Nógrád. 1971. február (27. évfolyam. 27-50. szám)

1971-02-10 / 34. szám

Sxob6 ErnB Egerben először Az idén először nyári egye. tem nyílik Egerben. Az egri nyári egyetem témája — a város nagy múltú hagyomá. nyaihoz híven — a miiem, lékvédelem és a művészeti kutatás lesz. A rendezvény, sorozat augusztus 2-től au. gusztus 11-ig tart. A várépí­tés, a barokk művészet és a középkori falfestészet köré. bői hangzanak el előadások. (MTI) Járda a lakótelepekhez Az eltelt négy esztendő alatt összesen mintegy 4500 méter hosszúságú járda épült Balassagyarmaton. Ez csak részben elégítette ki az igé­nyeket: a további 7Í00 méter kjépítését a negyedik ötéves tervre határozták el. Legsür­getőbb a város három új la­kótelepéhez vezető utak asz. falt járdáival való ellátása: a KISZ. és a Kun Béla-lakóte- lepet részben vagy teljesen poros, illetőleg' sáros járdá­kon lehet csak megközelíte­ni. A Lenin.lakóteleptől a vágóhídi g, illetve a Fémipari Vállalatig is problémát okoz a 22-es főközlekedési út mel­lett húzódó ösvényen a gya­logos közlekedés. Fekete Má­tyás, a megyei állami építő­ipari vállalat főépítésvezető- je — mint városi tanács- és vb-tag — ígéretet tett ar­ra, hogy társadalmi munka­akciót szervez a Lenin-lakó- teleptől a városszéli iparte­lepig húzódó gyalogút ce­mentlapokkal történő beborí- tására. Vendéglátóipari Gyárat vásárolt Szegeden a csaknem két és fél ezer dol­gozót foglalkoztató Csomgrád megyei Vendéglátó Vallalat: a belvárostól a város nyugati ipari övezetébe költözött Fémfeldolgozó Vállalat üzemi épületeit vette meg. Három és fél millió forintos költséggel valóságos vendéglátóipari „gyárat” alakít ki benne. Az ott létrejövő központi húsfel­dolgozó üzem látja majd él a vállalat 230 vendéglőjének és más üzemegységeinek jelentős részét fóliás „házikolbásszal” valamint más kész és félkész hentesáruval Ott működik majd a központi cukrászüzem is. A régi gyár területén ala­kítják ki a vendéglátó köz­ponti irodáit, s orvosi ren­delővel, fürdővel ellátott szo­ciális részlegét. Ezek régi helyein — a városban — új bisztróikat és egyéb vendéglá­tóhelyeket nyitnak. Mindezek eredményeként már az idén mintegy 10 százalékkal, vagy­is csaknem 400 millió forint­ra növekszik a vállalat évi forgalma. A megyei tanács végrehajtó bizottságának ülése Ülést tartott a Nőgrád me­gyei Tanács Végrehajtó Bi­zottsága, amelyen elsőként a hátrányos helyzetben levő ta­nulókkal kapcsolatos határo­zatok végrehajtását vitatta meg. Ezt követően a vég­rehajtó bizottság beszá­molót hallgatott meg a ta­nács és a vb négyéves mun­kájáról, a jelölőgyűléseken elhangzott javaslatok megva­lósításáról, valamint Nógrád megye negyedik ötéves ter­véről. Az utóbbi beszámolók februárban tanácsülés elé ke­rülnek. Nemzetiségi művészeti csoportok Három nyelven csendül fel tiségi kultúra ápolásáért, az a dal a rétsági járás közsé­geiben esténként a nemzeti­ségi énekkarok tagjainak aj­kán; szlovákul, németül és magyarul. Berkenyén német nemzetiségi énekkar műkő. együtt élő népek barátságá­ért a nemzetiségi tánccso­portok is Berkenyén, Legén- den és Nézsán. Ezek az önte­vékeny művészeti csoportok műsorukat általában vegye. dik, Nógrádon, Nézsán, Fel- sen állítják össze a szlovák, sőpetényben és Nőtincsen pe. a német és magyar népi mó­dig szlovák. Az énekkarokon tivumkincs gazdag tarházá- kívül sokat tesznek a nemze. bóL Vízbe lépni szabad Szobrait az ember megvé­di a tél hidegétől, havától. A salgótarjáni tóstrand Kalló Viktor által készített fém­halai raktárba kerültek, más szobrokra nylonból, vagy más anyagból védősapkát, vé­dőruhát húznak. Nem min. den szobor vesz fel téli kön­töst, bírja a fagyot. A nógrádgárdonyi tbc- gyógyintézet parkjában azon­ban szintén „felöltözött” a Vízbe lépő nő, Radó Károly szobra. Érthető, hiszen télen a víz is befagy, nincs mibe lép­nie. Most már enyhül az idő, nemsokára tavasz lesz. Ezt várja a szobor. Az életet megújító évszak számára azt írja majd meleg napsugarak­ból a park szögleteibe: Vízbe lépni szabad! (te) Gépesítenek A málna munlkaigényes növény, de termesztése nagyon gazdasá­gos. A pataki termelőszövetkezet­ben magas növésű fajtát telepítet­tek. A málnás művelését géppel végzik. Felépítették a magasabb növényhez szükséges betontám- rendszent. A munkát a tsz építő­brigádja végezte el. A község fia­taljai társadalmi munkában ásták a betonoszlopok gödreit. Besze­rezték a műveléshez szükséges kerti traktort, talajmarót és per­metezőt is. A málnatermesztés gé­pesítésével jelentős munkaerőt ta­karítanak meg« Alföldi vadászok a megyében A MA VOSZ megyei intéző bizottságának vendégeként hárorri naipon keresztül a me­gyében tartózkodott a MA- VOSZ Hajdú-Bihar megyei Intéző Bizottságának három ■tagja. Tanulmányozták a nagyvadgazdálkodást. Meglá­togatták a pilinyi tsz vadász- társaságát. ahol vaddisznóva- dászaton vettek részt Megte­kintették a vadetetőket, a ta­karmányéi látást. A Bör­zsönyben a budapesti Bányász Vadásztársaság területén is jártak. Az alföldi vadászati viszonyokat ismerő vadászok hasznos tanácsokat adtak az apróvad-gazdálkodáshoz. A megyében tapasztalt, gondos vadgazdálkodásról elismerés­sel nyilatkoztak. A küldöttség a napokban elutazott me­gyénkből. Hárman egy ellen... Bálban volt három pásztói fiú — a 18 éves Kelemen István, a 19 éves Kecskés József és a 18 éves Zeke László. Még az est folyamán „felfedeztek” Pásztón egy szurdokpüspöki fiút, akivel korábban nézeteltérésük volt. A bál után a három pásztói fiatalember a MÁV-állomás várótermébe ment, s ott a pa­dom ülő szurdokpüspöki le­gényt alaposan helyben hagy­ták. Nemcsak ökölcsapásokat mérték arcába, hanem Zeke még arcon is rúgta a szeren­csétlent, akit kórházba vittek, olyan súlyosan megsérült. A Pásztói járási Rendőrkapi­tányság a verekedőket pénz- büntetéssel bírságolta. Zeke 1200, Kelemen és Kecskés 1000—1000 forint pénzbünte­tést fizet. farsxpq Vidám bálok teszik hangu­latossá ezekben a hetekben Balassagyarmatot. A farsangi évadban ki-ki megtalálja szó­rakozását, kikapcsolódási le­hetőségét Milyen bálok zaj­lottak le, s mi várható még megyénk második városában a ..farsang napjaiban”, ahogy Csokonai Vitéz Mihály írta. Lezajlott a hírese „kutya-far­sang”. amely az Ipolyban gyűjtötte össze a kutyakedve­lőket. Az ifjúsági bálnak szin. tén utána vagyunk. De hátra van még az „autósfarsang”! Ezt a Magyar Autóklub ba­lassagyarmati szervezete ren­dezi az Ipoly Étteremben feb­ruár 20-án. Zene, tánc, KRESZ-totó, tombola várja a vendégeket. É<. zajlanak, tér mészetesen, a vállalatok bál­jai is. amelyeket a helyi KISZ-szervezetek rendeznek N A P T A B 1971. február 10., szerda. Elvira napja. A Nap kel: 6.59, nyugszik: 16.58 órakor. A Hold kel: 17.14, nyugszik: 7.05 órakor. I—6 fok Öt évvel ezelőtt, 1966. február 10-én halt meg — 66 éves korában — Szabó Ernő, a kitűnő színművész, a Román Szocialista Köztársaság Állami-díjas, a Magyar Népköztár­saság Érdemes és Kiváló művésze. Gyermekszínészként Erdélyben kezdte pályáját, édes­apja társulatánál. 18 éves korában került Budapestre, de ha­marosan visszatért Erdélybe; hosszú ideig Nagyváradon, majd 1946-tól a marosvásárhelyi Székely Színház társulatá­ban szerepelt. 1955-től a Fővárosi Operettszínház, a Magyar Néphadsereg Színháza, végül pedig a József Attila Színház tagja lett. Legszívesebben félszeg, megalázott embereket játszott, a sorsukért érzett legteljesebb felelősséggel, em­berséggel. Zenés színpadon csillogó humora, tánckészsége és muzikalitása érvényesült kitünően. Nagy népszerűségre tett szert Szabó bácsinak, a rádió­beli Szabó család fejének hat éven át hétről hétre alakított szerepeivel is. Várható időjárás m& estig; vál­tozóan felhős idő, már csak né­hány helyen havazással, havas eső­vel. A reggeli órádban helyen­kénti köd. A mérsékelt, időnként még élénk ésizafknyugati szól szer­dára tovább mérséklődik. Legma­gasabb nappali hőmérséklet: plusz 1, plusz 6 fok között. — TIZENHÁROM Nógrád megyei színjátszó és irodalmi rendez, a Fészek müvész- színpadi együttes nevezett be klub, szerdán este 8 órakor. A a több művelődésügyi szerv költőről megemlékezik dr. Czi- által Szóljatok, szép szavak ne Mihály. Az est keretéiben. címmel meghirdetett országos kamarafciéilítás nyílók Váci művészeti vetélkedőre, mely- András festőművész — Váci nek legjobbjait külföldi uta- Mihály most kiadásra kerülő zásokkal, művelődési autóval könyvéhez készített — linó- csr."sBTc7^ök7 S’yár) -"Se­es művelődési klubfelszeretés- metszetedből. cse, László, vertig — Toldi, var­sel jutalmazzák. A középdön- sa (Kajdi) — Kriskó (Szoó), Ré­tébe minden megyéből egy — Patakon már nyolc csa- p*^. )C-' pumsi' csoport jut, a júniusi döntőt Iád foglalkozik a háztáji gaz- G4spá(ri SeböL (Juhász) - csaia — Váci Mihály -emlékestet E'ŐkészÜ's'i méll(6lés S8TC—5KSE 5:3 (2.2) SBTC-pálya, 300 néző, v.: Mohá­a televízió is közvetíti, — Szccsényben sok gondot okoz az utak felújítása, ja­vítása. A nagyközségi tanács úgy döntött, hogy a negyedik ötéves tervben erre a célra tizennyolcmillió forintot tar. talékol. — Diósjenő története. A he­lyi művelődésd ház helytörté­neti szakköre feldolgozza Di- ósjenő történetét. Az eddigi adatok összegyűjtésére, a köz­ség történetének összeállitásíi- rá február 15-őn kerül sor. daságiban sertésihizlalássál. Ed- (Növik), pünkösdi (Vidomusz) dóig 220 hízott sertést értékesí- Bábel, Nyerges (Krivamek I.), Föl tetteik. Művészettörténeti sorozat Salgótarjánt méltán di (Krivanek II.), Szeberényi, An­tal. Az évszakhoz viszonyítva jó idő­ben, és megfelelő talajú salakos Gályán játszották tegnap délután i barátságos labdarúgó-mérkő- ást. Az NB n-es kék-fehérek leglepően jól kezdtek, és szüntet- T egyenrangú ellenfélnek bízó­váultak. Az SBTC-ből Baranyai és metty sérülés, Szálai íneghete- dés miatt kimaradt. Hiányukat . védelem bizony megérezte. Az 5. rcben Pünkösdi szöglete után a ;pattanó labdát Csata kapásból á&ta a hálóba. 0:1. Egy perc uilva Földi kihasználva László báját az üres kapuba emelt. 0:2.* Üjabb egy perc múlva Répás 1? méterről leadott lövése nyomán a Labda átpattant Vári fölött. 1:2. Az SKSF ügyesen, gyorsan szőtt? tá­madásait, számos gólhelyezetet kidolgozott, és kihagyott. Egy al­kalommal Földi lövése után Lász­ló az üres kapuból fejelte szög­eibe.. letre a labdát a 38. percben Gás­pár ellökte a lendülettel kapura- játék vezető 11-est — Fluktuáció a kereskede­lemben. Tavaly a tanácsi ke- reskedelemben 680-an léptek be, 512-en ped ig ki. A szövet­kezeiteknél 1000 fő kérte felvé­telét a különböző boltokba getik az élénk képzőművésze- Törő Inrisfcót,* 840-en pedig leszámoltak. ti életted rendelkező városok ítélt, a büntetőt Básti értékesíthet között. Itt élő alkotóink mű- te* 2:2* — Speciális rendeltetésű vei eljutnak az országos tár- Szünet után már a fekete-fehé­aoélvázas csarnokokat készít Latokra, sőt a határokon túl- Hát. ^tóu* ^dző^ok^er^^^if haji szovjet megrendelésre a ra is. Ennek ellenére a mű- tott végre a Kohászoknál. az veszprémi Mezőgép Vállalat, veszeti ízléssel, a látáskultúra SBTC támadósora megélénkült: A szovjet partner helyszínen alakulásának ütemével tá- Bᣠösszeszerelhető haíitarolo csar- volról sem lehetünk elegedet- ti beadása után szoó lőtt a háió- nokofeat rendelt a nagy tenge- tek. Éppen ezért érdemel fi- ha. 3:2. a 60. percben a (ürge ri halészközpontok te a gyeimet a megyei József At- iWV*peÄ S3di*3£ veszprémi üzemtől. Az 1500 tila művelődési központ es a veite a gólok számát. 5:2. a 67. négyzetméter alapterületű, Népművelési Intézet ltezdemé- Percben a tehetséges Földi lőtt a kéthajós beosztású, acélvázas nvezése, mely szerint képző- há,6ba- 5:í- csarnokok oldalát hulüamäbe- művészeti előadássorozatot in­mezzel borítják be. dítamak még ez évben a —• AZ AGROFIL Építési Vál­„ , -,, . , ,, _lalkozác két Ikarus.autóbuszt- A szövetkezeti bizományosok áll'ított be a dolgozók munka­ás a falusi könyvterjesztés néhány eioaoassorozai narom évig helyre szállításához. Ezzel el problémája címmel kiadványt je- tart, évi nyolc előadást tér- tu<)ja érní j,ogv esvmástól leültetett meg a Magyar Könyv- vezrtek amelyeket neves mű- f eliu> , . , egymástól kiadók és- Könyvterjesztők Egye- ,^vol 050 munkahelyeken ído- süiése. a publikáció, amely a yeszettei^meszek: t arten -A. 1>en megjelemnek a munká­nógrádi bizományosok érdeklődé- Filmvetítések, kiállítások, a kor sére is számot tart, a szövetkeze- irodalmának, zenéjének meg- ti könyvbizományosok körében „^5-™-« ki az oln .. . , végzett felmérés adatait tártál- szolaltiatasa egészíti ki az elo­uzemenkent, intézményenként, mázzá. adásokat. A szobában Anna hallja MEG USÓNEH-- HALKAN Nyí­ren. HORVÁTH TIBOR RAJZOLTA An r 1 ••• Df MG SEM VÁRJA, HOGY A TOVATŰNŐ ÁRNYALAK ELEGET Mii, /,WSW I TESZ'£ a FELSZÓLÍTÁSNAK. rORKOLATTÜZEK LOBBANNAK, AZ ÁJ VAGY LOVON f MAMI CSENDBEN MESSZE HALLATSZANAK A LÖVÉSEK, — Az egri diáknapok járási döntőjét február 14-én rende­zőik meg Balassagyarmatom. — EXPRESS A DIVAT címmel ma. szerdán délután és este vidám, zenés, divatbe­mutatóval egybekötött farsan­gi vetélkedő lesz a salgótarjá­ni József Attila művelődési központban. A műsorban ne­ves budapesti művészek mű­ködnek közre. — Háromszázkilenc brigád 2327 fővel versenyez a Szocia­lista címért a KPVDSZ me­gyebizottságához tartozó vál­lalatoknál, intézményeknél. — Csütörtökön (február 11-én), a „S-elejtmentes termelés tudomá­nyos eszközei” címmel hallanak előadást a Salgótarjáni Kohásza­ti Üzemek szabadegyetemének hallgatói. — Szegeden ma országos ér­tekezleten. vesznek részt az ál­lattenyésztési felügyelők. Az értekezleten megyénket Hor­váth Demeter, a megyei állat- tenyésztési felügyelőség igaz­gatója képviseli. A magyar­tarka tenyésztésének tapaszta­latairól és a szakosított tele­pek kialakításáról tart beszá­molót. — Felújítják a szombathelyi Savai': a Múzeum központi épületét. A rangos Intézmény egyemeletes eklektikus palo­táját 1908-ban emelték Czigler Győző tervei alapján. A hely­reállítás során új kutatóhelye­ket alakítanak ki és központi fűtésre rendezik be az egész épületet. — Az Állami Bábszínház febru­ár ll-én szerepel Balassagyarma­ton A kacsalaki rejtély című babkomédiát mutatja be két rész­ben. NOGRAD e Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága ás a Megyei Tanács ispja Rdszerliesztü: GOTVAR GYULA. Szerkesztőség; Salgótarján settti u. t relefoo ez-ss ÍZ-95 >z-íb 82-97 Főszerkesztő; 12-94 Belpolitika! rovat: 14-40. Sportrovat: II-S9 Éjszakai szerkesztés: 13-05 Kiadja a Nógrád megvet Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadói V1DA EDIT Kiadóhivatal: Salgótarján Petőt! a, L Telelőn; 10-29. Terjeszd: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyt postahivatalok oál éa a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra io forint, Előállítja; a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Salső­tartta. Petőfi a. L Felelős vezetői PAPP GVQBGT igazgató, (adex-ázAm; SM

Next

/
Oldalképek
Tartalom