Nógrád. 1970. július (26. évfolyam. 152-178. szám)

1970-07-19 / 168. szám

/ Az edző és a sportoló kapcsolata Az edző nem elégedhetik meg a szakmai tudással sem, mert ennek birtokában még nem biztos, hogy jó edzővé válik. Ezen túlmenően ismer­nie kell azokat a pedagógiai fogásokat is, amelyek segítsé­gével megfelelő edzői légkört tud teremteni. így aztán olyanná tudja formálni ver­senyzőit, ahogyan elképzeli, amilyenné a sportoló értelmi és érzelmi lehetőségei engedik. Az edzőnek ésszerű, tartalmas kapcsolatot kell kialakítani ta­nítványaival. E munkáját a tanulásra, a gondozásira, az önállóságra való nevelést jel­lemezve. Az edzőnek mindig meg kell találnia az ismeret- közlés helyes módját. A gya­korlati edzéseken kerülnie kell a tudományos választékossá- get, nem szabad túl sok jelzőt használni, mert akkor elvész a lényeg, így az edzés kitűzött céljának a megvalósítása sok­kal nehezebbé válik. Ha vi­szont elméleti oktatás szerepel napirenden, akkor kell a tu­dományos magyarázat, ha kell több irányból rámutatva a meglevő hibákra, a verseny­zők előtt álló feladatokra stb. Jó megfigyelőképességgel kell rendelkeznie, éreznie kell az izületi, izomérzékelési fo­lyamatoknak a mozgás legap­róbb részleteire jellemző kül­ső és belső információknak a lényegét. Hogy valaki idáig eljusson, ahhoz ismernie kell a többi között a történeti, a stüustorténeti fejlődést, hogy egy mozgásforma honnan, ho­vá fejlődött. Bizonyos közel­ségbe kell kerülnie a mozgás­sal, ismernie kell a biomecha­nikai törvényszerűségeket. Ezek segítségével olyan fokra lehet kifejleszteni mások moz­gásáról a mozgásórzékelési ké­pességet, hogy az edző ízü­letében, izmaiban, inaiban le­vő receptorok hasonló edzés- féleségeket fogjanak fel, mint amilyeneket a versenyző érez. Ilyen szemlélettel szabadon érvényesülhet a versenyző egyéniségének a kibontakozá­sa, könnyebbé és célszerűbbé válik a mozgáskorrekció el­végzése is. Az edzőnek nem­csak a mozgást kell átélnie, hanem a versenyzőnél jelent­kező különböző vegetatív fo­lyamatokat is ismernie kell. Tudnia kell, hogy a sportoló hogyan reagál a különféle in­gerekre. Ismernie kell a pszi­chikai felkészítés láncszemeit. Összegezve: az edző emberi magatartásában, szakmai fel- készültségében benne kell len­nie az egyéniség alakító vará­zsának. T. A. Döntők a Szondy* emlékversenyen Az edző ne elégedjék meg a különféle szakirodalmak ismeretével, mert ez ma nem elegendő. De emellett minden újat, minden divatos áram­latot bizonyos fenntartással vegyen át, elméleti és gya­korlati tudásának az össze­vetésével. Az edzői munká­ban éppen ez a leszűrt tu­dás segít a legjobban. Az értelmileg jól fejlett tanít­vány nem kíváncsi arra, hogy a felkészüléssel kapcso­latban a szakirodalom ebben és ebben a helyzetben mit mond, vagy egy világcsúcstartó versenyző, hogyan oldja meg a moz­gás valamelyik részét. Ezt esetleg a tanítvány is isme­ri. Éppen ezért őt sakkal job­ban érdekli az edzője véle­ménye. Pontosabban az edző átfogóbb szemlélete és az, hogy az ő egyéni lehetőségei és adottságai milyen egyéni felkészítést tesznek szüksé­gessé. Sajnos, korunk edzői betegsége, hogy az edzők hajlamosak mindenre, minden­kire hivatkozni, vagy önma­gukra nem. Ezek az edzők a szakemberek gyakran változó álláspontja miatt ^előbb-utóbb hitelüket vesztik. Ma a Szondy György ököt- vívó-emlékverseny döntőjében 26 pár lép szorítóba. Izgalmas, színvonalas összecsapásoknak lehetnek szemtanúi a nézők, akik már az első napon is jó mérkőzéseket láthattak. A rajt jól sikerült az SBTC verseny­zőinek. A tarjáni klub 16 ök- lözője közül 13 lépett szorító­ba, s közülük 12 győzött. Fö­lényesen egy perc alatt nyerte mérkőzését az SBTC verseny­zői közül Botos J., Botos M., Oláh T. és Botos A. Az egyet­len vereséget Bada szenvedte el nagy küzdelem után ponto Sással. Az már biztos, hogy a kupa sorsa a Volán SC és az SBTC között, dől el. A tegnap sor­ra került középdöntőben 29 pár lépett szorítóba, ugyanannyi mint az emlékverseny első napján a selejtezők során. A ma sorra kerülő összecsapások nemcsak a pontverseny szem­pontjából érdekesek, hanem azért is, mert tiszteietdíjat kap a legtechnikásabb, serdü­lő,, ifjúsági és felnőtt verseny­ző. A VII. Szondy-emlékver- seny küzdelmeit megtekintette Horváth József, a magyar if­júsági válogatott edzője, aki megfigyelőként Salgótarjánban tartózkodik. Horváth edző elé­gedett volt a mérkőzések szín­vonalával és dicsérte a ver-' senyzők felkészültségét. Vasárnapi sportműsor ATLÉTIKA Nógrád megye 1970. évi női és férfi összetett bajnoksága. Salgótarján. SKSE-stadion, 9 óra. A Baiassgyarmaiti SE IV—II. osztályú minősítő ver­senye. Balassagyarmat, vámosi sportpálya, 8.30 óra. Városi- járási KISZ-tkupa verseny. Salgótarján, SÜMSE-pálya, 10 óra. LABDARÚGÁS A pásztói járás bajnoksága a Felszabadulási Kupáért. Utolsó fordulók: Északi cso­port : Palotás—Hasznos, v,: Unglhy, Héhatam—Szurdok­püspöki, v.: Veres G., Csecse —Mátmaszőiilőis, v.: Koóis. Kö- zépcsoport.: Ecseg—Jobbágyi, v.: Görőcs, Szauva&gede—Bu­ják, v.: Székely, Kisibágyiom,— Mátrakeresztes, v.; Viczáán. Déli csoport: Vtamyiairc—Erdő­kárt, v.: Berkes, Színák—Egy- házasdengeleg, v.: Koreniy. A mérkőzések 17 órakor kezdőd­nek. ÖKÖLVÍVÁS A Szondy György ökölvívó emlékverseny döntői. Salgó­tarján, Építők munkásszállá­sának ebédlője, 10 óra. TEKE Országos II. osztályú minő­sítő verseny. Salgótarján, SÜMSE-pálya, 8 óra, tajekozodasi sport Országos bányász tájékozó­dási futóverseny. Salgótarján, tóstnand, 8 óra. Berekfürdőn készül az SKSE A Salgótarjáni Kohász lab­darúgócsapata Berekfürdőn folytatja a felkészülést az új bajnoki évadra. Sikerült kap­csolatot teremtenünk Tóth István edzővel, aki tájékozta­tott, hogy 19 játékos készül, dolgozik a fürdőhelyen. Valamennyi játékos nagy kedvvel dolgozik és jól bírja a terhelést. Délelőtt és délután is vannak edzések. Nem hi­ányzik a gumikötél, a kézi­súlyzó és a medicin-labda sem. Délelőttönként az álló- képességet, gyorsaságot, ügyes­séget és rugalmasságot erősítő gyakorlatok szerepéinek a Ko­hász-fiúk edzéseink, meg dél­utánonként technikai és tak­tikai gyakorlatok folynak. Azt is megtudtuk, hogy a kapusok új edzésmódszerek­kel készülnek és a támadó és védő játékosok külön taktikai elemeket gyakorolnak. A fel­készülés kezdeti-"szakaszában 30—32 fokos meleg zavarta a játékosokat, ám dicséretükre legyen mondva, senki nem pa­naszkodott. Lejátszották egyébként az első edzőmér­kőzést is, amely 2:2 arányú döntetlent hozott. A jövő hé­ten szerdán újabb edzőmér­kőzésre kerül sor, amikor a Karcag csapatával játszik az SKSE NB II-es együttese. Á rádió és a televízió műsora Vasárnap KOSSUTH RADIO: 8.00: Hírek. — 8.10: Édes anyanyelvűnk. — 8.15: A lengyel kultúra hete. — 9.50: Olvasmányélmények. — 10.03: A gyöngyhalászok. — 10.25: Rek­lám. — 10.30: Vasárnapi koktél. — 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.00: Egy korty tenger. — 13.10: Gésák. — 13.30: Tudósaink fóru­ma. — 13.50: Művészlemezek. —* 14.30: Pillantás a szocialista vi­lágba. — 15.08: A lengyel kultúra hete. — 17.05: Faluról falunak —* muzsikával. — 17.55: Üj lemeze­inkből. — 18.28: Költők albuma. — L8.43: Honthy Hanna és Feleki Kamill énekel. — 10.10: A lengyel kultúra hete. — 22.10: Sporthírek. 22.15: Mozart—Verdi-operaest. — 23.15: Verbunkosok, nóták. — 0.10—0.25: A Mescserin-együttes játszik. PETŐFI RÁDIÓ: 8.00: Operaka­lauz. — 9.00—10.32: Szívesen hall­gattuk. — 10.32: Mit hallunk? — 11.02: Százados szenzációk. — 11.32: Nagy mesterek, világhírű előadóművészek. — 13.03: A kis kanász. Mesejáték. — 13.45: Idő­járás- és vízállásjelentés. — 14.00: Táskarádió. — 16.00: Mit üzen a Rádió? — 15.35: Edwin Fischer zongorázik. — i6.05: Muzsikáló fák. 17.13: A jazz kedvelőinek. — 17.30: Tessék a mikrofon. — 18.05: Mik­rofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 18.15: Színes népi muzsika. — 18.38: Könyvek és századok. — 19.03: Verdi: Aida. — 22.13: Ven­dég voltam lengyel klubokban. — 22.23: A Stúdió 11 játszik. — 23.10: Gluck: Don Juan. Balett. TELEVÍZIÓ: 9.30: Csak gyere­keknek. — 10.50: Hétmérföldes ka­mera. — 11.05: A Tenkes kapitánya. 3. rész. — 11.30—11.40: Üj évad az Operában. — 15.00: Az Orion űr­hajó fantasztikus kalandjai. — 16.00: Tervekről — Pannóniából. — 16.30: Üszás. Budapest-bajnokság. — 18.05: Reklám. — 18.10: Állami díjas tudósaink. III. — 18.50: A vi­lág térképe előtt. . . — 19.00: Del­ta. — 19.25: Esti mese. — 19.35: VOS-titkosszolgálat. III. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Világszámok cirkusza. — 21.15: Nyitott könyv. Szabó Pál: isten malmai. — 22.25: Az érem harmadik oldala. . . — 22.30: Tv-híradó — 2. kiadás. BESZTERCEBÁNYA: 9.25: Ter­mészetfilm-sorozat a Londoni Al- latkertből. — 10.55: A múlt tanúi. (Tv-film.) — 14.00: Csehszlovákia— Olaszország—Franciaország vízi ugróverseny. — 15.30: Nemzetközi teniszverseny. — 17.20: Tv-játék gyermekeknek. — 19.00 és 22.05: Tv-híradó és sporteredmények. — 20.15: A fáraó. (Lengyel film, III.) — 22.30: Kamarazene. Hétfő KOSSUTH RÁDIÓ: 8.15: Mit üzen a Rádió? — 8.50: Verbunkos mu­zsika. — 9.25: A hét előadóművé­sze: Carlo Maria Giulini. — 10.05: Barokk muzsika. — 10.59: „Hej, regő, rejtem. . . Néprajzkutató úttörők országos versenye, III. rész. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Ifj. Magyari Imre népi zenekara játszik, a budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnázium leánykara énekel. — 14.00: Édes anyanyel­vűnk. — 14.05: Wilhelm Krempff zongorázik. — 14.31: Polbeat. A Gerilla-együttes műsorából. — 14.39: Az asztal. Végh Antal elbe­szélése. — 15.10: Egri napok sum­mája. Visszapillantás a nemzetközi audio-vizuális konferenciára. —* 15.26: Az élő népdal. Balassagyar­mat. — 15.36: A terepszinti. Rad- ványi Ervin szatírája. — 16.05: Vo­kális muzsika. — 16,18: A mik­Ü NÓGRÁD - 1970. július 19., vasárnap Szécsényben teniszeznek Készülődés Maqyarqécben Széchényiből kaptánk a hint, hogy a nmezőgiaEdlaságS techni­kum szomszédisáigáiban tenisz­pályáit építettek. Az ötlet Szomszéd László testnevelőta)- máré, akiinek dédelgetett vá­gya volt, hogy Szécsényben. is meginduljon a teniszélet. Ma már fiatalok és idősek szíve­sen látogatják hetenként két­szer a teniszpályát. Egyelőre még csak szórakozásból fo­lyik a játék, ám minidé® lehe­tőség adva van, hogy a jövő­ben esetleg szakosztály ala­kuljon Szécsényben és ver­senyszerűen. is foglalkozzanak ezzel a fiatalok. ★ Nem volt éppen rózsás a kapcsolat Magyargécben a teHmelőszövetkezet és a sport­kör között, örvendetes, hogy az utóbbi időben megtörtént a közeledés és ennek eredmé­nye, hogy a közös gazdaság 2000 forinttal segítette az egyesületet és felajánlotta, hogy a labdorúigóicsiaipat a mérkőzésekre igénybe veheti a tsz gépkocsi jált. Lehoczíki Imre, a sparbegyesület elnöke örömmel újságolta, hogy az ÁFÉSZ-tói is kaptak több minit ezer forint támogatást. A pénz mindkét helyről na­gyon jól jött, mert mi taga­dás, toldozott-foldozott volt már a labdarúgók felszerelé­se, és most már új garnitúra felszerelést vásárolnak majd a pénzen. Az anyagi támoga­tás meghozta a labdarúgók kedvét is. Lelkesen készülnek az őszi bajnokságra és a szurkolók is bíznak, hogy kedvenceik több örömet okoz­nak majd ősszel, mint az el­múlt időszakban. * Újság volt Egyiházasgergéin az új labdarúgópálya avatása. A hazai együttes az St. Üveg­gyár csapatát látta vendégük Az új pályával Egyházasger­gén megoldódtak a pályiagiom- dok. A labdarúgópálya mel­lett kézi- és röplabdapálya'áll a sportolók rendelkezésére és úgy tervezik, hogy futópályáit és öltözőit is építenek Egyhá- zasgergén. A pálya építésénél Simon József a helyi sport- egyesület elnöke fáradozott ténykedett igen sokat. ■k Ha már a pályaépítésnél tartunk, a karancssági labda­rúgópálya építését bizonyos bürokratikus eljárások hátrál­tatják. A kisajátítás még min­dig nem történt meg, s emiatt félő, hogy még ebben az év­ben sem tudják elvetni a fű­magot. Ez egyben azt is je­leníti, hogy »gyéves késéssel tudják csak birtokukba ven­ni a karancssági labdarúgóik az új pályát. Sz. F. „Kaptafa "-játékrendszer — a válogatott hasznára A labdarúgó-válogatott ösz- szeállítása sohasem volt könnyű. A szövetségi kapitá­nyok seregev az évtizedek fo­lyamán az esetek többségében vért izzadt. amíg megszülte a pályára, lépő tizenegyet. Nagyon nehéz a válogatás — ezt vallja Baróti Lajos mesteredző, aki az 1966. évi angliai világbajnokság után, nyolcvan hivatalos országok közötti mérkőzés „dirigálásá­val” a háta mögött, már ré­gen megszabadult ezektől a gondoktól. — A klubban sokkal köny- nyebb a munka — mondotta Baróti Lajos. — Csak az egyesület imádói kifogásolják ténykedésemet, sok száz más egyesület hívei békében hagy­nak. A válogatottat kijelölő személy viszont az egész or­szág szurkolódnak a célpontja. Az Ü. Dózsáival nagy sike­reket elért volt szövetségi ka­pitány elmondotta, napjaink­ban nemcsak a szurkoló tá­madásai mdiaitt nehéz a min- dterikomi teljhatalmú labdarú- góvezér helyzete az összeál­lítás élőltiti napokban. —* Nem egységes a magyar élvonal játékrendszere. Ahány csapat, annyi elképzelés sze­rint játszik. Nincsenek jól bevált és kialakult jeodsze- rek, így a válogatott' szakve­zetőjének is kísérletezni kell. Új, szokatlan feladatokat kell adni a fiatal labdarúgóknak, így azoknak a válogatottság­gal együttjáró izgalmaik mel­lett szerepkörökkel is ismer­kedni kell. Ehhez jönnek miég az összeszokás, beidegződés nehézségei. Mennyivel köny- nyebbem mehetett minden pél­dául az aranycsapat idejében, amikor csapataink azonos já­rofon előtt a közegészségügy őrei. — 16.38: Melis György operettek­ből énekel. 17.20: Riceardo Strac- ciari énekel. — 17.37: párbeszéd a művelődésről. — 17.57: Húszas stúdió. Különleges tudakozó. — az utazásról. — 19.25: Népdalcsokor. — 19.52: Nevető klasszikusok. A Rádiószínház bemutatója. Casina. — 20.58: A lengyel kultúra hete. Bemutatjuk a lengyel Muza Hang- lemezgyár Chopin-összkiadását. — 22.20: Made in Hungary. Köny- nyüzene, tánezene, jazz. — 23.00: Magyarországon először. — 23.21: Nóták. — 24.00: Hírek, időjárás. — 0.10—0.25: Kórusok. PETŐFI RÁDIÓ: 8.30: Ray Alston zongorázik. — 9.00: Ezeregy dél­előtt. . . — JO.00: Zenés műsor üdülőknek. — 12.00: Zenekari mu­zsika. — 13.03: Vállaljuk a kocká­zatot? G. Tímár György vitamű- sora. — 13.20: Régi magyar ope­raénekesek felvételeiből. — 14.00: Kettőtől ötig. . . A rádió kívánság- műsora. — 17.00: Ötórai tea. — 18.10: Közkívánatra! — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.28: Bartók kamarazenéjéből. — 20.55: Ope­rettest. — 21.35: Nőkről — nők­nek. — 22.05: Cigánydalok. — 22.25: A hét előadóművésze: Carlo Maria Giulini. — 23.15: Megzenésített mi- iológia. — 24.00—0.10: Hírek, idő­járás. BESZTERCEBÁNYA: 17.55: Te­lesport. — 18.25: Fúvószene. — 19.00 és 22.00: Tv-híradó. — 19.35: Mi minden történhetett volna. . . (Do­kumentumfilm.) — 21.30: Az Alekszandrov-együttes műsorából. fékrendszerben szerepeltek, Ha történetesen megsérült a hátravont kötzépcsatár, az ak­kori szövetségi kapitány több miiint 10 első osztályú klub hátravomt középes, atárából válogathatott és nem kellett kényszermegoldásokhoz nyúl­nia. Baróti Lajos szerint a so­kak álltai kifogásolt „kapta- Sa”-rendszer rendkívül ered­ményes a válogatott szem­pontjából például Angii,ábain, az NSZK-ba,n, Olaszország­ban, a Szovjetunióban és Csehszlovéikiiában is. Kü^ön Salgótarjánban nagy erő­vel folynak az I. országos munkahelyi spartakiád dön­tőjének előkészületei. Az elő­készületekről hamarosan be­számolunk majd, de addig a Balassagyarmaton megren­dezett megyei döntő első he­lyezett csapatai nagy szor­galommal, edzésekkel ké­szülnek a Gyöngyösön júli­us 26-án megrendezésre ke­rülő területi döntőre. A He­ves megyei városban három megye Heves, Pest és Nóg­rád legjobb együttesei lép­nek pályára röplabdában, kézilabdában és kispályás labdarúgásban. Mint isme­retes röplabdában a férfia­kat a ZIM, a nőket a Nóg­rádi Szénbányák Vállalat képviseli. Kispályás labda­rúgásban is a Nógrádi Szén­bányák Vállalat csapata in­dul Gyöngyösön, míg kézi­labdában a nagybátonyi fi­lciemelte a romáinak esetét Néhány évvel ezelőtt a szö­vetség utasította a klubok szakvezetőit: 4—2—4-es rend­szerben játszanak. Az ered­mény: sok-sok sikertelen pró­bálkozás után a román válto­gatott bekerült a világbajno­ki döntőbe, mert az egysé­ges játékfelfogós alapján ütő­képes válogatott alakult ki. — A magam részéről öröm­mel üdvözölném, ha nálunk; is lépések történnének az egy­séges játékrendszer kialakítá­sára — hangsúlyozta Barótti Lajos. úk és a balassagyarmati lá­nyok vetélkednek az elsd helyért, mert ez azt jelenti hogy részt vehetnek a Tar­jámban sorra kerülő országoi döntőn. A csapatokban régi kitűnt sportolókat találunk, akii már befejezték aktív sport- pályafutásukat. Elég a kis pályás labdarúgásban indu­ló tarjáni csapatból négj nevet említeni. Szojka Fe renc, Agócs Lajos, Olál Dezső és Salgó György sze repel Gyöngyösön a terület döntőn. A ZIM röplabda csapatában is kitűnő rég sportolókat találunk. Elé; Gallé Miklós és Szatmár Szilárd nevét megjegyezni Érdekesség még, hogy i Nagybátonyi Szolgáltató ké zilabdacsapatában. Máda Péter is szerepel, aki orszá gosan ismert Ki mit tűi versenyző. APRÓHIRDETÉSE Szirák és Vidéke ÁFÉSZ, Szirák, 2. sz. bisztró munkahelyre melegkonyhás ven­déglátóipari szakké­pesítéssel rendelkező személyeket azonnali oelépéssel felvesz. Al­kalmaztatásukhoz szükséges a működési engedély és az erköl­csi bizonyítvány. Je­lentkezés írásban vagy személyesen az ÁFÉSZ — Szirák, Petőfi u. 62. sz., kereskedelmi osz­tály. Fizetés megegye­zés szerint. Felvétel esetén útiköltséget té­rítünk. Gépi földmunkát, daruzástj rakodást vállalunk E—04 Hp. géppel. Érdeklődni le­het TÖVÄLL. Rétsás. Petőfi út 38. Tele­fon: 47. Tehergépjármű-veze­tői jogosítvánnyal ren­delkező rakodógépke­zelőt keres azonnali felvételre a Kohászati Alapanyagellátó Vál­lalat salgótarjáni ki- rendeltsége. Fizetés megegyezés szerint. Salgótarján, Külső pá­lyaudvar. Telefon: 17-19. Takarítónőt azonnali belépésre felveszünk. Csemege. Pécskő Üz­letház. ÜJDONSAG! Autó­műszaki és -felszere­lési üzletemet megnyi­tottam júl. 15-én. Fel­hívom a vállalatok fi­gyelmét. hogy autóal­katrészekre szóló megrendelést elfoga­dok. Ipacs Gyula Salgótarján. Csizma­dia Sándor u, 10. Tel.: 22-16. Nyugdíjasokat mély építési munkára, SaJ gótarján területére keresünk. A 6000 Ft-o kereset elérése 3— hónap alatt tehetsége: Nagyobb létszámú vi déki munkavállaló esetén a napi haza szállítást vállalj ul Cím: Közmű- é Mélyépítő Vállaló "algotarjan, Malinovs2 kij u. (A régi acél gyári kórház mellett, Balassagyarmaton házrész — szoba (4 m2) előtérrel bekö] tözhetően eladó. „Be] területi” jeligére balassagyarmati Ma gyár Hirdetőbe. Háromszobás csalá di ház 300 négyszöge gyümölcsössel ' eladc Karancslapujtő, Ma dách út 12. sz; Á munkahelyi spartakiád a ■■ I I ■■ a rr • ^ ■■ ■■ ■» területi dontoje (gyöngyösön 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom