Nógrád. 1971. március (27. évfolyam. 51-76. szám)

1971-03-18 / 65. szám

Megjelent a Nógrádi Szemle Hst I971-es évfolyam 1. számát jelzik a Nógrádi Szem­le ízléses fedőlapján. A tarta­lomjegyzéket elöl találjuk, s így nyomban tájékozódhatunk, hogy az időszerű, fontra po­litikai események jegyében és szolgálatában szerkesztették ezt a számot. Csizmadia Géza: Történelmi évek, beváltott ígéretek, va­lóra vált javaslatok című írá­sa a területi fejlesztési ter­vet ismerteti, vázolja a taná­csok új gazdasági feladatait, az 1971-ben életbe lépett sza­bályozási rendszer várható hatásait. Nemcsak érvekkel, hanem grafikonokkal adatok­kal és ábrákkal mutatja be az iparszerkezetben és a me­zőgazdaságban bekövetkezett- gyökeres változásokat. A harmadik ötéves terv ered­ményei mellett ismerteti me­gyénk negyedik ötéves tervét. Dr. Felezte Mihály válasz­tójogi törvényünk módosítá­sáról írt. Különösen az új vo­násokra mutat rá, felhívja a figyelmet, hogy a mostani választásokon „a választók­nak ténylegesen meg kell je­lölniük, hogy kettő, vagy több jelölt közül kire szavaz­nak, mert ellenkező esetben a szavazatuk érvénytelen lesz''. Solymosi Imre: Az új la­kástörvény című írása a szé­les tömegekhez szól. Közért­hetően magyarázza a nem éppen egyszerű, de minden­képpen közérdekű rendeletet. Közben felsorolja, agitációs érveket ad, hogy „csupán a legutóbbi évtized során Nóg- rádban több mint 15 000 csa­lád költözött új lakásba. Ez a megyei lakásállomány 30—22 százalékának felel meg. Kálovits Géza: Az agitátor „szakmája” című írása arra az ellentmondásos jelenségre hívja fel a figyelmet, hogy ,,a tömegkommunikáció, az információk gyors eljutása az emberekhez bénítólag hatotta szóbeli agitációra”, pedig er­ről a párt nem mondhat le. Az agitátorképzés mai igé­nyeknek megfelelő, új for­máit keresi. Gazdag tapaszta­latok alapján választ ad arra, hogy az agitátor hogyan rea­gáljon az élet által felvetett új problémákra, változásokra, s ehhez hogyan alakítsa sa­ját agitációs módszerét. Herczeg Ferenc: A szocia­lista hazafiság struktúrája cím alatt írt időszerű és fi­gyelmet érdemlő cikket. Nyo­mon követi a szocialista ha­zafiság első történelmi formá­ját a Szovjetunióban, az egyénekben és az osztályok­ban. Bemutatja, hogy a bur­zsoázia propagandistái ho­gyan akarják saját szekerük elé fogni a hazafias érzést, illetve azt hogyan szeretnék sovinizmussá sekélyesiteni. A marxista—leninista pártok vi­szont harcot folytatnak a dol­gozók osztálytudatának fej­lesztéséért. Bandúr Károly tanulmányát közli a Nógrádi Szemle most megjelent száma, Kétfrontos harcban a párt vezető szere­pének megerősítéséért az el- lenforradalon leverése után címmel. Ez a tanulmány és a feltüntetett szakirodalom jegy­zéke, bő tájékoztatást, elvi irányítást ad a kérdéssel fog­lalkozó olvasóknak. Dr. Molnár Pál: A honis­mereti mozgalom és a hely- történeti kutatás helyzete, fel­adatai Nógrádban című írása átfogó ismertetést ad e té­makörről, és céltudatosan határozza meg a további fel­adatokat, amelyek nemcsak egy-két szakember, vagy lel­kes érdeklődő, hanem az intézmények, a társadalmi és gazdasági szervek együttmű­ködését igénylik. Dr. Szabó Béla megemléke­zett Nógrádi Sándor halálá­ról. A fénykép alkotómunka közben örökítette meg me­gyénk szülöttét, a neves ka­tonát, pártmunkást és a nemzetközi munkásmozgalom elismert harcosát. A 95 olda­las folyóiratot Pataki Jó­zsef és Radios István rajzai díszítik. Önállóan, jól dolgosnak Az idén. már az Egri Mező­gazdasági Gépgyártó és Szol­gáltató Vállalat önálló egysé­ge lett a hajdani Kisfenenyei Gépjavító Állomás. Bárány« Bertalan, a gyáregység igaz­gatója az önállóság jól látható példáiról adott számot. Ater- meflJésszerveaésben. az anyag­ellátásban egyaránt jótéko­nyan érezteti hatásárt az ön­álló gazdálkodás. Tavalyi ár­bevételük 26 miillió forint volt, az idién már csakmseim 41 millió formt. Az ünáOlóség természetesen nagyobb fele­lősségiét jelenít, azt, hogy kor­szerűsítsék, folyamatossá te­gyék a gyáregység üzemeinek tevékenységét. A présüzemben száztíz munkás dolgozik, s ebből 60 a nő. A Fővárosi Vas- és Edényből!;, az Eger—Salgótar­ján TÜZÉP Váfiateft megren­delésére készítenek kerítése­ket, 'kertfkaipulkat. Különböző mezőgazdasági gépalkaitrésize- ket, kombájnokhoz száltmará- zsó ládát, rostáit, ékszíjtárcsát ugyancsak gyártanak a MEGÉV és a Kéziszel szám- gyártó Vállalat megrendelé­sére. A MEZŐGÉP Tröszt al- toajtrészgyáirfási programja hat új termék előállítását bízta Kisitesrenyére. így az üzemnek 23 millió forint termelési ér­téket kell előállítani az idén. A lakatosüzem tavaly 12 millió forint termelési értéket „hozott”, s az idei tervük i6 hasomiőképpen alakul. Az Egyesült Izzó és különböző mezőgazdasági üzemek részé­re készítenek gép- és épület- aSkaitrészeket, az obfösüvee- gyánniafc pedig légélszívó be­rendezéseket gyártanak. A megrendelések folyamatossá teszik az üzem munkáját egész esztendőben.. Az eredmények továbbá javítása azonban mindenképpen indokolja, hogy korszerűsítsék a möhetyit és felújítsák az eléktromoe háló­zatot. A gyáregység vezetői ter­mészetesen erőfeszítésekst Avar fejedelmi kincslelet Kjunsaentamltíós halárában egy homokbányában kincsek sokasága került napvilágra. A lélet: rituális arany ivóedény, amamyfcürt, más ékszerek, fegy­verek és a ruházatot borító díszítések — 150 aranytárgy. Részben bizánci, részben avar ötvösök művészi munkája. A hatodik századi — kora avar kori — magányos fejedelmi sírban talált csontok és tár­gyak a kecskeméti Katona József Múzeumba kerültek. A szakértők szerint a magyar régészet történetében — szép­ségben és gazdagságban — ez az egyik legjelentősebb lelet. cuedelem Eesegi tervek 'Az eesegi Béke Termelő- szövetkezet 2400 holdon gazdálkodik. Jelenleg 30 erőgép és egy sereg munka­gép segíti a szövetkezeti ta­gok munkáját. A közös gazdaságban tovább folytat­ják a munkafolyamatok gépesítését és az idén mint­egy 800 ezer forintért vásá­rolnak újabb gépeket, mun­kaeszközöket. Növelik a vegyszerrel kezelt területek nagyságét is. A növénytermesztés és a? állattenyésztés csaknem 12 millió forint termelési érté­ket produkál az idén. A ga­bonatermesztés meliebt mindenekelőtt a takar­mánytermesztésre fordíta­nak gondot a közös gazda­ság vezetői, szakemberei. Az állattenyésztés a szarvas- marha- és ser.téshizialás jelentősen növeli a közös jövedelmet. A tervek szerint több mint száz hízott mar­hát és hatszáz sertést érté­kesítenek az idén. Emellett a tejtermelés növelésével is számolnak. 6 NÓGRÁD - 1971. Anyagi erejének legnagyobb részét a vízvédelmi munkála­tokra fordítja az idén a Pász­tói Vízgazdálkodási és Talaj- védelmi Társulat. Mintegy 2 és fel milliót költenek víz­rendezésre, patakburkolásra és a haszontalan csapadékvíz el­tesznek. hogy az Mei terveket maradéktalanul teljesítsék. Szocialista munkaversenyt szerveznek, és fokozatosain to­vább javítják a gyáregység­ben dolgozó nők munkakörül­ményeit. Esztendőről- eszten­dőre javul a dolgozó nők át­lagkeresete is. Az idén már 1465 foriirstoál tartamiak. 1968- bam még mindössze 1060 fo­ntot volt a nők havi átlagke­resete. Természetesen, vannak olyan lányok, asszonyok, akik ennél lényegesen többet ke­resnek. Petoe Áipádmé, Be­kecs Sándomé, Fekete Lász­lómé, Pétre Amna januári ke­resete elérte az 1800 forintot Épüli a korszerű fürdő és öl­töző is. Ezzel tovább javul majd a dolgozók szocáélís el­látottsága. Rendszeresítették az orvosi vizsgálatokat Eddig hetenként egyszer tartott ren­delést az orvos, április l- től aizcmban hetenként két alka­lommal lesz üzem orvosi ren­delés Kislterenyéri. Osgyáni Lajosné vezetéséne. A legnagyobb ősz- szeget, egymillió forintot, a bujáki patak burkolata, emész­ti fel. De 750 ezer forint­ba kerül az eesegi termelő­szövetkezetiben is a vízrende­zés. A társulat erőfeszítéseket tesz a talajvédelmi tenniva­lók megvalósítására is. Hová kerültek a milliók? Útkorszerűsítés külső segítséggel A KPM Salgótarjáni Közúti Igazgatósága a múlt évben megyénk útjainak korszerűsí­tésére, karbantartására, a megyén kívüli vállalatok se­gítségét is igénybe vette. A főúthálózaton végzett korszerűsítésre 31,3, az alsóbb rendű úthálózat rendben tar­tására 2,1, hídépítésre pedig 0,4 millió forintot fizetett ki az Egri Közúti Építő Válla­latnak, és a Budapesti Beton­útépítési Vállalatnak. Korsze­mórcius 18., csütörtök rűsítették a 2-es számú fő- közlekedési útvonal egyes szakaszait, valamint a Litke— Salgótarján városi átkelési szakaszt. Az előbbiek mellett útjaví­tásra 29,3, telepfejlesztésre pedig 500 ezer forintot költöt­tek. Javításokat végeztek Ba­lassagyarmat—Aszód, Litke— Salgótajrán, Benczúrfalva— Kishartyán összekötő utak egyes szakaszain. Megerősítet­ték a pályát Szécsény—Salgó­tarján közötti egyes részeken, szélesítették és megjavították a kazári bekötő utat. A magyar kertészet fellegvára Ág első tanévet kezdtek meg az áj székházban a Kertészeti Egyetemen. Nem keve­sebb, mbit 20 hektáron épült fel több mint 100 millió forint költséggel a Kertésze, ti Egyetem új épülete, mélyben helyet kapott a rektori hivatal, különböző tanszé­kek, az egyetem aulája, szemináriumi és előadó terme. A gyakorlati oktatás céljára ós a tudományos kutatásokra minden tanszék külön laboratóriummal rendelkezik. Az egyetemi oktatás céljaira Szigetcsépen új hűtőházat is építettek, amelynek segítségé­vei a világon eddig legkorszerűbb tartósítási módszerekkel ismerkedhetnek a hall­gatok: Képünkön: Az . egyetem aulája. Valamelyest fejlődött az újítómozgalom A tanácsi helyíípari válla­latok újítómozgalma az el­múlt esztendőben valamelyest fejlődött a korábbi évekhez képest Növekedett a benyúj­tott, az elfogadott és beveze­tett újítások száma. Az előbbi sorrendet figyelembe véve, a benyújtott javaslatok száma 93-ról 121-re, az elfogadotta­ké 56-ról 61-re, a bevezetet- teké pedig 36-róJ 49-re emel­kedett 1970-ben. A fellendülésben része veit a szakszervezetek jobb felvi­lágosító, nevelórrtunkájánaik. a tartalmasabb, célratörőbb szocialista versenyvállalások- mak és a megrendezett újítá­si hónapoknak. EGYET FIZET KETTŐT |KAP 18x24 -tői 30x40-es méretig niniton második lagyitás díjtalan Nő a munkáslétszám A Magyar Kábel Művek batessiagyairmafa gaabaidveize- tékgyána az rikövedkiező öt év atett mintegy hatszáz fő­vél növeli ma mik~HKÍéteréimőf. ötszáz főivel bővül a finom- kötöttárugyár balassagyarmati gyáregysége is — a többi lét- számiban. gyarapodó üzemmel együtt 1975jne Batessagyaswas- tom mintegy 1800 ipari dolgo­zóval fog nőni a fegteiLkscie- tatottaik létszáma. A jelent­kező igényeknek miagia a váró» csak mintegy harminc száza­lékát tudja kielégíteni, a fenste maradó hetven százalékot a Balassagyarmat vonzásBíiöasae- tébe tartozó községek adják. Egyszerű vagy díszes kapuk éft rattkeritémelvmek*, NACÍY VÁLASZTÉKBAN KAPHATOK. Magánvevőknek a VASÉRT as. Boltjában. Budapest, Vm., Märm 33S és a szaküzletekben; viszonteladóknak a Budapest, V., Szent István tér 15. sz. alatti üzletében. KOSSUTH RADIO: 8.00: Hírek. — 8.30: Hilde Güden és Kim Borg énekel. — 9.00: Idő és valóság U. rész. — 9.25: Színes népi muzsi­ka. — 10.05: Rádióegyefcem. — 10.35: Zenekari muzsika. — 13.20: Ki nyer ma? —■ 12.30: Melódia­koktél. — 13.29: A KISZ a falusi fiatalokért. — 13.49: A magyar kórusmozgalom történetéből. — 14.45: A világgazdaság hírei. — 14.50: Rádiószínház. Bánk bán. Katona József drámájának rádió­változata. — 17.05: Időszerű nem­zetközi kérdések. — 17.15: Üj kó~ rusf elvételeinkből. — 17.25; Kék mazúr. Részletek Lehár Ferenc— Zágon István operettjéből. — 17.49; Bemutatjuk új felvételün­ket. — 18.20: Az első kísérlet. Kerekes István dokumentummű­sora. — 18.50: A hamburgi rádió szórakoztató zenekara játszik. — 19.25: Verbunkosok, nóták. — 20.11; Erkel; Hunyadi László. — 23.08: Könnyűzene éjfélig. — 0.10—0.25: Éji zene. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Könnyű dalok. — 8.45: Külpolitikai figye­lő. — 9.00: Barokk zene. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.50: Magánvélemény — közügyekben. — 12.00: Könnyűzenei Híradó. — 12.30: Az élő népdal. — l2.40; Miskolci stúdiónk' jelentkezik. « 13.03: Schumann; II. szimfónia, hí 13.45: Időjárás- és vízállásjelen­tés. — 14.00—18.00: Kettőtől hatig. — 18.10: Rádióegyetem. — 18.40: Rádiőhangversenyekről. — 19.10: Falusi esték. — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.25: Üj könyvek. — 20.28: Fiatalok a kecskeméti népzenei fesztiválon. — 20.53: Kedvelt táncdalok — népszerű előadók. — 22.00: Hanglemez­gyűjtők húsz perce. — 22.20: Nagy magyar orvosok. — 22.30: „Vala kinek muzsikálnak. . .»* — Balázs Árpád nótáiból. — 23.15: Bach- müvek. TELEVÍZIÓ: 9.00—12.25: iskolá­iévá. — 14.00—17.10: Iskolatévé. — 17.30: Hírek. — 17.35: Nemzetközi kaleidoszkóp. —■ 18.05: Vendég­asztal. — 18.35; Reklám. — 18.40: A párizsi kommün. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Forsyte Saga. 11. rész. — 20.50: Kék fény. — 21.50: Üj arcok ri­valdafényben. . . — 22.20: Tv-hfr- adó. 2. kiadás. BESZTERCEBÁNYA; 9.30: A párizsi kommün. — 10.40: Fúvós- zene. — 17.20: Táncdalok. —­19.00 és 21.50: Tv-híradó. — 19.30; Dalok. — 20.15: Kockázat. Len­gyel tv-filmsorozat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom