Nógrád. 1970. október (26. évfolyam. 230-256. szám)
1970-10-25 / 251. szám
Veled is megtörténhet. Ma neked, holnap nekem. Egyszer fent, másszor lent. — tartja a közmondás. Aki az üzletben olyan árut ad el, aminek már lejárt a szavatossági ideje azzal könnyen megtörténhet, hogy a piacon rothadt gyümölcsöt sóznak a nyakába. Aki lekezeli az ügyfelet, másnap talán más helyen — saját maga is kilincselni kényszerül. Egyetlen ingerült szó az üzletben, az utcán, a munkahelyen, vagy bárhol az apró kellemet- »enségek és bosszúságok egész lavináját indítja el, amely végül visszakanyarodhat a kiinduló ponthoz, ahhoz, aki először rúgta fel az emberi együttélés íratlan szabályait. A bűvös kör többnyire bezárul. .. Eddig csak a vasutat tartottam kivételnek, amelynek zökkenőit, a kocsik gyakori zsúfoltságát és elhanyagoltságát, a vonatok késését éppen azok érzik legkevésbé, akik erre leginkább — ha másként nem is, csupán áttételes módon — rászolgáltak: a vasutasok. De a napokban egy epizód rácáfolt erre a feltételezésre. A vasutas vendégszállóban éjszakáztam. Éjjel fél kettő tájban a szoba üres ágyára vendég érkezett. Fölocsudva az álomból kopogtatására kicsit bosszúsan nyitottam ajtót. — Élnézést kérek a késői zavarásért — mentegetőzött fojtott hangon a vasutas, s közben idegesen meg-megrándult az arca, — Sajnos, két órát késett a vonatom... —is J. T. Selmeczi: Tárlaton Modern szülő (Ahogy némely lány elképzeli) — Aim, figyuzz i8e! Szeretnék komolyan dumcsizni veled. — Figyellek. Beszélj, kislányom. .. — Férjhez akarok menni.,. — Semmi akadálya. Tizenhat éves vagy, igaz, hogy még tanulsz, szakmád sincs, de ez nem számít. Menj. — Meg sem kérdezed, hogy kihez? — Gyermekem, ne légy csacsi. Én bízom benned. Jó anyád úgyszintén. Modern szülők vagyunk, minket nem érdekel, mikor, hogyan és kihez megy férjhez a mi aranyos, édes. kislányunk, életünk bogara, szemefénye... — Tényleg nem vagytok kíváncsiak? — Hát, ha nagyon okoroda- megmondhatod. Nos? —- Az Illéshez... — Van ízlésed. Csakhogy az Illés már komoly családatya. Két gyermeke van. Ez nem zavar téged? — Ja, ezt nem írta... — Azt hiszem, jobb, ha dobod az Illést... Ne bolygasd fel a családi életét. Ez nem méltó hozzád, Zsófikéin. Én nem így neveltelek téged... Válassz más férjet. — Jó. Legyen a Tivadar. — Legyen. Ki az a Tivadar? — Egy huligán. De isteni pofa. Ragyogóan táncol... — Ezenkívül mit csinál? Strapái ja magát valahol? — Szegénykét, a múlt héten rúgták ki egy gyárból. — Miért rúgták ki szegénykét? — Mert gyúlékony anyag mellett cigarettázott. Kicsit felgyújtotta a gyárat, de nem nagyon... Ezért rúgták ki. Mondd apa, van igazság a földön? — Nincs, Zsófikám. Tényleg nincs igazság a földön. — Jaj, most jut eszembe, hogy a Tivadar le van csukva. .. Őt azt hiszem mégsem várom meg. Férjhez megyek Lórihoz. Csuda klassz srác ez a Lóri. Igaz, sok nője van, de csak engem szeret. — A Lóri kicsoda, micsoda? — Hippy... — Szóval büdös neki a munka. Miiből él? — Szerelemből. Jaj, a múltkor azt mondta, hogy én nagyon jó vagyok nála. — Elhiszem. De ha ez a pasas „szerelemből” él, akkor téged ki tart el? — Majd te. — És a Lórit? — Őt is... Elvégre az apósa leszel. Kötelességed... Különben ne izgasd magad, na- oonta alig iszik meg fél liter konyakot. — Tudod mit? Tartsa el őt a mamája. Én inkább ruházom... Zoltai András Merjünk előbbre lépni Számvetésre készülünk négyéves munkánkról a társadalmi élet minden területén. Az ideológiai—kulturális élet területén talán egy fokkal nehezebb pontos mérleget készíteni, mint másutt, mert. az öntudat és a műveltség fejlődését nem lehet százalékokban kifejezni. Ezért a teljes igényű és pontos számvetéshez itt még további széles, körű eszmecserére van szükség. Indokolt újra átgondolni és megvitatni, hogy hol is tart Nógrádiban a szellemi élet fejlődése, milyenek adottságaink és milyen a légkör további, egészséges kibontakozáséhoz. E kérdésre csakis úgy lehet felelni, ha pártunk összpoliti- kájának kedvező megvalósulásából, megyénk gazdaságának és társadalmának dinamizmusából indulunk ki. A megye szellemi élete szempontjából is elsőrangú fontossággal bír, hogy az utóbbi időben sikeresen küzdöttük le sajátos megyei gondjainkat. Már most -reálisan kirajzolódik a kedvezőbb iparszerkezet perspektívája. Tervszerűen bővítjük a foglalkoztatás lehetőségeit. Szemünk előtt születik újjá Salgótarján és rohamosan fejlődik Balassagyarmat. Teljesítjük a járási székhely-községek fokozott fejlesztésének programját. Megyénk mező- gazdasága — kedvezőtlen adottságaink ellenére is — bizonyítja életképességét. Szellemi, kulturális életünket is alapvetően ezek a tendenciák befolyásolják. Az iskolaügy tárgyi és személyi adottságai számottevően javultak, s úgyszintén — bár nem a kívánt mértékben — a közművelődésé. Kialakulóiban van — elsősorban Salgótarjánban — a rendszeres színiházi élet. Biztatóan alakul zenei életünk. A balassagyarmati irodalmi színpad országosan is elismerést váit ki. Egyre több tudományos igényű ülésszakot rendeznek megyénkben. Egymást követik a legkülönbözőbb kiállítások. Több éve működik a megyei pártbizottság oktatási igazgatósága, s egyre eredményesebben látja el a marxista—4end- nista képzés megyei központjának funkcióját. A megyében az utóbbi éveikben erőteljesebb lett a publikációs tevékenység és büszkék vagyunk, hogy már megjelent Nógrád talabb gerenációkból gyorsab- niegye történetének két köte- ban bővítsük, akkor átgondolteVA dolg°-k áltai-as es tabba mélyebben kell fel- politikai muveltsegenek fejlő- . désében is túlsúlyban vannak tognuijk a kommunisták szel- a pozitív jelek. térni, ideológiai tevékenységét. Emelnünk kell az ideológiai tevékenység becsületét. Elsősorban kommunisták, vezetők tevékenységének értékelésekor következetesebben kell figyelembe venni ideológiai felkészültségüket, tudatos törekvésüket szellemiségük gazdagítására. Alakítsunk ki olyan légkört, amelyben pártszervezetek. állami, társadalmi, gazdasági szervek még nagyobb felelősséggel kezelik területük szellemi, kulturális fejlődését. nmeiybeA a dolgozóit művelődési igényeinek, tudásvágyának felkeltése és erősítése eléri a méltó rangot. Párttaggyűléseken gyakrabban tűzzék napirendre a tagság műveltségének, eszmei-politikai látókörének értékelését. Nem elég sopánkodni, ha itt—ott csak kedves mosolyra telik _ említett törekvéseink nyugtázására, türelmesen, de lankadatlanul kell harcolnunk a következetesen marxista— leninista gondolkodási mód és szemlélet szilárdításáért, az ideológiai tevékenység szerepének helyes megítéléséért. Ez további előrehaladásunk fontos előfeltétele. K? erekasztal-konferenci- án vettem részt, ahol az ifjúság problémáiról, magatartásának, törekvéseinek értékeléséről beszélgettünk. A társaság legidősebb tagja voltam, ezért jó korán felvérteztem magam különféle bölcs meggondolásokkal, türelemmel, és többször elismételgettem magamban a nagy francia gondolkodó, Joubert megállapítását is: „Az emberben csak fiatalkori érzelmei és öregkori gondolatai jók.” Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelyik a „fényes szelek” fújdogálása idején, szent elszánással vallotta: „holnapra megforgatjuk az egész világot”. Mindenütt ott voltunk, ahol a múlt árnyait kellett kergetni és a jövő útjait egyengetni, sokszor bizonyítottuk, különösen az első esztendőkben, hogy éhes hassal is lehet himnuszt énekelni. Jelszavunk volt: „Inkább elkopni, mint berozsdásodni!” S most mégis azt kell tapasztalnunk, hogy a nemzedéki ellentét talán még türelmetlenebbül jelentkezik a ma tizenévesei és közöttünk. mint bármikor a múltban. Jean Piaget genfi pszichológus abban találja meg ennek a nemzedéki szembenállásnak a magyarázatát, hogy korunkra egyre inkább a gerontokrácia, az öregek uralma a jellemző. Az életkor meghosszabbodása, és az iskolázás korhatárának kitolódása még csak erősíti az „elöregedést”. Az országos népművelési konferencián az ELTE KISZ-szervezetének titkára tytfsáPKapi jegyzet „A Tüzet ne hagyjátok kihalni" hangot is adott türelmetlenségének, és azt követelte, hogy az öregek hagyják dolgozni a fiatalokat. Mert igaz ugyan, hogy a szocializmus ruháját az öregek szabták, de ebben a ruhában a fiatalok fognak járni, és így nem mindegy nekik, hogy ez a ruha milyen lesz. Az én vitapartnereim is hasonló élességgel fogalmaztak, és mert kétségtelen; a ma fiataljai széles körű ismeretekkel rendelkeznek, Ady Endrét vonultatták fel igazuk követeként, mondván: „Busább az ifjú magyarnál nem lehet, / Mert él basák és buták közepette, / Mert hiába lett acélból itt a szív, / Szép ember szívként szikrázni ha akar: / A honi rozsda megfogta, megette.” Kinek van hát igaza? Tényleg annyira nyomasztó az idősebbek közhangulat feletti uralma? Olyan görcsösen ragaszkodnak szellemi és gazdasági pozíciójukhoz, hogy a fiataloknak nem jut tér, ahol képességeiket méltán gyümölcsöztethetik? Vagy azoknak van igazuk, akik a nemzet és a szocializmus ügyét is veszélyeztetve látják és Petőfivel együtt felteszik a kérdést: „Lesz-e gyümölcs a fán, melynek nincs virága? Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága?...” Mert bizony igaz Petőfi dorgálása kora ifjúságával szemben a ma fiataljaira is. „Szivetek, mindig nyílt ajtajú palota, / Tódulnak, tódulnak seregestül oda / Víg, zajos vendégek”, — az idegen „módi” követése divatban, viselkedésben, a nyugati életforma bávatag, minden kritika nélküli dicsérete, saját értékeink méltatlan lebecsülése árulkodik erről. Az áldozatos hazaszeretetet. a köz önzetlen szolgálatát ma is gyakran szorítja háttérbe az önérdek. Szükség van, nagyonis nagy szükség van mind a két „fél” álláspontjának felülvizsgálatára! Az idősebbeknek nem szabad megpihenniük babérjaikon. Az élet dialektikája azt követeli, hogy a tegnapból jőve fáradhatatlan fiatal szívvel meneteljünk a holnap felé. Tudomásul kell vennünk a régi pedagógiai igazságot: a gyerekeknek nagyobb szükségük van példaképre, mint bírálatra. Valahogyan a Benjámin László által megfogalmazott „Éveink múlása” higgadt tanácsa tehet az iránymutató: „Türelmes bölcsességgel, végül is / az ember megleli az élet legfőbb mértékét: a tettet, / s ha tetteivel méri életét, I s ha vannak tettek, hogy méresse bátran — / nem gyötri az évek fogyatkozása többé,” Az ifjú nemzedéknek pedig meg kell szívlelnie: szabadságunk, ha bölcsen értelmezzük, csak önkéntes engedelmeskedés az élet egyetemes törvényeinek. Ady Endre, aki az „ifjú szívekben” remélte, hogy tovább él, elsősorban a fiatalságtól kérte, hogy a haladás tüzét ne hagyják kialudni. Helyes, ha kritikus szemmel nézik a világot, de ne csak az eszüket, egyre szélesülő tudásukat vigyék bele a munkába, hanem a szívüket is. Akkor majd nem állásuk lesz, hanem hivatásuk, amelynek áldozatos munkásai lesznek még akkor is, ha anyagiakban talán egy más állásban többet keresnének. A nemzedéki ellentétek ^ csökkennek, ha belátjuk: az ifjúságot nemcsak az évek száma jelzi. Vannak fiatal szívű öregek, és vannak koravén, elfásult fiatalok is. Helyesen akkor gondolkodunk. ha a költővel együtt feltesszük a kérdést: Mi dolgom? és vele együtt válaszolunk: „Mint csepv a folyamba, 7 olvadok hömpölygő koromba, 7 végzem, amit kimért, / szolgálva magamat — s az ország, / a nép. az emberiség harcát ! az örök életért.” Csukly László Joggal vetődik fel a kérdés; elégedettek lehetünk-e ideológiai, kulturális életünk fejlődésének ütemével? Elmaradottságunkból abszolút értelemben sokat sikerült faragnunk, s a kulturális forradalom egyre nagyobb mélységben szánt Nógrád megyében. Mégis vannak, mégpedig nem lebecsülhető gondjaink. Nem titok, hogy továbbra is vannak területek, amelyeken pozícióink — több más megyével valló összehasonlításban — nem kedvezőek. Az elkövetkező évek feladata legyen, hogy felzárkózzunk, mert megvan a veszélye annak, hogy néhány év múlva gyengeségeink hatványozottabban jelentkeznek majd, s társadalmi, gazdasági fejlődésünket is fékezni fogják. Elüthető, hogy viszonylagos elmaradásunk tüneteinek leküzdésében. fontos szerepet kap gazdasági fejlődésünk. Tulajdonképpen éppen a sokoldalú gazdasági folyamatok, a megye anyagi fejlődése vet fel sok olyan igényt, amelyek megoldása elképzelhetetlen szellemi életünk intenzivebb, gyorsuló kibontakozása nélkül. Szembe kell nézni a valósággal: a megye régi üzemeinek technikai adottsága eddig olyan műveltségi állapotot alakított ki, amely ma — amikor a korszerűbb" iparszer- kezet körvonalai már szinte tapinthatók — nem feleinek meg a követelményeknek. Falun olyan ponthoz érkeztünk, amikor egyrészt a termelés korszerűsítése, a modern eljárások szélesítése, másrészt a fiatalok arányának növelése szükséges. A megye számára továbbra sem közömbös szakemberellátásunk helyzete. Tapasztalataink szerint elsősorban a nógrádi származású értelmiség találja meg itt legjobban a helyét, mégis egyetemi hallgatóink száma kevés, iskoláink számottevő része nem megfelelően készíti elő a fiatalokat az egyetemi továbbtanulásra. S bár ez nemcsak nógrádi probléma, de éppen a felsoroltak következtében talán mi erősebben érezzük, hogy a gazdasági, társadalmi fejlődés és a tudati, gondolkodásbeli fejlődés között a tűrhetőnél nagyobb a szakadás. Ennek csökkentését, majd felszámolását az elkövetkező évek egyik legfőbb pártpolitikai feladatának kell tekintenünk. Mindehhez azonban javítanunk kell sok elvtársunk szemléletét. Viszonylag gyakran találkozunk olyanokkal, akik félreértik az anyagi fejlődés elsődlegességét és mechanikusan szembeállítják a tudatival. Nehezen fogadják el azt az igazságot, hogy a dolgozók tudásszintjének, ideológiai tisztánlátásának nemcsak egyszerűen követnie kell gazdasági fejlődésünket, hanem aktívan elő kell segítenie és ezen kell munkálkodnunk, mert az első számú politikai érdekünk. Nehezen érzékelik, hogy ma az ideológiai front, az osztályharc frontjai között kiemelkedő szerepet kap. Pedig az utóbbi 2—3 év egyértelműen bizonyítja, hogy nem szabad háttérbe szorítani a tudati motívumokat, hogy szükséges az anyagi, politikai és eszmei ösztönzők helyes, szocialista arányainak betartása, erkölcsi, politikai normáink egységes értelmezése, széles körű terjesztése és betartása. A párt vezető szerepe is nagyobb aktivitást tesz szükségessé az ideológiai-kulturális területen. Ha lenini szellemben fogjuk fel a párt irányító, vezető funkcióját az élet minden szintjén, ha azt akarjuk, hogy tudatosan, mind többen és teljesebb meggyőződéssel kövessék pártunkat, hogy sorainkat a fiaNem szabad megfeledkeznünk arról, hogy szellemi életünknek vannak bizonyos értelemben „belső” tartalékai. Ezek között a leglényegesebb, hogy nehezen sikerül egységes felfogásban megvalósítani sok egészséges és megérett célkitűzésünket. Ma még sajnos, a sokszínűség, a változatosság nem annyira a nagy feladatok gyakorlati megvalósításában, mint inkább a különböző értelmezésében nyilvánul meg, amit nem lehet üdvözölni. Nem akármilyen szellemi élet felvirágzásán dolgozunk, hanem következetesen szocialista ^ hatásún, amelynek alapvető mércéje; mennyire hatékony a dolgozó emberek tudatformálásában. Tökéletesen igazuk van azoknak, akik az elmúlt hónapokban taggyűléseken és pártértekezdeteken szenvedélyesen igényelték, hogy szellemi, kulturális tevékenységünk határozottabban forduljon a tömegek művelődése felé, azt szolgálja. Ennek érdekében a jövőben tudományos alapossággal kell megvizsgálnunk a különböző rétegek műveltségi szintjét s ennek megfelelően tervezni tevékenységünket. Ügyszintén szükség van a népgazdasági igények pontosabb megállapítására, biztonságosabb támpontok kialakítására közoktatásunkban — elsősorban középiskoláink esetében. Kulturális tevékenységünk színvonalát egyes — műveltségben elmaradott — rétegekhez nem leszorítanunk kell, hanem fokozatosan, de következetesen átgondolt tervek alapján ezek műveltségét is növelni. Nem az ORI-műsorok kétes értékű vezető helyét kell erősíteni, nem az amúgy is nehezen tartalmasodé műsorpolitikánkból kell engedni, hanem tudatosan valamennyi művelődéssel foglalkozó állami és társadalmi szerv egységes törekvéseivel kell igyekeznünk igazi, szocialista kulturális értékek tömeges befogadásához szükséges lehetőségek, igények kialakítására. S ugyanígy közoktatási koncepcióink kiépítésénél ne elégedjünk meg az itt- ott még prakticista módon értelmezett „rendelésekkel”, hanem merjünk ezeknél mesz- szebbre nézni. Az előttünk álló évek minden bizonnyal Nógrád további rohamos átalakulásának, évei lesznek. Ez a folyamat azonban csak úgy lehet teljes, ha szellemi, tudatformáló munkánk lépést tart a gazdasági és társadalmi fejlődéssel. Lehetőségeink e téren is adottak s rajtunk múlik, hogy kihasználjuk-e ezeket. Havas Péter a megyei pártbizottság titkára NÓGRÁD — 1970. október 25., vasárnap 7
