Nógrád. 1971. március (27. évfolyam. 51-76. szám)

1971-03-13 / 61. szám

Első lépések a határon Kiad négy htínapjfia anraflt,' CttpSs, íWdeg närciot vég­Ami a riportból kimaradt.. As űjságfrti nOtmmBtm aentesttfc komoly, műig ffeäMRyn feljegyzések kerülnek. Akad forgács is, mint az asztalos- szakmában. Ezekbe adok közre néhányat. hogy fiatal határőreink egyen­ruhát öltöttek. A rövid idejű, de sokoldalú kiképzés után felelősségteljesebb feladat — • végrehajtó szolgálat ellátása — vár rájuk. Néhány napja vették át a posztot a leszerelt elődöktől, és most rajtuk a sor, hogy az esküjükhöz híven, biztonságo­san őrizzék a Magyar Nép- köztársaság államhatárát Többségük alig máit ti­zennyolc éves: érthető, hogy feszültségteljes várakozással tekintenek a megnövekedett feladatok elé. Milyenek az etoö benyo­mások? — Bátortalanok kissé, nehezen szánják magukat vá­laszra, ami érthető, hiszen mindenről, ami új, ami is­meretlen, nem könny« vé­leményt mondani. Kellemes hely ez az öcs — mondja Kádas határőr, az őrs első éves katonája —, és, hogy az később is így legyen, raj­tunk is múlik. Érdekünk, hogy mind otthonosabb környezetet teremtsünk, hiszen a nehéz szolgálat után jobban esik a pihenés a kulturált környezet­ben. Most már a gyakorlat! fela­dat ellátása a vizsgatétel, a próbakő minden határőr szá­mára. Felelősségteljes ez a feladat, és egész embert köve­tel. Az első lépések megtételé­nek tapasztalatai is ezt bizo­nyítják. dán osztották az 1970. évi munka eredményeként a nye­reségrészesedést Átlagban 4,4 napnak megfelelő bér került a dolgozókhoz. A törzsgárda tagjai itt is, akár csak má­sutt többet kaptak; 8—10 napi keresetüknek megfelelőt, míg az új, fiatalabb dolgozók­nak két-három nappal kellett megelégedniük. A kiosztott nyereség 22 000 forint Ha csak ezt vesszük, akkor kevésnek tűnik. A dolgozók Nem volt benne semmi „ti­pikusan színészi”. Egy szín­padra tévedt kosárlabda-játé­kosnak látszott inkább. S meg növendéktársainak ugratásait is valami dilettáns gyanútlan- sággal viselte el. Mikovényi Attilát azonban, rászedhető- sége ellenére, az egyik legna­gyobb vígjátékszínészi ígéret­nek tartották. A kortársak emlékezete szerint: játéka ri­kítóan mulatságos és elgon­dolkoztató volt egyszerre; külsejének langaléta báját és groteszkségét emberien karak­teressé tette az átélés komoly­ságával. Gizi gyakran felhívta Atti­lát szüleinek Baross utcai la­kására; hosszú délutánokat töltöttek kettesben; közös sze­repeiket közösen tanulták —, s Gizi a fiú tehetségének szó­ló elismerést talán önmaga előtt is vonzalommá túlozva, és mind jobban, belehevülve e féltréfás, félkomoly játékba, sokszor a partnerén is kikí­sérletezte a szemérmes-oda- adó pillantások, kétértelmű mozdulatok, és hosszú, jelen­tős hallgatások ismert játék­rendjét —, de mielőtt némán gél van. Az őrs kapuját jár­őr hagyja el. Egyik tagja el­sőéves határrá:, aki most esik át a tűzkeresztségen. Itt az alkalom, hogy amit elmélet­ben tanult, a gyakorlatban is alkalmazza. Ezer apró kér­dés foglalkoztatja: vajon mi­lyen lesz a végrehajtó szol­gálat? — kérdi önmagától. Menet közben a járőrparancs­nokkal is váltanak egy-két szót, hiszen a feladat az, hogy tanítani, bevezetni az első éves fiatal határőröket a szolgálat ellátásába. A járőrparancsnok irányítá­sával gondosan átkutatják a bokrokat, a kunyhókat, a ha­társértők megbúvására alkal­mas helyeket, és mikor már jó utat megtettek, a járőr­társ megkérdezi a szigorú, ha­tározott, de barátságos jár öv - parancsnokát: — Messze von még a sac*- gálati helyünk? — Nem! — válaszolja a jár­őrparancsnok. Közben figyelmesen szem­lélik a sok titkot rejtő tájat. Balra, a szomszédos csehszlo­vák területen egy vonat ha­lad át. Néhány pillantást vet­nek rá, és ütemes léptekkel haladnak tovább. Jobbra meg­rezzen a bokor: az izgatott, első éves katona azonnal rea­gál rá. Hogyan? — Még erő­sebben szorítja fegyverét. A járőrparancsnok elismerően ja az elmúlt évi szintet. Ugyanis a vállalat vezetősége élt az elmúlt évben számára biztosított kedvezményezett béremelés lehetőségével. Ez újabb 34 000 forint bért je­lentett a dolgozóknak. Az előbbieken kívül az ez évi nyereség terhére újabb 8000 forinttal növelték a béreket. Mindezek eredményeként a dolgozók átlagbér-színvonala az 1969. évi 20 205 forintról, 30 590 forintra emelkedett. tett ígéreteit be kellett volna váltania, kitért Mikovényi komolyabb közeledése elől. Föltehetően azzal, hogy ne­ki mór vőlegénye van. Csak épp a vőlegény szemé­ire változott. Egy évig valóban Jegyben járt” Csipkay Jánossal. Csipkay nehezen előhívható figura a színésznő életrajzá­ban: előnyös arca, modora, jó magaviseleté, ragaszkodása nem időtálló erény. De való­színű, hogy több kedvet érz/Et valamilyen művészi hivatás­hoz, mint a medicinához. S talán ő is — mint annyian a könyv- és képügynökök erő­szakától ellágyuló orvosok kö­zül — örökké sajnálta, hogv egy életre szóló tévedés hité­ben kedvetlenül kellett elpol- gáriasodnia. Igaz, Gizi első mátkasága csak olcsó kabalatárggyal megpecsételt diákfogadalom volt: Csipkay addig is, amíg megszerzi az orvosi diplomát és családot alapíthat, egyha­zán fémkarperecet húzott szerelme csuklójára. Ezt az érzelmi zálogot Gi­zi afféle kelléknek használ­ta. Ügy is bánt vele, mint színpadi kelléktárggyal. Gyak­ran felhúzta és letépte, oda­— 'ML. hogy feffigyefi iá, bár igaz, ez csak egy szarvas volt Később, majd különb­séget fog tudni tenni az állati és emberi mozgás kö­zött. Amikor kiérnek a szolgá­lati helyre, gondosan átvizs­gálják a terepet, és megkezdik a harci feladat teljesítését, a figyelést Odaadóan, kipirult arccal vizsgálják a terepet A járőrparancsnok néha-néha, egy-egy pillantással ellenőrzi társát, akit a figyelés igen­csak leköt Újabb vonat, és aztán né­ma csönd. — Javadom, igyunk egyet a Jó meleg teából — szólítja meg társát a járőrparancs­nok, Fiola Albin, az őrs egyik példamutató másodéves kato­nája. Majd a horhosra mutat: — Itt szokott próbálkozni a tegtőbb határsértő az átjutás- sal. Mi azonban véget vetünk az útjuknak. Az elmúlt év­ben sem lépte át határszaka­szunkat büntetlenül egy ha- társértő sem. A határőr órájára pillant: ! — Nézze csak, a féltízes vonat most indult el az ál­lomásról. Az autóbusz viszont késik. Jól ismerem már a menetrendjüket, elég régen járom ezt a vidéket. Az első éves Czövek Imre határőr járőrparancsnokának minden szavát figyelemmel kíséri, majd megszólal: — Nem is gondoltam, hogy ilyen hamar letelik a szol­gálat — Nem ismerve még hogy a szolgálat mindaddig tart, amíg az őrsön engedélyt nem kapnak a leszerelésre. — Valóban gyorsan telik — mondja Fiala határőr —, ak­kor, ha a határőr odaadóan felelősségteljesen végzi szol­gálatát. Akkor bizony nagyon gyorsan szalad az idő. Mi is induljunk, hogy pontosan be­érjünk az őrsre, mert a hard feladat ellátása nem nélkülöz­heti a pontosságot. A két határőr a kijelölt út­vonalon halad befelé az őrsre, megtéve az első lépéseket, melyet sok százan hasonlóan tettek meg első éves határőre­ink, a Magyar Népköztársaság államhatárának őrizetében. Páti — Tihany! Az első világháború előtt, a szociális elégedetlenség lo- hasztására, gyakran rendeztek gyűjtéseket. Ilyenkor a for­galmasabb útszakaszokra ki­raktak egy napernyőt. A napernyő alá egy nemzeti színnel letakart asztalt. Az asztalra egy perselyt. Mögé négy-öt széket. Rájuk ugyan­annyi nagyaszszonyt. De Ilyen is ran Könnyű KSrosneöriü saeren­cwéfttenség után a kórházban váltig arról faggatják az egyik gépkocsivezetőt, hogy ivott-e szeszes italt vezetés ellőtt. — Hányszor mondjam, hogy csak körtebefőttet ettem — táltakozdik a „pilóta”, — Ha éreznek rajtam valamit, akkor azt érzik. Egyébként tanúim is vannak. — Kik azok? — Az utasad«*: a főnököm és a főmérnök. — Válasszon jobb tanúkat! — Csak nem történt komo­lyabb bajuk? — De igen. Már a második beöntésit kapják, mégse akar­ják elhiirmi hogy kórháziban vannak és nem a balatonfüre­di Annabellában. Így születik a boszorkány Miaűwinikát nemcsak a fér­fiak tartották aranyos asz- saonynak, hanem kolléganői is. Örökké segíteni kész, ked­ves magatartásával szinte le­nyűgözte környezetét, s hírét messzire vitték, akik isarner- bék. Amikor nem őt nevezték ki a főnök helyettesévé, mo­raj lőtt az egész munkahely. Nemrégiben, az utcán talál­koztam Malvinkával. Fejét büszkén feltartotta, minit aki­A most megjelent «ta&sesffc­kad adatok közLik vélem, hogy az egy főne eső szeszfogyasz- tás nálunk 1970-ben így ala­kult: 39,4 liter bor, 54,4 liter sör, 4,6 liter égetett szesz. Ez pontosan 96,4 liter. Az emel­kedő tendenciát számítva, 1971 első negyedében nyugod­tam kalkulálhatunk keréken 100-zal Magyarán szólva: 100 ték megcsörrenteni. Igaz, Gi­zi egyszer útját állta egy él- tesebb úrnak, de a „Csak né­hány krajcárt.kezdetű könyörgést oly riadt kétség- beeséssel habogta el, hogy az öregúr megijedt: „Sze­gény kis kisasszony , rosszul van ?” (Folytatjuk) ben megmerevedett az éhedre kapott makaróni. Máskor oly mélegem csillogó szeme érzé­ketlen üveggolyóvá változott. Köszönés helyett csak mordult egyet. — Rnrgieüt! — Mi történt vele? — kér­deztem a társaságomban le­vő hölgytől, aki történetesem munkatársa Malvinkának. — Gonosz, rosszfndiuiaitú. Szóba sem áll velünk. A dol­gozók összesúgnak mögötte. — Az lehetetlen.! — vetet­tem edlen. — S mióta ilyen? — Amióta ikninevaztiék a fő­nök helyettesének helyettesé­vé! Talált tárgyak A pincért; faggattam, aki mestere a vendégüátóipaimak, s akiinek vissza keltett mennie Pestire, mert ott emlékieztek még nyájas buzgósáigára. De akkor még a kisvárosi ven­déglátó kombinátban dolgo­zott, amely szállodából, étte­remből, eszpresszóiból és bár­ból állt. — Mi tSrténdk a Máűfc tár­gyaikkal? — kérdeztem. — Egy ideig • megőrizzük, azután elárverezzük. — Nagyon szórakozottak az emberek? — Nem — mondta elgon­dolkodva. — Inkább csak a hölgyek. Elárulom, utóbb már három nőd nadrág is ittma­radt. Ak emberi test, éttsaáimí'bva molekuláit, alig tehet több, minit 30 liter folyadék. Ebből következtetem, hogy évente több mint háromszor elfo­gyasztjuk magúinkat. Még­hozzá nem is olyan egyszerű összetételben, mint ahogy a természet alkotott bennünket, hanem borban, sörben és ége­tett szeszben. A statisztika nem szól arról, hogy ez az évi 100 liter min­den élőre, csecsemőinkre is vonatkozik-e. Ha vonatkozik, úgy nem csodálom, hogy cse­csemőink nyűgösek. Egyéves korig 100 liter alkoholt elfo­gyasztani — beleértve az ége­tett szeszt —, nem kis telje­sítmény. Ha rájuk mégsem vonatkozna —, mit lehessen tudni —, akikor ez a statiszti­ka, minit általában a staittezti- ka, valahol sántát Ránk, fel­nőttekre ugyanis ebben, az esetben nem 100 liter jut fe­jenként évente, hanem ennéd lényegesen. több. Mondjuk 150. Ezenkívül elképzelhető, hogy nem mindenki issza meg a maga 100 lityijét — beleért­ve az égetett szeszt —, hanem mondjuk csak 80-at. Előfor­dulhat az is, hogy az orvos valakinél mérsékli a saeszüo- gya&ztást — esetleg elvonókú­rán. Az is lehet, hogy az alfco- holárak nem mindig igazod­nak például a nyugdíjakhoz, és nem minden, kisöreg tudja megvenni pont ezt a kalku­lált 100 litert. Mondjuk csak 90-et. A jobban kereső tehe­tősebbek átlaga, ezzel megint csak emelkedik. Semmi esetre sem többre, mint 200-ra. Mind­ebből világosam kiderül, hogy ez a statisztikailag kimutatott 100 liter nem más, mint az egy főre eső látszat. Manipu­lált adat, lakkozott szám, amelyben valahol ott az igaz­ság, de nem úgy, mimt a jó borban, amelyben köztudomá­súan a teljes igazság rejtezik. De ez a 200 liter még min­dig csak a tisztességes átlag. Ehhez még nem kell jobban szeretni az alkoholt, mint ahogy általában szeretjük. Mert aki ebből a szürke át­lagból ki akar emelkedni, an­nak bizony túl kell teljesíte­nie ezt a bűvös évi 200 lite­res szintet. Józanul számítva — Ez érthrtö egy issáftoda - ben. — Nem a szálSószólbálklbemi. Kettő az eszpresszóiban, egy meg az étteremben. „Sundám-buiidáin” A városközpont egyik leg­forgalmasabb üzletében, dolgo­zott. Madonna arcú, nyúlánk, fekete lány. A vevők körében nagy tábora volt. öt tartották a szocialista kieresikedő példa­képének. Nemcsak gyorsan, készségesen szolgált M, ha­nem időnként figyelmeztette is a vevőt: — Tejszínt ne tessék vinni. Már háromnapos. Savanyú lesz a hab. Vagy kartánsaiira szállt rá: — Mondjátok meg, hogy száraz a kenyér! S egy szép napon eltűnt a foöeponti, új üzletből. — Tán kinevezték valaho­vá vezetőnek? — faggatom együk munkatársét — Egy külterületi ‘boltba került eladónak. — Miért? — Fogalmiunk sánc*. Mi, a munkatársak is nagyon sze­rettük. Egyszereseik nagytifoik- bam, csak úgy sundám-bun­dám elhelyezte innen a veze­tőség. — S jött valaki a helyére? — Hogyne. Egy szőke. Ügy tudjuk, „büntetésiből” helyez­ték hozzánk. Legalább is von­ják tőle a leltárhiányt, amit még aiz előeő munkahelyén okozott... L. Gy. legalább 50—100 Éterrel. 300 liter évente, egy főre, ez már mégis valami! Még nem a csúcs, de ha meg alkarjuk őrizni jelenlegi nyolcadik he­lyünket a világranglistáin, aiz ilyen klasszistel jesi tmények ­re szükségünk van. Akadnak persze olyanok is, akik elérik az évi 400 litert, profikkal azonban most nem foglalko­zunk, maradjunk csak a tisz­tán. amatőr szinten. Ebben a kategóriában m évi 100 Étert annak is váfflaL- nia kell, aki egy kortyot sem iszik. Kérdés persze, hogy vállalja-e ? Ha nem vállalja, afkkar az egészet újra kell kezdeni, indulhat a vissza- számlálás. A faámítógépek koráiban ezt nyugodtan meg­tehetjük. Méghozzá úgy, hogy józanságunkat bizonyítandó, a sört hagyjuk el a programo­zandó adatok sorából. Itt az ideje ugyanis, hogy magyarán kimondjuk: hazai sörünk nem igazi alkohol. Amit az is bi­zonyít, hogy a sör időnként hiánycikk. Üzletekben, krd­móBdbanj, éttermekben időn­ként nem kapható. Ezzel szemben előfordult-e már va­lakivel, hogy ess t a választ kapta az illetékesektől: ége­tett szesszel sajnos nem tu­dunk szolgálni. Az igazi alko­holra nálunk ugyanis az a jellemző, hogy mennél erőtel­jesebb az alkoholellenes propa­gandánk, mennél ijesztőbbek az egy főre eső fogyasztás szamai, annál inkább kapha­tó. Komolyra fordítva a szót, valamit tenmá kellene egy niagy fordulat, egy gyors javu­lás érdekéiben. Most itt az al­kalom, fogadják el javaslato­mat: ne szerepeljen többé a sör a statisztikában. Hiány - cálkk volta miatt különben is már eleve meghamisítja a va­lóságot. Nem annyi sört iszunk ugyanis, amennyit sze­retnénk, hanem amennyi van. Ha az alkoholfogyasztást nem is, de az egy főre eső látsza­tot ezzel mégis csak javíta­nánk. Ez is vigasz, ha már sörgyáraink nem tudnak lé­pést tartani a fogyasztással. Ami azért mégiscsak bosszan­tó. (Kerekes) Ok NÓGRÁD — 1971. március 13., szombat szól: Kedvezményezett béremelésben részesültek 'Á Patyolat Vállalatnál szer- jövedelme azooban meghaiad­Eiter az évi fejadagom, ennyi­re vagyok hitelesítve. dobta és visszavette, eiej- utóbb, a látványosság kedvé­tette, majd a karjára csa- ért, neves színésznőket is ki­tolta megint. Tudjuk, hogy ültettek az utcára. A színi­később milyen leleményesen növendékeket pedig, persely­játszott a színpadi tárgyak- lyel kezükben, nekiszabadí- kaL Háf most ezt a képessé- tották a járdának, gét gyakorolta. Koholt bűnök Gizi Péchy Blanka párja miatt indulatba jött, s ha ő lett. Akkor is matrózruhát követett el hibát, megsértő- hordott. Másra nemigen fu- dött. A karperec föl-le, föl- tóttá volna a Báthory-kávé- le járt: a hangulat és szeszély ház bevételéből. Jószerint dramaturgiája szerint. már a Beyer-család javára is A kapcsolat valódi tártál- kiírhattak volna egy kisebb­máról azonban keveset tu- fajta gyűjtést. 12. dünk. A két barátnő együtt rótta Péchy Blanka is csak a vég- a körutat, a Nemzetitől a leges szakítás körülményeire Wesselényi utcáig és vissza: emlékszik. a perselyt azonban nem mer­Egy főre eső látszat

Next

/
Oldalképek
Tartalom