Nógrád. 1970. november (26. évfolyam. 257-280. szám)

1970-11-14 / 267. szám

Üzemi demohráeia az öblösüveggyárban (HL) Kollektív szemlélet Nagy jövő előtt Varsány s felelősség Nem könnyű eldönteni, hagy a dolgozók javaslatai közül melyik az eiÁgadható, megvalósítható. s melyik nem. A döntés óhatartáainiul — ha- táreseteknél — magában hor­dozza a döntési hozó egyéni­ségének' jeleit. Igazuk van a mmiikásoknak. amikor art mondják, hogy a vezet» ís té­vedhet.. De minél több ember véleményét hallgatja meg, ha vizsigiálódásálban elfogüla. lain; annál kisebb a tévedés esélye. — Eigy év alatt az öblös­üveggyárban húsz százalék­kal csökkentettük az önkölt­ségét — mondita az igazgató. — Ezt annak is köszönhetjük, hogy odafigyeltünk a dolgo­zóik véleményére. így oldot­tuk meg a csüaágiói vázák és a csőpoharak gépi gyártását. A világítási cikkek tömegét gyártjuk automata ás félau­tomata gépeken. Ezzel nö­veltük a termelésit és aiz ex­portot. Sok a javaslat a mun­kavédelem javítására. _ így. »lapítottuk ki azt a vízfüg- gön.yt, amely a kemencéknél védi a dolgozókat a hőség­től. Vannak olyan ötletek, in­dítványok, amelyekkel egyet­értünk, valóra váltásuk még­is késik, várat magéra. „El­csúsztunk” a korongos osásizo- 10 fűtésének megoldásával1. Még nem tudtuk megszüntet- rri a gépi nyersanyag-adago­lóik! iponzásáit, sem, de már doft- gozuink rajit». — Az is előfordul, hogy nemeit kell mondani — így Pförtner József. — Elhang­zott olyan javaslat, hogy vál­toztassunk a fiazekaskemence elhelyeziésén. Ez azonban nagy munkált, óriási kiadást je­lenítene. Ehhez se ember, se hely, se pénz. Ráadásul, soha meg nem térülne. — Anniikor az egyik dolgo­sé ide. a másik oda szeretné fölszereltetni ugyanazt a szel­lőzőberendezést, akkor sem­miképpen sem lehet min­denkinek a kedvére tenni — vette át a spot a párttitJkiár. — Ilyenkor a műszaki, munka- védelmi és gazdasági szem­pontok döntenek. A példák igazoljak, hogy etengedheterblen tényező a gyár fejlődésében az üzemi demokrácia- Ha ez így van, nem közömbös, hol tartunk ezen a téren, milyen nehézsé­giek hátráltatják az üzemi demokrácia kiterjedését? — Nagy baj, ha nincsen megfelelő kontaktus a tömeg- szervezetek és a gazdasági vezetők között; — mondta az sab-tiitfcár. — Régebben meg­történt, hogy jutalmazásnál nem kérték a pánt, az szb. vagy a KISZ véleményét. Ma már nem születik döntés az üzemi négyszög egyetértése nélkül. Az üzemi demokrá­ciáiban a nehézségek többsé­Pförtner József, a szakszerve­zeti bizottság titkára ge belső oermészetű. legin­kább emberi tulajdonságaterá vezethető vissiaa. Sokszor túl­hangsúlyozott egyéni érdekek ütköznék össze... — Iitjt azért tehetnénk egy kis kfitérőt — vetette közbe Vonsik László. — A gyári élet pánthrányíitása azt is je- ienti, hogy gátat kell vetni a helybelien: nézetekinek, a közös dolgpikkaj nem számo­ló egyéni érdekéknek. Látni kém, hogy hosszabb távon a népgazdasági, a vállaJatü és egyéni érdekek egybeesnek, az áltmenerti árdekefientéték éppen ezért feíoldihatók. A nehézségekből a felada­tokra is következtetni lehet. Hogyan lehetne szélesíteni, árnyaltabbá tenni az üzemi demokráciáit? Nem kétséges, hogy a nehézségek, a gátló tényezők, a helytelen nézetek, szemlélet leküzdésével. — A dolgozió elősizör azt nézi mi vasi a borítékban — folytatta a párttiitfeár. — Ott tartunk, hogy kiszámolja, húszezer fortnit óntéfcű áruit termek és fefflteszi a kérdésit, akikor miért csak száz forin­tot keres? Itt van szükség aiz összefüggésekre rávilágító, meggyőző szóra. Tudni kell, hogy a húszezer forintos 'ter­melési érték még korántsem tiszta nyereség... — Vigyázná kell, hogy az egyes vezetők nehogy elfőj t­ák az emberek jogos bírála- 'át — fejtette ki az szb-tit- , nár. — > Állandóan ügyeim 1 kell a légkörre, az üzemi de- i mokrácia zavartalanságáira. A mérce: mennyire tartja fom­lósnak a dolgozó, hogy részt vegyen a termelési tanácsko­zásokon? A legnagyobb gon­dunk, hogy még minddé nem elegen kapcsolódnak be ezek­be a megbeszélésekbe. Az okoikat keresve számos kérdés merülhet fel. Jól vá­lasztják-e meg a tanácskozá­sok időpontját? Nem éri-e még mindig túlságosan sok­szor elkedvetlenítő hatás a dolgozókat. Megibecsülíík-e- kellően a közéleti érdeklődé- sűéket, a „nehéz” embereket? — Nagyon fontos feladat­nak tartom a kollektív szem­lélet és felelősségérzet erősí­tését — mondta Vonsik Lász­ló, — Erre is hivatott lenne a szocialista munfcaverseny, a biigádmozgailom. Ezen. a te­rületen jócskán van még miit tenni. Jobbam leéli támasz­kodni a dolgozókra, állandó tartalommal tölteni meg a szocialista brigádmozgátmat és a mumikaversenyt. — Jobban meg kéül becsül­ni a törasgárdaitagokat, a régi és jól dolgozó, munkásokat — vélekedett Pförtner József. — Nekünk az a feladatunk, hogy megtartsuk ezeket az embere­ket. Szerencsiéire már túlju­tottunk azon; hogy erről csak beszéljünk... Hogyan lehetne összegezni a kerékasztali-ibeszélgietésien elhangzott megállapításokat és a tanulságokat? Megfele­lő légkört kell teremteni az üzemi demokráciához. A kü­lönböző fórumok akikor töltik be szerepüket, ha háttérbe szorulnak a formális mozza­natok, olyan körülményeket és feltételeket kell teremtem, hogy anyagilag és erkölcsileg is érdemes tegyen minél na­gyobb részt vállalni a gyár előtt álló feladatokból. Át kell ültetni a gyakorlatiba a helyes elveket. Mert á mun­kások szép szavakkal niem érik be. Kiss Sándor (VÉGE) VARSÁNYBAN, amikor megkérdeztük Lehoczki Jó­zsef tanácselnököt, hogy a la­kosság részt vesz-e társadal­mi munkáiban, amikor a köz­ség szépítéséről, vagy korsze­rűsítéséről van szó, határozot­tan kijelentette: — A legteljesebb mérték­ben. Azelőtt „ipislancsők” vi­lágították az utcákat, ma ne­oncsöves világítótestek. Eze­ket társadalmi munkával a község villanyszerelő szak­emberei szereltek fel. Akit csak megkérdeztünk, Tóth Ferencet, a községi párt- titkárt, Szeróczki Bertalant, a vb-titkárt, Kurds Bálintot, az ÉMÁSZ megbízottját, vala­mennyi«! lelkesedéssel emlé­keztek a varsányiaknak erre a tettére. Megismertük a rész­leteket. is. olyan gídres-gödrös az úttest, hogy járművel, vagy gyalogo­san, csak óvatosan lehet közle­kedni rajta. A nyári porfelhő­ről már nem is szólunk, mint- ahogy az őszi, tavaszi mérhe­tetlen sárról sem. A község vezetői sokat fá­radoztak a jobb világításért. Az ÉMÁSZ —ások munkájá­ra hivatkozva — későbbi idő­pontra ígérte, hogy elvégzi a közvilágítás korszerűsítését. Király István vezetésével, aki kiváló villanyszerelő szakem­ber, összeülitek a községi ta­nácsházán Bárány István, Ku- ris István, Csőri András, Bá­rány Antal. Valamennyien jól képzett villanyszerelők és fel­ajánlották: — Ha engedélyt kapunk, megcsináljuk. Nem kell várni a vállalatra... A községben esetenként in- Kidolgozták maguknak a kább botladoztak, mint köz- tervet is. A község vezetői pe­rlekedtek az emberek. Hozzá- dig megszerezték a munkához járult ehhez a gyenge világi- szükséges engedélyt. A fél­tés mellett az is, hogy az út- szerelésekre nem volt gond, építők úgy tekintettek a köz- régebben megvásárolták. Nem ségre, mint rossz anya mos- túlzás, hogy megmozdult a toha gyerekére. A falun, vé- falu. Ahol a villanyszerelők gig — a tsz központi irodájá- dolgoztak, a környék lakói hoz vezető út kivételével — vitték utánuk a szerszámokat; Angyal Júlia (Salgótarján) Gázszigetelés című fényképére a zsűri 4 pontot adott a felszerelésre kerülő lámpa­testeket. Mindent elvégeztek, amire kérték őket. Igaz, az idősebb korosztálybeliek kö­zül voltak, akik legyintettek, minek költségbe verni a fa­lut, de amikor elérkezett a fénygyújtás napja az utcán, volt öreg és fiatal. Természe­tesen azok is, akik ellenzői' voltak a közvilágítás korsze­rűsítésének. — Örömünnep voll ez az este a faluban — mondja a ta­nácselnök. ERŐS a közösségi érzés Varsányiban. Építettek egy klubkönyvtárat, felújították, az iskolát. Amikor a munkára került a sor a férfiak közül aki csak tehette ment dol­gozni. Az asszonyok pedig varrták a függönyöket. Két évtized alatt sokat fej­lődött a község. Most, ami­kor egyesítették Nógrádsi- pek, Rimóc és Varsány terme­lőszövetkezeteit, Varsányi je­lölték ki körzeti központnak. Itt székel a tsz központi ve­zetősége is. Most azon fára­doznak, hogy a körzeti köz­ponthoz méltóan korszerűsít­sék Varsányi, Ennek az ér­dekében sok még a tennivaló. Nincs a községben művelődési otthon. A hiányát nagyon megérzik. Amikor tanácsko­zásra hívják a szomszédos községek dolgozóit, nem tud­ják hol fogadni őket. A köz­ség vezetői határozatot hoz­tak, hogy amikor az anyagi helyzetük megengedi, a la­kosság támogatásával meg­építik az új művelődési ott­hont. Hiányzik az óvoda is. Közvélemény-kutatást végez­tek a tsz-ben dolgozó csa­ládanyák körében, akik egy­öntetűen leérték: építsenek a községiben ilyen intézményt Azzal a tudattal szeretnének a földeken dolgozni az asa- szonyok, hogy gyerekeik biz­tonságban vannak. Lehoczki József, a községi tanács vb- elnöke erre vonatkozólag ki. jelentette: — Az óvodát két esztendő múlva megépítjük. Szorgal­mazzuk az útépítést, járdái készítünk azokban az utcák­ban, ahol ma még nélkülö­zik. A MŰVELŐDÉSI otthon építéséről az elnök nem nyi­latkozott, mert a szükséges anyagi fedezet még hiányzik. Azt azonban elmondta, hogy az illetékesekkel megbeszélik és akkor az elgondolásokat is­mertetik a község lakosságá­val. Nagy fejlődés előtt áll a község. Faluközponttá kíván­ják fejleszteni. Bobál Gyula emelkednek az árak? drágul az étet? Ezt a kérdést hallja az ember mindenütt, nem­csak hazánkban, hanem szin­te minden országban. Az árak színvonala nem csokisén, sóit: egyire drágább fogyasztási cik­kek bűvölik és idegesítik a kirakatok elptt álló embere­iket. Miiért van ez? A rotmka termelékenysége nő. A termelés önköltsége csökken. S ebből mégsem kö­vetkezik az árak csökkenése— Valamikor úgy gondoltuk, hogy az életszínvonal növelé­sének döntő módja az árak rendszeres csökkentése. Rosz- szul gondoltuk. Az életszínvo­nal alakulását egyébként sem lehet pusztán az árak változá­sán lemérni, mert annak any- nyi összetevője van, hogy arról külön, egy írást szükséges meg­jelentetni. Ezért most marad­junk csak az áraknál és ve­gyük sorra az okokat, amelyek hatására az árszínvonal csök­kenése elmarad, emelkedése bekövetkezik. A legfőbb ilyen ok az, hogy a modem társadalomban egy­re nőnek a szociális, kulturá­lis és egészségügyi ellátással kapcsolatos tevékenységek és kiadások. Ha ezekért a lakos­ságnak nem kell fizetnie — vagy csak csekély összeget —, akkor nyilvánvaló, hogy a la­kosság által fogyasztott ter­mékek és szolgáltatások árá­ba kell bekalkulálni az ezek fedezésére szolgáló részt. Az állam megadóztatja a vállala­tokat, szövetkezeteket. Ezek csak úgy képesek az adót be­fizetni, ha bevételük erre is fedezetet nyújt. A vállalati be­Miért vétel tetet nemcsak a terme­lés közvetlen költségeit, a fo­lyó kiadásokat fedezi, hanem az államai költségvetés iránti fizetési kötelezettségeket is. Minél több tevékenységet kell az államnak pénzelnie, annál több adót szed. Az adóknak pedig bele kell férniök a ter­melői és a fogyasztói árakba. Képzeljük csak el, milyen nagy mértékben nőnek az ál­lam kiadásai az útépítés, a közlekedésfejlesztés területén. Ha az állaim épít egy műutait, ez számára hatalmas kiadást jelent, de közvetlen bevétele nincs belőle. Ha árvízvédel­mi gátat épít, a kiadás az ál­lamé, a haszon a vidék lakos­ságúé, termelőszövetkezeteié. Tudományos kutatóintézetek létesülnék és bővülnek. Ebből nincs az államnak közvetlen haszna, csak kiadása. Az aztán más kérdés, hogy a későbbiek­ben ez bőven megtérül. Nagy létesítményeket építtet, hogy legyen elég áram, gáz, olaj, cement, műanyag stb. Ez is csak hosszabb-rövidebb idő után hozza meg a maga hasz­nát. Valahonnan azonban a pénzt az államnak elő kell teremtenie. Az utóbbi években hazánkban a nyugdíjasok szá­ma túlhaladta az egymillió- kétszázezret. Közben a nyug­díjak átlagos szintje is nőtt, mert a nyugdíjalapként szám­ba vehető keresetek növekedé­se miatt emelkedik a magas nyugdíjjal nyugállományba vonulók száma. Ez is az álla­mi költségvetés terhét növeli. Általános jelenség, hogy nő azoknak a létesítményeknek a száma és azoknak a tevé­kenységeknek a részaránya, amelyek költségeit az árakban megtérülő és az ország kasszá­jába befizetett adókból az ál­lami költségvetés fizeti. Már ez önmagában is érthetővé te­szi, miért nem csökkennek az árak a ráfordítások csökkené­sével. Arra viszont nem ad magyarázatot. hogy miért emelkednek az árak. Az elmúlt két évtizedben rengeteg új gyártmány jelent meg. Gondoljunk csak olyan tartós fogyasztási cikkekre, mint a televízió, a hűtőgép, a zsebrádió, a magnetofon, a mosógép. Ezeknek bizony elég magas az ára. Új szükségletek váltak töme­gessé, amelyekhez az ipar csak lassan volt képes igazodni. Ezért az üzletekben egyszer az egyik termék hiányzott, más­szor a másik. Ahol a kereslet és a kínálat közötti egyensúly egy viszonylag magas ár mel­lett megteremthető, ott ezt a módot választjuk. Ezzel ve­tünk gátat a sorbamállásnak, a protekciónak, a pult alatti árusításnak. Ahol a szükségletek válto­zásához a termelés nem tud gyorsan igazodni, ott felmen­nek az árak. Az emberek mind többet adnak arra, hogy diva­tos holmikban járjanak. A divat pedig általában a leg­drágább cikkek felé tolódik. Meghasad az ifjú hölgyek szí­ve, ha nem tudnak 600—700 forintért egy divatcsizmát ven­ni. Meg aztán itt van a maxi­divat. Ugyanaz a tarvaszika- bát maxiban 200—300 forint­tal drágább, mint „mind”-ben volt. Olykor az üzletek kira­kataiban szerényen meghúzó­dó olcsóbb termék csak arra jó, hogy a vevőt a drágább, szebb árú felé taszítsa. Aztán itt vannak gyümölcs­ös zöldségfélék. Olykor a sze­zon közepén is úgy tűnik, hogy nem akar az áruk csökkenni. A piacra menő háziasszony azt látja, hogy sok a pénz — a másik háziasszony pénztár­cájában. Valóban: a fogalkoz- tatottak számának, bérének, jövedelmének emelkedésével, a lakosság vásárlóereje gyors ütemben nő. Ahhoz, hogy évente a kiskereskedelmi for­galom 12 százalékkal — az ár­emelkedést leszámítva is több mint 10 százalékkal nőj jön, igen sok pénz kell! Ez a szün­telenül növekvő vásárlóerő árukat, szolgáltatást keres ma­gának a piacon, s a kínálatra olyan nyomást gyakorol, hogy néhány kivételtől eltekintve útját állja az árak csökken­tésének. Ugyanis az árcsök­kentést legtöbbször a kereslet fokozódása kíséri. Vállalataink, szövetkezeteink a nyereségük növelésében ér­dekéitek. Igaz, bizonyos kö­rülmények között a nagy for­galom, kis haszon elvét érvé­nyesítve — nyereséget árcsök­kentéssel is lehet növelni, de olyan körülmények között, amikor viszonylag nagy a vá­sárlóerő növekedésének üteme és a termelés nem tudja min­dig követni az igényeket, a nyereséget könnyebb gyarapí­tani áremeléssel, mint a ter­melési és forgalmazási költsé­gek csökkentésével. Ez is be­lejátszik az árak emelkedésé­be. A kormányzat persze mind­ezzel tisztában van, s úgy sza­bályozza a bérek, jövedelmek alakulását, hogy azok növeke­dése érezhetően meghaladja az áremelkedések ütemét. Vagyis: az áremelkedéseket társadalmi méretekben a jövedelmek nö­vekedése lényegesen megha­ladja. Erre csupán egy példát: 1969-ben a szocialista iparban foglalkoztatottak átlagos havi keresete 3,7 százalékkal nőtt, a kiskereskedelmi forgalomba kerülő termékek árszínvonala pedig 1,4 százalékkal emelke­dett. Tehát egy havi, egy évi bérből, fizetésből átlagosan többet lehet vásárolni, mint a korábbi években. Ez persze csak a lakosság átlagát tekintve felel így meg a tényeknek. Vannak, akik szakmájuknál, helyzetüknél fogva lépést tudnak tartaná az árakkal, s bérük, jövedelmük növekedése révén képesek fo­gyasztásukat növelni, — az ár­emelkedések ellenére is. A vállalatoknál, a szövetkezetek­nél dolgozók zömének — ha lassabban is, — ugyancsak nő a jövedelme. Van azonban egy jelentős réteg, amelyik több­nyire képtelen növelni saját tevékenységével a jövedelmét. Ide tartoznak a munkaképte­len nyugdíjasok, az időbéres szakképzetlen munkások egyes csoportjai, a közalkalmazottak, kistisztviselők jelentős része. Ezek számára valóban drágul az élet. Csak az állam segíthet — és segít is — rajtuk, köz­ponti intézkedésekkel. Ilyen intézkedés volt egyebek között az első negyedévben az egész­ségügy, a felsőoktatás, a vas­út dolgozóinak bér- és fizetés­emelése vagy például a nyug­díjak évenkénti 2 százalékos növelésére hozott rendelkezés, szocialista államunk fi- gyelemmel kíséri az ár­emelkedések által leg­inkább érintett rétegek sorsát és erejéhez mérten rendre megteszi a szükséges intézke­déseket. Ugyanakkor a szak- szervezetekkel együtt szigorít­ja a vállalatoknál az árelle­nőrzést, hogy megakadályozza az indokolatlan árdrágítást, és ne jöhessen létre ily módon tisztességtelen haszon. Dr. Pirityi Ottó NÓGRÁD — 1970. november 14., szombat 3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom