Nógrád. 1970. szeptember (26. évfolyam. 204-229. szám)
1970-09-04 / 207. szám
Tarjám mozaik ... óid Ha valami csak hasonlít ahhoz, amilyennek lennie kellene. „óid” toldalékkal látjuk el. Azt jelenti, nem az igazi, csak formázza az igazit. Például: mongoloid arc. Nem mongol, csak érződik rajta a mongolos vonás. Így vagyok én a tarjáni utcák zebráival. Nem zebrák ezek, csak zebraféleségek, amolyan zebroid képződmények. A legkisebb eső is semmibe mossa őket. Ha keményen körvonalazott igazi zebrák volnának, egy kis esőtől nem járnának így pórul. Igaz, ketten is szidják: a gyalogosok, akiknek az úttest e keskeny sávjain van csak igazándi joguk (gyakran vissza is élnek vele), és a sofőrök, akiknek autóversenyzői ambícióit meg-meg akasztja egy jól festett zebra. Jól festett zebra — írtam —, de hol van ilyen? Az öblösüveggyár vagy kétezerhat- száz dolgozójának legalább fele halad át az úttesten, zebra sehol. De bármerre járunk is a városban, csak egyre halványuló nyomaikat látjuk, pedig hiányuk sokszor baleset okozója is lehet. Nem vagyok aszfaltozási szakember, de nem hiszem, hogy különleges titok lehet a Budapesten sűrűn látható, fehér aszfaltból készült zebra. Ebből kellene fölkenni, ahol szükséges. Akkor aztán erőlködhetne eső és vihar, ez a fehér aszfalt talán még a tarjáni eső utáni sarat is át- vészlené, és virtigli zebra volna, nemcsak amolyan óid... _ — szky — Bányásznap Nagyhátonyban, Mátranovákon, Mizserfán Az idei bányásznapra is készültek a bányászlakta központokban. Pénteken délután Nagyhátonyban tartják a koszorúzást ünnepséget. Vasárnap a bányászzenekar zenés ébresztőt tart Nagyhátonyban, Szorospatakon,x Maconkán és Kányás-bányatelepen. Déltől a bányász művelődési ház kerthelyiségében a népi zenekar játszik, ezt térzene követi. Este nyolc órától budapesti művészek adnak műsort a művelődési házban. Mátranovákon vasárnap délután tartják a koszorúzást ünnepséget. Ezt követően térzenét ad a bányászzenekar, majd a művelődési házban magyarnótaest, illetve tánc- mulatság zárja a műsort Mizserfán vasárnap délelőtt tekeverseny lesz, délután asztalitenisz, és az iskolások részvételével játékos vetélkedőt rendeznek. Este bányász- bált tartanak. Segített a szocialista brigád A Nógi'ádkövesdi Állami Gazdaságban sok újítással segítik a termelést. Az idén például megrendeltek az AGRO- KER-nél egy MMT—2 magtisztítót és egy SEI ikerserleges felvonót. Az AGORKER leszállította az MMT—2 magtisztítót és a triőrt, de az ikerserleges felvonót nem küldte hozzá. A felhordó nélkül a tisztítógépet nem lehet üzemeltetni. A gazdaság műhelyének szocialista brigádja a nehéz aratásban megnöve- kedett munkája mellett, házilag megoldotta — lapátos felhordókkal — a tisztítandó szem gépbe juttatását, ötletes meghajtást és garatkiképzést alkalmaztak. Az általuk kidolgozott eljáC'Somacfoláslechnikai bemutató Csomagolástechnikai bemutatót tartott tegnap a Fővárosi Műanyagipari Vállalat a salgótarjáni öblösüveggyárban. A vállalat képviselői üzem közben mutatták be azt a kis gépi berendezést, amely vékony műanyagfóliával vonja be az üvegárukat, a különböző világítótesteket és az üvegáruk csomagolására szolgáló dobozokat. A légmentes fóliaburkolat nemcsak megvédi az árut a levegő ártalmaitól, az esetleges sérüléstől, hanem egyúttal tetszetős külsőt is ad. A felhasznált fóliatekercsek angol szabadalom alapján készülnek. Az új csomagolási eljárást a jövő évben szándékozik bevezetni a gyár. Tévétulajdonos iskolák A salgótarjáni járás általános iskoláiban az elmúlt tanévben tovább javultak az oktató-nevelő munka feltételei a körzetesítés révén. Az összevont iskolák szemléltető és kísérleti eszközei a körzeti iskolákba kerültek. Ez azonban csak mennyiségi gyarapodást jelentett, mert az eszközök igen tekintélyes 'része elavult. Annál örvendetesebb viszont, hogy a Televíziót minden iskolának mozgalom keretében a járás általános iskolái 28 tévékészüléket kaptak. Ma már a járás valamennyi iskolája tévétulajdonos. A nagyobb iskoláknak és' a két épületben elhelyezett intézményeknek több készüléke is van. Cikkünk nyomán Bk «üresjárat megoldja A Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat levélben válá- szolt az 1970. június 13-án • „Gázellátás gondpkkal” című cikkünkre. Az alábbiakat a levélből közöljük: „Kétbodonyban jelenleg 55 gázfogyasztó van. a fennálló rendelkezések értelmében ott — tekintettel a fogyasztók alacsony létszámára — minitelepet nem létesíthetünk. Az üres palackokat viszont a túra járatunk minden hét szombatján kicseréli, a cikk megjelenésekor egy alkalommal fordult elő, hogy a gépkocsi hibája miatt nem tudtak gázpalackot cserélni. Közöljük, hogy a megnövekedett gázfogyasztási igények kielégítésére újabb gépkocsikkal láttuk el az üzemegységeinket, hogy a gázellátás zavartalan legyen. ;.?» tárgyalóteremből A képzelt beteg és táppénzes papírjai A Nógrád megyei Vegyesipari Vállalat ez év május 26-án fegyelmi úton elbocsátotta egyik betanított munkását, Hujsza Gáborné (Tolmács! Margit* 19 éves salgótarjáni lakost. Miért történt az elbocsátás? A magyarázatot a salgótarjáni Járásbíróság adja meg, mert Hujszáné enyhén szólva „átrázta” vállalatát. Az asszonyt ez év áprilisában kisebb baleset érte. Orvoshoz ment, s kezelő orvosa április 6-án táppénzes állományba helyezte. Telt az idő, gyógyult a sérülés és Hujszáné április 14-én már keresőképes volt. Igen ám, de ő nem akart „keresni”, úgy gondolta, pihenget még egy kicsit az állam pénzén. Fogott egy tollat, s a táppénzes lapon a „keresőképes” megjelölést tintával kihúzta, mintegy jelezve, hogy az orvos ezen a napon még kórházi kezelést „alkalmazott”. Májusban ismét meghamisította az orvosi igazolást. Azt csinálta, hogy a IV. számon javított, lehagyta az I.-et, s így az V. hónapnak tűnt. A jogtalan táppénzt, 735 forintot, természetesen felvette. A táppénzcsaló a Salgótarjáni Járásbíróság társadalmi tulajdont károsító kisebb súlyú csalásban mondta ki bűnösnek, és négyhónap javítónevelő munkára ítélte, 10 százalékos bércsökkentés mellett. — ács -a rás szerint, a hagyományoktól eltérően a gépet nem rögzítették beton alaphoz, hanem csúszótalpakat szereltek fel rá. Így a különböző telepeken, magtárakban tárolt gabonát helyben lehet tisztítani. Ezzel jelentős szállítási megtakarítást értek el. Megoldásuk más előnnyel is jár az eredetihez képest. A berendezést a gazdaságban újításként kezelik. A nógrádi erdőkben is bőgnek a szarvasok Megkezdődött a vadászati idény legizgalmasabb eseménye, a szarvasbögés. A napokban jelezték, hogy a gemenci erdőben már bőgnek a gímszarvasok. A megyei nagyvadas társaságok is jelentetnék, hogy elsősorban a Mátrában, hallottak bőgést. Mint érdekességet említjük meg, hogy mindent megelőzve elsőnek Salgótarjánban, a Zója-liget- ben, az állatkertbe befogott bika jelezte, hogy közeleg a szarvasok násza. Az Ipoly- menti erdőkből is jelezték a szarvasok nászának kezdetét. Ezek azonban még csak az úgynevezett előbőgések, amelyek hallatára „rudlikba” tömörülnek a tehenek, kiválasztva maguknak párjukat. A megyében igen csekély golyóérett bikát ejthetnek vadászaink. Inkább a selejtezésre kaptak engedélyt. Nagyon megfontolva végezzék el az állatok elejtését. Ajánlatos ezekben a napokban megfigyelni a váltóhelyeket, és itt vadászleseket felállítani. N A P T A B 1970. szeptember 4., péntek. Rozália napja. A Nap kel: 5.05, nyugszik: 18.20 órakor. A Hold kel: 8.43, nyugszik: 19.14 órakor. Sseles idő Várható időjárás ma estig: a Dunántúlon már kisebb eső, zivatar lehet. Mérsékelt, változó irányú, kisebb megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet ma 20—25 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete siófoknál tegnap 11 órakor 21 fok volt. — A jövő évi megrendelésekről tárgyal pénteken az AMFORA ÜVÉRT Vállalattal a salgótarjáni öblösüveggyár. Egyeztetik a gyár következő évi terveit, a kereskedelem igényeit és megvitatják a szállítási feltételeket. — A takarékossági okokból eltörölt két Apollo-űrutazás következtében több amerikai űrhajós a lemondás gondolatával foglalkozik. Az űrhajósok egyébként értésre adták, hogy rendkívül kiábrándítóan hatott rájuk a NASA döntése. (Reuter) Jnknb Sándor cikke a Pravdában A Pravda csütörtöki száma a „Testvérpártok életéből” című rovatában közli Jakab Sándornak, az MSZMP Központi Bizottsága Aigitációs és Propaganda Osztálya vezetőjének „Milliók fóruma” című. írását, a magyar tömegtájékoztatásról. (MTI) — Úttörők az árvízkárosultakért elnevezéssel országos akciót szervez a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Úttörők Szövetsége. Az árvízkárosult gyermekek és iskolák megsegítésére indított akció megyei feladatait szeptember 5-én a salgótarjáni Úttörőház- ban beszélik meg az illetékesek. Nyúl és méz Egyre eredményesebben dolgozik a káráncslapujtői kisállattenyésztési társulás. Tagjai mintegy 3700 kiló nyúlhús értékesítésére szerződtek a fogyasztási szövetkezettel és eddig több mint 2500 kiló húst értékesítettek. A szövetkezethez tartozó községekben, Karancskesziben, Karancsal- ján és Karancsberényben méhésztársulás működik. A tervezett mézmennyiséget, mintegy 140 mázsát már felvásárolt a méhészektől a szövetkezet. Ügy számolják azonban, hogy még mintegy 20 mázsa mézet hoznak a méhészek az átveyőhelyre. A szabadszállási Szabó János bácsi 80 esztendős, de az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás annyira érdekli, hogy most is feljött Budapestre megnézni, és mint képünkön látható, bátran ismerkedik meg közelebbről a legmodernebb technikával is Országos Memxeli ESizotlsdg Huszonöt, évvel ezelőtt, 1945. szeptember 4-én alakult meg az Országos Nemzeti Bizottság. A nemzeti bizottságoknak különösen a közigazgatás megtisztításában volt fontos szerepük. 1945 tavaszán, majd nyarán egyre szemérmetlenebbül mozgolódnak Budapesten, s az egész országban a reakciós elemek, mindez sürgetővé teszi a népbíróságok és az igazoló bizottságok működésének megindítását. A szegedi, illetve a budapesti Nemzeti Bizottság határozata alapján — a kormányrendeletet megelőzve — megalakulnak az első népbíróságok, s működni kezdenek az igazoló bizottságok is, ha nem is kellő eredménnyel. A demokratikus népi erők hatalmi túlsúlya, a földreform-csatában aratott nagy győzelme némileg elhomályosítja a reakciós készülődések veszélyét, bár ennek sok jele látható. A forradalmi vívmányok védelmének elengedhetetlen követelményévé válik a demokratikus erők fokozottabb tömörítése. Ennek egyik állomása az Országos Nemzeti Bizottság létrehozása, amelynek politikai irányításában a vezető szerepet a két munkáspárt, ezen belül végig a kommunisták viszik. — Százéves évfordulóját ünnepli a közeljövőben Jugoszláviában a pancsovai üveggyár. Az ünnepségre küldöttség utazik a salgótarjáni síküveggyárból, amelyet régi kapcsolat fűz a jugoszláviai üzemhez. — Ma nyiiik Salgótarjánban, a Képcsarnok helyi üzletében Szilágyi Hona grafikusművész kiállítása. Ünnepi megnyitót mond: Radics István festőművész. Bányászsztrájk Belgiumban Hétezer belga szénbányász szerdán nem hivatalos sztrájkot kezdett a helyi bányászszervezetek vezetésével. 15 százalékos béremelést sürgetnek és azt, hogy 25 év bányában eltöltött munkaidő után nyugdíjba mehessenek. A szakszervezetek még nem döntöttek, hogy támogassák-e a sztrájkot. Az év elején egy ennél nagyobb bányászsztrájk részleges eredményeket ért el. — TISZTA ISKOLÁK. A salgótarjáni járás általános iskoláiban nagy hangsúlyt fektettek az elmúlt tanévben a tisztasági versenyekre. A. tanév végén 37 iskola teljesítette a „Tiszta iskola” cím feltételeit. Kicsi volt, de drága A Komárom megyei szállítási bizottság javaslatára megszüntetik a süttői erdei kisvasútat. A vasút elavult, teljesen korszerűtlen, évenként mindössze 300—400 személyt szállított. Fenntartása évente 1,5 millió forint veszteséggel járt. Teljes felújítása 3 000 000 forintot emésztene fel. A kisvasút személy- és teherforgalmát a jövőben közúton bonyolítják le. Cseh igazságügyi küldöttség hazánkban Dr. Jan Nemecnek, a Cseh Szocialista Köztársaság igazságügy-miniszterének vezetésével csütörtökön igazságügyi küldöttség érkezett Budapestre a magyar igazságügyi szervek munkájának tanulmányozására. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren dr. Korom Mihály igazságügy-miniszter, valamint az Igazságügyi Minisztérium vezető munkatársai fogadták. (MTI) — Az ausztráliai Woomeratámaszpontról fellőtték Nagy- Britannia, első műholdját, de röviddel a kísérlet megindítása után London máris kénytelen volt kudarcot jelenteni, mert az elért maximális sebesség nem volt elegendő ahhoz, hogy a műholdat az előírt pályára vigye. Bort is A Szerltszék szerdán beje- lentette, hogy a római katolikusok ezután nemcsak kenyeret, hanem bort is kaphatnak az áldozásnál, ha az illetékes püspökök beleegyeznek. Ki- lencszáz éve csak a miséző papok vehettek magukhoz bort. (Reuter) .. Arcmvérmék a esőben Érdekes leletre bukkantad a táci Gorsium feltárásán dolgozó régészek: a római kori település feletti középkori temetőben. Egy vascsőben, nyolc aranyérmét találtak. Az összesen 28,25 gramm súlyú aranyforintokat középkori tulajdonosa' rejtette el, s vagy elfelejtkezett róla, vagy valamilyen ok miatt nem tudta kiásni. Az érmék közül egy Mária királynő, egyZsigmond király, egy V. László, 5 pedig Mátyás király által veretett aranyforint volt. A középkori „dugipénzt” a székes- fehérvári István király múzeumba szállították. Kényszerkirakással — ha nem megy másként A salgótarjáni üzemek és vállalatok készáru- és anyag- szállítása a salgótarjáni külső pályaudvaron bonyolódik le. Az országos méretű vagonhiány pótlására, a torlódások leküzdésére sok helyi kezdeményezés született az érvényben levő, s a vállalatokat anyagilag is érzékenyen érintő rendelkezések mellett. A salgótarjáni külső pályaudvar irányítóinak kérésére a KISZ városi bizottságához tartozó alapszervezetek fiataljai elvállalták, hogyha szükséges, közreműködnek az úgynevezett „kényszerkirakodásnál”. Mint ismeretes, a két hónapja érvényben levő rendelet lehetővé teszi, hogy bizonyos idő elteltével a vagonokat a pályaudvarok dolgozói a szállíttatok beleegyezése nélkül is kirakják. . Vasöntödénkbe férfi munkaerőket keresünk 18—40 éves korig. Kereseti lehetőség: 2300—3200 Ft. Felveszünk továbbá női munkaerőket betanított munkakörbe. Jelentkezés: a tűzhelygyár munkaügyi osztályán. NOGBAD. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nograo megyei Bizottsága es a Megyei Tanára lapja. Főszerkesztő: GOi’YAH GYUbA. szerkesztőség: sa.i- +\. e. u a. t teli n- n at. dz-95 zz-ss. Í2-9Í. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat! U-S9. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó; VIDA EDIT Kiadóhivatal: Salgótarján Petőfi a. U Telelőn: 10-29. Terjeszti: n Magyar Posta, Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési 9IJ egy hónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád megyei VvonVváiiaiai Salgótarján, Petőfi 4. L Felelős vezető: PAPP OYOr r Igazgató. Indez-számj 2SOT2.