Nógrád. 1970. augusztus (26. évfolyam. 179-203. szám)
1970-08-29 / 202. szám
Megnyílt a vásár (Folytatás az 1. oldalról) Idényszerű hullámzása, a gyű- találták a részvételt kiállítámölcs- és szőlőfeldolgozás és sunkon. Mindez Sokoldalúbbá, és a szocialista társadalom és -raktározás hiányos eszközellá- teljesebbé teszi jubileumi ki- gazdaság^ felépítésének soron tottsága, valamint a kellő ossz- állításunkat. Meggyőződésem, következő feladatait az élei- hang hiánya az egyes élelmi- hogy ez elősegíti országaink és miszer- és fagazdaság terüle- szeripari ágak és az elsődleges vállalataink fokozottabb gaz- tén. Jelenlegi gazdaságirányí- faipar nyersanyagellátása és dasági együttműködését tási rendszerünk bevezetése feldolgozó kapacitás között, óta az első országos kiállítás a A kiállítás feltárja ezeket a problémákat is, s megoldásukra megfelelő módszereket ajánl. Ezt támasztják alá a kiállítással egyidőben tartandó szakmai rendezvények is. és élelmimezőgazdaságban szeriparban. A kiállítás szemlélteti az 1945-ben végrehajtott földreformot, a szocialista átszervezést, a mezőgazdaság nagyüzemi rendszerének kibontakozását, a szocialista élelmiszeripar előtérbe és fagazdaság fejlődését. Kívánom, hogy a külföldi kiállítók és vendégeink érezzék jól magukat hazánkban, szerezzenek minél több — országukban is hasznosítható — tapasztalatot kiállításunkon. Nagyszerű út az, amit az élelmiszer és fagazdaság dolgozói ez alatt a viszonylag rövid idő alatt megtettek. A negyedszázad munkája a mezőgazdaságban csaknem 40 százalékos, az élelmiszeriparban 4,5-szeres termelésnövekedést eredményezett, az erdők területének aránya 12 százalékról 16 százalékra nőtt. A most megnyíló kiállítás bemutatja, hogy pártunk kormányunk gazdaságpolitikája nyomán a harmadik ötéves terv időszakában — az 1967-ben rencteA IV. ötéves tervidőszakban kerül a gazdálkodás intenzív irányú fejlesztése, amely mindenekelőtt a technika és a tudomány eredményeinek széles körű elterjesztése, az ehhez szükséges szaktudás anyagát, gyarapítása útján lehetséges, sága és Gazdaságaink, vállalataink pedig tanulmányozzák más országok jó módszereit. Bízunk benne, bogy parasztságunk sikeresen megoldja ezeket a feladatokat is. — Az idei kiállítás és vásár megnövekedett területen, 33 és fél hektáron mutatja be A kiállítás főbizott- szakbizottságai, a szakmai és művészeti tervezők és kivitelezők arra törekedtek, hogy kulturált környezetben, magas szakmai igényességgel állítsák a látogatók elé a legjobb módszereket A kiállítás bemutatja az étel- eredményeket, miszer-gazdaság fejlesztésének _ Most a kiállítás megnyitá- új technikai megoldásait is, ^ alkalmával is köszönetét bizonyítékául annak, hogy a mondok a kiállítás megrende- következetoä munkás°sztály — a termelő- késében résztvevő több ezer eszközöket gyártó iparágak munkásnak, szakembernek, termékeivel is — mind na- műszaki és művészeti dolgozó- gyobb segítséget nyújt ezen nak igényes és felelősségteljes wtt teentóhhi kiállítás óta __ ágazatok gyorsabb ütemű mű- munkájáért—mondotta a mim uU eredményekefért ei J^ter, s az 1970. évi Országos élelmiszer- és fagazdaságunk. A látogatók elé tárja a gazdaságirányítás mai nyomán megélénkülő vállalati törekvéseket. — A mezőgazdaságban a harmadik ötéves terv idősza hez. kemizálásához. Ennek a Mezőgazdasági és Élelmiszersegítségnek a további fokozá- ipari Kiállítást és Vásárt megrendszere sát kérem e h®1?®11 is 32 iP3r nyitottavezetőitől és munkásaitól. A megnyitóbeszéd elhangzáA kiállítás sikeres megren- sa után az ünnepség résztvevői dezésében nagy segítséget ad- körsétára indultak; sorra lá- tak részvételükkel a szocialista togatták a pavilonokat, megkában tovább erősödtek a szó- országok. Néhány tőkés or- nézték a vásár kiállításainak Csökkent a vállalatok nyeresége A tanácsi ipar fejlődéséről A gazdaságirányítási reform nem sikerült előre lépni. A emelkedésnek felel meg — léharmadik évének eredményeit Nógrád megyei Vegyesipari nyegében azt jelenti, hogy a mind az irányító szervek és a Javító Vállalat 83 százalék- termelés növekedése teljes vállalatok, mind a gazdasági ban, a Nógrád megyei Patyo- egészében a termelékenység események iránt érdeklődő lat Vállalat 89,6 százalékban növeléséből származik, közvélemény megkülönbözte- tudta teljesíteni elmúlt félévi Lényegesen kedvezőbb helytett figyelemmel kíséri. Eh- tevékenységét, ami fokozza a zetet mutat a munkások egy hez nagymértékben hozzája- lakosság szolgáltatási igényei- órájára jutó termelési mutató- rul az, hogy az 1970-es év a nek kielégítetlenségét, mivel ja. mely szerint a. termelé- harmadik ötéves terv utolsó az elektroakusztikai és ház- kenység 13,8 százalékkal haeve, ennek megfelelően az eredmények a globális tervteljesítésen túlmenően a következő ötéves terv szempontjából alapvető jelentőségűek. Mérsékelt fejlődési ütem tartási gépek javításában a ladja meg a bázisszintet. Az Vegyesipari Javító Vállalat 20 egy órára jutó termelés ilyen százalékban, a Patyolat Válla- lendületes fejlődése kedvezően lat a textiltisztításban lénye- értékelhető, s azt mutatja, gében 100 százalékkal részese- hogy a produktív munkaidőt üik. a munkások hatékonyabban Az ipari termelés szerény használták fel, mint a bázisfejlődését mérsékelt létszámnö- időszakban. A jövőben a növekedés kísérte. Ehhez a he- vekedési ütemnek irányadó- lyenként tapasztalható mun- nak kell lenni-e a mun-kaerő- A Nógrád megyei Tanács kaerőhiány mellett jelentős vei való ésszerűbb gazdálko- VB ipari osztályának felügye- befolyásoló szerepe volt a ja- dás, a munkaidő kihasználá- lete alá tartozó hét vállalat nuár 1-én bevezetett — a lét- sa, a munka szervezése szem- (tanáesi ipar) első féléves számnövekedést mérséklő, az pontjából, eredményei — a korábbi élőmunka hatékony felhaszná- évekhez vizsonyítva — kevés- lására ösztönző — szabályo- bé voltak látványosak, a ked- zóknak. Amíg a mun-káslét- vező irányú változások is szám minimális mértékben mérsékelt fejlődési ütemet csökkent, addig az alkalma- tükröznek. zottak létszáma 7,9 százalékA teljes termelési érték a kai növekedett, az összes tanácsi iparban az elmúlt év foglalkoztatottak létszáma 2,2 hasonló időszakához képest százalékkal nagyobb mint az csupán két százalékkal nőve- elmúlt év hasonló időszaká- kedett, ami elmarad a terve- ban. Az alkalmazotti létszám zett ütemtől, valamint a har- növekedése általános jelen- madik ötéves tervre jellemző ségként, valamennyi vállalatdinamikus fejlődéstől. A las- ra jellemző, az ütem azonban csökkenő. Laza volt a bérg azdái kodás sülő fejlődési ütem mögött megmutatkoznak az elmúlt években észlelt nehézségek: az alacsony műszaki-technikai színvonal, az állóeszközök nem kielégítő növekedési üteme, ami a vállalatok korlátozott fejlődési lehetősége miatt, a termelés és a termelékenység növekedési ütemének csökkenését okozták. A piaci körülmények állandó mozgása alkalmazkodó készMérsékelt létszámnövekedés A munkaerő-gazdálkodás egésze kedvezőnek ítélhető, mivel a létszámmal való tudatosabb, tervszerűbb gazdálkodás — jelentős részben a séget követel meg, ami a tér- szabaiyozókbój eredően mékszerkezet rugalmas változtatását igényli. Ennek csak kezdeti jelei tapasztalhatók a tanácsi iparban. Az elmúlt évekhez képest erősebben hatottak az anyagellátás nehézségei, valamint a helyenként jelentkező munkaerőhiány. Az értékesítés a termelési érték növekedési volt, ami a saját kezd teret hódítani. Valamennyi vállalat mérlegeli a létszámnövekedés eredményt, azzal a többlette- herrel, amit a létszámnövelés adóterhe jelent. Az esetek többségében ez gátat szab a létszámnövelésre irányuló tö- . rekvéseknek. A létszám álSZ1iJE? landósítására irányuló erőfe- termelesü ezítések a fluktuáció tekinteA tanácsi iparban 1970. első félévében a termelési érték kétszázalékos növekedése 6,5 százalékos béralap-növekedéssel járt, a foglalkoztatottak átlagkeresete pedig csaknem öt százalékkal növekedett. A keresetek emelkedése nem mutat megfelelő összefüggést sem a termelés, sem a termelékenység alakulásával, ami a laza vállalati bérgazdálkodásra, az átgondolt bérpolitika hiányára utal. Az előre leterhelt éves béralap az év hátralevő részében a vállalati érdekeket jobban figyelembevevő bérpolitikát követel. A termelés, a termelékenység, valamint a bérgazdálkodás területén meglevő nehézségek következményeként mérséklődött a vállalati nyereség is. A globális nyereség az 1969. első félévinek csupán albctl eiert ~ készletek fakulásának egész- tében a k{váot eredményt seges irányú fejlődését mutat- nem hozták ^ Szinte vala_ ,a'« . .. ... , , mennyi vállalatnál élénkült a A közszükségleti cikkbe mulíkaerő mozgása. A tanácsi gyártását es a termékek érté- jparban a félév során a mun- ket a vállalatok 21,9 százalék- káslétszám 17,1 százaléka cse- kal növeltek. Ezzel szemben rélt munkahelyet, szemben az aZ,^f U€SZTa^,Í ’2 ST félévi 16,4 százalékkal, zalekról 6,2 százalékra csőkkent, s értékben 41,8 százalék- ,,^z foglalkoztatottra ju- kal alatta marad az elmúlt to, t ermelés ^mutató ja_ ajana- évi szintnek. cialista termelési és társadalmi viszonyok. Az állami gazdaságok döntő többsége korszerű nagyüzemmé vált- s kiállja a nemzetközi összehasonlítást. A termelőszövetkezetek zöme megszilárdult, s megfelelő létbiztonságot, a korábbinál jobb életet biztisít a parasztságnak. Jelentősen fejlődött parasztságunk szocialista tudata, gondolkodása. Ezzel és államunk sokirányú segítségével függ össze, hogy a mezőgazdaság öt év alatt a harmadik ötéves tervtörvényben meghatározott 13—15 százalék helyett — az ez évi természeti csapások ellenére — előreláthatóan 16—17 százalékkal növeli termelését. Az élelmiszeripar jobb nyersanyagellátása, a műszaki és technológiai színvonal növekedésének eredményeként az idei esztendőben mintegy 30 százalékkal több terméket állít elő, mint az előző tervidőszak végén. Hasonló jó eredmények születtek az erdészetbe" és az elsődleges faiparban. — Mindezek eredményeként az élelmiszer-ellátásban túlnyomórészt megszűnt a hiánygazdálkodási A mennyiségi igények mind teljesebb kielégítése mellett a minőség és a hatékonyság került előtérbe, mind a hazai ellátásban, mind az exportban. Számottevő eredményeink ellenére is vannak még problémáink és gondjaink. Legfőbb problémánk az egyenletes hús-, elsősorban a sertés- hústermelés és -ellátás megoldatlansága. a zöldségellátás szág vállalatai is érdemesnek gazdag, változatos anyagát. Nem sikerült haladni Egyértelműen kedvezőtlen tény, hogy a lakossági javítócsi ipar egészében kedvezőtlenül alakult a félév folyamán. Az egy munkásra számított termelési érték — a 81 százaléka, a tervtől pedig 13 százalékkal marad el. Ennek megfelelően az árbevétel arányos nyeresége 17,2 százalékról 13,7 százalékra csökkent. Csak átmeneti jellegfű? A tanácsi ipar egészét jellemző, bizonyos fokig ellentmondásos helyzet — gazdasági eseményeket, azok belső tényezőit összefüggésükben szemlélve — átmenetinek ítélhető, mivel a gazdálkodás alapjait meghatározó feltételekben (anyagi-technikai bázis, közgazdasági szabályozók) bekövetkezett, illetve munkáslétszám csökkenése várható változások minden folytán 2,5 százalékos növeke- bizonnyal meggyorsítják a dést mutat, ami — bár az fejlődést, alacsony termelési értéknö- Széli József szolgáltató tevékenységben vekedés miatt minimális közgazdász ff eö erről beszélni, több okból. Először: azért, hogy felelevenítsük azt az utat, amit az elmúlt öt évben megtettünk. Másodszor: azért, hogy úgy és olyan tárgyilagosan szemléljük eredményeinket, ahogy azt illik, ahogy a realiMeddig jutottunk? tempót tette lehetővé, mert revételeket anyagi eszközeink csak ezt biz- jogosak, is, amelyek ugyan is érvényes a korábban nem egymilliárd forint költségelőirányzattal tíz nagy beruházás volt folyamatban. Ezek közül gazdaságossági jelentősége miatt az ózd—salgótarjáni gázvezeték kiépíté- idé- sét kell első helyen megemlí- de az anyagi lehető- zett megállapítás, akár az teni. Ez új helyzetet teremtások elénk tárják. Harmad- tosították számunkra. ségek hiányában sem a közeli, egész megye iparára, akár a tett, új lehetőséget biztosított szór: azért, nehogy lebecsül- Másodsorban a népgazdaság sem pedig a távolabbi jövő- szénbányászat visszafejleszté- a gyárak fejlődésében, jük vagy túlbecsüljük azokat egész fejlesztése — benne me- ben nem valósíthatók meg. sere, akár az iparszerkezet a sikereket, amelyekre ala- gyénk elképzelése is — talál- Az ország és a megye veze- megújítására gondolunk. s^aett“ és bonyolult pozva jelölhetjük ki a jövő kozott az egész nép, illetve a tői részéről megnyilvánuló ha- az előbb említett ielentős n feladatait. Negyedszer: ne kér- megye Ifrosságtef kérdekei- tórozott igenek és nemek jó_ f" a^Sny ™‘’teéSfTSdeS gessumk vágyálmokat, ragasz- vei. A lakosság meglátta ben- tékonyan hatottak a közgon- „árt Köznonti Bizottságának Y merteipDen atrenaezo, kodjunk a magunk valóságé- ne jobb jövőjének zálogát, s dolkodásra. A nyílt légkör"ar- s^rmSS ann^k hoz ugyanakkor gondoljunk ezsrtaz e^etert^n ul fe- ra ösztönözte a dolgozók so- állami ^ tömegszervezeti ve- oldottuk m4 EbKA azokra a szocialista országok- lekvoen reszt vállalt azok kaságát, hogy egyre többen, —.fői a kommunisták és „ ban tevő segítőtársakra, akik- megvalósításából. Évről évre, egyre nagyobb hozzáértéssel, aktívák valamint az érintett persze kovetkezik’ ho?£ nek több-kevesebb része van saját életén lemérhette, hogy körültekintéssel, igényes- doteőzóidlt^evetértvT te nemi voltak vagy nincsenek punk gazdagodasaban. idejuleg, sőt időnként az elő- méretében mondjanak megfe- Kékiödött a nehézinar nö- i ■> ’ ‘ -”a n Az előbbi gondolatok benne írtnál nagyobb mértékben nőtt lelő indokokká!,, érvekkel alá- aköSS’aránya. ^ Vadaim ^a^ vannak a párt X. kongresszu- “ tómasztott véleményt a kor- Ez utób5i iparégbJnma hé- Sohtikai vMtozáfoS sara kiadott irányelvekben, vagy a termelékeny seg mány és a párt munkájáról. r0mszor annyian dolgoznak, dőre dolog lenne még feltéteáltenítte- Avárt™IX Harmadsorban az a kedve- Az előbbi módszerek alkal- mint öt évvel ezelőtt a nők lezni is azt> hogy mind€n kiresJzusán elfogadott gazdaság- ™ politikai légkör, amelyben mazása megóvott bennünket, aranya Je- fogásKtalana1^ történik. Egy politikai célokat elértük. Fej- tisztelet és elismerés jár a hogy hazánkban a szocializ- tak 75 százalékát teszi kn Je azonban biztos: gazdasagunlődött, gyarapodott hazánk, szocializmus minden .. . ... növekedett a nemzeti vagyonrésztvevőjének, legyen az párt- tfgvobb hibákat vetsmik. Mert Akaratlanul is kikí vánkos k az ^ vagy pártonkívüli, ahol a b^ily«i jo is a pf itrkm leg- íiinihh Vórdés■ miért sikerült kormány rudjanal allo vezetők kor, bármennyire is figyel a ^ és odafigyelnek a dolgozók véle- kormány és a párt a dolgo’ ’ ményére, javaslatára, észrevé- ^k hangjára, bármilyen ala- _____w________ E lsősorban azért, mert szó- telére, megjegyzéseire, ahol az posan és tudományosan^ huta- bizottsága a salgótarjáni bá- menyeknek megfelelően a dol- cialista népgazdaságunk fej- anyagi tehetőségek birtokában rozza meg a sokat ígérő jövőt nyavidék iparfejlesztésére ka- gőzök életszínvonalának erae- lesztésének lehetőségeit reéli- nem kell sem a kormányt, garantáló feladatokat, azok po^. költségvetési juttatásból lésére, az ország gyarapodásá- san mértük fél, igazodtunk sem a pártot arra ösztökélni, feltételeit, a gyorsan sodro 214 milliót adott a letelepülő ra. Ezért mondjuk joggal, adottságainkhoz, ugyanakkor hogy javítsák a dolgozók élet néha egyik-másik terüle- üzemeknek. A múlt év végén hogy elértük gazdaságpolitikai figyelembe vettük a testvéri és munka- és életkörülményeit, fen módosítja, lefékezi, vagy a részben már üzembe helye- céljainkat, szocialista országokból jövő ahol a dolgozók szolgálata esetleg meggyorsítja a koráb- zett beruházásokon kívül, csak- Venesz Károly segítséget. Mert olyan gazda- nem érdem, hanem kötelesség, hi elképzeléseket, sági-műszaki technikai bázi- Ez a politikai légkör kibírja Megyénk gazdasági életére, sunk volt, amely csak ezt a azokat a „vaskos” kritikai ész- gazdaságpolitikai fejlődésére aktív mus bonyolult építése közben tentős ipari központ alakult ki a part gazdaságpolitikáBalassagyarmaton, lassú megfelelően megrázütemben elkezdődött a mező- kőt! tatások nélkül — még ha gazdasági járások iparosodása követtünk is el kisebb hibá- í®- kát — fejlesztettük tovább az A megyei tanács végrehajtó új _ helyzetnek, az új követelucuca- b‘ ' ... ... ' - 1 1 - .. ^.’„1.1" _ J i jövőt n feladatokat. NÓGRÁD — 1970. augusztus 29,, szombat 3