Nógrád. 1970. július (26. évfolyam. 152-178. szám)
1970-07-28 / 175. szám
Cikkünk nyomán Fan gás és vís Korábbi írásunkban „Se víz, se gáz?” címen szóvá tettük, hogy a salgótarjáni tűzhelygyár új szociális létesítményében nincs elegendő víz, és az ebédlő sem töltheti be szerepét, mert nem engedélyezik a palackos gáz használatát. Föltettük a kérdést, miért nem lehet ide is bekötni a földgázt, és miért nem kaphat több vizet a gyár a vízművektől? A kérdésekre válaszul Gellérthegyi Gyula, a városi tanács építési és közlekedési osztályának vezetője elmondta, hogy a városban vízkorlátozás nincsen. Csak a gyáron múlik, milyen áteresztő képességű csővet fektet le, és mennyi vizet használ, Salgótarján főútiénak, a Rákóczi útnak felújítása során arról sem feledkeztek meg, hogy a tűzhelygyárnál a fővezetékhez gázleágazó csonkot alakítsanak ki, ahonnan a földgáz az új szociális létesítménybe bevezethető. Tárgyalás a MlhK-kel Ma délután a városi tanács és a MÉK tárgyalást folytat a negyedik ötéves terv hálózatfejlesztéseiről. A MÉK Salgótarján peremterületein is kíván zöldség-gyümölcs üzleteket létesíteni, hogy ezzel Í6 javítsa a megyeszékhely zöldségellátást. A MÉK anyagilag hozzájárul a vásár- csarnok építéséhez is. A közeljövőben megnyíló második számú üzletházban a MÉK- nek nagy zöldség-gyümölcs üzlete lesz. Jelenleg a KÖJÁL és a kereskedelem képviselőivel tárgyalnak- Ugyanis a MÉK az üzletben valamilyen formában hús- és töltelékárut, tésztafélét, illetve egyéb élelmiszert is szeretne árusítani. Amennyiben ez a közegészségügyi és a kereskedelmi szempontokkal összeegyeztethető, segítené a városközpont áruellátását. 'Gyümölcsöző kapcsolat Á salgótarjáni járási és a rimaszombati járási pártbizottság között már több mint egy évtizedes baráti kapcsolat van. Szombaton a két pártapparátus dolgozói Lénártfalván találkoztak, ahol baráti eszmecserét folytattak. Kicserélték tapasztalataikat, ugyanakkor a kapcsolatok ápolásáról is tárgyaltak. A találkozó keretében barátságos futballmérkőzésre is sor került. A találkozó most is, mint eddig minden esetben, haszflezőtiiri asszonyok ial^ótarjánban Vasárnap és hétfőn negyvenöt tagú asszonydelegáció látogatott Nógrád megyébe. A vendégek vasárnap Karancs- berénybe utaztak, majd hétfőn. Salgótarjánt keresték fel. Az asszonyokat a Nógrád melalat életéről. Ezt követően tartalmas beszélgetés alakult ki a vendégek és vendéglátók között. A mezőtúri asszonyok megtekintették az Építőipari Vállalat szállóját, majd az írószer gyei Állami Építőipari Válla- Ktsz-be látogattak és annak lat párt-, gazdasági és szak- életével ismerkedtek meg. Ez- szervezeti bizottsága látta ven- után városnézés következett, az dégül. Breho Gyula, a pártbi- asszonyok nagy tetszéssel nyi- zottság titkára adott tájékoz- latkoztak az átalakuló Salgó- tatót Salgótarjánról és a vál- tarjámról. Készíti a békéscsabai Kner Nyomda Salgótarján ötvenéves története 1972-ben ‘ünnepli Salgótar- kesztő bizottság alakult, a ján várossá nyilvánításának munka már megkezdődött, ötvenedik évfordulóját. Ez A város vezetői a közel- alkalomból nagyszabású mo- múltban Békéscsabára látogat- nográfia jelenik meg Salgótar- tak, ahol felkeresték az ottani ján ötvenéves történetéről. A nagyhírű Kner Nyomdát. A mű magába foglalja a város nyomda a két város közötti jó elmúlt félévszázadának törté- kapcsolatok alapján 1971-re nelmi, gazdasági, szociális és- dváu?»J » várostörténet ki- , ,, ’ , . , nyomtátását. A monográfia otkulturalis eseményeit. A va- ezer példányban lát napvilá- rostörténet megírására szer- got. Hangverseny a tűzhelygyárban Nem mindennapi esemény színhelye volt szombaton, 25- én este a salgótarjáni tűzhelygyár művelődési háza. A Zománcipari Művek „Szocialista Kultúráért” jelvénnyel kitüntetett munkáskórusának, a Német Demokratikus Köztársaságban tett májusi látogatását viszonozva Salgótarjánba érkezett a Zwickaui TRABANT Gyár „Művészi Népművelésért” érdeméremmel kitüntetett vegyeskara. A kórus szombaton mutatkozott be a salgótarjáni közönségnek- A művelődési házban mintegy félezer néző gyűlt össze, hogy részt vegyen a hangversenyen, amelyben a vemdégegyüttesen kívül fellépett Kövesdi Károly, az Állami Operaiház tagja, a salgótarjáni bányász férfikar, és a Zománcipari Művek vegyeskara. A nagysikerű előadást • — a gyár zenekarának közreműködésével — hajinaiig tartó tánc követte. N A P T A B 1970. július 28., kedd. Szabolcs, Ince napja. A Nap kel: 4.15, nyugszik: 19.25 órakor. A Hold kel: —, nyugszik 16.24 órakor. 21—26 fok Várható időjárás* ma estig: Mérsékelt, napközben megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet; 31—26 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap 11 órakor Siófoknál: 20 fok volt. Fassola Henrik Kétszáz évvel ezelőtt, 1770. július 28-án kezdték meg « Fazzola-féle diósgyőri vasgyár építését. Fazzola (más források szerint Fassola, illetve Fassole) Henrik 1730 körül a németországi Würzburgban született, $ 1779-ben Diósgyőrött halt meg. A német származású vasműves vándorlásai során, 1758-ban jut el Magyarországra, Bar- kóczy Ferenc egri püspök, főispán meghívására. Egerben telepszik le; az épülő megyeháza, majd a harsányt és felső- tárkányi püspöki nyaraló számára készít pompás díszítő vasmunkákat. Vasrácsai a hazai barokk vasművesség kiemelkedő em,lékei. A Mátrában, majd a Bükkben kutat ásványkincsek Után; a Bükk vasérctclepeit feltárva, 1765-től vasgyártáshoz fog, a Garadna és a Szinva patakok völgyében vashámorolcat létesít. 1767-ben felfedezi a parádi és a gyöngyösoroszi, 1769- ben az upponyi vasércbányát. 1770—72 közt a diósgyőri vasgyár építésén kívül ő létesíti az ómassai nagyolvasztót és a hámori vasverő üzemeket. A diósgyőri vasgyár alapítása után abbahagyja művészi tevékenységét, s a gyártelepre költözik; itt is hal meg. — Kevesebb baleset. Tíz százalékkal csökkentik a balesetek miatt kieső munkanapok számát a második félévben a salgótarjáni öblös- üveggyár VI. csarnokában a munkavédelmi előírások be- _________ _ __ _ _____ ___ ^ t artásával és figyelmesebb ügyi fejlesztését meghatározó lakás épült Balassagyarmaton TV ntÁiroc ttimr r>Qn>riíniri Ko« .-vT ^ ^__a _ j r i___ — Tervezés. A megyei ta- — A kiutalt lakások 35 nács vb egészségügyi osztálya százalékát fiatal házasok kap- elkészítette a megye egészség- ták meg, s önerőből 218 KISZmunkával. A sodronykötél-korong leszakította jobb kezének mutatóujját. A sérüléssel kórházba szállították. IV. ötéves terv pénzügyi bontását. — Értékelték az első félév eredményét, a jubileumi mun. — Baleset érte kaversenyt és a szocialista Babka Istvánnét Gyularakodón, brigádmozgalom állását a salgótarjáni síküveggyárban. A legjobb dolgozókat, brigádokat és kollektívákat az alkotmány ünnepén jutalmazzák. — Átlagosan három nap alatt javította ki a bejelentett hibákat a bérházakban és a lakásokban tavaly a Salgótarjáni Ingatlankezelő Vállalat. A javítások idejét ebben az évben tovább kívánják csökkenteni. — Ménkesen megkezdték a termelést az Alfaereszkei új, százméteres frontfejtésen. — Titkárnőtanfolyamot indít a TIT Nógrád megyei szervezete Salgótarjánban. Eddig 34-en jelentkeztek, s valamennyinek van munkahelye. A tanfolyam egy másik a befejezéséhez közeledő tervidőszak során. A városi tanács a most épülő KlSZ-laká- hétfön délelőtt sok építéséhez közművesített — Hatvanezer tonna szenet kellett fél év alatt vagonhiány miatt ki- és belapátolni a nógrádi bányaüzemeknél, ami több mint egymillió-három- reoportjába'rTazok képzésével százezer forint eredményrom- foglalkozik a TIT, akik mun- last okozott. telket, valamint adaptálásra előkészített terveket biztosít. — Vasárnapi lapunkban hirt adtunk arról, hogy Salgótarjánban új szovjet hősi emlékmű épül. A tervező neve tévesen jelent meg. Az új hősi emlékművet Csaba László építőművész, a Magyar Építőművész Szövetség főtitkára tervezte. — Az idén kilencszázalékos létszámcsökkentést terveztek a nógrádi szénbányáknál, amit a szénbányászat visszafejlődése tett indokolttá. — Balassagyarmaton 88 városi ingatlanra rendeltek el beépítési kötelezettséget. Ugyanekkor megtörtént a víztorony környékén kialakítható lakónegyed telkeinek műszaki felmérése is. Tanulnak a bányászok A nógrádi szénbányáknál a visszafejlesztés ellenére is, szinte állandóan folyik a szakoktatás. Az elmúlt félévben három vájártanfolya- mot szerveztek, amelyen 90- en vettek részt. A bányamentők létszámát is növelték. Két tanfolyamon 65 új bányamentőt képeztek ki. Fél év alatt hetvenen végeztek robbantómesteri tanfolyamétA szokásos balesetelhárítási oktatáson több mint 1200- an vettek részt. Két tanfoTefitalűlat a totón Üjra akadt szerencsés nyertes a totó 30. játékhetén, a szelvények között egyetlen 13+1 találatos volt. A szelvény tulajdonosa az illeték levonása után majdnem félmillió forintot, 498 798 forintot kap kézhez. A Totó- és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a 30. játékhéten a 12 találatos szelvényekre (10 darab) 24 242 forintot, a 11 találatosokra 14G9 forintot, a 10 találatosokra 231 forintot kapnak a nyertesek. Az adatok tájékoztató jellegűek. kahellyel nem rendelkeznek. Szabad szombaton is termeltek A nógrádi szénbányák nagybátonyi üzemében a legutóbbi szabad szombaton is termeltek, ezzel egy korábbi munkaszüneti nap elmaradását pótolták- Akkor ugyanis különböző munkahelyi átszerelések miatt nem volt mód a háromharmados termelésre. Vasárnap tovább folytatták a korábbam készletre kiürített szén vagonba rakását. Kányáson több mint 54 vagon szenet raktak va- oúti kocsikba, és ezzel lényegesen sikerült csökkenteni a szénkészletet. Nagybátomy- ban egyébként még bőven van tennivaló., ha a korábbi termeléslemaradást akarják. pótolni — Újjáalakított épületbe költözik Balassagyarmaton a megyei gyógyszertár-köz pont. Az új székház átalakítása mintegy másfél millió forintba kerül, s előreláthatóan október elején már költözni lehet. Az új székház udvarán lehetőség nyílik egy korszerű raktár építésére is. Ötödször Indalt a határ felé Csavargásairól, és büntetéseiről hírhedt Balázs József (Giri) 27 éves salgótarjáni lakos. A sok más büntetés mellett tiltott határátlépés kísérletéért négyszer volt már büntetve. Elindult már Ausztria felé — nem is egyszer — Románia és Jugoszlávia felé. Üjabban csavargásai során a siklósi járásba is eljutott és Jugoszlávia felé tartott, amikor a zalántai határőrök elfogták. Balázs Józsefet a Salgótarjáni városi-járási Rendőrkapitányság letartóztatta, s eljárás indul ellene. Az utolsó NÚGRÁD-nap Auguszstus 29-én szerdán — utoljára, — a Kis- 1 erényéhez tartozó Szúpatakra és Rákóczi-telepre látogatnak szerkesztőségünk munkatársai. A NÖGRÁD-nap alkalmából beszélgetnek a község vezetőivel, dolgozóival lapunk kedves olvasóival- A hagyományoknak megfelelően, a tanácskirendeltségeken panasznapot tartunk. Az érdeklődők észrevételeire, panaszaira munkatársunk ad választ. Nemcsak itthon, de az ország határain túl is híres a Szilvásváradi Állami Gazdaság lipicai ménese. A csipkéskúti csikónevelő telepen hathónapostól hároméves korig, évente 45 csikót nevelnek. Ideális környezetben, szakszerűen oktatják a fiatal állatokat, kimunkálják kecses tartásukat, lépteiket, s végül a sportlovak ,,magasiskolájának elvégeztetése után nemzetközi versenyekre, vásárokra, küldik a márkát szerzett nagy értékű paripákat. — KATALIN, az Anna-bál szépe. A közönség a belépőjegyhez szavazócédulát kapott Salgótarjánban, a Kohász Művelődési Központban rendezett Annabálon. A szavazatokat éjfél után összesítették. Az „Annabál szépe, 1970” címet Petró Katalin, 19 éves salgótarjáni fodrászlány kapta, akit tizenhat szép lány közül választottak a bál szépének. nos volt, hiszen a vélemény- csere tapasztalatait egyrészt a salgótarjáni járási pártbizottságon, másrészt a rima- szombati járásban hasznosítani tudják az elkövetkezendő időszakban. lyam keretében fűrészgépkezelőket, egy tanfolyamon pedig normásokat képeztek ki. Megkezdték a bányaművelő technikusok átképzését is gépipari, illetve villamosipari tech n ikusokká. • Kerékpáros gyermekbaleset Baleset történt Salgótarjánban, a Vöröshadsereg út és a Vadasikert út kereszteződésénél. Ducsai István 14 éves salgótarjáni tanuló kerékpáron közlekedett Somoskőújfalu irányából a városközpont felé. Az említett útkereszteződésnél körültekintés nélkül megfordult a kerékpárral és összeütközött Torják Tibor bárnai motorkerékpárossal- Mindkét jármű felborult. A baleset következtében Torják Tibor súlyos fejsérülést szenvedett, míg Ducsai könnyebben megsérült. Halálra gázolta a vonat Tegnap Salgótarjánban 11 salgótarjáni tsz-myugdíjast. A óra 20 perckor a November helyszín adataiból, s a szem- 7. Filmszínház melletti vasú- tanúk elmondásából kiderült, ti pályán, a Salgótarján külső hogy Fábián felmászott a va- pályaudvar irányából közle- süti töltésre, körülnézett, s kedő személyvonat halálra mikor látta a közeledő v©na- gázolta Fábián Pál 72 éves tot. a jobb oldali sínre feküdt. ANM-I ÉKV TÁJÉKOZTATÓJA Új cikkünk! OLCSÖ tROPI-COLA-készítés otthon........... A vállalat üzleteiben már kapható a Budapesti Konzervgyár által gyártott a Coca-Cola minőségét megközelítő TROPI-COLA szörp. 1 üveg ára: 18.60 Ft. Szifonkészülékünk 7 dl-es, jól lehűtött vizébe 1 dl TROPI-COLÁT öntünk és szénsavpatronnal dúsítjuk. Kellemes colaitalt kapunk, méghozzá olcsón. 1 üveg ára: 18.60 Ft. i üvegből 5x8 dl cola készíthető, amelyhez 5 db patron szükséges. Összesen tehát 21.60 Ft-ért 4 liter colát kapunk, amely a jelenlegi colaitalhoz viszonyítva igen olcsó. Fontos, hogy az ital hideg legyen. Kapható a vállalat üzleteiben. • Kóstolja meg! NOGBAD, a Magyai Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő; GOTYAR GYULA. Szerkesztősége Salgótarján, Peofi a. L Teleion: i£-94, «-95. 22-96, 22-97. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat:' 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-95. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kladóbfvatál; Salgótarján.' Petőfi u. L Telefon: 10-29 Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egv hónapra 20 forint. Előállítja; a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgótarján. Petőfi u. L Felelős vezető; PAPP GYŐR' V igazgató. Index-szám: 25072.