Nógrád. 1971. január (27. évfolyam. 1-26. szám)
1971-01-14 / 11. szám
Alapozás Vasárnap kezd a Bgy. SE A Bgy. SE NB III-ae labdarúgócsapata vasárnap kezdi az alapozást a tavaszi idényre. Vadkerti Jenő edző irányításával az első bétán 5, majd a továbbiakban 4 edzést tartanaik. Az edz» öt hetet fordít áz alapozásra, négy hétig tart a formába bo2ási időszak. A 18-as keret játékosai többnyire a szabadban végzik erő- fejlieszfő gyakorlataikat. Időnként készülnek a Bal assi Gimnázium tornatermében is. A bevonult újoncok számára már tartottak egy próbajátékot, de még nem dőlt éL, hogy kd kerülhet közülük a keretbe. A tavasza esélyekről mondotta Vadkerti edző: — Könnyebb körülmények között léphetünk pályára tavasszal, hiszen tavaly idény közben vettem át a csapat' szakma! irányítását. Azóta megismerteim a játékosokat, az együttes gerince kialakult. Én azrt mondom, hogy jó lenne az első nyolc között végezni, de sokan nagyobb reményeket táplálnak. Ám, legyen nekik Igazuk .. — R — Egyesü’eti fejlesztési terv Az St Üveggyár SE a napokban ünnepelte fennállásá- nagy négyévtizedes jubileumát A sportolók derekasan kivették részüket a méltó megemlékezésből. Három csapatuk a megyei bajnokság megnyerése után az osztályo- aón is sikerrel szerepelt, így mind a négy szakosztályuk idén NB-s osztályban küzd a bajnoki pontokért! A sportkör klubháza szintté minden igényt kielégítő, de az elkövetkező öt-hat évben tovább szükséges javítani a sportolási feltételeket. Idén kialakítják az új röplabdapályákat, mélyekhez lelátót is építettek. A további létesítményfejlesztési terv elkészült. Megvalósításához 2,4 millió forintra lenne szükség. Az egyesület vezetőd bíznak a vállalat, és az MTS támogatásában. Naigyobbítiand, majd füvesíteni akarják a labdarúgópályát. hat sávos futópályát kívánnak kialakítani, és bertonlelátó építésében is bizakodnak. titra készen a keret játékosai és a kísérők. Háttérben az új autóbusz lKoppány György felvétele) Elnökségi ű'és Posztón l Hat szakosztály a mérlegen Január 19-én kezdenek a labdarúgók A Pásztói KSE elnöksége a napokban évzáró tanácskozást rendezett, amelyen a szakosztályok tisztségviselőin kívül részt vett Zeke László községi párttitkár, és Csépány István. vb-elnök is. Az elnökség beszámolóját Tari József sportköri elnök tartotta meg. Az egyesület hat működő szakosztályának elmúlt évi munkáját értékelte. Jónak minősítette a labdarúgók, természetjárók. sakkozók és birkózók tevékenységét. Nincsenek megelégedve az atlétikai és kézilabda-szakosztály eredményeivel. A számvetés után foglalkozott az idei tennivalókkal is. A távlati fejlesztési tervben szerepel, hogy a labdarúgók kerüljenek fel az NB II-be. A birkózók területi serdülő versenyeken indulnak A természetjárók megyei és járási rendezvényeken képviselik az egyesületet. A sakkozók és kézilabdázók a megyei bajnokságban kívánnak indulni. Az atléták meghívásos minősítő versenyeken igyekeznek jó eredményeket elérni. Az utánpótlás folyamatos biztosítása érdekében együtitenűköA tfógrád megyei Tanács VB útkarbantartó, költség- vetési üzeme, vizslás-újlakpusztai telephelyére FELVESZ — KÉT MUNKAVEZETŐT, — EGY TELJESÍTMÉNYELV ZAMOLO KALKULÁTORT, — EGY RAKTÁROST, — NYUGDÍJAS MUNKÁVAL LALOKAT TELEPHELYI SEGÉDMUNKÁRA. Jelentkezés az üzem telephelyén. APRÓHIRDETÉSEK dési szerződést kötnek a nagyközség két általános iskolájával és a gimnáziummal. Foglalkozott még Tari József a téli sportköri estékkel, a tömegsportmunka továbbfejlesztésével és a megyei spar- takiád nyári döntőjének előkészületeivel. A hozzászólók közül Csépány István elmondotta, hogy az idén 80 ezer forint tanácsi támogatást nyújtanak az egyesületnek. Űj sporttelep és tornacsarnok megépítésében is reménykednek. Megígérte, hogy a nagyközség gazdasági egységeik vezetőit összehívják, és megbeszélik a sportkör támogatásának kérdését. Elismeréssel szólott az egyesület munkájáról Zeke László községi párttitkár. Még nagyobb eredmények elérésére serkentette a sportolókat, az egyesület vezetőinek figyelmét pedig arra hívta fet, hogy munkálkodjanak serényebben a tagszervezés, és a saját erejű bevételek biztosítása területén. Az elnökség átszervezését tartja szükségesnék Value István, az ÁFÉSZ képviselője. Elmondotta, hegy ők a jövőben tízezer forinttal támogat-' ják a PKSE-t. Szóba került még, hogy a közigazgatási egyesülés után az idén szeretnének fuzionálni Mátrakeresztes és Hasznos sportkörével. A labdarúgó-szakosztály ma délután tart értekezletet. Megbeszélik a felkészüléssel kapcsolatos tennivalókat. Bazsó László edző irányításával előreláthatólag január 19-én (kedden) kezdik el az alapozást a tavaszi idényre. Az edzőtől azt várják, hogy a távlatokat, és nem a pillanatnyi eredményeket figyelembe véve, minél több tehetséges fiatalt építsen be a osapatba. A 7. számú mátra- verebélyi italboltba március 1-i belépésre, vezetőt keres az ÁFÉSZ igazgatósága. Jelentkezés: 8—ltí óra között, Vasút u. 4C. Budapesti Veg*i müvek, Budapest. IX. kei Kén u. 3. éa illatos u. 19 felvess 18 éven felüli férfi és női segédmunkásokat. Bérezés és védőruha a kollektív szerint. Jelentkezés Budapesti Vegyi művek. Budapest. IX Kén u. 5. és Illatos u. 19. Építésvezetői munkakör azonnali betöltésére keresünk gyakorlattal rendelkező építésztechnikust. Felvétel esetén erkölcsi bizonyítvány szükséges. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen vagy írásban. Cím: Mátraaljai Állami Gazdaság, Pásztó, Akácfa u. 4. sz. A Kohászati Alap- anyagellátö Vállalat Salgótarján külső pályaudvar, főfoglalkozású férfiéjjeliőrt keres azonnali belépéssel. Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni lehet 17-19 számú telefonon A Földmunkát Gépesítő Vállalat 1971. január-február hóban induló nehézgépkezelői tanfolyamra beiskolázásra keres férfi segédmunkásokat o általános Iskolai végzettséggel. A tanfolyam idejére a vállalat munkabért folyósít Eredményes vizsgatétel után magas kereseti lehetőséget biztosít. Jelentkezés : Budapest, V., Vigyázó B’. u. 3., munkaügyi osztály. Közeli Wartburg Limousine-kiutalás átadó. Érdeklődni levélben Homoktere- nye, pf. 2. A Földmunkát Gépesítő Vállalat az 1971 első negyedévében induló tehergépjármű-vezető (dömpervezető) tanfolyamra beiskolázásra keres férfi segédmunkásokat 8 általános Iskolai végzettséggel. A tanfolyam idejére a vállalat munkabért folyósít Eredményes vizsgatétel után magas kereseti lehetőséget biztosít. Jelentkezni lehet: Budapest V.. Vigyázó F u 3., munkaügyi osztály Elcserélném salgótarjáni szoba-, kony- has házrészemet vidéki 2 szobásra. Érdeklődni: „minél előbb” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. Műszaki végzettségű tanár elhelyezkedne termelőszövetkezetbe vezetőnek vagy vállalatnál hasonló beosztásba. Leveleket .,M. 320082” jeligére a balassagyarmati hirdetőbe. Irány Hévíz Húszán mentek, útra keltek... SBTC-labdarűgók véleménye az alapozásról Az egyesület klubházában meglepően élénk nyüzsgéseié- hetett tapasztalni tegnap reggel. Telefonok jobbra-balra, Boskó Ede intéző rohangál ide-oda. az SBTC labdarúgó- csapatának vezetői szinte alig tudják, hol áll a fejük. Csak a gyülekező játékosok üldögélnek, rexeznek, kártyáznak nyugodtan a klubteremben. Az egyik asztalnál három fiatal újonc üldögél csendben: Szoó József, Bartha András, és Loch Károly. A teenager- korú legények — és ez nem kis szó — bekerültek az alapozó húszas keretbe. Szoó Dodi viszi közöttük a szét: — Persze örülünk, hogy tag fai lettünk a keretnek. Előlegezett bizalomnak tekintjük, amit szeretnénk meghálálni. Azután szóba kerül a kalória-veszteség. A tíznapos hazai alapozás során alaposan megdolgoztatták őket is. Igyekeztek minél többet einni. Szoó kacsasülttel. Bartha disznótorossal, Loch sertéspörkölttel igyekezett leginkább az elillant kalóriamemnyiséget pótolni. Kriskó Lajos mosolyogva érkezik meg. Van is oka a jókedvre. A 2. játékhéten két társával együtt a totón 134-1 találatot ért el, és közel kétszázezer forintot nyertek. Még nem tudja, hogy mire költi, de szóba került a gépkocsi és esetleg hétvégi ház. Horváth Ferit csendes, tárgyilagos fiatalembernek ismerik. Mit mond ő az alapozásról? — A vártnál erősebbek voltak az edzések. Tornateremben másfél órán keresztül nagyon kemény munka folyt. Otthon előfordult, hogy elaludtam a televízió előtt, olyan fáradt voltam. Dehát a gólokat nem adják ingyen, és tavasszal is szeretnék néhányat rúgni. Vertig már ismerős Hévízen és Keszthelyen, hiszen hatodik Férfi aszta!itenisz*bajnOi<ság A rétsági járás felnőtt férfi asztalitenisz egyéni bajnokságát nyolc egyesület 53 versenyzőjének részvételével vasárnap megrendezték Rétsá- gon. Kieséses formában, színvonalas mérkőzések keretében körültekintő volt a rendezés. A legjobb négy közé jutott asztalltenlszezők körmérkőzésének végeredménye: 1. Szabó László (Balassi SE), 2. Varga György (Romhányi Építők), 3. Scheibert Antal (Vörös Csillag SE), 4. Juhász Lajos (Romhányi Építők). alkalommal utazik alapozásra a Balaton mellé. Tegnap három kilós súlyfeleslegre és izomlázra panaszkodott. Magyar Lajos kapuvédő derékrándulás miatt három edzést kihagyott. De nem tétlenkedett otthon, hanem önszorgalomból a Derkovits-telepen futkározott. Közben az Ikarus 250-es autóbusz előállt. Hajósi László gépkocsivezető előkészítette járművét a többszáz kilométeres útra. Kmetty is befutott, de Szabó Géza kondicióedző- nek még híre-hamva sesm volt. Nyúlészi gyúró felrakta a ba- nános dobozokat. Pattogató szertáros pedig megnyugodva konstatálta, hogy ő bizony mindent előkészített. Sorra szálltak fel mind a húszán, a játékosok: Szőke, Magyar, Baranyai, Kmetty, Vertig, Szalai, Répás, Toldi, Gecse. Básti, Varga, Macska, Szoó, Loch, Bartha, Jeck, László, Kajdi, Kriskó és Hót- váth. A kísérőik hetein vannak: Barabás Gyula elnökségi tag, Moór Ede edző. Szabó Géza kondícióedző, dr. Fábián Zoltán sportorvos. Szopóczj Ferenc szakosztályvezető, Boskó Ede intéző és Nyúlásai János gyúró. Néhány perccel negyed tfc után a GB 18-81-es forgalmi rendszámú panoráma-autóbusz elindult Hévíz felé Két héten keresztül Hévízen (szabadban) és Keszthelyen (tornateremben) napi két edzéssel folytatja az alapozást az SBTC NB l-es labdarúgócsapata. Rozgonyi István 4 Budapesti Közlekedési Vállalat állandó 1 műszakos beosztással azonnali belépésre KERES kőműves, tetőfedő-, ács*, állványozó, kövező, épületasztalos, épületlakatos épületbádogos, víz-, gázszerelő, központifűtés-szerelő, gépkezelő, vasesztergályos, vasbetonszerelő SZAKMUNKÁSOKAT. valamint építőipari betanított és segédmunkásokat. Felveszünk továbbá: szakma nélküli férfimunkaerőket vasúti pályajavítási és építési munkára, női munkaerőket: pályatakarí- tási munkára. Bérezés: a kollektív szerződés szerint Minden dolgozó és családtagja részére autóbuszra, villamosra és HÉV-re szóló díjmentes utazási igazolványt biztosítunk. Felvétel: Budapest, VII., Kertész utca 16. Termelő- szövetkezetek ! Állami gazdaságok 1 Nagy teljesitményű szárítógép üzembeállítása folytán értékesíteni kívánjuk a vállalatunknál felszabaduló 4 dl» FARMER szárítógépet* Az átadás megegyezés szerinti értékteritéssel történhet. Érdeklődni lehet a vállalat műszaki osztályán, Balassagyarmat, Thököly utca 23. Telefon: Balassagyarmat: 127. NÓGRÁD MEGYEI GABONAFELVÄSÄRLÖ ÉS-FELDOLGOZÓ VÁLLALAT. NÖGRAD — 1971. január 14., csütörtök