Nógrád. 1970. július (26. évfolyam. 152-178. szám)
1970-07-17 / 166. szám
Dnbeek elvtelen renegátként cselekedett Szükségállapot Angliában Az angol kormány csütörtökön szükségintézkedéseket hagyott jóvá, amelyek többek között katonaság bevetését is lehetővé teszik a 44 év óta első ízben kirobbant általános kikötői sztrájk következtében. Az intézkedéseket Reginald Maudling belügyminiszter jelentette be. II. Erzsébet angol királynő csütörtökön délután aláírta Tfö angol kormány által jóváhagyott szükségintézkedéseket — jelentik a nyugati hírügynökségek. A királynő által aláírt, s ezzel életbe lépett szükségintézkedések felhatalmazzák a kormányt, hogy ha kell, drasztikus lépésekkel biztosítsa a kikötői munka folyamatosságát, beleértve a hadsereg bevetését is. (MTI) Befejeződtek a szovjet—egyiptomi tárgyalások Csütörtökön a moszkvai Kremlben befejeződtek a tárgyalások Brezsnyev, Podgor- nij. Koszigin és Nasszer egyiptomi elnök között. A csütörtöki tárgyaláson folytatták a véleménycserét a szovjet—egyiptomi kapcsolatok további, sokoldalú fejlesztésére vonatkozó kérdésekről, valamint a tárgyaló feleket kölcsönösen érdeklő időszerű nemzetközi problémákról. A tárgyalások a teljes megértés, és szívélyesség légkörében folytak. Megállapodtak abban, hogy Nasszer elnök baráti látogatáséról közös közleményt adnak ki. A kairói Al-Abram csütörtöki számában beszámol arról, hogy Nasszer egyiptomi elnök meghívást adott át Leo- nyid Brezsnyevnek. Az SZKP KB főtitkára a meghívást elfogadta, látogatásának időpontját később rögzítik. (MTI) Limába ment az Anteusz Csütörtökön Moszkvából Limába indult az Anteusz óriás repülőgép, hogy segítséget vigyen a földrengés sújtotta perui lakosságnak. A repülőgép egyebek között kórházi berendezést és különböző gyógyszereket visz Peruba. „Ez lesz a leghosszabb üt. amelyet valaha is megtett az Anteusz, — mondotta indulás előtt Vlagyimir Jalin első osztályú pilóta, a gép parancsnoka. (MTI) A Ruüé Právo csütörtöki száma terjedelmes elemzésben foglalkozik Dubcek hibáival, tévedéseivel. Az alábbiakban kivonatosan ismertetjük a cikket. „A CSKP Központi Bizottságénak 1968 januári ülése eredményét nem minősíthetjük véletlennek, még kevésbé palotaforradalomnak. Ellenkezőleg, törvényszerűen ide vezetett az a hosszú folyamat, amelynek során a párt szervezete védekezett az idült betegség, a tértinizmustól való eltérés ellen. A pártban, és a társadalomban nőtt az elégedetlenség, 1968 januárja szükséges és elkerülhetetlen volt. Csakhogy már 1968 januárja előtt nyilvánvailó volt, hogy minőségi különbség van a No- votny-féle pártvezetést bíráló emberek különböző csoportjai között. Két, éltérő célokat kitűző áramlat jött létre. A kommunisták zöme és velük együtt az állampolgárok döntő többsége a hibák és a torzulások bírálaita mellett, őszintén kereste a kérdések megoldásának olyan módszerét, amely megtisztítaná, megerősítené és meggyorsítaná a szocialista fejlődést és megszilárdítaná a kommunista párt vezető szerepét a társadalomiban. Ezek az emberek vívták ki 1968 januárját. Az 0g'6§*ZS'élg.6S áramlat mellett azonban fokozatosan erősödött a maigát ügyesen elleplező, ellentmondásos áramlat, amely a Novottiy-féle pártvezetés hibáinak és torzulásainak bírálata címén elsősorban a szocialista társadalom alapjainak' megingatására, és a kommunista párt történelmi küldetésének lejáratására és tagadására törekedett. A jobboldali Opportunista és a szóéi alistaellenes erők eleinte hűvösen és tartózkodóan fogadták Duibcek megválasztását. Azonban hamarosan nyilvánvalóvá Vált, hogy Dubcek nem lesz terveiknek akadálya. Dubcek személyi levéltáráiban ezrével vannak olyan levelek, amelyekben a kommunisták és pártonkívÜl lek már 1968 első heteiben tájékoztatták őt a reakciós erők aknamunkájáról. Olyan emberek kezdtek feltűnni Dubcek mellett, akikről közismert volt, hogy elvtelenül kiszolgálták Novotnyt. Ezek közé tartoztak Smrfcov- sky, Kriegel, Sík, Boruvka, Slavik és mások. A jobboldaliak és a szocialistaellenes erők gyorsan változtattak Dubcek iránti hűvös magatartásukon. Valóságos csodálattal kezditek övezni Öt, mint „január életrehívóját”. Amikor februárban megszüntették a saj tőcenzúráit és a pártvezetőség már nem gyakorolhatott semmilyen befolyást a hírközlő szervekre, s e szerveket gyakorlatilag a reakciós tömb kézéire játszotta, szinte egetverő mértéket öltött Dubcek népszerűsítése. Ez a népszerűsítés kifejezetten személyi kultusszá vált. Ugyanakkor megkezdték a párttfuimkcionáriuisok „kilövését”. Nemcsak olyan emberekről volt szó, akik a No- votny-féle vezetés alatt valóban lejáratták magukat an- tileninista módszereikkel. A hírközlő eszközök az igazi marxisták ellen rágalmazó kampányt folytattak. A népirtás jellegű kampány számos elvitársat az öngyilkosságba kergetett. Dubcek néhány beszédében ugyan általános frázisokban rámutatott a pártnak ártó szélsőségekre, de a valóságban semmit sem tett az elv- társaik, gyakran közeli munkatársai védelmére. Szabad teret nyitott a jobboldalnak és a szocialistaellenes erőknek.” A cikk ezután leleplezi Dubcek magatartását a Varsói Szerződés 1968 júliuséiban megtartott csehszlovákiai hadgyakorlatával kapcsolatban, majd felsorolja a szövetséges országoknak adott és soha be nem tartott ígéreteit. Részletesen foglalkozik azzal, hogyan utasította vissza Duta- cek Brezsnyev elvtárs meghívását, hogyan intézte el, hogy a CSKP küldöttsége ne menjen el a varsói találkozóra, s titkolta el, hogy idejében értesült a találkozóiról. Ezután a cikk így folytatja: „Ezekben a napokban a nacionalista és a szovjet ellenes hisztéria már úrrá lett számos város utcáin. A párt vezetősége kettészakadt, nem volt ura a helyzetnek. Ekkor Fr amisek Kriegel, a CSKP Elnökségében azzal a javaslattal állt elő, hogy fel kellene használni a felkorbácsolt szenvedélyeket és a CSKP-t Ö8SZ- neimizeti párttá kellene átalakítani. Alexander Dubcek nem utasította vissza ezt a leplezetlenül ellenforradalmi javaslatát. Duibcek az áigcsernyől és később a pozsonyi tárgyalások folyamán mér bevált taktikával lépett fel. A tények és érvek nyomására megígérte, hogy intézkedéseket, foganatosít és felszámolja a túlkapásokat. Majd visszatérése után újból megjátszotta a hőst, aki ellenáll »az idegen nyomásnak«. Dubcek hű maradit elvtelen- ségéhez és kétszínűségéhez, Ha érkezik Moszkvába Kekkonen Jahontov a Pravda helsinki tudósítója cikkben foglalkozik az új finn kormány megalakításával és Urho Kekkonen finn elnök július 17-én kezdődő moszkvai látogatásával. A finn társadalom széles kőiéinek véleménye szerint az ország békés, demokratikus fejlődésének szilárd alapjává kell, hogy váljék ez a kormány, A Finnország által folytatott békés/.érető külpolitika a nép döntő többségének támogatására épül. Ez a külpolitika Finnország és a Szovjetunió baráti, jószomszédi viszonyának sokoldalú fejlesztésére és erősítésére irányul. A kapcsolatok alapja az 1948-ban megkötött barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés. Helytelen volna azt hinni — jegyzi meg a tudósító —, hogy a szerződésnek nincsenek ellenzői. Magában Finnországban is működnek ilyen erők, Kekkonen elnök július 17-1 szovjetunióbeli látogatásától a finn közvélemény azt várja, hogy ez a látogatás a jószomszédi kapcsolatok, a kölcsönös megértés, a barátság és az együttműködés további kiszélesítéséhez vezet. (MTI) az 1968 augusztus 20-rótt 21- re virradó éjszaka, a veszély pillanatauban is. Egy nappal azelőtt aggódó Levelet kapott az SZKP Központi Bizottságának Politikai Bizottságától, amelyben rámutattak, hogy nem teljesíti a pozsonyi megállapodást. Felvehette volna a telefonkaigylót, tájékoztathatta volna a szovjet elvtársakat a helyzetről, hatékony intézkedésekben állapodhattak volna meg, de nem tett semmit. A szovjet elvtársiak fontos levéléit csak egy órával azelőtt ismertette a CSKP KB Elnökségével, hogy a szövetséges csapatok átlépték határainkat. Dubcek teljes felelősséget visel azért, hogy a CSKP KB Elnökségének 1968. augusztus 21-i. nyilatkozata fegyvert adott osztályellenségeink kezébe a szocializmus ellen, a kommunista mozgalom éllen, a Szovjetunió és a többi szocialista ország ellen, megtévesztette és hamisan tájékoztatta nemcsak a pártunkat és állampolgárainkat, hanem a kapitalista országok kommunista pártjainak vezetőségét ás tagjai is. Az elnökség 1969. augusztus 21-i nyilatkozata lehetővé tette az ellenforradalmi erőknek, hogy a hazafias lelkesedés leple alatt, külső erők segítségével az utolsó pozíciókat is meghódítsák. A szövetséges csapatok jelenléte azonban, meggátolta őket abban, hogy véres erőszakkal leszámoljanak elleni eleikkel. Dubcek 1968 augusztusa után sem vonta le a tanulságot. Moszkvából való visszatértének másnapján találkozott az illegálisan megválasztott központi bizottsággal, s magáévá tette e pártéllenes csoport kategorikus követeléseit. Duibcek politikája 1068 augusztusa után teret nyitott a jobboldali antiszocialista erőknek és lehetővé tette számukra válsághelyzetek kialakítását. De a pártban és a társadat lomban a helyzet végül is megváltozott. A CSKP KB 1969 áprilisi ülése véget vetett Dubcek elvtelen opportunista politikájának és elvhű politikai harcot hirdetett a párton belüli jobboldali opportunizmus, és általában az ellenforradalmi tömb ellen, A CSKP KB 1970 júliusi ülésén Duibceket kizárták a pártból. Ez nem bosszú. Nem valamilyen szubjektív cselekedete a pártvezetőségnek. Csupán kifejezi az objektív történelmi igazságot Alexander Duibcek szerepéről. A kizárással befejeződött Alexander Dubcek elvtelen, megalkuvó és nem becsületes tevékenysége. Így fogadta a CSKP KB döntését a párttagság, s így fogadta azt állampolgá- raiink többsége is. A párt új vezetősége' lehetővé tette Dubceknek, hogy megértse hibáit és amennyiben lehetséges, megtalálja a renegatság fertőiből kivezető utat. Dubcek ezt az utat nem találta meg”. — fejezi be cikkét a Rudé Právo. (MTI) Válságból válságba — így jellemezhetnénk legpontosab. ban azt a helyzetet, ami Olaszországban a legutóbbi években kialakult. Kormányok jöttek és mentek, ám a lényeges bel- és külpolitikai kérdések közül semmit sem oldottak meg. Leginkább figyelmen kívül hagyták az olasz dolgozók követeléseit, amelyek a szociális helyzet javítására, a demokratikus jó. gok szélesítésére, és a jobboldal visszaszorítására irányultak. Most ismét krízissel küzd az olasz belpolitika. Andreotti kijelölt miniszterelnök koalíciós kormány alakítására irányuló törekvései nehézségekbe ütköznek, s várható, hogy a hét végére bejelentett kormánylista még várat magára. Ha azonban mégis megszületne az új kormány, esélyei semmivel sem lennének kedvezőbbek annál, mint amilyenek elődjéé voltak. Föld Q szovjet Hősök sirföffő! A Szovjetunió egyik távoli városából, az Uraiban levő Szverdlovszkból nemrég kérés érkezett Budapestre: a magyarországi felszabadít.) harcokban hősi halált halt, s Budapesten nyugvó szovjet katonák sírjáról egy-egy marék földet juttassanak el a szovjtt város múzeuma részére Csütörtökön, a Kerepesi temetőben levő szovjet emlékműnél, katonai tiszteletadás mellett urnába helyezték a hősök sírjáról vett földet, amelyet a közeljövőben magyar küldöttség ad át Szverdlovszk város múzeumának. (MTI) 2 NÓGRAD - 1970. július 17., péntek Potsdam szelleme N egyedszázaddal ezelőtt, 1945. július 17-én ült össze a Berlin melletti Potsdamban a hitleri Németországot legyőző három nagyhatalom, a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormány-, illetve államfője, hogy kiutat keressen Németország és végső soron egész Európa számára abból a tragikus káoszból, amelybe a fasizmus döntötte kontinensünket. Olyan politikai megoldást kellett keresni, amely komoly és tartós biztosítéka lett volna Németország demokratikus újjászületésének, az imperializmus és a mililarizmus kiirtásának német földön. Nem kis- sebb jelentőségű feladat volt azoknak a biztonsági intézkedéseknek a kidolgozása, amelyek Németország szomszédainak békéjét és területi integritását voltak hivatva garantálni. Potsdamban még úgy tűnt — a megkötött egyezmények is ezt tanúsították. —. hogy a nagyhatalmak tanultak a történelmi leckéből. Elhatározták, hogy Európa térképén csakis olyan egységes, demokratikus Németország jelenhet meg, amelyben sem a monopoltőke, sem a porosz militarizmus nem játszik többé vezető szerepet, részletekbe menő intézkedésekben állapodtak meg Németország nácitlanítására. Az egyik legfontosabb döntés arról született, hogy az Odera és a Neisae lesz az Újjászületett, poraiból feltámadó Lengyelország nyugati határa, nehogy a német szoldateszka valaha is még egyszer hídfőálláshoz jusson a lengyel nép és Kelet- Burópa többi nemzete ellen. A Három Nagy. egy új Európa alapköveit rakta le Pots- damban; ezért hivatkoznak a békeszerető erők ma is1 az ott elfogadott! elvekre, és döntésekre. A potsdami szellemhez azonban ma már csak visszatérni lehet, mert áz alapkőletételt nem követte következetes politikai építőmunka. A nyugati nagyhatalmak — a potsdami egyezményeket megszegve — Ny ugart-Németországot ismét visszatrányították a régi útra, hídfőállást építettek a szocializmus ellen, ahelyett, hogy az európai béke és biztonság megteremtésén fáradoztak volna. Demokratikus és békeszerető állam a hajdani Németország területének csupán azon a részén született, ahol a munkásosztály jutott hatalomra — ez ma a Német Demokratikus Köztársaság. Potsdam negyedszázados évfordulóján elsősorban arra kell emlékeztetnünk, hogy tartós béke és biztonság csak akkor lesz Európában, ha a potsdami szellemet az NSZK- ban is rehabilitálják és végre ez a német állam is olyan útra tér. amely nem torkollhat sem fenyegetésbe, sem revansista háborúba. Visszafelé tett lépés „Politikai rövidlátás, a legfőbb ellenség malmára hajtja a vizet, kényelmetlen következményekkel jár Afrikában” — így kommentálják a tory-kor- mánynaik azt a döntését, amely szerint Anglia felújítja fegyverszállításait a Dél-afrikai Köztársaság részére. Az elitélő megjegyzések egyáltalán nem véletlenek, hiszen a Heath-kormánynak ez a lépése azt jelenti, hogy egy olyan afrikai ország mellé áll, ahol hírhedt, a faji megkülönböztetés alapján uralkodó rezsim van hatalmon. Korábban pontosan azért függesztették fel az 1955-ben kötött simonstowni szerződés teljesitését, mert az akkori angol kormány úgy vélte: a Délafrikai Köztársaság támogatása nem valamilyen belső védelmi célokat szolgált, hanem a faji megkülönböztetést, az afrikaiak elnyomását fokozza. Furcsán cáfolta meg az új tory-kabinet azt, ami a beiktatását megelőző trónbeszédben elhangzott. Már hivatalba lépésének másnapján fogadta Douglas-Home külügyminiszter, a Dél-afrikai Köztársaság Londonban tartózkodó külügyminiszterét, s feltehetően mindjárt a fegyverszállítások felújításáról esett a legtöbb szó közöttük. Adott a kérdés: miért van szüksége a hivatalos Angliának arra, hogy fegyverrel támogasson a világ országainak többsége által elitéit rendszert? Cáfolták ugyan, de mégis arra kell következtetni, hogy az embargó feloldását azért alkalmazzák, mert így próbálnak közvetítést kieszközölni Rhodesiával kapcsolatban. Azt reméli a Heath-kabinet, hogy a Dél-afrikai Köztársaság közbenjárása más színben tüntetheti fel Angliát Rhodesia vezetőinek szemében. S ha a helyzet így áll, akkor a tory- kormány visszafelé tett lépése megduplázódik. Heath-ék tervezett intézkedése nemcsak az ellenzéki munkáspárti körökben, hanem saját pártjukban is visszatetszést kelt. Méginkább tiltakoznak ellene az afrikai államok. Erre mutat az a levél is, amelyet negyven ENSZ- tagállam — főként afrikai országok — képviselői intéztek a Biztonsági Tanács e havi soros elnökéhez, s amelyben a tanács összehívását kérik, mivel számos ország megsérti a Dél-afrikai Köztársaságnak szóló fegyverszállításokra vonatkozó embargót. Ez lehetővé teszi a dél-afrikai rezsim számára, hogy nagy mennyiségű fegyvert halmozzon fel, amit a fajvédő uralom megerősítésén kívül, katonai Intervencióra is felhasznál. A pillanatnyi helyzet szerint, amennyiben a kormány nem változtat álláspontján, Anglia elsőhegedűs szerepét vállalja e visszataszítóan dicstelen játékban. négyesének esélyei Mert miről is van szó? Az Olasz Köztársaság mostani belső helyzete hovatovább már nem bírja el a toldozást- foldozást. Generális, az állam- háztartást teljesen átformáló intézkedésekre lenne szükség, olyanokra, amelyek nem hagyják tovább figyelmen kívül a következetes baloldal és a munkásosztály követeléseit. Ha azonban Andreotti próbálkozásait nézzük, kevés biztató jelet látunk arra, hogy az általa tervezett, négy pártból alakuló új kormány győzelmi eséllyel induljon ezen a számára nagyon síkos pályán. Sokféle „baloldali” és koalíciós kormány megalakulásának és bukásának lehettünk szemtanúi az utóbbi huszonöt évben. Néha olyan érzései támadnak az embernek, mintha ezek a kabinetek azzal akarnák leróni hivatalos kötelességüket, hogy hangzatos és a tömegek előtt népszerű elnevezéseket aggatnak magukra. Elképzelhető, hogy valamikor ezzel a módszerrel még megtéveszthették a választókat. Manapság azonban már egyre kisebb erre az esély, mivel az olasz munkás vagy paraszt nem azt nézi, milyen a cégér, hanem azt, hogy mit várhat és mit kaphat. A legutóbb lemondott kormány szerepléséből kiindulva kevés választási lehetőség mutatkozik. Tulajdonképpen csak kettő. Az egyik: létrehoznak ismét egy tiszavirágéletű középbal koalíciót, ami valójában nem old meg semmit, vagy pedig azokra a politikai erőkre próbálnak támaszkodni, amelyek már régóta megmutatták a válságokból kivezető utat. Sajnbs, az utóbbira — Andreotti tárgyalásainak irányából ítélve — nem mutatkozik semmiféle jel. Sz. L
