Nógrád. 1970. december (26. évfolyam. 281-305. szám)
1970-12-29 / 303. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESUIIPTEK! AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXVI. ÉVF., 303. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1970. DECEMBER 29., KEDD Fény I az alagút végén ? Mint mór esztendők óta, sajnos, most is az volt a karácsony uiláni egyik első hír, hogy a rövid ünnepi fegyverszünet lejártával, Vietnamban kiújultak a harcok. A közel-keleti fegyverszünet, mint közismert, nem ilyen rövid távú, február 5-én jár le. Vajon kiújúlnak-e a har- I cok a biblikus tájakon? — ez a kérdés az ünnepek alatt I is emberek millióit foglalkoztatta a Közel-Keleten — és I természetesen nemcsak ott. Most olyan hír érkezett, amely legalábbis némi re- I ményt nyújt arra, hogy a fegyverek viszonylagos csend- j je prolongálható az olajfák árnyékában: a hírügynökségek I jelentették az izraeli kabinetnek azt a döntését, amely I szerint Tel-Aviv hajlandó felújítani tárgyalásait Gumiár I Jarringgol, Svédország moszkvai nagykövetével, U Thant I ENSZ-íőtitkár személyes megbízottjával. Igaznak bizonyultak tehát a már napok óta forgalomban levő, ezzel kapcsolatos kombinációk, az izraeli | kormány határozatát Golda Meir miniszterelnök-asszony, I a kabinet ülése után hivatalosan bejelentette. Miért ke-J rülhettek forgalomba már korábban ezek a híresztelések ? I Azért, mert ez a döntés már régebben, minden szempont- I bői elkerülhetetlennek tunt. Története dióhéjban a következő: Kairó augusztusban I elfogadta a Rogers-tervet, és ezzel olyan helyzetbe hozta I Izraelt, hogy Tel Aviv sem tehetett mást. Létrejött al fegyverszünet és a nemzetközi közvélemény azt remélte, hogy Jarring nagykövet ezúttal a siker reményében teremtheti meg a közvetett érintkezést Izrael, valamint arab ellenfelei között. A rendezésre irányuló erőfeszítések azonban egyél - dalúaknak bizonyultak. Az arab delegátusok felvették a személyes érintkezést Jarringgal, de Tekoah izraeli fődelegátus az első találkozás után abbahagyta a tanácskozást, sőt látványosan haza is utazott New Yorkból. Az állítólagos ok az egyiptomi rakétaállásokkal kapcsolatos vád volt, de számos megfigyelő már rámutatott: Izrael szeretné még az eddiginél is nagyobb élkötelezettségre bírni Washingtont mind politikai, mind anyagi tekintetben. Ez kétségtelenül sikerült: Tel Aviv számára Nixon nemrég hatalmas összeget szavaztatott meg, ezenkívül Izrael számos nyilvános és titkos ígéretet kapott W ashingtontóL Ez a mostani döntés egyik motívuma, a másik pedig kétségtelenül a világközvélemény — és nem utolsósorban az izraeli közvélemény — fokozódó nyomósa. Egyszerűen nem lehetett a végsőkig elodázni a Jarring-misszió felújítását, mert ez most már túlságosan nagy. morális mínuszt jelentett volna. Valami fény tehát megcsillant az alagút végén. Hogy mennyi, az attól függ. Tel Avivban taktikai, vagy tartalmi döntés született-e. Sikeres harcok az afrikai gyarmatokon A gyarmati rendszer és a nemzeti felszabadító mozgalom erői közötti harc legfőbb színtere továbbra is az afrikai kontinens. Az elmúlt évek eseményei azt tanúsítják, hogy az angolai, mocambique-i é6 portugál-guineai hazafiak mind érzékenyebb csapásokat mérnek a portugál gyarmatosítókra. A portugál-guineai hazafiak jelentős sikereket értek el az elmúlt esztendőben. Csupán 1970. januárjától szeptemberéig az „Afrikai Párt, Pdrtugál-Guinea és a Zöld-foki. szigetek függetlenségéért” (PAIGC) csapatai több mint 450 támadást hajtottak végre az ellenség megerősített állásai ellen, több mint 700 portugál katonát és tisztet tettek harcképtelenné, elsüly- lyesztettek 15 hadihajót, megsemmisítettek 52 katonai» gépkocsit. Az ország területének már több mint fele a hazafias erők ellenőrzése alatt áll. Sikeres harci tevékenységet folytat az Angolai Népi Fel- szabadítási Mozgalom (MPLA). Az angolai hazafiak jelenleg az ország területének több mint egyharma- dát ellenőrzik. Már hetedik esztendeje vívják felszabadító harcaikat a mocambique-i hazafiak. A Mocambique-i Felszabaditási Frontnak (Frelimo) kezdetben 250 embere volt és ma 10 000 harcossal rendelkezik. Az ország északi része teljesen kikerült a gyarmatosa tóik ellenőrzése alól. (MTI) Hat halálos ítélet Burgosban A burgosi terrarperben halálra ítélt hat baszk hazafi közül háromra — Francisco Javier Izco festőre, Joaquin Gorostidi technikusra és Eduardo Uriarte-re — kétszeres halálbüntetést szabott tó a katonai vésztörvényszék. A további halálraítéltek a 22 éves Mario Onaindia technikus, a 25 éves Francisco Javier Larena diák és a 29 éves tanár. Jósé Maria Dorronso- ro. Az ítélet indoklása szerint a kétszeresen halálra ítéltek az utolsó tárgyalási napon rá akartak rohanni a bíróság tagjaira és a bíróság bebizonyítottalak vélte, hogy 1968- ban részt vettek a San Se- bastian-i rendőrfőnök meggyilkolásában. Az elítéltek sorsa most Franco tábornok kezében van, aki vagy helybenhagyja az ítéletet, vagy megváltoztatja azt. A jelentés szerint a többi tíz vádlottra a bíróság hat évtől 70 évig terjedő börtön- büntetést szabott tó. (MTI) [Ülést tartott Napirenden a Szlovák Nemzeti Tanács Hétfőin megtartotta ez évi ultoilsió ülését a Szlovák Nemzeti Tanács, a Szlovák Szocialista Köztársaság parlamentje. A képviselők jóváhagy,tók a köztársaság új területi tagozódásáról és a kerületi (megyei) nemzett bizottságok (tanácsok) újjászervezéséről előterjesztett törvényjavaslatot. Erinek értelmében Szlovákia 1971. január elsejei hatállyal ismét három — nyugat-, közép- és kelet-szlovákiai kerületre tagozódik, az 1969- ben megszüntetett területi elrendezés szerint. Pozsony főváros területe változatlanul különálló területi egységet alkot. Újjászervezik a korábban szántén megszüntetett kerületi nemzeti bizottságiakat, a köz- igazgatási és államhatailiom kerületi szerveit. A törvény indokolásában hangsúlyozták, hogy a kerületi nemzett bizottságok megszüntetése után megyei szinten nem érvényesült megfelelően a párt vezető szerepe. A kormány számára ezenkívül bonyolult feladatot jelentett a járási nemzeti bizottságok közvetlen igazgatása. Egyes járásokban egeszségtelen par- tikiularizmus nyilvánult meg, s ez hátrányosan hatott a kerületek fejlődésére is. A Szlováx Nemzeti Tanács ülésén jóváhagyták a minisztériumok és más központi szervek rendszerében végrehajtott változtatásokat Az ülésen jóváhagyták az 1971-eg népgazdasági terv célkitűzését, valamint a jövő évi költségvetést. (MTI) A harmadik ötéves terv végrehajtása Ütést tartott a Salgótarjáni járási Tanács Parlizánakció Rokanoiid ellen I u Hétfőn a partizánok támadást intéztek a kambodzsai főváros külső védelmi gyűrűjéhez tartozó, Phnom Penh- tői mintegy 35 kilométerre északra levő, Rokakong ellen és a város helyőrségét bekerítették. A partizánok a városba is behatottak, de a legújabb jélentések szerint a kormány csapatok visszaszorították őket (MTI) A harmadik ötéves terv tanácsi feladatainak végrehajtását, a salgótarjáni járás ötéves fejlődését, az elért eredményeket, és a megoldandó feladatokat vitatta meg tegnapi ülésén « Salgótarjáni járási Tanács. A harrhadik ötéves terv indulásakor nem kisebb feladatok álltak a salgótarjáni járás vezetőd előtt, mint a bányászat visszafejlesztéséből, adódó felszabadult munkaerő elhelyezése, a termelőszövetkezetek gazdálkodásának további javítása, a lakosság életkörülményeinek, kommunális, egészségügyi, szociális és kulturális ellátottságának növelése — állapította meg I a tanács. Meghatározó tényezőként segítette a harmadik ötéves terv céljainak végrehajtását a tanácsok, a kialakuló közös tanácsok és nagyközségek fokozódó önállósága. A járás az új gazdaságirányítási rendszer adta lehetőségekkel élni tudott, amelyet az elért eredmények is bizonyítanak. Pénzügyi tervek A pénzügyi tervek készítésénél a járási tanács a községi tanácsokkal közösen nagy gondot fordított a lakosság részéről elhangzott közérdekű bejelentések megvalósítására, egyeztetve a helyi és központi érdekeket. A tanácsok helyi erőforrásai növekedtek, a tervidőszakban a járás egészét tekintve a fenntartási költségvetés 23 millióval, a fejlesztésre fordított összeg 15 millióval emelkedett. A járási és a községi tanácsok tervei a helyi gondokat oldották meg, így a járás kommunális fejlődése rendkívül jó. képet mutat. Az elmúlt öt' évben közel száz állami lakás épült, ebből nyolcvanegyet Nagybátonyban, az elavult bányatelepek lakói kaptak. A salgótarjáni járásban, rendkívül nagy gondot jelent az ivóvízellátás, ezért számít ó eredménynek, hogy a járás lakosságának negyvenöt százaléka közműves vízellátásban részesül. Előtérbe került a közvilágítási hálózat korszerűsítése, a tanácsi utak. hidak felújítása, a járdaépítés. Az építési kedv emelkedését mutatja, hogy a salgótarjáni járásban állami segítséggel több mint ezer lakást építettek, a megépített házak döntő többsége két-, vagy ennél több szobás. Sajnos, még nem kielégítő a bányászkolóniák felszámolásának üteme; hiányos az építőanyag-ellátás, és lassú a szociális követelményeknek meg nem felelő lakótelepek kiiktatása. Összességében a kommunális ellátás javítására az elmúlt öt évben a tervezett 69 millió forinttal szemben 74 millió forintot használtak fel — állapított?) meg a tanács —, ez hűen tükrözi a járás lakosságának növekvő életszínvonalát. Orvosi rendelők, iskJjk A járás fejlődését igazolja, hogy jelenleg minden községben van orvosi rendelő, az orvosi körzetek száma hu.v szonnégyre emelkedett. Tizenkét orvosi rendelő, tanácsadó, valamint két fogorvosi rendelő épült a járás községeiben. Nagybátonyban két évvel ezelőtt kezdte meg működését a rendelőintézet, mely ellátja a nagybátanyi körzetet is. Somoskőújfaluban és Kis- terenyén öregek napközi otthona nyílt az idős emberek elhelyezésére. A járás 255 millió forintot költött szociális és egészségügyi feladatok megoldására. Sor .került óvodák korszerűsítésére, illetve újak építésére. így az óvodai férőhelyek száma százharminccal növekedett, bár a megyei átlagot még így sem éri el. A salgótarjáni járás általános iskolái öt tanteremmel és egy műhelyteremmel szaporodtak. A nevelők életkörülményeinek javítására öt nevelői lakás épült, tizennégy lakást pedig vásárolt a járás., közel hárommillió forintért. A jelölőgyűléseken elhangzott közérdekű javaslatok közül ötszáztizenhatot jegyeztek fel. Ebből több mint négyszáz vált valóra. 74 millió forint ráfordítással. Az elmúlt öt esztendőben a járás lakossága 30 millió forint társadalmi munkával segítette a feladatok végrehajtását. Jelentős fejlődés A járásban a szénbányászat visszafejlesztése nyomán Nagybátonyban, Kisterenyén, valamint a mátranováki körzetben. ipari centrumok kialakítása indult meg, új üzemek adtak munkát férfiaknak és nőknek egyaránt. A letelepült üzemek dinamikusan erősödnek. így a szénbá- a.wmhl "TíuttBufejlesztése sen* politikai, sem gazdasági problémát nem okozott. Meggyorsult a termelőszövetkezetek fejlődése, növekedett a közös vagyon^ amelyet jól egészítenek ki a helyi és természeti adottságok felhasználásával a melléküzemágak. Növekedett az ipari szolgáltatások száma és minősége, bár még mindig lényeges gondokkal küzd a járás. Ezért a szolgáltatások fejlesztése a negyedik ötéves terv egyik legfontosabb célkitűzése lesz. Letartóztatások Kanadában A nyugati hírügynökségek Simardot, akiket azzal váegybehangzó jelentései szerint a kanadai Montreal mellett letartóztatták Paul Rose-t. dóinak, hogy közreműködtek Laporte munkaügyi miniszter október HM elrablásában és Jacques Rose-t és Francis meggyilkolásában. (MTI) Tegnap még megvolt az öröm...