Nógrád. 1970. szeptember (26. évfolyam. 204-229. szám)
1970-09-05 / 208. szám
1 Gondok a klubkönyvtárak körül Nógrád megye klubkönyvtá- ‘ralnak tevékenységéről készítettek felmerést a salgótarjáni megyei Balassi Bálint Könyvtárban. A tapasztalatokról a napokban látott napvilágot egy publikáció. Hann Ferenc összeállításában. Mint ismeretes, a művelődésügyi miniszter utasítása értelmében újtípusú művelődési intézmény jött létre, a klubkönyvtár. Amint a bevezetőben is olvashatjuk, a könyvtár feladatának érzi a klubkönyvtárrá minősített • intézmények könyvtári helyzetének vizsgálatát, értékelését, annál is inkább, mivel az efajta vizsgálódás már eddig is több megyében megtörtént. Az első részben a könyvtári tevékenységet jellemző adatokat közlik. A közeljövőben pedig közreadják a második részt, amely e tevékenység feltételeit (elhelyezés, nyitvatartás. személyi ellátottság stb.) vizsgálja. * Általánosságban megállapítható, hogy Nógrád megyében napjainkban több a klubkönyvtárrá minősített intézmény, mint amennyi valóban rendelkezik a szükséges feltételekkel. A járások vizsgálatánál kiderült, hogy csupán egyetlen járás, a pásztói rendelkezett 1963-ban. a besorolás évében a kívánt kötetszám- mal. A salgótarjáni járásban a besorolt tizenkét intézmény közül mindössze Zabar érte el a kötelezően előírt minimumot. A balassagyarmati és a tétsági, valamint a szécsényi járás elmaradt a minimumha- fcártól. Azóta a kötetek számának alakulásában mutatkozott némi javulás, múlt évben már tizenkilenc intézmény felelt meg az előírásoknak — természetesen ezúttal csak a kötetszámot vizsgálva. Mivel a megyében negyven klubkönyv- tárat tartanak nyilván, ez az arány is nagyon alacsony, hiszen még mindig huszonegy intézmény áll a minimum alatt. A pásztóin kívül a balassagyarmati járás érte el a lakosonkénti két kötetes átlagot 1969-re. Az olvasók számát és kölcsönzött kötetszámot vizsgálva sem jobb a helyzet, mindössze a szécsényi járás érte el a megyei tanácsi könyvtárhálózatban ismert átlagot e vonatkozásban. A megyei könyvtár kiadványa megállapítja: „Rendkívül sajnálatos, hogy a várható fejlődés helyett újtípusú intézményeinkre a visz- szaesés legjobb esetben a jelentéktelen javulás, vagy stagnálás jellemző.”-¥• Érdemes a statisztikai adatok közlésén túl az okokkal is részletesebben foglalkozni, hiszen nyilvánvaló, hogy ennek az állapotnak több oka van. Mi lehet az ok? Elsősorban a helyiségekkel van baj. Egy-egy klubkönyv- tárnak legalább két-három helyiségből kellene állania. Ezzel szemben nagyon sok esetben csak egy helyiséggel rendelkezik. A tapasztalatok azt mutatják, hogy szükség lenne a besorolások felülvizsgálására. Amikor ugyanis ez napirendre került Nógrád ban is. a községekbe kevés esetben hívták meg a könyvtári szakembereket, a könyvtárak munkatársait. Az is megtörtént, hogy a kis falvakban azokat az intézményeket, amelyeket máshova nem tudtak besorolni, egyszerűen klubkönyvtárakká minősítették, a feltételek hiányában is. Reg- több helyen most van egy klub, abban szabad polcon a könyvek, máshol pedig éppen zárt szekrényben, amely így nem is szolgálhatja a célt, a kis falvak kulturális szolgáltatásának megteremtését. Ki segíthetne a bővítési munkálatok, Illetve új klubkönyvtárak anyagi feltételeinek előteremtésében? Nyilvánvalónak látszik, hogy a községi tanács. A községfejlesztési alapokban azonban sok más helyük is van, járdaépítés, és így tovább, így a legritkább esetben tudják előteremteni e célra a pénzt. A falvakban ma már hovatovább egyetlen számottevő gazdasági bázis a mezőgazdasági termelőszövetkezet. Különösen így van ez a kis községekben. A közös gazdaságok azonban ma még szintén nem foglalkoznak a nagyobb mérvű anyagi támogatás gondolatával, nem látják annak helyi jelentőségét, a termelő tevékenységire is kiható lehetőségeit az általános és a szakmai műveltség emelésében. A helyi gazdasági egységek anyagi erőinek koncentrálása tehát még a jövő lehetősége a legtöbb faluban. *A klubkönyvtárak vezetésével sincs minden rendben. Ez szintén a kisközségek „típus- problémái” közé tartozik. Ezekben a községekben ma is a pedagógusokat tekintik az egyetlen értelmiséginek, így a klubkönyvtárak vezetését igyekeznek rájuk ruházni. A tiszteletdíjak összege azonban nem csábítja őket. s egyéb okok is közrejátszanak abban, hogy gyakran nem teljes szívvel végzik ezt a munkát. Van persze arra is példa (például Nemtiben), hogy nem pedagógus a klubkönyvtárvezető, s jó eredményeket ér el. Az idei alapfokú könyvtárosi tanfolyamot is többen elvégezték, akik nem a pedagógusok köréből kerültek ki, de kedvet, tehetséget éreznek e munkához. A tiszteletdíjak emelésére szintén tudunk jó járási kezdeményezésekről, amelyek remélhetőleg a jövőben meghozzák gyümölcsüket. A megfelelő felszereltség, a korszerű berendezés szintén várat magára. Ebben a megyei. illetve a járási könyvtárak már eddig is segítséget adtak a községeknek, azonban más erőforrásokra is szükség lenne. *■ Végül szólnunk kell arról is, hogy jelenleg a klubkönyv- tárakhan az előírt folyóiratállomány sem kielégítő, sem mennyiségi, sem pedig minőségi szempontból. Legalább 25—30 napilapnak, illetve folyóiratnak, szakmai publikációnak stb. kellene járnia a klubkönyvtárakba. Ezzel szemben sok helyen legfeljebb a Búvárra, a Fáklyára, a Szovjet Híradóra bukkanhat az érdeklődő, de arra is van példa, hogy egyetlen egy újság, folyóirat sincs ezekben az intézményekben. Pedig e vonatkozásban a helyi igényeknek megfelelően igen változatos és hasznos, a szakmai műveltség emelését, az általános tájékozódást is jobban szolgáló folyóiratállományt kellene mielőbb kialakítani. Ä teljesség igénye nélkül, csupán néhány gondról szólot- tank ezúttal, a statisztikai adatokon túl. A gondok megoldása kis községeinkben valamennyi érintett szervnek, intézménynek, gazdasági egységnek közös feladata. T. E. Országos kiállítás Sorbanállók az alkal- s mi postahivatalnál, gyönyörködő filatelis ták és lelkendező, bélyeggel ismerkedő tízezrek — ez jellemezte egy hétig a Budapesti Nemzetközi Vásár pavilonját, ahol a 43. Bélyegnap alkalmából az országos kiállítást tartották. Minden bélyegnap felmérése az előző évben végzett munkának, most is dr. Steiner László, a Magyar Bélyeg- gyűjtők Országos Szövetségének főtitkára adott számos kitüntetést azoknak, akik az elmúlt évben a filatélia művelésében kimagasló munkát végeztek. A gyűjtők ünnepének azonban fontos célja, hogy a kiállítások, bemutatók segítségével minél több ember figyelmét hívja fel erre a hobbyra. A kiállítás lényegében két részre oszlott ugyanúgy, mint ahogy ma két nagy ága van a filatéliának: az ország- és a motívumgyűjtés. Az országgyűjtemények területén a magyar anyag természetesen páratlan gazdag bemutatóját láthattuk, és ez feltétlenül szükséges, mert egy év múlva világkiállításon kell üla- telista kultúránkat méltóan reprezentálni. A bemutatott magyar gyűjtemények 1722- től, már a bélyeg előtti levelektől kezdve a mai napig a gyűjtés miniden szépségét magukba foglalták. Különösen szép tanulmány-gyűjteményeket láthattunk a kő- és réznyomatos kiadásokból, valamint az osztrák posta bélyegeinek Magyarországon használt példányaiból. Filatelis- táink érdeklődésének kereszt- metszetét adták az Európa csaknem minden területét, sőt tengerentúli államokat is felölelő szép országgyűjtemények. A bélyegtémák tükrözik egész életünket. Több mint 150 keretben a legváltozatosabb elgondolások szerint rendezett albumok kincseibe pillanthattunk be. A legnagyobb közönségsikert a festményeket ábrázoló sorozatok aratták, sokan gyönyörködtek a bélyegeken látható növény- és állatkertben. A közlekedés, a posta fejlődését számos filatelista választotta gyűjtési területül, de legtöbben az űrkutatási témához pártoltak, ahol a bélyegeken kívül carte-maximumok, elsőnapi borítékok, rakétával szállított levelek és az űrpilóták aláírása is díszítette a kiállító lapokat. 7ia1 panis E két latin szó (magyarul: legyen kenyér) szerepel a FAO, az Egyesült Nemzetek élelmezési és mezőgazdasági szervezetének emblémáján, amelyet a Magyar Posta szeptember 21-én megjelenő emlékbélyegén láthatunk. Ekkor kezdődik Budapesten az emberiség jobb táplálkozásáért küzdő szervezet VII. európai regionális konferenciája. A bélyeget Vertei József grafikusművész tervezte, aki az ábra bal oldaán a Nógrád A tárgyalóteremből Eltűntek o „Egyenruhában” jelent meg a bíróság előtt Danyi Béla (Brácsás) 31 éves, salgótarjáni lakos. Se szeri, se száma Danyi büntetéseinek, aki most is a börtönből jött, ahová lopásért került négy hónapra. Időközben — mielőtt bevonult volna — újabb bűncselekményt követett el cimborájával, Szabó Károly (Csina) salgótarjáni lakossal. A két jóbarát elhatározta, hogy vízvezetékcsöveket értékesít, mondván: hiánycikk a cső, jól lehet keresni vele. A Malinovszkij úti építkezésről 13 darab vízvezetékcsövet lopott el a duó úgy. hogy Szabó Károly bemászott a kerítésen megyei Id, Szabó István Kos- suth-díjas szobrászművész: A kenyér c. szobrát vitte bélyegre. 7iistbe menl lew Az 1925-ben kiadott első magyar sportsorozatból a magas felár és az alig 8 hónapos forgalmi időtartam miatt nagyobb mennyiség megmaradt. A maradvány évekig hányódott, végül megsemmisítését határozták el. 1928 januárjában az egyetlen akkori szaklap, a Filaté- líad Kurír felvetette, hogy a „sportsorozatot nem szabad elégetni, hanem felnyomással olimpiai segélybélyegekké kell átváltoztam”. Az ötletet a közvélemény is pártolta, de a posta a javaslatot nem fogadta el. ötvenezer sor meghagyásával bizottsági ellenőrzés mellett elégették a teljes maradványkészletet, így nem valósulhatott meg az elsőnek elképzelt magyar olimpiai bélyeg, és 1952-ig kellett várni, amíg a Helsinkiben rendezett játékok alkalmából sorozat jelent meg. A megsamrriisítés növelte a 8 bélyegből álló kiadás értékét, ma a sorozatot 320 forintra értékeli a Magyar Bélyegek Árjegyzéke. csövek... és kiadogatta a csöveket Danyi Bélának. A 78 méter csövet, amelynek értéke több mint 1500 forint volt, a fenyveserdőben a bokrok közé rejtették. „Később elmentünk érte, de tessék elhinni, a csöveket nem találtuk ” — mondta a bíróságon Danyi. A Salgótarjáni Járásbíróság a visszaeső tolvajt, a „csöves” Danyit, egy év három hónap szigorított börtönre ítélte, három évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta és kizárta a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből. Az ítélet jogerős. Szabó ügyét később tárgyalja a bíróság. — ács — i (////////////// A kalitka lakói ///////////////////////////////////////////, öwmmkv/ A vonat elhagyja az állomást. Lassan, álmosan ballagok végig a kihalt peronon, amikor hirtelen belémdöbben a felismerés; rossz helyen szálltam le, két állomással úticélom előtt. A vasútas közli, hogy a következő vonat már csak reggel ötkor indul. Tanácstalanul állok. Most mi1 legyen? Ismerőseim várnak rám a Balaton-menti kis vityillóban. Egy roncstelepi autóbuszt varázsoltak takaros hétvégi nyaralóvá. Ide jár a család már tizennégy éve. A busz kerekéi tűntek csak el. A, csuklós ajtó, a kis ablakszemek, eredeti állapotban vannak. Gyermekkorunkban a csuklós ajtót élveztük a legjobban. Nem automatikusan nyílt, hanem lábrúgással. Mi, gyerekek rugdostuk is veszettül, ha kellett, ha nem. Aztán meg a petróleumlámpa. Kísérteties fénye olykor még hajnalban is a falon vibrált: tudtuk a nagybácsi megint reggelig fog olvasni, s napközben alszik. Szívünkhöz nőtt a kis járgány. Fájó szívvel vettük tudomásul, hogy le kell bontani. — A partrendezés ezt kívánja — szólt az indoklás. Még a hatalmas, épülő emeletes villa sem kárpótolt bánatunkért. Ez az utolsó nyarunk az autóbuszban. Ezen a nyáron csodálhatják még az idegenek. Mert aki elment mellette, nem állta mea szó nélkül. Kuriózum számbah ment a telepen. A bus? ablakai most biztos világosak. Engem várnak a lakói, a campingágy, no meg a finom vacsora, melyet még sötétedés előtt megfőztek a busz mögötti nyitott tűzhelyen. Valamit ennem kéne. A szórakozóhelyek tömve barnára sült nyaralókkal, sehol egy szabad asztal. Sétálni sem kellemes, egyrészt mert az augusztusi éjszakák már hűvösek, aztán meg állandóan leszólítják az embert. így divat ez a Balatonon. Mert mi másért sétálhatna egy magányos nő éjjel, ha nem kalandot keres? Egy óra. A néptelen utcák átmenetileg megtelnek. Bezártak a mulatók. Vidám párok, spicces társaságok között sodródom. Aztán ismét az állomáson vagyok. A váróteremben töltöm az éjszaka hátralevő részét. Hm. Váróterem? Inkább osztályon aluli szálloda. A padokon keresztbe-hosz- szába lányok, fiúk. Pokrócok, gumimatracok a falak mentén. Félelmetes látvány. Ápolatlan hajú ifjak farmernad- rágos hölgyeikkel. Mindany- nyian engem bámulnak. Mintha más égitestről kerültem volna közéjük. Igái, feltűnő jelenség lehetek a rendes ruhában és a jólfésültségemmel. A várótermet láthatóan két banda bitorolja. Ez jól kitűnik elhelyezkedésükből. Keresetlen megjegyzések repülnek felém a kisebbik társaságból. míg a másik banda csak némán szemlélődik. Döntenem kell. Vagy megjátszom egy kicsit a vagányt és akkor maradok, vagy sétálok reggel ötig a hidegben. Utóbbihoz nincs kedvem, tehát maradok. Közelebb húzódom a nagyobbik, a némán szemlélődő társasághoz. Az egyik pad sarkán kapok helyet. Partnerem, egy fürtös, szőke hajú fiú azonnal nekem szegezi a kérdést. — Te is cikis vagy? Tessék? Hogy ciíkis! Lassan dereng csak a szó értelme. Ci- kis, vagyis olyan vándor, aki abszolút bizonytalanra utazott a Balcsira. Se szállás, se kaja, és természetesen üres pénztárca. — Cikis? No nem, erről szó sincs. Szállásom, napi háromszori étkezésem biztosítva, és némi pénzzel is rendelkezem. — Akkor minek jöttél a kalitkába? — Minek? Ha stílszerű akarok lenni, azt kell mondanom, hogy tanulmányozni akarom a kalitka madarait. A kifejezésnek óriási sikere van. Ä banda befogadott, így könnyebben boldogulok velük. — Hát akkor hajtsunk fejet egymás előtt! Villamos vagyok, civilben építészhallgató. Imádom a természetet és a szabadságot. Szülők jó pozícióban, most éppen európai körúton. Imádom a cikit, a bizonytalanságot, a rázós dolgokat. Imádom ezt az egész bandát. — Srácok! Be a sorba! Mindenki szépen bemutatkozik a néninek! ... és jönnek a srácok a vezér parancsára. Az egyik az iparművészeti főiskola hallgatója, a másik, Tengerszem, földrajz-biológia szakos tanárjelölt, de van köztük államvizsga előtt álló mérnök és tornaitanár is. — Mindannyian fejek vagyunk — így Villamos, amikor látja meghökkent arcomat. — Most csodálkozol ugye? Intelligens, becsületes polgárok vagyunk civilben, itt a Balcsin meg játsszuk a hippit. Na igen, ez a nyári szórakozásunk. Kikapcsoljuk magunkat két hónapra. Nincs tanulás, szülői szigor, nincsenek kötöttségek! — Csajok! Ne szemétkedje- tek! A néni nem konkurren- cia. Tudjátok, a felsőbb körökhöz tartozik. Most éppen minket tanulmányoz. Mindenki mutassa az igazi arcát! A „csajok” feltápászkodnak a pokrócokról. Vékony kis teenager lányok. Mini, maxi, a lehető legfeltűnőbb, öltözék. Fiatalságukat festékkel, kozmetikai szerekkel takarják. — Gimisták vagyunk, pestiek. Stoppal jöttünk. Itt csíptük a fiúkat. írtéra drágák! Megosztják velünk a kalitkát, mi meg, amikor kell, adjuk magunkat. — Félreértés ne essék! Ll- liomtiprás mellőzve. Adják magukat; annyit jelent, minit kajáról gondoskodnak, stoppot szereznek a kiruccanásokhoz, mosnak ránk — veti közbe Tengerszem, civilben tanárjelölt. — Egy a baj, hogy buták egy kicsit. Teszem azt, „magasröptű” vita folyik egy kiállításról. Ök, a csajok: igen... hihihi.. „ oké; ennyire telik a szókincsükből. Nemet mondani nem mernek, mert azután még indokolni is kéne, s erre már nem képesek. Kérdésem a lányokhoz: — Otthon tudják, hogy ilyen körülmények között nyaraltok? — Isten ments! Osztálykiránduláson vagyunk, érted? Az anyagiakat a suli fedezi. Ezt adtuk be otthon mindannyian. — És elhitték? — Miért ne? Év közben mi rendes csajok vagyunk. Semmi rosszat nem tételeznek fel rólunk. Az meg nem bűn, ha nyáron színteret változtat az ember? — Azt tudnod kell, hogy nem vagyunk azonosak a másik bandával. Csak annyi közünk van egymáshoz, hogy ők is itt laknak a váróteremben, meg mi is. Azok a srácok ott közveszélyes munkakerülők, „astóriai” hippik. Napközben sem húzzák meg magukat, mindenhol megcsinálják a cirkuszt — mondja Villamos. Komolyabb dolgokra terelődik a szó. Egymás ellen beszélnek. Az iparművészeti főiskolás Udvardi Erzsébet tihanyi kiállítását elemzi, Villamos, az építész meg arról ábrándozik. hogy milyen szupermodern házakat tervez majd légkondicionálással, meg mindennel. S ahogy így magukba felejtkeznek, szinte látom őket, amint ülnek az egyetem előadótermeiben, fehér ingben, vasalt ruhában, jólfésülten. Aztán Villamos csendet int. Gondolkozik. — Négy nap múlva vége a balhénak. Holnapra vagyunk bejelentve a fodrász csajnál. Ingyen vállalta a rendbehozatalunkat. Anyáink az eredeti példányokat kapják kézhez. Felszállók a vonatra. Az egész banda az ablak előtt. — Azért jól esett egy kicsit elbeszélgetni. Tudod, úgy komolyabban, nem hippisan — mondaj Villamos, aztán: — Srácok, csajok sorba! Tisztelegni a néninek! A vonat elindul. A kalitka lakói állnak és tisztelegnek, aztán lassan eltűnnek a kanyar mögött. * A fülkében két idősebb házaspárral osztozom. Helyi lakosok, Balaton-mentiek. Egymást tartják szóval, s néhány perc múlva — öregek szokása — már az ifjúságról folyik a szó. Nézetekről és cselekedetekről. Arról, hogy mennyi gondot okoznak a garázdálkodó, szemtelenkedő huligánok, az éjszakai nyugalmat és nappali békét feldúló hippik. Villámosékra gondolok. Arra, hogy vajon ezekben a dolgokban is el tudják-e magukat különíteni attól a várótermi másik társaságtól? A „rosz- sza'któl”. Vagy csak, ha beszélnek róla? Egyáltalán: vannak fekete és fehér, csak jó és csak rossz huligánok? V. Kiss Máris ti NÓGRÁD — 1970. szeptember 5., szombat
