Nógrád. 1970. július (26. évfolyam. 152-178. szám)

1970-07-12 / 162. szám

Dorothy L. Sayers: A megzöldült Ilyen ez a krónika... PRECÍZ DON JUAN Adolf Peter, heidelbergi férfi eddig 347 győzelmet aratott a szerelem csatame- zején. s minden győzelmét, tökéletes nemet pedantériával leírt a naplójában, mellékel­ve a boldogított hölgyek fény. képét,. Az atomkor Don Juan-ja meliekesen tiázasságszédelgés. sei is foglalkozott. Most el­csíplek, és a tárgyaláson négy­évi börtönre ítélték. Az Íté­let kihirdetésekor vállat vont: — Űgyis szükségem van mar egy kis pihenőre — mondotta. A VERSENY GYŐZTESE Londonban megrendezték a borkóstolók versenyét, ame­lyet Ralph Mapley valóban különleges teljesítménnyel nyeri meg. Haro'm óra IS perc leforgása alatt nem ke- vesebb, mint 420 borfélét kós­tolt meg és állapította meg szinte matematikai pontosság­gal fajtájukat. Teljesítményéhez jól illik a győztesnek jaró jutalom is. egy 300 literes hordó legked­vesebb borával töltve és egy láda finom francia pezsgő. Csakhamar rendőrök jöttek érte, és a városka börtönébe vitték. De nemcsak ez volt a büntetése: egy évre eltiltot­ták a hajózástól is. Ügy látszik, még nincs tö­kéletes igazság, mert ha egy nő levetkőzik, még fizetnek is érte a sztriptízmulatók­ban ... PECHES GENGSZTER Pat Stanford egyik este jó hangulatban ballagott hazafe­lé West Plains-ben, amikor hirtelen egy álarcos gengszter toppant elébe, s a mellének szegezett revolverrel pénzét követelte. A derűs hangulat­nak vége szakadt. Stanford elkomorodott, mert éppen ná­la volt teljes havi gázsija. Ebben a pillanatban meg­szólalt egy dörmögö hang a sötétből: — Átkozott csirkefogó! Most aztán hurokra kerültél! Nem menekülhetsz! A gengszter ész nélkül fut­ni kezdett. Stanford elégedet­ten vigyorgott. Ismét kitűnő­en vizsgázott foglalkozásából: ugyanis Amerika egyik leghí­resebb hasbeszélője!... manchesteri — Valóban? — szólt a fér­fi, aztán hátradőlt, és elnevet­te magát. Mr. Budd észrevette erős, hófehér fogait, amelyek közül áz egyikből elő villan egy aranytömés. No, lám, ez a férfi nyilván azok közül va­ló, akik sokat költenek a meg­jelenésükre. Remélheti, hogy a jómódú férfiból rendszeresen visszatérő vendég lesz, aki majd beajánlja ót barátainak is. Hozzákezdett a munkához, s közben mint a borbélyok ál­talában, fecsegett sportról, po­litikáról, majd rátért arra a témára, ami már három hét óta foglalkoztatta: a manches­teri gyilkosságra. — A rendőrség, azt hiszem, már a reményt is feladta — vélekedett a vendég. — Talán a jutalom, az öt­száz font, még segít — vetette közbe Mr. Budd. — Jutalom is van ? Arról nem hallottam. — Bent van az esti újság­ban, uram. Óhajtja megnézni? — Igen, lekötelezne, ha ide­adná. Mr. Budd átnyújtotta ven­dégének az újságot. Mr. Budd, aki a tükörből figyelte őt, észrevette, hogy hirtelen moz­dulattal maga felé rántja a bal kezét, amely hanyagul pi­hent a szék karján. De addig, ra már Mr. Budd megpillan­totta a póruljárt hüvelykujjat. A férfi hirtelen felkapta te­kintetét, és Mr. Budd elfogta a pillantását a tükörben. — Biztos vagyok — szólt a borbély —, hogy az az ember már régen túl van árkon-bok- ron. Későn jutott eszükbe, hogy jutalmat ajánljanak. Az idegen felnevetett. Mr. Budd az üvegen át kinézett az utcára, s látta, hogy a szem­közti üzlet már bezárt, de az utca még nyüzsgött az embe­rektől. Milyen könnyű lenne most... — Kérem, siessen — szaki, tóttá félbe töprengéseit a ven­dég. — A festés még hátra van. Mr. Budd arra gondolt, ha most megpróbálna kirohanni az ajtón, ez a szörnyű ember rávetné magát, visszaráncigál- ná és betörné a fejét, aho­gyan a nagynéniével tette. Dehát neki mindenképpen elő­nye van .. Ha határozottan cselekszik, kiér az utcára, mi­előtt a másik fölkászálódna a székből. Mr. Budd tehát óva­tosan az ajtó felé húzódott. — Mi baj? — kérdezte az idegen. — Csak kiléptem egy pil­lanatra, hogy megnézzem a villanyórát, — jött vissza Mr. Budd engedelmesen. — Nyolc óra múlt tíz perc­cel — felelte a férfi —, meg­fizetem külön az idejét. — Ugyan, szó sincs róla, — tiltakozott Mr. Budd. Még egyszer nem kísérletezhet. Ha hamarább rájön, miről is árulkodik az a hüvelykujj, meg az aranyfog, akkor se­gítségért futhatott volna, mi­közben a férfi haja még szappanos volt, s az arcát is beburkolta a törülköző. Vagy cseppenthetett volna egy kis szappant a szemébe — a vi­lágon senki nem tud gyilkol­ni, miközben a szemét csip' a szappan. És ha még most se késő? Foghatná a borotvát, óvato­san odalopózhatna a gyanút­lan férfi mögé, s azt mondhat­ná kemény, határozott han­gon: „William Strickland, fel a kezekkel! Ide a revolvert, és indulás a legközelebbi őrszo- bara.” Dehát Mr. Budd egy percig se hihette komolyan, hogy ez a próbálkozása siker­rel járna. Hiszen a férfi vagy kicsavarná a borotvát a kezé­ből, vagy egyszerűen nem en­gedelmeskedne. És akkor mi lesz? Nem tarthatja ott a borotvát a másik torkán reg­gelig, amíg megérkezik az Inas, hogy kitakarítsa az üzle­tet. Akkor jutott eszébe, hogy a körözvénynek a jutalomról szóló részét úgy fogalmaztak: az nemcsak a kézrekerítónek, hanem a nyomravezetőnek is jár ... Mr. Buddnak ebben a pillanatban támadt az a káp­rázatos, fenomenális ötlete. Eszébe jutott az az öreg pa- pirvágó kés, ami még az édes­anyjáé volt, arra vésték fel a régi mondást: A tudás hata­lom. Mr. Buddot a szabadság könnyű, kellemes érzése töl­tötte el, s gyors mozdulatok­kal hozzáfogott, hogy befesse a férfi haját. Amikor kiengedte vendé­gét a műhely ajtaján, már alig-alig jártak emberek az utcán. Utána nézet, s látta, hogy a magas alak felszáll a 24-es buszra, és eltűnik. Gyorsan bezárta a boltot, s negyedóra múlva már a Scot­land Yard egyik hivatali szo­bájában ült. Először egy fon­tos beosztású úr hallgatta meg, aki átvitte egy másik szobába, egy még fontosabb beosztású úriemberhez, aki még egy harmadik tisztet is beszólitott. így hallgatták meg Mr. Budd jelentését a férfi­ről, aki bizonyára William Strickland volt, valamint a fenomenális ötletet... Az Ostende felé tartó Mi- randa nevű gőzhajó rádiósá­nak ujjai fürgén szaladtak a papíron, ahogy sorra legyezte az üzeneteket. Aztán az egyik­nél váratlanul elnevette ma­gát. Ezt jó lesz megmu­tatni a kapitánynak — gondolta magában. A ka­pitány megvakarta a fejét, és becsengette az első tisztet, aki viszont a második tisztért küldött, s az meg is jelent az utasli6tával. A Miranda este hétkor fu­tott be Qstendébe, s hamarosan már röpült innen a rádió­üzenet a Scotland Yard lon­doni irodájának: „Egy sze­mély bezárkózott kabinjába és követeli, hogy küldjenek hozzá egy férfifodrászt. To­vábbi utasítást várunk.” A 36-os kabin előtt izgatott tömeg gyűlt egybe, s még a kapitánynak is csak üggyel- bajjal sikerült utat törni kö­zöttük. Hat belga rendőr kí­séretében érkezett. Megkopog­tatta a 36-os ajtaját. — Ki az? — szólt ki bent- rői az éles hang. — A fodrász, akiért küldött, uram. — Jöjjön be! — A kulcs csikordulására a kapitány le­nyomta a kilincset, s mind­járt oda is tette lábát az aj­tónyílásba. Miközben a rend­örök kicsavarták a férfi kezé­ből a fegyvert, a tömegen meghökkenés, majd nevetés hullámzott végig. — De hisz’ ez zöld! Zöld a haja! Ki látott ilyet!? Mr. Budd ugyanis nem hiá­ba töltött évtizedeket a kü­lönböző hajfestékek tanulmá­nyozásával, sikerült olyan festéket találnia, amely egy éjszaka alatt sötétbarnáról zöldre változik. Mr. Budd megkapta az 500 font jutal­mat. de volt valami, aminek ennél is jobban örült. Elha­gyatott kisboltjában már más. nap megjelent Winchester hercegnője, és suttogóra fo­gott hangon így szólt a derék fodrásznak: — Siettem, hogy én legyek az első. Már a nyomomban van Lady Melcaster és Lon­don minden előkelő asszo­nya ... Fordította: Zilahi Judit KIHÍVÁS CSENGÖGYÜJTEMÉNY Egykoron városon és falun egyaránt készítettek ilyen csengőiket, s a közeledő jár­művet ezekkel jelezték. ELTŰNT ITALOK Patrice Pottier genfi újság­író pincéjéből a minap jó né­hány palack kitűnő itóka tűnt el titokzatos módon. A pub­licista megértő ember lévén, azonnal nyílt levelet közölte- tett egy napilapban, mely szó szerint így szólt: „Melegen ajánlom a mélyen tisztelt, ismeretlen eltulajdo- nítónak, hogy a zöld szinű címkével ellátott, 1951-es év­járatú bort csupán osztriga és hal mellé szíveskedjék fo­gyasztani, a két színű címkés, 1949-es évjáratú bort pedig saját érdekében néhány hó­napig pihentesse, mert szállí­tás közben valószínűleg felrá- zodott, és az ital ilyen kö­rülmények között nem nyújt­ja a tökéletes élvezetet fo­gyasztójának!" GYASZMENET A napokban a korzikai postahajóval szomorú rako­mány is érkezett Marseille- be, egy koporsó. Tizenegy fe­ketébe öltözött gyászoló kö­vette. amikor kocsira rakták. Mindenki megilletődve nézte a menetet, csak a szolgálatos vámtiszt fogott gyanút és fel­nyittatta a koporsót. A vámtisztnek igaza lett, mert a koporsó teli volt rab­lóit holmival, főleg ékszerek­kel. A feketébe öltözött gyá­szolók szomorú ábrázata még gyászosabbá vált. Amikor újságírók megkér­dezték a vámtisztet, árulja el, mitől kapott ötletet, azt feleite: — Egyszerű, uraim! Láttak már önök olyan gyászmenetet, amelyben egyetlen nő sincs?... IGAZSÁGTALANSÁG Howard Davis tengerész, a chepeni kikötőbe érkezve a hajóról egyenesen az önki- szolgáló mosodába tartótt. ott anyaszült meztelenre vetkő­zött, ruháját és alsóneműjét a mosógépbe gyömöszölte, s a holtra rémült asszonyok szeme láttára újságot vett elő, s egy székre telepedve türel­mesen várakozott. SÜKET-SZTORI EGYENJOGÚSÁG Az egyenjogúság nevében nemcsak az elvált asszony kö­vetelhet tartásdíjat a közös gyermekek részére volt férjé­től, hanem az elvált férj is volt feleségétől. Első ízben hozott ilyen dön. test a brit törvénykezés tör­ténetében angol bíró. A férj ebbed az esetben a Scotland Yard munkájától felfüggesz­tett detektíve, akinek csekély alkalmi keresetéből kell el­tartania három kiskorú gyer­mekét. A bíró — egyelőre elvi döntésben — kötelezte a de­tektív elvált feleségét, egy jól kereső kozmetikust: folyó­sítson rendszeres tartásdíjat volt férjének. Az összeg meg­határozását, a döntést a volt házastársak megegyezésére bízta ... Révész Tibor Vidor Miklós: A keskeny, csontos arcú fiatalember azután sem tudita volna okát adni, miért volt olyan sürgős, hogy be­jussanak a végállomásnál a büfébe. Türelmetlenül, kézen fogva húzta maga után a lányt. Együtt járták meg délután a hegyet, átsétáltak az erdőn, különösen fáradtak, vagy szomjasak nem voltak. Lehetséges, hogy csupán az öröm késztette sietségre, a lendület hajtotta, ahogyan az előbb nekilódultak a lejtők­nek, kergetőztek egy kicsit, s amelyikük hamarább leért, kitárt karral várta a másikat. A hodályszerű büfé bejára­tában megtorlódtak a befelé igyekvők, s a csontos arcú fiatalember, aki szürke pepi­ta kabátot hordott, összeka- paszikodott párjával. Az ára­dat vitte őket, s akaratlanul arrébb sodortak egy kövérkés asszonyt. A fiatalember jó­kedvű volt, még rá is mo­solygott. Aztán beállt a pénz. tár előtti sorba. Zsebében kotorászott apró. éri, mikor hátulról rákopog­tak a vállára. Megfordult. „ötszáz font jutalom Willi­am Strickland kezrekeritőjé- nek” — hirdette az újság öles betűkkel, majd alatta kö­vetkezett a bűnöző személyle­írása: „Kora 43 év, magassága 6 láb 1 hüvelyk, haja sűrű, ezüstösfehér, de könnyen le­het, hogy festeti. Eltűnésekor őszes szakállt viselt, de azóta esetleg leborotváltatta: vilá­gosszürke. egymáshoz közel­ülő szemek; nagy orr, erős, fehér fogak, egyik-másikban aranytömés; bal hüvelykuj­ján ütéstől származó kék folt. Feltehetően igyekszik elhagy­ni. vagy már el is hagyta az országot.” Mr. Budd, ki tudja hányad szór végigolvasta a személy­leírást, aztán szomorúan félre­tette az újságot. Száz meg száz borbélyüzlet van London­ban, nagyon valószínűtlen, hogy William Strickland épp az ő, kicsiny, rosszul menő mű­helyét választana, hogy betér­jen egy hajvágásra, borotvá- lásra, avagy éppen haj festés­re. Mr. Buddnak ugyanis az utóbbi időben rosszul állt a szénája. Éppen üzletével szem­ben nyitották meg a villogó, nikkel fejmosótálakkal, lila és narancsszínű függönyökkel, új elektromos búrákkal felsze­relt elegáns hölgyfodrászatot. Szive mélyén tudta, hogy ő az igazi művész. Néha elszomo­rodott a konkurrensek silány munkáján, mivel eszébe ju­tott, hogy ő ezt mennyivel szebben csinálta volna. Ilyesmin töprengett akkor is, amikor a műhely aj tóban idő­zött, s látta, hogy egy nagy termetű férfi sietős léptekkel egyenesen felé tart. — Bocsánat, uram, tessék csak uram — lépett vissza az ajtóból Mr. Budd, hogy helyet csináljon a bejövőnek. — Tud hajat festeni? — kérdezte az idegen türelmet­lenül. — Igen uram, természetesen — felelte Mr. Budd felvilla­nyozva. — Akkor jó. Az asszony­kámnak nem tetszik ez a vö­rös haj; azt mondja, nagyon feltűnő. Tudja, jóval fiatalabb nálam, ezért meg kell nyer­nem a tetszését — no, sze­retném, ha befestené valami kevésbé feltűnőre. Mondjuk sötétbarnára, mit gondol? — Az úgy nagyon jó lesz. uram. — És borotválja le a sza- itállamat is! — Teljesen igaza van, uram. a szakáll ma már nem olyan divat, mint volt. És egyébként is, önnek rendkívül határozott álla van. Keményikiópű, zömök férfi állt mögötte. Fél szeme össze­húzva, teje kissé oldalt bil­lentve. Semmi jót nem ígért a tekintete. — Mit lökdösi a felesége­met? A fiatalember előtt nem állít már senki. — Tessék kérni — sürgette a pénztárosnő. Két tűz között egy másod­percre megzavarodott, aztán gyorsan megváltotta a blok­kot. Mielőtt ellépett volna, hátulról megfogták a könyö­két. — Ne siessen úgy! A lány az üveges pultnál nézelődött a megtöppedt hús­pogácsák, s a fonnyadó kolbá- básaadagok közt. Észre sem vette a jelenetet. — Azt kérdeztem, mit hu­ligánkod ik itt? — fordította szembe a fiatalembert a mel­lé szegődött férfi. Valamivel alacsonyabb volt. idősebb is nála. S a hangja fenyegető. — Lesz szives elengedni — mondta idegesen a fiatalem­ber. s elharapva utána mor­molta: — nagyon sajnálom, ha meglöktem valakit... A másik elmosolyodott. Mintha bunkót forgatna arca előtt. — De még mennyire meg­sajnálod, te csibész. — Egy pillanatra sem eresztette el a markába kaparintott könyö­köt. Taszított rajta egy kicsit. A fiatalember egyszeriben megértette, hogy a vadonba került, a napfényes délutáni kirándulás végpontjára. Min­den ezért a pillanatért tör­tént. Mikor a dombtetőn. a kilátó korlátjának dőlve át­fogta a lány vállát, ez az is­meretlen már valahol a háta mögött járt, hogy elérje, be­lekössön, megalázza. Köny- nyedén bólintott, mint aki be­letalált szerepébe, meg sem próbál kibújni alóla. — Tehát mit akar? A lány most feléjük for­dult a pulttól. Szavukat nem érthette a tömegben, de ahogy szemben álltak, átvillant rajta az ijedtség. Kialakulatlanul fiatal arca olyan védtelenné vált, mintha öltözködés köz­ben nyitnának rá. — Most nem ugrálsz, mi ? — rekedt, vastag hangja volt a férfinak. — Hagyjon békén. Mond­tam, hogy sajnálom. . — Gyerünk! Kifelé! A fiatalember megpróbálta kiszabadítani könyökét, de a másik a hóna alá nyúlt, s olyan karolással szorította az ajtó felé, mint a detektív a tülön csípett zsebtolvajt. — Pofa be, nem csinálunk ingyencirkuszrt Majd oda- Itinn elintézzük! Ebből a maiokból úgy sincs szabadulás. Kezdjen el dula­kodni? Fél fordulattal vissza­nézett a pult felé. Csak a sze­mével kérhetett bocsánatot, amiért a föltűnés elkerülésére kénytelen angolosan távozni. Pár perc az egesz, annyi csak. míg összevereti magát, aztán rögtön visszatér, remélhetően a saját lábán. Még az is át­futott rajta, milyen furia, hogy a gömböc kis nő, akit arrébb taszított, nincs sehoL Eszébe sem jutott ellenkez­ni. Ellazította karját, s a mar­kolás is kiengedett. A kinn ácsorgók szemével nézve akár két cimbora lépett volna ki, vasárnap déli sörözés után. — Gyerünk csak arrébb — dörmögte a'zömök. Fejét még egyre elbillentve tartotta, amint mustrálta foglyát. — Itt sok a nép! A kockás kabátú fiatalem­ber torka száraz volt, szívve- iése szaporázott. Az előbb a büfében ösztönei mérték csak föl az erőviszonyokat, most értelme is tudomásul vette Utálta önmagát, amiért bele­keveredett. De most már vé­gigcsinálja. |7 lhaladtak a buszra vá- rakozók mellett. Két kis bódé következett, nemrég még gyümölcsöt, csokoládét árusítottak bennük. Húsz lé­pés még, s a tájban voltak, a betonúton túl ritkás liget kez­dődött A fiatalember öldalt sandí­tott kísérőjére. Baloldalt, ka­bátja hajtókájába szúrva zo­máncozott sportjelvény. — Azt mindenesetre szedje le — mondta csendesen. — Minek? — Mert szúr. A férfi elnevette magát: — A kis kacsódat félted ta­lán? Azt hiszed, hozzám ér­hetsz? — Szedje le. Én se vagyok kidekorálva. Megálltak. A férfi körülné­zett, nincs-e a másiknak egérútja. — De mindjárt leszel — lendítette meg az állát. Már indulat sem volt .benne. A fiatalember szűk fahan­gon megkérdezte: — Mi értelme az egésznek? Megváltozik ezzel valami? — Csak a pofád — felelte a férfi szakszerű komolysággal. Hosszan vizsgálgatfa: huszon­négy, huszonöt éves lehet. Va­lami poros irodában görnyed egész héten, hogy összegür­cölje azt a másfél ezret, ami­vel Imponálni akar a tyúk­jának. Rákacsinto't, biztatón: — No, kisapám, készen vagy? Nem kapott választ. A fia­talember egy helyben állt, 8 NÓGRAD — 1970. július 12„ vasárnap Különleges gyűjteményre tett szert tizenkét év alatt Lev Gogyin moszxvai lakos. Különféle v harangokat és csengőket gyűjt: hajdani pos­takocsik, lószerszámaira erő­sített csengőket, vészharango­kat. Némelyiken érdekes felírás olvasható: „Végy meg, ne sajnáld a pénzt, ha utazol, muzsikálok én”, „Csilingelek annak, akit szeretek.” Geofrey Birande azzal a tiszteletteljes kéréssel fordult a francia postához, hogy a televízió után fizetendő díját 50 százalékkal csökkentsék, mivel süket lévén, csak lát­ja a képet, de nem hallja a hangot. Kérelmét csakhamar vissza, utasították, azzal indokolva, hogy semmit sem veszít, ha nem hallja a szöveget...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom