Nógrád. 1971. március (27. évfolyam. 51-76. szám)
1971-03-10 / 58. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! NÓQRÁD AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXVII. ÉVF., 58. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1971. MÁRCIUS 10., SZERDA ima fizetik a nyereséget a Salgótarjáni Kofaaszati Üzemekben As összes réssé edés meghaladja a 22 napi munkabért A Salgótarjáni Kohászati megfelelő nyereségeit érteik eil, mák is elegiet tettek. A gyár Üzemekben ma fizetik az amire még nem volt példa 1970. évi munka után esedé- gyár történetében. Igaz, kés nyereségrészesedést. A jó elmúlt nyereségrészesedés munka elismerése kerül bori- fizetése alkalmával is jogos tökba, s mindenki, aki előse- volt az öröm, hiszen mindösz- gátette a vállalaitd nyereség sze 1—2 nappal növekedésiét, elégedetten vá- alatta a jelenlegi heti haza a szorgalom jutái- nyűiknek. S ami ezt a tekinmát. Igaz, az elmúlt évben erőteljesen díjazták az olyan munkát, amelynek hatására növekedett a vállalati nyereség. Nyereségelőleg címén már az elmúlt évben mintegy hat és fél napnak megfelelő összeget fizetitek ki a fizikai és műszaki dolgozók között. A jó gazdálkodás azonban lehetővé tetélyes exporttermelése az előző évi az árbevételhez képesít nyolc és ki- fél százalékos javulást mutat. Mindent egybevetve: a vállalati nyereség az előző évhez maradtak képest 6,7 százalékkal növe- eredmé- kedett. A gyár dolgozóinak körében nyereségrészesedés.i a jó munka megbecsülését és összeget biztosította, az nem elismerését is jelenti ez a más, minihogy az 1970-es évben 99 százalék felett tettek részesedési aráhy. Van azonban sajnos, egy néhány olyan eleget tételesen a szerződött dolgozó is, aki nem osztozik a kötelezettségeknek. Ezeket a fegyelmezett szorgalmas tételeket több ezer fajta tér- gyári gárda örömével. A válmókből, sokfajta anyag- és móretmi nőségfből kellett előálLítamá. A vállalatnál kedvezően alakult a termelékenység, hiszen az egy munkás plusz szí, hogy az ilyen jelentős alkalmazott egy napra eső tar- nyeneségelőiegen kívül most, melésl értékét a korábbi év- az év zárása alkalmával át- hez képest 7,8 százalékkal jalasgosan további 16,2 napi vitatták meg. munkabérnek megfelelő pénzt osszanak ki, év végi nyereségrészesedés címén. Ha a gyár múlt évi gazdálkodásénak eredményeit együtt vizsgáljuk, akkor azt mond Mat kollektív szerződése ugyanis a nyereségrészesedés csökkentését, sőt a nyereségrészesedésből való kizárást is előírja azokkal szemben, akik nem tartották magukat a gyár kötelező fegyelméhez. Akadnak tehát, alkok egyetlen A megrendelők napi igazolatlan műszakmu- igényeihez való rugalmas ab taszítással a jogos nyereségné- Kalmazkodás a belföldi igé- szesedés felétől fosztották meg nyék kielégítésére való törekvés és a jó gazdálkodás azt eredményezte, hogy az előző évhez képest 1970-ben 3,7 száhatjuík, hogy összesen több zalékkal növekedett a nettó mint 22 naipi munkabérnek árbevétel. Az exportfeladatakmagukat. Akik viszont két napig voltak távol munkahelyüktől igazolatlanul, vagy tápoénizosalást követtek él, azok önmagukat zártáik ki a nyereségből. Legnagyobb partnerünk a Szovjetunió 72,8 millió rubeles választékcsere a Szocialista országok belkereskedelmével Az elmúlt hetekben tartóit- lését a válaszféke&eróben éir- ta a BeElkerestoedeflmi Minisz- ikező 30 000 tonna cement, a 80 000 kerékpár, a 30 OOő kályha és tűzhely, a 300 tornna lencse, az 1,1 millió pár női harisnya stb. Tovább bővül az azonos csoportba tartozó áruk cseréje is. egyebeik között például 1,1 millió pár cipőt cserélünk. Tervezik ezenkívül 1,6 millió rubel értékű .textiláru és félmillió rubel értékű kereskedelmi és térium választékosere-tiáingya- l'ásadit a bolgár, a csehszlovák, a lengyel, az NDK, a román és a szovjet belkereskedelemmel. A megállapodásokat miniden viszonylatban aláírták, s az eredményt most összesítették. A táirgyaCásdkon mcgáiHaipfitioiüták. hogy aiz 1970. évj váltasizitékcsere-szerződé- sekben. előírt export-import forgalmat lényegében minden vendég!átóupari gép közvetlen országgal teljesítették. A tárgyalások eredményeként az idén mintegy 16.5 százalékkal növekszik a bal- kanaslkedelam közvetlen árucsere- forgalma, amely össze- kénit az idén mintegy 16,5 Az export és az import egyenlő arányban részesedik a cseréből. A megállapodások előkészítésénél elsősorban olyan cikkek beszerzésére törekedtek, amedyékből akadozik az ellátás. így például a szovjet belkereskedelemből egyebek között 230 000 köbméter építő- és gömbfa érkezik. A nagyságrend érzékeltetéséihez: a beí- kereskiedaiem egy évben 300 ezer köbméter ilyen faanyagóit hoz forgalomba. Jól kiegészíti a hazai ipar termecserérjét, A vátasztákcserében legnagyobb partnerünk váltazaitia- nul a Szovjetunió belkereskedelme, a forgalom 26 százalékát veflie bonyolítjuk le. A második helyen Csehszlovákia, a harmadikom Románia áll.. A belkereskedelmi tárgyalások nagyban hozzájárullak a kereskedelmi és vendéglátóipara gépeli, berendezésék hagyományos exportjának fokozásához. A közvetlen cseréken túlmenően, mintegy 13 millió rubel értékű külkereskedelmi meigállapadás született a tárgyalások alapján, s 1975. év végéiig 63 millió rubel értékű kereskedelmi és vendéglátóipari gép exportjára van lehetőség. (MTI) Tárgyalás Nyugat-Berlinről A keddi nyugat-berlini négyhatalmi találkozóiról kiadott közlemény szerint a négy hatalom nagyköveteinek tárgyalása három óra hosszat tartott. A nagykövetek folytatták tárgyszerű megbeszélésüket a napirenden levő kérdésekről Meg állapodtak abban, hogy legközelebbi összejövetelüket március 25-én tartják, s a közbeeső időben szakértői szinten folytatják a konzultációkat. Abraszimov szovjet nagy követ a tárgyalásokra utalva kijelentette, hogy ezek lassan, de biztosan haladnak előre. A keddi összejövetel után, Abraszimov, mint soros elnök ebédem látta vendégül amerd kai, brit ás francia kollégáját. (MTI) Az USA kezében a fordulat kulcsa készültség a csatorna mentén Magas fóliaházak Csongrádban. A Csongrád megyei tsz-eRben mind gyakrabban tűnnek fel a magas fóliaházak, ahol kényelmesen dolgozhatnak a kertészek. A forráskúti Haladás Tsz-ben 250 cm magas termálvízfűtéses növényházaiban sokféle tavaszi primőrt nevelnek. Képünkön: ebben a fóliaházban paradicsompalántákat ültetnek. Nö az érdeklődés a drágább cikkek iránt Javult az ellátás az olcsó élelmiszerekből A MÉM miniszteri értekezlete megvizsgálta, hogyan alakult az elmúlt évben a lakosság ellátása olcsóbb élelmiszerekkel. Megállapították, hogy több olcsó élelmiszer került az üzletekbe, és a minő- és ség is javult, így a kisfizeté- sűek és a nagycsaládosok az előző évinél nagyobb választékot találtak. Az esetenként jelentkező áruhiány abból adódott, hogy az élelmiszer- ipari feldolgozó kapacitás helyenként még nem felel meg a követelményeknek. A miniszteri értekezlet megállapította azt is, hogy az resettebb lett a finom fehér ■ kenyér, a palackos, illetve a zacskós tej, a kis csomagolású, a több tojással készített száraz tészta, a csokoládéáru, a dessert, a filteres cigaretta a mosószerek. Megfigyelvel ezelőttihez képest. Ä vágott és a darabolt baromfiból csaknem egész évben hiánytalan volt az ellátás, és a kereskedelmi forgalom 16,4 százalékkal lett nagyobb. A vásárlók örömmel fogadták az ték azt is, hogy abban az őszi baromfivásár akciót, amiesetben, amikor az olcsóbb és kor a kilogrammonkénti ár a drágább termékek iránt 3 forinttal csökkent. Az el- egyaránt nő az érdeklődés, múlt évben megháromszoro- legtöbbször a drágább cikkek zódott a zacskós, úgynevezett fogyasztásának üteme mégha- eldobó-csomagolásban forga- ladja az olcsóbbakét. Így van lomba hozott tej mennyisége, ez például a húskészítmények A tejfölnek több mint egy- és a szalonnafélék esetében. harmadáit mér műanyag poAz értekezlet leszögezte, hárban a fogyasztók, hogy az élelmiszer-gazdaság Azt követően, hogy vasárnap lejárt a 30 napos fegyvernyugvás, az egyiptomi fronton, és a hátországban egyaránt intézkedéseket tettek a rendkívüli készültségi állapot bevezetésére. A fegyveres erők minden eshetőségre készen állnak, s mint az Al-Ahram jelentette, március 7-e előtt 48 órás hadgyakorlatot tartottak a szárazföldi és a légi alakulatok részvételével. Az EAK — Szadat bejelentésének megfelelően — folytatja a közel-keleti válság békés megoldására irányuló politikai erőfeszítéseit. Igaz ugyan, hqgy Izrael expanziós politikája, a megszállt területek kiürítésének hivatalos és (Folytatás a 2. oldalon.) „ , . , ____________________________ A konzervipar 25 új tere lelmiszer-fogyasztas szerkeze- kereskedelempolitikája rugal- mékkel jelent meg a piacon, te változóban van. Fokozata- mas voj^ £s mindenkor elő- forgalma egy év alatt 21 000 san csökken az olcsóbb élei- tért,e helyezte a belföldi el- tonnával, 16 százalékkal nőtt. miszerek fogyasztásának ara- ittast, sok esetben a gazda- Annak ellenére, hogy a sütőnk3’ az üzletekben egyre in- ságüag kedvem exportérté- ipar 66 új termékkel jelentkezik az igényesebb eloállita- kesítéssel szemben is. zett, jogosnak tartják a hásu es csomagolású, viszonylag Az á11nmi ipar a tervezett ziasszonyok esetenkénti pana4200 vagon helyett 4500 vagon szát a kenyér minőségére, a olyan húskészítményt állított péksütemények szűkös válaszgyes-és a finomíz, a kéttojásos ÄÄTÄ “Ä LltK K™WTÍ hágyoSyo?5: forgalomba A növekedés ,1- félék mányira. lenere azonban a nyári idő- A miniszteri értekezlet, szakban hiány volt^ például újból felhívta az élelmiszer- párizsiból. A mezőgazdaság ipari üzemek és a termelők feldolgozó üzemei 112 vagon- figyelmét, hogy fordítsanak nyi húskészítménnyel gazda- megkülönböztetett gondot az gították a választékot. olcsóbb termékek előállítása A tojás fogyasztói ára30—40 ra. a választék gazdagítására, fillérrel csökkent, az egy év- (MTI) drágább termékeket keresik, így például kisebb az érdeklődés a kannatej, a velaretta és a mosószappan iránt. Viszont lényegesen kevésre átadták Salgótarjánban a csillagház első épületét. Az A-jelü épületben 22 lakás van. megkezdődött a beköltözés. A lakásokat a Nógrád megyei Tanácsi Építőipari Vállalat adta át Megkezdődött az ötödik holdnappal Manőverek a fiatal krátereknél A földi irányító központból jelentik: Ismét feltűnt a nap az Esőik Tengerének egén. A Lunohod —1 hozzálátott a tudományos kísértetek és a menetpróbáik folytatásához a Hold felszínén. A mozgás megkezdése előtt __ _______ ____ t öbbször kapcsolatot létesítet- holdéj,szaka során teli a holdjáróval, hogy ellen- úott. A holdjáró őrizzék a fedélzeti rendszereket. Ezenkívül március 7-én bekapcsolták a televíziós kamerákat, amelyek segítségével megfigyelték és lefényképezték a napfelkeltét a Holdon. pen szabaddá tették a napelemeket is. A hétfőn, moszkvai idő szerint 23 óra 30 perekor létse&i - tatt második kapcsolatfelvétel idején a holdjáró ismét hozzálátott a felszín vizsgálatához. A Lunohod megkerült egy nagy krátert annak belső fala mentén, ahol a szerkezet a tertózko- alapjában véve északnyugati irányban mozgott. Manővereket hajtottak végre annak érdekéiben , hogy a holdkocsi viszonylag fiatal, kisebb krátereket, valamint nagyszámú követ kerüiHétifőn kétszer létesítettek jön meg és küzdjön le. Moz- kapcsolatot a Lunohodda!. Az gás közben többször mérték a első kapcsolatfelvétel idején holdfcőzet fizikai és mechani- el»készítették a holdjárót az kai sajátosságait. A kaipcsolat- ötödik holdna-Dpal programja- felvétel idején a Lunohod 272 nak megvalósítására. Eköz- métert tett meg. (MTI)