Nógrád. 1970. július (26. évfolyam. 152-178. szám)
1970-07-08 / 158. szám
NÖGRÄD Helytállásból kitűnő PéVerffy JenB 120 évvel ezelőtt, 1850. július 8-án született a 49 éves korában tragikus körülmények között elhunyt kiváló esszéíró, esztétikus és kritikus, Péterfy Jenő. A pesti egyetemen szerzi meg tanári oklevelét, és 1872- től 1899-ben bekövetkezett haláláig reáliskolai tanár. Korán kezd a lapokban írni; először zenekritikákat, majd irodalmi, esztétikai, történelmi esszéket, kritikákat Eötvösről, Jókairól, Keményről, Aranyról, Bajzáról, Dantéről, Gyulai Pál köréhez kapcsolódik, de bizonyos értelemben túlhaladja őket, élénk, szellemes prózájával pedig jelentősen eltér Gyulai és társai merevségétől. 1887-ben a Kisfaludy Társaság tagjává választják; 1888- ban egyetemi magántanár, de csak fél évig ad elő az egyetemen. 1896-tól az Eötvös Kollégiumban is tanít. Élete utolsó éveiben a fő művének szánt görög irodalomtörténetén dolgozik, amelyből jelentős részek el is készültek, de ön- gyilkossága miatt félbe maradt. A magyar elméleti és kritikai próza egyik legkiválóbb művésze, akinek esszéit iróniával, humorral vegyes élénkség, képekben gazdag stílus, tömör nyelvi forma jellemzi. Tíz napon belül Hosszúra nyúlt, bonyodalmas ügy kerekedett a salgótarjáni posta pincéjének sorozatos beázásaiból. Ügy tűnik azonban, az ügy végre lezárul, felkerül az i-re a pont. Hétfőn ugyanis megbeszélést — remélhetőleg az utolsót e témában — tartottak a „beázásos ügy” ösz- szes érdekeltjei: a Postavezérigazgatóság, a Posta- központ Kábelüzem, a Bu- dapestvidéki Postaigazgatóság, a ' Salgótarján 1. sz. Postahivatal, a megyei Távközlési Üzem, a MÁV Budapesti Igazgatósága, a MÁV Tervező Intézet, a MÁV Hídépítési Főnökség és a Salgótarjáni városi Tanács illetékesei. A megbeszélések alkalmával ismét rögzítették a beázások történetét, s az előidéző okokat. Megállapodtak abban, hogy az új, 15 méteres aluljáró alatt húzódó csatornát 10 napon belül, azaz július 16-ra üzemelésre kész állapotba helyezik és átadják. Ezzel már elejét vehetik a pince újabb, vízzel való elárasztásának, hiszen a csapadék nem a környék legalacsonyabb pontja, a pince felé talál majd utat, hanem a csatornán keresztül a patakba vezetődik. A MÁV Tervező Intézet képviselőjének figyelmét felhívták arra, hogy az OTP és a Karancs Szálló közötti szakasz, valamint a Tanácsköztársaság tér most készülő terveivel elképzeléseiket mielőbb egyeztessék és véglegesítsék a terület csapadékvíz-elvezetésének módját. Salgótarján, v.: Fésűs. ZIM: Félegyházi, Farkas, Zalánfi, Szedlák, Monori, Fájd. Cs.: Szirmai. Galló, Varga. Nyíregyháza: Pardi, Csizmarik, Erdélyi, Oláh. Mezei, Gál. Cs.: Malmos, Hetei. Megilletődve kezdett a ZIM, s 1:1 után 10 pontot szerzett a Nyíregyháza. Félegyháziék ekkor rákapcsoltak, öt ütővel bombázzák a hosszú sarkokat, nagyszerűen alkalmazott sáncokkal percek alatt győztek. A második játszma volt a legszínvonalasabb. Az ütések és ejtések magasiskoláját láthattuk, a 10 perces 15:0-ás játszmában. A ZIM ekkor már továbbjutott (az MNK-mérkőNem mindennapi baleset érte vasárnap délelőtt Mott Bélát, a zagyvapálfalvi síküveggyár dolgozóját. A 24 éves fiatalember délelőtt tíz óra körül a síküveggyár előtt az utcán állt. Beteg édesanyjához orvost hívtak, öt várta, hogy lakásukhoz kalauzolja. A gyanútlan fiatalember mit sem sejtve álldogált a járdán. Ekkor történt a baj. Az egyik fáról letörött egy körülbelül huszonöt centiméter átmérőjű ág. Nem csoda, hogy leesett, mert nagy része már korhadt volt. Az elég súlyos faág a vezetékre zuhant és öt szál drótot elszakított. Az elszakadt vezeték az úttestre, és a járdára, az egyik szál pedig Mott Béla vállára hullott. A fiatalember a dróttól köny- nyebb áramütést szenvedett, de nem vesztette el lélekjelenlétét. Mott Béla továbbra is a helyszínen maradt. Kiállt az úttestre és irányította a forHa szabad hasonlattal élni, altkor a balassagyarmati Luther utca 1. számú ház lakóinak hangulata a következő szavakkal jellemezhető: az egyik szemük sír, a másig nevet. A képletesen értelmezett sírást és nevetést egyazon ok: az Ingatlankezelő Vállalat tevékenysége váltja ki az épületben lakó hat család tagjaiból. Pontosabban mondva: a vállalat egykori ténykedése. Két éve ugyanis az UCV, nem kevés anyagot és munkát rááldozva „tetőtől talpig” rendbe hozta a zéseket négy játszmára vívják és döntetlen esetén az alacsonyabb osztályú jut tovább). A ZIM továbbra sem lazított. Nagy küzdelemben, ahol Monori a mezőnyben, az előkészítésnél, Félegyházi, Szedlák és Fájd a hálónál NB I-es színvonalon szerezték a pontokat. Az utolsó játszmában 7:3-ig az NB II-esek tartottak bemutatót NB I-es ellenfelüknek. Ekkor Kőbán edző a fiatalokat is szerepeltette. Ez alatt 10:8-ra felzárkózott az ellenfél. A kezdősor Szedlák- kal és Félegyházival a véghajrában újból kiütötte az ellenfelét. A ZIM győzelme nem volt meglepetés. Az utóbbi hetekben nagyszerű formában játszó együttestől további jó MNK-szereplést várunk. — mátyus — galmat, hogy az arra járó gépkocsikat nehogy baleset érje a leszakadt drótok miatt. Közben az egyik autóval be- üaent a városba az ÉMÁSZ- hoz és a rendőrséghez, hogy azonnal jöjjenek ki. A szerencsés kimenetelű balesethez hozzájárult az is, hogy a védelmi berendezés hibátlanul működött. Az előírt öt másodperc helyett szinte egyetlen másodperc alatt kioldódott a biztosíték, és áramta- lanította a vezetéket. Mire az ÉMÁSZ és a rendőrség gépkocsija a helyszínre érkezett, odaért az eredetileg várt orvos is. Éppen jókor, mert Mott Béla az áramütés és a kiáltott izgalmak következtében orvosi kezelésre szorult. Talán ekkor döbbent rá. milyen nagy veszélyben forgott az élete. Kitűnő példáját adta a helytállásnak. A rendkívüli helyzetben nagy bátorságról tett bizonyságot. Dicséret és elismerés! — cs — házat. A lakók hálálkodtak, mert nem volt olyan, a lakások felújítására vonatkozó kérésük, melyet az ingatlankezelő ne teljesített volna. Azonban az udvarról az utcára vezető esővíz-levezető csatornát, melynek medrét lelkiismeretesen kicementezték — ki tudja miért —, fedetlenül hagyták. Nemcsak sötétben, hanem nappal is veszélyes itt a közlekedés. Egy szenet szállító fuvaros például csak úgy volt hajlandó lovas kocsival behajtani az udvarra, hogy előtte a lakókkal kötelezvényt íratott alá: megfizetik a kárt, ha lovának lába törik. S még valami: a régimódi, nagy bejárati kapu is kidőlni készül, fenyegetve ezzel a ház tíz gyermekének életét. Az előbbi panasz elintézéséhez csak néhány cementlap lefektetése, az utóbbihoz két sarokpánt megerősítése lenne szükséges. . A lakók kérését tolmácsolva megjegyezzük: nem hisszük, hogy a korábban oly nagyvonalúan viselkedő IKV ne látna hozzá rövidesen az említett apróságok kijavításához. N A P T A R 1970. július 8., szerda. Ellák, Edgár napja. A Nap kel: 3.55, nyugszik: 19.43 órakor. A Hold kel: 8.36, nyugszik: 22.02 órakor. 25-29 fok Várható időjárás ma estig: változó mennyiségű felhőzet. Néhány helyen még zápor, zivatar lehet. Mérsékelt, időnként élénk északkeleti szél. A hőmérséklet tovább emelkedik. Legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 25—29 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap u órakor Siófoknál 20 fok volt. — Kerékasztal-beszélgetés. A községi tanácsok vezetői számára kerekasztal- beszélgetést rendez a megyei tanács, július tizenharmadikán, hétfőn délelőtt. Az értekezlet résztvevői a községi tanácsok önállóságával kapcsolatos kérdéseket vitatnak meg. — Nem megnyugtató — állapították meg illetékes helyen —, hogy mind az általános, mind a középiskolákban csökken aiz esti, levelező, illetve a dolgozók tagozatán a hallgatók száma. Az üzemeket, vállalatokat, termelőszövetkezeteket jobban érdekeltté kellene tenni e társadalmilag rendkívül fontos művelődés- politikai feladat ' támogatásában. — Közel negyedmillió ember botorkált vaktában hétfőn este a londoni metró alagút- jaiban. Az történt ugyanis, hogy két állomás között elszakadtak az elektromos vezetékek, s a hiba majdnem az egész metróhálózatban áramszünetet okozott. Otthon dolgozhatnak A balassagyarmati járás dolgozói közül — mivel a nagy budapesti ktsz-ek egymás után létesítenek egységeket a községekben — egyre többen hagynak fel a fárasztó, többnyire a járási székhelyre irányuló utazgatással. Cserháthalápon 40 lány és asszony talált munkalehetőséget a Művirág Ktsz részlegében. Bercelen a Ruházati Ktsz ugyancsak 40 nőt foglalkoztat. Az Elektrotechnikai Ktsz üzemegysége ez év második felében Patvarcon ötven nővel kezdi mag a termelést. — Balassagyarmaton tavaly 106, idén pedig további 22 élelmezésügyi dolgozó vett részt egészségügyi minimumtanfolyamon. A közegészség- ügyi felügyelőség január elseje óta mégis öt esetben volt kénytelen bírságot kiszabni élelmezés-egészségügyi szabálytalanság miatt — Felújítás. A varsányi alsó iskolában a nyári felújítás keretében alakítják ki a negyedik tantermet. Ablakokat cserélnek, ajtókat festenek. A felső iskolában külső tatarozásra kerül sor. — Csekkszámlára. Ä rétsági gimnázium I. a. osztályának tanulói a tanév befejeztével munkát vállaltaik a helyi termelőszövetkezetben. A munkáért járó pénzt, 1100 forintot befizették az árvízkárosultak csekkszámlájára. — GYÜMÖLCSLIGETEKET telepített az idén a szarvasok és a vaddisznók „étrendjének” vitaminos bővítésére a Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság szekszárdi erdészete. A Duna-menti erdőség árvizektől védettebb, magasabb fekvésű részeiben egy- egy hektár kései meggyet és eperfát ültettek. — A Georg ia-állambeli Newraanöan életfogytiglani börtönre ítélték a 25 éves Lorenzo Ervint, aki idén febru- rában Kubába kényszerítette az Eastern Airlines légitársaság egyik gépét, 67 utassal a fedélzetén. — ORSZÁGOS álltat- és kirakodóvásárt rendez augusztus 4-én, a Kisterenyei községi Tanács. A vásárra vészmentes helyről, szabályszerű járlattal mindennemű álla* felhajtható. f lay is lehet építeni A Zala megyei Tanács tizenhétmillió forintos költséggel korszerű üdülőt építtetett a megye úttörőinek Balatonbe- rényben. Építését rekordidő, 7 hónap alatt végezte el a Zala megyei Tanácsi Építőipari Vállalat. Az üdülőben egyszerre 500 úttörőt tudnak elhelyezni. A zalai úttörők nyári üdülőjét hétfőn délelőtt ünnepélyes külsőségek között nyitották meg. Egy hét múlva, július 13-án, Szabolcs-Szatmár megyei árvízkárosult gyerekeket fogadnak. — AZ AUTOMOBILIZMUSRA a negyedik ötéves tervben minden eddiginél nagyobb ösz- szeget, több mint 40 milliárd forintot költenek, ennek nagy ■ részét az utak fenntartására és korszerűsítésére fordítják, de jó néhány milliárd forintba kerül a gépkocsikat kiszolgáló műszaki hálózat korszerűsítése, kiépítése is. — A csehszlovák sörgyártás központjában Plzenben az élelmiszerkiállítás rendezvényeként megnyílt a IV. nemzetközi és országos sörösüvegcímke- börze. A cserebörzén részt vesznek magyar, osztrák, NDK- és NSZK-beli gyűjtők is. — Gyógyszertárbövités. Salgótarjánban kevés a gyógyszertár. ezért a városi tanács a közelmúltban foglalkozott a bővítés lehetőségével. A gyógyszertári központ, az ingatlan- kezelő vállalat, valamint a városi tanács építési és közlekedési osztályának képviselői közösen helyszíni vizsgálatot tartottak, amelyen megvitatták a bővítés módjait. — Vásárlás. A mátraverebély—szentkúti szociális otthonban több ezer forint értékben vásároltak kerti bútorokat, nyugágyakat. Ez lehetővé teszi, hogy az idős emberek kihasználják a szép környezet adta pihenési lehetőséget. — Felújítás. Lebontásra ítél. ték Pásztó község régi, barokk stílusú hídját. A megyei tanács építési osztályának javaslata alapján az Országos Műemléki Felügyelőség képviselői is megtekintették a kérdéses hidat, és megállapították, hogy jelentős műemlék, ezért mielőbb fel kell újítani. Előkészít) A szécsényi járás iskoláiban kilenc előkészítő csoport alakult az iskolába lépő óvodások számára. A kilenc községben — Nógrádsipek, Var- sány, Rirnóc, Litke, Ságújfa- lu, Kanancssiág, Nógrádme- gyer, Ipolytarnóc, valamint Sziécsény — az iskolaév elkezdése előtt megismertetik az elsősöket az iskola légkörével. szokásaival, fegyelmével. A foglalkozásokat egyes helyeken most tartják, pár helyen pedig augusztusban rendezik meg. — Tranzisztoros kacsapász- tort szerkesztett Ficzek György, a győri Jedlik Ányos Gépipari Technikum idén végzett nővén, déke. A berendezés nem egyéb, mint egy tranzisztoros rádióadó segítségével a partról irányítható hajómodell, amely riasztó hangokat ad le. — A magyarországi nemzetiségek alkotásainak — tárgyi és szellemi értékeinek — az eddiginél tervszerűbb gyűjtését és feldolgozását határozták el — közölték a Művelődésügyi Minisztériumban, — Aktívaértekezletct tartanak július 9-én a Nógrád megyei KISZÖV-nél. A nők politikai, gazdasági és szociális helyzetéről szóló párthatározat gyakorlati végrehajtásáról tárgyalnak, illetve a szövetkezeti iparban szerzett tapasztalatokról. Udvari muzsika Érdekes zenei eseményre kerül sor július 11-én Balassagyarmaton. A Mikszáth művelődési központ rendezésében, a szociális otthon — volt megyeháza — kertjében Udvari muzsika címmel hangverseny lesz az árvízkárosultak javára. A színvonalas, Schubertét Mozartot, Brahmsot, Schu- mannt, Puccinit, Verdit, Leon- cavallot. magyar komponistákat, virágéneket, olasz és spanyol dalokat. Petőfi-, Babits-. Weöres-verseket megszólaltató műsorban közreműködik Für Éva, Bajor Ferenc ének-, Fogarasi Béla gitárművész. Mészáros Ágnes versmondó. A zongorakíséretet Krutsch Katalin és Kardos Kálmán látja el. a műsort Csikasz István konferálja. A műit heti felhőszakadás súlyos károkat okozott Salgótarjánban. A postaépület pincéjébe befolyt víz megrongálta a kábeleket, napokig szünetelt a telefonösszeköttetés is. Képünkön : a szerelők a föld alatti vezetékek javításán dolgoznak Fotó; Céhmester W ES kéne dönteni... Többször szóvá tettük már a Balassagyarmat—Budapest között közlekedő menetrendszerű autóbuszjáratok túlzsúfoltságát. A kalauzok ugyan már Balassagyarmaton felhívják a figyelmet, hogy a közeibe uíazók ne szálljanak fel; menjenek a rijvidebb távú buszok valamelyikével, azok úgyis perceken belül indulnak, de kérésüknek legtöbbször nincs foganatja. így aztán sokszor olyan megállók mellett, ahol a távolabbi falvakból a műúthoz gyaloglók egy-egy bódéban várakoznak, elrobog a járat, mivel már zsúfolásig megtelt — képzelhető, mit éreznek azok, akiket nem vettek fel. F:l kéne dönteni végre: ki szállhat fel a budapesti buszra, s hol kötelező, illetve Viem kötelező annak megállni? Mert ha a néhány kilométerre utazókat nem kötelesek felvenni a kalauzok, akkor azok egykönnyen leszoktathatok a kocsi el- özönlésétől: az előzetes figyelmeztetés után a busz egyszerűen ne álljon meg ott, ahot azok le akarnak szállni, vigye őket el a következő, nagyobb állomásig. Viszont ha ők is teljes jogú utasai a Balassagyarmat—Budapest között közlekedő járatoknak — s ez a valószínűbb —, akkor a kocsiknak mindenütt meg kellene állni, s ha a zsúfoltság miatt már senkit sem tudnának felvenni, akkor több járatot kéne indítani. Megengedhetetlen ugyanis, hogy a fővárossal csak a busz- közlekedés révén összekötött községek lakói csupán azért ne jussanak el — a menetrendszerű, megállásra kötelezett járattal — céljukhoz, mert a MÁVAUT kevés kocsit indít. B. L. Röpla bda ZIM-kupasiker Salgótarjáni ZIM— Nyíregyháza 4:0 (10, 0, 12, 9) Hat család kéri i