Nógrád. 1970. augusztus (26. évfolyam. 179-203. szám)

1970-08-09 / 186. szám

A férfiak felelőssége Az egyik termelőszövetkezet irodájában a kis közösség életéről, munkájáról be­szélgettünk. Az elnök elmondta, hogy náluk a dolog javát az asszonyok végzik. A 250 tsz- tagból 130 a nő. S az elnök dicséri őket, va­lóságos tirádákat zeng a „mi asszonyaink” szorgalmáról, áldozatos helytállásáról. Csak akkor hallgat el, amikor megkérdez­zük, hogy a sok derék asszony közül hányat választottak be a vezetőségbe. Kiderül, hogy egyet sem. Még pedig azért nem, mert a ve­zetés — magyarázza az elnök — körülményes dolog. Inkább a férfiak dolga. Hiszen ők megfontoltabbak, higgadtabbak a tanácsko­zásban. Így a 130 szorgalmas asszonyból mindössze egy növénytermesztési, egy állat- tenyésztési (baromí'itenyésztési) brigádvezető­re tellett. Nem egyedülálló eset, sok száz hasonlót le­hetne említeni. Dolgozni igen, s a terheket vi­selni. Arra nagyon jók az asszonyok. S arra is, hogy a napi munka után, a második, az otthoni műszakban jeleskedjenek. Egyszóval általában még egyáltalán nem rózsás a nők helyzete. Keresni kell a megoldást, mert asz- szonyaink mai helyzete a sok szép szó és fo­gadkozás ellenére sem mondható mindenütt korszerűnek. A közvéleményt is foglalkoztatja ez a végig nem vitt emancipáció. S ezzel kap. csolatban sok szó esik a férfiak felelősségé­ről. Hiszen ők tehetnek legtöbbet a nők hely­zetének megjavításáért. Mint a munkahelyek vezetői, mint férjek és családapák jórészt ők segíthetnek, hogy a helyes elvből gyakorlat legyen, a jó törvényekből eleven élet. Egy kis üzem művezetője 40 éves férfi. Ke­ze alatt jórészt nők dolgoznak. Elismeri, hogy az asszonyok iparkodnak, de végül mégis az a véleménye, hogy sok baj van velük. Gyakran betegeskednek, s a 35 asszonyból most is öt van szülési szabadságon. Az a baj, mondja a művezető, hogy nem lehet rájuk számítani. Aztán kiderül, hogy elsősorban az asszo­nyokra lehet számítani. Teljesítményük a leg­jobb az üzemben. Női brigád érte el először a Szocialista címet. Az a furcsaság előzte meg ezt, hogy a brigád élére először férfivezetőt állítottak. („Hogyan is tudna egy nő ilyen fontos poszton helytállni?”). Csak amikor már nem boldogult a csoporttal, akkor lett nő a brigádvezető. S egy esztendővel később el­nyerők a Szocialista címet. Kiderült, hogy a nők igenis tudnak irányítani. Kiderült ez már sok helyen; s mégis hány olyan üzemünk van még, ahol a férfiak ugyanazért a munkáért több fizetést kapnak. „A férfimunka mégiscsak más” — mondo­gatják az ilyen munkahelyeken. Pedig az asszonyok — a tapasztalat szerint — egy­két valóban nagy fizikai erőt kívánó tenni­való kivételével, mindenben képesek a férfi­akéval egyenlő teljesítményre. Csakhogy a teljesítményt a legtöbb helyen a férfiak bí­rálják el. Az ő szavuk, az 6 véleményük dönt. Talán nem is gondolják, milyen fele­lősséget vállalnak ezzel. Mennyit rontanak a nők lebecsülésével, és mennyi kedv, energia szabadul fel, mennyi jó ötlet, elgondolás szü­letik ott, ahol a nők a férfiakkal egyenlő jo­gon dolgozhatnak, s vehetnek részt az élet irányításában. A férfiak többsége otthon is a kelleténél nagyobb méltósággal — és még nagyobb ké­nyelemmel — játssza a családfőt. Pedig a felesége talán a munkahelyén is annyit, eset­leg többet dolgozik, mint ő. Mégis természe­tesnek veszi, hogy a férfi egyetlen otthoni „dolga” a pihenés, hiszen a ház rendje, a főzés, a takarítás — ősi szokások szerint — az asszony kötelessége. Valamikor valóban ez volt a szokás. Ré­gebben, amikor a háziszolgává nyomorított asszony jó, vagy rossz sora, az ura kénye- kedvétől, hangulatától függött. Csakhogy en­nek a világnak már vége. A mai családok többségének jelene, jövendője két egyenlő fe­lelősségű pilléren nyugszik. Családfő sin­csen a régi értelemben. Családapa és család­anya van, akik közösen, egyenlő rangon, egy­formán felelnek az otthon rendjéért és biz­tonságáért. S ez azt is jelenti, hogy az ott­honi munka is közös. És az a gyerekek neve­lése, a velük való törődés. A második mű­szak sem az asszonyok kizárólagos feladata. A férfinak is" részt kell vállalnia belőle. A Központi Bizottság határozata társadal­munk fokozott figyelmét jelzi. Azt jelenti, hogy mind a felelős fórumok, mind a köz­vélemény elégedetlenek a nők mai helyzeté­vel. Társadalmi rendünktől idegenek, célja­inkkal, törekvéseinkkel összeegyeztetlennek tartják a nők sok helyen *még tapasztalható lebecsülését. Segíteni kell ezen. És elsősorban a férfiak segíthetnek. K. Gy. Nem maradhat gazda nélkül ITTASAN az országutakon Hosszas vajúdás után végre beköszöntött az igazi nyár, napfénnyel, kánikulával ^vá­ratlan zivatarokkal. Az üze­mekben, hivatalokban és in­tézményekben megkezdődtek a nyári szabadságolások. Ha valaki ügyes-bajos dolgát próbálja elintézni, sokszor hiába keresi az igazgatót, vagy a főmérnököt. Néha még a helyettesek sincsenek kéznél, „házon kívül’’ vannak, ta­nácskoznak, vagy éppen ha­laszthatatlan hivatalos ügyei­ket intézik. Az ügyfél néha dolgavége- zetlenül kénytelen távozni, mert „az igazgató elvtárs sza­badságon van.” „Sajnálom, — mondja valamelyik kolléga — erről csak a Kovács elvtárs tudna tájékoztatást adni, de ő nincsen benn. Az iratok pe­dig zárva vannak az íróasz­talában.” Az érdeklődő kicsit bosszú­san távozik. Nem érti, mi­képp történhet meg, hogy egy-egy munkaterület gyakor­ta napokig „gazda” nélkül marad, s az illetékes távollé­te alatt senki sem akad, aki az általa intézett ügyekről tá­jékoztatást tudna adni. Félre­értés ne essék: nem állítjuk példaképül azt a vezetőt, aki az őt megillető szabadságot szinte évről évre nem veszi igénybe, hogy az ügyek inté­zésében és a munkahely irá­nyításában fennakadás ne le­gyen. A közért fáradozók meg­becsülést és tiszteletet érde­melnek. Valóban vannak, akik minden percüket munkájuk­nak áldozzák, s még a pihe­nésről is elfeledkeznek. De akadnak olyanok is, akik csupán a pótolhatatlan és nélkülözhetetlen ember szerepében tetszelegnek, min­den igyekezettel azon vannak, hogy még közvetlen munka­társaik is beavatatlanok ma­radjanak, s így nélkülük va­lóban ne tudjanak boldogul­ni. Mi történik, ha egy ilyen mentalitású vezető néhány napig nem tartózkodik a munkahelyén? Ügy tűnik, hogy távollétében megállt az élet... Joggal gyanakszik munka­helyi szervezetlenségre az ügyfél, amikor hasonló jelen­ségekbe botlik. Önkéntelenül felmerül benne a kérdés; egyes üzemek talán még min­dig nem jutottak volna el a fejlődésnek arra a szintjére, amikor a felelős dolgozók munkáját, esedékes nyári sza­badságát összehangolni és egyeztetni képesek? Ha felmérést készítenének arról, hogy a szervezetlenség mennyibe kerül az üzemnek, azt átmenetileg „elfekvő” ügyek, a késedelmességek, a határidő eltolódások milyen végtelen láncolatát indíthat­ják el, talán nagyobb gondot fordítanának a szabadságolási tervek összeállítására. Nem történhetne meg az a furcsa helyzet, hogy nincsen aki gyorsan és felelőssége tudatá­ban intézkedjen. A vezető is ember, joga van a szabadság­hoz és a pihenéshez. De, ha a munkahelyén tartózkodik, ak­kor sem lehet állandó jelleg­gel az íróasztalához láncolni. Elemi követelmény azonban, hogy távollétében legyen, aki áttekintéssel rendelkezik az adott munkaterületről és he­lyettesíteni tudja. A munkahely egy percre sem maradhat gazda nélkül. Ez egy-egy kollektíva közös érdeke, amit sem szervezet­lenség, sem presztízsokok nem csorbíthatnak. A vezető ak­kor cselekszik helyesen, ha beosztottjai munkáját úgy szervezi meg, hogy minden reszortnak minden időben gazdája legyen. Ha olyan munkatársakat nevel, akik távollétében helyettesíteni tudják és képesekké válnak arra, hogy évek múlásával a nyomdokába lépjenek. Hűség érdemérem Etiópiában, a többnejűség országában megalapítottak a házastársi hűség érdemrendjét. A lovagi érdemrenddel azokat a férfiakat tüntetik ki, akik egy asszonnyal legalább 25 évet éltek házasságban. Azok a férfiak, akik már 40 „szol­gálati évvel” dicsekedhetnek, — a hűségrend nagymestere címet kapják. — Hát akkor legyen úgy, uram — szólt az őr bizonyta­lanul és engedékenyen, aztán leeresztette a revolverét. Dasch határozott fellépése válthatta ki belőle ezt a bi­zonytalanságot, s amikor Washingtont emlegette, nyil­ván arra gondolt, hogy ő, a kis közkatona, most valami­lyen rendkívül titkos dologba ütötte az orrát, olyanba, amelyről egy egyszerű őrnek tudomást sem szabad vennie. — Tisztában vagyok a helyzetével, ne nyugtalankod­jék. Na, fogja ezt! — mond­ta Dasch, aztán egy százdol­lárost nyomott az őr zubbo­nyának zsebébe. — S most nézzen meg jól, azt szeret­ném, ha később egészen pon­tosan rám ismerne. — Rendben van, uram — felelt az őr, akit Daschnak ez a felszólítása még inkább megnyugtatott. Szabályosan tisztelgett, majd eltűnt a köd­ben. — George, mi volt ez? — kérdezte Burger a pdfancsno- kot, amikor visszatért. — Hal­lottam mindent. Valami baj van? — Dehogy van! Nehogy ria­dalmat kelts! Minden rendben van. A többieknek ne is szólj a dologról! — és karon fogta a csodálkodó Burgert, aki, miután elkészült az öltözkö­Ijesztően emelkedett Nóg­rádiban azoknak a gépjármű­vezetőknek a száma, akik jár­művüket italos állapotban ve­zetik. Bizonyításul elég egy számadat. Ha a féléves sta­tisztikát nézzük, az idén 91 százalékkal több gépjármű- vezetővel szemben kellett in­tézkedni, mint tavaly, mert járművét ittasan vezette. Ugyancsak ide tartozik, hogy a szabálysértéseken túl a ta­valyi félévhez képest 56 szá­zalékkal emelkedett azoknak a száma, akik bíróság előtt álltak, mert bűncselekményt követtek el. Ezeknek a gép- járművezetőknek a vérében 0,8 ezrelékes értéken felüli alkoholt találtak. Büntető Törvénykönyvünk 194. paragrafusa világosan ki­mondja, milyen büntetés vár arra, áld járművét ittas álla­potban vezeti. „Aki szeszes ital hatása alatt vasúti, légi, vagy vízi járművet, avagy köz­úton gépjárművet vezet, vagy a jármű, illetve a gépjármű vezetését olyan személynek engedi át, aki szeszes ital ha­tása alatt áll”..., nos. arra hat hónap szabadságvesztés, egy év javító-nevelő munka, vagy pénzbüntetés vár. Se szeri, se száma az it­tas vezetőknek. A pásztói já­rásban ugyanolyan szép szám­mal akadnak, mint a balas­sagyarmatiban, vagy a tarjá- ni járásban. A bíróság előtt aztán jön a szánom-bánom. Hányszor halljuk a bírói szo­bában, amikor a vádlott meg­jegyzi: „Kérem, tessék figye­lembe venni, hogy négy éve vezetek, és vélem még hason­ló eset soha nem fordult elő. Még nem volt balesetem.” Ismerni kellene a KRESZ 34. szakaszát, melynek máso­dik bekezdése kimondja, hogy balesetmentesen vezetni nem dicsőség, hanem kötelezettség! Nézzük csak: „A közúti for­galom minden résztvevőjének éberen, kellő figyelemmel és úgy kell közlekedni, hogy magatartása a személy- és va­gyonbiztonságot ne veszélyez­déssel, elindult Dasch után, csak amikor a hangokat hal­lotta, akkor torpant meg. Gyorsan visszatértek a part­ra, ahol a másik három ügy­nök is elkészült az öltözkö­déssel. A tengeralattjáró négy matróza már türelmetlenül várt rájuk, hogy az egyenru­hákat zsákokba gyömöszölhes­sék és visszatérjenek. Ebben a pillanatvan azonban egy vö­rös rakéta emelkedett a ma­gasba, a tengeralattjáró hívó­jele. A matrózok egy szót sem szóltak, hanem futni kezdtek a gumicsónakok felé. — Jöjjenek vissza! — kia­bálta Dasch németül. — Itt felejtették a zsákokat! De a matrózok örültek, hogy minél távolabb kerültek az öt ügynöktől, s még akkor sem néztek hátra, amikor már gumicsónakjukkal jó távol eveztek. Nyilván azt gondol­ták, hogy túl sok időt töltöt­tek a parton, és a parancs­nok nem csupán türelmetlen, hanem esetleg valami veszély is fenyegeti a tengeralattjárót. Semmi más nem hiányzott volna, minthogy ők ott reked­jenek Amerika földjén... Néhány perc múlva az öt kém hallhatta a búvárnaszád hajócsavarjainak a zúgását, majd alámerülését. Az U—202 elindult vissza, Európa felé. Az ügynökök gyorsan fel­kapták a táskákat, aztán el­indultak. Már jó messzire él­tesse, másokat a közlekedés­ben indokolatlanul ne zavar­jon és a közút használatában ne zavarjon.” Jó magyar szokás, hogy nálunk, ha két ember talál­kozik, ez már ok az ivásra. Nem is beszélve az egyéb al­kalmakról. Nézzünk egy cso­korra valót azok közül, aki­ket a Balassagyarmati Járás- bíróság ítélt el ittas állapot­ban való gépjármű vezetésért. * Bazsó László 23 éves nagy- bátonyi gépjárművezetőt 2500 forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság. A gépkocsivezetőnek rossz napja volt. Utasokat szállított, búnak engedte a fejét, ezért Mátraszelén és Mátranovákon is két-két üveg sört ivott. Salgótarján és Ka- rancsalja között igazoltatták. Bazsó megfogadta: többet velem hasonló eset nem fog előfor­dulni. Itt van Krenács József 46 éves mizserfai lakos esete. Krenácséknál szobafestés volt, s ez már ok arra, hogy Kre­nács két üveg sört igyon. Ez nem zavarta abban, hogy mo­torjára pattanjon, s így indul­jon a szobafestőért. Őt is 2500 forintra büntette a bíróság. Az érsekvadkerti vendéglő­ben két barátjával találkozott Bakó László 32 éves erdész. A három féldeci pálinka, a másfél liter bor meg sem koty- tyant a találkozás estéjén. Másnap aztán, mert ,kutya- harapást szőrével gyógyítják” lengyel sört ivott, s így ült motorra. Bakót 2000 forintra büntették. Szép ügy az is; amikor oktató követi el a bűncselekményt, mint például Juhász Jenő 43 éves salgótar­jáni lakos, aki délelőtt még oktatott, ebédnél pálinkát ivott, majd kocsiba vágta ma­gát, s most büntetése 2400 forint. Balassagyarmatról nem lehet úgy hazajönni, hogy va­laki ne konyakozzon. Ezt tar­totta Valkó János 25 éves ér­sekvadkerti boltvezető. Há­rom fél konyak, Nagyoroszi­ban még két „statnpó”, s már távolodtak, amikor Dasch észrevette, hogy Burger nem követi őket. Hátrafordult és visszakiáltott: — Gyerünk már! — Megyek! — hangzott Burger válasza. A partraszállás helyén ren­geteg áruló jel, nyom maradt. Ott volt valamennyiüknek a lábnyoma, sőt még a tengeré­szeké is, de ezenkívül ott he­vert a homokban egy Oster- tolz Zigaretten feliratú doboz, egy Weinbrand címkés pa­lack, és néhány méterrel ar­rébb több, német tengeralatt­járón használatos matrózzub­bony. Dasch megállt, s Burgerhez fordult: — Ezekkel a nehéz bőrön­dökkel nem sokra megyünk. Az lesz a legjobb, ha itt el­ássuk és később visszajövünk értük. Így is lett. Gyorsan gödrö­ket ástak a homokban, és el­rejtették a bőröndöket. Ebben a pillanatban motorzúgást hallottak. Most vették észre, hogy egy út közvetlen köze­lében vannak, ahol egy őrök­kel megrakott autó száguld feléjük. A gépkocsi ugyan nem állt meg, de mindenfelé lámpák gyulladtak. Daschék ijedten tapasztalhatták, hogy körülöttük kis épületek, a par­ti őrség barakkjai állnak, vagyis jó néhány kilométerrel arrébb szálltak partra, mint ahogy eredetileg tervezték. száguldott is Víalkó a moto­ron. A bíróság 2000 forint pénzbüntetésre Ítélte. • Akadnak különb esetek is, olyan gépjárművezetők, akik nem először állnak bíróság előtt ittas vezetésért. Például Sagyibó Rafael 27 éves rom- hányi lakos. A rokonánál pad­lózták a lakást. Segített Sa­gyibó is, s a vízmértékért úgy indult lakására járművével, hogy a kormány mellett fél­liter bor hevítette... A bíró­ság hat hónap javító-nevelő munkára ítélte Sagyibó Ra­faelt, tízszázalékos bércsök­kenés mellet és két évre a gépjárművezetéstől is eltil­totta. Három évvel ezelőtt volt már közlekedési ügye a romhányi kőbányásznak. A büntetés, a foglalkozás köré­ben elkövetett gondatlan ve­szélyeztetés miatt kiszabott hat hónap javító-nevelő mun­ka úgy látszik nem használt Speciális visszaeső Maczkó Sándor 44 éves cserhátszent- iváni juhász is. A bíróság a múlt évben két hónap fel­függesztett szabadságvesztésre ítélte jármű ittas vezetéséért és egy évre eltiltotta a jár­művezetéstől. Ügy látszik azonban; hiába volt a büntetés, mert ebben az évben Maczkó újból bíró­ság elé került. Négy-öt üveg sör után, pótutasával a háta mögött, ittasan motorozott; amikor Pelsőtoldon igazoltat­ták. Maczkó Sándort tíz hó­nap javító-nevelő munkása ítélte a bíróság, tízszázalé­kos bércsökkenés mellett és mellékbüntetésként a gépjár­művezetéstől két évre eltil­totta. Büntetése azért nem súlyosabb, mert öt kiskorú gyermekről kell gondoskodnia. Sorolhatnánk tovább a pél­dákat, de nem tesszük. Ügy látszik jó néhány járművezető­nél hiába a büntetés, nem gondol családjára, testi épsé­gére. A napilapok fekete kró­nikái figyelmeztetnek! A bal-; esetek száma ijesztően női Szokács László Hajnalodott. Ä náci kémek egy fehér épületet pillantot­tak meg, tetején az amerikai lobogóval. Nem messze tőlük egy falu feküdt. Az ügynökök félve, fáradtan, álmosan in­dultak a falu felé, az úttest szélén. Amikor egy kereszt- úthoz értek, a parancsnok úgy döntött, hogy a vasútál­lomás felé mennek. Hajnali öt óra volt, ami­kor megérkeztek a Long Is- land-i vasútállomásra. Elhe­lyezkedtek a padokon, és bó­biskolva várták a hajnali vo­nat indulását. Később meg­váltották a jegyeket, vala­mennyien Jamaica felé — így szólt Berlinben az utasítás. Nemsokára befutott a vonat, s külön-külön kocsikba száll­tak, csak Dasch és Burger tartott együtt. Jamaicában le­szálltak és megállapodtak, hogy másnap, pontosan dél­ben, a New York-i pályaud­varon találkoznak. Dasch még eligazította társait, hogy hol vegyenek ki szobát — a Cent­ral park közelében —, aztán adott nekik ezer-ezer dollárt, ő pedig Burger társaságában bement egy kis vendéglőbe reggelizni. Miután túlestek az első amerikai étkezésen és a forgalom első, szokatlan per­cein, kerestek egy borbélyt, hogy leborotváltassák a ten­geri úton kinőtt szakállukat. Pénzük volt bőven, egész ru­határat vásároltak maguknak, főleg könnyű nyári öltönyö­ket, cipőket, ingeket, bőrön­döket. Dasch, mivel a tenger­alattjárón felejtette borotva­készülékét, bement egy dro­gériába, hogy vásároljon. Amikor belépett az üzletbe, összecsapta a sarkát, magas­ra lendítette a jobb karját, s „Heil Hitler”-rel köszöntötte a megrökönyödött tulajdonost. (Folytatjuk) K. S. 41 NÓGRÁD — 1970. augusztus 9., vasárnap AxJíó Xáwtí— Só6/*** }•***£- ­32. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom