Nógrád. 1970. június (26. évfolyam. 127-151. szám)
1970-06-14 / 138. szám
Helyoszlón Alacsony színvonal, gyenge iram SBTC—Komlói Bányász 2:1 (1:0) Salgótarján. 3000 néző. v.: lesét tisztázta jó érzékkel. A Kevés tétje volt a mérkő- Cserneíalvy (Borzási. Lo- 35. percben Répás kiugratta zésnek, ez meg is látszott sonczi). Salgótarjáni BTC: Kriskót. a szélső kivárt és a mind az iramon, mond a Magyar — Baranyai, Ferencz, védők szögletre szerelték, színvonalom. Egyik csapat Csikós — Vertig, Kmetty — Szalai szabadrúgása alig szállt sem erőltette meg magát. A Kriskó, Szalai, Répás, Básti. mellé, majd a 40. percben vendegek azt a celt tűztek ki Jeck. Edző: Marosvári Béla. esett az első gól: Jecket az maguk e*e> hogy a komloi 3.1 Komlói Bányász: Erdősi — Lazaridisz, Zimonyi, Csordás t. — Horváth, Angeli — Bor- dács, Juhász, Solymosi, Bodai, Mohácsik. Edző: Lantos Mihály. Csere: Kriskó helyett Kaj- di (63. p.J, Kmetty helyett Horváth (71. p.), ill.: Horváth helyett Egri (59. p.), Bodai és Erdősi helyett Földi és Buus (74. p.). Kitűnő időben, gyér érdeklődés mellett rendezték meg a 13. helyért tegnap az SBTC —Komló helyosztó labdarúgómérkőzést Salgótarjánban. Már az első percek után látni lehetett, hogy öldöklő iramnak, magas színvonalnak nem lesznek szemtanúi a nézők. A hazai csapat enyhe mezőnyfölényt harcolt ki, de a 7. percben Solymosi veszélyes szabadrúgása alig kerülte el Magyar kapuját. A vendégek három csatárát elsősorban Solymosi igyekezett támadásba dobni. A 14. percben Básti kapu elé ívelt, Jeck csak leste a labdát, így Erdősi megkaparintotta. Solymosi egy perccel később kiugrott a lest reklamáló védők közül, Magyart is kicselezte, de kisodródva, az üres kapu mellé gurított. (A mérkőzés legnagyobb helyzete volt). Barátságos hangulat uralkodott pályán és nézőtéren egyaránt. A 32. percben Mohácsik lövését Magyar szögletre ütötte, majd Juhász feoldalvonal közelében Lazari- disz szabálytalanul szerelte. Básti beívelt szabadrúgását Répás közelről fejelte a hálóba. 1:0. H. FÉLIDŐ A 48. percben Kriskó közeli lövését szögletre ütötte Erdősi. Az iram valamit élénkült, de nem sokáig. Répás kapásból fölé lőtt, majd csere következett a vendégeknél. A 63. percben Bordács elhúzott a jobb oldalon, beadására Ferencz és Juhász mozdult, és a labda Juhász lábáról a bal kapufára, onnan a hálóba perdült. 1:1. A hazai fölényt azért nem sikerült gólokra váiltoztaitni, mert a csatárok túlkoimbámál- ták az akciókat. Básti pedig túl sokat vállalt magára: szögletrúgás* szabadrúgás, bedobás mellett kevesebb ideje maradt a támadások szervezésére. A 71. percben három húzásból szép gólt ért el a fekete-fehér csapat: Ferencz ügyes megelőző szerelés után laposan Bástit indította, az összekötő beadását Jeck fejjel juttatta a jobb sarokba. 2:1. Az utolsó negyedórában Buus védte a vendégek kapuját, mégpedig kitűnően. Előbb Horváth fejesét ütötte bravúrosam szögletre, majd Szalai nagy lövésiét védte. A 80. percben Básti beívelt labdáját Jeok Horváth elé fejelte, de Buus ismét a helyén volt. A későbbiekben mér nem akadt említésre méltó esemény. után kisebb arányú vereséggel, netán döntetlennel távozzanak. Június 13-án sikerült a balszerencsésnek éppen nem mondható 13. helyett megszereznie a vendégcsapatnak. A hazad együttes minibajinok- ságiban elért eredménye isimét a kétkedőket igazolta: még mindig nem középcsapat az SBTC, és bizony többnyire a hátsó régiókban tanyázik. Tegnap sportsizerű mérkőzésen csak minimális arányban sikerült kétváilra fektetni a lelkes vendégeket. Befejeződött tehát az egyidé- nyes-bajnokság, a fekete-fehérek a 14. helyen végeztek. Az 1970/71-es bajnokság megkezdéséig csaknem két hónap áll a szakvezetés rendelkezésére Hogy miként használják ki ezt az időt, az kiderül majd a zöld gyepen. A KOMLÓI BÁNYÁSZ kapujában Buus keltett jobb benyomást. Lazaridisz sokat szabálytalankodott. Zimonyi volt a védelem legjobbja. A középpályán Solymosi serénykedett hangyaszorgalommal. A csatárok közül Bordács és időnként Juhász vétette magát észre. AZ SBTC kapuját Magyar megbízhatóan őrizte. A hátvédek közül Baranyai küzdött harcos felfogásiban. A középpályán Básti, Répás és olykor Szalai ügyes dolgokat produkált. A csatárok közül senki nem dicsérhető. Rozgonyi István A rádió és a televízió műsora Vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ: 8.00: Hírek. — 8.10: Édes anyanyelvűnk. — 8.15: Hang — kép... — 9.50: Olvasmányélmények. — 10.03: Gyönyörűségem, gyötrelmem, Budapest... — .0.55: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. — 11.12: rádióreklám. — 11.17: Miért szép? — 11.32: A Magyar Rádió és Tele- ' ízió szimfonikus zenekarának :elvételeiből. — 13.11: Nem azért mondom. — 13.21: Made in Hungry. — 14.02: Rádiólexikon. —■ t.32: Lemezmúzeum. — 14.52: Hitt. _ ís.oo: Az angol kamaraze- ekar hangversenye. — 17.05: Kör- kapcsolás. — 17.55: A Krím közel- — 18.15: Nótakedvelőknek. — ..10: Közvetítés a kötöttfogású rkőzó Európa-bajnokságról. — 4.15: Legkedvesebb dalaim. — .53: Odüsszeia. — 20.56: Egy agorakísérő emlékeiből. — 21.28: iróka Sándor népi zenekara ját- ik. — 21.45: A labdarúgó-VB .fiagyar szemmel. — 22.10: A vasárnap sportja. — 22.20: Mozartin üvek. — 23.20—0.25: Daljátékokból. PETŐFI RÁDIÓ: 8.00: Miska bácsi lemezesládája. 8.30: Zenei anyanyelvűnk. Miből áll egy dallam? — 9.40: Az ipar művészete. Ambrus Tibor jegyzete. 9.25: Szívesen hallgattuk. — 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.02: A leláncolt csillag. Mesejáték. — 14.00: Táskarádió. — 15.00: Jelenidőben. Már építkeznek. — 15.30: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. — 15.55: Kör- kapcsolás. — 16.50: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 17.00: Színjátszók színpada. Nagy Piroska dokumentumműsora. — 17.50: Fáy András táncdalaiból. — 18.05: Grabócz Miklós: Cigányrapszódia. — 18.13: Verdi: Don Carlos. — 22.27: Szép magyar novella. — 22.39: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 23.10: Volly István féld. Régi komáromi katonadalok. — 23.20: A XX. század zenéjéből. — 24.00—0.10: Hírek, időjárás. TELEVÍZIÓ: 9.28: Műsorismerte, tés. — 9.30: Az Intervízió gyermekműsora Pozsonyból. — 10.20: Csak gyerekeknek! — 11.30—12.00: A művészet világából, a szovjet tv képzőművészeti műsora. — 15.53: Műsorismertetés. — 15.55: Turpi úrfi. Magyarul beszélő amerikai rajzfilmsorozat. — 16.20: A természet arca a művészetben. — 16.40: Reklámműsor. — 16.50: A vörös agitátor. Magyarul beszélő szovjet film. — 17.25: Delta. Tudományos híradó. — 17.50: Kiváló együttesek a kamera előtt. Bemutatjuk a Vas megyei Ungaresca táncegyüttest. — 18.20: A világ térképe előtt. Heti külpolitikai összefoglaló. — 18.30: Esti mese. — 18.45: Hírek. — 18.50: Telesport — 21.00: Tv-híradó. — 21.20: Spanyol pillangó. Magyarul beszélő nyugatnémet film. — 22.35: Tv-híradó — 2. kiadás. SZÍNES, MŰSZAKI KÍSÉRLETI ADAS: 18.55: Labdarúgó-világbajnokság. Negyeddöntő közveíétése. BESZTERCEBÁNYA: 11.15: Zenés matiné. — 15.00: Motocross VB. — 18.50: Labdarúgó VB. — 20.45 és 22.10: Tv-híradó és sportesemények. — 21.05: A bratislavai lant ’70. Hétfő KOSSUTH RÁDIÓ: 8.15: Muzsikaszó. Fráter Béla és Fráter Lóránt dalaiból. — 9.05: A Honvédelmi Minisztérium központi fúvószenekara játszik. — 9.17: Rádióbörze. — 9.25: A hét előadóművésze: Clemens Krauss. Boros Attila előadása. — 10.04: Huszonöt év lírája. — 10.35: Zenekari muzsika. — 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. — 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Cigánydalok, csárdások. — 14.00: Édes anyanyelvűnk. =3 14.05: Mai témák — mai dalok. 5 NÓGRÁD h 1970. június 14., vasárnap Sorsdöntő gólok Sokszor olvashatjuk a labdarúgó-mérkőzések tudósításaiban: ... az eredmény kialakulásában döntő volt a gyorsan elért gól... ... az utolsó percekben lőtt gól megmentette a csapatot a vereségtől... Valóban, a labdarúgás történetében elég sok kiemelkedő mérkőzéssel találkozhatunk. amelynél „lélektani” vagy sorsdöntő gólról szólnak a feljegyzések. Ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat. 1911. Milánóban vendégszerepeit a magyar válogatott az olaszok ellen, miután egy évvel korábban Budapesten 6 lire legyőzte. Fűtötte a visszavágás vágya az azzuri tizenegyet, de az utolérhetetlen Schlosser Imre az első félidőben az egész olasz védelmet becsapva parádés gólt lőtt, és ezzel idegenben is sikerült a győzelem. (1:0). 1919. Az Üllői úton először játszott negyvenezer néző el .tt a magyar és osztrák válogatott, és hosszú ideig 1 lire állt a találkozó, amikor a villámgyors Braun Csibi elszáguldott, és megszerezte a győzelmet. 1937. Budapesten a jugosz- lávok ellen játszottak a magyarok. 1:0-ás vezetésre álltak, és már-már levegőben lógott a botrány, amikor Cseh Matyi megmentette a helyzetet. A tőle megszokott eleganciával a hálóba lőtt. így lett 1:1. 1940. Űjpest — Hungária. 3:2. Sokáig vitatkoztok azon. hogy Zsengellér már az alapvonalon túlról hozta vissza a labdát, amelyből Kocsis az újpestiek gólját lőtte, és a lila-fehérek győzelmével — a Ferencváros lett a bajnok. 1948. Csepelen 3:3-ra állt a Csepel — Ferencváros-mérkő- zés, amikor az utolsó pillanatban Henni a labdát Pintér lábára „tette”, 4:3-ra nyertek a hazaiak, és ezzel megnyerték a bajnokságot a Vasas előtt. 1952. Helsinki. olimpiai döntő: Magyarország—Jugoszlávia 2:0. Puskás a 34. percben Beara kezébe lőtte a tizenegyest, de „nem vesztette el a fejét”, a 71. percben nehéz pozícióból megszerezte a magyaroknak a vezetést. 1953. Az évszázad mérkőzésén Londonban Hidegkúti már az első percben nagyszerű gólt lőtt, s ez vezette be a világraszóló 6:3-as eredményt. 1954. Világbajnoki döntőben 2:2-re állt a magyar— nyugatnémet találkozó, a 84. percben Grosics óriási hibát vétett, s Rahn belőtte az NSZK aranyérmes gólját. 1962. Chile. Csehszlovákia— Magyarország 1:0. A magyar válogatott volt az esélyes az elődöntőbe jutásért, de (Tichy- ék a legjobb helyzetekben is hibáztak. Nem így Scherer, és az. l:0-lal csapata bejutott a VB-n a legjobb négy közé. majd onnan később a döntőbe is. 1965. Torinóban hazai pályán látta vendégül a Juventus a VVK döntőjében a Ferencvárost. Minden az olaszok mellett szólt, mégis Fenyvesi, aki csak ritkán iratkozott fel a gólszerzők listájára, egy fejessel kupához juttatta a Fradit. Szécsényi járás Meglepetés: Nógrádmegyer győzelme A szécsényi járás egyidényes labdarúgó-bajnokságának VIII. fordulóbeli meglepetései közé tartozik: Nógrádmegyer 3:1 arányban győzött Nagylócon. Az eredmény hűen tükrözi a vendégcsapat fölényét. Sok gólt láthatott a közönség Endrefalván is: a háló tízszer zördült meg. Ebben a fordulóban sem zajlott le minden simán. Nógrádszakál nem jelent meg Ipolytarnócon. Az Ipoly- menti csoportban a két „szomszédvár”, Egyházasgerge és Mi- hálygerge nagy csatát vív az elsőségért. Cserhátvölgyi csoport: Nógrád- m egy éri Spartacus—Rimóc 2:2 Nagylóc—Nógrádmegyeri Tsz 1:3, Endrefalva—Varsány 5:5. A bajnokság állása 1. N.-megyeri Tsz 2. Nagylóc 3. Varsány 4. Rimóc 5. Endrefalva 6. N.-megyeri Sp. 8 6 2 - 17: 7 14 8 6 1 1 26:10 13 8 3 3 2 23:21 9 7 13 3 17:14 5 8 1 2 5 11:27 4 7-16 4:19 1 Ipoly völgyi csoport: Ludányhalászi—Mihálygerge 1:1, Egyházasgerge—Litke 2:2. ípolytarnóc— Nógrádszakál (a vendégcsapat nem jelent meg). Az I. fordulóban félbeszakadt Mihálygerge— Ipoly tamóc mérkőzés két bajnoki pontját 0:0-ás gólaránnyal ípolytarnóc kapta. A bajnokság állása Mai sportműsor Közeleg az uborkaszezon a sportban, a nyári kánikulában két idény között egy kis pihenő következik. A kézilabdázók már befejezték a tavaszi kü zdelemisorozatot, a többi bajnoki rendszerben is az utolsó fordulókat bonyolítják le. Atlétikában viszont nem tartanak szünetet. Ma délelőtt 10 órától Salgótarjánban, az SKSE-stadáanban a megye- székhely sportolói hadat üzennek az eddigi csúcsoknak. Kíváncsian várjuk milyen eredménnyel. Kosárlabdában MNK-taűálkoaófeat rendeznek, melyből mér a Salgótarjáni Kohász NB Il-es férficsapata hét közben kiesett. A röplabda NB Il-ben a XI. forduló találkozóit játsszék le: Zalka FSE—St. ZIM Vasas, Nyíregyházi Építők—St. Bányagép férfi-, valamint a Zp. Építők —Debreceni EAC (Zagyvapál- falva, 12 6) női mérkőzésit. Labdarúgásban az utolsó forduló keretében az NB II. Északi csoport megyei vonatkozású találkozói: Kazincbarcikai Vegyész—Kisteremyei Bányász, Salgótarjáni Kohász —BEAC (16 ó), valamint Nagybétonyj Bányász—Borsodi Bányász. Az NB III. Észak- középcsoportban: Bp. Törekvés,—Zp. Építőit, Pásztói KSE —Mizserfai Bányász (17 ó), St. Üveggyár—K. Sörgyár (15.30 ó) találkozókat bonyolítják le ma délután. A megyei I. osztályú csoportban a miinibajnokság utolsó fordulóját rendezik meg. Teljes a nagyüzem a járási bajnokságokban. Tekéaőínk a tavaszi utolsó forduló keretében mérik ösz- sze tudásukat, sakkozóink pedig a Máira-viUárnibajnoksá- gom ülnek asztalihoz Parád- füirdőn. APRÓHIRDETÉSE 1. Mihálygerge 2. Egyházasgerge 3. ípolytarnóc 4. Litke 5. L.-halászi 6. N.-szaikál 8 5 2 1 21: 8 12 8 5 2 1 18: 8 12 8 5 - 3 8: 8 10 8 4 1 3 28:11 9 8 1 1 6 4:22 3 81-7 4:25 2 B-csoport: Hollókő—Szécsényfel- falu 2:1, Ságújfalu—Magyargéc 3:0. Benczúrfalva—Nógrádsipek A bajnokság állása 1. Piliny 2. Ságújfalu 3. Hollókő 4. Nógrádsipek 5. Sz.-felfalu 6. Benczúrfalva 7. Magyargéc 7 4 3 - 7: 4 11 7 4 12 16:11 9 8 3 3 2 9:10 9 8 4-4 15:15 8 7 3 13 10:10 7 6 3-3 12:15 6 7 - - 7 2: 6 — 14.16: Huszonöt év novellaterméséből. — 15.10: A Magyar Rádió és Televízió nemzetközi gyermekkórus-találkozó felvételeiből. 15.30: Diákszemmel a jövő iskolája, III. — 16.05: Két dalciklus. — 16.20: Könnyűzene Vincze Ottó szerzeményeiből. — 16.38: A kórus- irodalom remekeiből. — 17.20: A Belügyminisztérium Duna Művész- együttesének népi zenekara játszik. — 17.44: 12 hónap története. A népi önkormányzat új és járatlan útján. — 18.09: Clemens Krauss Joseph és Johann Strauss-műve- ket vezényel. — 19.35: „Fegyvert, s vitézt éneklek...” — 22.15: A Perzsa-öböltől keletre. Kulcsár István iráni és afganisztáni útijegyzete, i. — 22.25: A rotterdami filharmonikus zenekar hangversenye. — 0.10—0.25: Tánczene. PETŐFI RADIO: 8.05: Szirmay Márta, Bartha Alfonz és Faragó András énekel. — 9.00: Ezeregy délelőtt. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 12.00: Lili bárónő. — 12.20: Vállaljuk a kockázatot? — U2.35: Romantikus muzsika. — 14.00: Kettőtől hatig. — 18.10: Közkívánatra* — 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.28: Rádiószínház. — 22.06: Ritmusturmix. — 22.40: Történészszemmel Londonban. — 23.15: A hét előadóművésze: Clemens Krauss. — 23.50: Harangozó Teréz virágénekeket énekel. — 24.00—0.10: Hírek, időjárás. BESZTERCEBÁNYA: 14.00: Labdarúgó VB (felvételről). — 19.00 és 21.50: Tv-híradó. — 20.05: Botcsinálta bűnöző. (Bűnügyi vígjáték.) 21.25: A fáraók titka. (Dokumentumsorozat.) — 22.10: Hangverseny. Gépírót felvételre keresünk — fizetés gyakorlat alapján — megegyezés szerint. Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat, Salgótarján, Május 1. u. 70. Telefon: 12-70. 14-63. A pásztói Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat felvételre keres azonnali belépéssel esztergályos, marós. Balassagyarmaton, a Radnóti Miklós út 32. sz. KISZ-ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Balassagyarmat, 156 telefonon. Lucfalvi „Kis-Zagy- vavölgye’? MG Tsz felvesz traktorosokat. Jelentkezés: Lucf alván, a tsz irodájában. Szállást biztosítunk. Útiköltséget felvétel esetén térítünk. hegesztő, lakatos, vil- a Kazán Zöldmező lanyszerelő szakmun- Tsz felvételre kekásokat. Bér meg- egyezés szerint. mésny szerint. A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat 1970. július 1-i hatállyal képesítő jellegű vasbetonszerelő és ács-átképzős tanfolyamokat indít. Jelentkezési feltételek'. 18—35 év közötti életkor, egészségügyi alkalmasság, 8 ált. isk. végzettség. A tanfolyami képzés 6 hónapos, kedvező bérezés, építőipari idény- és különélést pótlék, kulturált munkásszállói elhelyezés, kedvezményes üzemi étkezés biztosítva. Jelentkezés levélben, vagy személyesen a vállalat központjában: Salgótarján, Munkás út 8. sz. Szakoktatás címen. A vasbetonszerelő tanfolyamra elsősorban nők jelentkezését fogadjuk el. A beiskolázás a jelentkezés sorrendjében történik. A városgazdálkodási üzem azonnali belépéssel felvesz gyakorlott gépkocsi vezetőket spéciéi!- gépkocsik vezete sére. Jelentkező lehet mlndenn8t de. 8-tól. du. r óráig. ClmOn 8 Salgótarján, Kér ‘ tész u. 2/b. Mun [ kaügy. Ifjú szakmunkások A szakmunkásvtz* ga után vár benne teket a salgótari: ni Építő és Tér vező Ktsz az aléb bl szakmákban; kőműves, ács-állványozó, szobafestőmázoló. Továbbá felve ' szünk Ipari tanulónak kőműves szakmában 14—1» I éves, 8 általános Is kolal végzettséggé; rendelkező fiatalokat. Jelentkezni lehet: Salgótarján. Szabadság tér 2., személyesen vagy írásban.