Nógrád. 1970. július (26. évfolyam. 152-178. szám)
1970-07-25 / 173. szám
Megkezdődött az aratás a romhány n. Rákóczi Termelőszövetkezetben Munkába állt a nagy teljesitmé- ■yű német kombájn is, amelyet több mint háromszázezer forintért a közelmúltban vásárolt a közös gazda.«* i? A málnaszüret már befejezéshez közeledik. Koczka István, az AFfiSZ felvásárlója kétnaponliént mintegy 50 mázsa gyümölcsöt vásárol fel a háztáji és az egyéni gazdaságokból, s szállít a budapesti konzervgyárba Koppány György felvételei a periférián? íjra a gázról Kint Munkájuk elbírálása során a szolgáltató vállalatok vannak a legkedvezőtlenebb helyzetben. Tevékenységük közvetlenül a lakosságot érinti, legkisebb hibájuk is élénk reakciót vált ki az emberekből. Mégis rendjén való a kri- tdzálás: a szolgáltatást igénybe vevők — ha már elvileg módjukban áll — tökéletes munkát, ellátást kívánnak azért a nem is jelentéktelen összegért, melyet e címen befizetnek. Hirtelenjében nehéz volna összegyűjteni azokat a cikkeket, amelyekben megyénk gázellátásával foglalkoztunk. Állandóan vissza-visszatérő probléma ez, ahogy a gáz bevezetése fokról fokra halad, úgy adunk teret a vele kapcsolatos újabb és újabb észrevételeknek, gondoknak. Bár az elmúlt egy-kél évben Salgótarján lépett nagyobbat előre az országos gázprogram végrehajtása terén, a másik városban, Balassagyarmaton és környékén is egyre többen szerelik fel lakásukat propán-bután tűzhelyekkel, vízmelegítő berendezésekkel. Ez a folyamat azonban nem mentes a zökkenőktől. A balassagyarmati járásban a Tiszántúli Földgázszolgáltató Vállalat nem vette figyelembe a járási tanács javaslatát, s így az a furcsa helyzet alakult ki. hogy — mivel a helyi ÁFÉSZ-ek is üzemeltetnek minitelepeket — egyes községekben egyáltalán nincs gázpalackcsere-telep, másutt viszont — így Dejtáron, Patakon, Nógrádkövesden és Bercelen — kettő is működik. Még szerencse, hogy ezeken a helyeken a konkurrencia jó hatást gyakorol az áruellátásra. Abban a hét községben viszont, ahol nincs minitelep, akadozik az ellátás: sok esetben eltolódnak a kiszállítások, nem az előre megadott időben történik a csere. A balassagyarmati központi telep ellen az a jogos kifogás. hogy távol esik a lakóépületektől, s hogy bekötőútja esős időben járhatatlanná válik. A gázpalack töltésének árában a kommunális fejlesztésre szánt összeg is benne foglaltatik — a megfelelő bekötőút létesítésének pedig a fejlesztés első ütemében kellene helyet kapnia. A gázellátásra nem lehet panasz, az az utóbbi időben a lehetőségekhez képest folyamatos volt. Sokan nehezményezik viszont, hogy a telepen nincs megfelelő, kívülről is jól észrevehető tábla, melyen a nyitvatartási idő fel van tüntetve. A szervizellátás helyzete sem kielégítő a szerelők munkaideje egybeesik a szolgáltatást igénybevevőkével. A községekben a hibabejelentés nincs kellőképpen megszervezve, előfordult, hogy a cseretelepen erre a célra rendszeresített füzetet csak hetenként nézték át. Hiába támad valakinek kifogása a szerelők munkája ellen, észrevételét nem tudja — panaszkönyv és panasz-levelezőlap híján — közölni az illetékesekkel. Evek óta visszatérő probléma — melyet a gázszolgáltató kiküldöttei időnként úgy próbálnak leszerelni, hogy ígérnek valamit ez ügyben — a gázpalackok házhoz szállítása. Balassagyarmaton — éppen a telep távolsága miatt — szükség lenne a szállítókapacitás bővítésére. Az újabb elégedetlenséget szül, hogy a gáztelepre a saját szállítóeszközökkel kilátogatok a hivatalosan megadott csereidőben is gyakran kénytelenek egykét órát várakozni — áruátvétel miatt. Vidéken nem kevés gondot okoz az új fogyasztók bejelentése. Nagy a zűrzavar ezen a téren, sokhelyütt a gázszolgáltató vállalat emberei sem ismerik, hogy hol és hogyan lehet az engedélyt megkérni. Az igénylő sok utánjárás, időkiesés után juthat csak hozzá igénylőlapjához — s ennek benyújtása után is sokszor két-három hónapos várakozás következik még, míg a palackot végre bekötik. Így aztán nem csodálható, hogy nagy a berendezésüket illegálisan üzemeltetők száma. Balassagyarmat periférikus helyzetben van — próbálják néhányan megmagyarázni a Tiszántúli Földgázszolgáltató és Szerelő Vállalat önmagáról kiállított bizonyítványát. Ami azt illeti, furcsa peri- férikusság ez. A szolgáltatás alapos minőségi és -mennyiségi hiányokat szenvedve jut el a fogyasztókhoz — ugyanakkor a szolgáltató« díja mindig hiánytalanul megérkezik, a központba ... Baranyai László Művésztelep Befejezéshez közeledik Debrecenben a nagyerdei nyolcműtermes lakás építése. E lakások együttese kedvező lehetőséget nyújt arra, hogy a debreceni művésztelep kiindulóbázisa legyen. A nagyerdei művésztelepen egy berendezett műt.ermes lakást 1971-töi alkotóházként kívánnak működtetni a Szakmunkösképzés Salgótarjánban Társadalmi igény és népgazdasági érdek Megszűnt a ,«zsákutca”-Jelleg 1400 helyre 500 Jelentkező! . jMegyétnk szakmunkás- képzésiének minőségi ésmeny- nyiségi színvonala fejlesztésében különös jelentőséget aid az átailakiulóibain levő ipar szerkezetének változása, az egyre fejlődő mezőgazdaság, amely mind több jól képzett szakmunkást igényel. Szakemberképzésünk ezért kettős feladat elé állítja iskolahálózatunkat: a szakmunkásképzés reformjának végrehajtása mellett ki kell elégíteni az átalakuló ipar szakimunteaerő- igényét is...”. A megyei tanács és a megyei KISZ Vb legutóbbi együttes ülésén elfogadott megállapítás egylben olyan cél is, amelynek elérésében — az eddignél nagyobb rnér- i t ékben és főleg nagyabb hatékonysággal! — valamennyi megyei szervnek együtt kell működnie. Különösen elvárható ez a közeljövőben, hír szén a salgótarjáni szakmunkásképzés beiskolázásának jelenlegi tapasztalatai azt mutatják, hogy a népgazdaság igénye — akár csak megyei, városi szinten is — nem találkozik mindieniben a szülők és a tanulók elképzelésével. Horváth László, a salgótarjáni 211-es számú szakmunkásképző intézet igazgatója így foglalja össze a szakmunkásképzésre hozott új törvény és a bevezetésre kerülő reform helyi tapasztalatait: Az égető gondok orvoslása — A törvény és a fokozatosan bevezetésre kerülő reform a legégetőbb kérdésekben hozott nagy változást — elsősorban a perspektívát tekintve. A szakképzés a közoktatás szerves része, lehetővé vált a középfokú oktatás, a reform kiterjedt a szakmák tartalmi vonatkozására is. új szakmai szintek kerültek előtérbe, korszerűbb a tananyag, megnőittt az elméleti oktatás aránya, fokozódik az érdeklődés az úgynevezett emeltszintű formák iránt, amelyek 'lehetővé teszik, hogy szakmát és érettségi bizonyítványt is szerezzenek tanulóink. Elsősorban a nagyobb Cvprmek vendégek Salgótarjánban Az árvíz sújtotta, s megyénk által patronált Kömörő községből két hétre 50 gyermeket fogadott be a nagybá- tony-bányavárosi iparitanu- 1 ''-intézet. A napokban Salgótarjánba látogattak a kis vendégek. A vasútállomáson a megyei Vöröskereszt szervezet munkatársai fogadták őket, majd a megérkezés után vidám fagylaltozás következett a Ka- rancs presszójában. Ezt követően a kömörői gyerekek megnézték az öblösüveggyárat, s ellátogattak a Bányamúzeumba is. amely különösen nagy élményt szerzett nekik- A dús program végeztével este tértek vissza Nagybá- tonyba. Az ötven kömörői gyermek augusztus 3-án búcsúzik Nóg- rád megyétől. a Nagyerdőn lal, hogy a telepen élő művészek és az ország más területén munkálkodó alkotók kapcsolatát erősítsék, $ a művésztelep életét is gazdagítsák szakmai viták rendezésével. A Debreceni városi Tanács az al- kotóház igénybevételét az általa kiírt ösztöndíj elnyeréséüzemek érzik, hogy javítaniuk kell a gyakorlati képzés iiörüiményein — enélküi a magasabb alméletji okitatás hatástalan maradna. Ezért több tanműhelyt hoztak létre, de a gépi felszerelés színvonallá ma sem kielégítő. Egyediül például a csőszerelő tanulók szerszímeiiátott- sága — forintban kifejezve — 3600 forint értékű, az optimális 20 ezer forint értékkel szemben. Az intézet tanműhelyében szeretnék ezt a színvonalat elérni — mondja Horváth László. Pedig ez évben minden korábbinál több csőszerelő tanulót vettek fei, szám szerint hetvenet — éppen a gázprogram és a lakásépítési tervek teljesítése érdekében. Rendkívül alacsony színvonalú az a géppark — 20—30 éves gépek! — amelyen a forgácsoló szakmákra jelentkezett tanulók a gyakorlati munkát végzik. Mindez kedvezőtlenül befolyásolja a szakmáik népszerűségét, de hatással van a munka mennyiségi és minőségi mutatóira is. iánsada.mi visszhang nélküli — Az emeltszintű okitatás bevezetésével gyakorlatilag megszűnt a szakmunkásképzés „zsákutca”-jellege — mondja az igagaitó. — Szakmunkásként is lehetőség van a továbbtanulásra, mégis az a tapasztalatunk például az autószerelő tanulókkal folytatott beszélgetés kapcsán, hogy pillanatnyilag nincs kellő társadalmi visszhangja ennek a „perspektíva-nyitásnak”, nem ismerik eléggé a fiatalok, s persze a szülők sem, milyen lehetőség nyűik a „B” tagozatú osztályokban. — Igénytelenség vagy tájé- aatlansátg-e az oka az elmaradt, de joggal várható visszhangnak, érdeklődésnek? — Sem egyik, sem a másik, inkább rossz értelemiben vett szülői elfogultságról lehet beszélni, s arról, hogy sokan ma is szívesebben küldik gyereküket gimnáziumba, mint a szakképzés „B” tagozatára. Számokkal kifejezve a jelenlegi helyzetet: tavaly három ilyen tagozatú osztály végzett intézetünknél, közülük harmincán szerzik meg az érettségit is. Az idén előréláfcha- tóan öt emeltszintű osztályt indíthatunk mintegy 150 fiatallal, de szükségesnek látszik, hogy az üzemek nagyobb megértést tanúsítsanak azokkal szemben, akik a szakmun- kás-bizu.iv;’ vány m egszerzése után tovább akarnak tanulni. Különösen az építőipari vállalat figyelmét hívom fel arra, hogy az első emeltszintű osztály idei kibocsátásával olyan fiatalokkal rendelkeznek, akik továibibtaníttartása és megtartása vállalati érdek! Két helyre e$>v tanuló Egy ember két helyen egyszerre nem lehet, két szakmát nem tanulhat, két üzemben nem dolgozhat — pedig csak ily módon lehetne kielégíteni annak a 21 nagyobb üzemnek az igényét, amelytől ez évben összesen 1400 szakmunkástanulóra érkezett igény a salgótarjáni tanintézethez. A jelentkezők száma: 560, továbbra sem jelentkeztek elegen a kőműves, kovács, villanyszerelő, üvegfúvó, asztalos, ács, vasfoetomkészítő szakmára, de hiány mutatkozik gépszerelőikben és szerszámkészítőkben is. Kétségtelenül sokat javít majd a helyzeten — s talán, a jelentkezések tapasztalatán is —, ha a tervezett új tanintézet, kollégium és tanműhely felépül. A minisztérium már rendelkezésre bocsátotta az építéshez szükséges 50 milliót, jelenleg a tervezés folyik és lekötötték az építési kapacitást is. Tény, hogy az idei beiskolázás alapján az üzemek' igényét még fele részben sem sikerült kielégíteni. Tény az is, hogy a demográfiai hullám csiemdesedtévei csökkenhet a szakmára jelentkezők száma, de ugyanígy igaz az is, hogy például Salgótarjánban nem csökkent — ellenkezőleg: növekedett — az érdeklődés a gimnáziumok iránt. Szó van arról is, hogy két osztállyal több lesz az idén. . Pataki László Klubkőnyvtár Alsópetény ben A száz falu közül, amelyek Magyarországon bekapcsolódtak a 100 falu — 100 -könyvtár mozgalomba, Alsópetény az egyik. Mint tudjuk, rajta kívül még öt nógrádi község fogadták el a központi szervek. Alsópeténynek különösen szükségé volt már erre a létesítményre. Mikor készül el az új klubkönyvtár? Laluja Imre, községi vb-elriök tájékoztatása szerint nemsokára. Mi is láttuk a majdnem kész épületet, a tető valószínűleg még ezen a héten helyére kerül. — Az avató ünnepséget most már minden valószínűség szerint augusztus 20-án, alkotmányunk ünnepén tartjuk — mondja az elnök. Az új művelődési létesítmény könyvtárból, tv-szobából, olvasószobából áll, amelyekhez még egy raktár és előtér tartozik. „Házi” kivitelezésben készült, községfejlesztési alapból körülbelül 130 000 forintot költöttek e célra. Igen jelentős a falu lakosságának hozzájárulása is az építkezéshez. A fiatalok e vonatkozásban szintén dicséretet érdemelnek. A helyi szakszövetkezet is segített. — Azt szeretnénk, s ez különösen a KISZ-fiataloknak szól, ha lelkesedésük nem szállna el. Eddigi munkájukkal nagyon meg vagyunk elégedve. Jó lenne, ha a még hátralevő munkálatokban -is számíthatnánk rájuk. Hátra van még például a belső malterozás, festés, örömmel vennénk, ha segítenének. Ha elkészül a könyvtár, központi összegből hatvanezer forintot kap a község a szükséges berendezés megvásárlására, tizenötezret pedig könyvbeszerzésre. Kiss Jánosné, a jelenlegi művelődési otthon igazgató vezeti majd az új klubot, Kékesi Erzsébet könyvtáros végzi a kölcsönzést, s az egyéb könyvtári munkát. A községi távlati tervék .között szerepel az is, hogy a jelenlegi bányászklubot a falu átveszi, s szervesen bekapcsolja a kulturális életbe. A bányászklub állami épület, a község bérbe adta a bányászszakszervezetnek. Jelenleg a klubdíjakból (személyenként öt forint) tartják fenn. Van benne egy söntés, kártyázni is lehet. Komolyabb rendezvényt csupán a politikai oktatás jelent, ami itt zajlik. Az új klubkönyvtár szomszédságában levő bányászklub szervesen bekapcsolható a távlati községi kulturális fejlesztési tervekbe. (te)- 'om,n szombat 3