Nógrád. 1970. október (26. évfolyam. 230-256. szám)
1970-10-06 / 234. szám
A pártkongresszus tiszteletére Mennyit ér a szó Szántanak, vetnek és lassan végeznek a cukorrépa betakarításával is, hogy aztán megkezdjék a sárgára érett kuko- ri lacsövek törését. A szokottnál nagyobb az őszi igyekezet a tolmácsi Lökösvölgye Termelőszövetkezet tágas határában. Mindennek oka, hogy két hete versenyre hívták a mezőgazdasági üzemeket. A tolmácsi majorban a .silóJózsetf nem titkol ja szándékukat: — Versenyben vagyunk, és nyerni szeretnénk. A szövetkezet, de mi is. Mutatja a papírt, amelyben a szövetkezet vezetősége arról értesíti, hogy 500 forint prémiumot kap, ha a vállalt határidőre elvégzi a munkát. Azt mondja, mindén traktoros kapott ilyen „üzenetet”. A vatekintély miatt is — tréfálkozik az üzemegység-vezető. Csak az imént szállt le kis motorjáról. A határban sokfelé dolgoznak, gyalogszerrel soha nem érné utol az embereket. Kinn volt egészen az erdő alatt, ahol a traktorok járják a földet. — Reggel még két DT szántott, de az egyiket bevittük a javítóműhelybe. Nap közben szállít, éjjel pedig szánt a két traktoros Sági József és Győri József Közben Rózsa István tovább beszél: / — A répánál már másodszor járok. De nézzük a szántás, a vetés minőségét is. Ha verseny, hát legyen verseny — szögezi le sokatmondóan. A majorban, a répaföldön, a vasútállomáson mindenütt Vass József elnök és Máié János főagronómus nyomában járunk. Egész nap úton voltak, sóira látogatták a munkahelyeket. Elégedettek voltak a látottakkal. A traktorosok, az asszonyok, a fogatosok mind, mind dolgoznak. Vass József, az elnök, tudott a lánctalpasról, amely az erdő alatt abbahagyta a munkát. — Reggelre dolgozni fog — mondja a tőle megszokott nyugalommal. — Éjjel-nappali ügyeletet szerveztünk, a gépszerelők 100—100 forint célprémiumot kapnak, ha a hibás gépet azonnal helyrehozzák. Turányi János és Birszki István traktoros az asszonyok munkáját könnyíti a répaföldön. A kiemelőkések élét gyorsan elveszi a száraz, kemény föld Koppány György felvételei — Nem mondom én azt, hogy reggel egészen friss az ember. Egy dupla fekete, és aztán megyünk — magyarázza Sági József. — A gépeket meg rendszerint vasárnap hozzuk rendbe. Olyankor úgyis előbb fejezzük be a munkát, mivel hogy pihenőnap volna. .. Egy ideig azért csak nem pihennek a traktorosok. Győri csinálniuk, bizony alaposan kivenné erejüket a száraz, kemény fold. Jó a termés, 250— 300 mázsás cukorrépahozammal számolnak. Ott szorgoskodik az asszonyok között Adamó Andrásné, az üzemegység-vezető felesége is. — Foglalkoztatni kell az asszonyt a cukor... no meg a A szervezettség, az anyagi érdekeltség széles körű alkalmazása nem ad okot a nyugtalanságra. Mindenki ismeri feladatát, tartják azt az ütemet, amelyet a tervekben meghatároztak. Befejezték a silózást, csaknem 300 hold készen áll a vetésre, s ugyanilyen területen már földben van a búza. Bizonysága ez annak, hogy a tolmáosiak szava sokat ér. Az elnök, a főagronómus, a traktorosok, a fogatosok, az asszonyok mind azon vannak, hogy állják a versenyt. Teljesítsék, amit. ígértek. Vincze Istvánné zás utolsó nap ad munkát az embereknek. Győri József és Sági József nap közben kukoricaszárat, répalevelet szállít a Zetorral. Sötétedéskor megszántják a földet a búzának. A gépek lámpája késő éjszakáig ott vibrál a földeken. — Tegnap rüvidebb volt az éjszakánk. Éjfél, vagy egy óra lehetett, hogy bejöttünk. Reggel meg itt folytattuk — mondja Győri József. De jön már közelebb Sági József is. Az egybefolyó nappalokról, éjszakákról, a gépek javításáról, a traktoros teljesítő képességének határáról esik szó. sárnapi műszakokat külön díjazzák. Győri József a legszorgalmasabb traktorosok közé tartozik, bizonyára most is állja a szavát. A rétsági üzemegységh^i már betakarították a cukorrépát, de a bánki határban még kint van a termés egy része. Az asszonyok azonban nagyon igyekeznek. Reggelenként valósággal ellepik a répaföldet, s dolgoznak egészen estig. Az idén a szövetkezet vezetősége könnyített munkájukon. Két gép jár az asszonyok előtt, kiemeli a répát. Ha mindezt maguknak kellene A répafölddel szemben, az út túlsó oldalán már előbbre tartanak. Két traktor tárcsát vontat, nyomukban sűrű porfelhő száll. A táblába délután búzát vetnek. Még beszélgetünk, amikor az úton egymást érik a répával megrakott szekerek. Rét- ságra tartanak, a vasútállomásra. A fogatosok 1,50 forintot kapnak minden mázsa répáért és 1,80 forintot a répalevél mázsájáért. Megpróbálják megrövidíteni az utat, a répaföldön, a vasútállomás, meg a majorok között. Mindezt Rózsa István, az ellenőrző bizottság elnöke magyarázza a vasútállomáson, ahol az átadás rendjét, a répa minőségét ellenőrzi. A szekér, amely mellett állunk, Súlyán Andrásné répáját hozta. Nemcsak Varga János, a cukorgyár átvevője, az asszony is elégedett a terméssel. Parcelláján 100 mázsa répa termett, s úgy számol, kap érte 150 kiló cukrot, Harcos képviselők Alkus József, a kitűnő humorú és olykor sziporkázóim szellemes újságíró, a Népszabadság vasárnapi glosszájában a többi között így ír a parlament üléséről: „Ha... megpróbálnám összeszámolni, hogy a felszólalók a tervjavaslat vitájában ez alatt a húsz óra alatt mennyi állami támogatást, pluszpénzt kértek szűkebb hazájuk részére, akkor levethetném a cipőmet, mert a számoláshoz a lábujjamra is szükségem lenne, vagy inkább elektronikus számológépre...” stb. Majd alább: „...sok képviselő milyen harcosan képviselte választókerületének érdekeit; még ezt is kellene építeni, meg azt is, de legfőképpen pénzben kifejezett állami támogatásra volna szükség.” Volt, aki milliárdokat kért városa részére. Alkus ebből arra következtet, hogy rajta kívül mások is voltak a Parlamentben, akik nem tudnak számolni. „Az egyik felszólaló korholta is képviselőtársait azért, hogy a szűkebb hazájuk nevében elmondott sérelmek és kérelmek még a törvényhozói munka régebbi gyakorlatának emlékeit őrzik, nevezetesen, hogy ki tud többet kiharcolni megyéjének. S hogy ezt a felfogást ideje volna megváltoztatni, Hát kérem, ez attól függ” — írja a továbbiakban. Mert „ha most olykor túlzott követelésekkel állnak is elő, még mindig jobb mint amikor a képviselők csak méltattak és bólogatták.” Ezzel ón is egyetértek, ennek ellenkezőjét senki nem is állította. Árkus írásából azonban másféle következtetések is adódnak, felmerülnek bizonyos problémák, sőt rejtélyek. Éspedig: Ha egy újságíró nem tud számolni, áttol még lehet kiváló újságíró, mint ahogyan Árkus József is az. De ha egy országgyűlési képviselő nem képes belátni, hogy tíz forintból nem lehet tizenegyet költeni, az lehet-e jó képviselő? Ha a pluszpénzeket követelő képviselők ,,harcosan képviselték választókerületük érdekeit”, akkor azok a felszólalók, akik nem a saját választókerületük gondjaival hozakodtak elő, vagy akik fel sem szólaltak, azok nem harcos képviselők, és nem is képviselték választóik érdekeit? Nem értem, mi jő van abban, ha egy képviselő irreális követelésekkel áll elő a Parlamentben. Miért jobb ez ahelyett, hogy hallgatna? Kinek jó fez, ha egy-egy képviselő felszólalása nyomán az derül ki. hogy köz- gazidasági ismerete hiányos? És máért kell éppen Árkus Józsefnek fenntartással fogadnia, amikor valaki szót emel az olyan képviselői attitűd ellen, amely csak lokális érdekekre van tekintettel, amelyik egy várostól vagy megyétől nem látja az országot? Nem gyanúsítom Árkus Józsefet azzal, hogy elvszerűen menlevelet ad az országgyűlésben a „kaparj kurta” önző és kétes értékű gyakorlatának, noha cikkének belső logikája alapján ezt joggal tehetném. Mindenesetre nem kellene erőszakot elkövetni a tényeken, ahogyan ő ezt megtette megyénk országgyűlési képviselőjének felszólalását magyarázva, olyasmivel inszinuálva őt, amely már több mint újságírói lelemény, s alig kevesebb egy logikai bukfencnél. (V. ö.: Húsz óra c. cikkének fináléja!) Bevallom, nekem nem imponál a szemellenzős vagy túlzott követelésekkel fellépő képviselő. Kérem, ne vegyék ezt az országgyűlés iránti tiszteletlenségnek, de igen jót nevettem, amikor az egyik felszólaló kért a városnak egy gyárat, mindjárt meg is mondta mibe kerül: kétmilliárd forint., egy fillérrel sem több, nem is kevesebb. Mi az a rongyos kétmilliárd? Az csak nem pénz? ... Dehát kitől követelhetünk? Önmagunktól! De reálisan, mindig szem előtt tartva a kisebb és nagyobb közösségek, végső soron az egész nép érdekeit és anyagi erőforrásaink valóságos határait. Ne akarjunk egymás rovására előnyökhöz jutni sem a tanácsokban, sem a Parlamentben. Mert bárhogy is nézzük, az ilyenféle törekvés erkölcsi tengelye az individualizmus, még akkor is, ha ez közvetlenül nem nyilvánvaló. Az országgyűlési képviselő akkor dolgozik jól, ha szűkebb pátriájának érdekeit az egész nép érdekeivel összhangban képviseli. Értelmetlen dolog az irrealitást megdicsőíteni, harcosságnak minősíteni. Márcsak azért is, mert a Parlamentben sem, a képviselők többsége esetében nem ez a jellemző. Ügy gondolom, hogy Árkus Józsefnek szerte az országban, de itt Nógrád megyében, a helyi és országos érdekeket reálisan egyeztető képviselői magatartást módjában lenne konkrét eredményeiben is tanulmányozni. Olyan képviselők gyakorlatában, akik számolni is tudnak! A többi között és mindenekelőtt az általa aposztrofált „egyik felszólaló”, gyakorlatában. K. I. így élnek a munkáscsaládok (lII.) Három generáció egy Sédéi alatt A fiatal házasok általában idegenkednék attól, hogy a szülőkkel együtt lakjanak. Ha az önálló otthont nem tudják azonnal megteremteni, néha az is vitára ad okot, hogy a férj, vagy az ifjú feleség szüleihez költözzenek. Az ck többnyire nem a saeretetlenség, inkább az önállósodás vágya. Szeretnék az életüket úgy berendezni, s olyan életvitelt kialakítani, ami egyéniségüknek és igényeiknek leginkább megfelel. Tartanak attól, hogy elképzeléseiket — a szülőkhöz alkalmazkodva és véleményüket tiszteletben tartva — nem tudják megvalósítani. Együtt könnyebb Pedig sok előny rejlik abban, ha az idősebbek és a fiatalabbak egy fedél alatt élnek. Ennek Dancsok József villanyszerelő a megmondhatója, aki feleségével négy évvel ezelőtti házasságkötésük óta is együtt él a szülőkkel. — Itt Nagybatonyban van egy szép családi házunk — mondta. — Három szoba van benne, egyet utólag toldottunk hozzá, hogy kényelmesen elférjünk. Egy szobát a szülők, egyet mi, egyet pedig közösen használunk. Az építkezéshez nem vettünk fel kölcsönt, ami kellett hozzá, azt kiszorítottuk a fizetésből. A lakást szépen berendeztük, igazán nem lehet okunk a panaszra. .. Nem szorul magyarázatra, hogy mennyire kedvező az együttélés, ha a kölcsönös megértés szálai is összekötik. A „mama” mindig otthon van. szinte az összekötő szerepét tölti be a családtagok között. Ha férje reggel száll le a bányába. a fiatalasszony talán délután ölti magára a munkaórákban tér haza. Ő az állandó, mindig megtalálható, aki a családtagok életritmusa közötti hézagokat betölti, akihez mindig igazodni lehet. Számúikra messze tűnt az idő, amikor az együttélést a kényszerűség diktálta és elviselhetetlen körülmények között hat-nyolc tagú munkáscsaládok szorongtak egyetlen szobácskábán. Ez a mai „nagy család” lazább szerkezetű, szellősebb, szabadabb együttes, amit nem a szükség, hanem — a vérségi kötelékeken kívül — az egymásra utaltság felismerése és az összetartozás érzése fog egybe. Dancsok József a Budapesti Harisnyagyár nagyhátonyi üzemének karbantartó villanyszerelője. Ügy beszélgettünk, hogy közben csak egy cigaretta elszívásának erejéig szakította félbe a munkát. Éppen egy üzemzavart igyekezett elhárítani a festődében. Gyakorlott kézzel dolgozott a kapcsolótáblán, bemászott a beindulni nem akaró hatalmas centrifuga alá, keresve a hibát. A kapcsolótábla alatt — A vegyesiparinál szabadultam — mondta magáról. — Ide a harisnyagyárhoz a bányától jöttem át. Itt dolgozik a feleségem is, akinek korábban nem volt munkahelye. Most csoportvezető a formá- zóknál. Hogyan élünk? — ismételte elgondolkozva a kérdést. — Jól. Bér feleségem az egyik műszakban, én a másikban dolgozom. Hát, így bizony keveset vagyunk együtt. Van egy hároméves kisfiúnk, aki óvodába jár. Egyelőre több gyereket nem is akarunk, majd talán később... Elégedett ember Dancsok József. Nem alaptalanul. Még csak huszonhét éves, de már mindazt elérte, amihez korábban sokszor fél emberöltő sem volt elég. Keresete miatt nem kell szégyenkeznie a hasonló korú és képzettségű emberek között. Fizetése túlóra nélkül eléri a kétezer-hatszáz forintot, s mivel gyakran munkaidő után is benn kell maradni, a túlórapénzből bizonyára bőven telik a zsebpénzre. Felesége is keres 1500 —1600 forintot. Ha nem adódik nagyobb kiadás, havonta 1000—1500, vagy akár kétezer forintot is félre tudnak tenni a takarékba. kicsivel és kocsival í — Mire gyűjtenek most? — kérdeztem. — Még nem tudom — válaszolt. — Jó az, ha van egy kis tartalék, amihez akármikor hozzányúlhat az amber. Most ugyan nem sok van a takarékkönyvben, hiszen az építkezés, meg a berendezkedés sok kiadással járt. Ebből kocsit még nem lehetne venni. Nem is gondoltunk még erre. De nincs kizárva, hogy néhány év múlva egy kis Trabanttal gördül ki a család az udvarból. .. Három generáció él egy fedél alatt Dancsokéfcnál. A szülők, akik megnyugvással figyelik a fiatalok gyarapodását, míg életük anyagi gondok nélkül, kiegyensúlyozottan, nyugodt mederben folyik. A fiatalok, akik dolgos munkájukkal megtalálták boldogulásukat. És a kisuno- ka. aki bizonyára az egész család szemefénye... K. S. ruhát, Dancsok József pedig a , ..........—■ "■■■■■■ ——........— ■ f árasztó túlórák után az esti NÓGRÁD — 1970. október 6., kedd 3 i
