Nógrád. 1970. október (26. évfolyam. 230-256. szám)

1970-10-20 / 246. szám

Tűzoltó Dózsa—Mizserfa 1:0 (0:0) BEAC-pálya, 100 néző, v.: Bauer. MIZSERFAl BÁ­NYÁSZ: Kovács F. — Tőzsér, Kakuk, Sarkadi — Molnár, Radies — Lászlók, Géczi, Su- sán, Szabó, Angyal. EDZŐ: Szabó László. Gyökér játékvezető megbe­tegedett, ezért Bauer dirigálta a mérkőzést Az I. félidőt mindkét csapat részéről a gól­helyzetek kihagyása jellem­zett. Szünet után valamit élén­kült a játék. Már úgy látszott, ÉMTK—Sgy. Pesterzsébet, 300 néző, v.: Miczi. Bgy. SE: Fenes — Je­len, Fábián, Barta — Feren- csák, Pribeli — Dallos, Cseri (Horváth), Béres, Hornyák, Hoffer. Edző: Vadkerti Jenő. Az I. félidőben mezőnyfö­lényt harcolt ki a Bgy. SE. Béres óriási helyzetben öt mé­terről fölé lőtt. Dallos és Cseri ugyancsak gólhelyzetben hiba­Bp. Építők—Pásztói KS£ 1:1 (1:0) hogy döntetlen lesz a mérkő­zés, de nem így történt. A SS. percben jobboldali szabad­rúgás után, a csereként be­állt Kovács, közelről a jobb sarokba lőtt. 1:0. Alacsony színvonalú mérkőzésen a já­ték képe alapján a döntetlen igazságosabb lett volna. A já­tékvezető határozottan, és jól bíráskodott. Jó: Kakuk, Ra­dies, Susán, Géczi. Gordos József SE 1:0 (0:0) zott. Az 52. percben bal oldali támadás után megszületett a mérkőzés egyetlen gólja. 1:0. A Bgy. SE újólag támadott, de egyenlíteni nem tudott. Ki­egyenlített erők küzdelméből a szerencsésebb ÉMTK került, ki győztesen. Vadkerti Jenő edző szerint a Bgy. SE-bői senki nem érdemel dicséretet. Reiter László-MM.il» mi .i—i Osztályozás—hasra ütve Szakai bravúrja Ritkán látható gólok SBTC-DVTK4.0 10) Horváth kecsegtető helyzetben elcsúszott és fgy odalett a gólszer­zés! alkalom, a képen jól látható, hogy Hajas és Veréb kapus már csak szemléli a fejleményeket (Koppány György felvétele) Salgótarján, 8000 néző, v.: Csemefalvy (Wottava, Vadas J.) SBTC: Szőke — Baranyai, Kmetty, Gecse — Szalai, Ré­pás, Toldi — Kriskó, Horváth, Básti, Jeck. EDZŐ: Moór Ede. DVTK: Veréb — Ko­vács, Salamon, Gál, Kolláth — Földesi, Hajas — Vass, Horváth, Gass, Sikora. ED­ZŐ : Mathesz Imre. CSERE: Gál helyett Oláh a 9. percben. A mérkőzés előtt magabiz­tosan nyilatkoztak a DVTK vezetői, ég legalább döntetlen­ben reménykedtek. A 4. perc­ben Horváth előtt adódott jó helyzet, de nehezen tisztáztak a védők. Támadott a hazai csapat. Gál kézsérülést szen­vedett és kivált a játékból. A 10. percben Horváth nagy helyzetben mellé perdített. A DVTK a 17. percben hagy­ta ki az első gólhelyzetét: Gass elhúzott Kmetty mel­lett, de a kimozduló Szőkébe rúgta a labdát. A 22. percben Répás kiugratta Toldit, de kivárt és a védők szerelték. A hazad csapat támadásaiban ez idő tájt kevés volt az átütő­erő, annál több az átadási hiba. A színvonal nem halad­ta meg a közepest. A 35. perc­ben Toldi — Básti — Szalai akció után a középpályás 26 méterről kapásból a bal felső sarokba lőtt. 1:0. Néhány DVTK kezdeményezés után ismét az SBTC került fölény­be, így fejeződött be az első játékrész. II. FÉLIDŐ Az Idegesség számlájára lehetett írni, hogy Gecse és Kriskó tiszta helyzetben Is kapu mögé ívelte a labdát. Az 53. percben 20 méterre a kaputól Salamon felvágta Horváthot. A szabadrúgásnak Básti futott neki és a sorfal fölött a jobb felső sarokba nyeste a labdát. 2:0. Óriási fölényben játszott az SBTC. Különösen Szalai volt etemé­ben: ha kellett jobbhátvéd­ként szerelt — Baranyai is­mét gyengélkedett — ha kel­lett középpályásként, vagy befejező csatárként tűnt fel a pálya minden részén. Az 59. percben Toldi kellemet­len lövését Veréb szögletre védte. Básti ívelte be a lab­dát, Salamon kifejelte, Szalai 28 méterről habozás nélkül óriási gólt lőtt a bal felső sa­rokba. 3:0. A 65. percben Jeck kiugratta Kriskót, aki elhú­zott a balhátvéd mellett, be­adása után Básti közelről to­vábbította a hálóba a labdát. 4:0. A 79. percben Jeck jó helyzetben kezezett. A 82. percben Baranyai óriási hely­zetben mellé gurított. Idei legnagyobb arányú győzelmét aratta a hazai csa­pat — bár nem most játszot­tak legjobban! Érdekes, hogy Kossuth KFSE—Kisterenye 2:1 (1:0) NB I. Tartalék SBTC II.—DVTK II. 4:1 (2:1) Salgótarján, 2000 néző, v.: Medveczky. SBTC II.: Magyar — Bállá, Macska, Marti — Lisztóczki, Kokinda — Loch, Barta, Szoó, Angyal, Kökény. DVTK II.: Bencze (Serfőző) — Nemes, Herr, Török — Szabó, Lupkovics — Udvarev, Fehér, Tatár, Haffner, Hajdú. Góllö- vő: Loch (2), Szoó, Barta, ill.: Fehér. Jó: Macska, Loch, Szoó, Angyal, ill.: Bencze, Fehér, Haffner. Labdarúgás Eredmények, táblázatok Labdarugó NB I.: Pécs — Tatabánya 0:0, Bp. Honvéd — Vasas 1:0 (0:0), Videoton — Üjpest 2:1 (1:1), SBTC—DVTK 4:0 (1:0), Szombathely —Kom­ló 2:0 (2:0). Ferencváros — Szegedi EOL 4:0 (1:0), Csepel — Dunaújváros 3:0 (1:0), Rá­ba ETO — MTK 1:1 (0:0). A bajnokság állása 1. Ü. Dózsa 10 6 2 2 28-10 22 2. Bp. Vasas 10 7­3 23-11 20 3. Bp. Honvéd 10 5 2 3 17-11 19 Ferencváros 10 5 1 4 15- 9 19 MTK 10 3 1 6 17-11 19 li. Csepel 10 4 4 2 12-11 18 7. Pécs 10 3 5 2 12- 9 16 8. Diósgyőr 10 4 2 4 12-19 15 9. SBTC 10 5 2 3 17-15 14 10. Haladás 10 5­5 17-19 13 11. Videoton 10 4 2 4 9-12 13 12. Tatabánya 10 3 2 5 12-14 12 13. Komló 10 3 2 5 14-20 10 14. Dunaújváros 10 2 2 6 8-22 10 15. Rába ETO 10 3 1 6 9-15 8 16. SZEOL 10 1 1 8 6-20 4 NB n. Északi csoport: SKSE — Ikarus 1:2 (0:1), Kos­sut KFSE — Kisterenye 2:1 (1:0), Miskolci VSC — Vasas Izzó 0:0, Kazincbarcika — Esz­tergom 1:0 (0:0), Nyíregyháza — Borsodi Bányász 1:0 (0:0), Nagybátony — Sátoraljaújhely 2:0 (2:0), Volán SC — Lenin - város 4:3 (3:1), BEAC — KEL- TEX 0:0. A bajnokság állása 1. Volán SC 10 7 2 1 26-12 16 2. K.-barcika 10 6 3 1 16- 7 15 3. Izzó 10 6 1 3 22-12 13 4. MVSC 10 4 3 3 10- 4 11 3. Kistér. 10 4 3 3 11- 7 11 SKSE 10 3 5 2 17-13 11 7. S.-újhely 10 5 1 4 9-8 11 8. Nagybátony 10 3 4 3 10- 8 10 3. BEAC 10 4 2 4 11-12 10 IQ. KKFSE 10 3 4 3 9-12 10 11. Ikarus 10 4 1 5 10-18 9 12. Esztergom 10 3 2 5 11-16 8 18. Nyíregyh. 10 3 2 5 6-12 8 14. Leninv. 10 3 1 6 15-20 7 15. KELTEK 10 2 3 5 11-17 7 US. Borsodi B. 10 1 1 8 9-25 3 A TOTÓ 42. HETI EREDMÉNYE t. VMeoton—Ü. Dózsa I W 8. ETO—MTK x 1:1 3. SBTC—DVTK 1 4:« «. Csepel—Dunaújváros 1 3.-0 B. Pécs—Tatabánya törölve «. Haladás—Komló 1 2:0 1. Ózd— Ganz-MAVAG * 0:0 *. Várpalota—MAV DAC X »Hl %. SZMTE—Oroszlány 1 S:1 M. B.-csaba—Bp. Spart. X 0:0 n. Esztergom—Kazincb. t 0:1 32. Lenin város—Volán 3 3:4 IS. KISTEXT—Pénzügyőr 1 3:1 U Caaertana—Palermo 2 SU Népliget, 100 néző, v.: Göncz. Pásztói KSE: Telek — Szalai, Tari I., Borda — Klonika (Ju­hász), Balogh — Győr, Tari II. (Smolek), Tari III., Malik, Almási. Edző: Bazsó László. A hazai csapat lendült tá­madásiba. A 10. percben Győr elől tisztázott a hazai kapus. A 18. percben nagy kavaro­dás során Klonfca öngólt fe­jelt 1:0. A Bp. Építők az Kovács Ernő. Nagy lendülettel kezdett a Zp. Építők. A 15. percben Tájid 10 méterről jő helyzet­ben fölé lőtt. Később Oláh ki­ugrott, de a kapusba rúgta a labdát A 43. percben lyánya a kapufára fejelt A II. fél­időben fokozni próbálta az iramot a Zp. Építők, de a vendégcsapat kitűnően véde­aredmény tartására törekedett. A 48. percben Malik ívelt be szögletet és Almási a hálóba fejelt. 1:1. A 78. percben Tari III. került kecsegtető helyzet­be, de túlzásba vitte a cse­lezést és leszerelték. Egyenlő erők küzdelme, igazságos dön­tetlen. A játékvezető jól bí­ráskodott. Jó: Telek, Szalai, Tari I, Almási. Csákvári József Fehér László St. Üveggyár —Gumiipari SC 9:2 (4:1) Salgótarján, 100 néző, v.: Endrész. StlMSE: Molnár I. — Godó, Diószegi, Pünkösdi — Janosek (Verbovszki Z.), Czuder — Bodor, Fehérvári, Seprényi (Szabó), Koszta, Molnár K. Edző: Balga Ká­roly. A 10. percben Koszta lőtt a hálóba. 1:0. A 15. percben Kal- taneoker öngólt vétett. 2:0. A 20. percben Fehérvári fejelt a hálóba. 3:0. A 40. percben Kovács fejes góllal szépített. 3:1. A 42. percben Fehérvári átadását Bodor értékesítette. 4:1. Szünet után is sok szép támadást vezetett a SÜMSE. Az 55. perében Fehévári lőtt a jobb sarokba. 5:1. A 60. perc­ben ismét Fehérvári volt eredményes. 6:1. A 65. perc­ben újólag Kovács szépített. 6:2. A 66. percben kettős cse­rét hajtott végre Balga Károly edző. A 70. percben Koszta bombázott a kapu közepébe. 7:2. A 80. percben Molnár K. fejelt a hálóba. 8:2. A 85. percben Szabó a jobb sarokba fejelt. 9:2. A hazai csapat lelkesen küzdött, jól játszott. Jó: Diószegi, Bodor, Fehérvá­ri. Az iskolában régóta osztá­lyoznak. Néhány éve a Nép­sport is osztályozza NB I-es labdarúgóink teljesítményét. Ügy tűnik időnként hasra üt­ve mondanak értékítéletet a számok nyelvén, vagy pedig a tudósító szimpátiájának fo­ka kerül osztályzatként egy- egy játékos neve mellé. Ez történt az SBTC—DVTK mér­kőzéssel is a Népsport tegnapi osztályozása során. Ebből az a fura dolog derült ki, hogy a DVTK csatársora — legalább­is Sz. I. szerint — jobb volt, mint a hazai együttes támadó­sora! A DVTK csatárainak összpontszáma ugyanis 26, az SBTC-jáitékosoké viszont csak 24! Ki érti ezt? Köztudottan vasárnap az SBTC győzött 4:0 arányban a DVTK ellen. De egyénileg sem megfelelő az értékelés. Toldi például egyike volt a csapat legjobbjainak, mégis csak ötös osztályzatot kapott. Az osztályozásnak vélemé­nyünk szerint csak akkor van értelme ha reális objektivi­tásával a nyújtott teljesít­ményt tükrözi. K, Gy. a helyzeteket (a negyedik gól kivételével) nem sikerült ki­használni, és három gól tá­voli lövésből esett. A csapat lelkesen küzdött, különösen a középpályán kerekedtek el­lenfelük fölé. A győzelem ér­tékét nem csökkenti, hogy Gál kiválása váratlanul érte a DVTK-t, amely különösen a II. félidőben egészen alá­rendelt szerepet játszott. Az SBTC főleg szünet utáni tel­jesítményével rászolgált a győzelemre, amely nagyobb arányú is lehetett volna. A siker senkit nem tehet elbiza- kodottá, mert egy nagyon gyenge napot kifogó vendég- csapatot sikerült legyőzni. A Videoton elleni szerdai csaló­dás után sikerült a csorbát kiköszörülni. AZ SBTC kapujában Szőkét nem tették próbára. A hátvédek közül Kmetty volt — főleg fejjel — a legjobb. Gecse nehézkesnek tűnt a gyors Vass mellett. Baranyai ismét elkövetett né­hány hajmeresztő hibát. Szá­lai a mezőny legjobbjaként felvonultatta a labdarúgás minden szépségét. Répás jobb volt mint szerdán, de ennél sokkal többre is képes. Toldi szorgalmasan, jól játszott Kriskót az első félidőben tár­sai „égették”, szünet után több jó támadásvezetése akadt, bár a harcosság to­vábbra sem erőssége. Horváth hullámvölgyben van. úgy tű­nik önbizalmát veszítette, Básti kitűnően játszott, két remek gólján kívül mezőny­ben is sokat serénykedett.’ Jeck szemfüles volt, de a be­adásai nem sikerülitek, A DVTK kapujában Veréb az első gól­nál „elaludt”. A hátvédsor nagy hibaszázalékkal játszott Viszonylag kevés hibát Sala­mon é& Kolláth vétett. A kö­zéppályáin Földesi játéka em­líthető. Az egyszemélyes csa­társort Gass jelentette. Vass gyorsaságát nem tudta kama­toztatni. Sikorának semmi nem sikerül. Csernefalvy játékvezető ha­tározottan, jól bíráskodott. Rozgonyi István Csikesz fejelte a hálóba a labdát. 1:0. Tarlósi és Nagy- majdon lövését védte Sárközi. Gyorsabban, ügyesebben szőt­te támadásait a hazai csapat. A 42. percben Nagymajdon óriási helyzetben ügyetlenke­dett. Szünet után az erélyte­len játékvezetés következté­ben eldurvult a játék. Az 53. percben Vanyát felvágták, a megítélt 11-est Nagymajdon lőtte a hálóba. 1:1. A 68. perc­ben kavarodás után Buronyi közelről fejelt a jobb felső sarokba: 2:1. A 87. percben Darázs belerúgott a földön fekvő Szomszédba, amiért ki­állították. Gyenge színvonalú mérkőzés, rossz játékvezetés. Jó: Hoffmann, Márkus, Buro­nyi, Hajdú, Vígh, ill.: Orosz, Márton, Vanya. játékvezető ezt — helytelenül — meg is engedte Volna, de Mólnár Gyula partjelző — nagyon helyesen — felhívta figyelmét, hogy cserére már nincs lehetőség. Dicséretes példa ez a játékvezető irányá­ban nyújtott segítségadásnak. + I-AUlanta APRÓHIRDETÉSEK 1« évet betöltött lá­nyokat szövőnek fel­vesz a Pamuttextilmű­vek Jacquard Szövő­gyára. A betanulási idő 12 hét. Jelentkezés írás­ban a P. T. M. Jacqu­ard szövőgyára üzem- gazdasági osztályán, Budapest, XIII., Szek­szárdi u. 1»—25. A Pásztói Gépjavító Vállalat megvételre felajánlja tulajdonában levő Csepel Diesel műhelygépkocsiját. Ár megegyezés szerint. Nógrád megyei Sü­tőipari Vállalat (Sal­gótarján, Rákóczi u. 14B.) gk-vezetőket, vil­lanyszerelő, lakatos és festő-mázoló szak­munkásokat keres fel­i-ételre, Besorolás gya­korlattól függően, megegyezés alapián. AHami Vállalatok, magányosok, Figye­lem ! Mezőkövesd—Zsó- rí hőfürdőnél egy újonnan épült üdülő <2 szoba, társalgó konyha, éléskamra, fürdőszoba) eladó. Ér­deklődni lehet Mező­kövesd, szomolyai út 2. szám alatt. Délután 5 órától. A Takarító Kisipari Szövetkezet rovar- és -ágcsálóirtó részlege az egész megye területén vállal: rovarirtást, rágcsálóirtást gázosí­tást és fertőtlenítést. Megrendeléseket a szö­vetkezet központjába, Budapest, VII., Ma­jakovszkij u. 77-79. szám alá kérjük be­küldeni. Az 1971. évre megkötött szerződések esetében magas áren­gedményt biztosítunk. 350 négyszögöl ker­tészet, üvegházzal, me­legággyal vegyes nö­vényzettel bérbeadó. Érdeklődés: Néphad­sereg u. 28. (egész nap.)____________________ Budapesti szövetke­zet saját építkezései­hez kőműveseket, vas­betonszerelőket és se­gédmunkásokat keres azonnali belépéssel. Jelentkezés: Híradás­technikai Szövetkezet beruházási osztályán, Bp.. XIV., Francia u. 57/c. a 70-es trolibusz végállomásánál sze­mélyesen, vagy le­vélben. 1972. évi Trabant Li- •nousine-kiutalás át­adó. „41699” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. Idősebb asszonyt ke­resek vak édesanyám gondozására. cím: Nagyné, Salgótarján, Játszó u. 6. Trabant 60l-es eládó. Telefon: 26-35. Szoba-konyha-üzlet és mellékhelyiség 500 négyszögöl kerttel el­adó Zagyvapálfalván. Érdeklődni: Hősök u. 37. sz. Czinegéék. Azonnali belépésre felveszünk mű. kő-előregyártáshoz és helyszíni műkőkészítéshez műköves szakmunkásokat, Gipszmunkák készítéséhez és elő­regyártott gipszelemek elhelyezé­séhez kőműveseket (fehér) munkásokat. Kert- és parképítő munkákhoz kubikosokat. Márvány- és mészkő­feldolgozó üzemeinkbe, valamint díszítőkövek és burkolóelemek épületen történő elhelyezéséhez segédmunkásokat, akiket rövid idő alatt átképezünk. Felvételre je­lentkezni lehet az alábbi helyeken: Kőfaragó és Épületszobrászipari Vállalat, Budapest, V., Báthori u. 12., m. em., SÜttő. (Komárom m.) Rákóczi űt 32—34. Magyar Pamut­ipar, Bp., Újpest, IV., Erkel u. 30., felvesz szövő, fonó, lakatos, eszter­gályos, villany- szerelő, kőműves szakmunkásokat, női és férfi segéd­munkásokat, to­vábbá 15. életévü­ket betöltött lányo­kat szövő, fonó. csévélő betanul­nak. A Salgótarjáni vá­rosi Tanács VB vá­rosgazdálkodási üzeme parképítési és -fenntartási munkákra segédmunkásokat felvesz (nyugdíja­sok is jelentkez­hetnek). jelentkez­ni lehet: városgaz­dálkodási üzem munkaügy, Salgó­tarján, Kertész u. 2/b. Jelentkezés időpontja: reggel 8-tól du. 15-ig. Szentendre, 400 néző, v.: Fehér dr. KOSSUTH KFSE: Sárközi — Darázs, Hoffmann, Márkus — Egervári, Vígh — Csikesz (Niamesni), Burányi, Hajdú, Bodó, Duschák. EDZŐ: Budai László. KISTERENYE1 BÁNYÁSZ: Horváth —Király, Bibók, Orosz — Gaiger (Sze- berényi), Márton — Vanya, Boskó, Tarlósi, Nagymajdon (Szomszéd), Taliga. EDZŐ: Dávid Róbert. Viszontagságos utazás után érkezett Szentendrére a ven­dégcsapat. Reggel 8.30 órakor indultak Kisterenyéről és 13.30-ra értek oda, mert az autóbusz hűtője kilyukadt, és minden tíz km után meg kel­lett állni. A mérkőzés elején gyászszünetet tartottak, mert elhúnyt Budai László edző édesanyja. A 2. percben Du­schák elhúzott és beadásából Győri László Példás segítség Somoskőújfaluban megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzé­sen a vendégcsapat edzője (Kollár Gyula) már élt a két cserelehetőséggel, de harma­dik labdarúgót is játszatni akart. Sasvári Nándor fiatal Zp. Építők—K. Sörgyár 0:0 Zagyvapálfalva, 100 néző, v.: kezeit. A 74. percben Nagy Rácz II. Zp. Építők: Nagy N. T. (K. Sörgyár) szándékos — Losoncai, Ferenc, öze — utánrúgás miatt a kiállítás Borsos I., Csikós — Tajti sorsára jutott. Két gyenge (Nagy I.), Iványi, Oláh (Godó), csapat alacsony színvonalú já- Pepsdnsaki, Mátrai IL Edző: tékot produkált. Az eredmény igazságos. Jó: Losonczi, Bor­sos L

Next

/
Oldalképek
Tartalom