Nógrád. 1970. december (26. évfolyam. 281-305. szám)
1970-12-20 / 298. szám
Henri Baibusse Szarvasvadászat K int ültem a házam előtt a pádon, és még egy- r szer szemügyire vettem kis gazdaságomat, mielőtt elnyeli az esti sötétség. Elnökiem a lábam előtt elterülő udvart, jobbra tőlem az élő sövényt, szemben velem a mindig tárva-nyitva álló kaput. t Az erdei mesgyére nyüó kapu mögött ágak és lombok ölelkező sűrűje intett felém, az erdőt bearanyozta az ősz. Szelíd nyugalomban végződött a nap. Az alkony fénye tajszálfinom árnyalatokat rajzolt a sövényre, s rávilágított minden szál virágra, levélre. Hirtelen kürtszó harsant fel: az öreg márkinő kísérete vonult végig az erdőn, S íme, egyszerre egy nagy, éles körvonalú árnyék jelent meg a kapuban, amely bár nyitva volt, mintha mégis elvárta volna előtte az utat. A mozduló tömeg nagyot ugrott, visszaesett, majd imbolyogvá megállt az udvar közepén... Egy szarvas volt, árak óta hajtották a kastély vendégei. Amint egy peresre megpihent, egymásra néztünk. Láttam sáros, tajtékos szőrét, kilógó nyelvét, nagy zavaros szemét, s vádul dobogó szívét, amely úgy verte lágyékát, akár egy kalapács. Űjabb szökéssel egy falmélyedésbe húzódott. Erejé-. nek végső megfeszítésével szembe nézett a .veszéllyel, mozdulatlanul, néma közöny- nyél. Dühödt csaholás verte fel a házat. Az odaérő falka ott gyülekezett a kapu körül és vad ugatással ostromolta a falat Mögöttük lihegő, Izgatott gyerekek hada közeledett, a számuk egyre nőtt. Csakhamar az egész falu ott szorongott a kapu előtt. Diadallal mutogatták a hatalmas agan- csú szarvast, ezt a vad királyt, akit sikerült megállítaniuk futásában. A bámész tömeg hirtelen hátrahúzódik. Gavallérok és amazonok törnek elő a porfelhőből piros ruhákban; fegyvercsörgés, oetorpattogás, rézvillanás. A gomolygő csapat megállt, és a csaholó kutyák mögött elhelyezkedtek a szolgák és hajtők, hogy felharsanjon a ha- lall. S magára hagyatva, egyedül, ott állt a házam védelmét kereső, kelepcébe esett állat. Sorsába beletörődve várta az élet békéjét, vagy a halál nyugalmát. Láttam a sokaságot, amely a vérét akarta és láttam a szarvas lihegő árnyékát és remegő torlkát — a torkát, ennek a vad hajszának a célját Egy vörös ruhás lovas lassan leszállt a lóróL Kényelmes mozdulattal kihúzta hüvelyéből a vadász- kését, melynek arannyal bevont, cifrázott pengéje csillogott ) A kutyák tovább ugattak. De mindenki elnémult s feszült figyelemmel várta a nagy eseményt. Néhány elfojtott hangba ideges nevetés vegyült A férfi az udvar felé tartott. Fejével kérdőn intett, és a kutyák lármáját túlharsogva odakiáltott nekem; — Ugye megengedj, uram? De én széttártam a karomat, hogy feltartóztassam, és visszakiabáltam: — Nem, nem engedem meg! E szavakra zavartan megállt. 1 — Hogyan? Mit mond? Az utána jövők felé fordult — Nem akarja megengedni, hogy bemenjünk! Általános elképedés fogadta a hirt A kiáltásokba belevegyült a nők éles hangja. — A szemtelen! — fakadt ld méltatlankodva egy idős hölgy. Egyik társához fordult — Kínáljon neki pénzt! — mondta 'hangosan. *— Megjutalmazzuk, jóember. összeráncoltam a szemöldökömet, úgyhogy elhallgatott, aztán elkezdtek Ö6sze-vissza kiabálni, és kérdőre vontak, lázasan és izgatottan, szemükben gyűlölettel. Ügy álltam a küszöbön, mint valami cövek, s néztem ezeket az indulatos arcokat, amelye>- ket a véletlen folytán, egész közelről láthattam, teljes meztelenségükben. M indegyikükre kiült a gyilkos szenvedély, melynek kielégítésében megakadályoztam őket. Szavuk, mondatuk ezt az elfojtott ösztönt tükrözte. Legszívesebben rámrontottak volna. Nemcsak sértett hiúságból, hanerr^ a rettenetes csalódás miatt. Hajszolták, űzték a menekülő állatot, s most, hogy elérték le akarták teríteni. Egyikük szaggatott mozdulatokban ezt magyarázta nekem, s beszéd közben szemmel tartotta a zsákmányt. Egy öregember a remélt préda felé nyújtotta a kezét, amelynek összegörbített ujjal karmokhoz hasonlítottak. Egy másik, sóvár tekintettel méregette az állatot. A nők még a férfiakon is túltettek. Szeméremérzetük fékezte ugyan szavaikat, de valami rendkívüli izgalom szállta meg őket. Remegő testtel átadták magukat a szégyenteljes várakozásnak. Egy fiatal teremtés, félig feltűzött, hátára lógó hajjal, izgalmában előre furakodott, s rámemelte gyönyörű szemét. — Könyörgöm, uraim! — mondta összekulcsolt kezével. A feldühödött tömeg mellett a kutyák üvöltése nem volt több ártatlan csaholásnál. Hiszen ezek a rabszolga állatok csupán az emberek által táplált gyűlöletet érezték a szarvas iránt. A parasztok most félreálltak. és kiesé elszakadtak a többiektől. Ügy látszott, kezdték megérteni hogy a vadászat mégis más, mint aminek eddig hitték. Egy parasztasszony, gyermekkel a karján, sietős léptekkel távozott, mintha hirtelen valamilyen fertőzéstől félne... A falusi mészáros vér- foltos kötényében, összefont karral szemlélte az eseményt. Tekintetében megvetés volt. és harag. Közben egyre nőtt a zaj. Fenyegettek, szitkozódtak. Láttam, nem tudom már sokáig védeni az agyonhajszolt állatot. Alul maradunk e vérszomjas sokaság dühével szemben. A szép testű, sértetlen szarvasra néztem. És e nehéz, küzdelmes percben szelíd álmodozás töltött el Az a néhány percnyi ,lét, melyet számára eddig megmentettem, drágának és becsesnek tűnt előttem. S mialatt vérengző kiáltásokkal ostromoltak^.megértettem, hogy az emberi és állati lények néha annyira, különböznek egymástól az életben, mennyire hasonlóak a halálban. Testvérként búcsúznak a léttől. Ökölbe szorítottam a kezemet és felhördültem: — Nem akarom! Menjenek! De a vak szenvedély ^adata kiöntött medréből, mindenre elszántan. — Kell nekünk! — lihegte egy hang. — öljük meg... öljük meg! — kiáltották a többiek. Fiatal kéz nyúlt ki a tömegből. — Megvan! Innen is lelő- hetjük a puskámmal. — Igaz! Ügy van! Jó gondolat! — Majd én! — Inkább én! Termetes fiatalember elvette a fegyvert és szemével kimérte a távolságot. Elkaptam a puska csövét és kitéptem a kezéből. — Buta paraszt! — sziszegte, és káromkodott egyet. ELLenálhatatlán tülekedés támadt... Betódultak az udvarra. Miközben taszigAltak, lök. dőstek és hátranyomtak, még egyszer elkiáltottam magam: — Menjenek el! Nem akarom ! D e az őrjöngő tömeg már nem hallott semmit, tódult a szarvas felé. Az ott állt a fal szögletében, és a természet vagy az üres semmi nyugalmával nézett maga elé. Éreztem, hogy odavetem magam a halálra ítélt állat elé, felkapom a fegyvert, s belelövök az emberek közé... És tudtam, hogy igazam volt. Báldog Balázs fordítása Tizenhárom próbamester Az arcom nyugodt volt, ed- fcűmt róla az a kis aggódó izgalom, amellyel az invitálást fogadtam: ' „Tessék, szálljon fél! Csak egy körre!” Felkecmeregtem az emeletmagas ülésre, Laczkó Miklós arcát figyeltem... úgy tűnt, nemcsak megelégedettség tükröződik rajta: több ennél — egy kis diadaléraés is, amelyet alig tud leplezem. A próbamesiterek „gyikol- ják” a motorokat. Ezért fizse- tik őket. A Pest megyei Csepel Autógyárban évente több ezer teherautót gyártanak, de a közúti járműprogram keretében ezentúl még jobban segítik az autóbuszgyártást. Az ország egyetlen teherautógyárában az állóeszközök értéke 1975-re megkétszereződik, de a próbamesterek száma nem növekszik. Bárányos János termelési főmérnök elhúzza az ablak függönyét és az udvarnak e kas szögletében sorakozó hatalmas . gépkocsikra mutat: ..Ezeket is ők járják be. Húsz év alatt legalább huszonhét féle típust.” Csonka László, a kísérleti üzem osztályvezetője: „1949 óta vagy 50 000 teherautót gyártottunk. Az Ikarus- aiutóbuszoik motorjait is és többek között 1975-ig évente 8—12 000 autóbuszai! áz készül majd itt. A próbamester iránti követelmény: . .jó pár élvig szereljen, munkáját a legmagasabb szinten értse, kisujjában legyen a motor, a karosszéria, az alváz... a próbamestemek egészségesnek kell lennie... né legyen semmiféle szenvedély rabja... lehetőleg beszéljen idegen nyelveket. Jó, hát totózzunk: Wagner németül tud, Pápai angolul... négy beszél németül, ketten angolul, ketten oroszul, egy franciául...” A próbamesterek az európai országokon kívül megfordulnak Kínáiban, Nigériában, Szudánban. Egyiptomban, Ku- waitban. Ha vasárt tartanák Bagdadiban, ők ülnek a nyeregben és szinte azt csinálják az autóval, amit akarnak. .. A kedves vevő csodálkozik. .. „Mit nem tud ez a kocsi?”... — Sokat? — A • Csepel kérem, lehet, hogy nem a legesztétikusabb karossaériájú jármű, de úgy kell agyonütni. Ezt nyúzni lehet, kérem — mondja Walter Sándor termelési csoportvezető. — De a szépségre Is többet adunk, meg kell csak nézni a különböző színű új autóinkat. A gyárban van műszeres-, minta- és prototípus-próba, hogy a széria kitűnő legyen. A próbamesiter ezért üti. veri, vágja a" motort. A gyakorlatban: érzékeny füllel hallgatja a motor zúgását, regisztrálja a zajokat, figyeli a kocsi viselkedését betonon, homokon, makadámon. esőben, hóban, sárban és fagyban. 10 és 20 Celsius-fok hőmérsékleten. Mire a próbamestertől — a lefutott 25—50 000 kilométer után a kocsi megszabadul: átlátszó, akár a pleksziüveg, tulajdonságai nyíltak és nyitottak a szakemberek számára. Vizsgázik minden csavarja, kuplungja, fékje, kereke, vagy adagolója A probamester jobban ismeri a kocsit, mint szülő a gyerekét. A próbaimesiter a végén már sajnálja a motort, mint a jó bokszoló az ellenfelét, ha az már megadta magáit, de szivéből ki kiéli űznie a kíméletet. Menetközben minden mozdulatát eltúlozva kell végeaniie, másképpen, mint az úrvezetőnek, vagy hivatásos sofőrnek. A probamester gyorsabban fékez, erőszakosabban áll meg és inéiul el, felturáztatja a motort a „hideglelésig”, talán csak azért, hogy a következő pillanatban leejtse a „pangásig”. . — Mi kell ehhez? Fül, omr, kéz, szem, lélek?! — Egyik orvos jobb diagnoszta, mint a másik, hamarabb meg tudja állapítani a betegséget. Mi megállapítjuk, ugyanakkor okozzuk is — Wágner Mátyás gyorsan kikeveredik a bonyolult fogalmazásiból. — Olyan ez. mintha állandóan baktériumot oltanánk" a szervezetbe és figyelnénk a reagálást. — Az útvonal? — Az útvonal többnyire a pécsi 6-os mert azt hegy, völgy, kanyar és egyenes tarkítja. Egyszerre többen, több kocsival megyünk. Ugyan én még csak három hónapja. Beljebb akarok hatolni, megfogni mindent ezen a „hullámhosszon” Hogyan esik rájuk a választás? A 40 esztendős Laczkó Mihály útja a „karrierig”: általános iskola, ipari iskola, Ganzban motorszerelést, itt az anyagyárban motorszerelés, garáasmunka és végül — pró- bámestersóg. Egyébként 18 éve „öli” az# autókat. A 35 éves Wágner Mátyás tíz éve. Réti György, akinek egy éve hiányzik a nyugdíjkorhatárig 20 éve ül a „sohasem tudom mit rejt magában” kocsik volánjánál, — A kormány tréfálhat — magyarázza Csonka László—, esetleg felnyársaihatja a pilótát. De boruláson kívül, szerencsére nem volt nagyobb karambol, komolyabb sérülés. Pedig ez a szakma feszültségben tartja az embereket. Néha minden kilométernél meg kell állni, a kocsiból kiszállná, figyelni, visszaülni és az egész- kezdődik élőiről. Wágner: „.. A mecseki viá- dukt után megálltam. az eső a nyakamba zúdult. Áztaijm, de végtelenül jól esett.. Hallgattam a mennydörgést és jól esett ez is Feloldódott bennem a szorongás, átestem a krízisen. Jókedvűen mentem vissza a kocsihoz... gázt adtam.” Szigorúan kell bírálniuk, józanul mérlegelni, megfigyelni és helyesbíteni korábbi megállapításaikat, ami egyike a legnehezebb emberi tulajdonságoknak. Laczkó: „.. .Én nem gondolok útközben semmire. Ábrándozni?... Legfeljebb arról, mikor lesz órabéremelés. Nevetnek. Feloldódik vele a 10—20 év három- vagy ötezer napjának minden rémülete, balsejtelme, az ernyedt éjszakák, a pórusokba hatoló álmosság a volánnál. A nevetés cselekvő lénnyé varázsolja újra az embert. — Legtöbbjüknek 6ajárt kocsija van — mondja a főnök —, de ez nem is annyira jólétük kifejezője, inkább a motorhoz való ragaszkodásé. Mert az órabérük. 12—14 forint. . (Akár egy közepesen gazdálkodó tsz kiegészítő üzemágában a kezdő lakatosoké.) Ám elzavarni sem lehetne őket. — Tizenkettes Fordom van — Wágner arca kisimul, —, kitűnő kocsi... A világ legjobbjai? Szerintem a merd., volvó. ha a sivatag közepén ledobnának, ezeket találnám. . Én sohasem száguldók a sajátommal. Nyolcvanas tempó... • Wágner fia, a 10 éves Mátyás persze, hogy imádja az apját és a motorokat. — Nekem eddig a legjobban a 705-ös Csepel tetszett — Laczkó ránt egyet a kormányon, és a szeme rámvillan. Nagy, vastag homokpadkák, csenevesz akácosok mellett megyünk. Regényekben szokás írni: „felbőg a motor”. Itt valóban felbőg és valósággal kiugrunk az útról, hátam a támlának csapódik. — A 706-ös jól gyorsul, jók a reflexei. Sikerült darab. Az ember megérzi ezt Kiszállok. jön a főmérnök elvtárs... „Na, Miklós?”... Az arcomról látja már, milyen autó sikerült. Ha kiadják kezükből a „megvert”, erősen „lehervadt”, kocsit, minden darabját szétszedik, műszerekkel vizsgálják. Időnként javaslatokat tesznek, min kellene és mit változtatná. Apróság?. egyik,' éppen a Szovje irányuló teherautónál , a bamesterek egyike egyb tett kardánt kért. Nem | tatkozott senki. Újít nem kapnak, az újítási kaköri kötelességük. . — Az asszony? Mit' hon az asszony ?... Hát Íj hon ábrándozhat - — Kováos Pál és etre nie vetnek. Laczkó nemrégen jötif. Egyiptomból, szép ba rúlit a bőre. „örökké lenni?” — mondom magamnak. — Ennek, amibe ülök, 30 kérdésre kell válás Egy könyvet teleirok róla, ’ re ezen a kapun kimehet mondja. Mi a jó ebben egészben?. .. Multkoi bénz kút mellett álldogált t Klassz, piros Csepel mellett feszít a sofőr, s okítja a kutast. „Olya i új, még tör . a sarka. Ezzel én mentem először.” — Nem! — fogtam pieg a karját. — Téved. Ezzel a kocsival legelőször én mentem. .. — azzal füfyörészve továtobálltam. Felraktam a „polcra” a fickót, töprenghetett a dolgon. Azoknak a teherautóknak a kormányánál, amelyeknek rendszámtáblájára azt írták: PRÓBA és Kecskemét, Pécs, Miskolc, vagy Szeged határában találkozunk velük, próba- mesterek ülnek. „Gyilkolják” a motort. Ez a hivatásuk Ki hinné hogy éppen azért, mert ók értik és ők szeretik legjobban az autó- tat?! ' Sziits Dénes , NÓGRAD - 1970. december 20., vasárnap 9
