Nógrád. 1970. november (26. évfolyam. 257-280. szám)

1970-11-07 / 262. szám

Vila «spült f>enyige HSSSoPa ünnep talán még so- a könnyeket, visszaszerezni az gettünk: Boldogok, Egyik szá­llá nem volt Penyógén, a Ti- ott lakók jövőbe vetett bizál sza parti községben. A Nagy mát. Októberi Szocialista Forrada- — Köszönjük nektek építő lom évifordulóját és a község elvtársak! Hányszor elhang- újjászületését ünnepelte együtt zott ez itt ezen az ünnepségen, az építőkkel a falu apraja, Hankai Frigyes tanácselnök nagyja. Mert újjá született ez a község. (Május I5-én elöntötte a Tisza ezt a területet. Az ár­ral csak néhány jobb alapra épült ház birkózott meg, a többi romiba dőlt. A kárt öt­venmillió forintra becsülték. Az emberek sírtak, kilátásta­lannak: látták a jövőt. vük a lakás, a másik az épí. tők dicsérete. A másik utca­soron 26 új házon jelzi a zo­mánctábla: Építették a salgó­tarjáni Építő. és Tervező Ktsz dolgozói. A vélemény itt elcsiuíkílott is ugyanaz. Modernek, szépek a házak. — Tessék csak be­jönni. Igaz, bútorunk nincs még, de majd lesz az is las­sacskán. Fő dolog a ház. Olyan ez, hogy még az árnak is ellenállna — 'invitálják az embert szíves szóval minde­nütt. Jó itt járni, ezek között szava is többször beszéd köziben. — Az ár óta 176 nap tett el és Penyigén 136 új lakás épült fel. Ez a község fejlődé­séiben legalább 30 évet jelent — mondta a tanácselnök. Szalai Gáspár, a Nógrád megyei KISZÖV elnöke me­leg szavak kíséretében jelké- a kinyílt szívű emíberek kö­pésén átnyújtotta a .32 lakás zött, akik boldogságiuikat nem ®gy szónok a Nagy Gfctóbe- átadásáról szóló jegyzőkönyve- tudják és bizonyára nem is bS Szocialista Forradalom ha- j^et. — Használják a lakáso- akarják elrejteni. Sásáról beszólt. Szocialista nagyon sokáig jó egész- közössegünk összefogásának bégben — kívánta a lakástu- erejéről. lajdonosokraak. Megmozdult az ország, se- Az ünneplők asztalhoz ffl- gjfená a bajba jutottakon. Ér- tek. A falu utcái és udvarai kezeit az anyag, jöttek az ismét benépesültek. A Toldi utcában hat új lakáson tábla hirdeti, hogy a karancskeszáek építették. ök már az utolsó simításokon is túl vannak, A jói végzett munka tudatában levonulhattak. A totajdonosokfci beszél­építők Hevesből, Nógrádiból. A salgótarjáni Építő és Tervező Ktez-től a karancskeszi Ka­rámos völgye Ktsz-től és mun­kához láttak. Jó szóval, bizta­tással és főleg szorgalmas »»unkával segítettek letörőim Fenyige újjáépült, de még sok a terinivaló és erről is sok szó esett itt. Az építők las­san elvonulnak, mert várja őket is a 300 kilométerre levő család. Emléküket az a már- vámytáibla őrzi, amit most le­lepleztek, s ha elkészüli a ta­nácshoz, annak falán helyezik el. De nemcsak a vésett betűk őrzik, hanem még inkább az emberi szívek. B. X läuft — 1970 Országos Baftecsagy; minaton. a hato­dik Irodalmi Színpadi Napo­kon pénteken a második „ver­senynap” is lezajlott, s az elő­adások sorozatában iassan be­lerázódó érdeklődők eszme­cserék, vitái: kapcsán már az után a drégelypalánkiak nyi- A NOSzF 52. évfordulója tották meg. majd a tavaly tiszteletére rendezett ünnep- ugyanitt a városi tanács ván- ség után újabb együttesek dorserlegét elnyert salgótar- mutatkoztak be a közönség- jáni művelődési központ nek. A veszprémiek Radnóti együttese lépett a pódiumra. Miklós Irodalmi Színpada mai A politikai témához ismét hű költők mellett iskolai tanulók első nap benyomásait is ősz- maradva Krízishegy címmel műveiből mutatott be össze­szegezni tudták. Az első nap P. Handke és Ipper Pál írá- állítást „így vagyunk itt” legnagyobb élménye a Szabó sálból összeállított, az irodai- címmel, majd külföldi együt- Lörinc Irodalmi Színpad tag- mi színjátszás műfajai közt tes. a komáméi Petőfi Szín- jának, Csabai Magdának az eddig jóformán ismeretlen be- pad fejezte be a pénteki be- alakítása volt — fogalmazódott széddarabot mutattak be. mutatók sorát. Nyugtalan meg az egyértelmű köavéle- Őket a Kiváló címet elnyert ének címet viselő irodalmi meny. Hevesi Sándor színjátszó- összeállításuk magyar költők A színpadra lépő együttese- együttes követte Sohisgal jól mellett a világirodalom is­iket tegnap is telt ház fogad- ismert darabjával, a Gép- mert alkotóinak műveiből ké­te. A bemutatók sorát dél- írókkal. Áll első tartóoszlop Máitranovákon a Ganz-MÁ- VAG építkezésén új szakasz kezdődött a munkában. A X. pártkongresszus tiszteletére tett felajánlásnak megfelelően, november 6-án reggel felállí­tották az új hét és fél ezer négyzetméter alapterületű nagycsarnok első acél szerke­zetű tartóoszlopát. Az építkezést a nógrádi szénibányák építőüzeme vég­zi közösen az alvállalkozók­kal, köztük a Gamz-MÁVAG telephelyiének dolgozóival. A nagycsarnok cölöpözési mun­kálatainak már mintegy felé­nél tartanak, a Ganz-MÁVAG szerelői pedig folyamatosan építik majd fel a tartóoszlo­pokat, amelyekre később a darupálya kerül. jgNmmmm Maya Nicoteseu «Sete nyomán Irta: cs. Horváth Sebők Imre Tibor, rajzolta: szított válogatás volt ' A sajtó, a televízió és a rá­dió részéről is megnyilvánuló nagy érdeklődés azt mutatja, hogy a balassagyarmatiak rendezvénysorozata idén va­lóban az ország érdeklődését lekötő események közé emel­kedett. Azok ^ számára, akik nem lehetnek ott az előadáso­kon, a televízió szombati vagy vasárnapi számában mu­tat be híradó-összeállítást, a rádió pedig a Kossuth-adón, november 11-én, szerdán su­gároz 21.21 órai kezdettel helyszíni felvételeket a „Gon­dolat” című műsorában,. Ma a fővárosi Sós Imre, a szekszárdi, az egri, az ugyan­csak fővárosi Vári, a balassa­gyarmati Madách Imre és a szabadkai irodalmi színpadok mutatkoznak be. Reggel nyolc órai kezdettel pedig a me­gyei versmondó verseny dön­tőjére kerül sor. NAPTÍK 1970. november 1, — szombat. Az Októberi Szocialista Forradalom emlékünnepe. A Nap kei: 6.36, — nyug­szik: 16.19 órakor. A Hold kei: 13.35, — nyugszik: — óraikor. 1970. november » vasárnap. Gottfried napja, A Nap kel: 6.37, — nyug­szik: 16.18 órakor. A Hold kel: — 13.55, — nyugszik: 0.15 órakor. 1970. november 9., —­hétfő. Tivadar napja. A Nap kel: 6.39, — nyug­szik: 16.16 órakor. A Hold kel: 14.13, — nyugszik: 1.37 órakor. Doktor Sf Andor Huszonöt évvel ezelőtt, 1945. november 7-.én halt meg — 81 éves korában — Doktor Sándor, a magyar munkás- mozgalom kitűnő harcosa, orvos. Az első világháború évei alatt egyre szorosabb kapcso­latba került a munkásmozgalommal. 1918-ban Doktor Sán­dor volt a pécsi Nemzeti Tanács elnöke, majd egyik veze­tője a szerb megszállás elleni tömegsztrájknak. Horthyék Pécsre történt bevonulása után — 1921-ben — Jugoszláviá­ba emigrált; Magyarkanizsán telepedett le, orvosi gyakorla­tot folytatott, s bekapcsolódott az illegális Jugoszláv Kom­munista Párt vajdasági szervezetének munkájába. 1941-ben, amikor a magyar hadsereg a németek oldalán bevonuU Bácskába, Doktor Sándort letartóztatták és 10 évi fegyház­ra ítélték, ahonnan a szovjet hadsereg szabadította ki 1945- ben. Conrad VBiSmtggssn Hetvenöt évvel ezelőtt, 1895. november 8-án fedezte fel Wilhelm Conrad Röntgen, a világhírű német fizikus a róla elnevezett Röntgensugárzást, amelyet ö még X-sugárzás- nak nevezett. Röntgen professzor vagy jelentőségű felfedezéséért 1901- ben elsőként kapott fizikai Nobel-díjat. E felfedezésén kí­vül foglalkozott még kristályfizikával, tanulmá,nyozta a gá­zok fajhőjét, továbbá a folyadékok fizikai sajátosságait ma­gas nyomáson. Futó eső Várható Időjárás iba estig-, tei- hőátvonulások, szórványosan futó esővel, az északi országrészen né­hány helyen hózáporral. Az élénk, helyenként erős, át­menetileg viharos lökésekkel kí­sért északi, északkeleti szél csak lassan mérséklődik, a hőmérsék­let tovább csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 5—iá fok között. rar Hetvenöt évvel ezelőtt, 1895. november 9-én született, s 1962 júniusában halt meg Cray Tivadar, a kiváló Kossuth- díjas színművész. Nagy jellemábrázoló képességű, sokoldalú, színes vjü- vészegyéniség volt; elegáns fellépés, tiszta szövegmondás, biztos stílusérzék jellemezte. Alakítássora a szerelmes sze­repektől a tragikus hősökig terjedt. Remek karakterfigvrá- kat formált meg; mind a klasszikus drámákban (főleg Sha- kespeare-darabokban), mind pedig a modern témájú szín­művekben kínáló alakításokat nyújtott. 1917-től szerepelt filmen is. A LOTTÖ NYERŐSZÁMAI? 20, 49, 50, 79, 84 — Tizennégyezer dolgozó üdült a különböző szakszerve­zetekhez tartozó, de a válla­latok által fenntartott üdü­lőkben három óv alatt me­gyénkből. A beutaltak közül jani kirendeltségének vezetője, majdnem 10 000 felnőtt. 4096 székházukban. pedig gyermek volt- November 11-én a köz- — Tapasztalatcsere-!;? toga- ratak téli forgalmának biztosi- tást szervez a salgótarjáni öb- tásával kapcsolatos kérdések- lösüveggyár szakszervezeti bi- ről tájékoztatja az érintett zottsága. Az üveggyári dol- wáillalatokat és a megye fel- gozók a Magyar Optikai Mű­ügyeleti hatóságát a KPM Egri vek egy-egy kollektívájával Közúti Igazgatósága salgótar- veszik fel a kapcsolatot. — Több mint hetven kérdő­ív érkezett a Hazafias Nép­font Salgótar járni városi Bi­zottságához a városi tanács­tagoktól. A véleménykutató, javaslatokat kérő ívek feldol­gozásához hamarosan hozzá­látnak. — Értékes pakisztáni KÍGYÓKAT ajándékozott az állatkertnek Kalmár Tivadar budapesti terrarista. Van köz­tük egy rendkívül veszedel­mes monoklis kobra és egy pompásan mintázott daboja mérgeskígyó. •— Két és léi millió nyereség­►jr.i ■ • hírek — Fekélybetegségek diri­méi dr. Samoskői Szilveszter tart előadást a salgótarjáni Béke-telepi iskolában no­vember 11-én délután. Az egészségügyi előadást a kerü­leti Hazafias Népfront-bi­zottsága mellett működő nő­bizottság és a Vöröskereszt rendezi. — HIDEGKONYHAI bemu­tatót tartott november 5—6-án a Béke-étteremben a Vendég­látó Vállalat balassagyarmati kirendeltsége. Az étteremben a bemutatóval egyidőben nagy­szabású borvásár is volt — SZÉP SIKER ECSEGEN. Pénteken jelentették telefonon, If«.^ hogy a tolmácsi termelősaö- ” JUlllVW — Mintegy százharminc- millió forintos beruházás fel­használásával teljesen újjá­építették Borsod megye egyik legrégibb üzemét, a száznegy- , , ven esztendős hollóházi por- r® számítanák az év végéig a celángyárat. vetkezet munkaveirseny-f el­hívásához másodikként csat­lakozó ecsegi közös gazdaság­ban befejezték az őszi betaka­rítást. A tagok 320 hold ku­korica, 30 hcdd cukorrépa, 10 hold takarmányrépa, és 30 hold gyümölcsös munkálatai­val végeztek sikeresen. A ter­vek szerint a pártkongresszus megnyitásának napjáig túl lesznek a vetésen és az őszi mélyszántáson is. — A perui rendőrség széles körű hajszát folytat Orlando Olcese, volt mezőgazdaság­ügyi miniszter ötéves kisfiá­nak, Paíblónak elrablói után. Ismeretlen tettesek csütörtö­kön rabolták el az iskolából szolga kíséretében hazafelé tartó .gyermeket. Balassagyarmaton a Rákóczi fejedelem útja 30—3«. szám alatt a Balassi-étteremtöl a Szabó Ktsz épületéig terjedő sza­kaszon — a közeljövőben lebon­tásra kerülő házak helyén 1974-ig 54 lakás épül. A monolit szerke­zetű házak földszintjén a régiek­nél korszerűbb, tágasabb ÁFÉSZ- étterem és cipőbolt kap helyet. ÜJ létesítményként egy 800 négy­zetméter alapterületű ABC-áruház is épül erre a helyre. — AZ ORSZÁG LEGÉSZA­KIBB horgászóviztein megkez­dődött a csukázás. A szezon kezdetekor nem várt szerencse érte dr. Varga János sporthor­gászt, aki Mezőcsát határában a tiszai holtágban megközelí­tőleg tíz kilogrammos csukát fogott. A horgász csaknem egy órát fárasztotta a halat, amig partra tudta emelni. vaíaÍí es/eMm//örr SAPArA//* map piß fü­ge* MearturArrAA *fPf/t a /MPrfMPiO- ffor pf£<sAíiAP/rorrA# azt a, /rogy hamc/appi/aca jsAht/zörre/ űazoas APAPyze/óWez y nettere épirerre*( Pft//: ezr a csoDA'zAros epázz—' ­zár- és lakatgyár szécsényí gyáregységében. Míg az in­duló, új üzem az első fél év­ben nem hozott nyereséget, a második félév első negyedé­ben a nyereség már meghalad­ta az egymillió forintot. — A 12, orvosi körzet létre­hozására kerii] sor a rétsági járásban Nógrádsápbn, a jö­vő óv első felében* A rende­lő és a lakás épülete már biz­tosított, korszerű lesz a fel­szerelés is. — Jó AZ ALMATERMÉS. Palotáson a tsz húsz holdas al­matelepéről 14 vagon gyümöl­csöt szüreteltek. A jó minősé­gű starkingot és jonatánt a kereskedelmi szervek azonnal megvásárolták. Egy is sok volt... Mrs. Elizabeth Campbell an­gol zoológus azt állítja, hogy nem egy Lochnessi szörny lé­tezik, hanem kettő bolyong a skót-felföldi tavak 'mélyén. Elisabeth asszony szerint á londoni egyetem kutatói meg­találták egy másik, a lochnessi- hez hasonló szörnyeteg nyo­mát is a Lochnesstől 50 kilo­méternyire fekvő Loch-Morar- ban. Áramszünet XI. hó 9., 10., 11., 12 és 13- án: 8—15 óráig Baglyasalján, Erkel utcában a futballpá- lyától a vasút relé eső részen. XI. hó 10-én 8—15 óráig Salgótarjánban, Karancs Szál­ló és kultúrotthon. XI. hó 12-én: 7—16 óráig Salgótarjánban. Csizmadia út. Martos F. út. XI. hó 13-án: 7—16 óráig Salgótarjánban, Martos F. út, Karancs út, Bányász út, Kő­vár út, Fürdő út, Bem út, Má­jus 1. út déli részén. NOGKAD a Magvar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megye* Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTT AB GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi a. L. Telefon: 22-94, 22-95, 22-96, 22-97 Fösjerkesztö- 12-94. Belpolitikai rovat: 14-49. Sportrovat: 11-59. Fiiszakai szerkesztés: 13-95. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján. Petői, - ,1 Telefon- 10-29. Terjeszti- a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetés! dfj egy bónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipar, Vállalat. Salgó­tarján. Petőfi n. L Felelős vezetői PAPP GYÖRGY igazgató, index-szám: 25072.

Next

/
Oldalképek
Tartalom