a ma- gára maradt emberpár két­ségbeesett igyekezettel dol­gozott. A férfi minduntalan azzal nyugtatta magát: csak azért is megmutatja, hogy egyedül is boldogul. Az asz- szony nem háborgott, nem A tizedik ellenkezett. Szótlanul dolgo­zott, amennyi a napba bele­fért. Még szántott is férfi­módra, ha úgy hozta a dolog. így teltek az évek és az asszony egyszerre egyedül maradt. Hogy az embere el­távozott, egyre fogyott az ő egészsége is. Már nem járt ki a határba, a házban sem vitték beteg, megduzzadt lá­bai. Később ágyinak dőlt, s hogy gyereke siem volt, a ro­konok, szomszédok vittek ne­ki ételt, tartották rendben a konyhát a szobát. Gazdátlan lett a fold, amiért egész éle­tükben dolgoztak. Szabó Ká- rolyiné sokáig töprengett, amíg rászánta magát éis el­küldte az elnöknek a felvéte­li kérelmet. Minden szó. amit leírt, könyörgés volt. Mélyü­kön ott lapult a bizalom, hogy felveszik a szövetkezet­be. öregségére mégsem ma­rad egészen egyedül. Amikor az elnök a nevét olvasta egyszerre fel bomlott a gyűlési addigi rendje. ESveszek a jegenye magas­ságú támfalak között. Ember­szemnek hatalmas az út a te­tőig — üzemnek megfelelő a csarnok: Európa legkorsze­rűbb tanhutája. Belülről át­hatja a pirosán izzó üveg le­heleté. Fejem felett a ven­tillátor friss levegőt befúvó zümmögése. ★ Azt mondják: az üvegfú­vás különösen nehéz mester­ség. Ezt tartja a közhiedelem, csupán azok cáfolják — nem „jópofaságból” — akik művelik is. Legyen az 54 éves mesterember, vagy fél éve el­szegődött tanuló. Közös sza­vaikból szeretet, az üvegcsi- nálás iránti vonzalom, türel­metlenség, s az anyag tiszta­ságával vetekedő őszinteség csendül ki. Mi kell ahhoz, hogy valaki — három évfolyam elvégzése után — kiváló felkészültségű mester legyen? A választ adó Huszár Tibor oktató szerint, hozzáállás, ügyesség, kézérzé­kenység, rátermettség, megfe­lelő figyelőképesség. Végig­hallgatva a szavakat, éppen elég felderíteni a mögöttük levő tartalmat: egész embert kíván, már tizennégy éves korban is! — Ezt a szakmát el kell lopni — közölte Derobrovszky József üvegfúvó mester —, ahogy édesapám is mondta: el kell figyelni, hogyan csi­nálja a másik. A megállapí­tás mögött 34 dolgos munkás­év súlya található. — Akarat kérdésié! — hallom szavait, ahogy karba tett kézzel — munkájából a krónikás szakí­totta ki! — elnézte a körülöt­te szorgoskodó fiatalokat, s örömmel mustrálta mozgásu­kat Mert az elsősök már po­harakat készítenek. Jó ját­szani az üveggel — mondta a tarjáni Kocsis István, pedig egy évvel ezelőtt nem is gon­dolt a fúvócsőre: motorokról álmodott, autók javításáról, mígnem a végállomás az üvegipar lett. Pedig Kocsis Pistát féltet­ték szülét Mondogatták gyak­ran: fiam, ne menj oda, ki­készít az a munka. Ma már látják: a „kikészítés” nem itt kezdődik, de a mesterség di­csérete. s becsülete igen. Hogy nehezen teltek az első hetek, azt valamennyien bevallják. Meg kellett szokni a légkört: megismerkedni a szerszá­mokkal, a balesetmentes mun- kafogásokkal. Aztán teltek a hetek, s az első banka (golyó) elkészítésekor — ami már tel­jesen önálló munka volt! — majd kiugrottak bőrükből. Sa­ját leheletük, kezük eredmé­nyességét látták: formával álltak szemben, amiből elin­dul a további fejlődés, hogy a további megmunkálás során, — Ha jönmii akar, csak jöj-i jön! Bgyiedül, betegen mill kezdene? — Fejkendős aszJ szonyok kórusa zengett vala- honnan az utolsó sorokból. — Nem úgy van az! Va­gyunk adegen öregek! Fiata­lok kellenek a szövetkezetbe. Pirosaroú férfi állt fel, ér­des hangja beleszaladt az asz" szonyok szavába: . — Azért az öregeknek is élniük kell valamiből! Itt élt) a faluban, hová fordulj an d hftjban, ha nem hozzánk! Amikotr szavazásra került st 6or, azok is felemelték ke­züket, akik az imént mé^ aggályoskodtak, özvegy Sza­bó Károlynál, aki idős isj beteg is, s ezért segítségnél szorult felvették a termelő- szövetkezetbe. Mindez Nógrádsápon tör­tént a termelőszövetkezet közgyűlésén ahol tízzé? gyaJ rapodott megint a t&z-iagolí száma. S ahol a vezetők és a tagok emberségből kitűnőre vizsgáztak. Vincze István né pohárnak nevezett edény le­gyen belőle. Jöttek a többiek is. Mé­hész István Parádsasvárról érkezett. Édesapja szakmáját választotta. A tavaly nyári dolog jó előképzésnek bizo­nyult, s ha letelik a három év, még a szilikátipari szak- középiskolával is megpróbál­kozik. Saját jószántából vá­lasztotta ő Is a szakmát, akár­csak a bodonyi Fejes Gábor. No, meg azért is, mert — ezt valamennyien közölték — jól lehet keresni. Az oktatók mondták: a jó üvegfúvó át­lagban a négyezret i6 megke­resi. Baksa Frigyes Karancsaljá­ról az iskolai kirándulásnak köszönheti, hogy így válasz­tott. Jött, látott, de a győze­lem még hátra van. Bár az indulás biztató — mindig ötöst kapott eddig gyakorlat­ból — a hátralevő két és fél év tekintélyes idő. Ezt em­legette a baglyasi Elek Jóska is szerényen. Emberek a jegenyemagassá­gú támfalak között. Hivatást választottak, akár csak azok, akik most végeznek a tarjáni öblösüveggyár tanhutájában. Mert ünnepi ez az év: a há­rom évvel ezelőtt felavatott tanműhely első ízben bocsát ki végzős tanulókat. S nem­csak szakmát ad, hanem mű­veltséget is. És az eredmé­nyesség nemcsak az üveggyér, hanem a 211. számú Szak­munkástanuló Intézet é6 Márton Tibor oktató érdeme is. Molnár Zsolt Tv-eiőzetes Jelenet „A csábítás trükkje” című angol filmből. [A Tv április 24-i (szombati) műsorához!] Bródy Sándor: A dada (szerda, 20.00). A háromfel- vonásos színmű közvetítése a Tháiláa Színház előadásában, felvételről. 1902-ben mutat­ták be először Bródy színmű­vét, elsőként a „Trióból” — A tanítónő és A medikus mellett —, amivel Bródy — akkor — a magyar dráma úttörőjévé vált. A bemutató botrány lett, a polgári kö­zönség elutasította a dara­bot, s csak néhány an, az ér­tők — Adj’', Ignotus — tap­solták meg. A nyomor, a ki­szolgáltatottság, az emberpi­ac jelentik meg a színpadon a meglesett parasztlány sorsá­ban, aki szaptatósdajkának szegődik, s akiit végül az ön- gyilkosságba kergetnék. A cselédkérdést később Koszto­lányi az Édes Annában. írta meg felejthetetlenül, s a kér­désre végül Bálint György tett pontot: a cselédkérdés­nek nincs megoldása, magá­nak a kérdésnek kell meg­szűnnie, A mű jelentősége, hogy magyar színpadon ilyen jellegű társadalmi vádirat eddig nem szerepelt. A fő­szerepeket Horváth Teri, Esztergályos Cecília (Bolygó Kis Erzsébet alakítója), Po­lcnyi Gyöngyi alakítják. ★ Költők Leninről (csütörtök, 21.15). Leninről, a proletár- forradalmárról, az ideológus­ról, a politikusról könyvtára­kat írtak már esszéisták, re­gényírók, filozófusok és má­sok. Valami módon minden­kinek megmozgatta a fantá­ziáját századunknak e legna­gyobb alakja. Életével, mű­veivel, világfarmáló alkotá­saival a költőkét is. A mű­sor Lenin születési évfordu­lóján Bertolt Brecht, Vla­gyimir Majakovszkij és La­dányi Mihály verseivel idézi meg Lenin) felejthetetlen allakját. I 11 j bányamentőket képeznek A Salgótarjáni Központi Bányamentő Állomás hatáskö­re kiterjedt Heves megye egy jelentős részére, így többek között a recski ércbányára is. Az ott dolgozó aknamélyí­tő vállalatnál 20 fizikai és 10 műszaki dolgozót készíte­nek fel elméleti és gyakorlati oktatással, tehát tanfolyamon, bányamentőnek. Előadókat a Központi Bányamentő Állo­más szakemberei közül biz­tosítanak. A 84 órás elméleti és gyakorlati oktatás után, áp­rilis végén kerül sor a bá­nyamentők vizsgáztatására. Cél, hogy mindenütt időben kéznél legyen elegendő bá­nyamentő, ha veszélyt kell el­hárítani. Csak a fizikaiak ? összegezte a brigádok versenyfelajánlásait a sal­gótarjáni tűzhelygyár szak- szervezeti bizottsága. Ebben az évben a gyár hatvanegy brigádja vesz részt a szocia­lista munkaversenyben. Négy brigád A vállalat ki­váló szocialista brigádja címért, negyvennégy az arany-, három a bronz-, nyolc az ezüst jelvény, kettő pedig a Szocialista cím első ízbeni elnyeréséért küzd. Közöttük csak egyetlen műszaki brigád van, mert a műszakiak többsége még nem érzi szükségét, hogy bekapcsolódjék a szocialista munkaversenybe, és a bri­gádmozgalomba. A munká­sok joggal teszik fel a kér­dést, hogy a „Szocialista mó­don dolgozni, tanulni és él­ni” csak a fizikai dolgozók­ra vonatkozik? NÓGRÁD — 1971. április 17., szombat 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom