Nógrád. 1970. október (26. évfolyam. 230-256. szám)

1970-10-23 / 249. szám

Elkészült a jövő évi költségvetés Ülést tartett a KISZ Nóg­rádi megyei végrehajtó bizott­sága tegnap a délelőtti órák­ban a megyei pártszékház vb- termében. Az ülésen első na­pirendi pontként megvitatta és jóváhagyta a Végrehajtó bizottság a KISZ megyei bi­zottsága és alsóbb szerveinek jövő évi költségvetésre vo­natkozó javaslatot. Ugyaneb­ben a témakörben hárompon­tos határozati javaslatot fo- gadott el a végrehajtó bizott­ság. Ebben többek között megállapította, hogy a tag díjfizetéssel kapcsolatos mun ka nem elsősorban adminiszt­ratív, hanem politikai fel­adat. Ennek megfelelően a tagfelvételi és tagdíjmunká- val a jövőben sokkal alapo­sabban és folyamatosan kell foglalkozni. A jövő évi költségvetésen Hévül arra is határozatot hoz­tak, hogy ki kell dolgozni az elkövetkező öt évre szóló táv­lati gazdasági fejlesztési ter­vet. Ezt követően a végrehaj­tó bizottság meghallgatta és megvitatta az ifjúságpolitikai határozat feldolgozásának ta­pasztalatairól .szóló előterjesz­tést. Megállapította, hogy né­hány helyen még mindig csak anyagi kérdésnek tekintik az ifjúsági munka támogatását, amin a jövőben változtatni kell. De ugyanakkor a haté­konyabb mozgalmi munkában a KISZ-szervezetek házatáján is bőségesen van még tenni­való. Az ülés befejező részében az 1970. évi nyári vezetőkép­zés tapasztalataival foglalkozó jelentést tárgyalták meg. Még mindig gond, hogy a munka­helyek nem mindegyike enge­di el továbbképzésre a fiata­lokat, pedig az ifjúságpoliti­kai határozat nyomán egyre növekszik az ifjúsági vezetők szerepe és feladata. A köve­telményeknek csak úgy tud­nak eleget tenni, ha a fiata­lok állandóan gyarapítják tu­dásukat és vezetői készségü­ket. HÖGRÁD i* ■' '''o' . iCd Ifmtoiter 25 — november lt újabb szállítási akció Eredményes Tolt r rendkívüli fuvarozást műszak Mivel a vasút nem tudott maradéktalanul eleget tenni a népgazdaság fuvarozási igé­nyeinek, szükség volt arra, hogy az elmaradást a fuvaro­zó vállalatok segítsenek pó­tolni. Mindez jelentős felada­tot rótt a Volán Tröszt válla­lataira, így Salgótarjániban a Volán 2. sz. Vállalatira is, amit akikor még AKÖV-nek neveztek. Ez az esztendő sok gondot zúdított a dolgozók nyakába. A hosszú, hideg, csúszós te­let követte az ország keleti részében bekövetkezett árvíz, aminek elhárításában a dol­gozók derekasan kivették ré­szüket. Az árvíz elleni véde­kezésben húsz billenős, az azt követő helyreállításban öt billenős és tizenkét platós gépkocsi vett részt. Amíg a gépjárművek ott dolgoztaik, addig a megyében felkínált árukat nem tudták elszállíta­ni. Az igények kielégítésére október 10—11-én, valamint 17—18-án rendkívüli fuvaro­zási műszakot tartottak. Legfontosabb feladatuknak tartják az állami TÜZÉP-tele- pek tűzifával való ellátását, az útépítési program megva­lósításához szükséges anyagok kiszállítását, valamint a la­kosság részére a tüzelőanyag házhoz szállítását. Az előlbb említett követelményeiknek jó­részt eleget tettek. A Ipolyvi- déki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságnál mindkét vasár­nap több mint 50—50 gépkocsi fuvarozott. Az Eger—Salgótar­ján TÜZÉP Vállalat salgótar­jáni és szécsényi telepéről sok családnak vittek tüzelőanya­got. A kőbányák alacsony ter­melése miatt az Egri Közúti Építő Vállalatnak, valamint a Közúti Igazgatóságnak keve­sebb alapanyagot küldtek, mint amennyit gépkocsi-kapa­citásuk lehetővé tett. A rendkívüli fuvarozási mű­szakokban majdnem 30 000 tonnát juttattak el rendelteté­si helyére. A szombati napo­kon 300—300, vasárnaponként 230—230 gépkocsi volt mun­kában. Az áruk szállításában részt vett valamennyi ötton­nás és öt tonna feletti gép­kocsi, sőt a szombati napokon valamennyi öt tonna alatti kapacitású gépkocsit is be­kapcsolták a fuvarozásiba. A rendkívüli műszak sikeres tel­jesítését elősegítették a fuva­rozó vállalatok, köztük az Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldol­gozó Vállalat, valamint az Eg­ri Közúti Építő Vállalat. A megyében elmaradt szál­lítási feladatok elvégzése azonban nemcsak a 2-es sz. Volán kizárólagos feladata. A jövőben valamennyi teher­gépjárművet üzemeltető válla­latnak és szövetkezetnek be kell kapcsolódni a fuvarozási igények kielégítésébe. A 2-es Volán Vállalat dolgozói által végzett fuvarozási műszakok eredményei jó alapot adtak ahihoz, hogy az október 25. és november 1. között újra meg­rendezésre kerülő rendkívüli fuvarozási műszakokon a me­gye közületi és szövetkezeti gépkocsiparkja jó eredménye­ket érjen el. NAPTAR 1970. október 23:, péntek, Gyöngyike napja. A Nap kel: 6.14, nyugszik: 16.43 órakor. A Hold kel: 23.35, nyugszik: 14.12 óra­kor. Szeles idő Várható időjárás ma estig: fel­hőátvonulások, szórványosan ki­alakuló esővel. Mérsékelt, nap­köziben megélénkülő északnyugati, nyugati szél, hűvös idő. Várható legmagasabb nappali hőmérsék­let ma: &—13 fok között. — NEMZETISÉGI viseleti és használati tárgyak gyűjté­se folyik Alsópetényben és Nógrádon. Mindkét faluban az általános iskola helyiségei­ben helyezték el az egyre bő­vülő néprajzi nemzetiségi anyagot. KaffiarakiáHitás 'Salgótarjánban Szujó Zoltán és Molnár Béla ki­állítása október 25-én nyílik meg Salgótarjánban, a megyei József Attila Művelődési Központ klub­termében. A tárlatot, amely no­vember 6-ig lesz látható, Iványl Ödön festőművész nyitja meg. Szujó Zoltán, a Nógrád. megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vál­lalat grafikusa. Munkái szerepel­tek a budapesti vastutas képző- művészeti kör fővárosi és szolno­ki tárlatán, a Nógrád megyei képzőművészeti stúdió kiállításain, s a VI. északmagyarországi terüle­ti tárlaton Molnár Béla, az Egri Tanárképző Főiskola harmadéves hallgatója. Képei az egri országos diáknapok kiállításain és a Nóg­rád megyei képzőművészeti stú­dió tárlatain is láthatók voltak. — Kétnapos lóverseny lesz Salgótarjániban szombaton és vasárnap, a megyei lövészklub rendezésében. A Décsei Ferenc nevét viselő emlékversenyre eddig nyolc klub, köztük a Bp. Honvéd, az Újpesti Dózsa és a Központi Lövészklub küldte el nevezését. Nem lehet megkülönböztetni Néhány hete egy NDK­gyártmányú Jcályhacsempe- prést helyezitek üzemibe a rom- hányi cseré pkál ybagy árba n. Mivel a korábban öntési él-, járással készüli; csempék nem váltak be, sok volt a seJej-t, minőségük nem érte el a kéz­zel gyártott csempék minősé­gét, ezért a megrendelők nem szívesen vásárolták ezt a ter­méket; az új gépet is fenn­tartással fogadták. A prés azóta beváltotta a hozzátfűzött reményeket. Egy- egy műszakban 2—2500 síima csempét állít elő, amelyek „összeházasíthatok” a kézzel formázott kezdő-, sarok- és be­fejező csempékkel. Nem is le­het megkülönböztetni, hogy melyik készült géppel és me­lyik kézi munkával. A kézi formázott áru mennyiségét előreláthatóan megkétszere­zik, ha valamennyi sima kály­hacsempét géppel készíthet­nek. TITKA Maya Nicolescu ötlete nyomán írta: cs. Sebők Imre Horváth Tinin, rajzolta: Fel hí Tits! A Pénzügyit és Staámviteli Főiskola az 1971)72. oktaftá&i évre felvételi előkészítő tanfolyamot szervez Salgótarjániban Megfelelő számú jelentkező esetén Balassagyarmaton is. A tanfolyamra azok kérhetik felvételüket, akik munkaviszonyban állnak, középiskolai érettségijük vagy azzal egyenértékű középiskolai képesítő okleve­lük van. Kérhetik továbbá felvételüket azok is, akik nem rendelkeznek érettségi oklevéllel, de a PM Könyvviteli Tanulmányi Felügyelősége által kiállított képesített vagy ennél magasabb könyvelői képesítést igazolni tudnak. Jelentkezés határideje: 1970. november 15. Jelentkezés előre elkészített formanyomtatványon történik, melyhez csatolni kell az érettségi vagy szám­viteli képesítésről szóló oklevelet, továbbá 450.— Ft tanfolyamdíj befizetését igazoló postai csekkszelvényt. A jelentkezéssel kapcsolatos tájékoztatást, s a jelent­kezési lapot a megyei tanács vb pénzügyi osztályán, (telefon: 11-511 Varga Albert megyei számviteli fele­lős adja. Megalakult a Hazafias lÉégtfroat Tizenhat évvel ezelőtt, 1954. október 23-án ült össze a Hazafias Népfront alakuló kongresszusa. A népfrontmozgalom folytatójává vált a Magyar Front­nak, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontnak, s a Függet­lenségi Népfrontnak, ugyanakkor a múlttal szemben nem egyszerű folytatást jelentett, hanem valami újat: mindenek­előtt azt, hogy jóval szélesebb alapokon épült fel elődjeinél. A Hazafias Népfrontban nincs egyéni tagság; csatlakoz­hatnak hozzá mindazok a tömegszervezetek, társadalmi egye­sületek, politikai, gazdasági, kulturális szervezetek, amelyek a szocializmus építését magukénak vallják. A Népfront, mint mozgalom, összefogója, szervezője a széles dolgozó tömegek politikai, gazdasági, társadalmi aktivitásának. A mozgalom legfelsőbb szerve az országos kongresszus, folyamatosan pe­dig az országos tanács, illetve annak elnöksége irányítja a mozgalmi munkát. Az elmúlt másfél évtized tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a Hazafias Népfront eredményesen tölti be fontos po­litikai, társadalmi szerepét. — Elkészült az a szocialista szerződéstervezet, amelyet a Kohász művelődési központ kötött a 211-es sz. Mü.M. In­tézettel és a Malinovszkij úti Általános Iskolával. A kultu­rális szerződéskötés november 7-e tiszteletére jött létre. Versenyszerű rejtvényfejtés A balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ­ban működő rejtvényklub ok­tóber 26-án úgynevezett gya­korló összejövetelt tart a köz­pont klubhelyiségében. Ezúttal a résztvevők értékelik a legu­tóbbi pécsi rejtvényfejtési verseny tapasztalatait, s szó lesz a további tervekről. A rejtvényklub egyébként a következő versenyek előtt bő­víti a versenyszerű rejtvény­fejtéssel foglalkozó tagjai szá­mát, ezért felkérik a rejtvény­sport barátait, hogy kísérjék figyelemmel a klub tevékeny­ségét, rendezvényeit. Különö­sen a fiatal rejtvénybarátokra számítanak. — LOVASSÁGI SZAB- LYÁKKAL kardpárbajt vívott szerdán egy uruguayi mi­niszter és egy szenátor. Egy 1920-as törvény értelmében Uruguayban a „becsületbeli ügyek elintézésének” ez a for­mája változatlanul megenge­dett. ameddig valamelyik fél megsebesül. Javítják a gátakat A felmérések szerint még az idén 1,3 millió köbméter föl­det kell beépíteni a gátakba. A szamosi gátszakadásoknál, továbbá a Túr, a Kraszna és a Fehér-Körös mentén a ki- áradi víz visszavezetésére nyi­tott kapuk helyén már befe­jezték a gátak helyreállítását. A szolnoki Vízügyi Igazgató­ság dolgozói is jórészt begyó­gyították már a Tisza-gátak- nak azokat a sebeit, üregeit, amelyeket a hullámverés és a rohanó ár „harapott” ki a töltésekből. Honismereti aktivisták találkozója A megye honismereti aktivistái részére rendeznek továbbképzést október 25-én Salgótarjánban, a József Attila művelődési központ­ban. a tanácskozáson dr. Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa a helytör­ténetírás kérdéseiről tart elő­adást, majd dr. Molnár Pál, a Nógrád megyei Múzeumi szervezet, igazgatója a honismereti mozga­lom megyei tapasztalatairól és a további feladatokról szól. Dr. sza­bó Béla történész a honismereti mozgalom tízéves évfordulója al­kalmából a Budapesten tartott konferenciáról számol be a hon­ismereti aktivistáknak. — DÍSZELŐADÁS kereté­ben mutatják be november 5-én Salgótarjánban a fiatalok életéről szóló Nagykorúság című szovjet filmet. Az ünne­pi bemutatón a hazánkban tartózkodó szovjet filmdelegá­ció tagjai is részt vesznek. — Még az év végén megkez­dődik, s a tervek szerint 1972. szeptember elsejére befejező­dik a balassagyarmati új fiú- kollégium felépítése. Mint is­meretes. az építkezésre a kol­légium régi épületének fa­gombásodása miatt kerül sor. — Október 22-ig harmincán jártak a szocialista és kapita­lista országokban üzletkötő körúton, valamint tapaszta­latszerzés céljából a salgótar­jáni öblösüveggyárból. —s LORD CARRINGTON brit hadügyminiszter szerdán egy katonai intézmény mun­katársai előtt panaszkodott, hogy a brit hadsereg súlyos létszámhiánnyal küzködik, mert képtelenek elegendő ön­kéntest toborozni. — Hatszáz fiatallal többen tanulnak az idén nemzetiségi nyelvet a rétsági járás nem­zetiségi jellegű községeiben, mint 1968-ban. Két községben német, másutt szlovák nyelv- oktatás folyik, tantervi, illet­ve szakköri munkában. — A salgótarjáni síküveg­gyárban is bemutatták a Hon­védelem a hazáért című ki­állítást, amelyet az MHSZ Nógrád megyei vezetősége rendezett. Káposztaszüret Dej táron Befejezték a gabonavetést a dejtárí József Attila Ter­melőszövetkezetben. A rozsot már korábban földbe tették, a mag szépen kelt, a növény jól bokrosodik. A vetési mun­kálatokkal párhuzamosan tör­tént az 50 hold káposzta beta­karítása is. Szervezett, gyors munkára volt szükség, hiszen naponta égy-két vagon ká­posztát szedtek. A termés egy részét a MÉK-vállalatnak, másik résizét saját savanyító­üzemükbe szállítja a szövet­kezet. A dejtáriuk a sava­nyúság értékesítésére kötöttek szerződést az idén a FÜ~ SZÉRT-tel. — TANKERÜLETI NAPLÓ 1862-ből. Bokor községben megtalálták egy 1862-ben megkezdett úgynevezett tan­kerületi naplót, amely ma­gyar és szlovák nyelven író­dott, és Bokor, illetve a kör­nyező falvak kulturális életé­ről sz/ól. NÓGRÁD a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megye. Tanács lapja. Főszerkesztő- GOTYAR GYULA, szerkesztőség: Salgótarján, Petöti a L Telefoni 22-M. 22-95. 22-96, 22-97 Főszerkesztő- 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal; Salgótarján, Petőfi r , ■ Telefon- to-29 Terjeszti: a Mar var Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgó­tarján. Petőfi u. X, Felelős vezető: PAPP GVORGX igazgató. Index-szám: 25OT2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom