Nógrád. 1971. április (27. évfolyam. 77-101. szám)

1971-04-15 / 88. szám

I .. ____ NOGRAD :Mfc Századik születésnapját ünnepelte Nemtiben Pintér András­áé Kaszás Erzsébet. Ezen a szép születésnapon felköszöntöt- fék az úttörők, a tanács és a pártszervezet képviselői és ajándékkal kedveskedtek az ünnepeltnek. Képünkön: Fekete Sándomé és Farkas Jánosné a Vöröskereszt nevében köszön­tik Erzsi nénit. Fotó: Céhmester Kollektív szerződésekről tanácskozott a KPVDSZ megyei bizottsága Szerdán délelőtt a kollek­tív szerződések végrehajtásé­nak és az új szerződések elő­készítésének tapasztalatairól, az ezzel kapcsolatos tenniva­lóikról tanácskozott Salgótar­jánban a KPVDSZ megyei bi­zottsága. A legutóbbi kötelező beszámolókat értékelve meg­állapította, hogy nem minde­nütt készítették el az írásos jelentést, több vállalatnál még meg sem tartották a dolgo­zók tájékoztatását. Több he­lyen kifogásolták, hogy a be­számolók nem tértek, ki az egész kollektív szerződés végrehajtására, a feltárt Hiá­nyosságokból nem vontak le kellő következtetést. A megyei bizottság azért bí­rálta a vállalatvezetők, illet­ve egyes szakszervezeti bi­zottságok tevékenységét, mert a már említett okok miatt csak igen felszínes jelentése­ket terjesztettek a dolgozók elé. Figyelmen kívül hagyták az ezzel kapcsolatos rendelet politikai célját, a dolgozók széles körű tájékoztatását, az üzemi demokrácia erősítését. Több helyen hiányzott az ön­kritika és éppen ezért nem is elemezték a mulasztások oka­it. Elsősorban a kollektív szerződésnek azokat a pont­jait értékelték, ahol az elkö­vetkezendő időszakban módo­sításokat kívánnak végrehaj­tani. Az űj kollektív szerződés- tervezet tartalmi alapját a vállalati beszámolók képezik. Ezért is fontos, hogy a viták során elhangzott javaslatokat a szakszervezeti bizottságok a gazdasági vezetőkkel együtt gondosan értékeljék és hasz­nosítsák az új kollektív szer­ződés készítésénél. Az elkövetkezendő hetekben még nagyon sok munka vár a vállalatokra, ha időben ed akarják készíteni a kollektív szerződést. Ezzel párhuzamo­san természetesen a munka­védelmi szabályzat, újítási szabályzat, a törzsgárdasza- bályzart, ezenkívül a vállalat közép távú terve is készül, amit időben vitára kell bo­csátani és a szükséges javas­latokat is feldolgozni. Ivott« haragra ger'edt, börtönt kapott Eröezafcofi cselekményért há­romszor állt már bíróság előtt Bada Izidor, 26 éves sóshartyáni lakos. Badát a községben köte­kedő embernek ismerik. Ha te­heti, szívesen néz a pohár fene­kére. Jellemző, hogy kétszer már Salgótarjánba kellett szállíta­ni, a kijózanító állomásra, olyan részeg volt. Bada, aki a múlt év szeptemberében szabadult a bör­tönből, ahol nyolc hónapot töl­tött, ez év április 4-én újabb bűncselekményt követett el. Sóshartyánban az egyik háznál kiét társával munkát végzett, köziben pálinkát és bort is ivott. Délután 4 órakor hazafelé indult, útközben betért a kocsmába, és itt feleségével sörözött. Bada már ittas volt, amikor hazafelé me­net, útja Bada Sándor önkéntes rendőr háza mellett vezetett el, akire Bada Izidor haragudott, mert korábban intézkedett vele szemben. Az ittas férfi ordítozni kezdett a ház előtt, botránkozta- tóan viselkedett, fenyegető kije­lentéseket tett, míg végül is fele­sége megfékezte, hazavitte. Ott­hon nem volt maradása Bada Izidornak. Moziba indult, és út­közben összetalálkozott az éppen szolgálatot teljesítő Bada Sándor­ral, akinek társaságában egy másik önkéntes rendőr is volt. „Jó, hogy jössz, te híres!” — kiáltotta Bad»a Izidor, és halánté­kon ütötte az önkéntes rendőrt, a dulakodás során mellbe vágta Bada Sándor társát is, majd meg is rúgta és letépte toarszallagját. A Salgótarjáni Járásbíróság visszaesőként elkövetett garázda­ságban, és hivatalos személy el­leni erőszakban mondta ki bű­nösnek Bada Izidort, és egy év szigorított börtönre ítélte. Mel­lékbüntetésként két évre eltiltot­ta a közügyé^ gyakorlásától, és kizárta a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből. Az elítélt enyhítésért fellebbe­zett, (ács) 1. v­Élménybeszámoló Dr, Hun vári György a nóg­rádi szénbányák dolgozója, bányamérnök, nemrég tért vissza Algériából, ahol há­rom évet töltött. Az Országos Magyar Bányászati Kohászati Egyesület bányászati szakosz­tályának nógrádi csoportja április 23-án, klubdélután keretében szervezi meg az Algériában járt bányamérnök élménybeszámolóját Színes diavetítéssel kísért előadás­ban hallgatják meg a három­éves külföldi tapasztalatokat. Ezt követően természetesen az érdeklődők kérdéseire is vá­laszt ad dr. Hunvári György. Versmondók versenye Tegnap délután, a József Attila Művelődési Központban került sor a salgótarjáni ' út­törők szavalóversenyére, amelyet már a jubileumi fel­készülés jegyében rendeztek meg. A nívós versenyem aranyérmet szerzett: Tóth Csaba, a Bartók Béla úti is­kola, Ferencz Melinda, a Mártírok úti iskola és Szabó Gábor, a Gagarin-iskola ta­nulója. Ezüstérmet kapott: Pál Ildikói, a Mártírok úti, Kosáry Katalin, a Bartók Bé­la úti iskola tanulója, és bronzérmet nyert Kovács Eríika, a Ga,garim Általános Iskola tanulója. NiFIáS Ifit április 15« csütörtök. Tas napja. A Nap kel: 4,57, nyugszik: 18.32 órakor. A Hold kel: —, nyugszik: 6.46 órakor. Szeles idő Várható időjárás ma estig: ki­sebb felhőátvonulások, cső nél­kül. Többiek": élénk, helyenként erős északi, északkeleti szél, leg­magasabb nappali hőmérséklet: 15 tok körül. Kitüntetések a KISZÖV-nél A felszabadulási évforduló alkalmával a KISZÖV szék­hazában nyújtották át Kiss Lászlónak, a KISZÖV párttit­kárának, a Szövetkezeti ipar kiváló dolgozója kitüntetést, ezenkívül a tömegsport érde­kében végzett munkáért a Kiváló sportmunkáért érem első fokozatát. A KlSZ-lakás- építésben kifejtett eredmé­nyes munkájukért Tóth And­rást, a városi pártbizottság dolgozóját és Valet Zoltánt, az építő-tervező ktsz dolgozó­ját ugyancsak a Szövetkezeti ipar kiváló dolgozója jelvény­nyel tüntették ki. Az ünnepségen Skoda Fe­renc, a megyei KlSZ-bizott- ság első titkára, a KISZ-la- kásépítési akció szervezéséért és a kivitelezésben való példa­mutató részvételért Bárdos Gyulának, az építő-tervező ktsz párttitkárának, a KISZ központi bizottság aranyko­szorús jelvényét, Karkusz László, Bábel Gyula, és Gyurkő Lászlóné szövetkezeti dolgozóknak pedig a KISZ központi bizottság oklevelét nyújtotta át — Vándorkiállítás. A Jds­terenysi, a kisterenye-bánya- telepi és a Rákóczi-bányate- lepi iskola úttörőcsapatai tab­lókon dolgozzák fel — közö­sen — az úttörőélet 12 pont­ját, amelyet bemutatnak a já­rás valamennyi iskolájában. ionon Hetvenöt évvel ezelőtt, 1896. április ló-én született a kiváló Nobel-díjas szovjet fizikus és fizikokémikus, Nyiko- láj Nyikolajevics Szemjonov, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának tagja, Állami díjas. Kora ifjúságától tudományos tevékenységet folytatott, s csakhamar a fiatal szovjet tudósgeneráció egyik legjelesebb képviselője lett. Tudományos kutatásaiban nagy teret szen­telt a modern reakciókinetikának; e területen végzett kuta­tásai hamar felhívták rá a külföldi tudományos világ figyel­mét is. -* Szemjonov felfedezte a kémiai folyamatok egy új tí­pusát, az elágazó láncreakciót. Átfogó elméletet állított fel mind az elágazó, mind pedig az ,el nem ágazó láncreakció magyarázatára, rámutatva e folyamatok nagy elterjedtségére a kémiában. E területeken végzett nagyszerű kutatásaiért 1956-ban — L. N. Hinshelwood-dal együtt — Nobel-dijjal tüntették ki. v Tudományos eredményei ettől függetlenül is világszerte ismertté tették nevét, egy sor ország tudományos akadémiá­ja — a Magyar Tudományos Akadémia is — tiszteletbeli, illetve levelező tagjává választotta. Magyarul is megjelent kitűnő műve: A kémiai kinetika és reakcióképesség néhány problémája. Ven dég látó- kapcsoló tokról Műsor a besztercebányai rádióban Baráti kapcsolatot épített ki egymással a Nógrád megyei és a Banska Bystrica-i Ven­déglátó Vállalat. Ennek ke­retében magyar napokat rendeztek a besztercebányai Usvit, és viszonzásként szlo­vák napokat Salgótarjánban, a Salgó-étteremben. A baráti kapcsolat • kialakulásáról ma, délután, 15.30—16 óra között zenés műsort sugároz a Kö­zép-szlovákiai Rádió. — Békénk őre néphadsere­günk címmel hangzik el elő­adás április 15-én Salgótar­jániban, a Kohász művelődési központiban. Időszerű katona­politikai kérdésekről is szó esik. •— Gagarin-ünnepség. A tar vaszi szünetet követő első ta­nítási napon nagyszabású em- teíkümnepséget rendez a sal­gótarjáni Gagarin Általános Iskola „Gagarin” úttörőcsapa­ta. A követek öiszenéznek nagy mosolyogva, mintha mondanák: „olcsó, bizisten olcsói" Porosznoki uram már nyúlna is a dolmány- - zsebbe ... >0 Hiszen az két orabs lónak az óra! Az ösz­vérért inkább eljövünk máskor! ... hanem a papot az öszvér hozta, most már a pap Is vigye az öszvért. Ez az igazsági Annak pedig a szabott ára kilencvenhét arany.____________________ _______________ A kár meg Is tarthatják vitézlő had­nagy uram. A tiszteletre méltó atyák úgysem használhatják többé. Kompro­mittálta magát, hogy tábori szolgálatot végzett egy protestáns szellemű had­csapatban. _ \ De nem volt apelláta, s a követek végül beadták a derekukat. Hamar elterjedt a híre, miként vágott eret a csavaroseszü kuruc a jámbor cíviseken. A Szécsényben álló császári zsoldoshad kapitánya vérszemet kapott — — SBTC I.—SBTC II. 6:1 (3:1). Salgótarján. SBTC I.: Szóiké — Gecse, Kmetty, Ver­tig — Szálai, Horváth, Répás, Básti — Kriskó, Kajdii, Jeck. Góllövők: Básti (2), Kajdi (2), Répás, Jeck, ill.: ‘ Barta. — Pénteken, április 16-án este 6 órakor nyílik meg Bu­dapesten az ottani fotóklub helyiségében (V. Belgrád rak­part 17.) a salgótarjáni megyei József Attila Művelődési Központ nógrádi fotóklubjá­nak „Képeink ’70” című kiál­lítása. — Növényvédelmi napok Balassagyarmaton. Április 14- től 16-ig hangzanak el a nö­vényvédelmi napok előadásai Balassagyarmaton, a Mikszáth Művelődési központiban. Az előadássorozat az időszerű fel­adatokon túl elsősorban a módszertani tevékenységhez nyújt segítséget. — Elő illemkódex. Ezzel a címmel vetélkedőt rendeznek. 15-én általános iskolások ré­szére a salgótarjáni öblös­üveggyár művelődési házában. — Öregek napiát rendeztek a helyi szervek Mátranovákon. Az ünnepi összejövetelen csaknem kétszáz idős embert láttak vendégül és három aranylakodalmat tartották. — Gagarin -bélyegkiállítás nyílik ma délután 3 órakor Salgótarjánban, a kohászati üzemek művelődési központjá­ban az ember első űrutazásá­nak 10. évfordulója alkalmá­ból. A kiállítás április 20-ig tekinthető meg Alkalmi pos­tahivatal délután 14 órától 18 óráig működik. ■— Középiskolai tanulmányi versenyek. Salgótarjánban, a Madách Gimnázium és Szak- középiskolában ma kezdődnek a középiskolai tanulmányi versenyek. Az első napon ma­tematikából vetélkednek fia­taljaink, majd ezt követi a földrajz, kémia, biológia, tör­ténelem, magyar irodalom és nyelvtan, politikai gazdaság­tan, ipari könyvvitel ver­seny. A fizikavetélkedőt a Bolyai Gimnáziumban rende­zik. — Nevelési értekezletek Nógrád megyében tegnap ren­dezték meg valamennyi isko­lában a nevelési értekezlete­ket, amelyeken az iskolai élet demokratizmusáról, a neve­lésközpontú iskoláról, vala­mint egyéb oktatási kérdések­ről tanácskoztak nevelőink. — Pénteken délután, fél hatkor nyitlak meg Moldovan István festőművész kiállítását a fővárosban, a Mednyánszky- tenemben. Érdekesség, hogy a megnyitót Udvardy Tibor, az Operaház tagja mondja. — Cigánybált rendeznek Kisterenyén, április 17-én, A Steel-zenekar szolgáltatja a talpalévalót. NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAK GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőd *u. 1. Telefon: 23-94, 22-95, 32-96. 22-97. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi u. i. Telefon: 10-29. Terjeszti; a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgó­tarján, Petőfi ti. k Felelős vezető; PAPP GYÖRGY igazgató. Index-szám; 25072,

Next

/
Oldalképek
Tartalom