Nógrád. 1970. november (26. évfolyam. 257-280. szám)
1970-11-06 / 261. szám
Minisztertanács ülése A 'kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A külügyminiszter jelentést tett Xuan Thuynak, a Vietnami Demokratikus Köztársaság állammi- niszterének magyarországi látogatásáról, a vele folytatott megbeszélésekről. Vendégünk a tárgyalások során a vietnami párt, kormány és nép nevében köszönetét mondott a Magyar Szocialista Munkáspártnak és a magyar kormánynak a vietnami népnek nyújtott sokoldalú segítségért. Részletes tájékoztatást adott az indokínai helyzetről, a párizsi tárgyalásokról és a további feladatokról. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette Apró Antalnak, a Minisztertanács elnök- helyettesének jelentését a KGST Végrehajtó Bizottsága 49. üléséről és a Magyar—Lengyel Gazdasági Együttműködési Bizottság 10. üléséről, s egyben felhívta az érintett minisztériumok és országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy a határozatok végrehajtásához szükséges intézkedéseket tegyék meg. A Magyar—NDK Gazdasági és Műszaki-Tudományos Együttműködési Bizottság 9. üléséről dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese által beterjesztett jelentés a két ország közötti gazdasági kapcsolatok és külkereskedelmi forgalom dinamikus fejlődésétől adott számot. Az ülésszak foglalkozott a kutatási és a termelési együttműködés további feladataival. A Minisztertanács a jelentést, valamint az ülés jegyzőkönyvét elfogadta. Ezt a növekedést jelentős számú termelési, együttműködési megállapodás segítette elő. Tovább szélesedett országaink között a gazdasági és műszaki-tudományos együttműködés is. Az ülésszak foglalkozott a kutatási és a termelési együttműködés további feladataival. Megállapították, hogy ezekre különösen a gépipar és a vegyipar területén nyílnak nagy lehetőségek. Határozatokat hoztak a gépipar, az elektrotechnikai és elektronikai Ipar területén komplett géprendszerek közös fejlesztésére és termelésére. A Minisztertanács a jelentést, valamint az ülés jegyzőkönyvét elfogadta. A külkereskedelmi miniszter a szocialista országokkal fennálló kereskedelmi kapcsolatainkról, az idei forgalom várható alakulásáról számolt be. Az elkövetkező években e gyümölcsöző kapcsolatok további fejlesztésére törekednek, különös figyelemmel a nemzetközi szocialista munkamegosztás bővítésére. A Minisztertanács a beszámolót tudomásul vette és felhatalmazást adott a hosszú lejáratú megállapodások, illetve a jövő évi árucsere-forgalmi jegyzőkönyvek aláírására. A pénzügyiminiszter, dr. Elrendelték a tűzszünet meghosszabbítását Egyiptomban A megyei tanács ünnepi ülése A kilencedik Ez az az eset, amikor egy esemény színhelye maga is beszédes szimbólum. A Nyu- gat-Berlinnel kapcsolatos négyhatalmi tárgyalásokat az egykori szövetséges ellenőrző tanács székhazában tartják. Az épület egyszerre két lényeges dologra is emlékeztetheti a közvéleményt. Az egyik az, líogy a városrész sajátos helyzete hosszabb távon a hitleri birodalom által kirobbantott háború következménye. A másik az, hogy ebben a háborúban a négy nagyhatalom hatékonyan együttműködött. Mindenekelőtt az együttműködés e szellemének felelevenítésére van szükség ahhoz, hogy sikerrel eltávolítsák az enyhülés űtjából ezt a háborúból ittmaradt, már többször is robbanással fenyegetett veszélyes politikai bombát. Rendkívül fontos eredmény az is, hogy ezekre a megbeszélésekre sor került. A tények ereje kényszerítette a szovjet álláspont figyelembevételére a nyugati partnereket. Ennek az esztendőkön át hangoztatott moszkvai véleménynek a lényege az volt, hogy Nyugat-Berlin jelenlegi iielyzete rendezetlen és egyszerűen elfogadhatatlan az a kísérlet, amely a Német Szövetségi Köztársaság részeként igyekezett kezelni a Német Demokratikus Köztársaság szívében fekvő Nyugat-Berlint. Moszkva és Berlin immár hagyományos alapállása az, hogy a városrész különleges helyzetét különleges jogi státus quo-nak kell tükröznie. Csaknem két és fél évtizedbe került, amíg a nyugati hatalmakkal és Bonnal sikerült megértetni, hogy Nyugat- Berlin helyzetéről tárgyalni kell. A keddi, legutóbbi ülés immár a kilencedik volt és úgy tűnik, lényegesen különbözött az első nyolctól. Ezt már a hivatalos kommüniké is érzékelteti. Az eddigi közlemények a résztvevők és az időpontok szűk szavú felsorolására szorítkoztak, de a kilencedik kommüniké már tartalmi utalásokat is tesz, sőt haladásról számol be. . Mi lehet a titka ennek a haladásnak? Nem sokat tévedhetünk, ha emlékeztetünk Gromiko szovjet külügyminiszter minapi, magas szintű megbeszéléseire Nixonnal, Pompidouval, valamint a londoni vezetőkkel. Az történt, ami annyiszor: ismét a következetes szovjet békepolitika erőfeszítései mozdították ki egy kényes kérdést a holtpontról. Anvar Szadat, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke, az egyiptomi fegyveres erők főparancsnoka elrendelte a november 5-én lejáró 90 napos tűzszünet rövid időtartamú meghosszabbítását. Erre az utasításra azt megelőzően került sor, hogy az ENSZ-köz- gyűlés elfogadta az afro- ázsiai országok határozati javaslatát, amely egyrészt a közel-keleti tűzszünet meghosszabbítására, másrészt a Jarring közvetítésével folytatandó tárgyalások felújítására szólítja fel az érdekelt feleket. A szavazás után Riad külügyminiszter bejelentette, hogy az EAK elfogadja a háromhónapos tűzszüneiti felhívást, s Zajjat ENSZ-nagykö- vet érintkezésbe lép Jarring ENSZ-megbízottei, Az egyiptomi fővárosban örömmel és megelégedéssel üdvözlök az ENSZ-közgyűlés határozatát. A vtiágszevezet- ben aratott arab 6dker jelentőségét növeli, hogy mind a vitában, mind a szavazásiban elszigetelődött az agresszor Izrael és a mögötte álló amerikai imperializmus. Az Egyelámajíás Phnom Penhnéi A saigomd amerikai katonai parancsnokság szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján beismerte, hogy az indokínai háborúban az elmúlt tíz esztendőben összesen 43 928 amerikai katona vesztette életét és további 291 455 amerikai sebesült meg Vietnamban. A kambodzsai népi felszabadító erők csütöirtökön Phnom Panhtől 12,8 kilométerre északkeletre két támadást indítottak a kambodzsai fővárost övező védelmi gyűrű északkeleti szakaszának áttörésére. A kambodzsai népi felszabadító erőik 1970 október hónapban mintegy 5000 ellenséges katonát tettek harcképtelenné, megsemmisítették vagy megtizedelték az ellenség több zászlóalját és századát, s még fokozottabb katonai és politikai elszigeteltségbe kényszerítették a puccsista rezsimet. (MTI) Kari Schillerrel, az NDK gazdaságügyi miniszterével folytatott tárgyalásairól számolt be. A kormány a jelentést tudomásul vette. A Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke az új tanácstörvény előkészítéséről tett jelentést A kormány a jelentést tudomásul vette és határozatot hozott a további munkálatok elvégzésére. A kormány megtárgyalta és elfogadta a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, valamint az igazságügy-miniszter együttes előterjesztését a földtulajdoni és használati viszonyokra vonatkozó adatok rendezéséről. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette a mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszternek a 67. Országos Mező- gazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár főbb tapasztalatainál szóló jeűiemltésát. Köszönetét nyilvánította a kiállítás sikeres megrendezéséhez hozzájáruló társadalmi és gazdasági szervezeteknek, valamint személyeknek. A belügyminiszter előterjesztése alapján a kormány „Önkéntes rendőri szolgálatért” kitüntető jelvényt alapított. A kitüntető jelvényt azok az önkéntes rendőrök kapják, akik szabad idejük jelentős részének feláldozásával 10, illetve 15 éven át látták el e fontos szolgálatot. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) sült Államok elszigetelődésére mi sem jellemzőbb, mint hogy a biztos kudarc elkerülése végett visszavonták az afro-ázsiai javaslattal szemben benyújtott amerikai tervezetet. Még mindig nyitott azonban a kérdés, mi lesz az új közgyűlési határozat sorsa. Az egyiptomi álláspont ismeretes: az EAK kész a határozat végrehajtására, s ez abból következik, hogy magáévá tette a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatát. Ugyanakkor az EAK mindenkor elvetette a határidő és feltétel nélküli tűzszünet gondolatát, mert ez a státus quo szentesítésével, az izraeli megszállás elfogadásával lenne egyenlő. Ismét Izraelen és az Egyesült Államokon a sor, akárcsak a Rogers-terv váratlan egyiptomi elfogadása után. Nem sok jóval biztat, hogy most mind Tel Aviv, mind Washington képviselője az afro-ázsdai javaslat ellen szavazott. (MTI) ló légkörben folytatódnak a lengyel —nyugatnémet tárgyalások A hivatalos közlemények szerint a „közös szakértői bizottság három és fél órás munkaértekezletet tartott, amelyen az államközi szerződés és a normalizálási folyamat konkrét részletkérdéseit vitatták meg. Az eszmecserét továbbra is őszinte munkalégkör jellemezte. Délután a két külügyminiszter négyszemközti megbeszélést tartott. Egyidejűleg a a Stefan Jedrychowski és szakértők is tanácskoztak. így Walter Scheel vezette kormányküldöttségek előre jelzett együttes ülését péntekre halasztották.” A nyugatnémet küldöttség szóvivője bejelentette, hogy Scheel lemondta részvételét a Bundestag külpolitikai vitájában és hétfő estig Lengyelországban marad. Közben szombaton délután kíséretével együtt vonaton Krakkóba utazik, s vasárnap megtekintik a várost és kornyékét, majd felkeresik az auschwitzi emlékmúzeumot, ahol megkoszorúzza a volt hitlerista halál tábor áldozatainak emlékművét. Scheel vasárnap késő este tér vissza Varsóba, ahol a hétfői napot ismét hivatalos tárgyalásokkal tölti. Hétfőn este Brüsszelbe repül, hogy kedden részt vegyen a Közös Piac és az EFTA értekezletén. Szerdán reggel már újból a lengyel fővárosban lesz és folytatja megbeszéléseit. A nyugatnémet szóvivő a csütörtöki tanácskozásokat autós hasonlattal jellemezte: „a gépkocsi eddig első sebességben haladt, most átkapcsoltunk a második sebességre”. Brandt kancellár esetleges lengyelországi látogatásáról ezeket mondotta: „a kancellár eddig nem kapott hivatalos varsói meghívást. Ékre az államközi szerződés parafálása előtt nem is kerülhet sor. A kancellár látogatását tehát a parafálás utáni időre kell tenni”, a tárgyalások várható befejezésére vonatkozó kérdésre a szóvivő így válaszolt: „Scheel külügyminiszter szerda este ad fogadást vendéglátói tiszteletére. Csütörtökön reggel lengyelországi látogatásra érkezik a luxemburgi külügyminiszter.” Kínai—olasz diplomáciai kapcsolat Fran casco de Martino olasz miniszteredinök-jjelyettes csütörtökön este bejelentette, hogy Olaszország és a Kínai Népköztársaság kormánya megállapodásra jutott a teljes diplomáciai kapcsolatok felvételében. (MTI) (Folytatás az 1. oldalról) vekvő feladatokat. A tanácsok az elmúlt húsz évben megálltak helyüket, és ez az elismerés a megye több mint háromezer tanácstagjának a tanácsok becsületes dolgozóinak is szól. Iparkodunk, hbgy munkánkat a pártszervek irányításával és segítségévei, a lakosság támogatásával és a társadalmi szervekkel szorosan együttműködve a jövőben is jól végezzük. Az ünnepi beszéd elhangzása után Brutyó János köszöntötte a tanácsülést. — Ezekben a napokban szerte az országban ünnepi ülést tartanak a tanácsok és egyúttal mérlegre teszik tanácsi rendszerünk kétévtize- des történelmi útját. Nyugodt lelkiismerettel állíthatjuk, van mivel büszkélkednünk, de van miből levonnunk a tanulságot is. A tanácsok szervezeti kereteit valóságos tartalommal telíteni csak a párt emberséges, nyűt, őszinte, igényes és reális politikájával lehetséges. Eredményeinket a tanácsok munkájában is lemérhetjük. Az állami élet demokratizmusának térhódítását látjuk abban is, hogy a tanácsok költségvetését minden tanács saját maga állapítja meg, rendelkezik fejlesztési alapjáMagyar—egyiptomi árucsere Magyar részről dr. Szalad Béla külfioereskedetoid miniszterhelyettes, egyiptomi részről dr. Hamza Elish gazdaság- ügyi mináseterhelyetties írta alá csütörtökön Kairóban a Magyar Népköztársaság és aiz Egyesült Arab Köztársaság 1971 . évi árucsere-forgalmi előzményét, ugyanakkor pa- rafáliták az 1971—75-ne szóló hosszú lejáratú megállapodást, amelyet ez év decemberében fr aló dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter és Hasz- szain Abbasz Zaikd gazdasági és küikeraskedetümi miniszter. A kőt ország árucsere-forgalma 1971-ben 15—16 százalékkal nő az 1970. évihez képest, s értéke meghaladja a 40 millió dollárt. (MTI) val, amelyből bővítheti intézményeit, és hozzájárulhat vállalatai fejlesztéséhez — A továbbiakban felidézte Nógrád megye hatalmas fejlődését, a megvalósult beruházások egész sorát, majd szavait így fejezte be: — Nagy elismerés a tanácsok, a tanácstagok és a hivatali apparátus számára, hogy a párt Központi Bizottsága és a kormány eredményesen ítélte meg a tanácsok és szerveik munkáját, alkalmasnak találta a tanácsrendszert a továbbfejlesztésre. Az ünnepi ülésen köszöntötte a Nógrád megyei Tanácsot Dacskó Vlagyimirov százados, Ladiszlav Klement is, aki átnyújtotta Géezi Jánosnak a zólyomi járás dolgozóinak ajándékát. Majd kitüntetések, oklevelek átnyújtására került sor. A kormányikitüntetések mellett az Elnöki Tanács elismerő oklevelét vette át Géezi Jáno6, Illés Miklós, Jed- licsika Gyula, Krizsanyiik Já- nosné, Hankó János, Sümegi János. Niosik Imre. Kanizsai József, Sztruhár János és Bakos G. János. A húsz éve tevékenykedő tanácstagok nevében Kriasanyík Jánosné mondott köszöntőt, majd az Inter- nacionálé hangjaival fejeződött be az ünnepi tanácsülés. RÖVIDEN Baloldali diákok csütörtökön elfoglaliták a namteirréi egyetem dékáni hivatalát, tiltakozásul amiatt, hogy az egyetemi menza árait emelték. A diákok egy másik dékánt borban, megfürösz-töSfak. • Egy 40 éves indiai asszony csütörtökön 21. gyermekének adott életet, az anya és 3,5 kilogrammos gyermeke jól érzi magát. # Okol Arikpo nigériai külügyminiszter csütörtökön kijelentette, a Brit Nemzetközösség jövője attól függ, hogy megvalósítja-e Anglia a dél- afrikai apartheid rendszernek kilátásba helyezett fegyverszállításokat. „Nagy-Britanní - át arra is kötelezni lehet, hogy kilépjen a szervezetből” — mondotta. Étkezzen, szórakozzon a Vendéglátó Vállalat balassagyarmati üzleteiben! Kedvezményes vacsoraárak- , kai. nagy áruválasztékkal, színvonalas felszolgálással várja kedves vendégelt az IPOLY Étterem, Bajcsy-Zsilinszky u. 1. 4 BÉKE Étterem, Rákóczi út 21. 4z AR4\YKALÁSZ Bisztró, Rákóczi út 74. BALASSAGYARMAT Autósok! Értesítjük a gépjármű-tulajdonosokat és gépjármű-üzemeltetőket, hogy vállalatunk rövid határidőn belül elvégzi SZEMÉLYGÉPKOCSIK, TEHERGÉPKOCSIK, AUTÓBUSZOK és különleges gépjárművek teljes és részleges FÉNYEZÉSÉT KORSZERŰ TECHNOLÓGIA, SZAVATOLT MINŐSÉG! IGEN YBE JELENTÉS: XVI. sz. Autójavító Vállalat Miskolc Zsolcai-kapu 9—11. sz, Telefon: 37-741. Termelési osztály. Magyarországra látogat a török külügyminiszter Ihsan Salbri Oaglayangü, a bér második felében hivatalo* miniszter meghívására novem- gon. (MTI) sí NÓGRÁD - 1970. november 6„ péntek