Nógrád. 1971. március (27. évfolyam. 51-76. szám)

1971-03-07 / 56. szám

sere—ú. Dézsa Idénykezdet előtt nehéz jósolni... Jól sikerült az Újpesti Dó­zsa főpróbája, ezt mintegy kétezer ember látta. A Kár­páti Lvov elleni hétközi nem­zetközi mérkőzésen, számos tetszetős támadást vezettek az újpestiek, és végül is 4:0-ra győztek. A mérkőzés után. pillanatra sem állt meg a gé­pezet, azaz nem szünetelt a felkészülés. Pénteken a csa­pat hegyi szállásán kerestük az együttes edzőjét, Baróti Lajost. Dunai IL vette fel a telefonkagylót. — Gratulálunk a Lvov elle­ni harmadik góljához — tolmácsoltuk az elismerést egy olyan látványos gólért, amilyen ritkán esik mérkőzé­sen. — Szívesen eltettem volna az SBTC elleni találkozóra — válaszolta az egykori bajai csatár. — Nagyon igyekeztünk és jól is ment a játék, re­mélhetőleg nem lesz baj va­sárnap sem. — Es a csapat? — jól sikerült ez a kéthó­napos felkészülés, úgy látszik, jól együtt vagyunk. Igaz, hogy most nem a legjobb a pályák talaja, dehát jónak tartom csapatunkat. — És mi lesz Salgótarján­ban? — Ez már nehezebb dolog, de azért erre is válaszolok. Szoros küzdelmet és nehéz 90 perc után újpesti győzelmet várok. Baróti Lajosnak is feltettük a kérdéseket, ő azonban na­gyon óvatosan fogalmazott — Idénykezdet előtt, na­gyon nehéz bármit is monda­ni az elkövetkező találkozó­ról. Annyi váratlan körül­mény játszhat közre, ami meghatározója lehet az ered­ménynek. Ilyenkor még min­den kérdéses és azzá teszi ezt, a kemény, téli hideg is. Min­dig nagyon nehéz mérkőzést vívunk Salgótarjánban, ahol, több olyan játékos játszik ma is, aki a válogatott összeál­lításánál is számításba jön. Kitűnő játékosai vannak az SBTC-nek, a csapat képessé­geit igazán tudja mindenki, nem kell külön dicsérni. Re­mélem döntetlennél rosszabb eredményt nem érünk el. Mindenesetre igen rossz sor­solásunk első mérkőzésén nem szeretnénk rosszul szerepelni (az Újpesti Dózsa öt mérkő­zése közül négyet idegenben játszik). — Egyetlen probléma van a csapattal. Káposztát nagyon megviselte édesapja halála, s így ő a második csapatban játszik, vasárnap esetleg kis­pados lesz. Minden bizonnyal ez a csapat fut majd ki a tarjáni pályára: Szentmihályi — Noskó, Juhász. Bánkúti — Dunai III., Horváth — Faze­kas, Bene. Zámbó. Dunai II., Nagy L. Tartalékként Bor­bély. Kánoszta és Tóth áll rendelkezésre. Bánkúti telie- sen egészséges, legutóbbi ki­sebb sérülése teliesen rendbe­jött. és a Ivoviak ellen már kitűnőt nyújtott. Jó formában van. s T'arjánban is jó játékot várok tőle. Nagy József Egy pont mór sikernek számítana Korántsem mondható, hogy kifogástalanul sikerült az SBTC labdarúgócsapatának szerdai főpróbája. Az NB li­es Salgótarjáni Kohász ellen 4:1 arányban győztek ugyan, de a szakvezetést és a szur­kolókat a mutatott teljesít­mény nem elégítette ki. A halványabb teljesítményre akad magyarázat. Hosszú uta­zás után érkeztek haza Ju­goszláviából, Szőke kapus is ebben látta a mérsékelt játék okát. A legfürgébb Szalai Miklós volt, aki megbetege­dés miatt nem vehetett részt a portyán. Az edzőmérkőzés után ő is fáradtságra pa­naszkodott. Ilyen előjelek után kezdő- ifik meg a bajnoki pontvadá­szat ma délután Salgótarján­ban. Mindjárt a bajnokcsapat az ellenfél. A pályák 97 na­pos elcsendesülés után ismét benépesülnek, bár a havas, té­lies időjárás nem kedvez sem a labdarúgóknak, sem a di-. dergő szurkolóknak. A 30 fős keret — melyben négy fiatal is helyt kapott — január 3-án kezdte meg a fel­készülést a tavaszi idényre. Salgótarjánban és Hévízen ala­poztak. Február 3-a óta ha­zai és nemzetközi mérkőzése­ket játszottak a formába ho­zás jegyében. Bár nem az eredmény volt a lényeges, azért mégis megvonjuk a mér­leget: tizenegy mérkőzésből nyolc győzelem, egy döntet­len, két vereség. A lila-fehérek elleni talál­kozó esélyeiről Répás Bélá­val beszélgettünk. — Milyen formában érzi magát? — Szerdán kisebb húzódást szenvedtem, néhány edzést kihagytam, de remélem, hogy jól megy a játék. — Mire számít a csapat? — Egy pont megszerzésében bizakodunk. Nagyon jó a Dó­zsa csatársora, és szerintem legalább két gólt kell rúg­nunk, hogy tervünket valóra váltsuk. A taktikai fegyelem betartásán nagyon sok mú­lik. A válogatott kapuját dön­gető Répás ma délután egy­folytában 92. bajnoki mérkő­zésén lép pályára, ősszel az utolsó mérkőzésen ő rúgta a Rába ETO elleni 3:0-as győ­zelemmel végződött találko­zón a harmadik gólt. Az első mérkőzésen góllal szeretne Kézilabda bemutatkozni A jugoszláv túrnéról úgy vélekedett, hogy nagyon hasznos volt, mert jó pályákon játszottak és ed­zettek. Jugoszláviában a csapat minden mérkőzését látta Varga László, a Vojvodinai Labdarúgó Szövetség igazgató bizottságának tagja. Az is­mert labdarúgó-szakember Salgótarjánban tartózkodik, ö így vélekedett a mai talál­kozó esélyeiről: — Szerintem már meglepetés lenne — is­merve az erőviszonyokat —, ha döntetlent harcolna ki az SBTC. Egy esetleges győzelem minden optimista várakozást felülmúlna. Az SBTC várható összeál­lítása: Szőke — Gecse, Kmet- ty, Horváth, Vertig — Szalai, Répás, Básti — Kriskó, Kaj- di, Jeck. Cs.: Magyar, Toldi, Varga. Rozgonyi István Teremkupa-eredmenyek A kétcsoportos kézilabda- terembajnokság II. fordulójá­ban csak férfimérkőzések megrendezésére került sor Salgótarjánban és Nagybá- tonyban. Salgótarjáni ered­mények: Gépipari n. — St. Építők II. 34:43, Bgy. SE — Gépipari I. 26:29, Bgy. Dózsa isk. — St Építők ifi 19:27, St. ZIM — St. Építők I. 28:30. Nagybátonyi eredmények: Nagybátonyi Bányász — Job­bágyi I. 28:17, Pásztói KSE — Balassi SE 26:22, Nagybátonyi ITSK — Jobbágyi II. 26:24. A rádió és a televízió műsora Vasárnap KOSSUTH RADIO: MO: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze Lajos műsora. — 8.15: Jó reggelt, va­sárnap! — 10.03: Nagyevő Ibra­him. Gallay Sándor mesejátéka. —; 10.33; West Side! történet. Részletek Bernstein zenés játéká­ból. — 11.09: A kis varrólány vasárnapja. Csáth Géza novellá­ja. — 11.24: A rádió lemezalbuma. — 12.45: Nőnapra. . . Darvas Jó- asef írása. — 13.24: Rádiólexikon. Szerkesztő: Simonffy Géza. — 13.54: Egy rádiós naplójából. Se­bestyén János műsora. — 15.08: .Színházi Magazin. V. évfolyam 3. szám. — 16.00: Körkapcsolás bajnoki labdarügó-mérkőzések- rőL — 17.05: Nótakedvelőknek. — tß.10: Boris Christoff operafelvé­teleiből. — 18.40: Duane Eddy gi­tározik, Santi Latora orgonái. — 19.15: Kapcsoljuk az 1-es és a 3-as stúdiót. Országos Bartók- mű ve Its égi verseny. — 20.47: Ko­zák Gábor József népi zenekara játszik. — 21.01: Üj élet kapujá­ban. Karácson Benő regényét rá­dióra alkalmazta Vati Papp Fe­renc. — 22.20: A szép Galathea. Részletek suppe operettjéből. — 22.40: Szenvedélyes emberek. Szerkesztő: Nagy Izabella. — 23.00; Szimfonikus zene. — 0.10— 0.25: Gulyás László: Békési es­ték. PETŐFI RADIO: 8.10: Miska bácsi lemezesládája. — 8.40: Mit (sáliunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. — 9.10: Zenei anyanyelvűnk. Az énekhangről — II. — 9.20: Zenekari muzsika. — 10.40: Szívesen hallgattuk! Va­sárnapi koktél. — 12.10: Jó ebéd­hez szól a nóta. — 12.51: Kerék az iskolán. Rádiójáték gyerekek­nek. — 14.00: Táskarádió. Az If­júsági Rádió zenés műsora. — 15.00: Körkapcsolás bajnoki lab­darúgó-mérkőzésekről. — 16.05: Utak, célok, találkozások. — Be­szélgetés Rózsa Irénnel. — 16.45: Zenekari muzsika. — 18.05: NDK hangjátékok szemléje. Lucullus a bírák előtt. Rádiójáték. — 18.55: Népdalcsokor. — 20.15: Bob her­ceg. Részletk Huszka Jenő—Mar­tos Ferenc operettjéből. — 21.00: Zalatnay Sarolta és Adriano Ce- lentano énkel. — 21.24. Berlioz: Beatrix és Benedek. Kétfelvoná- sos vígopera. — 23.10: Gershwin szerzeményeiből. — 24.00:—0.10: Hírek. Időjárás. TELEVÍZIÓ: 9.08: Műsorismer­tetés. — 9.10—10.15: Iskolatévé. — 10.10: A bolha. Szovjet kisfilm. — 10.55: Szép magyar beszéd. Országos magyar irodalmi vetél­kedő. 6. osztályosoknak. — 12.00— 12.35: Pedagógusok fóruma. — 14.18: Műsorismertetés. — 14.20: Iskolatévé. — 14.45: A nézők vé­leménye. — 15.00: Reklámműsor. — 15.05: Prizma. — 15.35: Műso­rainkat ajánljuk. — 16.00: Rek­lámműsor. — 16.05: Daktari. Ma­gyarul beszélő amerikai filmsoro­zat. 10. A hindu bosszúja. — 17.00: Három és fél millió dolgo­zó képviseletében. • • R 17.40: „Váci Mihály”-szava!overseny 5. forduló. — 18.30: Sporthírek. — 18.40: Esti mese. — 18.55: Szünet. — 19.00: HÉT. — 20.00: Hírek. — 20.05: Egy óra Alfred Hitchcock­kal. Magyarul beszélő amerikai film. — >0.55: „Kicsoda — Micso­da?” Fejtörő játék. — 21.45: Agay Karola énekel. Művészportré. -~ 22.35: Hírek. — sporthírek. BESZTERCEBÁNYA: 9.25: Ze­nés műsor. — 14.00: Tv-moto­cross. — 16.00: Intersport. — 19.00 és 22.15: Tv-híradó és sportered­mények. — 20.00: Utak. NDK tv-film 2. rész. Hétfő KOSSUTH RADIO: 8.15: Népda­lok, néptáncok. — 9.00: Pilátus. Szabó Magda regénye folytatá­sokban. VII. rész. — 9.20: Rádió­börze. — 9.30: A hét Bartók-mű­ve. A csodálatos mandarin. — 10.05: Ortographitis — a gyógyít­ható nyelvbetegség. — 10.20: Vi- valdi-versenyművek. — 11.35: Operahármasok. — 12.00: Déli krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zeneka­ra játszik. — 13.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.55: Édes anyanyelvűnk. — 14.00: Találkoz­tam Szvjatoszlav Richterrel. \z ifjúsági rádió műsora. — 14.23: Csendes Don. solohov re­génye rádióra alkalmazva. I. rész. — 15.10: A Gyermekrádió műsora. — 15.45: Koioratúrszop- rán-áriák. — 16.00: A világgaz­daság hírét — 16-05: NDK-hang­6 NÓGRÁD — 1971. március 7. vasárnap Szezonkezdés vaskos meglepetéssel RÁBA ETO—BP. HONVÉD 3:0 (1:0) Szombat délután megkezdő* dött a labdarúgó NB I. ta­vaszi idénye, és mindjárt vas­kos meglepetéssel is szolgált A Bp. Honvéd Győrben kiáb­rándítóan szerepelt, széteső játék és tervszerűtlenség jel­lemezte a piros-fehéreket. A Rába ETO ezzel szemben lendületes játékkal és jó kon­dícióval mutatkozott be. Gól- lövők: Pozsgai (33. p.), Somo­gyi (65. p.), Stolcz (75. p.). Végeredményben a győri csa­pat megérdemelten szerezte meg a két bajnoki pontot. SBTC II.—Ü. DÓZSA EL 1:0 (1:0) Salgótarján, 100 néző, Szabó Z., SBTC II.: Magyar — Baranyai, Csikós. Jávori — Lisztoafloi, Kokirada — Loch, Bantihia, Szoó, Angyal. Kö­kény. Ü, Dózsa 11.: Borbély — Nagy Z., Sólymosa, Nagy F. — Tóth I. (Zialbauar), Borbély II. — Hegyi. Varsányi.- Kei­ner, Tóth A., Simon. Havas, fagyos pályán, nagy küzdelmet vívott a két tar­talékegyüttes. Az első félidő, ben az Újpesti Dózsa birto­kolta többet a labdát, de a csatárok gólhelyzetet alig tud­tak teremtem. A 43. percben Szoó a bal oldalon pompás csel­lel becsapta hátvédjét, lapo­san középre adott és a berob­banó Loch a hálóba vágta a labdát, 1:0. Szünet után a lelkesebben küzdő SBTC kezde­ményezett többet. Az első ne­gyedórában tűzijátékot ren deztek Borbély kapuja előt.1 Szoó lövése nyomán a fels lécen csattant a labda. To vábbna sem lanyhult az iram Loch és Szoó gyakran hozt zavarba a lila-fehér védel met. Nagy küzdelem folyt a újabb gólért, de a hálók rná érintetlenek maradtak. Jó Csikós, Loch, Szoó, ilL: Bor béiy, Sólymosa, Tóth A. Sikeres rajt kosárlabdában SKSE—BEAC 81:74 (35:33) Salgótarján, 100 néző. V.: Skodik, Baumgartner. SKSE: Szert, Plachi, Túrán, Juhász, Palla. Cs.: Tóth, Bozsik, Ru- dinszki, Mosonújvári. E.: Szarvas József. Megkezdődött az idei baj­nokság a kosárlabda NB II- ben. Az SKSE férficsapata az idénynyitó első játékrészében gyengén védekezett, nem tudta magassági fölényét ki­használni Bár szünet után Szert hamar kipontozódott, a cserejátékosok felnőttek a feladat nagyságához, és nagy küzdelemben sikerült 81:74 arányban a győzelmet meg­szerezni. Legjobb dobók: Szert (28), Tóth (15), ill.: Kar­dos (30). NB III-as férfi idénynyi­tón: St. Spartacus—Esze Ta­más SE 63:57 (32:23). (mátyus) Készülődnek a balassagyarmatiak Versenymotorokat vásárolt a Bgy. SE Egy évig tartó „félhivata­los” működés, s két jól sike­rült verseny után ez év ja­nuár elsején, a városi ta­nács aktív támogatásával, a Balassagyarmati Sport Egye­sület kebelén belül, hivatalo­san is megalakult a megye egyetlen gyorsasági motoros­szakosztálya. A megalakulás körülményeiről, a lehetősé­gekről és tervekről Dankő Béla szakosztályvezetővel be­szélgettünk. — Hány tagot számlál a szakosztály? — Jelenleg huszonötén va­gyunk, de egyelőre csak ti­zenöt versenyképes tagunk van — csak ők rendelkeznek megfelelő motorral, illetve ve­zetési tapasztalattal. — Hogyan áll a szakosztály versenymotorok dolgában? — A rendelkezésre álló, szerény keretből negyvenezer forintért két speciál verseny­motort vásároltunk a Zalka Máté motoros klubtól: egy 590-as Matchlesst, és egy 250 köbcentis Aermacchit. Né­hány éve komoly nemzetközi futamokon indult mindkettő. További húszezer forintot kaptunk a fenntartásra, s a versenyekkel kapcsolatos költ­ségekre. A két versenygépet — ezeken az OB-futamokon Tábori Sándor és Gál László ül — Czulyba Mihály, az ország egyik legjobb verseny­szerelője készíti elő. — S a többi versenyző? ök milyen motoron indulnak? — A házi versenyeken va­lamennyi motorral rendelkező fogunk indulására számítunk. Mint már említettem tizen­öten saját, versenyre külön játékok szemléje. Vénasszonyok nyara. — 17.05: Külpolitikai fi­gyelő. — 17.20: Prokofjev: Péter és a farkas. _ 17.45: Van üj a Nap alatt. Tudományos híradó. — 18.00: Húszas stúdió. — Haluk! — 10.35: Nóta- és népdalest. — 30.11: Kedves lemezeim. A mik­rofon előtt: Keresztúry Dezső. — 21.14: Giuditta. Operettrészletek. — 21.39: Beszélgessünk zenéről! — 22.20: Abrus Kyri és Poór Pé­ter énekel. — 22.47: Gondolatok filmekről. Három szerep... — 23.02; Üj lemezeinkből. — 0.10— 0.25: Filmkeringők. PETŐFI RADIO: 8.05: Bécsi klasszikus zene. — 9.00—10.00: Ezeregy délelőtt... A Gyermek- rádió Órája. — 9.20: Tavaszvá­rás... — 9.40: Óvodások műsora. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.45: Ismerték-e az Írást Pe­ru őslakói? — 12.00: Zenekari muzsika. — 12.45: „Menedék”. Versek. — 13.03: Hónapról hónap­ra. — 13.20: Lengyel művészek operafelvételetböl. — 14.00: Ket­tőtől hatig. .. A Rádió kívánság­műsora. _ i8.10-19.27: Közkívá­natra: — 19.30: Só estét, gyere­kek! — 19.35: A Győri filharmo­nikus zenekar hangversenye. — Kb. 21.10: Üj könyvek. — Kb. 21.13: Beszélgetések a pszicholó­giáról. n. rész. — Kb. 21.33: Ver­bunkosok. — 22.12; A Magyar vonósnégyes lemezeiből. — 22.30: A hét Bartők-mflve. a csodála­tos mandarin. (A délelőtti adás ismétlése). — 23.15: Tánczene éj­BESZTERCEBANVAI TV: 16.46: Csehszlovákia—Franciaország női kosárlabda-mérkőzés. — 18.3:": Tűz van. Kisfilm. — 19.00: és 22.05: Tv-híradó. — 20.00: Máriás M. Ruzek vígjátéka. — 20.25: Di­vatbemutató. — 22.25: A labdarú­gás hírei. felkészített gépekkel rendel­keznek: a mopedtől egészen a 350-es kategóriáig. Az or­szágos bajnokság gyorsasági futamán csak kilencen vesz­nek részt ezek közül. Az OB speciális géposztályában pedig csak a két versenygép, illetve „lovasa” indul. — Hallhatnánk néhány szót az idény versenyeiről? — A gyorsasági versenyág­ban három OB-futamra kerül sor a nyáron: egy Kaposvá­ron és kettő a fővárosban. Ezek előtt egy-másfél héttel, a felkészülés érdekében min­den esetben házi versenyeket is tartunk. Megfelelő számú jelentkező esetén, túramotoros szakosztályt is létrehozunk, a versenyezni nem kívánó, de a motorozást kedvelők szá­mára. A szakosztály minden csütörtökön a JTS helyiségé­ben tartja gyűléseit — bárki jelentkezik, szívesen látiuk. (baranyai) Mai sportműsor Asztalitenisz: Középfokú is­koláik megyei bajnokságának döntője. Salgótarján, közgaz­dasági szakközépiskola, 9 óra. Kézilabda: Megyei terem- bajnokság III. fordulója (Sal­gótarjáni csoport): Bgy. SE— Gépipari II., St. Textiles-— SBTC II., St Építők I.—St. Építőik II., St. Kötő Sparta­cus—SBTC I. (Nagybátonyi csoport): Balassi SE—Nagybá­tonyi Bányász, Jobbágyi II.— Pásztói KSE. Salgótarjánban 14 óraikor, Nagyba tönybam 8.30 órakor kezdődnék a mér­kőzések. Kosárlabda: SBTC—OSC, NB Il-es női mérkőzés, Salgó­tarján, giépipart technikum, 10.40 óra. Röplabda: megyei terem- bajnokság I. fordulója: Zp. Építők—St. Üveggyár, Ötvözet MTE—St. Ingatlan, St. Üveg­gyár—Ötvözet, MTE, Salgótar­jániban a Gagarin iskolában 8.30 órakor kezdődnék a ta­lálkozók. Labdarúgás: SBTC—Újpesti Dózsa, SKSE-etadian, 15 óra, v.: Bmsberger (Bircsálk, Som­lai), A nógrádi NB-s csapatok újabb előkészületi mérkőzése­ket vívnak. Sakk: Középfokú iskoláik megyei bajnokságának döntő­je. Salgótarján, Kohász Műve­lődési Központ, 9 óra. A megyei férfi csapatbaj­nokság III. fordulója: Nagy­bátonyi Bányász—Szécsényi Vörös Meteor, Etes—Mátrano- vák, SBTC—Zp. Építők, Mát- nasaele—Pásztói KSE, Nádúj- fialu és az St. ZIM szabad­napos. Szurkolóankét: Tartja a Kisiterenyei Bányász NB Il-es labdarúgó-szakosztálya. Kiste- renye, Bányász Klub, 9.30 óra. Teke: St. Üveggyár—Mátra- nováki Bányász, barátságos mérkőzés, SÚMSE-pálya, -8 óra. Atlétika Országos helyezések Az elmúlt év eredményei alapján elkészítették az at­létikai szakosztályok országos sorrendjét. Férfi felnőtteknél: 19. SBTC, 30. SKSE, 42. St. Üveggyár, 58. Bgy. SE. Fel­nőtt nőt kategóriában: 12. SKSE, míg a Bgy. SE csak if­júsági (18.), és serdülő ' (63.) korcsoportban szerzett ponto­kat. Kirándulások rendezése A megyei túravezetők klub­jában ismét hasznos előadá­son vehetnek részt az érdek­lődők. Március 9-én 15.30 órá­tól Salgótarjánban, az MTS székházéban kirándulások szervezéséről és rendezéséről Endnődy Lajos, a Túrisfo Ma­gazin főszerkesztője tart bizo­nyára nagy érdeklődéssel kí­sért előadást. APRÓHIRDETÉSEK FLÖ HASÚ, német­ezüst nyulak eladók. Zagyvapálfalva, Köl­csey u. 13., Futó. MB 1000-ES Skoda, CO rendszámú 40 000 km-rel eladó. Soós ülés, Selyp, Arady út 34. 146 NÉGYSZÖGÖL telek építőanyaggal eladó. Salgótarján, Rákóczi u. 300. PÉCSKÖ úton ga­rázs eladó. Érdeklő­dés 12-71 telefonon. BALASSAGYARMA­TON Thököly utca 24. szám alatti ház azonnali beköltözéssel eladó. A MEGYEI kórház célgazdasága azon­nali belépéssel foga- tost, traktorvezetőt és rakodómunkást fel­vesz. Bér megegye­zés szerint, munkás- szálló, étkezés bizto­sítva. • Z ASZTA V A tízezer­rel eladó. 23-90. SZÍNES nagy ár­jegyzékünket kérje, díjmentesen rnegküld- lük. ROZSAK! Fél­ezer újdonság. Ezüst­fenyők, orgonák gla- diolusok. díszcserjék. Szállítás postán. Szal- kai-kertészet, Buda­pest, VL, Népköztár­saság u. 8. A Jobbágyi Épi­tőipari Szövetke­zet felvesz bádogos szak- munkást. Fizetés teljesít­mény arányában, megegyezés sze­rint. Jelentkezés a telephelyen, szombat kivéte­lével. I 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom