Nógrád. 1970. december (26. évfolyam. 281-305. szám)
1970-12-01 / 281. szám
Képernyő előtt H BsesangressasMS — és giöpssm portré i A telepi, megoldás: esek félmegoldás A Televízió elmúlt heti mű. •or gerincét pártunk X. kongresszusának eseményei adták. Az MSZMP, de mondhatni egész dolgozó népünk nagy eseménye — mint az összegezésből kitűnt — a Tv mintegy másáéi száz munkatársának adott különféle feladatot, akik — megalapíthatjuk — az ügyhöz méltó precizitással, mozgékonysággal látták el azt Természetesen a hét egyéb műsorai is nagyobbára a kongresszus témakörét szolgálták. ha áttételes módon is, mint például Fejes Endre: Kéktiszta szerelem című tévéfilmje. A történet egy házasság különösebben nem indokolt szétbomlását, s egy azerelem születését tárja elénk. A munkáskömyezet- ben játszódó történet értékének megítélésében azt hiszem, Hámos György vasárnap este hallott kommentárjának van igaza: Fejes Endre ez újabb alkotása nem több és nem különösebben érdekes egy átlagos váléperi esetnél. Az író figuráinak dialógusa mesterkélten hat, az alakok sokat veszítenek hitelességükből. Fejes a Kéktiszta szerelem megírásával önmaga képességei mögött maradt. Nem szorosan az elmúlt hét műsorához tartozik, de vasárnap ért véget az a hármas portré, melyet színművészetünk három sajátosan egyéni arculatú művészéről készített pszichológus és szociológus elmélyültséggel Tomka Judit riporter. A három közül nekem a legszínesebbnek, a népmeséi ízekkel gazdag Horváth Téri-portré tűnt. A beszélgetést a gyermekkorra emlékezést, a pályakezdés élményeit átszövő egyszerű emberi melegség töltötte be, s az a megkapó őszinteség tetszett, ahogyan Horváth Teri a múltidézés mellett jelen életéről, munkájáról, barátairól, művészi szándékairól vallott A Berek Katiról készült portré az emberi és művészi egzaltáltság érzékletes tükre volt; a gyermekkor nyomasztó emlékeivel való, máig is ható vívódások vallomása, a szópítgetések, köntörfalazások nélküli emberi-művészi alkat teljes kitárulkozása. Vasárnap este találkoztunk az arc-képsorozat keretében Szirtes Adómmal, a falusi szegénységéből kiszakadt, de azoktól el nem szakadt, valahai világaihoz változatlanul hűséggel ragaszkodó emberrel és művésszel. Kesernyés ízű önvallomás volt az. amit Szirtestől főképp a művésszé érés korszakát érintőn hallhattunk. Arról a különös kettősségről, amely egyrészt a közönség részéről elnyert szeretetett másrészt egyes pályatársak magatartását illeti. Szerencse, hogy Szirtes régi nyomorúságokban és megpróbáltatásokban edzett alkat, a pályán is megőrzött emberi tisztasága, a hivatott-ságába vétett hite, — hite társadalmunk igazában, mindig átsegítette a művészi megtorpanások és kétségek holtpontjain. Ügy vélem, nem véletlen, hogy ez a három emberi arckép egymás mellé sorakozott a képernyőn. Történelmi sörs. forduló idején töritek fényre az elmúlt társadalom legmélyebb pórusaiból s váltak művészetünk korszaknyitó, sajátos erőiket és ízeket hordozó képviselőivé. A kongresszusra készülés idején és a kongresszus hetében különösen jelentősnek és a szocialista művészet egészséges továbbfejlesztésére utalónak éreztem a hármas portrét. Már csak azért is, mert filmművészetünk legutóbbi éveinek „teihetségku- tató” iránya nem egészen megnyugtató tünetekről árulkodik:; számos fél- és áltehetséggel találkozunk képernyőn és mozivásznon egyaránt, akiket pillanatnyi divat, vagy üzleties szempont vetett felszínre, s akik valós művészi értékeket szorítanak háttérbe. — Ezért vallom jelentősnek és figyelmeztetőnek a tévének ezt a vállalkozását, s ha Soós Imre élne, — Horváth Teri, Berek Kati és Szirtes Adám mellett — bizonyára ő is, és méltán helyet kapott volna a sorozatiban. <b. t.) Balcistanyarmat Űj városközpont A napokban a Budapesti Műszaki Egyetem városépítési tanszékének munkatársai jártak Balassagyarmaton, s a városi tanács illetékeseivel az új városközpont kialakításával kapcsolatban folytattak tárgyalást. A téma — az ötven—hatvan évvel ezelőtti állapotokat tükröző városközpont korszerűsítése — már korábban, az 1968-ban megalkotott várospolitikai tervben és az akkor hozott tanácsrendeletekben is helyet kapott. Csakhogy akkor a mai elképzeléseknél jóval szerényebb formában. A pártbizottságtól egészen a Széchenyi utcáig terjedő földszintes utca sorsával a várospolitikai terv nem foglalkozott részletesen. Most, mivel a város anyagi erői jelentősen megnövekedtek, szóba került a csúnya, a városközpontba nem való épületek szanálása; helyükre korszerű, kétszintes lakóházak kerülhetnek. Változik a fűutca másik oldalának arculata is. Az AKÖV új telephelyre költözése a Szántó Gimnázium lehetőséget kap a bővülésre, megfelelő szociális létesítmények, műhelyek kialakítására. Hegyeikkel, dombokkal övezett keskeny völgyben nyúlik el Salgótarján IV-es számmal jelzett kerülete, vagy ahogyan a kőztudatban ól: Zagy vapálfal va-bányate- lep. A főút egyik oldalán kétszintes régi kolóniák, a másik oldalon, a patakon túl ugyancsak kolóniák hosszú sora fogadja a látogatót. Am a kolóniákhoz tartozó egykori veteményeskertiek helyén ma már modern, emeletes házak emelkednek. A telep öslakói bányászemberek. Fiaik, unokáik már más világban élnek, mint szüleik régen. Sokam dolgoznak közülük a bányagépgyárban, mint üzemi munkások, technikusok és más vezető beosztásúak. Az új, a jobb életkörülmények gyökeresen megváltoztatták az embereit gondolkodásmódját, igényeit. A telep fiataljait már nem elégítik ki apáik kedvelt szórakozóhelyei — kaszinó és a biliárdterem — adta lehetőségek. Mást, többet akarnak. Ez azonban nem csupán rajtuk múlik; pusztán az 6 jóakaratukból nem épülnek paloták. * Nézzük a tényeket. A telepi — szakszervezeti — művelődési ház volt nagytermét raktárhelyiségnek foglalta le a nyomda. Működése idején sem folyt itt valami pezsgő élet, de alkalmanként helyet adott egy-egy nagyobb szabású táncmulatságnak, vagy ünnepi rendezvénynek. Jelentősebb funkciót csak, mint mozi töltött be. Sok »szitok, megrovás érte a házat a fiatalok részéről, ám bezárása után az a vélemény alakult ki, hogy a semminél még mindig jobb a valami, legyen akármilyen. A nagyterem bezárása uátn ugyanis megszűnt a mozi, a fiatalok vagy Salgótarjánba, vágj' a síküveggyár kultúrotthonába ján- nak filmet nézni. Mi maradt a telepen? A Zöldfa-borozó, az ebből nyíló biliárdterem, s az ugyancsak a borozó szomszédságában levő rogyadozó, hám- lott vaikolatú könyvtár. A helyzetet súlyosbította az is, hogy a gyári KISZ- szervezetnek sem volt otthona. így gyakorlatilag a KISZ-szervezeti élet is szünetelt. A telep fiataljai érezték, tudták, hogy változtatni kell ezen az állapoton. Segítségért folyamodtak a gyár vezetőségéhez. a városi KISZ- bizottsághóz, s — mivel sok MHSZ-tag van közöttük — a városi hez. MHSZ-vezet ős^gA közös összefogás eredményeként november 10-én megnyitották a volt fúróüzemi kultúrotthon helyén a KISZ—MHSZ-fclubot. Születésének tizedik napján látogattam meg a modern bútorokkal, lemezjátszóval, rádióval felszerelt klubot, amelynek megnyitásával a forma tehát kialakult. Milyen belső tartalommal szeretnék megtölteni? Erről beszélgettünk Zsidai Imre KISZ-titkárral, Hársfai Ferenc titkárhe- lyettessel és Andó Józseffel, az MHSZ-lövészklub helyi titkárával. — Az első féladat, hogy megszerettessük a klubot a fiatalokkal, és lehetővé tegyük számukra a szabad idő hasznos kihasználását. Terveink között szerepel egy magnósklub beindítása, ötórai teák, külpolitikai, belpolitikai és tudományos témákból szellemi vetélkedők rendezése — mondja a KISZ-tí tikár. — S mivelhogy a klub KISZ—MHSZ-klub, ne feledkezzünk meg az MHSZrandezvényekről sem — szól közbe Andó József. — Előadássorozatot szeretnénk indítani a honvédelmi nevelés problémáiról, katonai, politikai kérdésekről szakemberek bevonásával. — A vállalatnak van kes- kenyfilmvetítője. Kölcsönzött filmekkel kis házi mozit is indítunk majd. Eddig nem voltak TIT-előadá- sainik. Ezt a mulasztást is törleszteni szeretnénk. A fiatalok érdeklődésének megfelelően állítjuk össze az ismeretterjesztő előadások programját — egészíti ki az eddig hallottakat Hársfád Ferenc titkárhelyettes. A klubban levő üvegezett könyvszekrény jelenleg még üresen ál]. Ám Kádár Mihály, a megyei MHSZ-tit- kár kluhmegnyitó beszédében felajánlotta, hogy a szervezet az új létesítménynek 3000 forint értékű könyvet és festményt ajándékoz. Megoldódott tehát a telepi fiatalok problémája. Most már csak a hetven KISZ-tagon múlik, hogy hogyan irányítják, szervezik a klub további életét. * Ez a megoldás azonban csak félmegoldás. Mert azok a bányatelepi lakosok, akik már nem tartoznak ugyan a fiatalok közé, de szeretnek szórakozni, művelődni (és naigyon nagy ezeknek a száma), nem tudják helyben kielégíteni az ilyenfajta igényeiket. A témához még néhány adalék. Zagyvapálfalvián a bányatelepihez hasonló gondokkal küzdenek a síküveggyár környéki lakótelepen, ahol a gyár terjeszkedése miatt nemsokára lebontják a művelődési házat. A faluban pedig a volt Csokonai művelődési házban jelenleg a budapesti Rádiótechnikai Gyár salgótarjáni gyáregysége működik. Művelődési ház nélkül marad tehát egy több ezres lélekszámú település? Illetékeseik elmondták, hogy a tervek szerint a báinyagépgyár, a síküveggyár és az épülő vegyigépgyár közös összefogással, közös anyagi befektetéssel építtet egy új, korszerű, művelődési központok V. Kiss Mária FörSskőy János: A fekete macska visszatér KÉMREGLHY Felhőtlen, májusi hajnal volt, amikor Beke őrnagy bezárta garzonlakását, s a szabadságát élvező ember derűjével lesétált a csendes, orgonaillatú budai utcán álló Wartburghoz. A kocsi vadonatúj volt, az őrnagy úgy gondolta, hogy a szabadsága alatt bejáratja. Barátai a lelkére kötötték, hogy sík utat válasszon, de Beke erdő és hegyvidék után vágyott. Ügy döntött hát, hogy Körmendre menet, keresztül szeli a Bakonyt. Télen, amikor húga eljegyzését tartották, ígéretet tett a fiataloknak: májusban'a saját kocsiján viszi őket az anyakönywezető- höz. Most megvolt a kocsi, és a szabadság, indulhatott esküvőre a testvéréhez. Mint elhárító tiszt, az őrnagy többnyire civilben járt, de ma egyenruhát öltött. A szálas, fekete hajú férfit parancsnokai az osztály egyik legtehetségesebb tisztjének tartották. A fürkésző értelmet, a hivatásával járó feszültséget azonban ezúttal otthon hagyta. Most, ezen a májusi hajnalon, amikor kocsiba szállt, az újdonsült autótulajdonos gyengédségével megtörölgette a bepárásodott visszapillantó tükröt. A hűtő kék zománcán már ott piroslott a felkelő nap. Az elmúlt éjjel langyos volt, de Beke türelmesen melegítette a motort. Nem kellett sietnie. Ügy tervezte, hogy kímélni fogja a kocsit, s végig negyvennel hajt Elég, ha délre Körmendre ér. így tervezte. A sors viszont úgy hozta, hogy húga két hete asszony volt már. mire Beke valóban Körmendre ért... Messziről megérezte az erdők frissítő leheletét, s örömében rá taposott a gázpedálra. Ez, persze hiba volt, vétek a zsenge ifjúkorát élő Wartburg ellen, amely már hegynek kapaszkodott. De Beke tudta: a gép meg a szív nem mindig ugyanarra az ütemre ver, s az utóbbinak olykor el kell nézni a heveskedést is. Bent az erdőben, a tavaszi Bakony illatával teli szerpentinen már korántsem érezte sietősnek az utat. örült, hogy a sok tervezgetés ellenére — „no, majd a szabadságom alatt kialszom magam”, — korán kelt föl. Az egyetlen, ami zavarta, a fogadalom, hogy a pihenés napjai alatt nem gyújt cigarettára. Fél óra múlva felfedezett egy fára szögezett táblát: „ÖNT IS VÁRJA A VADGALAMB TŰRISTAHÁZ Meleg koszt, éjjeli szállás, presszókávé” — hirdette az agancsokkal meg vadkanagyarral díszített tábla. Beke órájára pillantott, és megállapította, hogy nyugodtan ellátogathat a Vadgalambba. Iszik egy kávét, és átfutja a magával hozott újságot. Tűnődve, szórakozottan, a lényegtelen dolgoknak kijáró egykedvűséggel szánta rá magát. Olyan döntés volt, aminek egyetlen ráérő ember sem tulajdonít jelentőséget. De Bekének Ids híján az életébe került... Az őrnagy a turistaház teraszán ült, és várta a kávét. A gondnokházaspár — rutinos, a szakmában megöregedett embereknek látszottak —, buzgón terítgette az asztalokat, mintha rengeteg vendégre számítanának. Egyelőre mindössze négyen ültek a teraszon. Bekén kívül csak két, tömött hátizsákkal felszerelt fiú, meg egy öregúr, aki turistabotját a gyalulatlan asztal mellé támasztotta, amelyről éppen hogy felszáradt a hajnali harmat. Egy fiatalember meg egy lány — talán a gondnok gyermekei — a közös hálóterem ágyait készültek áthúzni; Beke látta, amint előbukkantak a használt ágyneművel teli kosárral, és a teraszon átmenve, eltűntek a ház túlsó végál. Mély csend volt, csak a májusi reggelt köszöntő madarak hangja hallatszott a zsendülő erdőből. Beke szíve mélyéig élvezte ezt a békét. Negyvenéves volt, de tökéletesen egészségesnek, erősnek és fiatalnak erezte magát. Legalább száz évig szeretnék élni! — gondolta, s magában elmosolyodott ezen a vágyon. Mellette, a „Vadgalamb” szellőző hálótermének ablakában, megjelent egy kövér, fekete cica, leült a párkányra és a lusta vénkisasz- szonyok nyugalmával nézett a nap eseményei elé... Beke a húgára gondolt: a kis Jutka igencsak sürög-forog most, tele izgalommal a nagy készülődés közben. Az utolsó, amit látott, az iménti kislány volt — szőke, kékszemű, nyúrga teremtés —, amint kezében a feke- tés tálcával feltűnt a büféajtóban, és megindult feléje. Tíz-tizenkét lépésnyire lehetett tőle, amikor hirtelen megtorpant. — Vad süvítés hallatszott, s a következő mósodpercben borzalmas dörejjel eltűnt a fél turistaház. Repülő gerendák, faszilánkok, vaságyak darabjai vágódtak szerteszét a levegőben. Beke még látta, hogy a lány elejti a feketés tálcát, s a szívéhez kap, de már újra hallatszott a közelgő lövedék süvítése, a detonáció robaja. Beke a koponyájának vágódó fadarabtól a földre zuhant és elvesztette eszméletét. Az összeomlott házrész romjai még moccantak néhányat, aztán már csak a széttépett vánkosok pihéi keringtek a romos, üszkös ablakból, élettelenül, kísértetiesen. Fél kilenc ‘volt. Az őrnagy egy kórházi ágyon tért magához. A fehér terembe már belopakodott a homály: odakint alkonyo- dott. Beke felült, s az ablakon kipillantva, az ismerős utcaképről megállapította, hogy Veszprémben van. Második pillantása vérfoltos egyenruhájára esett: ott feküdt összehajtogatva a közeli széken. Ez megnyugtatta. Abból, hogy holmiját nem zárták el, nagyjából kitűnt: az orvosok nem hoztak óvintézkedéseket esetleges „szökése” ellen. Mert Beke nyomban fel akart kelni. Közérzete elég keserves volt még, gondolkodni azonban kifogástalanul tudott. A gyengeségen, bekötött fejsebe sajgásán túl, belenyilallt a szomorúság: húga hiába várt rá! S most már, ki tudja, meddig, nem is fog ellátogatni hozzá. Azonnal indul ugyan, csakhogy nem Körmend felé... Következő gondolata a szétlőtt ház volt. A két rejtélyes lövés, amit minden valószínűség szerint ágyúból adtak le. Nyilván nem az országba benyomult ellenség, hanem a néphadsereg valamelyik gyakorlatozó egysége. / Az eset azonban így is fantasztikus és ijesztő, s ahhoz, hogy bekövetkezzék, annyi tragikus véletlennek kellett összejátszania, amennyit a sors nehezen produkálhat. Az első véletlen, hogy, a vaktöltények közé éles lövedék „keveredett”. Ehhez már öiu: agában is óriási „rövidzárlat”, felelőtlenség kellett, akárki volt is az oka. A második „véletlen”, hogy a kezelőszemélyzet nem vette észre a két fajta lövedék közötti különbséget, holott formájuk, súlyuk — legalábbis normális körülmények között — egészen más. De ha mindez megtörtént is: hogyan lőhettek épp a turistaházra? A lakott helyek mindig kívül esnek a gyakorlat sávhatárán, mint célpontok sohasem adhatók meg. A harmadik véletlen tehát, hogy a löveget éppen a táj leginkább kíméletet érdemlő pontjára irányították. Az eset, miután Beke végiggondolta, majdnem képtelenségnek tűnt. Csakhogy 6 maga, aki reggel oly derűsen és gondtalanul indult el hazuról, most pedig egy kórházi ágyon fekszik, a legfőbb bizonyíték: sajnos, megtörtént! A belépő nővér az őrnagyot már felöltözve találta. Beke éppen lehajolt, hogy cipőjét befűzze. Sebe lüktetett, szédülés jött rá. Abbahagyta a cipőfűzést és hátradőlt A nővérke fűzte be a vérfoltos cipőt. Beke két perccel később már a folyosón volt, az ügyeletes orvossal elintézte a hivatalos formaságokat, köszönetét mondott a segítségért. Kissé bizonytalanul elindult, hogy nekivágjon az új feladat megoldásának, amihez — természetesen — mindenekelőtt parancsnoka engedélyére volt szükség. (Folytatjuk)
