Nógrád. 1970. november (26. évfolyam. 257-280. szám)

1970-11-29 / 280. szám

i: -3 VILÁG"PROLETÁRJA I, EGYESÜLJETEK! SB TO—Rába ETO (6 oldal) Iiodalmi születésnapok (7. oldal' Csa’ád — Otthon (11 oldal) Befefezte muri Seagal ci X. kongresszus Az MSZMP kongresszusának határozata — a párt vezető testületéit Megvá l ászt ott á k Szombat reggel 9 órakor az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában — o korábban jóváhagyott ügyrendnek megfelelően — zárt ülésen folytatta tanácskozását a Magyar Szo­cialista Munkáspárt X. kongresszusa. A kül­döttek először meghallgatták a Fellebbviteli Bizottság jelentését, amelyet Varga Gyula, a bizottság elnöke terjesztett elő. Ezután a kongresszus újjáválasztotta a párt vezető szerveit: a Központi Bizottságot és a Közpon­ti Ellenőrző Bizottságot. A pártkongresszus zárónapján is táviratok százai érkeztek a tanácskozás színhelyére: vállalatok, intézmények, sokan pedig egyéni­leg is egyetértésüket fejezik ki a Központi Bizottság beszámolójával, a párt irányvonalá­val, fővárosi és vidéki vállalatok, termelőszö­vetkezetek kongresszusi felajánlásaik teljesí­tését jelentették a kongresszusnak. KÁDÁR JÁNOS VITAZÁRÓ BESZÉDE A néppel, a népért dolgozunk Amint azt szombati szá­munkban már jelentettük, az MSZMP X. komgresz- szusának pénteki mun'ra- napján berekesztették az első két napirendi pont fölötti vitát, s Kádár Já­nos elvtárs mondott vita­záró beszédet. Az alábbi­akban közöljük Kádár elvtárs nagy tetszéssel fo­gadott beszédét. Tisztelt kongresszusi Kedves elvtársnők, elvtársak! A négynapos vita és az an­nak során elhangzott 56 fel­szólalás a legfontosabb kér­désekben teljesen egységes volt. Egyetlen olyan felszó­lalás sem hangzott el, amely valamely lényeges kérdésében eltért volna a párt politiká­jától. Ezért első szavam a fel­szólaló elvtársakhoz, a kong­resszus küldötteihez az, hogy a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság nevében megköszönöm ezt a teljesen egységes támogatást. (Nagy taps.) Pártunk X. kongresszusának küldöttein kívül felszólalt a kongresszusra érkezett test­vérpártjaink minden küldött­sége. Hálásak vagyunk, hogy meghívásunkat elfogadták és képvisel tették magukat, s azért, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja, s általá­ban a kongresszusunkon részt vett testvérpártok. küldöttsé­gük összetételével és felszó­lalásaikkal — talán érdemén felül is — megtisztelték pár­tunkat. (Nagy taps.) A testvérpártók küldöttsé­geinek felszólalására külön- külön nem tudok kitérni. Központi Bizottságunk nevé­ben őszinte köszönetét mon­dok azért, hogy pártunk X. kongresszusának általános ér­telemben és nemzetközileg is rendkívül nagy súlyt adtak. Testvérpártjainfcnak pártunk törekvéseivel kapcsolatos in­ternacionalista állásfoglalása semmiképpen nem nélkülözhe_ tő, életbevágó fontosságú tá­mogatást jelent harcunkhoz. A kongresszus küldötteinek felszólalása, a vita magas színvonalú és méltó volt a kongresszus rendeltetéséhez. A vita egyik résztvevője mondta felszólalása után, hogy nehezen tudta azt elkezdeni, mert először állt ilyen fórum előtt. Mondtam neki, ha má­sodszor lesz itt. az sem segít, (derültség), mert aki a szó jó értelmében értékeli és tudja, hogy milyen fórumhoz szól, aki tudja, hogy itt minden elhangzott szónak súlya van, az érzi ä felelősséget. Ügy vélem, annak a tény­nek, hogy az elvtársak álta­lában leírták felszólalásaikat, döntően ez a felelősségérzet az oka, s ezt csak üdvözölni lehet. De szerepet játszott eb­ben egy másik körülmény is. Megítélésünk szerint a kong­resszus politikai előkészítése alaposabb és szervezettebb volt, mint korábbi komgresz- szusunké. Ezúttal még jobban kifejezésre jutott az, hogy bár a küldöttek saját felszólalá­sukat mondják el, mégsem ki­zárólag a saját álláspontjukat tolmácsolják. A kongresszus küldöttei tudják és érzik, hogy mindegyikük — még a sta­tisztikai norma alapján is — ezer magyar kommunistát képvisel, azok nevében is szól. Az egyik szünetben alkal­mam volt beszélni tudósaink, művészeink reprezentatív kép­viselőivel. Ketten közülük — az egyik párttag, a másik pár­ton kívüli elv társunk — szin­te egymás szavába vágva mondta, hogy szót akar kérni, de nem kért, mert amit el szeretett volna mondani, azt szinte szóról szóra ugyanúgy már elmondották. Mindezt csak illusztrációként említem, tanulságul annak, hogy a kongresszus általános vitája magas színvonalú volt és min­den egyes felszólaló átérezte a felelősséget, felkészült és megfelelően szólt hozzá a na­pirenden levő kérdésekhez. A felszólalásokban kifeje­zésre jutott az a politikai fej­lődés. amely a mindennapi munkánk eredményeként ál­talában párttagságunknak, pártunk aktivistáinak, a poli­tikailag aktív dolgozóknak, sőt lehet mondani, egész né­pünknek egyik jellemzője. Ki­szélesedett az emberek látó­köre, erősödött pártunk és közvéleményünk egyetértése és egysége. Egy-egy felszólalás kapcsán megjegyzéseket lehetett halla­ni, hogy a küldöttek jól tud­nak beszélni. Én úgy gondo­lom, nemcsak beszélni tud­nak jól, hanem — ha tet­szik, ha nem — már közgaz­daságtanra is megtanítanak minket. A felszólalók egyikét- másikát régebbről ismerem, és tudom, hogy nemcsak beszél­ni tanultak meg. hanem szá­mítani, szárrwxlTű Is a reali­tással, az élettel. A kongresz- szus vitájában ez is megfele­lően tükröződött A vitában szóba került a párt harcának, tevékenységé­nek az elhangzott két beszá­molónak minden fontos kér­dése. Ezért azt gondolom, megértik az elvtársak, hogy nem lehetséges a vita min­den mozzanatára kitérni. Ké­rem, engedjék meg, hogy az egyes felszólalásokra külön- külön ne válaszoljak, és ne is utaljak, hiszen annyira egy­behangzóan egyértelműek voltak azok. A kongresszus visszhangja, megítélésünk szerint, jó, a va­lóságnak megfelelő. Olyan a visszhangja, amilyen maga a kongresszus. Ez természetesen annak is tulajdonítható, hogy a sajtó, a rádió, a televízió, s az ott dolgozók segítségével a kongresszusi tárgyalóterem kibővült. Nagyon kevés idő­eltéréssel a kongresszusi esz­mecsere ezekben a napokban nemcsak itt, ebben a terem­ben folyt, hanem az egész or­szágban. És amint az általunk ismert visszhang mutatja, az egcisz országban ugyanazon kérdések körül, ugyanazon alapállásban tanácskoztak, folytatták az eszmecserét a széles tömegek, mint itt, a kongresszuson jelenlevők. Ez rendkívül jó dolog. (Taps.) A kongresszus végighall­gatta a testvérpártok felszó­lalásait is, amelyekből meg­ismerte azt az internaciona­lista alapállást, ahogyan az egyes pártok a mi pártunkat értékelik. Kongresszusunk széles visszhangot keltett a testvéri szocialista országok­ban és mindazokban az or­szágokban, ahol testvérpárt­jaink publicitást tudtak biz­tosítani kongresszusunknak. Következetesen tovább az eddigi úton Politikai ellenfeleink, sőt el­lenségeink is figyelték a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusát. Tanácskozá­sunk meglepte őket. Találgat­tak jobbra-balra. Végül majdnem ugyanott kötöttek ki, mint ahol a mi egyetértő táborunk, saját párttagságunk, a mi népünk, testvérpártja­ink, a szocializmust építő test­véri népek. A Magyar Szo­cialista Munkáspárt X. kong­resszusát ellenfeleink és el­lenségeink is úgy értékelik, hogy a párt következetesen megy tovább eddigi útján, A praktikus munka szempontjá­ból ezt talán nekik is jó tud­niuk. (Derültség.) A Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság beszámolójával széles körű az egyetértés. A kongresszuson elhangzottakból teljesen nyil­vánvaló, hogy az az 56 elv­társ, aki szóhoz jutott, nem­csak a saját véleményét fe­jezte ki. hanem a kongresszus álláspontját is. De az egyetértés, még szé­lesebb: egész párttagságunk, a közvélemény, szövetségese­ink, munkásosztályunk és né­pünk egyetértésével találko­zott. Mindazok egyetértésével, akik jó és nemes értelemben magukénak érzik a párt, a szocializmus Ügyét. És mint már erre utaltam, egyetértés­sel találkozik kongresszusunk alapál lásíoglalása és fővona­la a kommunista és munkás­pártok nagy többségénél, a szocializmust építő testvéri né­peknél. Ez az egyetértés, szo­lidaritás — mind a hazai, mind a nemzetközi — nagy erőt ad pártunknak további munkájához, harcához. Ezek után engedjék meg, hogy megismételjem —, de most már tényként — azt, ami a kongresszust előkészítő munka során mint párttagsá­gunk és dolgozó népünk vé­leménye, igénye jutott kifeje­zésre, amit hétfőn a Közpon­ti Bizottság beszámolójában még csak javasoltunk, s ami most megerősítést nyert —, azt. hogy a párt folytassa és még következetesebben, még jobban érvényesítse politikai irányvonalát. E jóváhagyás pártunk számára új, nagy erőt ad; biztatás, elismerés, egyben kötelező parancs azok­tól, akiknek ügyét mi a leg­jobb lelkiismeretűnk szerint szolgálni akarjuk, akiknek ne­vében pártunk gyakran szól, állást foglal és nyilatkozik. Ügy kell tekintenünk ezt. mint munkásosztályunk, dolgozó népünk, társadalmunk minden pozitív erejének igényét, mint pártunk kötelező feladatát. Ez az egységes állásfoglalás egy­ben új lehetőség is számunk­ra, hogy az eddiginél még kö­vetkezetesebben és még job­ban végezzük azt, amit a pártnak el kell végeznie. Szeretnék röviden érinteni néhány, a vitában szóba ke­rült konkrét kérdést. Többen is szóltak a szénbányászatról. Éppen négy esztendeje, hogy a IX. kongresszus egyik fon­tos témája volt az energia­struktúra átalakításának nép- gazdaságiiag feltétlenül helyes programja, amely célul tűzte ki, a szénfelhasználás csök­kentését és az olaj, a gáz fel- használásának növelését. E népgazdaságilag feltétle­nül helyes cél megvalósításá­hoz hozzáfogtunk, és ebben komoly eredményeket értünk el. Ugyanakkor ez a folyamat nem volt zavartalan, mert az energiaigény hihetetlen gyor­sasággal — talán még a szá­mítottnál is nagyobb mérték­ben — növekedett, az ener­giaforrások kiszélesítése vi­szont nem tartott lépést a je­lentkező szükséglettel. Meg kell mondani, hogy nemcsak számításainkban, propagandánkban is volt egy kis hiba. A IX. kongresszuson nagy súllyal szerepelt az a feladat, hogy a nem gazdasá­gos, alacsony fűtőértékű, nagy költséggel kibányászható sze­nek kitermelését lassan lekell építeni, de a nagy kalóriaérté­kű szenet továbbra is bá­nyászni fogjuk. Megfelelő mó­don gondoskodtunk a bányá­ban tovább nem föl! Elkozta tha­tó binyásztestvégeinkről, figye­lembe véve az ország újjáépí­tésében, a szocialista forrada­lomban szerzett nagy érde­meiket. Biztosítottuk számuk­ra, hogy elhelyezkedhessenek más munkaterületen. Minden­nek viszont az lett a látszata, hogy a szénbányászat általá­nos leépítése van napirenden. Ez téves értelmezés. Belső, helyi változtatásokat a jövő­ben is kell eszközölni, hogy nagyobb mértékben és keve­sebb költséggel a jó szenet termeljék ki, mint a nagy ön­költséggel kibányászható és alacsony fűtőértékűt. De, bár a szén részaránya az összes energiaforrásokon belül to­vábbra is csökkenni fog, a magyar szénbányászat, figye- ambe véve a népgazdaság fo­kozódó energiaszükségletét, körülbelül ezen a szinten ma­rad. Több felszólaló szóvá tette a magyar textilipar kérdését, nagyon gyakran egybekap­csolva a nők helyzetével és a kereseti viszonyokkal. Ami a textilipart illeti: aki ismeri az új, negyedik ötéve6 népgaz­daság-fejlesztési tervet, az tudja, hogy a magyar textil­iparnak komoly jövője van. Nagyarányú rekonstrukciót tervezünk, és az meg is fog valósulni. E rekonstrukció nemcsak a termelőeszközök modernizálására terjed ki, ha­nem az ott dolgozók helyzeté­nek javítására is. A magyar textilipar népgazdaságunk erős, egészséges, a jövőben gyorsan fejlődő ágazata lesz; és szükséges, hogy ennek megfelelő legyen az ott dol­gozók helyzete is. Felmerült a vitában a ter­melőszövetkezeti parasztsá­gunk mai helyzete, az idei esztendő nehézségei. Itt nem­csak az árvíz sújtotta terme­lőszövetkezetekre gondolok. Ismeretes, hogy a kedvezőt­len időjárás miatt a növény- termelésben komoly kiesések voltak, és azokban a tsz-ek_ ben, ahol a jövedelem fő for­rása a növénytermesztés, érez­hető jövedelemkiesés is je­lentkezett. A mezőgazdaság a jó terv, a gondos emberi munka, a szükséges anyagi eszközök biz­tosításán túl jelenleg, és azt hiszem még igen sokáig, je­lentős mértékben függ a ter­mészeti viszonyoktól, többek között — az időjárástól. Kü­lönösképpen vonatkozik ez a növénytermesztésre, és közvet­ve az állattenyésztésre is. Pa­raszttestvéreink hozzászokhat­tak, hogy a mezőgazdaságban vannak jó és rossz évek. Ki gondolt volna arra az idén nyolc hónapon keresztül, hogy a tizedik hónapban azért kez­dünk sírni, hogy miért nem esik már az eső. Ennyire sze­szélyes volt az időjárás. És ez mindig így is lesz. Ezen mi emberi erővel egyelőre még nem tudunk változtatni. Egyébként az idei országos át­lagtermés kenyérgabonából — 12 mázsa körül van. Ezt még nemrégen országos rekordként ünnepeltük. De közben fejlő­dött mezőgazdaságunk, volt egy jó évünk, majd egy még jobb, a múlt esztendő pedig tényleg nagyszerű volt ilyen szempontból, és most, hogy visszapottyantunik egy fokkal, az öt vagy hat évvel ezelőtt rekordként ünnepelt országos átlageredményt elkeseredetten vesszük tudomásul. (Folytatás a 2. oldalonj ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom