Nógrád. 1971. február (27. évfolyam. 27-50. szám)

1971-02-14 / 38. szám

Bérczj Ká i‘o! y-emlék ii n népség Igények és feladatok A korszerűbb iskoláért szekcióik vitái és az alapdo­Bérczy Károly nevét általá­ban nem emlegetik együtt iro­dalmi körükben sem Ma­dáchiéval és Mikszáth éval, ho­lott baráti körükhöz tartozott. Tény, hogy nagy kartársai mellett öt szerényebb hely ületj meg az irodaLomtörté- netben, bár Puskin Anyegin­jének magyarra való átülteté­sével maradandót alkotott. Bérczy Károly halálának 150. évfordulóját ünnepeljük az elkövetkezendő hetekben. Az emlékünnepséget előkészítő bizottság elkészítette az ese­ménysorozat programját, E szerint február 26-án Sal­gótarjánban, a TIT megyei székházéiban irodalmi estet rendeznek felnőttek részére, ahol Kerényi Ferenc iroda­lomtörténész mond bevezetőt, s a Madách Gimnázium iro- dalomszakköre ad műsort. Másnap a kiadott módszerta­ni anyag alapján a Madách Gimnáziumban tartanak ün­nepi szakköri ülést, más kö­zépiskolák diákjainak bevoná­sával. A megyei honismereti kör és a TIT irodalmi szak­osztályának együttes ünnepi megemlékezésére február 28- án kerül sor a salgótarjáni megyei József Attila művelő­dési központban. Kerényi Fe­renc és Kulcsár Ildikó lesz az előadó. Ä Bárczy-emlék­kiállítást Balassagyarmation, a Palóc Múzeum Mikszáth-ter- mélben március 1-én nyitják meg. Megnyitó beszédet mond Nagy Miklós docens. A kiál­lítást — a megyei múzeum forgatókönyv-tervezete alap­ján — Kerényi Ferenc ren­dezi, a megyei múzeumi szer­vezet közreműködésével. E napon koszorázza meg a Bér- czyi-emléktáblát Balassagyar. matan a megyei, a városi ta­nács és a megyei múzeum- igazgatóság, s erniékműsort is tartanak a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központban. A jobbágyi Bér­czy- és Frivaldszky-sírhe- iyéket a Hazafias Népfront megyei titkársága, a községi tanács és a megyei múzeum- igazgatóság képviselői március 2-án koszorázzák meg. Ezt ugyancsak emlékműsor követi a jobbágyi tiszti klubban. Mit jelent Nógrád számára Bérczy Károly? Balassagyarmaton született 1821. március 2-án. Részese volt a reformkornak, 1848. előkészítésének. Családjában sajátos módon keveredtek a nemesi és a modern polgári elemek. Versei, novellái 1838- tól láttak napvilágot, s őt te­kintik a fiatal Madách első kritikusának. Megpróbálkozik azzal a polgári életmóddal, amelyet kedves angol írói közvetítettek számára. Bér- czyt dandy-ként emlegette barátja Jókai, s későbbi hi­vatalfőnöke. Széchelyi. De — s erről külön szól Kerényi Ferenc irodailomtörténésE iß az emlékünnepségre írt rövid módszertani anyagban — Bér­czy mélyebbre lát, Dickens- tőL, Bulverttől, az amerikai Washington Lrvingtől tanul. 1846- tól a'Tízek Társaságának tagja, gyakran megfordul Pe­tőfivel. Jókaival, a későbbi márciusi if jakkal a Pilvax Ká­véháziban. Lamartime-t fordít. 1847- től Széchenyi mellé ke­rül a helytartótanács közleke­dési bizottságába. Ez megter­helő munkakör vtd,t számára, a salgótarjáni múzeumban őr­zőt naplótöredékei szerint nem jutott ideje költőd munkássá­gának gyakorlására. 1848 ese­ményeiről betegágyában tájé­kozódott, a forradalom, a köz­társaság lelkes híve volt A szabadságharc bukását köve­tően bújdosik, annak utolsó heteit Nógrád megyében, Va- nyarcon tölti sógora, Novák János orvos házában. 1849 után a passzív ellenállást vá­lasztja. újságíróskodik, 1852— 54. között öt kötet novellát s legjobb műfordításait adja közre. Az első magyar sport­újságot, a Vadász- és Ver­seny lap-ot vezeti 1857-től. a testnevelés ügyének aktív pro­pagálója. A Tudományos Aka­démiának 1861-től levelező tagja. Először Bodenstedt német fordításában olvassa az Anye­gint. Szlovák nyelvtudása segít, ségével azonban oroszul tanul, így születik meg Anyegin-for­dítása. Ő volt az első, aki ez­zel a művével az orosz iro­daiamra felhívta a figyelmet s felismerte a közös kelet­európai gondokat. Anyegin- focdítása maradandó, bár Pus­kin híres verses regényét később Aprily Lajos is lefor­dította. ( Bérczy Károly 1867. decem­ber 11-én halt meg. Először a Kerepesi temetőben temet­ték él. 1908-ban hozták ham­vait a család jobbágyi sír- kert.jébe. Halála előtt három évvel a Kisfaludy Társaságban ő búcsúztatta Madáchot. S a Madách Imre emlékezete cí­mű tanulmányában —. amely­nek kéziratát a salgótarjáni múzeumban őrzik — ő adott először értékelést Madáchról a Kisfaludy Társaság XVI. nyil­vános nagygyűlésén 1866. feb­ruár 6-án. Nógrád megye irodalmi ha­gyományához Bérczy Károly élete és munkássága szorosan kapcsolódik, halálának 150. év­fordulójára méltán emléke­zünk rá T. E. „Társadalmunk szocialista fejlődésének egyik alapkérdése a dolgozók általános műveltsé­gének emelése és szakképzett­ségének növelése. A komgresz- szus megállapítja, hogy okta­tási rendszerünk magasabb színvonallá emelése a társa­dalom szocialista fejlődésének egyik fő követelménye.” (Az MSZMP X. kongresszusá­nak határozatából-) Ai utóbbi az elmúlt esztendőben — gyakran esett szó különböző tanácskozásokon, köztük nem egy rangos, országos fórumon, hazai oktatáspolitikánk lé­nyeges kérdéseiről. Nemcsak a pedagógusokat, vagy az ok­tatási szakkérdésekhez közel állókat foglalkoztatják foko­zódó érdeklődéssel azok a problémák, amelyek szociális, ta társadalomépítésünk jelen­legi szakaszában egyre nyil­vánvalóbban jelentkeznek az iskolai életBen, hanem a gaz­dasági vezetőket, tudósokat, politikusokat, szülőket —bát­ran állíthatjuk: társadal­munk közvéleményét is. És ez nemcsak azért (van így, mert az iskolák ezer szállal kapcsolódnak a legkülönbö­zőbb társadalmi felületekhez, s ezáltal az iskolai élet gond­jai, problémái átsugároznak az iskola falain, hanem azért is, mert e gondok közül mg már jó néhány közvetlen tár­sadalompolitikai kihatású. Kétségtelen, hogy a leglé­nyegesebb kérdés az — ép­pen, mert társadalmi, gazda­sági előrehaladásunk egyik alapfeltétele —, hogy mennyi­re tudja kielégíteni állami oktatási rendszerünk a mai feltételek mellett azokat a rohamosan növekvő társadal­mi követelményeket, amelye. két az előttünk álló évtized­ben kibontakozó tudományos­technikai forradalom, a „gyorsuló idő” kényszerítő üteme jelent iskoláink szá­mára. Képes-e az oktatás lé­pést tartani ezzel a gyorsuló ütemmel avagy éppenséggel felgyorsulhat-e szocialista fejlődésünk üteme állami ok­tatási rendszerünk jelenlegi körülményei mellett? E kér­dések megválaszolása széles körű elemző munkát igényel, s az utóbbi években már ta­núi lehettünk ilyen törekvé­seknek. Tartalmában, kereteiben és jelentőségében egyaránt ki­emelkedő fórumot adott e tö. rekvésefcnek az V. nevelés­ügyi kongresszus, amely ala­pos előkészületek után vál­lalta — és sikerrel teljesítet­te — a szocialista iskola és a szocialista nevelés helyze­tének elemzését. nevelés­ügyünk távlatának megrajzo­lását. A nevelésügyi kong­resszus tézisei, a különböző kumentumok a nevelés és társadalom jövőt formáló kapcsolatára, a szocialista épí­tőmunka oktatási-nevelési kö­vetelményedre koncentrálva, felfedték mai iskolarendsze­rünk alapvető, gondjait, s meggyőző érvekkel bizonyí­tották, hogy korántsem le­becsülhető eredményeink el­lenére ma már elkerülhetet­len feladat egész oktatási rend­szerünk generális fejlesztése. Amikor oktatási-nevelési rendszerünk továbbfejleszté­sének igényei megfogalma­zódtak a nevelésügyi kong­resszusom, majd ezt követő­en az MSZMP X. kongresz- szusának tézisvitáiban és a kongresszusi határozatban is. nem tagadtuk és most sem tagadjuk oktatáspolitikánk eddigi eredményeit, kiemel­kedő szerepét kulturális for­radalmunkban. Ha csak a leg. lényegesebb mutatókra figye­lünk, akkor is nyilvánvaló, hogy szocialista oktatási rendszerünk mind ez idáig alap­vetően betöltötte feladatát. Hiszem az általános iskol már ifjúságunk 90 %-a el­végzi; több mint 80 °/o-uk ta­nul tovább valamilyen kö­zépfokú tanintézetben; soha ennyien nem végeztek főisko­lát és egyetemet hazákban, mint ma. Éppen ezekre r eredményekre alapozva válik szükségessé mai oktatási-ne­velési rendszerünk szembesí­tése 4 jqvő követelményei­vel. A gondok, a nehézségek ebben az összevetésben vál­nak nyilvánvalóvá, és ez ter­mészetes is. A gyors ütemű beiskolázási növekedés idő­szakán túljutva, most már a tartalmi feladatok minél ha­tékonyabb megoldására kell anyagi és szellemi erőinket koncentrálni. Igaz az, hogy oktatásügyünk tárgyi és sze. mélyi feltételei esztendőről esztendőre folyamatosan ja­vulnak, de a mennyiségi fej­lődés gyors tempójával nem tarthatott lépést az állami oktatás anyagi támogatása, s ezzel együtt az oktató-nevelő munka hatékonysága sem. Az általános tás tömegessé válása kultu­rális forradalmunk nagysze­rű vívmánya. Előre tekintve azonban mindenképpen el- godolkodtató, sőt már-már aggasztó az a nagyfokú szín- vonalbeli differenciáltság, amely általános iskoláinkat mind feltételeikben, mind ha­tékonyságukban jellemzi. Az általános iskola első osztá­lyába beírt tanulók 20—25 %-a nem végzi el normál kor­ban a VIII. osztályt, s a 16 éves tanköteles kor ellenére is évente mintegy 15 000 fiatal az alapképzés befejezése nél­kül lép ki az iskolából. Középiskolai struktúránk erősen differenciált jellege is számos ellentmondástól ter­hes. A gimnázium — mint legna­gyobb hagyománnyal rendel­kező iskolatípus — célja és gyakorlata között egyre na­gyobbak a feszültségek. Alap­vető funkciójának, a felsőfo­kú továbbtanulásra való ha­tékony előkészítésnek mind kisebb mértékben tud meg­felelni. Az itt érettségizők évről .évre növekvő arányban maradnak kívül az egyetem és főiskola kapuin, s 18 éves korban csaknem olyan pálya- választási gondokkal küzköd- nek ismét, mint az általános iskola nyolcadik osztálya után. A gimnáziumban érettségi­zettek munkába állási feltéte­lei folyamatosan beszűkül­nek. a hagyományos érettsé­givel betölthető munkahelyek már ma ,is jórészt feltöltöttek. E problémákat sajátosan szí­nezi az a tény, hogy a ma gimnáziuma mindinkább a lányok iskolájává válik. A szakközépiskolák a leg­népszerűbb — egyben leg­fiatalabb —■ iskolatípust al­kotják. Az irányukban meg­fogalmazott kettős követel­mény: szakmai képzés és to­vábbtanulásra való felkészí­tés azonban máris jelentős túlterheléshez vezetett. A szakmunkásképző inté­zetekbe áramlik a mai ifjú­ság legnagyobb tömege (mint­egy 50%), de igen nagyok a beiskolázási torzulások egyes szakmacsoportok között; ala­nyok csak kis százalékban ta­nulnak szakmát; s az utóbbi évek beiskolázási problémái miatt jelentős mértékben ma­radnak kielégítetlenek nép- gazdasági szempontból igen fontos szakmai igények. Mindezek mellett a szak­munkásképzés rendelkezik a legrosszabb képzési feltéte­lekkel, s itt sürget legjobban a korszerű technikával való kapcsolatteremtés igénye is. Ha a tehetség útját vizs­gáljuk — hiszen a szocialis­ta társadalom alapvető ér­deke, hogy a gyermeki te­hetség maximálisan kibonta­kozhasson — szintén aggasz­tó gondokat találunk. Már az óvodás korban megindul egy természetellenes differenciá­lódás a képességek kibonta­kozásában. ami abból az ob­jektív helyzetből fakad, hogy ma még az óvodás korú né­pességnek csak 50 %-áit tud­juk óvodákban előkészíteni az iskolai életre. Az általá­nos iskolában még nagyobb mértékű a differenciálódás, amibep a különböző indítta­tású ^ családi hatásokon túl döntő szerepet játszanak azok a színvonalbeli különbségek, amelyek nemcsak a városi és falusi iskolák között mutat­koznak, hanem városi és vá­rosi iskolák között is. Mai pályairányítási mecha­nizmusunknak már az első szűrőjén — 14 éves korban — az ide vezető út egyenet­lenségei miatt (amelyet fo­koznak a családi hatások, szociális tényezők stb.), nagy azoknak a tehetséges gyér. mekeknek az aránya, akik nem jutnak el a tehetségük­nek leginkább megfelelő is­kolatípusba. Felvethetnénk még számos, az említetteknél nem kisebb gondot, példáiul a pedagógus­képzés és -továbbképzés proiv lérnáit, a pedagógus- és tanu­lói túlterhelés kérdéskörét, az iskola és az egészséges tár­sadalmi mobilitás kapcsola­tát, oktatásgazdaságossági kérdéseket stb., amelyek egy­aránt sürgetik állami oktatá. si rendszerünk minden ed­diginél alaposabb elemzését és korszerűsítését. E feladat elvégzésében az MSZMP X. kongresszusa kez­deményező szerepet yállalt, abból kiindulva, hogy okta­tásügyünk korszerűsítése nemcsak oktatási szakkérdés, hanem szocialista fejlődésünk alapvető társadalompolitikai kérdése. Ezért tűzte a közel­jövőben elvégzendő feladatul a kongresszus vezető párt. és kormányzati szerveink elé ál­lami oktatási rendszerünk át­fogó vizsgálatát és a tovább­fejlesztés irányainak megha­tározását. Knrai lenne més a vizsgálat ered­ményei elé vágni következ­tetéseinkkel. Azt azonban ma is láthatjuk, hogy oktatá­sunknak vannak olyan stabil elemei — a .kongresszusi ha­tározat is utal erre — ame­lyeket továbbra iß erősíte­nünk kell. Annál is inkább szükséges ez, mert az oktató, nevelő munka nem nélkülöz­heti a biztonságérzetet, az iskolai élet nem viseli, el az ötletszerű igényváltásokat, a kaotikus helyzetet. Az 1961- es oktatási reformtörvény alapelvei, célkitűzései ilyen stabil alapelemeknek tekint­hetők. Látnunk kell azt is, hogy a mai keretek között, a jelenlegi feltételek mellett is vannak oktató-nevelő mun­kánknak olyan belső tarta­lékai. kiaknázatlan lehetősé­gei, amelyek feltárása jobbá, eredményesebbé teheti iskolá­ink munkáját. Tudatosabb nevelésközpontú iskolai gya­korlat, az oktatási folyamat korszerű — tanár-diák együt­tes munkáján alapuló — ele­meinek erősítése, az iskolai élet demokratizmusának al­kotóbb légkört teremtő szé­lesítése nélkül ma már alig­ha képzelhető el szocialista nevelési céliainak eredménye­sebb jTiegvalósftása. , wv 2# M icsoda tapszuhatag!.... Szinte be­za porozza a termet. Ha valami­féle műszerrel ellen őri zni lehetne, alig­hanem arra jutnánk, hogy az egész színházi évadban nem csattan itt any- nyi taps, minit ezen az egyetlen hétközi délelőttön. A terem széksorait most egészen ap- rómyi apróságok töltik be. Óvodások, meg kisiskolások s a színpadi paraván mögött történő csodálatos eseményeket lesik. Ami ámuló szemük előtt játszó­dik, igazi zenés krimi, a javából. Hősei az állatvároska lakói: a lapszerkesztő és pompás szimatű Tacskó Tomi, a vén, immár senkinek ártani nem tu­dó Farkas Ferdinand, a ravaszdi Róka Ricsi, az örökkön durmoló Mormota Menyhért, a kacsaóvoda nénikéje: Ka­csa Klotild, no meg az óvoda négy kis kacsaaprósága. E környezetben végzi garázda tetteit az alattomos bűnöző, de végül minden fondorlata dacára hurok­ra kerül — hála Tacskó Tomi pompás szimatának. & ki lehetné más a sötét bűntevő, mint Róka Kicsi. S miközben az események zajlanak, a nézőtér széksoraiban feszült izgalom, a segíteniakarás felkiáltásai. Az egész terem Tacskó Tomi szövetségese és se­gítője a nemes ügy oldalán — az igaz­ság fényre kerüléséért. Ilyen intenzív kontaktus színpad és nézők között csak a legtisztább hitűek között lehet, kiknek a játék látványa a legtermé­szetesebb valót jelenti, az átélés leg­teljesebb fokán. Állok a terem sötét zugában, s nem is a bábtörténést lesem már rég, ha­nem a játékra fügigeszkedő szemeket, a bennük viliódzó, hol aggodalmas, hol örvendező érzéshullámokat. Azokat igyekszem egyetlen fókuszként magam­Vasárnapi jegyzet Utánpótlás? Vagy kezdet? ha gyűjteni, hogy velük azonosulva lás­sak, érezzék mindent és ítélkezzem a gyermeki társadalom csalhatatlan és még romlatlan igazságossága szerint a pergő történés dolgaiban. Szinte ma­gam is velük szeretném kiabálni: Róka Ricsi a rabló, nem az öreg, fondorla­tosán megvádolt Farkas Ferdinand! Nem tudom, hogy a bábjátszók mi­képp vannak vele, de úgy vélem, bol­dog lehet az a színész, aki gyermekek­nek játszhat. Nincs náluk hálásabb publikum, mely oly bőkezűen osztaná tapsait, elismerését, úgy eggyé nőne a látvánnyal, mint ők. S arra gondolok, azt hiszem: a majdan felnövő, értő színházbarátok táborát őbennük kell látnunk, az ő soraikból kell formál­nunk, nevelnünk, nagy-nagy esztétikai­etikai felelősséggel, áldozatot nem kí­mélő fáradozással. Elmondhatjuk, hogy Salgótarjánban ma már rendszeres színházi élet kínál­kozik a felnőtt társadalomnak, de azt még korántsem, hogy elégedettek le­hetnénk e nemes eszközökkel, szóra­koztatva nevelő művészet ismerőinek, barátainak számával. S még inkább az­zal nem, amit e tábor növelése érde­kében a gyermekek körében eddig tet­tünk. Pedig az alapfokról induló eszté­tikai nevelésnek egyik leghatásosabb és legvonzóbb eszköze éppen a színház;- a gyermek életkori sajátosságait szolgá­ló és fejlődésében követő, mind maga­sabb szintek, igények felé terelő szín­ház kezdetben a bábszínpad keretei­ben és eszközeivel az ifjúságnak, a uanulófiatalaknak való élő produkció­kon át, hogy a Kacsalaki rejtélytől a „nagy irodalom” remekein, korunk ha­ladó, szocialista és realista műveiig szélesüljön művelődő társadalmunk esztétikai igényskálája a szúipadművé- szet vomatkozásábn is. Ennek érdekében még nem eléggé is­mertük fel teendőinket, a ránk, fel­nőttekre váró, szép kötelességet. Gyer­mekeink és ifjúságunk igényét elintéz­tük néhány alkalmi programmal, s azok a helyi próbálkozások is, hogy létrehozzunk egy központi együttest, amely az egész megyére kisugárzó, ösz­tönző hatású lehetne —, nemigen ju­tottak túl a jó szándékú terveken. C sak üdvözölni lehet a megyei művelődési központ szándékát, hogy a jövőben gyakoribb vendégül hívja az Állami Bábszínház gárdáit, a Budapesti Gyermekszínpadot —, de mindez még nem elegendő távlatos célunkhoz, a korszerűen fejlett ízlésű színházbarát tömegek felneveléséhez. A művelődési központ dicséretes tervei mellett, azok erősítésére, segítésére ta­lán új kísérletet tehetnénk a központ kebelében működő, megyei szintű együttes megteremtésére, mely egyben szétszórtan dolgozó bábcsoportjaink módszertani segítője is lenne. A Kacsalaki rejtély nézőtéri élmé­nye alapján úgy hiszem, kifizetődne, és kamatos kamatot hozna ez a fáradozás. Barna Tibor Kővári Tibor NÓGRÁD — 1971. február 14., vasárnap 7

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom