Nógrád. 1970. július (26. évfolyam. 152-178. szám)

1970-07-08 / 158. szám

Szinte félve merem csak elkezdeni a mondatot: a posta is munkaerőgondokkal küzd ... Nincs elég kézbesítő, hírlapkihordó, nincs ... nincs. Dehát a levelet is el kell juttatni a címzettnek, az újságot is várja mindenki, lehetőleg a reggeli mellé, jó ha a csomag is megérkezik, mikorra kell. Bizony, nem áll könnyű feladat előtt a posta sem. És mégis. Kínnal-keserv- vel de tavalyi pénzügyi tervét 102 százalékra teljesítette. A tavalyihoz képest idei I. félévi hírlapbevételi tervteljesítése is több lett 20 ezer

forinttal, mint tavaly volt az I. félévben. Az idei I. félévi bevételi tervet is 102,6 százalékra teljesítette máris.

És most vigyázzanak a gyarmatiak: a telefon-előfizetők száma jelenleg 731. de a központ befogadóképessége: 800! Akinek telefon kell, jói indokolja meg kérelmét, különben bizony, telefon nélkül marad...

A posta tehát mindent megtesz, de lehetőségei végesek.

Kussinszky Endre

(Vége)

Balassagyarmaton jártunkban

Nem. a tegnapi számunkban megjelent tudósítással korántsem merítettük ki témánkat. Annyira nem, hogy bár igyekeztünk szűkszavúan foglalkozni mindennel, egész sereg olyan létesítmény van még a városban, amiről nem ejthettünk még szót. Ezek közül az egyik a

Nóorád megyei Fémipari Vállalat

Palóc Múzeum

Már csak megszokásból említjük meg, hogy ez is egy olyan kicsi vállalatból fejlődött a maivá, és fejlődik a holnapivá, aminek annak idején csak a neve volt hosszú. (Még az a szó is benne volt, hogy „vertikális”.) Aztán egyik „keresztelő” követte a másikat, míg végre 1965 január elsején kikötöttek a fenti címben foglalt májnál.

Ez a gyár a villámgyors alkalmazkodó képességnek jó példája; mindig azt csinálja, amire éppen szükség van. Áz első időkben építőipari jellegű cikkeket állítottak elő. Az idén január 1-től vették át az új profilt: gépele és gépi berendezések előállítását. Szakirányítójuk a Kohó- és Gépipari Minisztérium. Gyártmányaik tekintetében országos kooperációban vannak számos gyárral és vállalattal.

Igen hiányos volna ez a kis írás, ha meg nem emlékeznénk minden olyan gyártmányukról, amelyek előállítása révén elérik például az idén a 100—110 millió forintos bevételt.

Ragadjuk meg hát az alkalmat, hogy Kövi Jenő terv- és üzemgazdasági osztályvezető személyében olyan ember tájékoztatását hallhatjuk, akinek ősei kimutatottan 1670- ben telepedtek le Gyarmaton.

— Így érthető, hogy lokál- patrióta vagyok.

— Igen, de ez nem befolyásolja tárgyilagosságát?

— Attól nem kell tartania. A számok embere is vagyok, s ebben a gyárban nincs szükség arra, hogy a számok szilárd adatait lokálpatriotizmussal szépítsem.

A gyár legfőbb termékei á különböző fémkábeldobok ezeket egyedül itt gyártják, tavaly például 12—13 000 darabot 44 millió forint értékben. Ebből a mennyiségből 8—9 000 került külföldre. (E pillanatban nagy vita is van körülötte, amire majd visszatérünk.)

Az ország valamennyi áramszolgáltató vállalatát innét látják el ÉSZT típusú kapcsoló- és elosztószekrénynyel, ennek értéke évi 16—17 millió forint. Csak közbevető- leg: 1951-ben évi termelési volumenük négymillió forint volt. a harmadik ötéves terv végén 463 millió forintot várnak.

Jelenlegi átlagos létszámuk 650 fő, a negyedik ötéves terv

során különböző létesítményekkel gazdagodnak: csarnokot építenek, könnyűfém- öntödéjüket rekonstruálják. Ha minden elkészül, ezer fővel fognak dolgozni úgy, hogy a szakmunkás-utánpótlásról is maguk gondoskodnak, jelenleg 106 ipari tanulójuk van, számukat már jövőre 120-ra emelik.

— De folytassuk gyártmányaink felsorolását — térít vissza az eredeti témához Kövi Jenő.

— A Vörös Csillag Traktorgyárnak mi készítjük dömper- és traktorfülkéit 18—19 millió forintos értékben. Az alumíniumöntöde 9—10 millió forint értékű árut állít elő, a liftajtók készítéséből 7—8 millió forint bevétel származik, de komplett kerítéseket, szarvasmarha-önitatókat és ki tudja, még mit nem gyártanak. Még mit nem? Például, úgynevezett oldalfalas rakodókat a piackutatás eredményétől függően. Ha az árban meg tudnak egyezni, az első 50—100 000 darab máris megy belőle az NSZK-ba.

És mondom: bővítenék és terjeszkednek.

Nagy megbecsüléssel ki kell emelnem: ama dolgozók közül, akik kezdettől fogva itt keresték és találták meg boldogulásukat, 19-en kaptak a gyártól arany pecsétgyűrűt.

Nem, Nógrádban sem, Balassagyarmaton sem kell „bocsánatot” kérni az olvasótól, amiért tudósítása .,egyhangú”, csupa-csupa ipari üzemről szól. Nem, mert a szénbányászat csökkentése miatt az iparnak, a nagyiparnak egyre nagyobb szerep jut. A megyében, persze Tarjánban és Gyarmaton is sok ezren figyelik: ha a bányában nem, hol kap munkát, kenyeret, akinek a bányamunka helyett mást kell választania. Hogy leírtam ezt a két szót, fülembe cseng a múlt rendszerbeli munkásfelvonulások

egyetlen, ütemesen kiáltott jelszava: „Munkát, kenyeret! Munkát, kenyeret!” — és nem volt munka, és nem volt kenyér. Hol vagyunk ma ettől, amikor nem munkát, hanem munkást keresnek és sok helyütt a kenyérre — túlzottan — kalácsot ígérnek .. .'

Ám e kis kitérő után mégsem gyárral folytatom, lesz arra még mód ezen az oldalon. Vessünk egy pillantást a kultúra őrző fellegvárára, a múzeumra.

— ez áll az épület homlokzatán. Amikor beléptünk a hűvös félhomályba, megkértem fotóriporter kolléganőmet: tegye el masináját, mert ha itt jó érzékére hallgatva elkezdene fényképezni, másnap sé végeznénk.

Inkább alaposan nézzünk körül, s én majd — méltatlan szavaimmal bár — megpróbálom érzékeltetni. mit láttunk s lelkesíteni, hogy aki még nem látta, nézze meg, nagy élményben lesz része.

Már a bejáratnál képsor fogad. Werbőczy Istvántól, a Tripartitum, a Hármaskönyv szerzőjétől Balassi Bálinton át a munkásmozgalom néhány hőséig Furák Teréz, Lovász József, Szalvai Mihály és Ka- kuk József képeiig, de a sorban nem hiányzik természetesen Madách és a nagy palóc: Mikszáth képe sem.

De nem a múzeum anyagát akarom regisztrálni, megteszik azt nálam illetékesebbek.

Arról szeretnék szólni — Zólyomi József igazgató útmutatása nyomán —, hogy ez az oly rokonszenves nép, a palócság, honnét származik. Honnét, hogy olyannyira különbözik a hazánk más tájait lakóktól.

— Éppen ez az — mondja —, amit nem tudunk. Jelenleg öt környező ‘ megyében dogoznak munkacsoportok ennek megállapításán, eredetük kutatásán. Legsűrűbben Nógrádban laknak, érthető, ha bennünket legközelebbről érint majd a kutatás eredménye, de

Magyar Kábelművek szabadvezeték gyára

E kis kitérő után nézzünk ismét egy ipari üzemet. Ennek a vállalatnak, mint a rokonszenves főkönyvelőnőtől hallom: kezdettől fogva

gyöngyélete volt Gyarmaton. Először is a város vezetősége mindent elkövetett, hogy itt fejlődjön, ahol fakábeldobok már készültek. A terület kisajátítása hamarosan megtörtént, és 1967 után a teleprendezést is végrehajtották. Az építkezés 1969 elején kezdődött, és a III. negyedévben már termeltek, egyelőre három húzó- és három sodrógépen. Nem akarom az olvasót fölösleges adatokkal, számok özönével terhelni, de kérem, ezt még olvassa el: termelésük a munka tíz hónapja alatt eléri a százmillió forint értéket, ami 1974—75-re, a teljes kapacitás idejére 800 millió forintot fog kitennni, de akkor már a mi 145 fő helyett 600 főnyi „hadsereggel”. Mint képünkön is látható, itt minden „folyékony” állapotban van. Az irodát például félórás autózgatás után tudtuk csak megtalálni, mert szinte ahányan vannak, annyifelé kénytelenek dolgozni. Ám érdemes volt keresgélni, mert itt tudtuk meg,

A gyár makettje

Pest, Heves, Borsod és Szolnok megye kutatóit is érdeklik az eredmények.

— És még valamit jegyezzen fel — tanácsolja az igazgató. — A megyében -számos, azóta elpusztult falu létéről tudunk, azt is sejtjük, hol terültek el, nevük is ismeretes előttünk, ásatunk is, keressük is őket, de eddig egyre sem bukkantunk. Különben a hollókői, szandai, szuhai és nógrádmar- cali várban rendszeresen ásatunk, az innét származó leletanyagunk állandóan szaporodik.

A múzeum gazdag anyagának fontos része a népviseleti anyag, ami azért érdekes. mért 14 népviseleti csoport található a megyében, ézek három-négy falunként változnak.

Pilla,nts ki az ablakon, és egy gondosan tervezett és szeretettel ültetett parkot is megszégyenítő erdőcske közepén olyan palócskanzemhá- zat pillanthatsz meg teljes berendezéssel, ami hazánban az első volt.

Ami pedig a múzeum kulturális kisugárzását illeti: havonta egy-egy kiállítást tart, ezeknek évente 25—30 ezer látogatója van. Kiállításokat rendez a megyében másutt is. Id. Szabó István 22 faszobrát éppen látogatásunk napján vitték Karancsberénybe,. a Partizán Emlékmúzeumba, s kiállításuk után ott raktározzák őket. A csehszlovákiai Besztercebányán pedig Nóg- rád megye népművészeti kincseit éppen ezekben a napokban mutatják be.

hogy ennek a gyárnak már hétszáz tonnás exportmegrendelése is van. Viszont egyelőre minden termékét, a sodrattá alakított alumínium- drótot az árvíz sújtotta területekre szállítják.

— És semmi gondjuk sincs? — kérdeztem Géczy Imrét, az igazgatót.

— Dehogy nincs, dehogy nincs! Máris előreveti árnyékát a munkaerő hiánya. Lámpással keresünk dolgozókat, szakmunkásokat, mert további fejlődésünknek, terveink teljesítésének az az alapja, hogy ha más gondunk van is, legalább létszámgondjaink ne legyenek.

Most megint közbevetőleg: a Gyarmatra települt üzemeknek, vállalatoknak van gondja bőven, még ha mindenre nem is tudtunk kitérni. De ha egy-egy gyárat úgy festenénk le, ahogy voltaképpen kívánkozik, eredményeivel, és gondjaival egyetemben, ha megírnánk jövő terveiket és a velük járó ezer apróbb és nagyobb problémát. nem ez a rendelkezésünkre bocsátott két oldal, hanem 20, vagy még több sem volna elegendő..,

Már csak a gyártási szám hiányzik róla

(Koppány Gy. felv.)

t

Budapesti

Fi nőm kötöttárugyár balassagyarmati gyáregysége

Ez a kicsit hosszú neve a valaha volt vármegyeháza első emeletén dolgozó üzemek. Mihalovicsné ennek az üzemnek a direktrisze, írná egy budapesti újságíró finomkodva, én azonban láttam: Mi- halovics József né nem. „di- rektrisz”, hanem az irányítása alatt dolgozó 600 főnyi asszony- és leánysereg igazgatónője, meleg szívű barátnője. Mindent megtesz övéiért (e pillanatban 150 kismama szülési szabadságának gondjaival küszködik) és panasza is van:

— Egyre nehezebb munkaerőt kapni. A megyében már három, a miénkhez hasonló üzem dolgozik, Homoktere- nyén, Kazáron és Nagybá- tonyban. Dolgozóink 45 százaléka helyben, a többi vidékről jár be, ami különösen ősszel és télen nem valami nagy szórakozás.

Aztán elmondja, hogy a volt vármegyeháza nagytermében — ahol az a bizonyos száz ágú csillár porosodik — tavaly több mint 80 millió forint értékű, az idén előreláthatólag 100 millió forint értékű árut állítanak elő — létszámnövelés nélkül. Az üzemben az átlagbér 1500— 1600 forint körül van. Pulóvert, női ruhákat, bakfispán- tallót, férfiúszónadrágot készítenek. Cikkeik nagy része exportra kerül, például legutóbb keverékszálból készült férfiinget küldtek Belgiumba. Ennek az évnek a végére női fürdőruhákat Is elő; fognak majd állítani. Elismeréssel szólt rengeteg munkatársáról.

— Dolgozóink tanulnak. Idén egy egész osztály marxista középiskolát végez, 30 dolgozójuk készül a konfek- ciós technikumban, ezek augusztusban tesznek felvételi vizsgát.

— Nagy örömmel mondhatom el, hogy egy idős tanítónő, Lucza Jánosné társadalmi munkában készíti elő őket a felvételi vizsgára. Nem volt hajlandó egy fillért sem elfogadni, pedig nyolc héten át fog velük vesződni. Dolgozóink közül 10-en kaptak kitüntetést. A brigádverseny és a szakszervezeti mozgalom most kezd nálunk kialakulni.

Kicsit rezignáltan meséli, hogy 19 ezer forintot adtak az árvízkárosultaknak, 25 ezer forint értékben pulóvereket ajánlottak fel. Nekik azonban nincs szállítóeszközük és még nem sikerült ajándékukat eljuttatni a rászorultakhoz ...

— Hogy ne álljunk teljesen „gondtalanul”, azzal kell számolnunk, hogy 1973. de- cembér 31-ig üzemünk elköltözik a Mártírok útjára, ott épül 36 millió forint költséggel az új gyár. Ennek megsegítésére a városi tanács is hozzájárul 8 millió forinttal. Ott már 1100 dolgozónk lesz, termelési értékünk a jelenleginek kétszeresét teszi ki.

Ütőerünk, a posta