Nógrád. 1971. március (27. évfolyam. 51-76. szám)
1971-03-25 / 71. szám
Kosárlabda NB II. Debrecenben is gyŐ2Ött az SBTC SBTC—DASE 62:32 (20:17) Debrecen, v.: Újvári, Berki. SBTC: Miskolczi (31), Szertné (12), Gerlei (1), Válóczi (2), Rákóczi (4). Cs.: Rózsa (2), Szakmámé (—), Deák (—). Edző: Pancsovaii Nándor. Szabad téren, saetes időiben, szünetig izgalmakban bővelkedő szoros' küzdelmet vívott a két együttes. Az SBTC már az első percekben felismerte a követendő tatot,lkát. A közép és távoli dobások helyett ügyes megoldással, a palánk alatti helyzetteremtést választották. Az előző győztes mérkőzésekhez hasonlóan, a kis ponitarámyú vezetést szünet után nagyszerű erőnléttel, s lendülettel 20 pontra növelték. A végső győzelmüket elsősorban Szerbié—Miskoüczj pár eredményes Ö66zrjátékának, magassági fölényének, továbbá az „alacsonyabb” Gerlei, Válóczá és Rákóczi gyors indí- tásos, lendületes felfutásainak köszönhették. Külön szólni kell Szertné sportszerű hozzáállásáról. Négyórás fárasztó aiutóút után nem sokkal a mérkőzés kezdete előitt érkezett Debrecenibe, de így is fáradhatatlanul tartatta kezében a karmesteri pálcát. DASE—SKSE 64:49 (35 XI) Debrecen, v.: Újvári, Berki. SKSE: Szert (10), Juhász (12). Balia (11), Tóth (7), Tarán (—). Cs.: Plachy (4), Rudiszki (1), Bozsik (4). Edző: Szarvas József. A szél és a szabad tér a fiúk játékát is zavarta. Mindkét együttes behúzódva védekezett. A közeli, s távoli dobásoktól tartózkodva, a palánk alatt egyenlő arányban teremtettek helyzeteket. A ziccerkihasználésban az ellenfél volt szerencsésebb. Szünet után a Kohászok az egész pályás letámadást választották Lendületes játékkal az utolsó négy perc kezdetére 8 ponttal megközelítették ellenfelüket. A szerencse újból elpártolt tőlük. Négy óriási kihagyott helyzetükkel az egyenlítés helyett kedvüket vesztették. Lelkesedésüket, és a taktikai utasítások pontos betartását a szünet utáni 29:28-as aránv igazolta. Mátyus László Teke NB ll. Meglepő arányú győzelem SüMSE-DVÍK 8:0 A teke NB II. Keleti-csoport II. fordulójában Salgótarjánban játszották le az St. Üveggyár — DVTK-mér- kőzést, mivel a pályaválasztói jogot felcserélték. A hazai versenyzők ezúttal kitettek magukért, és mindannyian 400 fa felett ütöttek. Érdekes küzdelmet hozott Jámbor és Kiss párharca, melyben előbbi vesztett pozícióból győzött. A SÜMSE végeredményben meglepő arányban, 8:0-ra (2560:2144) kerekedett felül. ST. ÜVEGGYÁR: Kovács A- 439, Mag 435, Mendl 405, Jámbor 411, Klauber 425, Kiss P. 445 fa. DVTK: Sama- dai 371, Nagy 322, Bóta 367, Kiss 385, Borbély 370, Papp 329 fa. (demény) egyhazasgerge— LITKE 3:1 (1:1) Litke, 150 néző, Vvr Ocskó. EGYHÁZASGERGE: Gordos B. — Pilisi (Fekete), Zsidai, László A. — Antal, Simon — Geese III., Romhányi, Gordos It, Gordos T„ Gordos Z. (Takács). EDZŐ: László László. LITKE: Kovács — Berta, György, Dudás I. — Kerek, Szabó E. — Dudás II., Kálmán, Hakkel (Koncsok II.), István, Kozma. EDZŐ: Kovács Zoltán. Kitűnő talajú pályán a járási vendégcsapat egyenlő ellenfélnek bizonyult. Ügyesen kihasználták a hazai védelem könnyelmű megmozdulásait. Góllövő: Gordos Z., Gordos T„ Gordos L., ill.: Hakkel. Jó: Gordos L., Gordos T., Simon, 111.: Kovács, István. Kétszázötven induló Mezei futóverseny Nagybátonyban Mezei futóversenyt rendeztek a közelmúltban Nagybátonyban, a forradalmi ifjúsági napok keretében. A 250 KISZ-es fiatalt Szabó Miklós, a KISZ járási bizottságának munkatársa köszöntötte. Izgalmas futamokban dőlt el a helyezések sorsa. Serdülő leány: 1. Sólyom Mária (Nagybátony). Csapatban: 1. Homokterenyei Általános Iskola. Serdülő fiú: 1. Kotroczó Péter (Homokterenye). Csapatban : 1. Homokterenye. Ifjúsági leány: 1. Vanó Júlia (Mizserfa). Csapatban: 1. Nagybátonyi ITSK. Ifjúsági fiú: 1. Mocsári Péter (Somoskőújfalu). Csapatban: 1. Nagybátonyi ITSK. Felnőtt női: 1. Aradi Lívia (Kisterenye). Csapatban: 1. Kisterenye. Felnőtt férfi: 1. Szabó Ferenc (Kányás). Csapatban: 1. Nagybátonyi gépüzem. Sok gólhelyzet Bgy. SE—Gumiipari SC 2:0 (1:0) Balassagyarmat, 500 néző, v.: Nagy. BGY. SE: Treso — Jelen, Papp, Fábián — Bar- tha, Pribeli — Huttyán, Hor- nyák, Ferencsik, Cseri, Gál, (Hoffer). EDZŐ: Vadkerti Jenő. A hazai csapat támadólag lépett fel a sereghajtó vendégekkel szemben. Gál és Huttyán gólhelyzetekben hibázott. A 33. percben Cseri kiugratta Hornyákot, aki öt méterről a hálóba lőtt. 1:0. Szünet után is a Bgy. SE támadott többet, bár a vendégek ugyancsak számos veszélyes ellenakciót vezettek. A 75. percben Hoff er 16 méterről váratlanul kapura lőtt, és ■ labda a hálóba csúszott. 2:0. Még két-három hazai gólhelyzet kimaradt és befejeződött a találkozó, melyet jő iram jellemzett. Jó: Papp, Fábián, Ferencsik. Reiter László NB I. tartolék Harmadszor is győzelem SBrC-MIK 1:0 (0:0) SBTC-pálya, 300 néző. v.: Dombai. SBTC II: Magyar — László, Csikós. Jávori — Lisztóczki. Macska — Angyal, Bartha, Szoó, Varga, Kökény. MTK: Brünyi (Pálinkás) — Pécsi, Borik, Csekő — Szabó, Szeitl — Földes, Palicskó, Oborzil, Gurgyán, Gabai (Vass). Tovább folytatódik a siker- sorozat. Sorrendben harmaKosórlobda NB III. Kandó Főiskola—Bgy. SE 97:59 (52:22) Fárasztó utazás után érke- kát a vendégek. A főiskolá- zett a Bgy. SE NB III-as fér- sok szinte tetszés szerint ér- fi kosárlabdacsapata a fővá- ték el pontjaikat. Szünet után rosba, ahol azonnal megkez- valamit változott a játék ké- dődött a mérkőzés. A szó- pe. A Bgy. SE sportolói pon kottnál kétszer nagyobb pá- tos adogatások után találtak lyán nem találták fel magú- a kosárba. A vendégek közül Rith Lajos dicsérhető. A hazaiak 97:59 (52:22) arányban bizonyultak jobbnak. Sárkány — ponterőssége ellenére — fáradtan, enerváltan játszott, lelassította a támadásokat. A Bgy. SE legjobb dobói: Sárkány (25), Markó (14). (baranyai) dlk győzelmét aratta az SBTC! Az egyetlen gól a 75. percben esett: Szoó elfutott a jobb oldalon, belőtt labdájából Angyal előre vetődve fejelt a hálóba. 1:0. Helyzetei alapján nagyobb arányban is győzhetett volna a hazai csapat. Jó: Csikós, Macska, Szoó, Varga, ill. Pálinkás, Borik, Földes, Oborzil. APRÓHIRDETÉSEK TIPIZÁLÁS miatt megvételre ajánlunk 1 db IFA LA/K BIL. terepjáró 4,5 t., 1 db CSEPEL D 450 és 1 db CSEPEL D 352-es. Érdeklődni TÖVALL, Rútság. Tel.: 47. „HIGIÉNIKUS szakállatorvos Salgótarján” bélyegző elveszett, érvénytelen. Kérjük a becsületes megtalálót. hogy a Salgótarjáni városi Tanács Mezőgazdasági Osztályára jutalom ellenében szolgáltassa be. SKODA MB 1000-es eladó kifogástalan állapotban 38 000 km-rel. Váci Pál, Egyházasdengeleg. ELADÓ jő állapotban levő Trabant 501-es személygépkocsi. Cim a kiadóban, 601-ES Trabant újszerű állapotban eladó. Érdeklődni délelőtt 15-53, délután 18-04 telefonon. LEVÁLASZTOTT lakrészt, garzont vennék Salgótarjánban „Utazó” jeligére a kiadóban. A KOHÁSZATI Alap- anyagellátő Vállalat Salgótarján, Külsőpályaudvar, — utazórakodót, fizikai állományban azonnali felvételre, keres. Érdeklődni lehet a fenti elmen, vagy 17-19-es telefonon. TATABANYA-ÜJVA- ROSBAN központi helyen, másfél szobás összkomfortos melegvizes tanácsi lakást salgótarjáni hasonlóra, vagy kétszobásra cserélnék. Cim: Zagy vapálf alva, Gorklj-telep 14. Hrecska. GYÖKERES szőlőoltványok tövenként 5.—Ft-ért kaphatók. Malinovszklj út 43. szám alatti zöldségboltban. Nyitva 7—17- lg. SKODA MB 1000-es kiutalásomat elcserélném Trabant kiutalásra. Harmadik negyedévi jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. Atlétika Megyei mezei futóbajnokság Kisterenyén Jó egyéni teliesitmények Nagybátonyi siker született a serdülő leányok 1000 méteres távján. Csapatversenyben a» alábbi összeállítású együttes győzött (balról jobbra): Pirók, Dropka, Szabó Gábor edző, Szigetvári, Gellért, Jánosi. Reichel Nógrád idea mezed futóbajnokságáit Kisterenyén bonyolította le a Nógrád megyei Atlétikai Szövetség. Jó egyéni teljesítmények jellemezték a viadalt. A népkertben körültekintően előkészítették a pályát. összesen 170-en álltaik rajthoz. Legnépesebb mezőny Csapatban: 1. SKSE. 1955-ös fiú 3000 m (28 befutó): 1. Szőke (SKSE) 9:59,4, 2. Csuhái (SKSE) 10:23,8, 3. Tóth (SKSE) 10:24,6. Csapatban: 1. SKSE, 2. Gépipari, 3. Bgy. Mg. Tech, 1953—54-es leány 1500 m (12 befutó): 1. Pintér (Bgy. SE) Női felnőtt 1500 m: 1. Lajkó (Bgy. SE) 5:35,0. 1953—54-es fiú 3800 m (24 befutó): 1. Bocsó (SKSE) 12:10,2, 2. Grapka (Bgy. SE) 12:32,8, 12:43,0. 3. Hepp (SÜMSE) Csapatban: : 1. SKSE, 2. Bgy. SE, 3. SÜMSE. Férfi felnőtt 6000 m (12 befutó): 1. Mecser (SBTC) 17:02,8, 2. Géczi (SÜMSE) 18:03,6, 18:04,2. 3. Jakius (SÜMSE) Csapatban: : 1. Bgy. SE. Mátyus László A serdülő fiúk 2000 méteres távján jól szerepeltek a sportiskolások. Szlivka László (középen) győzött, Szabó Gábor pedig (jobbról) második lett. A harmadik helyre Lombeczki Péter (Gépipari, balról) futott be (44) az 1956-os születésű fiúk 5:44,4, 2. Molnár (SKSE) 200*0 méteres futamálban volt. 5:48,4, 3. Varga (Bgy. SE) 1956-os leány 1000 m (20 be- 5:49,0. futó): 1. Szklenár (SKSE) 3:31,7, 2. Pirók (Nagybátony) Csapatban: 1. Bgy. SE, 2. 3:32,2, 3. Hajas (SKSE) 3:39. SKSE. Csapatban: 1. Nagybátony, 2. SKSE, 3. Gépipari. Az 1955-ös születésű leányok 2000 méteres távján Derekas Magdolna (SKSE) végzett az élen (Koppány György felvételei) 1956-os fiú 2000 m (44 befutó): 1. Szlivka (Sportiskola) 6:37,6, 2. Szabó (Sportiskola) 6:41,8, 3. Lombeczki (Gépiipari) 6:45,6. Csapatban: 1. Sportiskola A, 2 Gépipari, 3. Bgy. SE. 1955-ös leány 2000 m (15 befutó): 1. Derekas (SKSE) 4:34,4, 2. Illés (SKSE) 4:36,2, 3. Tóth (SKSE) 4:39,2. A Budapesti Közlekedési Vállalat állandó 1 műszakos beosztással azonnali belépésre KERES kőműves, tetőfedő-, ács-, állványozó, kövező, épületasztalos, épületlakatos, épületbádogos, viz-, gázszerelő, központifűtés-szerelő, gépkezelő, vasesztergályos, vasbetonszerelő SZAKMUNKÁSOKAT, valamint építőipari betanított és segédmunkásokat Felveszünk továbbá: szakma nélküli férfimunkaerőket vasúti pályajavltá- si és építési munkára, női munkaerőket: pályatakari- eási munkára Bérezés: a kollektiv szerződés szerint Minden dolgozó és családtagja részére autóbuszra villamosra és HEV-re szóló díjmentes utazási tga- «olványt biztosítunk. Felvétel: Budapest. VII.. Kertész utca 16. és a vállalat valamennyi telephelyén. Teke Kezdődik a megyei bajnokság Hosszú szünet után, már- újfalu, v.: Bozó, SÜMSE II.— cius 28-án, megkezdődik a SKSE, v.: Garádi, St. Dózsa — megyei nagygolyós teke-csa- Kisterenyei Bányász, v.: Ko- patbajnokság. A sorsolást már vács, Zp. Építők — St. ín- korábban elkészítették. Idén gatlan, v.: Mizser. A Mátra - 9 együttes küzd két forduló- , ,, . _, . , , ban'a bajnoki címért. noVáki B*nyasz szabadnapos A vasárnapi forduló prog- tesz. A mérkőzések reggel 3 ramja: Mátraszőllős — Nád- órakor kezdődnek. Sex sal link naposcsibe megrendelhető az URAiüJFALUi Állami gazdaság-nái URAIÜJFALU. Araink: jérce csibe 13,— Ft/db vegyes ivarú csibe 7,— Ft/db 500 db-on felül rendelés házhoz szállítását vállaljuk! Rövid határidőn belül szállítunk! Megrendelést 1972-re Is felvesizünk. NÓGRÁD — 1971. március 25., csütörtök 7