Nógrád. 1971. március (27. évfolyam. 51-76. szám)

1971-03-30 / 75. szám

Monti R Napirenden: A közétkeztetés javítása Ülést tartottak a városi, járási tanácsok végrehajtó bizottságai önálló napirendi ponítfoérrt első ízben tárgyalta a közel­múltban a Salgótarjáni városi Tanács Végrehajtó Bizottsága a közétkeztetés helyzetét. Ha­tározatában felhívta az érin­tett vállalatokat a közegész­ségügyi szabályok betartásé­ra, az ott dolgozók szakkép­zettségé nek javítására. Ren­delkezett a szükséges karban­tartási és fenntartási munká­latok pontos elvégzéséről is Ez annál fontosabb, mert Sal­gótarjánban a közétkeztetést végző vállalatok naponta kö­zel 8000 adagot főznek. Ezért vitatta meg tegnapi ülésén a városi tanács végre­hajtó trzottsága — a régebbi határozatnak megfelelően — az eddigi intézkedéseket. A PeLsőmagyarország i Ven­déglátó Vállalat legjelentő­sebb létesítménye az elmúlt évben a ZIM területén üzem­be helyezett 1500 adagos, kor­szerű önkiszolgáló étterem, •Jelenleg 800 adagot tudnak főzni, de amint a gázbekötés megtörténik, érméi jóval töb­bet. A Nógrád megyei Vendéglá­tó Vállalat több vendéglője sajnos, eléggé mostoha kö­rülmények között dolgozik, bármilyen bővítés vagy kor­szerűsítés csak részmegoldást jelenthet. Kedvezőbb helyzet­ben van a salgótarjáni ÁFÉSZ kezelésében levő Tar­jám vendéglő, amelyben akár 500 ember részére is tudná­nak főzni. Ezzel szemben je­lenleg naponta 200 adagot ké­szítenek, így további igénye­ket is ki tudnának elégitend. Az üzemek saját kezelésé­ben levő konyhái közül az Építőipari Vállalat konyháját bővítették a közelmúltban, és tervezik a megyei tanács konyhájának korszerűsítését. A végrehajtó bizottság ezek alapján megállapította, hogy a közétkeztetés helyzete az el­múlt években sokat javult. Az üzemeltető vállalatok fontos feladatuknak tekintették a kulturált tömegélelmezési igé­nyek ellátását, viszonylag ol­csón. Az elkövetkezendő évek fejlődését figyelembe véve az eddiginél nagyobb ütemű bő­IJ t törokrón ikások ! Az úttörőmozgalom megalakulásának 25. évfordulója tiszteletére a NÓGRÁD Szerkesztősége és a Magyar Úttö­rők Szövetségének Nógrád megyei Elnöksége tíz részből álló játékot hirdetett a pajtások részére. A feladatok hetenként jelennek meg. FIGYELEM! FIGYELEM! Pajtások! A feladatokat vágjátok ki, és ragasszátok be őrsi naplótokba. Mellette helyezzétek el a válaszokat is. így valamennyi őrs részt vehet a csapattörténet feldolgozásában. FIGYELEM! FIGYELEM! 9. feladat: Pajtások! Kutassátok fel, hogy csapatotok az elmúlt 25 évben milyen jelentősebb országos akciókban, mozgalmakban (Hálazászló, Forradalom nyomolvasói, Úttö­rők a hazáért stb.) vett részt. Közöljétek az eredményeket is. Nyomozzátok ki, hogy ki képviselte a csapatot 1956 nya­rán, az aszófői jubileumi táborban. A válaszotokkal beküldött eredeti dokumentumokat, vagy másolatokat, ismertetővel ellátott fényképeket, régi úttörők és vezetők visszaemlékezéseit az értékelésnél külön figyelembe vesszük. A kilencedik feladat beküldési határideje április 13. A válaszokat a Magyar Úttörők Szövetsége Nógrád megyei El­nöksége címére küldjétek (Salgótarján, Kossuth Lajos u. 2.). A borítékra címetekhez írjátok fel a csapat számát és az „Üttörőkrónikás” jelzést. Zománcipari biennálé Áz idén májusban Salgó­tarjánban rendezik meg az I. országos zománcművészeti biennálét. A tárlaton huszon­kilenc művész mintegy száz alkotásával szerepel. A biennálé megnyitójára május 1-én kerül sor. A feg- jobb alkotások jutalmazásá­ra díjakat ajánlott fel a Nóg­asd megyei, illetve a Salgó­tarjáni városi Tanács, vala­mint a ZIM salgótarjáni gyá­ra, és a város két üveggyára. Elítélték az üzemi szarkát Felületes volt a portai el­lenőrzés, s ezt használta ki a salgótarjáni öblösüveggyár­ban Kiss Sándor 26 éves sal­gótarjáni lakos. Kiss a múlt év októberétől ez év február utolsó napjáig zsebében, tás­kájában különböző üvegkész­leteket csempészett ki agyár­ból. A poharak, vázák, vi­zeskorsók, tégelyek ott sora­koztak az üzemi szarka la­kásában, több mint 2400 fo­rint értékben. A Salgótarjáni Járásbíróság Kiss Sándort folytatólagosan elkövetett tár­sadalmi tulajdont károsító lopásban mondta ki bűnös­nek és hat hónap javító-ne­velő munkára ítélte, tíz szá­zalékos bércsökkenés mellett. A Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat folyó év április 8-án, műszaki becslést tart Salgótarjánban. Az írásbeli bejelentéseket kérjük a Magyar Hirdető Vállalat kirendeltsége címére: Salgó­tarján, Rákóczi u. 35. sz alá (Jégbüfé mellett) bekül­deni. Budapesti címünk: Műszaki Anyag- és Gépkeres­kedelmi Vállalat, Budapest, VII. kér., Tanács Irrt. 25. Telefon: 226-643. Foglalkozunk használt mezőgazdasági és egyéb gépek, kompresszorok, műszerek stb. eladásával, vételével és közvetítésével. víkésne van szükség, hogy Sal­gótarján ez irányú igényeit ki tudják elégíteni. Mindenkép­pen megoldást kell találni a diétás és kímélő ételek beve­zetésére, az előfizetéses vacso­rák az étlap szerinti étkezés választékának bővítésére. A Salgótarjáni városi Ta­nács felhívja az érintett vál­lalatokat, mielőbb vizsgálják meg, hogy a bontásra kerülő éttermek kiesésével miiképpen lehet megoldani — lehetőleg zökkenőmentesen — a gyors étkeztetést. Ez év végéig in­tézkedési tervet készítenek, amely pontosan tartalmazza a teendőket,. Ugyanakkor tervezik a Va- daskert-vendéglő bővítését, amely a városközpont ellátá­sét segítené. A helyzetet ne­hezíti, hogy rövidesen lebont­ják a Kulacs- és a Jóbarát- vendéglőt, ami annyit jelent, hogy mintegy ezer ember ét­keztetését kell csaik ennek következtében megoldani. A negyedik ötéves tervben beruházások válnak szüksé­gessé. 1973-ban tervezik a gar- zoraházak földszintjén épülő ezer adagos konyha megindí­tását. Ez az étterem 14 mil­lió forintos ráfordítással épül, önkiszolgáló rendszerrel mű­ködik, és minden bizonnyal ellátja a városközpont igénye­it. Ugyancsak tegnap tanács­koztak a járási tanácsok vég­rehajtó bizottságai. A Pásztói járási Tanács VB, a tanácsok múlt évi fenntartási költség­vetés és a fejlesztési alap zár­számadását, a Rétsági járási Tanács VB, a zártkert-ren- dezésekiteel kapcsolatos intéz­kedéseket, a Balassagyarmati járási Tanács VB, a szakigaz­gatási feladatok ellátásának tapasztalatait, a Széesényi já­rási Tanács VB pedig az ál­talános iskolák pályaválasztá­si kérdéseit vitatta meg. NAFTA! 1971. március 30., kedd. Zalán napja. A Nap kel: 5.29, nyugszik: 18.09 órakor. A Hold kel: 6.53, nyugszik 23.37 órakor. Időjárás péntekig Várható időjárás ma estig: megnövekedő felhőzet, többfele, főként délen esőkkel, élénk, né­hány helyen erős északi, észak­keleti szél. Az éjszakai lehűlés gyengül. várható legmagasabb nappali hőmérséklet 8—13 főik kö­zött. Távolabbi kilátások péntekig: változékony idő, főleg áz ország déli felében esőkkel. Legalacso­nyabb hajnali hőmérséklet 0, plusz 5 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 7—13 fok kö­zött. Jelentős mennyiségű csapa­dék (legalább 5 mm) az ország területének M százalékán várha­tó. (MTI) T olótá | ékoz'af ó A 13. bed totónyeremények az Illeték levonása után a követke­zőik: 13 találates 24 db, 31 362 forint nyereménnyel. Ebből 13 plusz 1 találatos szelvény 13 darab, a jutalom és a nyeremény együtt Sä 806 forint. 12 találatos szelvény 330 darab, nyereményük »47 forint. 11 talá­latos szelvény 4890 darab, nyere­ményük 103 forint. 10 találatos szelvény 28 »26 darab, nyeremé­nyük 26 forint. (MTI) — Ilku Pál művelődésügyi miniszter hétfőn Jugoszláviá­ba utazott, hogy viszonozza Vukasin M icsuno vicsnak, a Jugoszláv Szövetségi Kulturá­lis Oktatási Tanács elnökének magyarországi látogatását. — A spanyolországi Lecum- berriben vasárnap lelőttek egy galambot, amelyet 16 évvel ezelőtt Rigában gyűrűztek meg. Muzeológusok szerint a több mint 16 évet élt galamb egyedülállónak számít, mert eddig csupán 13 éves meggyű- nüzött galambot ismertek. Elhunyt Kiss Manyi ] Hétfőn, 60 éves korában tragikus hirtelenséggel el­hunyt Kissi Manyi Kossuth- díjas, Kiváló művész, a Ma­dách Színház tagja. Temeté­séről később intézkednék. A Madách Sranház saját halott­jának tekinti. APRÓHIRDETÉSIÉ] BÉKE Mg. Tsz Is­tenmezeje, magas­építésben jártas mű­vezetőt vesz fel. Je­lentkezni lehet 3-án 8 órától 12 óráig a tsz központjában a műszaki vezetőnél, bérelszámolásban gyakorlott előnyben, fizetés megegyezés szerint. A KIOSZ balassa­gyarmati járási cso­port felvételre keres a klub és irodahelyi­ségbe GONDNOKOT, aki a játékkezelést, a tagdíjak beszedését és a büfékezelés tennivalóit elvégzi. Jelentkezni a KIOSZ- irodában lehet. La­káscsere szükséges. ALU-hullámlemez 1000x2000 mm-es és 1000x2500 mm-es mé­retben, i mm vastag­ságban beszerezhető, az Eger—Salgótarján TÜZÉP Vállalat 322. sz. hatvani tele­pén. (Cukorgyárral szemben.) SZÍNES nagy ár­jegyzékünket kérje, díjmentesen megküld­tük. ROZSAK! Fél­ezer újdonság. Ezüst­fenyők, orgonák, gla- diolusok, díszcserjék. Szállítás postán. Szál­kái-kertészet, Buda­pest. VI.. Népköztár­saság u. 8. ELADÓ Pásztón, a gimnázium előtt, Rá­kóczi út 21. alatt, 270 négyszögöl gyümöl­csös szőlővel, kettő szobás, konyha, speiz, mellékhelyiséggel, be­költözhető. LUGASMÜVELÉSRE alkalmas csemege (Saszla, Attila, Csiri- csuri) és minőségi borszőlő (Olaszrizling, Rizlingszilváni, Tra­mini) fajtákból gyö­keres szőlőoltvány utánvéttel is megren­delhető. I. o. 5.—Ft, n. o. 3,—Ft, m. o. 1,50 Ft. 1000 db-on felüli megrendelés esetén 10 % kedvez­ményt adunk. Cím: Béke Mg-i Tsz. Pász­tó. FELVÉTELRE kere­sünk balassagyarmati lakosú középiskolát végzett GÉP- és GYORSÍRÁSBAN gyakorlott ADMI­NISZTRATOR-nőt. Jelentkezni lehet a KIOSZ balassagyar­mati járási csoport irodájában. JÓ KARBAN levő márkás koncertpia- nínó alkalmi áron eladó. Petőfibánya, Népköztársaság u. 5. Bacsar. 350-ES DKV motor- kerékpár oldalkocsi­val, eladó. Salgótar­ján, Schuyer Ferenc u. 43. SAJÁT termésű fe­hér boromat ajánlom 16.—Ft-ért. Helybe­szállítva. Szabó, Aba- sár, Jókai u. 6. AZONNALI belé­pésre felveszünk gya­korlattal rendelkező anyagbeszerzőt, beso­rolás megegyezés alapján. Jelentkezés a Nógrád megyei Sütő­ipari. vállalat, Salgó­tarján, Rákóczi út 146. SAJTOSOSTYASÜ­TÖ, flekkensütő, me­legszendvics-sütő. Kulcsár kisiparosnál. Budapest, Rákóczi út 6. FIGYELEM! Mérleg javítását hitelesítés­sel vállalok. Fénysza- rusi Dezső mérleg ja­vító kisiparos. Salgó­tarján, Liget u. 3. tatabänya-üjvA- ROSBAN központi helyen, másfél szobás összkomfortos me­legvizes tanácsi la­kást salgótarjáni hasonlóra, vagy két­szobásra cserélnék. Cím: Zagyvapálfalva, Gorkij-telep 14. Hrecska. Nyolc általánost végzett fiút, vagy lányt Ipari tanú­lónak belskolá­zunk. — Hegeszte­ni tudó géplaka­tost, — gyakorlat­tál rendelkező gépkocsivezetőt, — adminisztráció­ba nyugdíjast fel­veszünk. Nógrád megyei Patyolat Vállalat, Salgótarján. 16 ooo kilométert fu­tott, 1300-as Polski Fiat eladó. Tóth Vil­mos, Salgótarján, Néphadsereg út io. ZAGYVAPÄLF AL­VÁN, Sugár út 67., 772 négyszögöl ház­hely eladó. Érdeklőd­ni lehet: Kálmán Im­re út 61. sz. alatt. AZ IBUSZ V. hó 16., VI. hó 12. közötti időszakban kedvez­ményes szálláslehe­tőségeket biztosít a Balaton és a velcn- cei-tó melletti üdü­lők szállodáiban. Ér­deklődni és jelent­kezni lehet az IBUSZ salgótarjáni irodájá­ban. MOSZKVICS 408 CT világoskék gépkocsi eladó. Kisterenye, Le­nin út 5. Tizenöt évvel ezelőtt, 1956. március 30-án kall meg — Ti éves korában — Honti Rezső nyelvész, irodalomtörténész, műfordító. Honti egyetemi tanulmányait Budapesten és Olaszor­szágban végezte. 1900-ban bölcsészdoktori, 1901-ben tanári diplomát szerzett. 1900-tól a fővárosban volt középiskolai tanár, s 1909-től egyúttal az olasz nyelv lektora a Műegye­temen. A Tanácsköztársaság idején a francia és az olasz nyel­vészet előadója volt a budapesti Tudományegyetemen; innen az ellenforradalom uralomra jutásakor eltávolították, sőt ké­sőbb középiskolai tanári állásából is elbocsátották. Ettől fogva elsősorban nyelvórák adásával, továbbá francia, olasz, spanyol, angol, orosz nyelvkönyvek írásával, szótárak szer­kesztésével foglalkozott. I Műfordítói tevékenysége is jelentős; többek közt Puskin, Gogol, Tolsztoj, Csehov, Maupassant, továbbá olasz, arab és perzsa írók munkáit fordította magyarra. — Hazánk felszabadulási évfordulója tiszteletéire ma­gyar kulturális napok kezdőd­tek Poznanban, Lesznoban, Gnieznioban és Ostrow Wiel- kopalskin, a Lengyel—Magyar Baráti Társaság helyi csapart- ioi szervezésében. A rendez­vénysorozat keretében kiállí­tásokat, filmbemutatókat, elő­adásokat, találkozókat tarta­nak. Jubileumi ünnepség Réfsógon Csaknem százan vettek részt a Rétságon megrendezett véradó ünnepségen szombaton. A járási tanács nagytermében összejött véradókat és véradószervezőket egyenruhás úttörők köszöntötték, majd dr. Jakubecz József, járási főorvos, a járási vöröskereszt szervezet elnöke mondott meg­nyitó szavakat. Ezután dr. Dánosok Gyula, a Balassagyarmati Véradóállomás főorvosa tartott ünnepi beszédet. Szólt arról, hogy ez az ünnep, egyben jubileumi megemlékezés is, hiszen tíz évvel ezelőtt ren­dezték meg a rétsági járás első önkéntes véradását. Az „úttörő” véradók Romhány község lakói voltak. Az ünnepség végezetéül Szoó Bélámé, a Vöröskereszt szervezet megyei titkára nyolc Kiváló vér­adó-szervező kitüntetést nyújtott át. A Kiváló véradó kitüntetés arany fokozatát öten, az ezüst fokozatot hárman, a bronz foko­zatot 17-en kapták. A rétsági és a nagyoroszi honvédségi alakulat, valamint ösagárd község az Or­szágos Vöröskereszt Központ díszoklevelét nyerte el. *— A salgótarjáni járásban az idén 10 millió forintot for­dítanak erdőtelepítésre és fá­sításra. — Újabb két bányász holt­testét hozták felszínre a men­tőosztagok a lengyelországi Rokitnyica szénbányából, ahol már ötödik napja folynak a mentési munkálatok. A bá­nyaomlás halálos áldozatai­nak száma ezzel háromra nö­vekedett, nyolc bányász pe­dig még mindig a beomlott tárna foglya. A mentési mun­kálatokat újabb földlökések nehezítik. — A szállítás korszerűsíté­sére, az olajtüzelésű hőköz­pont felépítésére és a hűtő- csamok létesítésére 25 millió forintot használnak fel a ne­gyedik ötéves terv során a balassagyarmati vágóhídon. Az üzemet ezek felépülte után is tovább korszerűsítik, mint­egy negyvenmillió forintos be­ruházással. Oldalra dőlt a kocsi A hét végen több súlyos ki­menetelű közlekedési baleset történt az országutakon. Nóg- rádból egy balesetről kaptunk jelentést, amely Salgótarján közelében, Vízválasztó és Pin- terpuszta között történt. He­gyes István zagyvarónai lakos nem az útviszonyoknak meg­felelően vezette személygép­kocsiját, amelyben sógora s annak nyolcéves kisfia ült. Az egyik kanyarban a kocsi oldalára dőlt és szerencsére csak a sógor sérült meg köny- nyebben. Az anyagi kár nyolc­ezer forint. iAranydélelöft Aranyeső hullott a balas­sagyarmati úttörők vasárnap délelőtti kulturális seregszem­léjén, amelyet a Mikszáth Kálmán művelődési központ­ban rendeztek meg. Tizennégy produkciót hallott a bíráló bi­zottság kórus, hangszeres szólista és báb kategóriában Közülük hetet arany, hár­mat ezüst, négyet bronz foko­zattal jutalmazott. Arany ok­levelet kapott a Petőfi-iskola fuvolaszólistája: Ivanics Va­léria, a Dózsa György úti is­kola kisdobos bábjelenete, a Bajcsy-iskolai hegedűszólis­tája: Vásárhelyi Judit, a Rá- kóczi-iskola énekkara, Réti Emőke hangszeres szólista, az ifjúsági úti iskola szólistája: Czifra Klára, valamint két énekes kisdobos: Kiss—Szöl- gyémi Erzsébet és Radocsai Imre. Az úttörő irodalmi színpadok, vers-, prózamon­dók, énekesek és tánccsopor­tok vetélkedőjét április 18-án rendezik. — A Szczecini Vajdasági Bíró­ság tíz évi szabadságvesztésre ítélte a 21 éves Marian Gdanski lengyel állampolgárt, aki tavaly októberben egv svéd utasszállító kishajóit Svédországba akart téríteni. Egfy ponton múlt Vasárnap Szolnokon rendez­ték meg az Ifjú egészségöt tettre kész című általános is- kolai egészségügyi verseny te­rületi döntőjét. Öt megye el­ső helyezett csapatai indultak a versenyen, melynek tétje az országos döntőn való rész­vétel volt. Nógrád megyét a salgótar­jáni Mártírok úti iskola csa­pata képviselte, ugyanis a csapat tagjai nyerték meg a megyei versenyt. Szépen sze­repeltek a területi döntőn is, felkészültségük, talpraesettsé­gük elismerést váltott ki; nem volt ok a szégyenkezésre. A salgótarjáni gyerekek vé­gül a negyedik helyen végez­tek. A szerencse nem pártol­ta őket, harmadik helyezé­sük mindössze egy ponton múlt. KÖSZÖNETTNYILV ANITAS Fájó szívvel mondok köszöne­tét mindazoknak a rokonok­nak, munkatársaknak, bará­toknak, akik szeretett térjem, DR. DLEMEN ANTAL temetésén megjelentek, sírjá­ra koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. Külön köszönetét mondok a Nm.-l Vendéglátó Vállalat valamennyi dolgozó­jának. A GYÁSZOLÓ CSALÁD KÖSZÖNHTNYILV ANITAS Köszönetét mondunk minda­zoknak, akik felejthetetlen feleségem és édesanyánk, 2SIDAI ISTVANNÉ elhunytával ért mély gyá­szunkban osztoztak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Áramszünet III. 30. és 31-én, vala­mint IV. 1. és 2-án 7—17 óráig Somoskőújfaluban a község különböző területein. III. 30. és 31-én 7—15 óráig Salgótarjánban, Karancs utca vége, József-telep, Ak­nász út, Május 1. u., borkós­toló környékén. NOGRAD. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lápja. Főszerkesztő: GOTYAB GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján. Petőfi u. L Telefon: 33-98. 33-95. 33-96, 33-97 Főszerkesztő: 13-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megye) Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi u. L Telefon- 10-39. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyt postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy bőnapra 30 forint. Elöállitja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgó­tarján. Petőfi u. L Felelős vezető: PAPP GYÖRGY igazgató, index-szám: 35073.

Next

/
Oldalképek
Tartalom