Nógrád. 1971. február (27. évfolyam. 27-50. szám)

1971-02-02 / 27. szám

Mn es haladás a közveíeü tárgyalásokon U^ahb Israeli támadás Libanon ellen Az egyiptomi kormány va­sárnapi ülésén megállapította, bogy Izrael nem törekszik ko­molyan a Biztonsági Tanács határozatának végrehajtására, * merev ex panziós politikájá­val kudarcra kárhoztatja a dozatok nélkül” és a fegyveres erők” készek arra, hogy győ­zelmet arassanak, kerüljön ez bármilyen áldozatba is”. Két ízben rohamcsapat haj. tott végire támadást a vasár' ideiglenes tűzszünet meghosz­szábbításának. Mivel Izrael hibájából nincs haladás a közvetett tárgyalá­sokon, Kairo kitart amellett, hogy pozitív fejlemények hí­ján nem járul hozzá a febnu- napról hétfőre virradó éjjel Jarring-missziót. A kormány ár 5-én lejáró tűasziünet meg- Libanon, ellen, — közölték Tel Mahmud Favzi miniszterelnök hosszabbításához. Asvivban. es Mohamed Favzi hadügymd- Szalah Gohar küliigyminkm- A katonai szóvivő, aki a tá- niszter jelentése alapján, ele- ter-helyettes vasárnap kijeién- máriásról beszámolt, elmon- niezte az ország politikai és tette, hogy aiz EAK csak ab- dotta, hogy az egyik csoport katonai helyzetét, s számot ve- ban az esetben hosszabbítja El-Kjam térségében, 6 kilomé­Február 5-én Jár le a meghosszabbított tűzszünet a Közel-Keleten. Még nem tudni, sor kerül-e újabb meghosszabbításra, az EAK azonban mindenesetre felkészül. Kairói felvé­telünk az ottani tv épülete előtt készült, látni az ismét elhelyezett homokzsákokat tett a közel-tketebi válság vár­ható fejleményeivel. Az BAK vezető politikusai alaptalannak minősítik és ha­tározottan visszautasítják az Egyesült Államok és Izrael összehangolt „optimista kam­pányát” amely azt a látszatot szeretné kelteni, hogy szem- hadügyminiszter magas rangú betűnő haladást értek el az meg a tűzszünetet, ha Izrael térnél nyugatra az izraeli Me- komoly es gyors előrelépést tufla településtől felrobban­tasz a Biztonsági Tanács ha_ tóttá a Dél-Libanoniban áűo- tározatának végrehajtása felé. másozó palesztin gerillák Ellenkező esetben nem Egyip- egyik sorozóbiva tálát és meg. tóm lesz a felelős azért, ami semmisítette egyik támasz­pontjukat. A másik csoport a Mebullá- tól ugyancsak nyugatra, más­február 5 után történik. Mohamed Favzi egyiptomi arab—izraeli közvetett tárgya­lásokon, tehát nem lehet aka­dálya a február 5-én lejáró tisztek kíséreteben látogatást íll “"***"«? tóvotoáetewi tett a szuezi frontvonalnál, ^ ****. Ka^ba ** *?> ha. hoev a ahol „gorilláik áltál hasznait ahol hangsúlyozta, hogy „a szabadság elképzelhetetlen ái~ jHalál Los Angelesben Fegyverükéi használták a rendőrök Mintegy származású vonult tüntetni vasárnap Los Ailgelesbén a rendőr­terror ellen. A tüntetők a város keleti részében tö­meggyűlést tartottak, majd első éset, hogy a Los An- ennek végeztével ezren gelesben élő mexikóiak ha­közülük a helyi seriff hiva- lálos kimenetelű csatákat tala felé meneteltek. A rend- vívtak a rendőrséggel, őrök útjukat állták és mi- Augusztusban azért rendez­ötezer mexikói amelynek során számos épü- amerikai fiatal let és üzlet kigyulladt. A seriff szürkülettől hajnalig tartó kijárási tilalmat ren­delt el. Nem a mostani volt az helyst az első kövek elre­pültek, fegyverüket hasz­nálták. Egy tüntetőt a lö­vések halálosan megsebesí­tettek, mások könnyebb sé­rüléseket szenvedtek. A gyilkos incidenst sza­tek tüntetést, mert feltűnő­en sokukat küldték Viet­namba harcolni; ekkor hár­man vesztették életüket rendőrgolyóktól. Az augusz­tusit két további tüntetés követte — egyre január el­tebb épületet” robbantott fed. Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszter hétfőn kije­lentette, hogy Egyiptom nem tulajdonít különleges jelentő­séget a február 5-i dátumnak. „A Nyugat azt a benyomást igyekszik kelteni, hogy febru­ár 5 történelmi jelentőségű nap. Az igazság viszont az, hogy csupán, a háborúnak egy újabb napjáról van szó” Ma­gyarázatképpen a külügymi­niszter hozzáfűzte, hogy az EAK véleménye szerint a há­ború gyakorlatilag 1967. júni­us 5-e óta szakadatlanul fo­lyik. Az egyiptomi álláspont legfontosabb mozzanata az, hogy nem fogadja el az izraeli megszállás tartósításét. (MTI) Elindult útjára az Apollo—14 t (Folytatás Ha I. oldalról) mint kétórás késéstel történt dokkolás után az Apolló—14 leválasztotta a harmadik ra­kétafokozatot és „sorainak” ilyen váratlanul drámai ren­dezése után folytatta útját a Hold felé. Az űrhajósok életbiztonsá­gát ugyan nem fenyegette közvetlen veszély, a dokko­lási nehézségiek azonban bi­zonyos aggodalmaikat keltet­tek. Kételyek maradtak ugyanis a dokkolási rendszer megbízhatósága iránt A Hold körüli manőverek során már az űrhajósok közvetlen életbiztonsága is függ attól, hogy a holdkompot az anya­űrhajó a pontosan meghatáro­zott pillanatban bocsássa ed leereszkedő pályájára, majd még inkább attól, hogy fela­datának elvégzése után, a fel­emelkedő holdkomp megbiz- haitóan összekapcsolódjék a Hold ftörüli pályán parkoló anyaűrhajóval, ami nélkül az űrhajósok nem térhetnek visz- sza a Földre. Sorrendben ez a 4. ameri­kai holdutazás, amelynek az Apollo-program irányítói különös fontosságot tulajdo­nítanak, . mivel közvetlenül nyomon követi az Apollo—13 tavaly áprilisi, csaknem ka­tasztrófával végződött, meg­hiúsult vállalkozását. Az Apol­lo—14-nek — az Apollo—11 ég —12 sikeres Hold-kutató ex­pedícióját folytatva — igazol­nia kell a 20 milliárd dolláros program hatékonyságát a köz­vélemény előtt. Alan Shepard, az Apol­ló—14 parancsnoka megsze­mélyesíti az amerikai űrha­józás eddigi teljesítményeit: 10 évvel ezelőtt ő volt az el­ső amerikai, aki — 3 héttel Juxij Gagarin első Föld körü­li űrrepülése után — egy mindössze 15 percig tartó űr­ugrásra, a magasba emelke­dett. Két társa, a 40 éves Edgar Mitchell és a 37 éves Stuart Roosa még újonc, ez az első űrrepülésük. Az a komoly nehézség, amit az Apollo—14 személyzeté­nek le kellett győzni, kérdé­sessé teszi, vajon leszállhat- naik-e a Holdra. A NASA egyik alkalmazottja a housto­ni ellenőrző központban kije­lentette, hogy Alan Shepard parancsnok és két pilótatár­ja hétfőn még nem döntött véglegesen a leszállásról. Az indulásnál elvesztett időt, az űrhajó kedden haj­naltól kezdve hozza majd be, az alatt az 51 óra és 21 perc alatt, amennyi ideig a Hold megközelítése tart. Az Apolló—14. űrhajósai megkezdték annak a hibás berendezésnek a leszerelését, amely a parancsnoki kabin, és a holdkomp összekapcsolá­sára szolgál. Amíg az összekapcsolás problémáját meg nem oldot­ták úgy, hogy lehetővé váljon a Holdra szállás — írja egyik A visszaszámlálás többszöri megszakítása után kedvezőt­len előjelekkel indult el a Hold felé az amerikai Kennedy - fokról az Apollo—14 űrhajó beszámolójában a Reuter —, a NASA Holdra szállási prog­ramját, úgy látszik, jelentős válság fenyegeti. A houstoni központ hétfőn délután a dokkolási mecha­nizmus további vizsgálatára adott utasítást. Az Apollo—14 hozzávetőlegesen 400 millió dollárba kerülő útjának ki­menetelétől olyan nagy mér­program sorsa, hogy jelenleg inkább hajlanak a kockáza­tok, mint egy újabb sikerte­lenség vállalására, amely be­tetőzné az Apollo—13. csak­nem katasztrófával végződött kudarcát. Egy tudósító sze­rint az is nyilvánvaló, hogy Shepard parancsnok köziis­mert becsvágya ugyancsak a Holdra szállás megkockázta tékben függ az egész ■ Apbllo- tását sugalmazza. KIS HÍREK a nagyvilágból Hafez Asszad miniszterei- Az ATA hírszolgálat közSl­nök vezetésével Szíriái párt- te, hogy az Albán Munkapárt és kormányküldöttség érke- VI. kongresszusát ez év no- zett Moszkvába. A vendége- vem bér elsején tartják meg két hétfőn a vnukovói repü- Tiranában, lőtéren \ Koszigin szovjet mi- Kínai diplomáciai küldött niszterelnök, Ponomarjov, az ség érkezett Chilébe, hogy fel- SriKP KB titkára, Gromiko állítsa az első kínai nagykö- külügyminiszter és Grecsko vétségét Dél-Amerikában, marsall, honvédelmi minisz- Chile január 5-én vette fel a tér fogadták. Eredménytelenül végződött vasárnap este az első tárgya­lás az Angol Állami Posta­igazgatóság és a szakszerve­zet vezetősége között. A szak- szervezet 15 százalékos bér­kapcsolatot Ki­diplomáciai nával. Üjabb letartóztatást hajtot­tak végre Athénben az Októ­ber 28.-a mozgalom ellen, amelynek tagjai közül 37-et már korábban őrizetbe vet­emelést követel a sztrájkoló tek. A vád: meg akarták dön postásoknak, az igazgatóság azonban csak nyolcat hajlan­dó teljesíteni. bályos utcai csata követett, ső napjaiban került sor. Kínozzák a polgárjogi harcosokat Az amerikai Connecticut állambeli New Havenben a marxizmus tanulmányozásá­ra alakult Yale-társaság gyű­lésén beszédet mondott Gus Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának fő­titkára és szolidaritási tö­megkampányra hívott fel az hatóságok által a néger párt két vezetője, Bobby Seale és Erika Huggins ellen indított eljárást. Az Amerikai Kommunista Párt lapja a Daily World ez­zel kapcsolatban arról ír, hogy a börtönbe vetett pol­gárjogi harcosokat a fegy­üldözött néger polgárjogi őrök rendszeresen kínozzák, párt, a Fekete Párducok vé- Közülük többen bekötözött delmében. Hall koholt per- kezekkel kerültek a bíróság nek nevezte a New Haven-i elé. (MTI) NÓGRÁD - 1971. február 2., kedd Angliában átterjedt a postássztrájk más szakmákra is: felvételünk a Ford Művek da- genhami telepén készült, ahol mintegy négyezer munkás döntött úgy, hogy csatlakozik a Ford Művek liverpooli telepén már sztrájkban álló szaktársaihoz teni a fennálló társadalmi rendszert. Vasárnap megnyílt a Japán KP Központi Bizottságának plénuma, amelyen megvitat­ják a párt feladatait a közel­gő választásokkal kapcsola­tosan, valamint a pártépítés időszerű kérdéseit. Megoldódtak a vitás kérdé­sek az ámmani kormány és a palesztin gerillák között, je­lentette be Tajeb el-Szahba- ni, Tunézia jordániai nagy­követe, az arab békéltető bi­zottság ügyvivő elnöke. Karachiban egy katonai bí­róság megkezdte a pakisztá­ni illetőségű Feroz Ahmad ügyének tárgyalását, aki a karachi repülőtéren 1970. no­vember 1-én halálosan meg­sebesítette Wolniak lengyel külügyminiszter-helyettest és megölt három másik sze­mélyt. Impozáns tüntetés zajlott le az olaszországi Torinóban. A város utcáin több mint húszezer főnyi tömeg vonult fel vörös zászlókat lengetve és az Internacionálét énekel­ve. A tüntetők a megtorlások és a fasiszta kilengések ellen tiltakoztak. Jósé Figueres, Costa Rica elnöke bejelentette, hogy több kelet-európai szocialista ál­lam után a közeljövőben a Szovjetunióval is normalizál- ni akarják a diplomáciai kap­csolatokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom