Nógrád. 1970. július (26. évfolyam. 152-178. szám)
1970-07-03 / 154. szám
Magyar közreműködéssel épült Oyáravaló ünnepség- a mongol Nixon tv-interjúja után Semmi sem tisztázódott Kambodzsában MAGYAR idő szerint csütörtökön hajnalban Nixon elnök egyórás interjú keretében válaszolt a három legnagyobb amerikai tv-halózat külpolitikai kommentátorainak kérdéseire. Az elnök negyedik nyilatkozata csupán, annyiban hozott újat. hogy belelentétte- kinevezte a veterán David Bruce-t a Párizsban zajló Vletnam-komíerencia amerikai küldöttségének vezetőjévé. Egyébként mind a dél-vietnami, mind pedig a kambodzsai helyzet értékelésében hű maradt önmagához és tulajdonképpen semmit sem tisztázott ahhoz a nyilatkozathoz képest, amit kedden tett. ha csak nem számítjuk frissnek aizt aa erőlködést amivel a kambodzsai intervenciót igyekezett isimét igazolni. „Nem jelenthetem ki most kategorikusan, hogy erre soha, semmilven körülmények között nem kerülhet sor” — válaszolta, amikor azt kérdezték tőle. beavatkozhat-e még az Egyesült Államok katonasága a kambodzsai hadműve- letekbe. S ezzel egyben mindjárt azt is bebizonyította, hogy a szárazföldi csapatok kivonása mindössze a Guam-doktrína tetszés szerinti alkalmazása, amelynek megmásítására bármikor sor kerülhet. Vagyis: amennyiben a dél-vietnámi hadsereg egységei és a Lón Nol-kormányzat csapatai nem lennének képesek amerikai szempontból kedvező előrehaladást produkálni, újabb USA-csapatok indulhatnak Kambodzsába a népi erők ellen. Ha alaposan átgondoljuk a pUlanatnyi helyzetet, a következő megállapításra jutunk: kivonták ugyan Kambodzsa területéről a szárazföldi egységeket, ezzel azonban 'még semmi sem tisztázódott; aiz amerikai Jelenlét továbbra is fennáll, s mindössze némi formális módosulásról van szó. Erre mutatott rá különben Mike Mansfield, a szenátus demokrata csoportjának vezetője is, amikor hangsúlyozta: az Egyesült Államok továbbra is fenntartja katonai jelenlétet Kambodzsában. William Spong demokrata szenátor még tovább ment, s arra figyelmeztetett, hogy a kambodzsai intervenció újabb háborúkba sodorhatja az Egyesült Államokat, s ezek fölött nem lesz képes ellenőrzést gyakorolni. SAJÁTOS ellentmondásba keveredett Nixon néhány nap alatt kétszer Is. Június 30-án, az úgynevezett kambodzsai zárójelentésben és a csütörtök hajnali tv-imterjúbam egyaránt azt mondta, hogy amerikai katonák nem harcolnak tovább Kambodzsában. Szinte azonnal megcáfolta azonban saját nyilatkozatát, amikor közölte, hogy az amerikai repülőgépek továbbra is bombázni fogják Kambodzsa területét, a saigoni rezsim csapatai pedig az USA-légierő támogatásával harcolnak a népi erőik ellen és az Egyesült Államok fegyvereket szállít Lón Nol kormányának. A felsorolt tények azt bizonyítják, hogy a Nixon-kormány nemes.w-k folytatja az agressziós háborút, hanem kiterjesztésére is törekszik. Erre utal az interjú sorén adott egyik válasz is, amelyben Nixon ugyan tagadta, hogy az USA kötelezettséget vállalt volna a Lón Nol-rezsim megvédésére, de közvetve elismerte, hogy az intervenciótól a Phnom Penh-i rendszer megmentését reméli. Miért van ehre szüksége az amerikai kormánynak? A Nixon-adminiszt,ráció köreiben ismét felmelegítették a régi levest, s minden nekik nem tetsző helyzetalakulásnál kommunista veszélyről, vörös behatolásról beszélnek. Kambodzsában a népi erőik közvetlenül fenyegetik az ország fontos városait, útjait és gócpontjait, s ingatag a helyzete a hatalmon levő kormánynak. Nyilvánvaló, hogy a függetlenségi mozgalom győzelme esetén útilaput kötnének a mostani vezetés talpa alá. Ez viszont egyáltalán nem tetszene az Egyesült -Államoknak, hiszen Indokínában . egy nagyon fontos bázisról kellene távozni. Ezért a „vörös veszélyre” hivatkozva vállalják az amerikai háborús körök a Lón Nol feletti fegyveres bábáskodást FELMERÜL még egy kérdés: milyen sikereket ért el Kambodzsában az USA? A mérleg meglehetősen passzív, főként, ha az eredeti célkitűzést vizsgáljuk. Mint ismeretes, partizán-főhadiszállásokat, titkos utánpótlási útvonalakat kerestek az amerikai és dél-vietnami, katonák, ám ezeknek még csak a nyomukra sem sikerült bukkanniok. Aztán amit le akartak tömi, az tulajdonképpen megerősödött: a nép a behatolást követően aktívan szállt szembe a külföldi csapatokkal, s érzékeny katonai veszteségeket okozott nekik. Még nagyobb azonban az a politikai vereség, ami az intervencióval érte az amerikai politikát Ez még súlyosbodott azzal, hogy június 30-án. a szárazföldi csapatok kivonásával egyáltalán nem tisztázódott a helyzet. Sőt a mostani állapot, ha lehet, még bonyolultabb mint a korábbi volt. Szolnoki István Hajsza a „Fokota párducok “ oi/on tanácskozik tíz SZKP KB plénuma Csütörtökön Moszkvában megnyílt az SZKP Központi Bizottságának plénuma. A plenum résztvevői tneg- h ulgatták Leonyid Brezsnyev- nek. az SZKP Központi Bizott- > iga főtitkárának beszámolóját „A párt soron levő fclada- lai a mezőgazdaságban” címmel. A beszámoló vitájában tizenegyen szólaltak fel, köztük H.jotr Seleszt. az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, Genii agyij Voronov, a OSZSZSZK Minisztertanácsának elnöke, Sarat Rasidov, az Üzbég Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, Va- szilij Mzsavanadze, a Grúz Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. (MTI) Ifjúsági találkozó Moszkvában Moszkvában június 27-től július 1-ig megtartották a Szovjetunió, Bulgária, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság. Mongólia, : Lengyelország, Románia, Cseh. Szlovákia és Jugoszlávia ifjúsági szövetségei képviselőinek konzultatív találkozóját, amelyen azzal a kérdéssel iog- . lalkoztak, hogy a fiatalok mi- . keppen veszik ki részüket a * tudományos-műszaki fejlesztés feladataiból. A találkozó résztvevői egyebek közt megtekintették az ifjúság technikai alkotásait bemutató kiállítást. A küldöt- ‘ féket fogadták a tudományos és műszaki állami bizottságban »és a KGST titkárságán. A találkozó résztvevői pozitívan értékelték a munka ifjú hőseinek nemrég megtartott moszkvai találkozóját, amelyen a szocialista országok élenjáró fiatal dolgozói és újítói vettek részt. Nasszer meghosszabbította látogatását / Nasszer, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke, aki je- - lenleg a Szovjetunióban tartózkodik, a kairói AJ—Ahram jelentése szerint a szovjet ve- .>■ zetőkkel folytatandó további ■ tárgyalások céljából meghosz- szabbította látogatását. Az elnök hétfőn tartja harmadik hivatalos megbeszélését a szovjet vezetőkkel a közeliteleti válsággal összefüggő problémákról. Addig négyszemközti eszmecseréket, folytat szovjet tárgyaló partnereivel. (MTI) együtt. Jól szervezett munkát . tegeznek itt a különféle brigádok tagjai, köztük az asz- szi my ok is. akik mind na- r gyobb 'létszámban jutnak munkához az egyre bővülő „ üzemben. .<► Itt készült el tavaly a bogyósgyümölcs-betakarító gép v mintapéldánya. A kísérleti i gép módosított változata is ■ elkészült, ezt a prototípust jú■ nius 22-én adták át Budapesten, ahonnan kísérleti kipró- hálásra Vámosmikolára viszik. Jól dolgozik Bakos József brigádja is. ennek a brigádnak a termékeit a Budapesti ■ Vaskereskedelmi Vállalat veszi át. Készítenek kerítést, vaskaput, elszívóberendezése‘ két: öt hónap alatt nyolcszázezer forintos értéket állítottak- elő. A kapuüzemnek jelentős része van abban, hogy a gépjavító hétmillió forintos terLosonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának Mongóliában tartózkodó elnöke csütörtökön délben, vidéken tett másfél napos látogatása befejeztével, visszatért Ulánbátorba. Ulánbátorban csütörtökön üzembe helyeztek egy új ipari objektumot: egy ruhagyárat, amely a Magyar Népköz- társaság pénzügyi és műszaki segítségével, magyar szakemberek közreműködésével épült fel. A gyár ünnepélyes felavatásán részt vett Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, a minisztertanács elnöke, Szambu, a nagy népi huráí elnökségének elnöke, valamint a mongol párt és a kormány több más vezetője. Losonczd Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, aki hivatalos, baráti látogatáson van a Mongol Népköztársaságban és a kíséretéhez tartozó személyiségek is részt vettek az ünnepségen. Luvszan, a Mongol NépCsütörtökön Saigonban közzétették az indokínai intervencióban résztvevő amerikai és dél-vietnami kormánycsapatok múlt heti veszteségi istáját. A jelentésből kitűnik, hogy a laoszi hazafiak szerdán két amerikai vadászbombázót és egy helikoptert lőttek le. Az amerikai parancsnokság nyolc pilótát eltűntnek nyilvánított, ezek valószínűleg a hazafias erők fogságába estek. A Patet Lao hírügynökség beszámolója szerint június folyamán a hazafias erők nyolc amerikai repülőgépet lőttek le Laosz légiterében. Egy amerikai jelentés arról számol be, hogy március 10-e óta az USA légiereje ötven repülőgépet veszített a laoszi légiháborúban. Harci cselekményekről és sikeres partizánakciókról tudósítanak a Dél-Vietnamból érkezett jelentések. Ezek szerint a népi felszabadító fegyveres erők Quang Trl tartományban elfoglaltak három falut. A satgonl kormánycsapatok kísérletet tettek a falvak visszafoglalására, de mindössze csak a harci érintkezést sikerült felvenniük a partizánokkal. Saigoni közlés szerint a dél-vletnaml gyalogság és a helyi milícia felmorzsoló hadműveletet kezdett a vének felét (3,5 millió forintot) május végéig teljesítették. A présműhely 108 dolgozója kiérdemelte a Szocialista címet, amiben nagy részük volt a női dolgozóknak is. akik hatvanegyen vannak. Az üzem jelentős mennyiségű árucikket állít elő csehszlovák megrendelésre. Az SZK—4-es kombájnokhoz ötezer szalmarázó ládát készítettek, azonkívül húszezer rostát és kétezer ros- tatoldót. Ok állítják elő többek között a kapuk alapanyagát is. Magyar megrendelésre alkatrészek is készülnek ebben a műhelyben: így többek között ötezer tengelykapcsoló kiemelő nyelv. Az alkatrészeken kívül vágóollóra és Moszkvics gépkocsi-berendezésekre Is felvettek rendelést. A Klsterenyei Gépjavító Állomás dolgozói a X. párt- kongresszus évét szép versenyeredményekkel. újabb kiemelkedő sikerekkel kívánja befejezni. köztársaság Minisztertanácsának első elnökhelyettese az ünnepségen elhangzott beszédében egyebek között kijelentette: e nagy vállalat felépítése és üzembe helyezése hűen érzékelteti azt az erősödő, testvéri internacionalista barátságot, és szoros együttműködést amely a marxista—leninista pártjaik vezetésévet a szocializmus építésének útján haladó mongol és magyar nép között kialakult. Az új vállalat a mongol és a magyar munkások és szakemberek együttes, önfeláldozó munkájának gyümölcse. Luvszan őszinte köszönetét fejezte ki a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának, a Magyar Nép- köztársaság kormányának és dolgozóinak azért a testvéri segítségért, amelyet Mongóliának nyújtanak a szocializmus építésében. Az ünnepségen beszédet mondott Bíró József magyar külkereskedelmi miniszter is, aki megjegyezte, hogy a Mondemilitarizált övezettől közvetlenül déire fekvő tengerparti szakaszon a szabadság- harcosok ellen. Csütörtökön Hűé térségében, a laoszi határ közelében délvietnami partizánegységek megtámadták az amerikai 101- es legideszant-hadosztály egyik táborhelyét; nyolc amerikai katona életét vesztette. Ugyanebben a körzetben, Da Nang térségében*, az amerikai B—52-es nehézbcimbázók szerda déltől csütörtök délig hat szőnyegbombázást hajtottak végre. Ezenkívül az amerikai vadászbombázők 192 légitámadást indítottak az ország egyéb részel ellen. Több támadás középpontja volt csütörtökön a kambodzsai Siem Riép tartományi székhely körül elszállásolt kormánykatonaság táborhelye. A népi erők összpontositott tevékenysége elől a kormányJugoszláv vélemény Kocsis Tamás, az MTI tudósítója jelenti: A jugoszláv külügyminisztérium szóvivője csütörtökön e- heti sajtóértekezletén az MTI tudósítójának kérdésére válaszolva elmondotta: „A jugoszláv kormánynak hivatalosan átadták a Varsói Szerződés külügyminisztereinek budapesti értekezletén elfogadott dokumentumot, s a kormány azit még tanulmányozza. Ily módon még nem áll módomban, hogy arról részletes és összegezett véleményt adjak. Az okmány főként realizmusával és rugalmasságával tűnt ki, s olyan elgondolásokat és javaslatokat tartalmaz, amelyek figyelmet érdemelnek és hozzájárulhatnak a további pozitív előrehaladáshoz Európában, s ilyen értelemben az európai konferencia előkészítéséhez is.” A szóvivő megismételte Jugoszláviának azt a korábban is hangoztatott hivatalos álláspontját, amely szerint Bel- grád nem kíván közvetítő szerepet játszania a közel-keleti válság rendezésében. A jugoszláv külügyminisztérium szóvivője egyetértését fejezte ki azzal a romáin javaslattal hogy tartsák meg a balkáni országok tanácskozá- J sát. fővárosban goi Népköztársaság, mint a KGST tagállama, tevékenyen kiveszi részét a szocialista országok gazdasági együttműködéséből Az ilyen együttműködés hasznos, és előnyös e szervezet minden tagállama számára, mert olyan távlatokat tár fel, amelyek lehetőséget adnak a kétoldalú és a sokoldalú kapcsolatok további elmélyítésére és kiszélesítésére — mondotta Bíró József. Ezután Losonczi Pál és Zs. Szambu vágta át a piros selyemszalagot. Este Krajcsik Mihály. a Magyar Népköztársaság Ulánbátor) nagykövete a mongol külügyminisztérium nagytermében fogadást adott Loson- czi Pál tiszteletére. A nagyszabású fogadáson megjelent J. Cedenbal, a párt kb első titkára, miniszterelnök, Zs. Szambu, a nagy népi hurál elnökségének elnöke, a kormány és a politikai bizottság Ulánbátorban tartózkodó tagjai, a diplomáciai testület képviselőd. (MTI) katonaság a szomszédos Thai földre menekült. Kisebb hadmozdulatok színhelye volt a fővárostól északra fekvő Kom- pong Thom tartományi székhely környéke, s a szabadság- harcosok tüzérségi támadást indítottak a Phnom Penhtől 60 kilométerrel délkeletre fekvő Neak Leung-i révátkelőhely ellen. A VDK hírügynöksége ösz- szeállította az északkelet-kambodzsai Rattankiri tartomány felszabadításáért vívott harcok mérlegét. A tartományt a múlt héten tisztították meg teljes egészében a népi erők a kormánycsapatoktól. A felszabadító harcnak ebben a három napig tartó szakaszában a hazafias egységek a saigoni és a Phnom Penh-i kormánycsapatok 100 katonáját tették harc- képtelenné, valamint megsemmisítettek hat katonai járművet. Kiutasítás Cseh* Szlovákiából A csehszlovák külügyminisztérium illetékes szervei csütörtökön kiutasították az ország területéről Mlhall Ko- houtot. Kohout 1970. június 28-án turistaként látogatott Csehszlovákiába, ahol az ország törvényeit súlyosan sértő tevékenységet fejtett ki: szerepet vállalt abban, hogy egy csehszlovák állampolgárt illegálisan az NSZK-be. szöktessenek. Sugár András, az MTI londoni tudósitója jelenti. Csütörtökön, Londonban II. Erzsébet királynő kilencperce* trón beszédével megnyílt a június 18-án megválasztott parlament első ülésszaka. A Heath-kormány által számára megírt trónbeszédben Erzsébet megemlítette a közös piaci belépéssel kapcsolatos tárgyalásokat, hangsúlyozta, hogy a kormány folytatni fogja az EGK-hoz való ■satlakozásért tett erőfeszítéseit, tovább kívánja erősíteni a NATO-t, de az európai keŰjatob üldözési kampány kezdődött áss Egyesült Államokban a „Fekete párducok” és több más haladó szervezet tagjai eLlem. Clevelandiban több mint 50 rendőr megtámadta a „Fekete párducokhoz” tartozó fasizmus ellen küzdő országos bizottság székhazát. Az akció sorén megölték Fred Clarkot és letiartóizlet—nyugati feszültség enyhítésén is munkálkodni óhajt. Megemlítette a királynő a közel-keleti és az indokínai konfliktust, amelyekben a brit kormány .,az Igazságos és tartós békés rendezést” kívánja szorgalmazni, majd a fhodesial -kérdés „ésszerű és igazságos megoldásának kísérletéről” beszélt, s hozzátette, hogy ennek az ismert öt alapélv keretében kell végbemennie. Az észak-írországi helyzetről szólva a királynő a belfasti kormány erőfeszítéseinek támogatását helyezte tatták Richard Dowellt és Curtis Johnsont, a szervezet tagjait Bridgeport városában a rendőrök behatoltak a fasizmus ellen küzdő országos bizottság helyi szervezete vezetőjének laikásába és letartóztatták feleségét. New Haven városában letartóztatta a rendőrség a „Fekete párducok" szervezetének egyik tagját. (MTI) kilátásba, és dicsérte a brit csapatok „helytállását”. Belpolitikai téren a beszéd a gazdasági életnek a magánkezdeményezés alapján, csökkenő állami beavatkozással történő megélénkítését, az infláció lelassítását, a tömeges munkanélküliség enyhítését, valamint a mezőgazdaság jelenlegi finanszírozási rendjének módosítását ígérte. Az ünnepélyes megnyitó szertartáson jelen volt dr. Házi Vencel, a Magyar Népköztársaság londoni nagykövete is. 2 NÓGRAD - 1970. július 3., péntek • * -mm Ötezer szalmarázó láda (Folytatás az 1. oldalról) Március óta 50 gép a laoszi veszteséglistán 1 üxéraégi támadás !\eak Leung ellen Hat »*őnyegbombáxáa Da l\ang térségében Fellendülést ígér Erzsébet trónbeszéde