Nógrád. 1970. december (26. évfolyam. 281-305. szám)
1970-12-25 / 302. szám
Négy földrészről ||| egy témában ^ Sokat vártunk 1970-től. Karácsony lévén, szenteljünk egy kis időt a visszapillantásra. Mi van a világban? A hamarosan búcsúzó esztendőben szinte tapinthatóan kirajzolódtak a választóvonalak. Felvázolható az a három csoport, amelyek leginkább szerepeltek a világpolitika színpadán: 1. azok a kormányok, amelyek őszintén akarják, hogy a világ elkerülje a termonukleáris háborút; l. amelyek imperialista törekvésektől vezetve, az Egyesült Államok védőszárnyainak árnyékában a gyarmati rendszer visszaállításával, területszerzési törekvésekkel, vagyis újabb háború rémével fenyegetnek; 3. amelyek különböző, a népek érdekeivel homlokegyenest ellenkező feltételekhez kötik a megegyezést, a békés egymás mellett élést. A béke kontinense Európában sikerült továbbra is megőrizni a békét, nyújtani a viszonylag nyugalmas, háború nélküli szakaszt. Minit ismeretes, 1969 márciusában, Budapesten írták alá azt a békefelhívást, aroezötti szerződés létrejötte, amelyben az NSZK elismerte az Odera—Neisse-vonalat, mint a Lengyel Népköztársaság nyugati határát. A fentiek ellenére persze továbbra is maradtak még nyitott kérdések. Az azonban bizonyos, hogy a szocialista diplomácia negyedszázados küzdelmének gyümölcsei 1970- ben kezdtek beérni, s ez a jöAz Erfurter Hof tanácstermében készült ez a felvétel, a két német állam kormányfőinek, az országaik közötti kapcsolatok normalizálásával foglalkozó első tanácskozásán. Er. furtban még nem jött létre megállapodás, azonban teret nyert az NDK átgondolt kezdeményezése alapján a véle. i menyesére folytatása Sylk tárgyalóasztalhoz szólította Európa népeit a földrész békéjének és biztonságának megalapozása érdekében. S, hogy ez a szocialista országok részérói nem csupán taktikai lépés volt, azt legékesebben az idei diplomáciai-politikai cselekvés bizonyította. A Varsói Szerződés országai annak érdekében vetették latba nemzetközi tekintélyüket, diplomáciájukat, hogy e századunk történelmében kétszar is tűzfészek szerepet betöltő földrészen fékezzék a fegyverkezési hajszát, elhárítsák a nukleáris háború rémét. Ez a törekvés vezette a Szovjetuniót és a többi szocialista országot, amikor a niáisodlk világháború utáni időszak legjelentősebb tárgyalássorozatát kezdték el. A dolgok persze nem mentek simán. A Varsói Szerződés tagországainak külügyminiszteri értekezlete ugyan újólag állást foglalt az európai biztonsági értekezlet összehívásának időszerű kérdéseiről, ám a NATO-ba tömörült nyugati országok miniszteri tanácsának római ülése továbbra is elodázó taktikát alkalmazott. Ilyen légkörben került sor néhány nagyon számottevő eseményre. A legfontosabbak a következők voltak: a) a két német állam közötti eszmecsere megindulása, az Erfurtban létrejött első. majd a Kasselben tartott második találkozó; b) a hadászati fegyverzet csökkentésével foglalkozó szovjet—amerikai bécsi, majd helsinki tárgyalások; c) a szovjet—nyugatnémet tárgyalások és az erőszakról való kölcsönös lemondásról kötött megállapodás, amely mérföldkő volt a második vi- 'ágháborút követő európai i iilpolitika jövője szempontjá151; d) a lengyel—NSZK tárgya- l isorozat és a két állam kövőre nézve reális reményekre jogosítja fel nemcsak a Varsói Szerződés országait, hanem kontinensünk más népeit is. Vajúdnak a hegyek... 1967. júniusa, az USA jóváhagyásával indított izraeli agresszió óta általában, az idén pedig különösen az érdeklődés középpontjába került a Közel-Kelet. A felfokozott érdeklődést az a reménység indokolta, hogy 1970 talán meghozza a békés rendezést, megteremtődik a politikai kibontakozás lehetősége. Sajnos, a remények ellenére olyan helyzet alakult ki. zel-keleti politikája az oka. Azt is szükséges elmondani, hogy nem jártak kellő ered- mónmyekkel azok az erőfeszítések sem, amelyeket az év közben tragikus hirtelenséggel elhunyt Nasszer elnök és még néhány arab vezető tett az arab egységért. Károsan befolyásolta az agresszió következményeinek felszámolását Izrael makacs magatartása. (A Tel Aviv-i kormány még a Biztonsági Tanács 1967 novemberi határozatánk sem vetette alá magát.) Végül szaporította a kedvezőtlen tendenciákat a j ordán monarchia és a Palesztinái ellenállók között sűrűn ismétlődő és polgárháborúba is torkolló ellentét. 1970 elején még dörögtek a fegyverek a Szuezi-csatorna környékén. Gyakran tudósítottunk arról, hogy izraeli repülőerődök terrortámadásokat követtek el az Egyesült Arab Köztársaság és más arab országok ipari létesítményei és lakott, területei ellen. Júniusban azonban az agresszor súlyos leckét kapott a Golan- fennsfkom indított Szíria elleni támadásnál. Innen látható volt, hogy katonai szempontból fordul a kocka. Naponta számoltak be a hír- ügynökségek Izraeli repülőgép-veszteségekről, s arról, hogy a korábban korlátlanul garázdálkodó Phantomok nem merészkednek már át a csatorna túlsó partjára. Ilyen körülményeik között valósult meg az amerikai fél által indítványozott tűzszünet, de a 90 nap elején azonnal látszott, hogy Izrael nem vállalja a közvetett tárgyalásokat sem, s a tűzszünetet vádaskodásra és erőgyűjtésre használja fel. Végül a legfőbb patrónus, az amerikai kormány is kénytelen volt beismerni: Izrael megtorpedózza a béketárevalásokat, a megsért! a tűaszüneti megállapodást Világméretű csalódást keltett ae első fegyver-nyugvás, mivel Jarring svéd diplomata az Izraeli kormány eléggé él nem ítélhető álláspontja miatt semmiféle eredményt nem visszatér a tárgyalóasztalhoz. Ennek tudható be az az arab álláspont, amelyik leszögezi: harmadszorra már nem lehet meghosszabbítani a tűzszünetet. Ki sze'et vet... Vietnami Demokratikus Köztársaság, Dél-Vietnam, Laosz, Kambodzsa — mind a négy ország sűrűn került az újságok címoldalára. S azt mondjuk: Indokína — a félsziget népeinek évek óta mérhetetlen szenvedése rémlik fel előttünk. Az érzékeltetéséne Ismét egy — véleményük szerint kifejező — mondáshoz folyamodunk: „Ki szelet vet, vihart arat” Bumerángként sújt ugyanis vissza mindaz a bűn Amerikára, amit saját katonái és a csatlós csapatok elkövetnek Vietnamban, és a többi országban. Hiába a katonai Történelmi pillanat! 1970. augusztus 12-én Moszkvában Alekszej Koszigin miniszterelnök és Willy Brandt kancellár aláírják az erőszak alkalmazását kizáró szovjet—nyugatnémet szerződőst, amely méltán nevezhető a második világháborút követő politikai élet egyik legjelentősebb eseményének a százhoz közeledik, az ame- egységének további szilárdulá- rikai diplomácia azonban még sa, a néptömegek harcának mindig a régi nótát fújja: szavakban békés szándékot emleget, de tettei az ellenkezőjéről tanúskodnak. Pedig az is nyilvánvalóvá vált már, hogy Indokínában mindenféle katonai megoldás az Egyesült Államok vereségét hozza magával. iránya, s a most még nagy súllyal jelentkező gazdasági problémák megoldása. Fegyver a fasisztáknak az Afrikában 1970 első számottevő eseménye volt a nigériai polgárháború befejeződése. Január 12-én Effiong vezérőrnagy, a szakadár Bi- afra hadsereg-főparancsnoka, fegyverletételre szólító felhívása olyan véres belső válerő, a függetlenségükért, szabadságukért küzdő népeket Á nvilflta'an képtelen térdre kényszeríteni M a támadó kolosszus. VÍláafésZ Az Egyesült Államok valóságos indokínai szándékai Újfajta csoportosulás ~~ , , - .. . __. , s okak előtt hosszú ideig rejt- Andok lábánál — így kezdte sásna* vetett véget, amelyben ve maradtak. 1970-ben azon- ^to^Am^lteról szóló clk- ffinj“ híjánP teL ban a semleges kambodzsai vábbS^ frrtl írt hogy az rom *** ddlt a testvérharc, kormány puccs útján történő eddig inlcább sarün ’ismétlődő a'meJyet imperialista célokért megbuktatása, a harci cse- katonai puccsatról ismert robtontottak ki. Az 1 bókát azért lázították fel a központi kormány ellen a korábbi gyarmattartók, hogy visszaszerezhessék a biafrai olajforrásokat és a Nigéria szempontjából létfontosságú kikötőt, ugyanakkor megbontsák az Afrikában komoly súlyt jelentő Nigéria egységét A nemzetközi imperializmus semmit sem tanult a nigériai vereségből. Alig néhány hét niúltán katonái puccskísérletet' kellett letörni Braza viliében. a Kongói Népi Köztársaság fővárosában, amelyről az elnök így nyilatkozott: amerikai pénzen, NATO-fegyve- rekkel támadtak. Látható tehát, hogy régi és új gyarmatosítók nem mondtak le Afrikáról: igyekeznek visszaszerezni régi birtokaikat illetve újak bekebelezésére törekednek. Erről még meggyőzőbb bizonyítékot nyújt az, hogy felrúgva az Egyesült Nemzetek Szervezetének határozatát először suttyomban, később pedig nyíltan Igyekeztek felfegyverezni a fekete földrész fasisztáit, a Dél-afrikai Köztársaság és Rhodesia fajgyűlölő kormányait. 'Mindkét ország fenyegetést jelent a kontinens népeire, s különösen azokra, amelyek most vívják harcukat a nemzeti függetlenségért. Éppen tanácskozott és az elnyomott afrikai népek küzdelméről, a gyarmatosító törekvések felszámolásáról tárgyalt az ENSZ közgyűlése, amikor portugál pénzen toKészültség Atmnmnban. As amúgy |s bonyolult közel-keleti helyzetet tovább komplikálta a Jordániái polgárháború. Képünkön: arab gerillák figyelik a jordániaj kormánycsapatok egységeinek hadmozdulatait. Mint ismeretes, több. szőri megállapodás ellenére sem teremtődött meg még Jordániában a teljes nyugalom Egy nagyon tragikus mozzanat a nigériai testvérharc borzalmaiból. Egy ibo-törzsbell asszony halott gyermekét viszi a vállán, és nem is hallja a biafrai Owerrj várost elfoglaló központi csapatok egyik katonájának szavait, aki a menekülttábor felé irányítja amelyre bátran alkalmazhatjuk a mondást: „Vajúdnak a hegyek, szülnek egy egeret.” Ennek elsősorban az Egyesült Államok nagyon felemás köNÓGRAD 1970. december 2$., péntek tudott elérni a New York-i közvetett tárgyalásokon. Így érkezett el a tűzszüneti megállapodás meghosszabbítása, amikor az tűnt ki, hogy Izrael állandósítani akarja ezt az állapotot s még mindig csak taktikázik: ma sem mondja ki egyértelműen, hogy leleményeik Kambodzsára és Laoszra történő kiszélesítése, a Vietnami Demokratikus Köztársaság bombázásának ismételt és többszöri felújítása, a Dél-Vietnam ban gyakran ismétlődött tömegvérengzések, valamint a párizsi tárgyalások körüli huzavona azt bizonyították és bizonyítják, hogy az Egyesült Államok az antl- tommunizmus jelszavát hir- letVe Indokína minden országára igényt tart. Sűrűn szerepelt az amerikai szóhasználatban a preventív láború fogalma. Megelőzést elentene'ez, de ebben az esetien azt leplezi, hogy az USA ás csatlósainak katonái szinte szériában követik el a tömeg- tyilkosságakat Dél-Vietnámján, Kambodzsában; Laosziban pedig a reakciós erőket ámogatják. Ügy is értelmezik a preventív hadviselést, hogy büntetlenül bombázhatják a szocializmust építő Vietnami Demokratikus Köztársaságot, amely ország, mint az indokínai népek törekvéseinek példája, küzdelmük éltetője, az Egyesült Államok „első számú ellenségle”. A november 21—22-i terrortámadást és kommandóakciót követően Washington teljesen megmerevítette álláspontját, csak fenyegetőzik. Nem múlt el tehát a veszély Indokína népeinek feje fölül. Erre mutat. hogy eddig pusztába kiáltott szó maradt VDK és a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes kormányának béke- kezdeményezése a párizsi tárgyalásokon.. Az ülésele száma nyugtalan földrészen a korábbiaktól elütő irányzat van kibontakozóban. E jelenség annyira lekötötte a figyelmet, hogy Kubára csak néhány sort adtak. Arra ügyeltek inkább: mi történik Bolíviában, Peruban és Chilében. 1970 valóban érdékes változásokat hozott. Lattn-Ame- rika első szocializmust építő országa, Kuba jobban megszilárdította pozícióit. Gyengül az az elszigeteltség, ami az Amerikai ÁLlamok Szervezete által meghirdetett blokád miatt következett be. Szaporodik- borzott zsoldosok szálltak rvartazoknak az országoknak a száma, amelyek sürgetik a kapcsolatok felvételét Kubával. Az sem érdektelen ugyanakkor, hogy Bolíviában és Peruban a korábbi állapotokhoz képest pozitív változásokat akaró katonatisztek jutottak hatalomra, Chilében pedig a Baloldali Egység választási győzelmének eredményeként Salvador Allende került a köztársasági elnök posztjára. A Baloldali Egység programját annak idején részletesen ismertették az újságok. Arról is beszámoltak, hogy négy munkás került az új kormányba, amely első tevéra a Guineiai Köztársaságban A fővárosban, Conakryhan a Portueál-Cuinea területéről érkező kalandorok rabolták, gyilkoltak. Az ügy elől nem térhetett ki a világszervezet sem. A Biztonsági Tanács vizsgáló bizottságot küldött Cnnakrvba, amelv megállapította: az agresszió Portugália tudtával és beleegyezésével történt, s az invázióért a portugál kormányt terhelj a felelősség. Afrikában napjainkban is harcok dúlnak. A nemzeti felemelkedést és haladást akakenységeként helyreállította ró néptömegek vívnak elszánt kapcsolatait Kubával. Chile példája a marxista—leninista tanítást igazolta. Arra nyújtott bizonvítékot, hogy a gyökeres társadalmi átalakulás megkezdésének nem abszolút egyedül járható útja a fegyveres harc. Arról persze korai lenne niég véglegeset mondani, hogyan alakul Chile iövőie. Ebben nagy szerepet játszanak a külső és belső erők, a baloldal csatákat a fai evőt fii ők, a régi és új gyarmatosítók ellen. Áldozatuk nem hiábavaló: közeledik a nap, amikor fekete Afrikából is kitakarodnak azok a hatalmak, amelyek nemcsak ezt a földrészt hanem az egész világot igyekeznek rettegésben tartani. Szolnoki István t.
