Nógrád. 1971. január (27. évfolyam. 1-26. szám)
1971-01-17 / 14. szám
Salgótarján kulturális helyzetének megítéléséről Salgótarján kulturális életerői szűisebb baráti körben, szakmai berkekben, de nagyobb nyilvánosság előtt is a legszélsőségesebb vélemények hangzanak eL Vannak, akik túlzottan, türelmetlenek, szinte behozhatatlan kulturális lemaradásról beszélnek. Mások az utóbbi évek kétségtelenül jó ütemű fejlődését látva, a kialakult helyzettel mindenben elégedettek. Nem ritkán találkozni alapvető szemléletbeli tévedésekkel is. Olykor még a kultúrmurikások is a kulturális rendezvények és a könyvtárak látogatottsága alapján vonnak le következte- léseket a lakosság kulturális fejlettségéről és érdeklődéséről, figyelmen kívül hagyva, hogy a kultúra sok tényezős, komplex társadalmi jelenség, amelyet éppen ezért nem lehetséges egyetlen tényezője alaipján magyarázni, értékeink Meggyőződésem, hogy a város kulturális fejlődéséről jelenleg sem kedvező, sem kedvezőtlen véleményt nem lehet megformálni, mert ez a vélemény szükségképpen magán fogja viselni a felszíni általánosítás, a pozitivista megközelítés jegyeit. E gondolatom nyomatékául Leninre hivatkozom, aki oly nagy figyelmet szentelt mindig a valóság tényétnek, adatainak, aki oly lenyűgöző hatással tudta forgalmi a többi között a statisztikai elemzés fegyverét is. Lenin egyik cikkében keményen megbírálta a Közoktatásügyi Népbiztosság munkatársait, és így ír: .. hihetetlenül kevés tényt ismerünk: ■nem értünk a tények összegyűjtéséhez ... a gyakorlati tapasztalatokat nem vesszük figyelembe és nem ellenőrizzük kellőképpen ... túlsúlyban vannak az általánosságokban mozgó elmefuttatások.'' Lenin arra int bennünket. hogy tartsuk tiszteletben az alkotó marxizmus alapvető éltét, tudni illik, hogy csak a lényeknek, a valóság folyamatainak pontos ismeretében formálhatunk helyes ítéletet és dönthetünk a társadalmi folyamatok tendenciáiról és a fejlődés távlatairól. Csak akkor születhet helytálló vélemény a város kulturális valóságáról is, ha Lenin tanácsát megfogadva „komolyan és lelkiismeretesen keressük az adatokat”. Ismereteim szerint Salgótarján nem rendelkezik hasznosítható városszociológiai és kultúrszociológiai felvétellel: nincsenek adataink a lakosság kulturális igényszinffcjérol, érdeklődőéiről és a kulturális helyzetkép más összetevőiről, mutatóiról. Ha ez jelenleg így van, amiatt nincs okunk megkongatni a vészharangot. E hiány miatt elmarasztalni sem lehelt senkit, hiszen ez nem lenne méltányost Azért mondom «st, mert más, kedvezőbb hagyományokkal rendelkező városoknak sincs ilyen. A múlt évben megrendezett országos népművelési konferencia egyik munkabizottságának tanulmányából idézek: „...ki kell munkálni a városi népművelés modelljét, tartalmi, módszertani kérdéseit, a városi népművelés perspektivikus programját ... kidolgozatlan még a városi népművelés. Minden város többé-kevésbé spontán alakítja ki a maga kulturális profilját és praxisát, valahogy »■csináljuk, de nem tudjuk« alapon.” Azért van ez így, „mert a városi népművelés irányítói nemigen ismerik a városnak, mint területi-gazda- sági-társadalmi-kulturális egységnek a jellemzőit, s kevés információval rendelkeznek a városi társadalmi rétegekről, művelődési szintjükről, s igényeikről ... hazánkban a vá- rosszociológia nem tekint vissza gazdag hagyományokra* Ha ez a helyzetkép Salgótarjánra csak részlegesen is vonatkoztatható, mér akkor is alapos okaink vannak arra, hogy óvatosan bánjunk az általánosításokkal. A különböző megnyilatkozásokból arra lehet következtetni, hogy a város vezető kultúrpolitikai tényezői kellő időben felismerték a városszociológiai vizsgálat jelentőségét, s ez a vizsgálat bizonyára nem késik soká. Persze, egyetlen szociológiai felvétel nem oldja meg a város kulturális problémáit. Sőt, valószínűleg úgy lesz, hogy a felmérés nyomán a meglevőkhöz újabb gondok csatlakoznak, esetleg káderül, hogy amit ma problémának látunk, az a valóságban nem az. Az egyszeri felmérés a tervek, programok kimunkálásához minden esetre biztos fogódzókait adhat. De a további kulturális tevékenységnek folyamatos hatásvizsgálattal és hatáselemzéssel is párosulnia kell. A művelődési információk visszajelentése állandó és mellőzhetetlen eleme a korszerűen felfogott kultúrmun- kának. De ez a feladat önmagában is számtalan gondot felvet Kimunkálatlanok még a művelődési folyamat hatásvizsgálati módszerei. A rendelkezésre álló eszközökkel és módszerekkel is csak jól felkészült szakemberek, kul- túrmunkások tudnak bánni. Köztudott, ilyenekben nem nagyon bővelkedünk. A megyében, & kifejezetten Salgótarjánban azonban én magam is ismerek olyan kiválóan felkészült kultúrmunkásokat, akik megfelelő anyaigi és erkölcsi ösztönzés esetében képesek ezeket a feladatokat is megoldani. Egy tudományos alapossággal készített városszociológiai felvétel meggyőződésem szerint meglepő adatokat szolgáltathat a'Város kulturális helyzetképéről és ennek társadalmi összefüggéseiről. Érdemes ezt mielőbb elkészíteni. Érdemes, mert addig csak sötétben tapoigatódzunk; addig csupán sejtésekre alapozott kulturális programot készíthetünk. Az „eszi, nem eszi nem kap mást” kockázatával kell addig naponta szembenéznünk. Ma már egyre inkább benne él a köztudatban az, hogy a hagyományos értelemben vett népművelés és a korszerű közművelődés funkciójában, tartalmában és módszereiben sokban különbözik. Az utóbbi mindenekelőtt tudományosabb megalapozottságában és differenciáltságában követel magasabb minőségi színvonalait Ha a „népműveléstudomány” önálló tudomány voltát megkérdőjelezhetjük is (éppen, mert más tudományokból építkezik) a közművelődés és az egész városi művelődéspolitika tudományos tervezésének, irányításának és megvalósításának igényéről, azt hiszem, nem mondhatunk le ezután sem. mint ahogyan a város kultúrájának, főként anyagi kultúrájának eredményei eddig sem ösztönös cselekvés eredményeképpen jöttek létre. Bizonyos, hogy fentiekkel a város kultúrpolitikai tényezői számára nem mondtam különösebben újat. A konkrét vizsgálódás, a városszociológiai felvétel fontosságát, mint a továbbfejlődés első lépcsőjét szerettem volna csupán egyféle összefüggésben hangsúlyozni, s a város illetékeseinek erre vonatkozó elgondolásait támogatni.' Mert úgy gondolom, mielőtt a szervezeti, személyi, tartalmi, tárgyi, mód- szerbem stb. kérdésekben döntések születnek, a város- és kultúrszociológiai tájékozódás elkerülhetetlen. Kiss István Híd a Dunán — 1916 Budapest nem lehet hidak nélkül. így jaj- duilt fel a költő, Illyés Gyula, az iszonyait napjaiban: „A légszomorúbb látvány/ ez volt: a betörött/ gerincű néma hidak/ a két város között,/ ahogy feküdték sorban,/ mint léölt állatok/ a bűmben és mocsokban/ ők, az ártatlanok.” Óriási mészárszéknek nevezte a napokat, amikor a fasiszta düh sorra megsemmisítette a budapesti hádaikaít. És ünnep lett 1946 tele, január tizennyolca^- diika. Ekkor nyitották meg ünnepélyes keretek között a forgatom számára Budapest - felszabadulás utáni első állandó Duna-hídját, a Kossuth-hidat. Huszonöt évvel ezelőtt. A felszabadult magyar nép hősi krónikájának szép fejezete az, amelyik a hídépítésekről ad számot. Különösen a budapesti hidak újraszületéséről. A jubileum megkívánja a történelmi visszapillantást: bizonyára lesz majd vállalkozó, aki megírja a pesti hidak regényét is, mert a hidak történelme v atomi féleképpen Budapest történelme. A GeÉértíhegy lábánál igen jelentős átkelési hely alakult egykoron. írásos okirat emlékezik meg a pesti révről, a Portus Pestről 1148. évi keltezéssel. De már korábban is voltak e tájékon ideiglenes, partokat kötő építmények. A Budát és Pestet összekötő állandó híd gondolatával Zsiigmond király urailkiodásaáde- jén találkozunk. Egy erre járt francia lovag, bizonyos Bertraindon de la Broquiéne úr úti- feljegyzéseiben olvashatjuk, hogy a király tornyot építtet a pesti parton, szemben a Várral, és ez a torony az állandó híd pestó hídfője lesz. Az építmény már hat lúndzsányj magas volt. Maradványai még a XIX. század elején, is láthatók voltak — de a híd akkor nem épült meg. Hosszú századokig csak hajóhidak kötötték össze a lsét partot. Az eszme Széchenyi István gondolatában érett meg, neki köszönhetjük a Lánchíd felépítését. Az építkezés előmunkálatai 1839-ben kezdődtek Clark Thierney William angol mérnök terved alapján. A hidat 1849. november 20-án nyitották meg ünnepélyes keretek között. Már az építés során sok viszontagságot kellett megérnie, sokszor került veszélybe. A szabadságharc idején többször akarták levegőbe röpíteni félig kész szerkezeteit az osztrákok. A hidak legújabb kori tönténelméniete szintén hősi nyitánya van. 1945 tavaszától 1946 januárjáig a szovjet hadsereg álital épített ideiglenes híd jelentett egyetlen összeköttetési lehetőséget a partok között. Január 18t Kossuth-hid. 1946. augusztus 20: Szabadság, híd. 1947. november 16: Margit-híd. 1949. november 20: Lánchíd. 1964. november 20: Erzsébet-híd. A hősi munkával megépített Kossuth-Md 1955-ig szolgálta a közúti járművek forgalmát, később csak gyalogos forgalmat engedélyezitek rajta, és 1960-ban lebontottál?. A Kossuth-híd mér nem áll. De emléke, zünde rá. Űj hídjaink büszkén feszülő íveibe® tovább él, és ahányszor rágondolunk, emléke felszabadult népünk alkotó erejét idézi. Soltész István Ősi város az Északi-Jeges tenger pártján A tengermellékí körzetben egy XII. századból származó város maradványait tárták fel: e városban több jelenlegi távol-keleti kis szovjet nép, így az udenék, a nanajok és az orokok elődei éltek. Fegyver- és ékszerkészítő műhelyek kerültek napvilágFeltárták azoknak az erődítményeknek a maradváriyait is, amelyek nem voltak elég ellenállóak ahhoz, hogy megvédjék a város lakosait a nomádok ellen. Mintegy nyolc évszázaddal ezelőtt a nomád1 hordák felégették a várost. A leletek között az ősi kultusz szertartásvivőjének, a sámánnak jó állapotban fennmaradt fejfedője is megtalálható. Áttetsző kalcendonből és agátból készült díszítmények, valamint heraldikus csodalényekkel ékesített vascsatok is napvilágra kerültek. Komoly vitába bonyolódott egyik körzeti községünk vezetősége a megyei moziüzemi vállalattal — fűtési ügyben. A vita odáig fajult, hogy döntőbizottság elé került, majd hosszadalmas huzavona indult arról: kinek oldalán az Igazság? A mozisok szakvéleményre támaszkodó adata szerint hasonló méretű termek meleg- befúvásos fűtéséhez 74 kiló koksz szükségeltetik, az illető körzeti központ tanácsa viszont 2,5—3 mázsányira tartott igényt. A két álláspont között tehát nem cse- kély a különbség, s a költségtérítési követelés is tetemes összegre rúgott. A lényeget illetően talán szükségtelen arra kitérni, hogy az érdekelt felek között előzetesen konkrét megállapodás, új létesítményről, lévén sz°. tapasztalati hiány miatt nem született. A lényeg az „adok”-„kérek" szélsőségében jelentkezik. Mert korántsem közömbös, hogy egy művelődési terem megfelelő felmelegítése 75 kiló, vagy három mázsa tüzelőt igényel-e; különösen nem, ha tudjuk, hogy a légfűtéshez kívánt koksz mázsája időközben 96 forintról 204 forintra növekedett. A huzavona során az egyeztető bizottság bizonylat beszerzésére utasította az illető körzeti tanácsot, ez azonban a kevésnél is ketyasárnapi jegyzet Ki fűtsön? vesebbet mond érdemileg, mert a bemutatott tüzelő- számla nem tartalmaz tételes adatokat arra vonatkozóan: mennyi az a mennyiség, ami az iskola, a napközi, az óvoda, illetve a művelődési otthon nagytermének fűtését szolgálta. Ennek ellenére, a szakértői véleményezéstől eltekintve, illetve arra igényt sem tartva, a perlekedésben a moziüzemi vállalatot marasztalták el, s kötelezték a község által kért különbözet megfizetésére. Nos — úgymond, —, ha per, akkor hadd legyen per! A moziüzemi vállalat magasabb szervhez fellebbezett a számára Icétaégkívül sérelmes határozat miatt — egyben megszüntette további vetítéseit a községben. A hivatkozás kétségkívül elgondolkodtató: amennyiben eleget tesznek az igénynek, ez a tüzelő összegében, szállítási díjában, a fűtő munkabérében alkalmanként mintegy hétszáz forintra rúg. Ezt a terhet pedig a vállalat tüzelői ártöbblet-kiegészítés hiányában semmiképp nem vállalhatja, hisz a megye- székhelyi, jóval nagyobb befogadóképességű filmszínház fűtési költsége is ennek mindössze felét teszi ki. Ügy tudom a békességre, a „megbékélésre” törekvő tanácskozás a napokban már megkezdődött az érdekeltek között, s bizonyára létrejön a megnyugtató megoldás is. Az ügynek azonban elgondolkodtató része az a tény, hogy nem egy községünk valamiféle kifogyhatatlan tággá „fejős tehénnek” érzi a moziüzemi vállalatot ■— mely az utóbbi tíz esztendőben kétségkívül és bizonyíthatóan rengeteget tett falusi művelődési intézményeink belső állapotának korszerűvé, otthonossá tété. lére —, de semmiképp sem annyira tehetős, nem olyan anyagi teherbírású, hogy egyedül vállalkozhatnék a termek rendszeres, állandó jellegű fűtésére. Évek óta visszatérő téli gond a falusi művelődési otthonok fűtése. Tény. hogy mindmáig megoldatlan, szinte úgy tűnik: megoldhatatlan ...? A valóság az. hogy a művelődési helyiségekben rendszerint csak „mozinapokon” melegek a kályhák, elviselhető a hőmérséklet, így nem csoda, hogy a többnapos — esetleg egész hetes dermedtség nehezen enged fel az egyébként szakértői véleményben kielégítőnek ítélt tüzelőmennyiség ellenére is. Épp ebből következik, és mind sürgetőbb követélmény. hogy a mozivállalat oldalán tekintsék közös ügyüknek a művelődési otthonok rendszeres fűtését a községi tanácsok, a falusi gazdasági szervek; termelő- szövetkezetek, ÁFÉSZ-ek, s a mind nagyobb számban települő üzemek szintén — amelyeket egyaránt szolgálnak, amelyeknek nevelési és szórakozási céljaira hivatottak. A falusi művelődési otthon nem pusztán mozi. Rendeltetése sokkalta több ennél. Ám, sokoldalú feladatát csak az alapvető szükségletek kielégítése mellett tudja betölteni. Ha a személyi, tárgyi ellátottságon kívül rendszeresen melegek valóban otthonosak is helyiségei. Ez pedig nem varrható kizárólagosan a moziüzemi vállalat nyakára. Gyarapodott Kosárd Sokait gyarapodott Ko- zárd, a pásztói járás kis községe az elmúlt öt év alatt. Orvosi rendelő, könyvtár épült, s a régebbi tanácsházát — a település Ecseghez tartozik — művelődési otthonná alakították, mintegy 200 ezer forintért. A község lakói 40 ezer forint értékű társadalmi munkával toldották meg az építkezést. Ugyanilyen összefogással készült el 1200 uréter gyalogjáró, s így most már a főútvonal kivételével mindenütt kövezett járda van. Nagy gondot fordítottak arra is az ecsegi tanácsogtj hogy megfelelő autóbuszvárakozó álljon a kozárdiak rendelkezésére. A nem egészen négyszáz lakosú kis település dolgozóinak túlnyomó többsége Nagyba- tonyba, Salgótarjánba, Budapestre és Selypre jár dolgozni. De sokan utaznak Ecsegre is, akik a termelőszövetkezetben vállaltak munkát. Ezért 28 ezer forintos költséggel megépítették az autóbusz-várakozót, a közelmúltban pedig 50 ezer forintos ráfordítással, felújították a közkutakat. PATAKI JÓZSEF: OLVASÓ FÉRFI NÖGRAD — 1971. január 17., vasárnap 7
