Nógrád. 1970. szeptember (26. évfolyam. 204-229. szám)
1970-09-17 / 218. szám
ftoplobda NB II. Papírforma szerinti győzelmek és vereségek Szerdai vereség A kék-fehérek biztosan győztek MTK—SBTC 3:0 '1:0) NŐK SBTC — Debreceni Kinizsi 3:0 (3, 3, 13) Salgótarján, v.: Jánoshegyi. SBTC: Balogh, Szabó Zs., Szabó É., Gubányi, Vadászi I.. Vadászi IÍ., cs.: Denk, Tóth. Edző: Tóth András. Az első nyitástól kezdve jó játékkal biztosan győzött az SBTC. Meglepő volt, hogy a mérkőzés folyamán nyitáshi- báiból az ellenfél egyetlen esetben sem jutott labdához. Az egész heti gyakorlásnak meg volt az eredménye. A nagyarányú győzelem elsősorban Guíbányi és Balogh ponterős játékának volt köszönhető. Javuló formában játszott Vadászi II. is. Több és jobb feladással az utolsó játszma aránya jobb lehetett volna. Kisterenye — DEAC 3:1 (1, 3, —9, 9) Kisterenye, v.: Dobó. Kisterenye: Lőrincz, Szabó. Ré- kasi, Zsidai, Kovács, Bokor, cs.: Juhász. Edző: Molnár László. Átlagon felüli jó játékkal kezdett a Kisterenye. A mezőnyben és a hálónál egyaránt felülmúlta ellenfelét. A harmadik játszmában könnyel- műsködés miatt vesztettek. A döntő játszmában végül is az ütőfölény döntött. Ez volt jellemző az első két menetre is. Budapesti Építők — ZagyvapáJfalvi Építők 3:2 (—13, 12, 13, — 13, 16) Zagyvapálfalva. v.: Kiss. Z.-páJfalva: Szabóné, Nagy- né, Berta, Szűcs, Artmanné, Kovalikné, cs.: Palicz. Edző: Dombóvári Ferenc. A bajnokságban vezető Bp. Építők ellen meglepő jó játékkal tette nyílttá á küzdelmet a hazai együttes. Mind az öt játszmában óriási küzdelemben. Váltott vezetés után döntöttek az utolsó percben. Végül is az ötödik játszmában 16:16-os állásnál a szerencsésebb bajnokjelölt győzött. FÉRFIAK Salgótarjáni ZIM Vasas — Pénzügyőr 3:0 (13, 8, 10) Salgótarján. v.: dr. Tő- kénszki. St. ZIM: Szedlák, Fájd, Farkas, Félegyházi, Za- lánfi, Monori, cs.: Szirmai, Balázs. Edző: Kőbán László. A hónapok óta veretlen ZIM a bajnokság első részében tanyázó ellenfelet győzött le egyórás változatos küzdelemben. Az első játszmáKosárlabda NB II. Biztató női győzelem Budapesten Kohász-kisiklás SBTC — Tipográfia 29:22 (15:13) Budapest, v.: Tímár, Ritter. SBTC: Miskolczi, Kovács, Bánné, Krizs, Rózsa, cs.: Gerléi, Válóczi, Rákóczi, Deák, Molnár. Edző: Pan csóvái Nándor. Szokatlan körülmények között (szabadtéren és szélben, zuhogó eső közepette) mindkét együttes igen nehéz erőpróba elé lett állítva. Az SBTC taktikája volt célravezetőbb. Kezdettől fogva lassított iramban, labdavezetéssel közelítették meg az ellenfél palánkját. Majd ügyes csellel, figyelemeltereléssel Miskol- czi/t és Bánnét hozták ziccerhelyzetbe. A szél erejére jellemző, hogy még a személyi dobásokból sem lehetett pontokat elérni. Miskolczinak például nyolc személyiből csak hármat sikerült eredményesen kosárba dobni. Az azonos taktika szoros küzdelmet eredményezett. Végül is a kipontozás aránya győzött. Az SBTC ebben a külön küzdelemben 7:2-re győzött. Legjobb dobó: Bánné (14), Miskolczi (9). BEAC — Salgótarjáni Kohász 83:53 (44:35) Budapest, v.- Nádai, Mi- halkovics. SKSE: Csuka, Szert, Bozsik, Tóth, Túrán, cs.: Dombi, Rudinszki, Juhász, Mo- sonújvári, Kóbor. Edző: Szarvas József. A küzdelem csak a szünetig volt nyílt. A 10. percig vezettek a Kohászok. Azután átadták a kezdeményezést. A mérkőzés nagy pontkijlönbsé- gű eredményére a szünet utáni első percek voltak sors- döntőek. Ekkor a zóna-védekezésre áttérő ellenfélnek hét percig egyetlen kosarat sem tudtak dobni. A továbbiakban már a jól alkalmazott taktika kiegyensúlyozottabbá tette a küzdelmet. A hét perc alatt szerzett 20 pontos előny már elég volt a BEAC végső győzelméhez. Legjobb dobó: Csuka (27.) Válasz az „Eltörték a fiam lábát'' című levélre A NÖGRÁD 1970. szeptember 10-á szamában jelent meg id. Zima Ferenc nógrádi olvasónk levele. Keserű hangvételű soraiban arról írt, hogy Rútságon, megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzésen eltörték a fiá lábát. E sorokhoz fűz reflexiót az alábbiakban Benkő István, a mérkőzés játékvezetője: „Mint a Vörös Csillag SE — Jurisits SE labdarúgó-mérkőzés játékvezetője a sérülés miatt sajnálkozásomat fejezem ki. Sajnos ezen változtatni nem lehet. A levélben szerintem állt egy-két téves adat, amit ezúttal szeretnék felvetni. A sérülés a 13. percben történt, tehát a játék nem durvulhatott el ilyen rövid idő alatt. Sajnos, sérülés mindenkor előfordulhat. A mérkőzés után a partjelzőimmel és két nógrádi védővel — akik közelebb álltak az esethez — valamint a csapat intézőjével megkonzultáltuk a történteket. Az volt a megállapítás,hogy a sérülés nem rúgásból eredt, hanem a lendület és összeütközés következménye. Szándékosság tehát nem állt fenn, és ezért a játékost nem kellett kiállítani, így csak figyelmeztettem. Téves id. Zima Ferenc ama megállapítása, hogy rendezőgárda nem volt. A rendezők névsorát a mérkőzés előtt megkaptam, és ezt csatoltam a játékvezetői jelentésemhez is. A mentőládáról annyit, hogy meggyőződtem arról: ott volt, sőt a nógrádi intéző is mutatta, hogy az ő mentőládájuk is megvan! Vizet a sérült játékos tényleg hosszú ideig nem kapott. Én erről nem tehetek, mert a szabály nem írja elő, hogy víznek lenni kell. Egyébként elszaladhatott volna egy nógrádi néző is a pálya mögött levő házhoz, ahol egészen biztos, hogy adtak volna vizet.” ban már 7:0-ra vezetett a hazai együttes. A „lazítást” kihasználva jól fiatalított vendégcsapat és 14:12-re megközelítette ellenfelét. Különösen meglepő volt a Pénzügyőr jó taktikája a hálónál. Itt egyensúlyozták a ZIM nagyobb ütőfölényét. A második játszmában magas színvonalon vívott ütőpárbajt a két együttes. A kritikus időpont lüknél következett be. Hosszú forgások után Szedlák tett pontot a küzdelem végére. A harmadik játszmában 5:0-ás Pénzügyőr-vezetésnél kapcsolt rá a ZIM. Nagy fölénnyel és biztos játékkal sorozatban 13 pontot szerzett. Ezúttal is Szedlák volt a vezető pontgyűjtő. Ez elég lett a végső győzelemhez. Zalka FSE — St. Bányagép SK 3:1 (12, 10, —6, 13) Budapest, v.: Magyar. Bányagép: Trajbiár, Békési, Pál- falvai P.. Pálfalvai Z., Pálfal- vai L„ Monori, cs.: Varga, Kaszás. Edző: Monori Béla. Nagy küzdelemben adta meg magát a Bányagép. Mezőnyben három jálszmán keresztül egyenrangú ellenfél volt. A két ütő Monori és Trajbiár — különösen a nyertes harmadik játszmában volt eredményes. — mátyus — Tájékozódási futás Népes mezőny, közel félszáz induló állt rajthoz a megyei éjszakai egyéni tájékozódási futóbajnokságon. Nehéz terepen, 7 fcm-es távon a megyei ifjúsági bajnoki címet Fábián Gyula (St. ITSK) szerezte meg Szeder László (St. Gépipari) és Hajdara Dezső (St. ITSK) . előtt. A felnőtt kategóriában nem volt induló. A nappali bajnokságot még nehezebb körülmények között, esőben bonyolították le, ennek ellenére jó eredmények Nehezen szerelik Hungária út, 5000 néző, v.: Soós G. (Barna, Tófalvi). MTK: Búrünyi — Török, Oláh, Rab — Strasszer, Csetényi — Oborzil, Koiritár, Dunai L„ Szuromi, Kunszt. EDZŐ: Pa- licskó Tibor. SBTC: Szőke — Csikós, Kmetty, Vertig — Szálai. László — Horváth, Répás, Toldi, Básti, Jeck. EDZŐ: Moár Ede. Csere: Toldi helyett Kriskó (a szünetben), Oborzil helyett Kiss T. (62. perc), Jeck helyett Kökény (66. perc). Tegnap délután a Hungária úti pályán került sor az augusztus 23-ról elhalasztott III. fordulóbeli MTK — SBTC NB I-es bajnoki labdarúgómérkőzés lejátszására. A hazaiak nagy lendülettel kezdtek. Több alkalommal keserítették meg az SBTC védőinek dolgát. A 7. peroben a kitörő Szuromit csak szabálytalanul tudták szerelni. Ismét Szuromi került jó helyzetbe, de 6 inról fölé fejelt. A 11. percben a tarjáni védők az MTK gífceni. Az MTK rohamozott, Koritár és Dunai L. jó helyzetben hibázott. Az 55. perc után a Salgótarján is vezetett néhány támadást. Az 57. percben Kriskó elfutott, de el- ügyetlenkedte a helyzetet, majd Básti két távoli lövését védte könnyedén Brünyi. Az MTK-csere sokat lendített a kék-fehérek támadósorán. A 70. peroben Kiss balról beadott, és Kunszt 12 méterről laposan a bal alsó sarokba lőtt 2:0. Egy perc múlva jobb oldalon szabadrúgáshoz jutott az MTK. A büntető elvégzése után Kiss belőtte a labdát, Kmetty menteni akart, de olyan szerencsétlenül ért hozzá, hogy lábáról a bal alsó sarokba vágódott 3:0. Ezután kiegyensúlyozottabb lett a játék. Répás összecsapott Brünyivel, rövid ápolás után visszatért a pályára. Az utolsó eseményt Kiss lövése jelentette, amelyet Szőke bravúrosan védett. rait (Fotó: Koppány) gondot okozott az MTK védőinek. A Salgótarján gyenge napot fogott ki, a középpályások is nagyon halványak voltak. Támadásindításaik nem sikerültek. Az MTK még több gólt is rúghatott volnál Az MTK-ban Brünyit nem tették próbára. A védelem jól látta el kevés feladatát, Strasz- szer kiemelkedett közülük. Elöl az 1. félidőben Koritár, a H-ban Szuromi, valamint a cserejátékos Kiss Tibor küzdött jól. Az SBTC-ből csak Szőkét lehet dicsérni, a három gólról nem tehet. Kmetty jó bemutatkozás után visszaesett, Vertig alig volt jobb, mint a nagyon gyengén játszó László és Csikós. A középpályán Répás és Básti szürkén játszott, bár kemény őrzőket kaptak. Soós Gábor játékvezető mindkét csaipat terhére vétett kisebb hibáikat. születtek. Felnőtt férfi: 1. Szeder László (St. Gépipari) 1 hibapont, 174 perc, 2. Pécsi Tamás (Bgy. ITSK) 1 hp, 180 pont. Ifjúsági, fiú: 1. Fábián Gyű. la (St. ITSK) 0 hp, 95 p, 2. Juhász István (St. ITSK) 0 hp, 101 p., 3. Szabó Imre (St. ITSK) 0 hp, 106 p. Ifjúsági leány: 1. Szeles Margit (St. Gépipari) 1 hp, 200 p., 2. Holes Klára (St. Közgazdasági) 2 hp, 100 p., 3. Donkó Ágnes (St. Közgazdasági) 6 hp, 98 pont. Serdülő, leány: 1. S'zlrtesi Erzsébet (St. Kereskedelmi) 0 hp, 95 pont. Az ifjúsági bajnokok októberben az országos döntőn képviselik Nógrád színeit. Strasszer bombáját ütötte ki, majd Dunai léc alá tartó lövését csípte el Szőke. Az SBTC védekezett, elöl többnyire csak a két szélső tartózkodott. Betömörültek kapujuk elé, Koritár és Szuromi külön testőrt is kapott. Brünyit először Básti foglalkoztatta, távoli, nem túl erős lövését védte. László nem bírt Koritárral, ezért Moór edző Vertaget állította a fürge csatárra. A 16 peroben Koritár balról beadott, és az előre lopakodott Csetényi kényelmesen helyezett a kapu közepébe 1:0. A 42. percben Szuromi becselezte magát a kapu élé, de lövé sébe Szőke belevetődött. II. FÉLIDŐ Kriskó lett a jobbszélső, Horváth hátrament a védőknek se, ,. . _ . - A tegnapi mérkőzés után, A mérkőzés nagy részében válto^ a bajnoki nyomasztó fölényben játszott táblázaton: az MTK a 3. helyez MTK. Az SBTC nagy erő- re került, az SBTC pedig a vei védekezett, de a gólt el- Videoton és Szombathely mö- kerülni így sem tudta. Az elöl ^ csúszott. tartózkodó két csatár nem sok Várkonyi Sándor Nem sztriptíz okán... Ne bonyolódjunk abba a szövevényes kérdésbe, hogy valamely futballcsapat miért rokonszenves vagy ellenszenves ennek vagy annak a csoportnak. Nyűgöd, junk bele abba a fénybe, hogy ez van. De egy füst alatt azt is megállapíthatjuk, hogy ha bármely csapatunk külföldön szerepel, $zin. te elmosódik a szimpátia kérdése, és normális észjárású drukkereink a magyar csapatnak szurkolnak, nem a klubnak. Tarjánban egyszer már megértem egy olyan estét, mint a keddi volt, amikor alig néhány ember lézengett az utcán. Akkor azonban más volt az ok. Az, hogy az egyik, a várostól távol fekvő vendéglőben gztriptíz-estet tartottak. A város fiataljai azért húzódtak ki oda, mert fiatalok, az idősebbek pedig azért, mert idősebbek voltak. Persze abban a reményben, hogy ott majd néhány leányka némi ru- hátlanságnak lesznek szemlélői. Hát ahogy’ visszaemlékezem, alig lettek... Hát ilyesmit tapasztaltam kedden este is, de nem holmiféle sztriptíz okán, hanem mert a fél város a rádiót hallgatta otthon, az utcán alig lehetett egy lelket is találni. Mi ütött Salgótarjánba? — kérdeztem magamtól, s rádöbbentem: semmi. A dolgok rendben folytak, hanem a Fradi Liverpoolban játszott, s a mécsesét a rádió közvetítette. Ezt hallgatták nagy izgalomban. Akit mégis az utcára kényszerített sorsa, rádiót szorongatott füle mellett, s úgy örvendezett a majdnem dicsőségnek számító l:0-ás vereségnek. Aztán így vigasztalta magát: no, majd szeptember 29-én a visz- szavágón! —y. e.— Mérkőzés előtt Miként tippelnek Taligáék? Az alsós zigetd pompás környezetben fekvő pályán vasárnap az Árpád-kori városban rendezik meg az Esztergomi Vasas — Kisterenyei Bányász NB Il-es bajnoki labdarúgó-mérkőzést. A hazaiak a 9., a vendégek a 10. helyen állnak öit, illetve négy ponttal. Legutóbb az Esztergom 2:0-ra kikapott a Vasas Izzónál, a Kisterenye l:0-ra győzött a Salgótarjáni Kohász ellen. Az Esztergom elleni várható eredményről hat kis- terenyei játékost kérdeztünk meg. Taliga Ferenc: — Nyerünk, vagy döntetlen lesz. Esztergomban menni szokott a játék, csak ne legyen panasz a bíróra sem. Nagymajdon József: — Ezúttal negyedszer lépek pályára Esztergomban, Eddig kétszer kikaptunk, egyszer győztünk. Optimista vagyok. Egyébként még nem foglalkozom a visszavonulás gondolatával, addig játszom, amíg szükség van rám. Horváth Károly: — Szerintem jól kell játszani, ahhoz is, hogy egy góllal kikapjunk. Gajger János: — A döntetlen jó lenne. Legutóbb 1:0- ra győztünk a Duna-parti városban. Ebben most is kiegyeznék. Orosz Pál: — Döntetlen lesz. A védelmünk egy góltól többet nem kap, ennyit meg rúg a csatársor. Boskó Béla: — Én már a döntetlennek is nagyon örülnék. A többire választ kapunk vasárnap délután... — R — Á városok minőségi sportja Az MTS Nógrád megyei Tanácsának Elnöksége soron következő ülését pénteken 14 órától tartja Salgótarjánban. A versenysport megyei fejlesztési tervét Veres Mihály előterjesztésében vitatják meg. Salgótarján minőségi sportjának fejlesztési tervét Juhász Imre városi sportelnök terjeszti elő. Balassagyarmat város és a járás minőségi sportjának fejlesztési tervét Mituk Ferenc sportelnök tárja az elnökség elé. NÓGRÁD — 1970. szeptember 17., csütörtök 7