Nógrád. 1970. augusztus (26. évfolyam. 179-203. szám)

1970-08-23 / 197. szám

NÖGRÁD Húszmillió forint értékben exportálnak A X, pártikongresszus tiszte­letére indított munkaverseny- ben a salgótarjáni öblösüveg­gyár dolgozói időarányos fel­ajánlásaikat nemcsak teljesí­tették, de több tekintetben túlszárnyalták. Ezért a har­madik negyedévre tervezett, csaknem 63 millió forintos gyári termelési terv teljesítése nem okoz különösebb gondot, ugyanakkor lehetővé teszi a külföldi igények kielégítését. Az előzetes számítások sze­rint a termelt öblösüveg-áru- nak több, mint egyharmadát exportálják az említett idő­szakban. A demokratikus or­szágokba, elsősorban a Szov­jetunióba csaknem 8, a tőkés­piacokra pedig majdnem 13 millió forint értékű exportké­pes árut küldenek. Fortuna ismét Nógrádban Ismét megkereste Fortuna istenasszony megyénk gépkocsi- nyieremény-betétkönyv tulaj­donosait. Amíg a májusi hú­záson hat gépkocsit nyertek a szerencsés betétkönyv-tulajdo­nosok, addig a Gyulán most megtartott sorsoláson hét gép­kocsit nyerték Nógrádban: 4 Skoda S—100, 2 Zasztava és egy Trabant L típust. A ba­lassagyarmati járásban — akárcsak a májusi sorsoláson — három gépkocsi talált gaz­dára, míg Salgótarjánban ket­tő, Kisterenyén és Nagybá- tonyban egy-egy betétkönyv- tulajdonos nyert gépkocsit. Építkeznek Szurdokpüspökiben Hire szolgál? Balassagyarmaton, a városi tanács udvarán jelenleg egy DEXION-Salgó vázelemekből álló házacska összeszerelése folyik. Ha ablakok is volná­nak. rajta, az ember könnyen hétvégi háznak nézné. Abla­kai azonban nincsenek, s egy különleges fűtőberendezés is áll mellette — az épület az augusztus 29—30-án sorra- kerülő polgári védelmi gya­korlat egyik mentesítő állo­mása lesz. Az Ipoly utca végén, a holt Ipoly-ág mellett áll majd az épület, a város vegyvédelmi zászlóaljának sugármentesítő szakasza használja fel. A bel­sejében levő hat rózsából men­tesítő folyadékot fecskendez majd, s az elhasznált, sugár- szennyezett víz a holt ágba fo­lyik vissza. Az állomás hasz­nálatára a gyakorlat második napján, 30-án kerül sor. Jobbról előzött... Karaite sságon rokonait lá­togatta meg Jónás Béla 25 éves vanyarci lakos. Motorral érkezett Karancsságra, itt dél­előtt sört ivott, délután 4 de­ci bort, majd vissza indult Vanyarcra. Szécsényben egy tehergépkocsit előzni akart, ám észrevette a szembe jövő for­galmat, és járművével vissza- sorolt a gépkocsi mögé. Egy kanyar előtt a gépkocsi féke­zett, ezért Jónás jobbról elő­zött, s így ért a kanyarba, ahol a nagy sebesség miatt jár­művével az árokba szaladt, és felborult. Jónás közepes fokú alkoholos befolyásoltság álla­potában vezette járművét, s pótutasként feleségét szállítot­ta. A baleset következtében felesége megsérült. A Balassagyarmati Járásbí­róság Jónás Bélát foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésben mondta ki bűnösnek és 6 hónapi javító­nevelő munkára ítélte, 5 szá­zalékos bércsökkenés mellett. Igazgatók tanfolyama 'A Nógrád megyei általános iskolai igazgatók ötödik nyári tanfolyamát, augusztus 24—29. között rendezik meg Salgó­tarjánban. Ez az ötödik év be­fejező szakasza az igazgatók továbbképzési tervének. A hatnapos tanfolyamon első­sorban vezetéselméleti, pszi­chológiai kérdésekkel foglal­koznak a nevelők. A nyári tanfolyamon, amelyet a me­gyei művelődésügyi osztály rendez, az ország legkiválóbb szakemberei tartanak előadá­sokat. A megbeszéléseket a Gagarin általános iskolában tartják. A pásztói járásban a legna­gyobb építési tervet végre­hajtó tsz-ek közül is kiemel­kedik a szurdokpüspöki közös gazdaság. Az idén 4,5 millió forint értékű építési munkát végeznek. Az új majorban jól halad a központi takarményos építése. Még az idén a major vízellátására megépítik a hid- roglobuszt. A tsz az építéshez A , Salgótarjáni járási-vá­rosi Népi Ellenőrző Bizottság amikor néhány tanácsi és szö­vetkezeti vállalat belső ellen­őrzéssel kapcsolatos munká­ját vizsgálta, foglalkozott a leltáreredmények értékelésé­vel, vizsgálatával. Megállapította, hogy a bel­ső értékelés és kivizsgálás nem eléggé alapos. Például a Nógrád megyei Vendéglátó A tervezett létszámemelést nem tudták megvalósítani az idén á balassagyarmati por­celángyárban. Emiatt az első félévben több millió forinttal maradtak el tervük teljesíté­sétől. A lemaradás júliusban tovább nőtt. Augusztusban túlórákkal pótolták az elma­radást. Közben több olyan műszaki, szervezési intézke­dést tettek, amelyeknek ered­szükséges kőanyagot saját bá­nyájában termeli ki. A bá­nyát is korszerűsítik; vásárol­nak egy korszerű kőzúzógépet. A tsz tervbevette: amikor be­fejezik a most folyamatban le­vő építkezéseket, és az anya­gi erejük ezt megengedi, meg­építik a tsz étkezdéjét is, te­kintettel arra, hogy ez a tag­ság jelentős részének kérése. Vállalat balassagyarmati 131- es számú cukrászati feldolgo­zójában jelentkező 118 281 fo­rint leltártöbbletből csak 10 000 forintról számoltak el. A fennmaradó összeg sorsáról a vizsgálat nem tesz említést. Nem vizsgálták ki a 74-es szá­mú cukrászati feldolgozónál mutatkozó 46 236, és a 120-as számú egységnél levő 49 283 forint leltártöbblet okait sem. ményeként valószínű, hogy az év végéig pótolni tudják az év első hat hónapjában ke­letkezett termelési kiesést. A termelés és termelé­kenység növelése érdekében eddig három ezüstöző automa­tát állítottak munkába. Ezek két ember munkáját végzik el. A bélyegzőgépek alkalma­zása \is gyorsította a terme­lést. N A P T A B 1970. augusztus 23., vasárnap. Fülöp napja. A Nap kel: 4.50, nyugszik: 18.43 órakor. A Hold kel: 21.22, nyugszik: 13.03 óra­kor. * 1970. augusztus 24., hétfő. Bertalan napja. A Nap kel: 4.51, nyugszik: 18.41 órakor. A Hold kel: 22.01, nyugszik: 14.16 óra­kor. Kevesebb eső Várható időjárás ma estig: időn­ként felszakadozó felhőzet, már kevesebb esővel, zivatarral. Mér­sékelt, változó irányú szél. A zi­vatarok idején átmeneti szélerő­södés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet a felhős helyeken 20, a derültebb részeken 25 fok körül. «lói fizet a négyes A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 34. játékhéten öttalálatos szel­vény nem érkezett. Négy ta­lálatot 26 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 132 681 formt. Három találata 2560 fo­gadónak volt, nyereményük egyenként 674 forint. A két- találatos szelvények száma 102 070 darab, ezekre egyen­ként 20 forintot fizetnek. — Tanévelőkészítő tanács­kozást tartottak pénteken a megyei szakfelügyelők és ta­nulmányi felügyelők részére Salgótarjánban, a Gagarin is­kolában. Az 1970/71-es tanév előkészítésének szervezeti és tartalmi feladatai címmel Fa- bulya László, a megyei műve­lődésügyi osztály helyettes­vezetője tartott előadást. *— Az uruguayi kormány bejelentette: nem állja útját annak, hogy „kormányok vagy magánszemélyek” tárgyalá­sokba bocsátkozzanak a tupa- marókkal a két fogoly diplo­mata szabadon bocsátása ügyében. Ily módon tehát nincs akadálya annak, hogy a brazil kormány lépéseket te­gyen monte videói konzulja, Dias Gomide érdekében, noha a kormány közölte: nem ad politikai foglyokat a túszok­ért. — A spanyol miniszterta­nács jóváhagyta Carlos Gamiz Prieto kinevezését, Spanyolor­szág magyarországi konzuli és kereskedelmi képviseletének vezetőjeként. — Cipruson is elővigyáza­tossági intézkedéseket hoztak a kolera megbetegedések meg­előzésére. Hivatalos közlés szerint oltási bizonyítványokat kérnek minden olyan beutazó­tól, aki valamely közel-keleti országból és a kolerás ázsiai országokból érkezik. Talán az év végéig Nem vizsgálták az okokat Us első salai olajkút Harminc évvel ezelőtt, 1940. augusztus 23-án nyitották meg Lovásziban az 1-es számú olajkutat. E nagy jelentőségű eseménnyel indul meg a továbbiak­ban oly viharos fejlődést hozó zalai olajkitermelés. Amikor 1944-ben az amerikai bombázók megkezdik rendszeres ma­gyarországi akcióikat, az USA-tőkések /tulajdonában levő ku­takat és mezőket — bár nyilvánvaló, hogy azok teljes, sőt túlhajszolt kapacitással az ellenséget, a német fasiszta hadi­gépezetet táplálják olajjal — átrepülik, de nem bombázzák. A német visszavonulók és nyilas segédeik annál alapo­sabb munkát végeznek: a felszabadulás előtt működő 43 gépi fúróberendezésből csupán hét marad — ebből is kettő használhatatlan állapotban — az országban. A helyreállítás rendkívül gyors: április 6-án megindul a kutaknál a termelő- munka, és május 1-re már a felfokozott háborús termelés 70 százalékát produkálják ismét a zalai olajmezök, amelyek népgazdasági jelentősége ma is nagy. flsbfith Oszkár ötven évvel ezelőtt, 1920. augusztus 24-én halt meg As- bóth Oszkár szlavista nyelvtudós, egyetemi tanár, akadémi­kus, aki 1852. augusztusában született Újaradon. Tanulmányait Budapesten, majd Lipcsében, Berlinben ét Göttingenben végzi; utóbbi egyetemén szerez 1875-ben böl­csészdoktori oklevelet. Több alkalommal tesz hosszabb tanyl- mányutat Oroszországban. A Budapesti Egyetem bölcsésze­ti karán a szláv nyelvészet és irodalom oktatója 1882-től 1919-ig, 1892-től nyilvános rendes tanári minőségben. Úttörő- érdemeket szerez a magyar nyelv szláv jövevényszavainak kutatásában; a szláv nyelvtudomány körébe tartozó érteke­zései külföldi szakfolyóiratokban is érdeklődést keltenek. Az ötven évvel ezelőtt elhunyt professzort haladó szellemű előadásai miatt a Tanácsköztársaság bukása után állásából elbocsátották. — A balassagyarmati porce­lángyár dolgozói eddig csak­nem 6 000 000 darab konden­zátort exportáltak a nyugati országok piacaira! — Átadták rendeltetésének a tolmácsi Erdőkémia új üze­mi fürdőjét. Az építkezésre és felszerelésre mintegy 500 000 forintot költöttek. — Ankétot tart a Hazafias Népfront salgótarjáni városi bizottsága augusztus 25-én a városi tanács vb termében. A rendezvény témái a harmadik ötéves terv teljesítése és a ne­gyedik ötéves tery fő feladatai lesznek. Gyökérs^obrok Érdekes és ritka szenve­délynek hódol Serfőző Tamás, a megyei ideggondozó intézet dolgozója. Gyökereket gyűjt. Nem akármilyeneket persze, csak amelyek szeszélyes ku­szaságukban valami ember-, vagy állatalakot rejtenek. Ezeket kivágja, lecsiszolja, be- lakozza, és máris kész a gyö­kérszobor. Serfőző Tamás, gyűjteményé­ből klubkiállítást rendeztek a megyei KÖJÁL könyvtárter­mében. Van itt Ifibát kecsesen a magasba emelő balerina, je­gesmedve, kutya, fóka, kígyó, szarvas, csiga; csaknem har­minc gyökérszobor. — Több mint 14 000 000 fo­rint értékesítési eredményt várnak a harmadik negyedév­ben az áruk értékesítése so­rán a salgótarjáni öblösüveg­gyár dolgozói. Eddigi eredmé­nyeik alapján túlteljesítéssel is számolnak. — A balassagyarmati kór­ház húsellátását részben az in­tézmény saját gazdasága old­ja meg. Az eltelt fél év alatt a gazdaság 68 sertést adott át a kórháznak, 200 000 forint ér­tékben. — Hét bubópestises megbe­tegedést észleltek az idén az Egyesült Államokban. Mint­hogy az üdülési szezon a vége felé jár, kicsi a valószínűsé­ge, hogy ez a szám növekedni fog. A bubópestisesek száma egyébként 1965 óta nem volt ilyen magas; akkor nyolc esetet jelentettek. Változások az áruvásárlási kölcsön cikklisfáján Szeptember 1-től már (az NDK gyártmányú Simsonok kivételével) mopedek, kismo­torok, valamint (az MZ-gyárt- mány kivételével) import mo­torkerékpárok is vásárolhatók részletre, mégpedig kedvez­ménnyel, 10 százalék előleg lefizetésével. Az eddigiektől eltérően ugyancsak 10 száza­lékos előleggel hitelezik meg az összes elektromos háztar­tási hűtőszekrényt. Ugyanak­kor az olajtüzelésű kályha le­került a hitelakció cikklistá­járól, ezentúl már csak kész­pénzért vásárolható. Áramszünet: Ipari tanulók pótbeiskolázása. Vállalatunk az alábbi szakmákban pótbeiskolá­zást tart: KŐMŰVES. ÁCS, ÁLLVÁNYOZÓ. HIDEGBURKOLÓ. ÉPÜLETLAKATOS. MÜKÖKÉSZITO. ÜVEGEZŐ. ÉPÜLETBÁDOGOS. Intézeti elhelyezés és tel­jes ellátás. Jelentkezés: 43. sz. Álla­mi Építőipari Vállalat, szakoktatási csoport Bu­dapest, XI., Dombóvári út 19. Megyénk termelőszövetkezetei az idén nehéz körülmények között végzik a betakarítást. Néhány közös gazdaságban a rendrevágókkal végzett aratás után a termelőszövetkezeti szérűkön csépelik el a gabonát. A mátraszőllősiek a lovas­fogatokat is igénybe vették a behordáshoz VIII. hó 24-én 7—15 óráig Pál. gótarjánban, a Damjanich út 44. sz. háztól délre eső terüle­ten. VIII. hó 25., 26., 27.. 28-án 7—15 óráig és 29-én 7—12 óráig Salgótarjánban, a Dam­janich út 44. sz. háztól észak­ra eső területen. VIII. hó 25-én 7—18 óráig Ilona-telep, Pintér-telep, Sal- góbánya, Eresztvény, Somoskő, Medves és Rónafalu. VIII. hó 28-án 7—16 óráig Salgótarjánban, a strand kör­nyékén. Somoskőújfalu egész területén és Salgőpusztán. Köszönetnyilvánítás Ezúton köszönöm meg minder kedves jő barátnak, munka­társnak és ismerősnek drága jő férjem. PRAKFALVI ENDRE elhunyta alkalmából tanúsítói! együttérzését, részvétét. A zuv gyárv'ezetőségnek pedig azt a segítőkészséget, támogatást, amelyet irántunk tanúsított. Köszönöm továbbá a Városi Tanács egészségügyi osztályé nak és a rendelőintézetnek is részvétét, segítségét. özv. Prakfaivi Endréné NÓGRÁD. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megye) Tanács lapja. Főszerkesztő: SOTS AB GYUVA. Szerkesztőség: Salgótarján, Peotl ct. C Telelőn; ’2-54. Í2-95. 42-96, 22-97. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztési 13-OS. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó: VTDA EDIT. Kiadóhivatal; Salgótarlán. Petőfi o. L Telefon: 10-2*. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyt postahivataloknál és • kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra ui forint. Előállítja; a Nógrád megyei Nyomdaipart Vállalat. Salgó­tarián. Petőfi u. L Felelős vezető] PAPP GYÖP- y Igazgató. Index-számi 25012.

Next

/
Oldalképek
Tartalom