Nógrád. 1970. július (26. évfolyam. 152-178. szám)

1970-07-11 / 161. szám

AZOLVASOKI Tisztelt Szerkesztőség! Sokak nevében kérem, hogy az alábbi soroknak lapjukban helyt adni szí­veskedjenek. Az Arany János utcai két bénház közötti gyönyörű kör­nyezetben e hó 7-ón, 15—16 óra között felnőttek és gyer­mekek élvezték a délutáni napsütést. A gyermekzsivajba ijedt sikolyok és kutyaugatás vegyült. Az történt, hogy egy farkaskutya szabadon szágul­dozott a játszadozó gyerme­kek és a pihenő felnőttek kö­zött, s tulajdonosa személát- tára ugrált gyermekekre, fel­nőttre egyaránt. Ez a kutya egyébként igen gyakori láto­gatója a két bérház közötti szép parknak, ahol póráz nél­kül, szabadon száguldozik, sőt fiatalkorú tulajdonosa bizta­tására az ott veszteglő gépko­csik tetején ugrál, sáros lá­baival beszennyezve azokat. A játszótér a gyermekeké. Megengedhetetlen az, hogy egyesek felelőtlenül így meg­zavarják a gyermekek jáJté- kát. Mint szakember is fel­emelem tiltakozó szaivamiait. Szomorú tapasztalataim van­nak a farkaskutyáik szertelen, lokszor kiszámíthatatlan vi­selkedéséről. A maráson túl­menően a szabadon engedett eb beszennyezi, sőt befertőz­heti azt a területet, homoko­zót, ahol az apróságok játsza­nak és a homokkal, talajjal közvetlenül érintkeznek. Ez nemcsak gusztustalan, hanem szerfelett veszélyes is, mert a kutya sok kiszámíthatatlan ki­menetelű betegség terjesztője lehet. Legyen szabad csak a kutyák bélférgessége okozta emberi hólyagférgességre em­lékeztetnem. Kedves fiatel ba­rátom, és Ön is kedves ku­tyatulajdonos, akinek fekete kutyája nem csak ezen a na­pon, de máskor is oly fékez- hetetlen jókedvvel futfcáro- zobt a két bérház közötti fü­ves területen, lássák be, hogy az ember védelme diktálta azt a rendeletet, amely tilal­mazza ebeknek szájkosár és póráz nélküli tartózkodását közterületen. Ez a rendelke­zés Önökre és kutyájukra is vonatkozik. Ha pedig úgy gondolják, hogy nem, akkor az itt lakók és gyermekeik megnyugváséra a hatóság tesz pontot erre a kérdésre. Dr. Hagara László Salgótarján Három István Július 4-én megható kis ünnepség színhelye volt a kisterenyei vegyesüzenj újonnan épült étterme. Kettős névadó ünnepség zajlott le délelőtt 10 órakor. Ez volt az első alkalom a névadásra, két gyermek, sőt még az étterem is nevet kapott. Jáger István gatteros kis­fia és Tarló&i István villany­szerelő kisfia, mindkét gyer­mek István nevet kapott. A név_ adó ünnepséget, Somogyi Lász­ló, a Kisterenyei községi Tanács anyakönyvvezetője vezette be. Beszélt a szülőkhöz, elmond­ta, milyen öröm új üzemben, új létesítményben fogadni a jövő nemzedékét, akiknek a mai felnőttek, az üzem dol­gozói jobb jövőt biztosítanak, mint amilyen felszabadulá­sunk előtt szüleiknek volt. A két szülő és névadószülők meghatottan álltak a virág­gal megrakott asztal mellett. Szemükben a meghatottság könnyei ragyogtak, amikor fogadalmat tettek, hogy a két kis Istvánkát szocialista mó­dön fogják nevelni. Az üzemvezetőség és párt- szervezet nevében Sándor Já­nos párttitkár mondott ünne­pi beszédet és átadta az üzem ajándékát, egy-egy takarék­betétkönyvet. Ezután a társa­dalmi szervek képviselői kö­szöntötték az i ünnepeiteket, majd a KISZ-szervezet, meg­vendégelte a résztvevőket. Ez az alkalom egyben az újonnan megnyílt ebédlő ün­nepe is volt. A dolgozók ré­gi vágya valósult meg abban, hogy július 6-tól sajátjuknak mondhatják az étkezdét. Az üzem társadalmi szerveinek képviselői és vezetői úgy ha­tároztak, hogy mivel mind a két gyermek az István nevet kapta, az ebédlő neve is Ist­ván legyen. A kedves kis ünnepség dé­li 12 órakor ért véget, és re­méljük, hogy több hasonló társadalmi ünnepség megren­dezésére a jövőben is sor ke­rül a kisterenyei vegyesiizem- nél. Nógrádi Szénbányák Vállalat kisterenyei vegyesüzeme Válaszol az illetékes Mást illet a bírálat Hivatkozással 1970. június 4-i szá­munkban megjelent Elsodorta a víz című cikkükre, amelyben arról ír­nak, hogy a Salgótarján, Fáy András lakótelepi járda építését az Építő és Tervező Ktsz végzi, a következőket válaszoljuk: Szövetkezetünk sérelmesnek ta­lálja, hogy olyan munkáért is bí­rálatot kap, amelynek kivitelezé­sét nem a szövetkezet végzi. Tudomásunk szerint a járda épí­tését a városi tanács megbízása alapján a salgótarjáni városi út­fenntartó üzem végzi, illetve az útfenntartó üzem általunk isme­retlen tsz-építő brigádnak adta ki alvállalkozásban. Tekintettel arra, hogy cikKükben a szövetkezetünket marasztalják el. így kérjük annak szíves helyes­bítését. Földi János elnök Köszönjük észrevételüket, elné­zést kérünk a tévedésért, a cikkírót felelősségre vontuk és megbüntet­tük. Jóleső érzéssel veszem a tollat kezembe, hogy i nagy nyilvánosság előtt a NÓG RÁD hasábjain mondjak köszö­netét a Nógrád megyei kórház bőrgyógyászati osztálya vala­mennyi orvosának és dolgozójának az átlagos kötelességet jóval meg­haladó fáradozásukért, gyógykeze lésükért, amelyben engem közel kéthónapos kórházi kezelésem ide je alatt részesítettek. A törődést, a figyelmességet, amiben részem volt szinte tanítani lehetne, mert az minden kritikát kibír. Elsősorban köszönetemet fe jfczem ki dr. Cseplán György osz­tályvezető főorvosnak, aki nagy szakmai tudásával kezelt és irá­nyította gyógykezelésemet. Kö­szönetét mondok az osztály va­lamennyi beosztott orvosának, mindig kedves, szolgálatra kész ápolónőknek, akik gondosan be tartva az utasításokat segítették gyógyulásomat. Mindenkor hálás szívvel gondolok a bőrgyógyászat teljes személyzetére, s kívánom hogy munkájukat sok siker koro­názza. Gyógyult betegük: Szikszai József Karan csalj a Tábori Híradó Modellek a fák alatt — Premizálás és napiparancs Jókedv és közösség A Tábori Híradót a kő- A gyerekek gyakran emle- szolt: — Azt nem tudhatjuk, mellvéden helyezték el. Raj- getik Havran Sanyi bácsit, a majd a napiparaincsból kide- zok, képek, színes beszámolók modellezőkor vezetőjét, aki rül. Igaza volt a kis Béluská- váltakoznak rajta. Az ötödi- mindenben segített nekik. S nak., mert minden i*eg@el na­tes Trenyisán Marietta cikké- a lányokra nézve, ez igen be- plparancs-hirdetósnél ismerik bői idézek: „Akik már nem az csülendő. Igaz, talán ok érté- meg a gyerekek a programot. első nyarunkat töltjük itt, kelték legjobban a modellé- Szerdán például három raj a örömmel járunk ide." Aztán két, mert ebédidőig állandóan Zója-ligetbe kirándult, egy a azt is megtudom az írásból, fejük fölött röpítették a gyor- modellező kört látogatta hogy a nevelők úgy foglalkoz- san szálló vitorlázókat. meg, az ötödik raj pedig az nak itt a gyerekekkel, mint a Cserháti János elragad a ügyeletes szerepkörét látta el. szülők. S az aláírás fölött ott gyerekektől, megmutatja a program igen változatos, a summázás: „Az újak is biz- raktárt. Belépek az épületbe, ^ gyerekek kiállításokat láto- tosan ezen a véleményen lesz- szeretnék jegyzetelni, de ki Megtekintik a Parti­nek.” kell lépnem az ajtó elé. mert zán-emlékművet es a tévétor­A salgótarjáni úttörőház nem látok az orromig sem. nyo(- Minden szombaton dél- mellett, a Dimitrov utcában Keresem a kapcsolót, sehol. A előtt félórás daltanulást ren- található az a park, ahol a táborvezető rámnéz, majd szó- feznek, majd szellemi vetélke- megyeszékhely napközis tábo- morúan legyint: ne is keresse, dón frissülnek fel. A héttől ti- rát évek óta megrendezik. Át- Én is csak könyörgök, hogy -Emiiét éves korúaknak rende- lagban száz gyerek tölti itt megcsinálják. Képzelje el, bo- nyári táborban a rend és napjait, reggeltől délutánig. A rús időben mit lehet itt meg- fegyelem, a kötelesség kérdé- táborvezető, Cserháti János találni. Semmit. Csak vak- g^-öl beszélgetnek, megelégedéssel beszél a gye- sin botorkálunk. Sokat haUottam a premizá­rekekről. Szerencsénk van, mert nap- is Akik jól viselkedtek — Harmadik éve foglalko- sütéses délelőttre virradt, s zom itt táborvezetéssel. Ami a ezért megnézhetem a tábor pedagógus számára a legfon- felszerelését. Öt láda egymás ^ _ t osabb, folyamatosságot bizto- mellett. — Az öt rajé — ka- keiT'^mint a reggeli sítunk. A gyerekek az iskola- lauzol vezetőm. Sakk, tollas­év, 10 hónap eltelte után is labda társasjáték könyvek, ^ nemcsa,k a jól visel- megfelelo felügyelet alatt van- lahdak találhatok benne. Egy ked- gyerekek hanem a nak. Itt nincs rendszeres ta- külön mappában rajzok. A rosS2alkodók nevét is felol- nulás. Főleg játékról van szó. gyerekek dr. Fancsik Janosne vaggák Szerdán rajzatórt Bor- Mi, a szülők helyett igyek- vezetesevel a délutáni csen- szünk ellátni a nevelés fel- des pihenőt rajzolgatással föl­adatait. tik. A gyerekek többségükben Míg beszélgetünk, az MHSZ- nyári témát dolgoznak fel, de bői megérkezik a negyedik néha feltűnik az Orion űrha­raj Cseh Adolfné vezetésével, jó. vagy egy tank Aztán vi- papírlap megtelne a A lányok boldogságtól sugar- ragok kelnek eletee a lapo- ^ felsorolátóvaL zo arccal, hadi zsákmányként kon, s fénnyel töltik meg a hozzák a frissen összerakott különben homályos helyiséget A gyerekek közben keszul- öcsd típusú siklómodelleket Az udvaron zajlik az élet. az úttörő nyári próbákra. Föl-földobják a levegőbe a Foglaltak a hinták, a forgó is Minden napra egy-egy jel- modelleket, s gyönyörűséggel állandóan tele. A gesztenye- mondatot választanak ki. „Az nézik, hogyan suhannak a fák fák alatt pingponglabda pat- áttörő jókedvvel dolgozik es alatt, társaik feje fölött. tog, rollerek leélnék versenyre önként szolgálja a közösseget — Alig akarták abbahagyni gyereklábakkal. A zag'yvapál- — olvasom a táborvezető napi a gyerekek a munkát — falvi Szabó Kati együtt hin- jegyzeteben. Arról már meg­mondja a Gagarin iskola ne- tázik a Rákóczi úton tanuló győződtem, hogy jókedvűek velője. Ma először vettek ke- Verebélyi Ferivel. Aztán már ezek a gyerekek, arról pedig züfebe lombfűrészt. — Párat el hallom is az egyik kedves ők győznek meg hathatósan, is törtünk — szóit közbe cin- sztorit, amit minden nevelő hogy szolgálják a közösséget kosán egy-két gyerek, de Cseh emleget. késlekedésséI nem zavarják: Adolfné megnyugtatja őket, ez A kis Szatmári Bélát arról hiszen a déli sorakozóra két természetes, hiszen még csak faggatta nagyapja, hogy mit perc alatt gyülekeztek össze a először csinálták ezt a mű- csinálnak majd másnap, mi- gesztenyefák alatt, veletet. re az unoika öntudatosan vála- Molnár Zsolt és ügyesek voltak, szombaton jutalomcsokoládét kapnak. Ez is hozzá tartozik a tábori élet- napipa­rancs kihirdetése, amikor da Árpád, Trenyisán Marietta, Bohács Ilona, Bocskai Gábor, Szűcs László és Zsivicza Géza kapott dicséretet. A többieket meg sem említjük, mert egy vív állandó lalgotarfáni kirendeltségünkön technológiai é6 hálózatszerelési munkákat, sza­bad árforma esetén is maximált árakon VÁLLALÓNK. Szerelési tevékenységünk s épületszerelés, kábelszerelés, ipari és mezőgazdasági technológiai villamos berendezések, automatikák, világítási berendezések, villámvédelmi berendezések, transzformátor-állomások, daruszerelés. • kapcsolőberendezések gyártása. Gyors lebonyolítás. Tervezés, kivitelezés, üzembe helyezés komplex vállalással Kiváló minőség, meghosszabbított garanciaidő. Vállalunk beruházási és felújítási munkára 1970—71 évi kivitelezést. Szükség esetén azon­nali kezdést biztosítunk! VILLANYSZERELÖIPARI vÁllalat 4 sz. szerelőipari üzem Budapest. VII.. Síp u 23. SALGÓTARJÁN. VÍV kirendeltség ZIM. Rákóczi u. 105. Ó NOGRAD - 1970 július 11., szombat Autósok ügyelem t [ * ín/ Szolgáltatások: személy* és tehergépkocsik kis- és középjavítasa, műszeres vizsgálat, garanciális szolgálat, kerék beállítás, szervizszolgáltatás. Az AFIT XVL sz. Autójavító Vállalat S. sz. üzemegysége július 1-től megkezdte nyári üzemeltetését. Munkaidő reggel 6—22 óráig. Munkaszüneti napokon 6—22 óráig ügyeleti szolgálat. Korszerű technológiai berendezések. Gyors és pontos munka Időt kimé) meg, ha gépjárműve javításával megkeresi az AFIT-szervizt, Állomás út AFIT XVI.. sz. Autójavító Vállalat 6. sz üzemegysegi' Salgótarján, Telefon: 25-30.

Next

/
Oldalképek
Tartalom