Nógrád. 1971. január (27. évfolyam. 1-26. szám)
1971-01-26 / 21. szám
Képernyő előtt Játék a gorombaságig NEM VONOM kétségbe annak korrektségét, ami a tévé Kicsoda — micsoda? című, kéthetenként sorra kerülő népszerű fejtörőjét, úgynevezett barköchbáját illeti. A játék — az játék. A játékot nem szabad mellre szívni a Veszteni, vagy nyerni — aki vállalkozik rá — egyaránt elegánsan kell tudni. Tehát nem szabad komolyan venni: kudarcot, még ha országos nyilvánosság előtt esik is. A képernyő előtt ülők népes tábora mindig a versenyzőnek szurkol: sikerül-e felmarkolnia a szerencsemalac mellé még a dupla vagy semmi alapon három-, hat- vagy ezerkétszáz forintot. Vannak, akik elvéreznek a küzdelem hevében, mások győztesként állnak fel a játsEószékből. Sem amaz, sem emez esetben nem dől össze a világ. Utóbbi időben viszont kezd határozottan bosszantani az a baklövéssorozat és bizonyos értelmű tájékozatlanság vagy bizonytalanság, melyet a játékvezető és a zsűri tagjai — tehát éppen azok részéről észlelünk, akik a program előkészítői, összeállítói. Azoknak, akik rendszeres nézői e műsornak, elég, ha csupán a bikaviadal históriára utalok. A tévé ugyan jóvá tette az ügyet, a játékvezetés bizonytalansága azonban tovább kísért az adásokban —, mint vasárnap este is minduntalan tapasztalhattuk. Ismert, hogy a vállalkozóknak három témakörön — élőlény, tárgy, fogalom — kell átvágniuk magukat a teljes eredményességért. Ezt azonban — amellett, hogy különösen a második és harmadik fokozat korántsem egyszerű — gyakran még a játékvezető „bakija”, vagy témabeli járatlansága is megnehezíti. Nézetem szerint például határozottan ilyen okból vérzett el vasárnap az a rokonszenves miskolci energetikus, aki a személykategóriában puhatolózván, megállapítva, hogy író által kitalált alak után kell keresnie, arra a kérdésre; népi alakról van-e szó, a játékmestertől, Radnóti Lászlótól határozott igenlő választ kapott. Nos, jobb talán, ha olvasóim döntik ei, hogy Piszkos Fred, a kapitány, Rejtő Jenő közbűntényes tettekért akár életfogytigra ítélhető „kitalálmánya” valóban ez-e? Teszem azt, mint Háry János, János vitéz, vagy Toldi Miklós!?... Ha igen, akkor ez a Piszkos Fred derék Toldiknak bizonyára ama rókalelkű bátyja, ki Lajos királynál fenn a tányért váltja, s olykor-olykor egy kis marseille- si szurkálásnak, idegenlégiós csetepatéra sem rest. Hát bizony, a könnyelmű játékvezetői kijelentés a zsűri helybenhagyó hallgatásával könnyen horogütést mérhetett volna a jobb sorsra érdemes versenyzőre már az első menetben. De ezt még megúszta. A második menetben azonban már alul maradt a játékvezetéssel vívott belharc- ban. A tárgykör helyes válasza a „Fővárosi Nagycirkusz” lett volna, s már bent is jártunk a kies Városligetben — néhány lépésnyire a céltól, de a versenyzőt elgáncsolta egy meggondolatlan játékvezetői felelet. Arra a kérdésre, hogy színházzal, művészettel kapcsolatos dologról ván-e szó, még igenlő, illetve közelítést jelző volt a felelet, de arra, hogy sporttal is? — határozott „nem” érkezett A CIRKUSZMŰVÉSZET csakugyan sajátos műfaja a különböző művészeteknek — ezt is, azt is nyújt. Mert például egy bohócjelenet, ha jó, a karakterisztikus jellemábrázolás produktuma. Chaplin és a Latabárok példázzák, hogy az „is” — nagyon is helyénvaló. Nem színházi produktum, amit az illúzionista, a zsonglőr, az állatidomár nyújt —, de nézetem szerint a legmagasabb rendű sportcselekvés — persze, profi szinten —, amit az akrobatáktól, a levegő és a porond tornászaitól, birkózó és súlyemelő kolosszusaitól láthatunk. Sportot is nyújt hát a cirkusz? Határozottan: is. Hasonlóan vérzett el az a budapesti kislány, akinek Tol- nay Klári nevére kellett volna rátalálnia. A játékvezetői „baki” —, hogy drámai színésznőről van-e sző? — a már a Madách Színházig „nyomon követett ötvenen felüli művésznő esetében —, bizonytalan „nemcsak” volt a közlés. Az pedig végképp félrevitte a versenyzőt, amit Benkő Tibor zsűritag „besegített”: hogy tudniillik az illető művésznőnek nemrég volt önálló estje a tévében. S még az; hogy nem játszott királynő szerepet. Hogy Tolnay Klári prózai (értsd drámai) színésznő, azon a játékvezető „Katyi”-nóták- ra való hivatkozása fikarcnyit sem változtat, amint Pá- ger sem slágerénekes vagy muzsikus attól, mert „A villa- negrát” tamburázza és énekli. Szóval, a verseny nyelvén: nem ez a jellemző. S nem tudom, a „segítő” zsűritag fogalmi körében a „nemrég” meghatározás alatt milyen időtartam számít, mert bizony a tévé ama bizonyos Tolnay-estje —, melyre hivatkozik — az én fogalmam szerint bizony elég rég volt. S ráadásul: Tolnay királynő szerepet is formált. Ennyi zsűri- és játékvezetői tévedés után mindenképp méltányos és elvárható volt a rendezői közbeavatkozás a versenyző továbbjutására. Hogy a második fordulóban mégis kudarcot vallott az egyébként gazdag ismeret- anyaga ellenére, már nem a zsűrin, s nem a játékvezetőn múlott, hanem a középiskolai irodalmi anyagválogatás hiányosságán. Kétségtelen, hogy a műsor szerkesztői nem lehetnek tekintettel a legkülönfélébb korosztályokból tevődő versenyzők egészen szélsőséges ismeretanyagára, KUN ERZSÉBET zsűritag méltán tett elítélő, bár meglehetősen goromba megjegyzést amiatt, hogy Arany egyik legszebb balladáját figyelmen kívül hagyták a középiskolai irodalmi anyagválogatók. Saj nálatos viszont, hogy az ész revételezés a versenyzőt is természetszerűen kényelmetlenül érintette. Épp ezért — mert a játék mégiscsak játék —, jobb, ha az ilyen észrevételek elmaradnak a hasonló jellegű műsorokból. <b. t.) Akinek szívesen tapsolunk: 'itzombalhy $yuta, a szolnoki színház művésze Az elmúlt heti színházi est keretében, a Szökés a Sing-Singből című zenéis krimi- bohózait egyik főszerepében újabb szép sikert aratott Szombathy Gyula, a szolnoki Szigligeti Színház művésze. Vend ég- művészeink sorában egyike azoknak, akiknek szívesen taipsolunk — erről beszélgettünk. — Ön gyakori vendége Saígótar- . jónnak, s szereped \ alapján a színházlátogatók körében igen kedvelt és népszerű. Mi a véleménye erről? — Eddigi rövid színészi pályafutásom alatt is meggyőződhettem a salgótarjáni közönség igényességiéről és színházszerete- tórőL Különösen ezért örülök, ha szerepléseimmel meg tudtam miagam kedveltetni. — Szereti-e, szívesen vállalja-e a vendégjátékokat? — Nagyon szeretek Salgótarjánban játszani, részben a fentiek miatt, részben mert szeretem a várost. Ha egyszer majd állandó színházat terveznek ebbe a gyönyörű városba, ón leszek az első, aki ide jelentkezem. — ön huzamosabb időt töltött Csehszlovákiában, a kassai színháznál Vendégjátékról volt-e szó, vagy végleges átszeraődési tervről? — Valóban hét hónapig vendégszerepeltem a kassai Thália Színházban, Brandon: Charley nénje cimű darabjának főszerepét játszottam. Bár személyes, baráti kötelékek fűznek Kassához, nem kívánok véglegesen oda szerződni. Ha ismét meghívnának — s erre van is kilátás —, vendégként szívesen játszanék Oltt. — Most, hogy újból itthon van, tudna-e néhány olyan szerepet említeni, melyekben legszebb sikereit aratta Turjánban, illetve amelyeket leg1 inkább megszeretett, legszívesebben játszott. — Ha választanom kell: II. Edward, Imádok férhez menni, Ne szóljatok bele, Tévedések vígjátéka. Természetesen a többi szerepemet is kedveltem. — Sokoldalú művésznek ismertük meg. Mégis milyen szerepkörben mutatkozik legszívesebben, hol érzi magát színészi közérzetüeg legottho- nosabbaci? — Huszonhat éves vagyok. Nagyképűség lenne arról beszélni, hogy milyen szerepálmaim vannak, mit játszanék legszívesebben. Mindent! Akkor, ha az jó, ha úgy látom, hogy a közönségnek tudok egy-két kellemes színházi estét szerezni. Számomra ez a legszebb a világon. — Milyen újabb feladatokra készül, miben látjuk a „Szökés” után legközelebb? — Jelenleg két darabban oróbólok. Dunajevszkij: Fehér akácok című darabjában Halász László kedves barátommal és kollégámmal egy matróz „ikerpárt” játszunk, majd Vörösmarty: Csongor és Tündéjének egyik ördögeként találkozom újra a tarjáid közönséggel. — Mi a véleménye a szolnoki társulat és Salgótarján kapcsolatáról? — Az előadásokat leszámítva nem tartom kielégítőnek Azt hiszem, nagyon kevés az idő, melyet itt töltünk. Akár a várossal való ismerkedésre, akár az emberekkel való személyes kapcsolatteremtéshez több időre, több lehetőségre volna szükségünk. De talán még erre is alkalom nyílik (ham) Népfrontklub Balassagyarmaton — bi^erkltenoszázhatvanötig aktívan működött, aztán fokozatosan elsorvadt a helyi néptrontkiub Balassagyarmai- tom — mondja Páli Imre, a SZAMOS BÜDOtí: Káin szigete 14. — Hopp! Hz az —, mondta Márt ót> ahogy a hapocska kot, egymás mellé az asztalra rakosgatta —, négy nappal ezelőtti az utolsó hír. Egy tekintélyes külsejű, ötvenöt év körüli, sötét keretű szemüveget és dús fekete bajuszt viselő, /.amok, tastes férfi látogatta meg Líggio barátunkat Corleo- néban... Vajon ki lehetett? — töprengett Marc, s közben bal keze mutató- és hüvelykujjával, mint kitáruló és összezáruló ollóval simogatta kerek tokáját. — ...Maga sem tudja, ki Lehetett? — Honnan tudnám? — kapta tel fejét Fleurot. — En- ym újabban nem nyomozással bíznak itt meg, hanem mindenféle elavult történelmi históriák egybegyűjtésével, mint ha nem is az Interpol, hanem a Történettudományi Akadémia tagja lennék... Ennek a Liggiónak a nevét, meg a viselt dolgait ismerem. Állítólag ő gyilkolta meg Corleone- oan Placido Rizotto szakszervezeti vezetőt, és Michel Navarra mafiozó orvost., Később a kis szicíliai város teljhatalmú ura és állítólag az 1947—50 közötti .gyilkossági hullám elindítója és szervezője, melynek során Corleone felnőtt férfilakosságának tíz százaléka, kétszázötven ember került a temetőbe. Tízszer is bíróság elé akarták már állítani, de bizonyítékok hiányában minden esetben szabadon eresztettek, mert még a szemtanúk sem mertek a fickó ellen vallani... — Bravó! Fleurot! Látom, nem töltötte hiába idejét Pa lenmóban. — A főnök csak gúnyolódik. .. Bebifláztatta velem azt a sok marhaságot is a Kelet-indiai Társaságról, a három kínai ópiumháborúról. .. és tessék! Mi értelme volt? Itt kiíshadok Milánóban. — Ne morogjon, öreg fiú. Én érzem, hogy legügyesebb NÓGRÁD 1971. január 26., kedd I emberem, fáradozásai nem voltak hiábavalók. Eljut még maga a Távol-Keletre is. Sajnos... A milánói rendőrség ügyeletes tisztje lépett a szobába. A beszélgetés félbeszakadt. A tiszt nadiogramot nyújtott át Marénak. — Ez igen! — örvendezett a főfelügyelő, amint a radio- gramot elolvasta. — Gratulálok az olasz kollégáknak — fordult a milánói rendőrtiszthez... — Apropos, itt van ez a fénykép. Luciano Liggiót, a többszörös szicíliai gyilkost ábrázolja. Adja le képtávírón Genovának azzal, hogy a fickó egy óra múlva érkezik a palermói menetrendszerinti járattal. Ha kiszállna, kapják el. Ha nem, akkor kísér jé el valaki Milánóig... Itt pedig vegyék át maguk a figyelését. Kövessék mindenhova, de hadd mozogjon szabadon. Nagyon érdekelne, hova megy és kikkel találkozik. Arra azonban nagyon ügyeljenek, lehet, hogy mások is követik, és az ellentábor embere se vegye észre ezt. Rómának meg adja le, hogy a megtalált fekete Lancia autót nagyon diszkréten tartsák szemmel. Az esti repülőgéppel magam js oda megyek. Világos? Lehetőleg fényképeket is készítsenek a rómaiak — tette hozzá Marc. A rendőrtiszt átvette a fényképet, és megnyugtatta az Interpol főfelügyelőjét: minden úgy lesz, ahogy parancsolja. A tiszt távozása után Marc Fleurot-ra pillantott. — Mondja, nem ismer maga véletlenül egy dr. Berti nevezetű urat? — Berti? — tűnődött Fleurot és a fejét ingatta taga- dólag.- — Na, nem baj, lényeg, hogy a Banta-villában lencsevégre kapott KZ 181 700 Milánó rendszámú fekete Lanciát a római kollégák á Hotel Európa parkírozóhelyén megtalálták. Merem remélni, este tízkor Rómában már többet tudunk. A helikopter Sorremtóból érkezett, és a villa kertjének alsó teraszán ért földet. Az egyetlen utast kifogástalan eleganciával öltözött, ragyás képű, nyurga, harminc év körüli férfi fogadta. Sárga, széles karimájú szalmakalapját jobb keze mutatóujjával alig észrevehetően megbökte. Közben ajkai zártan csámcsogtak. Rágóizmainak ritmikus járása a rágógumit őrölte végtelen egyhangúsággal. Ezért köszönt a kalapszegélyhez bökött néma ujj hanyag mozdulatával. A teraszt szegélyező zömök dór oszlopsor mögött függőleges sziklafal zuhant a mélybe, ahol halk loccsanással ütődtek a kicsiny öböl kőtömbjeinek a Tirrén-tenger hullámai. A valószerűtlenül kék tenger ultrámarinjából sárgán bukkantak elő a sziklák, a márványoszlopok és a vörös carraraival borított feljárólépcsők. A szárazságtól megfakult őszi-zöld lugas alatt a jövevény, egy köpcös, döcögve lépkedő idős ember, megállt. Bal kezével igazított az üléstől kissé meggyűrődött nadrágja vasalásán. Téglalap alakú fekete, lapos útitáskáját ezalatt a helikopter vezetője, a ragyás képű nyurga férfi kezébe adta, aki türelmesen várakozott, míg a vendég nadrágja ráncait lesimította. (Folytatjuk) Hazafias Népfront Balassagyarmati járási Elnökségének titkára. — Működése csak a békenendezvények megtartására korlátozódott, klubjeile- ge — a tagok tagdíjhátraléka, s vezetési problémák miatt — megszűnt Balassagyarmatot érzékenyen érintette a korábban jól működő klub vegetálása. Bár a HNF széles néprétegeket tömörít, a klub a városban főként olyan embereket — nyugodtan mondhatjuk: értelmiségi réteget — aktivizált, akiket korábbam egyetlen más tömegszervezetnek sem sikerült foglalkoztatni. Hogy ez a réteg, a szellemileg magasan kvalifikált értelmiségiek — orvosok, pedagógusok, jogászok, közgazdászok — rétege megint megmozdult, s a klub jövőjére nézve sokat ígérőén intézményesen vett részt az új vezetőség által szervezett első előadás összejövetelen, abban az előadás témájának, s magának az előadónak egyaránt nagy szerepe van. Jedlicska Gyula, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára ugyanis a napokban a tizedik kongresszusról tartott a balassagyarmatiaknak élménybeszámolót. A megyei első titkár, aki jól ismeri a balassagyarmati klub problémáit, bevezetojétoea biztatással, jó tanácsokkal látta el a népfront- klub vezetőit és tagjait. — A kongresszusom kívül azonban a negyedik ötéves terv megkezdése, magának a városnak a fejlődése, s a küszöböm álló tanács-, illetve képviselőválasztások is jó alkalmat szolgáltatnak arra. hogy újra megindítsuk a nép- frontklubot; ezúttal valóban klubszerű keretek között — folytatta Páll Imre. — A vezetőség tagjai — dr. Vanik Vince elnök és Valló Emil titkár — korábban már tevékenykedtek ezeken a posztokon, van gyakorlatuk a klub irányításában. A közelmúltban szétküldött felmérői vek hatására máris jelentkeztek azok a régi tagok, akik korábban is rendszeresen reszt vettek a rendezvényeken. De — minit a megyei első titkár is elmondotta — a klub mindenkit szívesen lát; a városi nép- frontbizottséggal szoros kapcsolatban széles érdeklődésre igényt tartó programot dolgozott ki. — Tanultunk a kudarcból — fejezi be Páli Imre, —, azt a sok munkát, amit a klub „feltámasztásába” fektettünk, a jövőben nem hagyjuk majd kárba veszni. B. U. SECOYA így hívták azt az embert (kétszáz évvel ezelőtt halt meg), akit az észak-amerikai indiánok méltán sorolnak nagy embereik közé. ö állította ugyanis össze az első indián ábécét és ő alapította meg az első irokéz nyelvű sajtóorgánumot, a Phoenix című hetilapot. Amikor az irokéz törzsek földjét a fehérek elfoglalták, velük együtt az irokézek házaiban megjelentek a keresztény „felebaráti szeretetett’ hirdető misszionáriusok is. A törzsfőnök azon kérésére, állítsanak fel irokéz nyelvű iskolákat, a misszionáriusok kijelentették, hogy az indián nyelvek „alkalmatlanok az írásra. Túlságosan sok hangot használnak.” Ekkor határozta el a foglalkozására nézve kovács Secoya, hogy indián ábécét állít össze. Az ábécé 85 betűt tartalmaz. 1821-ben a törzsfőnökök tanácsa elfogadta ezt az ábécét és megtanulását kötelezővé tette minden férfi számára.
