Nógrád. 1971. február (27. évfolyam. 27-50. szám)

1971-02-18 / 41. szám

Ünnepélyes taggyűlések Csaknem nyolcezer salgó­tarjáni vöröskeresztes tanács­kozik ezekben a napokban; számba veszik az elmúlt évi eredményeket, és meghatá­rozzák az idei legfontosabb feladatokat. A már lezajlott titkári értekezleten fő célként mondották ki: 1971-ben erő­síteni kell az alapszerveze­teket, hatékonyabban segíte­ni az egyelőre gyengébben működőket. Az eddiginél is szorosabb kapcsolatot kell kiépíteni a városi tanáccsal és a Hazafias Népfront vá­rosi bizottságával. A szám­szerűen meghatározott fela­datok nehéz próba elé állít­ják a vöröskereszteseket, de az aktívahálózat már elég erős ahhoz, hogy győzze a munkát. A városban e napokban megrendezendő alapszervi taggyűléseket ünnepélyes ke­retek között bonyolítják le. A legtöbb helyen megjutal­mazzák a sokat dolgozó ak­tívákat, s hangulatos műsor­ral szórakoztatják a Vöröske­reszt-tagokat. A tiszta városért Salgótarján tisztasága köz­ügy, a maga módján minden­ki tenni kíván érte valamit. Együttműködve a városi ta­náccsal, a Hazafias Nép­front városi bizottságával, a szakszervezetekkel, s vala­mennyi tömegszervezettel a Vöröskereszt szervezet is ki­dolgozta a maga tisztasági programját. A szervezeten belül műkö­dő közegészségügyi munkacso­portot olyan vállalatok képvi­selőivel bővítik, amelyeknek az egész várost átfogó szere­pük van, így bekerülnek majd a munkacsoportba a MÁV, a Volán, a Vendéglátó­ipari Vállalat, az Élelmiszer- kereskedelmi Vállalat kép­viselői. A városi tanács, az egész­ségügyi csoport, a Hazafias Népfront és a Vöröskereszt a Tiszta, virágos városért moz­galom sikere érdekében köz­egészségügyi ankétot rendez. Ezen a tömegszervezetek és a szakszolgálat közösen hatá­rozzák meg a legfontosabb tennivalókat. A városi tanács- esal, a Hazafias Népfronttal, a KISZ-szel közösen a tiszta­sági hónap keretén belül nagytakarítást, lombtalanítást végeznek. A Tiszta, virágos bérházak mozgalom beindítása, a bér­házak egymás közti vetélke­dése ugyancsak jó szolgála­tot tesz a város tisztaságának. A Tiszta üzlet címért pedig a kereskedelmi egységek ver­sengenek majd. NÖGRÁD tói®'; ~.r­A pedagógus szakszervezet megyei küldöttgyűióse elé Megyénk nevelőinek és is­kolai dolgozóinak képviseleté­ben több, miimit 100 taüilidöüt tartja ma vezetőségválaszitó túráját kiálafcíitó népünk olyat alkotott 25 év alatt, amire tör- tónelmüntkban nincs példa. Amikor a küldöttértókieatetTe. értekezletét Salgótarjániban, az az újabb nagy feladatokra ké- SZMT székhazában. Négy év szülünk, boldog büszkeség tőit munkáját értéfoeliilk, s amikor el bennünket, hogy szerény, a X. kongresszus és a negye- odaadó munkánkkal mi is hoz­óik ötéves terv célkitűzésed alapján a jövő feladatait elemzik szükségles, hogy a tá­volabbi múltba is visszate­kintsenek. Negyed százada múílit, hogy megyénkben is megkezdte munkáját a pedagógusok szak- szervezete és az elmúlt hu­szonöt évre büszkén takteUhet vissza. A szakszervezeti aktí­vák hűséges segítőd voltak a pártnak és munkásoszitállynalk az új világot formáló harcban, építőmunteában. — Ott voltaik tejárul tűnik dolgozó népünk neveléséhez, s ezzel szocializ­must építő, alkotó munkájá­hoz. Napjainkban igen sokat várinak nevelőinktől, így a szakszervezettől is. E megnőtt feladatokhoz szakszerveze­tünk is felnőtt. Munkásad lel­kesek, készek az iskolán élet demokratizmusának fejleszté­sére, a munkásosztály gyerme­kednek fokozottabb segítésére, az oktató-nevelő munka szín­vonalának további emelésére. Amikor jó munkát kívá­nunk a küldöttértekezlet vaia­az iskolák államosításánál, az mennyi részvevőjének és szafc­áltatáimé iskola megteremtésé­nél. Hóban, sárban róttak a nógrádi utakat, kerestek fel a legéldugodtalbb falvak nevelő­it is, hogy valamennyit moz­gósítsák a nagy feladatna; megszüntetni a volt kizsák- mányoiók szellemi monopóliu­méit és kinyitná a tudás 'kapu­ját minden elnyomott előtt. A felsizabadlult és sarjait kul­szervezatd aktívájának, hang­súlyoznunk kell: bízunk ab­ban. hogy pártunk, kormá­nyunk és népünk nem feled­kezik meg a pedagógusok, a közoktatás részesei áldozatos munkájának segítéséről sem. Fenyvesi József, a pedagógus szakszervezet megyei elnöke Népszerű előadások Nagy népszerűségnek ör­vend Balassagyarmaton a népírantklub. Az első elő­adásra szép számú hallgató­ság gyűlt össze. Olyan, embe­reket mozgósít a klub, akik egyébként nemigen vesznek részt a közéletben, a külön­féle rendezvényektől általában távol tartják magukat A klub most második elő­adására. készül. Február 19- én, pénteken dr. Krajcsovics Pál, a megyei KÖJÁL igazga­tó-főorvosa Időszerű és nép­szerű orvosi kérdések címmel tart előadást, melyben első­sorban a fertőző betegségek­ről, megelőzésükről, az elle­nük való védekezésről szól. A legközelebbi klubelőadás ugyancsak nagy érdeklődésre tarthat számot, hiszen Balas­sagyarmat jövőjérő. a tervek­ről és a lakosság igényeiről lesz szó. Zárszámadás a lakásszövetkezeteknél Ezekben a napokban tart­ják zárszámadásukat a lakás­szövetkezetek. ZagyvapáMal- ván, a Béke-lakásszövetkezet 14-én tartotta aárazámiadő köz­gyűlését. Többek közöitt hatá­rozatát hoztak iroda-, klub­helyiség és műhely létrehozá­sára. A salgótarjáni HaLadás- llakásszövetkezet 20-án tartja évzáró közgyűlését. A tanács­kozáson értékelik a tavalyi munkát, megvitatják az idei költségvetést, az épületek ta­tarozását, a gázprogram meg­valósítását. Tervezik továbbá egy giarázsszövatkezet alakítá­sát is, amelyről ugyancsak szó esik majd a közgyűlésen. A takarékszövetkezet tervei Magyarnándorban működik megye legfiatalabb takarék- zövetkezete. A közelmúltban legtertott vezetősógválasztó s mérlegmegálHapító küldött- yűlésem Holes Imre iigyveze- 5 szép eredményekről adott zámot. A tervezett egymdllió- zázezer forint helyett kétmal- ió-hétszáaezer forint volt a >etétnövekedés. A múlt év­en 550 tagnak nyújtottak köl- ssönit. három és fél millió fo- iimt összegben. Hogy a betét­ihelyezés és kölcsönfölyósí- ás még egyszerűbb és gyor- iBbb legyen, az idén Berce- en és Cserhátsurányban Id- endeltséget létesít a takarék­szövetkezet. Herencsényben, Moharán, Szaindán, és Cserhát, halápon kifizető pénztárak lesznek. Így ebben az évben a betétállomány növekedésére számít a takarékszövetkezet vezetősége. A távolabbi tervek között szerepel a taglétszám növelé­se. A szövetkezet vezetői úgy számolnak, hogy a' betétállo­mány 1975-re várhatóan 15 millió forintra növekedik. Ah­hoz. hogy terveiket megvaló­sítsák, megfelelő munkakö. rülményekre van szükség. Ezért új székház létesítését tervezik, amely a negyedik öt­éves terv végiére készül el. Verseny előtt Salgótarján város 8 iskolá­jának 40 versenyzője méri össze tudását az Egészségőr tettre kész vetélkedőben, hol­nap, a Rákóczi úti iskola mel­letti pártszékházban. A vetélkedőn résztvevők jó előre beküldték Az én dok­tor bácsim című dolgozatokat, s a Vöröskereszt történetéből összeállított képeket. A városi tanács, az úttörőszövetség, az egészségügy és a pedagógusok képviselőiből alakult zsűri a pénteki verseny előtt értékeli a beküldött munkákat, s a gyerekek már az ezekkel szer­zett pontokkal indulnak a vetélkedőn. Szép számú szorkológárdára számítanak a rendezők. A né­ző szerepére vállalkozó gye­rekek egyébként a versenyben is részt vehetnek, több kér­dést kapnak majd ők is, a drukkerek”. NAPTÁR 1971. február 18., csütörtök. Komád, Simon napja. A Nap kel: 6.46, nyugszik: 17.11 órakor. A Hold kel: 1.05, nyugszik: 9.27 órakor. Felhő« idő Várható időjárás ma estig: ál­talában erősen felhős, több­felé esővel, a nyugati megyékben esetleg havasesővel. Főként a Dunántúlon helyenként erős észa­ki szél. A napali felmelegedés keleten Is gyengül. Legmagasabb nappali hőmérséklet 3—8 fok kö­zött. — Lakások felújítása. A fel­mérések szerint a balassagyar­mati járás községi tanácsai a harmadik ötéves tervben közel három és fél millió forintot költötték lakások felújítására, illetve karbantartására. A szo­ciális 'követeürnényéknek meg nem feledő télepek felszámolá­sa érdekében több minit húsz cigánycsalád részesült kedvez­ményiben. Eredményes ér Pászlón A pásztói fogyasztási szö­vetkezetnek erédményes esz­tendeje volt a tavalyi. Nye­reségük hétmillió forint amelyből 840 ezer forintot osztanak szét a tagok és a választott szervek között. Ezenfelül 150 ezer forint jutalomban részesítik a leg­jobb dolgozókat, 30 ezer fo­rint pedig a szociális jutta­tásként került kifizetésre. Az ily módon kifizetett pénz meghaladta a 940 ezer forin­tot, amelyet részjegyalapra fizettek be a szövetkezeti ta­gok. — Utak, járdák. A balassa­gyarmati járás községei ebbert az évben közéi hétszázezer fo­rintot terveztek utak és jár­dák építésére. Ezeket a mun­kálatokat fejlesztésre szánt pénzűkből valósítják meg. — A NŐNAPRÓL Balassa, gyarmaton március hatodikán, a művelődési központban em­lékeznek meg. Az ünnepi mű­sort a KISZ Központi Művész- együttesének rajkózenekara szolgáltatja. Ugyanezen a na­pon a városban minden üzem­ben. intézményben köszöntik a lányokat, asszonyokat. — Nemzetközi egyezmény. A Magyar és Csehszlovák Hor­gász Szövetség megállapodott abban, hogy 1971-től kezdődő­en nem adnak engedélyt kis- szersizámos halászatna. 425 évvel ezelőtt, 1546. február 16-án halt meg Luther Márton, a reformáció megindítója és egyik vezére. Az 1483-ban született Luther Márton dél-németországi bányászcsaládból származott, s eredetileg Ágoston-rendí szerzetes volt. 1512-től a wittenbergi egyetemen a teológia tanára, aki 1517. október 31-én kifüggesztette a wittenbergi templom kapujára híres 95 tételét. Ezekben fellépett a val­lási búcsúval űzött visszaélések ellen, és kifejtette a kato­likus dogmáktól eltérő elveit. A római pápa kiátkozta. Lu­ther a kiátkozásról szóló bullát 1520-ban nyilvánosan elé­gette, s ezzel véglegesen szakított a katolikus vallással. Luther fellépett a reformáció radikális irányba történő továbbfejlesztési kísérletei ellen, s a német parasztok nagy felkelésével szemben. Eszméi, amelyek elsősorban a pol­gárság eszméit fejezték ki, hamar elterjedtek Németország­ban, s más országokban is. Életének utolsó éveiben széles körű irodalmi tevékenységet folytatott. Az Újszövetség után az Ószövetséget is lefordította német nyelvre, s kitartóan szorgalmazta az anyanyelvi oktatást. Vallási tanait, illetve azok alapjait az úgynevezett Ágostai hitvallásban foglalta — Öregek napja. Mintegy 70 idős ember vett részt a Biorsosfoarényiben megrende­zett öregek napján. A vendé­géket a községi Vöröskereszt szervezet titkára köszöntötte, műsorral leptek meg, majd vendégül látták az idős néni­ket és bácsikat. — UGRÁSSZERŰEN MEG­NŐTT az érdeklődés az utób­bi időben a balassagyarmati járás területén az autónyere­mény-betétkönyvek iránt. Kü­lönösen egy-egy szerencsés húzást követően nyitnak so­kan ilyen betétkönyvet. Sze­rencsés húzásban pedig nincs hiány, hiszen csak az elmúlt évben nyolcán nyertek gép­kocsit a járás és a város te­rületén. —■ A ludányhalászi Tö­VÁLL készíti el Salgótarján­ban a Sztahanov úti iskola fű. tési rendszerének átépítéséit. Kicserélik a kazánt, a fűtő­testeket. Kétmillió forintot fordítanak a munkáira. — Egymillió forintot hasz­nált fel kockázati alapjából a kedvezményes vásárok rende­zésére tavaly a szécsényi ÁFÉSZ. — VIDÁM MŰSOROS EST lesz ma este a pásztói járást művelődési házban. A műsor keretében fellép Kibédi Ervin, Hlatky László, Aradszky László és Harango­zó Teri. 73 líífiGA BiÍCSI KORÁT MEGHAZUDTO- 1 LÓ FÜRGESÉGGEL MlfiRA UGR/K, villámgyorsan mígfordul, es... FÖLDRE ESETT GUMTBOF UFÍM CS. HORVÁTH TIBOR, RAJZOLTA SEBŐK IMRE. író-olvasó találkozó JÜitkéa Nagy sikerű szakíró-olvasó találkozót rendezett a hét elején Litkén. a művelődés; otthoniban, a járási tanács mezőgazdasági és élelmezés­ügyi osztálya, a járási könyv­tár, az ÁFÉSZ szécsényi könyvesboltja, valamint a litkei tsz és a községi taríács. A találkozóra Baksay Tóth Bertalant, az agrártudomá­nyi egyetem tanszékvezető tanárát hívták meg, aki a „Nógrád megye gyepgazdál­kodásának főbb javítási problémái” címmel tartott előadást. A résztvevők között ott voltak a környező szövet­kezetek szakemberei is, s hasznos vita alakult ki kö­zöttük a gyepgazdálkodásról, a korszerű legeltetésről. Szó esett arról is, hogy a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztály, valamint a já­rási könyvtár közreműködé­sével mezőgazdasági könyv­klubot alakítanak. A klub- összejövetelekre a mezőgaz­dasági szakembereket hívják meg, és egy-egy időszerű gazdálkodási témát vitatnak meg. A litkei rendezvény egyébként része volt a mező- gazdasági könyvhónap szé­csényi, járási rendezvényso­rozatának. — A tervezettnél több. 7S3 ezer forint nyereséggel zárta a műit évet a litlkei ÁFÉSZ. Különösen a kiskereskedelmi forgalom volt nagy. meghalad­ta a 20 és fél millió forintot a múlt évben. — Cellulóz-nyárt telepítenek. Az ipari célokra alkalmas cel­lulóz-nyár telepítésére az idén 2,4 millió forintot fordí­tanak a megyében. — Nógrádmegyerben átépí­tik a tsz-major elektromos'há­lózatát és építenek egy transz­formátor-állomást. A költsé­gek 400 ezer forintot tesznek ki. — KÜLÖNLEGES művész­vendégei lesznek március ele­jén Salgótarjánnak. Ez alka­lommal az Egyesült Arab Köztársaság 70 tagú, RED A népi táncegyüttese ad műsort, a József Attila művelődési központban. Foglalkozása — orgiaszervezö Malcolm Godar, 44 éves an­gol férfinak igen különös fog­lalkozása van: orgiaszervező! Természetesen Godar a leg­magasabb szinten dolgozik és a világért sem vállalná, hogy „magánszemélyek” részére szervezzen orgiát. Kizárólag filmtársaságok tartoznak ál­landó ügyfelei közé. Ha vala­milyen filmhez orgiára van szükségük, azonnal Godarhoz fordulnak, aki megbízatását igen komolyan fogja fel. Rendszeresen látogatja a mú­zeumokat és képtárakat, azért, hogy megfigyelje, hogyan áb­rázolták a régi mesterek a korabeli orgiákat. „Meggyő- désem, hogy az orgia sokkal nagyobb erőfesztést igényel, mint maiga az Orgiaszerve- zés”, mondja Godar. „Az igaz­ság az, hogy még nem vettem részt orgiában és valószínűleg rosszul is mulatnék azon.” Pillanatnyilag Godar két filmhez szervez orgiát. NOHGKAD. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTT AB GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőt) u. u Telefon: e*-ss, a-ts, es-ss, •2-9) Főszerkesztő- 12-94. Belpolitikai rovat: t4-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadd: VIDA EDIT Riadóhivatal: Salgótarján. Petőfi u. L Telefon- 10-29. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és s kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra in forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgő­tartán. Petőfi o. L Felelős vezetői PAPP GYÖRGY Igazgató. ladex-szám: S3RI

Next

/
Oldalképek
Tartalom