Nógrád. 1970. július (26. évfolyam. 152-178. szám)

1970-07-23 / 171. szám

Tízéves jubileumra készülnek A tízéves évforduló meg­ünneplésére készülnek a ka- nancskeszi Építő Ktsz dolgozód, Annak i elején 15 taggal alakult meg ez a vegyes jellegű szö- vieítlkezet, amelynek ma már 140 dolgozóija vám.. Az idén, a szövetkezet évies termelési értéke már meghaladja a 14 000 000 forintot. Az elmúlt félévben már több mint hatmillió forint ér­tékű tervet valósítottak meg, de sok a félben levő munká­juk is. amelyeknek befejezési határi de je7 a második félévre esik. A szövetkezet gondot for­dított a szakmai utánpótlásira is, eddig már több mint húsz saját nevelésű szakmunkás- tagot képezett ki, A jubileumi ünnepségem megjutalmazzák az állapító tagokat. Augusztusban már működik a porelszívó Ä naigybétonyi osatályozón dolgozóik sokat szenvedtek eddig a szénportól- A porpót­lék, kétségtelen, nem védi a dolgozók egészségét. Az osz­tályozó rekonstrukiciója. só­iéin megoldják ezt a régi problémát is, elkészítik a porelszívó (berendezést. A por­képző helyeken elszívóha- cangokiat építenek be, mint­egy 8—10 darabot és ezam ke­resztül egy csőrendszerrel szí­vatják el a keletkező pont két nagy teljesítményű veinítMló- tor segítségéivel. A por- leköté­sét is megoldják az úgyneve­zett ciklonrendszerrel. Az új rekonstrukció augusztus ele­jéire elkészül és megkezdi folyamatos munkádéit. Könyvespolc A közgazdasági ismeretek oktatása Hazáinkban több ezer pro­pagandista — társadalmi munkában — oktatja a köz­gazdasági ismereteket alap- és középfokon. Bedő Gyula „A közgazdasági ismeretek okta­tásának néhány módszertani kérdése” című könyvében fő­leg az ő oktatási munkájához nyújt segítséget. A Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelenít munka a közgazda- sági tanfolyamok tartalmából és céljából kiindulva tárgyal­ja a módszertani kérdéseket. Különösen figyelemre méltók azok a fejezetek, amelyekben a szemináriumi viták mód­szerével, a szemdéltetiéis lehe­tőségével, a hallgatóik érdek­lődésének felkeltésévéi, ak­tivitásuk fokozásiával, a fel­készülés főbb mozzanataival foglalkozik a szerző, s ahol egy-egy konkrét témában tár­gyalja a legfontosabb mód­szereket. Országos tanácskozás Szécsényben Huszonötmillió forint termelési érték A szécsényi ísz-ben folyó puiyka tenyésztés iránt egyre jobban érdeklődnek az or­szág különböző vidékén dol­gozó tsz-ek és baromfitenyész­tés! szakemberek. A közel­termelési érték jut. Még biz­tatóbb a jövő. A beruházás még nem fejeződött be, en­nek ellenére már 70—72 ezer pulykát hizlalnak. A pulyká­kat 4 kilogrammos élő súlyban múltban az Országos Állatte- értékesítik- A hizlalás 12 hét nyésztési Felügyelőség meg- alatt történik. Az egy kdlo- 6zervezte, hogy a megyékéi- gramm élő hús előállítására lattenyésztési felügyelőségei- eddig 2,6 kiló abrakot hasz­nok szakvezetői és a terme- náltak fel. Régebben sok jó­lőszövetkezetek baromfite­nyésztői megtekinthessék a szécsényi pulykatelepet és ott a korszerű baromfitenyésztés­ről tanácskozzanak. résztvevőket Sümegi szag elhullott, de a szigorú állategészségügyi intézkedé­sek és szabályok betartásá­val ma már az elhullást há­rom százalékra csökkentették. A további tervek között sze­„. , ..... . repel, hogy 2,4 kilóra csök­Sandor agrármérnök, a puly- kentik az kiló hÚ6 elő_ kitelep vezetője kalauzolta. állitásához szüksége6 takar. Nagy tetszést 'keltett a korsze- mányt növelik 8 termelési ru pulykatelep berendezese. értéket. A puljrkatelep a tez amely szm e gyarszeruen tér- bruttó termelési ért|két 50 mel. A pulykatelep 25 millió százaléWcal növeli Ez formt brutto termelési erte- ban hozzájárul a tagok %­két állít elő. 25 fiatal szak­ember közreműködésével. Egy főre egymillió forint bruttó védelmének növeléséhez is. B Gy. Vevőiuformáció lapunk hasábjain Érdekes és hasznos kezde- lózatfejlesztési és szolgáltatá- ményezéssel lepi meg vásár- si tevékenységéről, az olcsóbb lóit a Nógrád megyei Élelmi- cikkek' keresletének és kíná- szer-kískereskedelmi Vállalat, laténak helyzetéről, az üzle- Keddtől kezdve az év végéig, fék nyitvatartásának rendjé­ről. összesen 23 esetben vevőin­formációt tesz közzé lapunk hasábjain- Az információ cél­ja: tájékoztatni a vásárlókat az új élelmiszercikkekről, melyik üzletben mj és meny­nyiért kapható. Recepteket , , „ . , közölnek majd néhány cikk vatunk népszerű lesz olvasó- felhasználásáról, tájékoztat- ‘nk táborában, s a vásárlók ják a vevőket a vállalat há- javát szolgálja. Ezekkel az intézkedésekkel a kiskereskedelmi vállalat szorosabb kapcsolatot kíván teremteni a vásárlókkal. Hisz- szük, hogy információs ro­Froni fejtés Ménikesem, a bánya legmé­lyebb részéin, az úgynevezett alfaereszkében előkészítés álatt áll egy kéts-zámyiú, ö&z- szesen száiz méter hosszú frontfejtés. A front szerelését a hét végére befejezik. Ifit egyelőire kézi művelést foly­tatnak, de a szenet kaparó szállítja a négy egységből ál­ló gumisizailagrendszerire, ami mintegy három kilométeres útvonalon csiillézés nélikül bunkerra tölt. Innen azután mozdoniyszálliítással kerül a szén a felszínre. Az új froinitfejtéstől naipon- ba mintegy 40 vagon szenet vámnak. Korábban az alfa­emeszkei frontokon széngyalú dolgozott. Ezt most felújít ják, és mivel helyette másikait nem tudtak munkába állítani, csiafc később gépesítik a jö- vesztést, de akkora már a frontihomlok mintegy 140 mé­terre kiszélesedik, tehát Nóg­rád leghosszabb frontfejtése lesz. As önbíráskodás következménye Szélesedd kapcsolatok Az Ipoly Bútorgyár Szé­chényi telepe három éve kö­tötte első szerződését külföldi vállalatokkal, Azóita egyre szélesedik ez a kapcsolat. Az idén Angliába szállítanak je­lentős mennyiségű bükkhen- gereket, egy játékgyár meg1- rendelésére. Szerződést kötöt­ték az NSZK-beli Siemens céggel, nagyméretű kábeldo­bok gyártására. Ezenkívül a myélüzem termékének mint­egy öbven százalékát külföl­dön értékesítik. NAPTÁR 1970. július 23., csütörtök, Lenke napja. A Nap kel: 4.10, nyugszik: 19.31 órakor. A Hold kel: 21.42, nyugszik: 10.04 óra­kor. Meleg idő Várható időjárás ma estig: fő­ként nappali felhőképződés a dél­utáni órákban helyenként kialaku­ló záporral zivatarral. Mérsékelt, időnként élénk változó irányú szél. Meleg idő. Legmagasabb nappaüi hőmérséklet ma: 26—31 fok' között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál tegnap n órakor 20 fok volt. — Száz tonna acélöinitvény- nyel töbibet gyártanak éves tervüknél a Salgótarjáni Ko­hászati Üzemek acé'lömtödié- jének dolgozói. Ezzel a fel­ajánlás teljesítésével kíván­ják kósizöniteni pártunk X. kongresszusát. Mdrtonffy Frigyes Hetvenöt évvel ezelőtt, 1895. július 23-án halt meg Már- tonffy Frigyes szerkesztő, író és műfordító. Komáromban született, 1825-ben. Diákéveit Pozsonyban tölti, itt végzi az egyetemet is. Az 1840-es években tevékeny részt vesz az egyetemi ifjúság haladó mozgalmaiban, 1848— 49-ben végigharcolja a magyar forradalmat és a szabadság- harcot. Világos után emigrációba kényszerül; beutazta Né­metországot, Angliát, Franciaországot, az Egyesült Államo­kat, majd hosszú évekig Párizsban él, mint nyelvtanár. Amikor 1860-ban hazatér, bekapcsolódik az irodalmi és a színházi életbe. Előbb a debreceni színház, majd Pesten a Nemzeti Színház titkára. 1879-ben a népszerű Képes Családi Lapok, majd több más lap szerkesztője. Sok francia, angol, német nyelvű regényt fordít magyar­ra, s ír néhány eredeti regényt és színművet is. Ezek közül legnagyobb sikert az 1895-ben kiadott Egy magyar mágnás leánya aratja. NEB-vizsgálat cipőügyben A N.EB megállapítása sze­rint a pécsi bőrgyár a cipő­gyáraknak szállított készbő­rökön netm alkalmazza az „a”, „b”, „c” minőségi esoportjelö- lésit, csupán az egyéb szab­vány szerint előírt jelöléseket tünteti fel. A kész bőrök zö­me — függetlenül minősé­güktől — „b” minőségű ter­mékként kerül a cipőiparhoz, a cipőgyáraik pedig így a „c” minőségű termékből is előál­lítanak „a” minőségű cipőt. A minősítés tebáit nem feje­— Balesetpszichológiai la­boratórium létrehozását ter­vezi aiz Autóközlekedési Tröszt. 1970. első félévi mun­káját elemezve ugyanis egy csöppet sem örvendetes nö­vekedésre bukkant. A saját hibáiból eredő és a vitás bál- esetek száma 1969 első félévé­hez képest 15,1 százalékkal nőtt. — A Hódmezővásárhelyi ÁLLamii Gazdaságnak több mint 150 nyugdíjasa él a 'Tá­ros belterületén. Részűikre a mezőgazdasági nagyüzem ve­zetősége korszerű napközi ott­hont rendeztek be, ahol az öregek étkeztetését is meg­oldották. — Korszerűsít a salgótar­jáni Ruházati Kts-z. összesen 116 000 forint értékben vásá­rol öt gyors-varrógépet, egy calklkvarró- és egy tisztázógé- pet az idén. — Százhúsz fővel emelke­dett megyénkben a kisiparo­sok száma egy esztendő alatt Közreműködésük javította a lakosság javító-szolgáltató igényeinek kielégítését. — Patakrendezés. Magyiar- nándorban megkezdődött a községen átvezető patak medrének rendezése. A mun­kálatokat a tervek szerint — VILÁGTŰRNÉ KERETÉ­BEN érkezik Budapestre az új-zélandi Maori Színház együttese. A maori népkölté­ai ki a cipő valóságos minő- sz.fí ís ******* fantáziadús december elsejére fejezik be. . . F világát varázsolja a margit­® ' szigeti nézők elé az öt esz­tendővel ezelőtt alakult föl- kloregyüttes. — Termést hozott a fügefa Debercséinypusztám, Dahovecz Ferenc brigádlvezető udvarán. A nálunk ritka gyümölcsnek sok nézője akad. — RÖVIDESEN MEGJELE­NIK a salgótarjáni fűszerüzle­tekben is a Tropi-Cola. Ebből a Colából a háziasszonyok ott­honukban készíthetnek kelle­mes hűsítő italt. Új falu — új emberek — Exportra is gyárt divatos táskákat Nógirád&zakáilbain a Fortuna Ktsz és a helyi ter­melőszövetkezet közös üze­me. Ausztriába szállítanak legközelebb. — Fél év alatt 56 bányász tett a tanfolyam elvégzése után sikeres bányamentő vizsgát a nógrádi szénbányák­nál. — Tizenkilenc autóbuszt és egy hindu vallási szentélyhez igyekvő, zarándokokkal meg- Űj falu — új emberek. Ezt rakott öt taxiit sodort el az az összefoglaló címet kapta a indiai Alak Namda folyó áma- Kossiutih Könyvkiadó új soro- dúsa. Eddig 45 hullát és több Titkos hirdetés Azt hiszem, titkos hirdetés sek állanak a Rákóczi út 48. számú ház előtti pázsitra he­lyezett hirdetőoszlopon. A hir­detések ugyanis nem látsza­nak. Nem, mert az oszlop egy dús bokor mellett szerényke­dik, s a bokor az oszlop jelét éppen lényegétől, a hirdetéseh elől rejti el. Az oszlop így. ahelyett, hogy betöltené hiva­tását, inkább ebeknek szolgát vigaszul, sürgős segítségül. . . — A MAGYAR RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ, a balassagyar­mati Madách Imre irodalmi zaía, amely bizonyos értelem- száz állati tetemet számláltak színpad három műsorát sugá­ben utódja lesz a Tsz-tagok Kiskönyvtára sorozatnak. Mi­nőségükben azonban maga­sabb színvonalúak lesznek ezek a köteteik. Gyenás János —Söptiei János: Üj falu — új emberek című kötetével in.­össtze a megáradt folyóban. Jó szándékú betörők rozza a közeljövőben. A rá­dió a Júlia szép leány és a Torreádor-sirató, a televízió pedig az Állati díszszemle cí­mű összeállítást vette fel Ba­lassagyarmaton. A Berliner Zeitung írja, hogy szerdán egy lengyel bó­dult a sorozat. A következő saspár egynapos lublini látó- kötetet Földeáki Béla írta A gatásáról hazatérve, az alábbi korszerű háztáji gazdaság szövegű papírlapot találta la- ben a Michigan címmel. Kov-áesiné Orolin kása ajtaján: Ann Arborba-n. A páciens, egv Zsuzsa: A falusi nők helyze- „Gyermekeik f elf ordítottak fiatal zongoratanát-, új szívét tétről című kiadványa követ- a házat, ágyba kergettem őket. egy gépkocsiibalaset áldoaatá- kezik a sorban, majd Gulyás A fürdőkád már kiöntött. El- Pálé A falusi közművelődés zártam a csapokat, azután ki- helyzetéről. A kiadvány első szedtem a hűtőszekrényből a köteteivel az olvasók már félig megfagyott macskát. találkozhatnak a kirakatok- Örüljenek, hogy még vannak ban. jó szándékú betörők.’’ — Sikeres szívátültetési műtétet hajtottak végre kecL állambeli ul esett férfitől kapta. A mű­tét után állapotát „teljesen kielégítőnek” minősí tették. A Salgóbányán megnyílt nemzetközi úttörőtábor résztvevői a táboron kívül ellátogattak a Dolinkába, és ismerkednek Salgótarján nevezetességeivel. Képünkön: egy kis nemzet­közi körhintázás mongol, szovjet és NSZK-beli úttörők részvételével. Baráti társaságban italo­zott Kisterenyén a 39-es szá­mú italboltban Andrási Já­nos. 30 éves kisterenyei lakos. Andrási kisebb mennyiségű szeszt ivott. A kocsmában tartózkodott Paku Pál is, akit jól ismernek a községben, el- Andrási sősorban arról, hogy többször került már összeütközésbe a törvénnyel- A kocsmában az italozó társaság egyik tagjá­nak poharát kiitta. Andrási ekkor átment a szomszédba a körzeti megbízotthoz azért, hogy távolítsa el a kocsmá­ból Pakut. Amikor visszajött Paku eléje állt és megkér­dezte, hol volt. „Majd meg­tudod, ha jönnek a rend­őrök” — vávlaszolta Andrási mire Paku is készen állt a válasszal. „Gyerünk a mel­lékhelyiségbe. Intézzük el egymásközt” — mondta és a szóra. hajlott A mellékhelyiségben And­rási előhúzta zsebkését és hasba szúrta Paku Pált- A penge Paku máját is érte ás csak a gyors orvosi beavat­kozásnak köszönhető, hogy életben maradt. Andrási ügyé­ben a vizsgálat befejeződött, rövidesen bíróság előtt felel tettéért. — A bányaüzemektől már megszokott sikerrel zárult a Ménkes-bánvaüzemben meg­rendezett véradás. A dolgo­zóknak csaknem egynegyede ajánlotta fel vérét életmentő, gyógyító célokra. — A HUNGEXPO RENDE­ZÉSÉBEN tíz magyar külke­reskedelmi vállalat vett részt a nagy sikerrel zárult barce­lonai nemzetközi vásáron. A magyar kiállítók külön pavi­lonban, 510 négyzetméteres alapterületen mutatták be ter­mékeiket olyan sikerrel, hogy a vásár egyik fő díját ítélték oda a, pavilonnak, a külső megjelenésért, és az ötletes építészeti megoldásokért. Siklós új szobra Siklós szobrot állít egykori földesurának, gróf Batthyány Kázmérnak, aki Magyarorszá­gon elsőként — még 1848 előtt — felszabadította jobbá­gyait. A haladó szellemű, ra­dikális gondolkodású főúr lett Baranya vármegye főispánja a 48-as forradalom győzelme után, majd Kosssuth Lajos, a délvidék kormánybiztosává ne­vezte ki. A szabadságharc bu­kásakor Kossuthtal együtt emigrált Törökországba. =,„Halista MunkásDárt Nógrád meevei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi a. L Teleton: 22-94, 22-95, 22-96, ’’’-97 Főszerkesztő- 12-94 Belpolitikai rovat- 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA FŐIT. Kiadóhivatal: Salgótarján. Pelóf' £ V- Telefon * 10-29. TerjesztőaJtogyw Postai Előfizethető: á helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 formt. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomda.pan Vallalat. Salgó­tarján. Petőfi u. 1, Felelős vezető: PAPP GYÖRGY igazgató. Index-szaní: 25072.

Next

/
Oldalképek
Tartalom