Nógrád. 1970. december (26. évfolyam. 281-305. szám)
1970-12-08 / 287. szám
Kő zőn'ük a jókívánságokat A magyar sa-'itö napja, a Vörös Újság megjslenésánek 52. évfordulója aKialmaból in- tézmőnyiei'x. hivata'a'c. gyárait, üzamak, kolleloííválk és egyének fejezték Jtd jaki válságaikat eddig vígseíit munftán- ként. A taivdraitcf.tfcan, levelekben és tstofanom kapott jó- kívúraságcik mellett számosán az újabb feladatok miagoldá- sóhoz ikíváimafe kolleJüívánik- nak erőt és egészséget. Kölszöinjülk a jáltívácsá@cfeat. ígérjük, hegy a pánt poüti- kéjánete megfelelően, a jövőben, is becsülettel, dolgozóink éndeSoeiiéirt fogunk tollat. Szövetkezetek 10 éves tetve Véget ért az a többhetes tárgyalássorozat, amelynek során valamennyi megyében megvitatták a szövetkezeti ipar fejlesztésének 10 éves tervét. Az első szakaszban a negyedik ötéves terv végére mintegy 20 milliárd forint értékkel nő a szövetkezeti ipar évi termelése az ideihez képest. A tárgyalások előkészítése során felmérték a különféle iparágak, iparcsoportok, kiemelt szolgáltatási ágazatok műszaki helyzetét. Az első kategóriába kerültek a gazdaságilag-műszakilag megalapozott, megfelelő saját fejlesztési eszközökkel is ren. delkező középüzemek — a szövetkezetek 45—50 százaiéira. A másodikban kapott helyet a szövetkezetek mintegy 30—33 százaléka, amelyekben a vezetés színvonala, a piaci lehetőségek, az anyagi források dolgában a negyedik ötéves terv hozhat nagy váltó, zásokat. A harmadik kategóriába került a fennmaradó 20—25 százalék, azok a szövetkezetek, aho' csak az ötödik ötéves terv idején várható jelentősebb fejlesztés. ráSyázat és továbl)kég»xés A megye óvónőinek újszerű továibtok.'paétai formáját vezették be a tanév elejém. Az elképzelés egyszerű: az eddigi ef.ősd’áisi forrna érdektelenné tette a megjelenést. Nem volt bizltoríitva, hogy az ott hallott újdonságok valóban megértésre találnak. Az új rendszeriben önálló kutatómunkán alapuló pályázatokat adhatnék be az óvónőik. A megíráshoz a Kecskeméti Óvónő’ ópző Intézett tanárai nyújtanak sagítséget. Az első konzultációra december 15-én kerül sor Kecskeméten. Megyéinkből 15 óvónő jelentkezett az új továbbképzési formára, közülük nyolc salgótarjáni. Egywkét témát megemlítünk a címek közül: Az anyanyelv fejlesztésiének lehetőségei az óvocta életében ; Az óvónő személyiségformáló szerepe az óvodáskorú gyermek világnézetéinek alakításában; Az esztíítákai nevelés lehetőségei az óvodában. Vadászati dijak és ajánd£!<o'< Befejeződött az utóbbi évek legnagyobb sikert arató megyei vadászati Idáiéitása. Az érdeklődésre jellemző, hogy hétezren tekántatlék meg. A látogat*.'k között igen sok vidéki is volt. A rendező bizottság most végzi a felméréseket a kiállított tárgyait díjazására. A legszebb trófeákat, és a szakszerűen selejtezett agancsokat elejtő vadászoknak csiszolt vázákat, vadászati tárgyú öntvényeket és vadászi elszereléseket ajándékoznak. Többen kapnak oklevelet és pénzjutalmat a leg- szorgalm asabban dolgozó rendezők közül. ücsávázószer Üj csávázőszert állított elő eddig ismeretlen hatóanyagból dr. Matolcsl György, a Növényvédelmi Kutató Intézet osztályvezetője. A ditio- karbamát alapú vegyianyag a gabona- és a kukorica-vetőmagot óvja a gombás megbetegedésektől. Erre a célra eddig higanyt használtak, amely nemcsak rendkívül drága, hanem veszélyes anyag is. A vetőanyaggai hazánkban évente 10—15 tonna higany kerül a talajba, s ez egyre halmozódik. A csávázott, de el nem vetett gabona sok mérgezést is okozott az elmúlt években. Az új növényvédő szer gyártástechnológiáját a Nehézvegyi- pari Kutató Intézet készítette el. fennek alapján az Észak-magyarországi Vegvi Művek készül fel termeléséig» íió-olvasó találkozó író-olvasó találkozót ren- szocialista brigád tagjaival, a dezn.sk Salgótarjániban, a Ko- tartalékos tisztildub tagjai- hász művelődési központban ya.1, ez irodalombarátokkal. december 11-én. A művelődé- , , ,, ., si központ hadtudományi A beszél^tes fo temája a klubjában 17 órakor Vadász Tanácsiköztársaság irodalma Ferenc író talélkcszák a gyár lesz. Hatezer vendég a Parlamentben A Zemplén-hegységben majd mindkét ünnep dél- találtak rá a budapesti út- útónján vörös nyakikendős törőelnökség megbízottai a úttörők lesznek hivatalosak hagyományos parlamenti a karneválra, végül 26-án karácsonyfaünnep idei 20 este az ifjúsági vezetők bálméteres óriásfára. A 22-es ja zárja a programot. Össze- Volán szocialista brigádja sen mintegy hatezer ven- vasémap biztosított útvona- dégtre számítanak, s közülük Ion, különleges járművön körülbelül 600 vidéki pajtás szállította a fenyőt Zemp- lesz. lenből Budapestre. A fa két héten át „várakozik” a Parlament előtt, s december 21- én állítják fel a kupolacsarnokban, végleges 14 méter magas alakjában. A parlamenti karácsonyfa-ünnepélyen december 25- én és 26-án délelőtt a kisdobosokat látják vendégül, N A P T A R 1970. december 8., kedd. Mária napja. A Nap kel: 7.19, nyugszik: 15.73 órakor. A Hald lel: 12.55, nyugszik: 2.02 órakor. Liefet! líiofárns pénteki" Várható időjárás ma estig: a reggeli ó-rákban főként keleten meg köd, ködszitálás, majd futó havazás, havas eső. Megélénkülő déli, délnyugati, majd elsősorban a Dunántúlon megerősödő és nyugatira, északnyugatira forduló szél Legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 3—8 fok között. Távolabbi kilátások péntekig: az átmeneti enyhülés után megélénkülő széllel újabb lehűlés esőkkel, később havas esőkkel, lió- záporokkal. Legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek eleinte 1, plusz 3, később 2—6 fok között. Legmagasabb nappali hőmérsékletek eleinte plusz 3, plusz 7, később o, plusz 4 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 milliméter) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. A TOTÖ 49. HETI TELITALÁLATA Nyolcvan évvel ezelőtt, 1890. december 8-án született Ligeti Károly, a forradalmi munkásmozgalom mártírja. A kiskőrösi születésű Ligeti Károly érettségi után belépett a szociáldemokrata pártba. A Népszava külső munkatársa lett, a lap számos cikkét közölte. Részt vett a haladó diákmozgalomban. 1914-ben katonai szolgálatra hívták be, 1916-ban Galíciában orosz fogságba esett. A hadifogolytáborban vált forradalmárrá. 1917 augusztusában az Ivanovo— voznyeszenszki munkások és az ottani magyar hadifoglyok Ligeti vezetésével csatlakoztak a Kornyilov-lázadás leverésére induló Vörös Gárdához. 1917-ben belépett a Bolsevik Pártba, s a forradalom győzelme után megszervezte a Nemzetközi Vörös Gárdát. 1919 nyarán mint az Omszkot védő magyar csapatok parancsnoka, súlyos sebesüléssel Kolcsak fehérgárdistáinak fogságába esett; egy évig börtönben sínylődött, majd 150 társával együtt meggyilkolták. Ligeti Károly és társai hősiességét Omszkban emlékmű hirdeti. — Kilenc Nógrád megyei termelőszövetkezet szerződést kötött a Bábolnai Állami Gazdasággal és a Baromfiipari Országos Vállalattal. A kilenc tsz jövőre összesen egymillió 210 ezer naposcsibét vásárol a bábolnai gazdaság keltetőüzemétől, s azokat vágócsirkeként a BOV-nak adja el. 1. Arezzo—Reggina 1:0 1 2. Atalanta—Palermo 1:1 x 3. Bari—Monza i:0 i 4. Brescia—Livorno 2:1 l 5. Casertana—Mantova 0:1 2 fi. Catanzaro—Masses« l:0 1 7. Modena—Ternana 0:4 3 8. Novara—Taranto 0:0 X 9. Perugia—Cesena 1:0 1 10. Pisa—Como 0:0 X 11. Trento—Alessandria 2:0 1 12. Pro Patria—Triestina 1:1 X 13. Padova—Reggina + 1 0:1 2 14. Verba nia—Ven c zia 0:1 2 Mit fizst a őt > ? A Sportfogadási és Lottó- Igazgatóság tájékoztatása szerint a december 6-i 49. fogadási hétre 1 497 690 darab szelvény érkezett. 13 plusz 1 es és 13-as szelvény ezen a héten nem volt. A halmozott jutalom 836 593 forint átmegy a következő hétre. 12 találatot 68-an értek el, nyereményösszegük egyenként 14 272 forint. A 11 találatosok 394. a 10 talá latosok 73 forintot kapnak. — BEAT-KONCERT Balassagyarmaton. A Scampolo- együttes beat-koncertjét december 13-án rendezik meg a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központban. — A magyar dráma seregszemléjére készülnek a Szovjetunióban: áprilisban rendezik meg a magyar színpadi művek fesztiválját. Az eddigi tervek szerint mintegy 40 magyar színpadi művet mutatnak be a szovjet színházakban. — Négyszáz fiatal táncolt vasárnap Salgótarjánban a Kohász művelődési központban. A népszerű teenager- bálon a Floo Boys-együttes játszott — IRODALMI DÉLUTÁN. A Budapesti Irodalmi Színpad december 8-án szerepel Váci Mihály emlékműsorával. A „Szőkén, szelíden, mint a szél” című irodalmi délutánt az ÁFÉSZ és a gimnázium rendezi. Közreműködik Koncz Gábor, Telessy Györgyi, Fodor Tamás és Dénes Margit zeneszerző. — A Tv Galériája. Kumpost Éva kerámikusművész kiállításának megnyitására december 11-én kerül sor a Derkovits Teremben. A tár. latról a Tv Galériája december 19-én ad helyszíni közvetítést. — A Bizományi Áruház Vállalat vasárnap harmadízben rendezett árverést bélyegekből. Több száz érdeklődő részvételével bonyolították le az eseményt.. Másfél óra alatt 53 000 forint értékű, különböző magyar bélyeg talált új gazdára. Télapó az óvodákban o Bizony alaposan elfáradt Télapó, mire végigjárta Nógrád megye valamennyi óvodáját. Kevesen tudják, hogy me. rgyénkben 118 óvoda van 5400 óvodás gyermekkel. A megye- székhelyen 15 óvodába több mint ezer gyerek jár. A járások közül a salgótarjáni járásban van a legtöbb óvoda, mégpedig 29, 1134 gyerekkel, míg a legkevesebb a szécsé- nyi járásban, ahol 8 óvodába 310 kicsi jár. Gazdátlan halastavak Már sok horgásiz dicseked- letik azzal, hogy az etesi tóján 5—10 kilós halat fogott. \ tó valóban alkalmas arra, íogv megéljen benne a hal, oömyezate pedig pihenést lyújtson a dolgozóknak. A ehetőségeik azonban mimese- uek megfelelően kihasználva, íelyes lenne, ha a MOHOSZ polymeniti Intéző Bizottsága uagyobb figyelmet fordítana orra. hogy alakuljon egy hor- jásaegyesü'.et, amely szakszerűen kezelné a tavat és bete- epítené hallal. Hasonlóan bg’ailkozná kellene a tsz tu- ajdonát képező diósjenői tó hasznosításával is. Halállománya gazdag, de évek óta nem halásszák, miért a tolmács! Erdolkémia nem járul hozzá a víz leeresztéséihez, arra való hivatkozással, hogy innen nyeri a szükséges ipari vizet. A lehalászás elmulasztása viszont káros a halállományra. A túlnépesedés halbetegséget idézhet elő. Egyeztetni kéne az érdekeket és a lehalászás helyett horgászoknak kéne engedélyt adni a fogásra, akik ezért bért is fizetnének a tsiz-nek. A megyed intéző bizottság vizsgálja meg ennek a lehetőségét is. ö E? NFM t/Úmffl SZFMNCStnWSEG' BOJCSUK JÓZSEF ES IMRE GABOR REGÉNYE NYOMÁN IRTA] CS. HORVATB TIBOR. RAJZOLTA SEBOK IMRE. — Üj éttermet nyitnak csütörtökön Nagybátonyban a Vendéglátóipari Vállalat kezelésében. Az új melegkonyhás üzem és étterem építésére, felszerelésére csaiknem egymillió forintot költött a vállalat. — Termékkiállítás nyílik szerdán Balassagyarmaton, a bútorszalonban. A kiállítást Az Ipoly-bútorgyár és a Nógrád megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat közösen rendezi. A kiállítás december 12- ig tekinthető meg. — Tanácsház felújítása. Elkészült a Karancssági községi Tanács épületének felújítási terve. A munkálatokra mintegy négyszázezer forintot fordítanak. — Tizenkét erőgép végzi a mélyszántást a 10 ezer holdon gazdálkodó ceredi termelőszövetkezetben. Előreláthatólag december közepén végeznek az 1400 hold munkájával. — Tatabányán egy körülbelül három köbméter nagyságú kő munka közben ráesett Ho- Iicskó Tamás 36 éves frontmester, környei lakosra, aki olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás után meghalt — MŰVÉSZETI DIJAT alapított a Bács-Kiskun megyei KISZ-bizottság azoknak s megyében élő fiatal művészeknek a jutalmazására, akik alkotó tekékenységükkcl legjobban segítik az ifjúsági mozgalom munkáját, célkitűzéseit. A díjat 1971-től kezdve minden év decemberében — a K'MSZ megalakulásának évfordulóján — adják ki a KTSZ-kornsz- tálvhoz tartozó képzőművészeknek, színmű vészeknek, íróknak és újságíróknak. Áramszünet XII. hó 8-án. 8—12 óráig: Salgótarján, kórház. 11—15 óráig Ferenc-telepen. XII. hó 9-én, 8—12 óráig: Salgótarjánban, Rokkant-telepen, Damjanich út. Hunyadi út. Ságvári E. út. Zója- körút. Kaz:nczi út, Berzsenyi D. út és József Attila út. 11—15 óráig: Schuyer Ferenc úton. sportpályától felfelé. XII. hő 10-én, 8—12 óráig: Salgótarján; Gépipari Teehn., H—15 óráig: megyei tanács mögött, Lovász József út. XII. hó 11-én, 8—12 óráig: Salgótarjánban, Ady E. út, 11—15 óráig: Rákóczi út. patyolattól a benzinkútig. Kertész utca. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy a legjobb édesanya, nagymama, özvegy Haverla Jőzsefné életének 72. évében hosszas szenvedés után elhunyt. Búcsúztatása 1970. december 8-án délután 3 órakor a salgótarjáni köztemetőben lesz társadalmi szertartás szerint. A gryászoló család. Köszönetnyilvánítás Mélységesen fájó szívvel ezúton mondunk köszönetét min den rokonunknak, ismerősöknek, jó barátoknak, munkatársaknak, szomszédoknak. akik szeretett, drága jó férjem és felejthetetlen drága jó testvérünk, FERENC JÁNOS temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek 'lészvétükkel nagy fájdalmunkat enyhítették. Bánatos szívvel gyászolják, _____felesége és testvérei. N OGRAD. a Magvat Szocialista Munkáspárt Nógrad megyei Bizottsága és a Megyei I'anacs tapja Főszerkesztő GUIYAR GYULA. Szerkesztőség; Saigoiarian Petőfi u. t. telefon S2-S4. S2-95. íz-9«, 22-97. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat 11-59 Éjszakai szerkesztés: 13-05 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: VIDA EDI1 Kiadóhivatal: Salgótarján Petőfi m i Telefon: 10-29. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helvl postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési dij egy hónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgótarján. Petőfi u. L Felelős vezető: PAPP GYÖRGY igazgató, index-szám: 25072,