Nógrád. 1970. július (26. évfolyam. 152-178. szám)

1970-07-29 / 176. szám

Javult a termelés A csehszlovák népgazdaság félévi mérlege Üléseseit a szakszervezeti tanács Közel-keleti fejlemények Még naponta érkeznek, szinte rutinszerűen, a harci cselekményekről beszámoló jelentések a Közel-Keletről. Ezekben a napokban mégis úgy van vele az ember, hogy ezeket türelmetlenül futja át, mert másfajta híradást keres a földkerekségnek erről a pus­kaporos övezetéről. Persze, hogy másfajta hí­rekre lesünk, hiszen a jelek mintha valamiféle fordulatra, de legalábbis újfajta mozgás­ra utalnának. Az arab világ legfontosabb állama, az Egye­sült Arab Köztársaság, lénye­gében elfogadta az Egyesült Államoknak azt a „Rogers- terv” néven forgalomba ho­zott elképzelését, amelynek egyik fő alapeleme, hogy há­romhónapos tűzszünetre szó­lítja fel a feleket, a másik fő vonását pedig úgy határoz­hatnánk meg, hogy Immár közel áll a Biztonsági Tanács 1967. november 82-én hozott határozatához. Most tehát a közel-keleti konfliktus, pontosabban a hat­naposnak nevezett háború el­indítójára, Izraelre figyel a világ: vajon milyen választ ad a Rogers-tervre? Húzzák- halasztják a feleletet Tel Avivban. Hétfőről keddre, kedden pedig — hivatalos in-, dokolás nélkül — szerdára halasztották a választ megfo­galmazó minisztertanácsi ülést. A héják Izraelben nehéz helyzetbe kerültek, ám — az eddigi látszat szerint — a kormányban ők a hangadók, s nyilván ezért késik oly so­ká a válasz. A katonai fölény erőpolitikájára alapozó héják ugyanis egyszersmind az USA-ra alapozzák elképzelé­seiket: kellemetlen lenne te­hát éppen egy Washingtonból kiinduló tervet kereken el­utasítani. A galambok hang­ját ugyanakkor felerősitheti, hogy arra hivatkozhatnak: »lám, már „ Nasszer is elfo­gadta az amerikai tervet: ha mi elutasítjuk, a világ köz­véleménye előtt óhatatlanul mi kerülünk a vádlottak pad­jára, az EAK pedig jelentős diplomáciai csatát nyer”. Bonyolítja persze a helyze­tet az arab világ egységének hiánya. A Palesztinái ellenál­ló-szervezetek elutasították az amerikai tervet. Erre érde­kes válasz érkezett Kairóból: kedden hivatalosan bejelen­tették, hogy az EAK hírközlő szervei ideiglenesen beszün­tetik néhány palesztinul szer­vezet rádióadásának közvetí­tését. Különös, de történel­mileg nagyon is ismerős helyzet: a jobboldali izraeli héják és a szélsőséges arab körök, noha látszólag egy­másnak engesztelhetetlen el­lenségei, valójában egy plat­formra kerültek negatív ma­gatartásukban. László Balázs, az MTI ki­küldött tudósítója jelenti: Prágában elkészült a cseh­szlovák népgazdaság első fél­évi mérlege. A statisztikai hi­vatal jelentése szerint a nép­gazdaság fejlődését az el­múlt két év meggyengült ve­zetése és az inflációs tenden­ciák jelentkezése után, most, 1970. első felében fokozatos konszolidáció és javuló irány­zatok jellemezték. Az ipari termelés 1969 ha­sonló időszakához viszonyítva 8,3 százalékkal emelkedett. A mezőgazdaságban az állatte­nyésztés ért el jobb eredmé­nyeket. Nőtt a sertés- és szarvasmarha-állomány. Az or­szág külkereskedelmének vo­lumene, a tavalyi év hasonló Időszakához viszonyítva, 18 százalékkal emelkedett. Emel­lett azonban továbbra is hat gygilások Andrej Gramiiko szovjet külügyminiszter és Walter Scheel aiz NSZK kül­ügyminisztere között. Gnomiko villásreggelit adott Scheel tiszteletére. A viillilás- reggeliin részit vett Egon Bahr, az NSZK kancellári hivatalá­nak államtitkára, Paul Frank külügyi államtitkár, Helmut Allardt a Német Szövetség i Köztársaság moszkvai nagy­Lorant László Endre, az MTI tudósítója jelenti: Dr. Bruno Kreisky osizttirálk kancellár keddi sajitólkomáe- renciájám cáfolta a hamburgi Spiegel legújabb elzárnának nagy feltűnést keltő cikkét. A Spiegel szerint ugyanis az idén tavasszal titkos politikai megállapodás jött létre a ki­sebbségi kormányt alakító szocialisták és a nagynémet törekvéseiről hírhedt Osztrák Szabadság Párt között: ez a törjse párt kötelezte magát, az elmúlt két év néhány ked­vezőtlen tendenciája, így el­sősorban az, hogy a szocialista országok viszonylatában az import növekedése továbbra is felülmúlja az exportot. Az év első felében a beruhá­zások volumene mintegy 37 milliárd korona volt, azaz 9 százalékkal több, mint egy éve. A központi szervek foko­zott figyelme következtében a beruházások terén valamit ja­vult a helyzet, de az eszközök káros szétforgácsoltsága mi­att még mindig elég alacsony a beruházások hatékonysága. Más hiányosságok Is vannak. Nem tervezik meg elég gondo­san műszakilag a beruházáso­kat. nagyon elhúzódnak az építkezések. A vállalatok az első félévben nagyobb arány­ban fedezték beruházásaikat önerőből, mint tavaly, így német hivatalos személyiség. Szovjet résziről Vlagyimir Novikov, a minisztertanács elnökhelyettese, Nyakolaj Pa- tolicsev külkereskedelmi mi­niszter, Alekszandr Tana&zov gépkocsiiipari miniszter, kül­ügyminiszter-helyettesek és más személyiségek vettek részt a vfllásreggaiin, ame. lyen Andrej Gnomiko és Wal­ter Scheel mondott pohárkö- szöntőt. (MTI) hogy két évig nem támogat bizalmatlansági indítványt a kormány ellen (vagyis, gya­korlatilag megakadályozza a kormány megbuktatását), és ezért az ígéretért nyolcmillió sohillinget kapott a saocialis­tákitól. , Kreisky légből kapott, kita­lálásnak minősítette a ham­burgi hetilap „szenzáoióhajhá- sooó leplezését” és felsizóiinítottia a Spiegelt, hiitelit érdemlő bi­zonyítékokkal támassza alá vádjait. (MTI) csökkent a beruházási hitel és a dotáció jelentősége. 1970. első hat hónapjában az építőipar 21 904 millió korona értékű munkát végzett, azaz 7,5 százalékkal többet, mintáz előző év hasonló időszakában. A munka termelékenysége 6,9 százalékkal nőtt, az átlagbér pedig 4,6 százalékkal, s így 2125 koronára emelkedett. Nem kielégítő a helyzet a lakás­építés terén. Az első félévben 28 509 lakást adtak át, azaz nyolcezerrel többet mint ta­valy ilyenkor, de a tervet így sem sikerült teljesíteni. Az át­adott lakások közül 6593 épült állami költségen, 10 372-őt építettek a szövetkezetek, 4808-at a vállalatok és 6737 készült el magánerőből. A tervvel összhangban si­került lelassítani a lakosság jövedelmének növekedési üte­mét és változatlan szinten tar­tani a fogyasztói árindexet. A lakosság jövedelmei az előző év hasonló időszakához viszo­nyítva 4,3 százalékkal emel­kedtek, ezen belül a bérek és fizetések 5 százalékkal nőttek. A népgazdaság állami szek­torában (tehát a szövetkeze­teket nem számítva) 1,7 szá­zalékkal emelkedett a foglal­koztatottak száma, ezen belül Szlovákiában sokkal erőtelje­sebben, mintegy három szá­zalékkal, mint Csehországban. Az első félévben a születé­sek száma 116 000, a halálozá­sok száma 85 0Ö0 volt. A ter­mészetes népszaporulat a ta­valyi év hasonló időszakához viszonyítva négy százalékkal csökkent. Csehszlovákia la­kossága jelenleg 14 467 000 fő, ebből 9 913 000 jut Csehor­szágra és 4 554 000 Szlovákiára. (MTI) (Folytatás az 1. oldalról,) rülmények között, gazdaságo­sabban termelhető a szén. Ez az intézkedés sem hozta meg eddig a várt eredményt. A termelési arányok sem voltak megfelelőek. Kedvezőbb lett volna, ha a déli terület- je­lentősen túlteljesíti tervét, ugyanakkor Mizserfa kisebb mértékben. A legnagyobb el­maradás kétségtelenül a szén- termelésben tapasztalható. De nem teljesítette tervét a nagy. bátonyi gépüzem sem. Ezt az elmaradást, bár jelentősen túl. teljesítették tervüket a többi üzemek, mégsem sikerült ma­radéktalanul pótolniuk. A vitában sok szó esett az elmaradás okairól. Többen a bányák gépparkjának elavult­ságát, a felújítások, karban­tartások hiányát említették. Csaknem valamennyi felszóla. Negyedik hetébe lépett az olasz kormányváltság. Andre­otti után most Colombo pró­bálkozik. Mint ismeretes, a kijelölt miniszterelnök hét­főn saját pártjának, a keresz­ténydemokratáknak képvise­lőit fogadta. A párt teljes tá­mogatásáról biztosította Co- lombót és kiadott közlemé­nyében a szocialistákat, a szociáldemokratákat és a re­publikánusokat jelölte meg koalíciós partnerekként. Colombo megbízatása And- reottiéval ellentétben csupán „középbal kormány megalakí­tására” szól. Politikai meg­figyelők ezért nem tartják ki­zártnak, hogy a volt kincstár­ügyi miniszter nem négypárti koalíciós, sőt esetleg egyáltalán nem is koalíciós kormány lét­ló foglalkozott a munkafegye­lem kérdésével, ami az utób­bi időben lényegesen romlott a nógrádi szénbányák üzemei­nél. Igen sok a kieső műszak, és különösen sokan vannak hosszabb ideig -betegállomány. ban. A megalkuvás helyett in­tézkedéseket kellene tenni a munkafegyelem megszilárdí­tására. Sajnos, egyes vezető beosztásban dolgozók s«m tartják be a munkafegyelem­re vonatkozó előírásokat, ahe. lyett, hogy példát mutatná­nak, elnézők a hibák felett. Van javítani való a terme­lés műszaki feltételeiben Is. Végül a szakszervezeti tanács úgy foglalt állást, hogy a nógrádi szénbányák., vala-- mennyi területén nagyobb fe­gyelemre van szükség ahhoz, hogy a vállalat maradéktala­nul teljesíthesse éves-, tervét. rehozására törekszik.® Ennek valószínűségét növeli á szoci­alisták és a szociáldemokraták közismert ellenségeskedése. A Reuter úgy értesült, hogy Co­lombo kedden csak a legki­sebb volt koalíciós partnerrel, a republikánusokkal találko­zik, s szerdán vagy csütörtö. kön kerül sorra a „nehéz rió”, a szocialista és az egységes szocialista párt. A szociálde­mokraták — mint ismeretes — elvetnek mindenfajta ko- zösködést a kommunistákkal. Mint a Pravda keddi kőim. mentárjában írja, ez nemcsak a széles néptomegekben és az ellenzékben vált ki ellenállási« de nem ért veié egyet a szo­cialista pórt és a keresztény- demokraták balszárnya sem. (MTI) Kekkonen finn köztársasági elnök befejezte láto­gatását az Egyesült Államokban és hazautazott. Elutazása előtt készült ez a felvétel New Yorkban, Finnország Háza megnyitásán. Kekkonen Kala finn fökonzul hátára támasztva a vendégkönyvet, írta be abba a nevét. A Texas állambeli Houston városában a rendőrség egy nemrég alakult néger szervezet közötti tűz­harc során heten megsebesültek, az egyik sebesült a kórházba szállítás után meghalt. Képünkön el­sősegélynyújtásban részesítenek egy sebesültet «ev géökoBst tetején. Ki á. Folytatódtak Gromiko és Scheel tárgyalásai Kedden fodyita-tódtaik a tár- »követe és több más myuigat­—— J-PJ —j—P*W——W— ■ u 1 1 —11 Légből kapott ? Kreisky cáfolja a Spiegel állításait • ■■ ..... ■ ....................... ' ■■■ ■ — " — -ii ■ i— ■ C olombo a „nehéz dió99 előtt Thaiföldi csapatok Laoszban Barangolások Budapesten, nógrádiak között Két zászlóaljnyi thaiföldi katona érkezett hétfőn egy Vieptiáhéhoz közel eső köz­ségbe — jelenti hitelt érdem­lő laoszi forrásokra hivatkoz­va az AP. Az említett források sze­rint a thaiföldi csapatok automata puskákkal és tan­kokkal vannak felszerelve. Valószínűleg annak a két lao. szí zászlóalj najt a helyettesí­tésére érkeztek, amelyet a fel. szabadító erők által fenyege­tett Khong sziget megerősíté­sére kültek a fővárosból az ország déli határához. (MTI) DNFF-zőszló Két fiatal francia főiskolai tanárt, akik szombaton Sai­gon belvárosában felmásztak egy szoborra és kitűzték a DNFF zászlaját, kedden ka­tonai bíróság elé állították — jelentette be a saigoni kor­mány szóvivője. A dél-vietna­mi alkotmány „kommunista­barát cselekményeket” tiltó cikkelye alapján kerültek bí­róság elé. (MTI) Arról a komoly munkáról, amely a budapesti Bolyai kol­légiumban jelenleg folyik, csak néhányan tudnak. Az Astoriá­val szemben, az Extra Áru­házzal is átellenben, a Bu­dapesti Műszaki Egyetem és az Eötvös Lóránd Tudomány- egyetem KISZ-bizottságának megbízottal egyetemi előkészí­tőt szerveztek. A kollégiumi szobákban 68 közép- és 12 általános iskolás nógrádi gyermek hajol ceruzával és tollal az üres papírlapok fölé. Számokat rajzolnak, egyenese­ket és görbéket húznak. Ma­gyaráznak és érdeklődnek at­tól függően, mennyire értik az anyagot. Másolás éjfélkor Mindjárt a második napon arra figyeltek fel a tanárok, hogy a tizenkét nyolcadikos nagyokat ásít az órán, alig bírják szemüket tartam. A „vallatásnál” aztán kiderült: — A tanár bácsi azt mondta, hogy le kell tisztázni a fela­datokat. Este tízkor még csak plszkozatban volt meg. Neki­láttunk és éjfélre elkészül­tünk. NÖGRAD - 1970. július 29,, szerda A lelkiismeretességből pél­dásra vizsgázó kicsik először vesznek részt egyetemi előké­szítőn. Ilyen bentlakásos, két­hetes tanfolyamot első ízben szerveztek Magyarországon, így a nyolc nagybátonyi és a négy salgótarjáni gyerek kí­sérleti nyúl is egybep, akik­nek fejlődését a szakemberek a gimnázium befejezéséig fi­gyelemmel kísérik. A nagybá­tonyi Balogh. Ottó, Széniéi Fe­renc és a tarján! Malinovszkij úti iskolában tanuló Vincze Edit, MenczeL Judit és Kovács Magdi egyöntetűen mondta: — a matematikában sok érde­kes dologra rá lehet jönni bi­zonyításkor. Igaz, ők is tisz­tességes mennyiségben fo­gyasztják a papírlapokat, de bírják energiával. Egyik tanárukkal, Fodor Já­nosáéval beszélgettünk róluk. Kiderült, hogy az előkészítőn nem adnák pluszt, csupán el­mélyítik az eddig tanultakat. A gyerekek sikeresen oldják meg a logikai feladatokat is. Egy­szerűbb megoldásokat talál­nak mint a középiskolások. Sa­ját eszükre támaszkodnak. Lá­togatásunkkor a geometriai transzformációkról tárgyaltak emelkedett szinten, s elég gyakran hangzott el a tanár­nő szájából: mit látsz benne, bizonyítsd! — felszólítás. Ezek a tanulóik — fizikai dolgozók gyermekei — példát mutatnak akaraterőből. Na­ponta hót órán keresztül gyöt­rődnek a matematikával és a fizikával. Legtöbbjüknek meg se kottyan ez a mennyiség. A kánikula sem zavarja őket, tudják: következetes munkára van szükség, hogy telvegyék őket az egyetemre, főiskolára. A hugyagi Bira Sándor, a Balassi gimnázium tanulója, szorgalomból még külön két- három órát foglalkozik a tár­gyakkal. Azt mondta: itt a gyakorláson van a hangsúly. A kisterenyei Zubercsány Jó­zsef szerint mindenki kielé­gítheti saját ízlését attól füg­gően, mennyit olvas hozzá az anyaghoz. A megbeszélések és gyakorlások következtében sokszor elnyúlik a tanulás, né­ha éjfélkor fekszenek le a gyerekek. Igaz, valamennyien azt állítják: az intenzív tanu­lás fogyókúrát is jelent. A sal­gótarjáni gépipari technikum­ban tanuló bükkszék! Juhász János es a mátraballat Dudás Pali azt állította, hogy nehéz visszaemlékezniük egyes ré­szekre. mivel nekik csak heti három matematikaórájuk volt. Hiányolták a tagozatosoknak járó többi hármat. Szerintük igenis van új a nap alatt, Vi­szont az is igaz, hogy ez a két­hetes intenzív budapesti ta­nulás nemcsak a felvételijüket, hanem az érettségit is előse­gíti. Lövés helyett folytatás A balassagyarmati Szántó Kovács szakközépiskola tanu­lója, a szentel Czmorek Erzsi szabadabb, könnyebb progra­mot várt ettől a két héttől. Aztán arról beszélt, hogy igényt tart ennyi foglalko­zásira, mert csak feladatmeg­oldással lehet tisztességesen tanulni. Most mór ő Is bátrab­ban nyúl egy-egy példához. A szandai Pelsőczi Erzsébet, aki a salgótarjáni közgazdasági szakközépiskola érettségiző je­löltje, a vitákat emlegette. Egymás „lelövése” helyett in­kább folytatják az izgalmas megbeszéléseket. Ez a logikai feladatokra vonatkozik első­sorban. A Pásztón tanuló Bar- tus Ilona az érettségire való felkészülést emlegette. A bolyaista Szadai Sándor azt kérdezte: miért hiánycikk a fizika az elsőben? Majd ar­ról beszélt, hogy egy-egy dol­got itt több oldalról közelíte­nek meg. Nem meséket vesz­nek, hanem elvonatkoztatnak. — önbizalmat adnak az embernek — mondta. Addig érdekes a példa, ameddig rá­jövök a megoldás útjára. A többi már beteljesedés, öröm és boldogság. Az ugyancsak salgótarjáni Boros Erzsi arról beszélt, hogy az előkészítő ízelítőt ad: mi­lyen felfogásban keik tanulni. az egyetemen. — Kezdetben kicsit furcsa volt. Na^y aka-. raterőre és önfegyelemre van szükség. Utána koncentráltsága ra és gyorsaságra. Ilyen fokon aztán élvezni is lehet a mate­kot. ■ . " Százalék? Jónás József, a Bolyai gim­názium igazgatóhelyettese sze­rint érdemes megnézni, hogy' milyen példákkal foglalkoznak a diákok. A példatár összeál­lítói kiszedték a típushianyos- ságokat, amelyeket a felvéte­liken tapasztaltak.' Perszp, ezekkel az anyagrészekkel mindenütt foglalkozták, dé valahogy átsiklanak rajta diá­kok, tanárok egyaránt. Fodor János tanársegéd, szakmai vezető, példamutató­nak mondotta a tábort. Tőle azt is megtudtuk, hogy az ELTE-n csak 20 százalék a kétkezi munkások gyermekei­nek aránya a matematika- fizika szakon. Az alkalmazott matematika szakon mindössze négy. Ezek a gyerekek jövő­re biztosan kiugranak — mondotta —, hiszen lehetősé­get nyújtottunk nekik a? egye­temi légkör megismeréséhez. Folyamatokat vettünk át, szin­te ismétlésszerűen. Ha a mi munkánkat majd az otthoni környezet is segíti, akkor még több Nógrád megyei fiatal ke­rül be az egyetemekre, főis-. kólákra. ... Molnár Zsolt

Next

/
Oldalképek
Tartalom