Nógrád. 1971. január (27. évfolyam. 1-26. szám)

1971-01-14 / 11. szám

Akeffl LAsxlő Ütegek rtap§a Kedves levelet hozott a posta Mátranovákról. Farkas I jászióné, a nőbizottság elnöke tudósított arról, hogy a közel­múltban öregek napját ren­deztek a községben. A megha­tó ünnepségeit a Vöröskereszt és a nőbizottság kezdeményez­te, de sikerének érdekében valamennyi társadalmi szerv és Mátnanovák lakói is össze­fogtak. Idejüket és energiáju­kat nem kímélve tartották meg az öregek napját, az anyagi segítséget sem sajnál­va. A kedves ünnepségen mintegy hetven idős embert láttak vendégül, közöttük egy aranylakodalmat ünneplő há­zaspárt is köszöntöttek. Jogászok a tsz-ekban Az elmúlt három év alatt a Palóctój Tisz-szövetség nagy erőfeszítéseket tett a szövetke­zetek jogvédelmének megszer­vezésére, jogtanácsosok háló­zatának kiszélesítésére. Az alakulásit követő évben már 12 termelőszövetkezetben mű­ködött jogtanácsos és azóta ez a szám növekedett. Ma már a balassagyarmati és a rétsági járás huszonegy termelőszö­vetkezetében és három szö­vetkezeti társulásnál dolgo­zik jogtanácsos. A tsz-szövet- ság pedig rendszeressé tette a isz-jogászok továbbképzését, tájékoztatását. Fe’nőtt szakmunkások Örhaí ómban, a Hazafias Népfront Termelőszövetkezet­ben az állattenyésztők szak­mai továbbképzését tervezik a télen, a tsia-szövetség köz­reműködésével. A téli szak- snunkástanfolyamon részit vennének a csatári és a nóg- ródmarcald állattenyésztők is. A téli felnőtt szakmunkás­képzés feltételeit piegiterem- totték a balassagyarmati já­rás más mezőgazdasági üze­nteiben is. Így többek között finsekvadkerten, Dejtáron és Patakon szintén kedvező le­hetőség kínálkozik az állatte- myésztők szakmai tanfolyamá­rnak megszervezésére. f$űPÍ1ékon kivit! A Nógrád megyei Állami építőipari Vállalatnál a borí­tékon kívüli juttatások össze­ge több mint egymillióival nö­vekedett, s meghaladta a hu­szonegymilliót az elmúlt esz­tendőben, 1969-hez viszonyít­va. Ebből az összegből 6 évep át lehetne biztosítani az 1970- ben végrehajtott bérfejlesz­tésit, ami elérte a 3 600 000 fo­rintot. Sajnos, a borítékon kívüli juttatásokat sok dolgozó nem számítja bele a személyi jö­vedelmébe, legtöbbjük termé­szetesnek tartja, sőt vannak olyanok, akik nem is, becsli- tűk. Fejlesítik i takarmánykeverőt A tart takarmánykeverő üzem látja el a pásztói és salgótarjáni járás mezőgazdasági üzemelt ta­karmánytáppal. A tsz-ek nem nél­külözhetik munkáját. A megyei gabonalelvásárló és -feldolgozó vállalat figyelembe véve a tsz- ek egyre növekvő Igényeit, fej­leszti a takarmánykeverő üze­met. Az idén 3 millió forintot fordítanak új présgép beállításá­ra. Az üzem teljesítménye ezzel évi 1500 vagon takarmánytáp elő­állítására lesz alkalmas. Az épít­kezéseket megkezdték. Felgyújtotta mayát Az olasz fővárosban egy idős asszony felgyújtotta ma­gát, tiltakozásul a nyugdíjin­tézet bürokratikus ügykezelé­se miatt. Az idős hölgy több évvel ezelőtt nyújtott be kér­vényt, amelyben kérte nyug­díjjogosultságának megállapí­tását. A nyugdíjintézet hét­NFM, KÉREM, *** . ÉN BÓDOG LÓSZIÓ VAGYOK. Ap/Sm nincs itthon. Esti MŰSZAKBAN DOLGOZIK Győrünk csak Beljebb l Laci a v/rosi ifjúmunkás szerve­zőt KEZELŐJE. NEM ELŐSZÖR GYŰLIK MEG A BASA A RENDŐRSÉGGEL • ÁRZAE- LAN KÉPPEL AÍLSA A DETEKTÍV PLL- LANTŐSőr... ................... Ve ndég restről? nem tudom miről beszél A FELÜGYELŐ ŰR. Hazudsz, BITANG KÖLYÖK. FCiLYTAJJüf^ Köszönjük a ügyel «nesselet A felsőpetényi nevelőott­hon dolgozói, az intézet álla­mi gondozott gyermekei nevé­ben köiszönetükiet fejezik ki a MÉK Salgótarján, Fővárosi Műanyagipari Vállalat Buda­pest, megyei Vöröskereszt Sal­gótarján, Kötőipari Szövetke­zet Budapest és salgótarjáni üzemrésze, Ingatlankezelő Vál­lalat Salgótarján, OTP Rétság, Általános Fogyasztási és Érté­kesítő Szövetkezet, Rétság, Május 1. Mg. Tsz., Nógrád - sáp, Szabadföld Mg. Tsz., Fél- sőpetény, tv-szervíz KC 5. sz. Győzelem-brigádja vállalatok­nak és szerveknek azért a szeretetteljes gondoskodásu­kért, amelyet a gyermekeink iránt tanúsítottak. Nagy örömmel tölt él ben­nünket, hogy mind több és újabb vállalat, üzemék, szo­cialista brigádok és . egyéb szervek jelentkeznek patroná­lóként, és anyagi áldozatokat vállalnak, hogy gyermekeink mind jobban élezzék a szere­tet ünnepének jelentőségét. 1970 karácsonyára a fentebb felsorolták mintegy 18—20 000 forint értékű ajándékkal já­rultak hozzá a fenyőünnep öröm teljesebbé tételéhez. A felsőpetényi nevelőotthon gyermekei nevében: Sztruhár Jánosaié igazgató Szárítóberendezés Magyarnándorban Magyarnándorban új szárí­tógéppel szerelték fel a gabo­natároló és -feldolgozó telepet. A gép beállítására és a hozzá tartozó felvonókra, szállíitóbe- remdezéserkie egymillió forint tat fordítottak. Az új szárító­gép öt százalékos vízelvonás mellett, óránként 10 tonna ke­nyérgabonát, vagy kukoricát szárít meg A nedves évjárat­ban veszik nagy hasznát a gépinek az üzemben, mert a nedves gabonát tárolni nem lehet. Az elmúlt évben üzem­be helyezett szárítóberende­zés már több mint ezer vagon gabonát szárított meg. Korszerűbb vendéglátás Az általános fogyasztási szö­vetkezetek vendéglátóipari egységei mintegy 270 millió forint forgalmat bonyolítottak le a múlt évben. A most ké­szülő negyedik ötéves terv előirányzatai ennél nagyobb évi forgalommal számolnak. A tervidőszak végén, 1975- ben az előzetes felmérések már 370 milliós bevételt je­leznek. A vendéglátóipari egy­ségek korszerűsítése mellett tervezik többek között az ét­keztetés bővítését. Felújítják a középületet Szilaspogony megyénk leg­északibb községe. Az idén na­gyobb méretű építkezésre ke­rül sor a faluban. Elsősorban az úgynevezett középületet újítják fel. Ebben az épület­ben üzemel a községi posta- hivatal, az óvoda és az álta­lános iskola. A község köz­pontjában levő házat az idő próbára tette. Megromlott a tetőszerkezete, az ajtók, az ablakok is. A községi tanács úgy határozott, hogy 700 ezer forint ráfordítással felújítják az épületet. Kívül-belül ta­tarozzák, új padlóburkolattal látják el, korszerűsítik fűtő- berendezését Átalakítják a tanácsházát A salgótarjáni járás több községiében tekintélyes össze­get fordítanak a középületek felújítására. Az egyik fontos építkezést Nagybárkánybam kezdik meg. Ugyanis itt szé­kel a körzeti tanács, amely­nek székhaza nem felel meg a megnövekedett ügyintézésinek. Az épületet átalakítják. Növelik az irodaihelyiségek számát, reprezentatív tanácstermet alakítanak ki, amely alkalmas Lesz társadalmi ünnepségek le­bonyolítására is. Az építkezésre 380 000 forintot fordítanak. A tanácsháza átalakítását még az idén befejezik. a bürokrácia miatt főn közölte, hogy a kérdőívet nem töltötte ki helyesen, ezért újabb kérvényt kell beadnia. Az idős asszony idegei fel­mondták a szolgálatot, ruhá­ját leöntötte alkohollal, majd meggyújtotta. Súlyos égési se­bekkel kórházba szállították. Új rendelő Nemtiben a tanácsházán volt az orvosi rendelő. A ta­nácsok összevonása után a rendelőt bezárták. Helyébe most új orvosi rendelőt és várót építenek. A létesítmény helyét kijelölték, az építke­zésre 411 ezer forintot fordí­tanak. A munkát rövidesen megkezdik, hogy ebben az év­ben már új orvosi rendelőben végezze munkáját az orvos. NáPTÁB 1971. január 14„ csütörtök, Bodog napja. A Nap kel: 7.29, nyugszik: 16.17 órakor. A Hold kel: 19.26, nyugszik: 8.58 óra­kor. Onos szitálna Várható időjárás ma estig: vál­tozóan felhős, párás többfelé kö­dös idő, helyenként zúzmarakép­ződés, esetleg ónos szitálás. Gyen­ge, majd kissé megélénkülő szél. Síkos utak, napközben keleten olvadás. Legmagasabb nappali hő­mérséklet ma; mínusz i, mínusz 6 fok között. — A Zala megyei Állami Építőipari Vállalat újabb nagy építési feladatokat vállalt egyik legnépszerűbb gyógy­fürdőnk, Hévíz fejlesztésére. Az építés alatt levő 400 sze­mélyes SZOT-szállón kívül újabb 400 személyes kórház- szállót emelnek. — Hetven bedolgozót foglal­koztat a Budapest Költő Htsz salgótarjáni üzemegysége. Kü­lönösen a családos asszonyok­nak kedvező ez a munkavál­lalási forma, amit az is igazol, hogy a részleg összes dolgo­zóinak egyötöde bedolgozó. — Vízvezeték. A Salgótar­jáni városi Tanács felmérése szerint az elmúlt évben két és fél kilométerrel bővült a megyeszékhely vízhálózata. A Dobó Katica, és a Makarenko úton, Andrea-telepen, Károly- aiknám és a Művész-telepem fektettek le csöveket. Az *s bof,' ha sok Szokatlanul sok a hízott 6ertés Szabölcs-Szatmár me­gyében, a kínálat jóval meg­haladja a keresletet. A sza- dab piacon a hízókat még 19— 20 forintos kilónkénti áron sem sikerül értékesíteni. Eb­ben a helyzetben a Szabolcs- Szatmár megyei Állaforgalmi és Húsipari Vállalat sietett az állabtartők segítségére. Össze­írják az eladatlan sertéseket és a helyszínein vásárolják fel az állatokat, függetlenül a szabad piacon kialakult árak­tól, 22 forintért kilómként. — KECSKEMÉTEN négy alföldi megye vadásztársaságai értékesítik apróvadzsákmá- nyukat. A rövidesen befejező­dő vadászati idényben több mint ötvenezer lőtt mezei nya­lat, fácánkakast, vadkacsát és foglyot forgalmazott a MA­VAD kecskeméti telepe. Most kezdődött meg a vaddisznó­szezon. Az ország minden ré­széről különjáratokkal érke­zik a zsákmány. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1891. január 14-én született Sze­geden Békeffi László, az ismert komikus színész, színmű- és kabaréíró, konferanszié. Tanulmányait Budapesten, a Színművészeti Akadémián végezte. 1913. és 1915. között, Medgyaszay Vilma hívására a Modern Színpadon játszott; közben 1916—17-ben a Pallas Filmgyár igazgatójaként is tevékenykedett. 1924-ben megala­pította a Vidám Színpadot. Ezután néhány évre Becsbe, majd Berlinbe szerződött. Hazatérve, 1929-ben az Andrássy úti Színház, majd 1936-ig a Teréz körúti Színpad művészeti igazgatója és konferanszié ja volt. 1936-tól szóban és írásban harcolt a nácizmus ellen; ezért üldözték, és többször elítélték. 1943-ban politikai fo­golyként a dachaui koncentrációs táborba hurcolták el. A felszabadulás után nem tért haza. A polgári kabaré egyik legismertebb képviselője, 1962- ben Zürichben halt meg. — A PÉCSI JANUS PAN­NONIUS Múzeum nagy értékű gyűjteménnyel gazdagodik: tu_ lajdonába kerülnek a híres Zsolnay család védett kerá­miái. A Baranya megyei Ta­nács megállapodott a család Pécsett élő tagjával — a gyár­alapító Zsolnay Vilmos uno­kájával — Mattyasovszky- Zsolnai Margittal, hogy az ál­tala őrzött értékes gyűjte­mény a múzeumé lesz. — Gyermekgondozási segély­ként majdnem 30 000 forintot, űzetett ki az elmúlt évben a pásztói szerszám- és készü­lékek gyára a kismamáknak. Ez az összeg majdnem két és félszerese az előző évinek. — Vaksági segély. Tizen kapnak rendszeres vaksági se­gélyt, a pásztói járásban,. A rendszeres segítségen kívül ta­valy valamennyien egyenként ezer forint's rendkívüli jut­tatásiban is részesültek. — Vasládák. A dél-nógrádi tsz-ek gépjavító vállalata 600 darab vasládát gyártott a Sal­gótarjáni Kohászati Üzemek sízögverőjének. A gépjavító vállalkozás berendezkedett ilyen egyszerűbb termelőesz­közök gyártására. — Negyvenmillió forint ér­tékű árut vásárolták fel ta­valy a megyében a háztáji és egyéni termelőktől a fogyasz­tási szövetkezetek. A jövőben — a felvásárlás növelése ér­dekében — hatékonyabban támogatják a háztáji és kise­gítő gazdaságokat, a kásáüiat- ten yésztő társulásokat. — Hogyan lehet kultúráltai' felhasználni a mezőgazdasági dolgozók szabad idejét, milyen távlatai vannak a kertbarát- mozgalomnak, melyek a me­zőgazdasági lakosság foglal- kozitatoittsési problémád? — ezek lesznek a fő témái az idén a Hazafias Népfront me­zőgazdasági bizottságának, ha­tározták el a szerdai munka­értekezleten. — Karancsalján 400 ezer forintot költenek az Ady End­re úti pedagóguslakás felújí­tására. Ezzel a községben dol­gozó pedagógusok vaiameny- nyien komfortos lakáshoz ju­tottak. — KÉT IDŐS HÁZASPÁRT köszöntöttek aranylakodalmuk alkalmából Derecskén: Far­kas Sándort, a község egyik legrégibb termelőszövetkezeti tagját és feleségét, valamint Kiss Gyula tsz-tagot és házas­társát. A bensőséges ünnepsé­gen a két idős házaspár meg­kapta a községi tanács emlék­lapját és a derecskéi Vörös Csillag Termelőszövetkezet ajándékát. — A társadalmunk időszerű kér­dései előadás-sorozatot ebben az évben is megszervezte a salgótar­jáni öblösüveggyár. A tanfolyam három csoportjának kilencvenhat hallgatója van. — Anyagi támogatás. A me­gyei gabonafelvásér’.ó válla­lat dolgozóinak a lakásépítés­hez 250 ezer forint támoga­tóst adott. Pasztán és Balas­sagyarmatén építettek már fel lakóházat. Jég, jég... 4 VÁROS! GIMNÁZIUMBAN EGY IDŐ ÓEA BIZONYOS BELEK ARRA MUTATNAK, HOGY BALOLDALI D/ÉKSZER- VEZKEDÉS EOIYIK MOST RÉG­RE NEGYAN AZELSŐKÉZZEL- fOGHAEÓ NYOM. PÁN DL IGAZGATÓ KÉSEDELEM NÉL­KÜL lOYABB/m A FONTOS INFORMÁCIÓÉ, A RENDŐR- TANÁCSOS PED/G NYOMBAN INTÉZKEDIK... BOJCSUK JÓZSEF CS CURE GABOR REGÉNYE NYOMA* IRTA) CB. HORVÁTH TIBOR. RAJZOLTA SEBOK IMRE. Beállt a jég a Keleti-főcsa­tornán. A százkilométeres csatornát 8—14 centiméteres összefüggő jégréteg borítja. A befagyott főcsatorna ennek el­lenére üzemel. Tiszavasvárindi a mellékzsilipeken át, kisebb mennyiségben engednek át vi­zet a Tiszából, hogy Polgár. Balmazújváros, Hortobágy és Hajdúszoboszló térségében a halas tavak friss vízhez jussa­nak. A jégpáncél fölött is élet van: dolgoznak a nádvágók. — A salgótarjáni járásban az elmúlt öt évben hetveo- négymiililió forintot használtak fel a kommunális ellátás ja­vítására. Ez ötmillióval több aiz eredetileg tervezettnél. — Rendkívüli segélyek. Kö­zéi ötvenezer forintot hasz­náltak fel rendkívüli szociális segélyekre a szécsényi járás­ban. Több mint százhúsz baj­ba jutott embernek adott a tanács kétszázötven—öltszáz forint közötti pénzösszeget. — Száhaívanmillió forint nyereség kell ahhoz, hogy a Salgótarjáni Kohászati Üze­mek vezetősége az idén év vé­géig több mint 11 millió fo­rint részesedési alapot ké­pezhessen különböző célokra. — KLUBKÖNYVTÁR. Idén tervbe vette a tanács Szur­dokpüspökiben a klubkönyv­tár felújítását. A munkálatok­ra kétszázötvenezer forintot tordítanak. Köszönetnyilvánítás Ez úton mondunk hálás kö­szönetét minden rokonunknak, ismerősöknek, munkatársak­nak, akik szeretett feleségem, drága jó édesanyánk és test­vérünk SIMON JÁNOSNÉ, szül.: Kurinka Erzsébet temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, és részvétük nyilvánításával fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. NOGRAD. ? Magyar Szocialista Munkáspárt Nőgrau megyei Bizottsága és a Megyei raoács apja Főszerkesztő GOTYAR GYULA Szerkesztőség salgo,árián Petőfi a i. felelőn sj-m ss-ss lí-m. 83-91 Főszerkesztő: is-9: Belpolitikai rovat: 14-10. Sportrovat 11-59 Éjszakai szerkesztés: 13 OS Kiadja a Vögrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős Kiadó: VIDA EDII Kiadóhivatal: Salgótarján Petőfi o. i. r clef on- to- :i). Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahi /utalóknál es » kézbesítőknél Flőfi/etésl díj eg5 nőnapra äl> főttet. Előállítja] a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Salgő* tar'áa, Petői! a. L Felelős vezető: PAFF GYÖRGY Igazgató. ladex-szám; £50!&

Next

/
Oldalképek
Tartalom