Nógrád. 1970. június (26. évfolyam. 127-151. szám)
1970-06-07 / 132. szám
Sólyom László: Bariba Gábor Megegyezés szerint NAGYMOSÁS A főművezető a szokásos időben érkezett az épületre. A főművezető rendes fiú volt. de — úgy látszik — ezen a májusi napon bal lábbal kelt föl, mert amikor az egyik erkélyen hanyatt fekve találta Zuárd Elemér harántcigö- lőt, normál hangját fél oktávval fölemelve, kissé gúnyosan így szólt: — Ha szabad kérdeznem, tisztelt Zuárd kartárs. mit csinál itt munkaidőben? — Ha nem tetszene látni, főművezérem — pislogott föl szempillája alól Zuárd — napozok. — Maga nem elég, hogy selejtes munkát végez, de ráadásul még lóg isi — Mit óhajt azért a pénzért főművikém, amit maguk fizetnek? Szó szót követett, hangos szó még hangosabbat, kiabálás ordítást, s a vége az lett, hogy Zuárd kijelentette, nem tűri továbB a hajesároskodást, különben is a harántcigölőket ma lámpással keresik, megegyezés szerint fizetik, és ráadást is adnak, meg kézcsó- kot.. Hát akkor keressen magának más helyet, megegyezés szerint! — mondta a főművezető és sarkon fordult. — Holnap mér ne tessék számítani rám — kiabált utána Zuárd, és napozott tovább.; Még aznap délután, amikor hazafelé ment, a villamos hirdetéseiről leírta néhány vállalat címét, amelyek ha- bártcigölőket keresnek. Azután bevételezte tét korsó sörét, megverte a kisfiát, megnézte a tévéműsort és meghagyta feleségének, hogy reggel ne háborgassa őt az ébresztéssel. Másnap délelőtt Zuárd úri • módon fölöltözöt* és elindulita harántcigölőkért fohászkodó vállalatok közül a legszimpatikusabb nevűhöz, az Étcsipkéhez. olyan fészkeket csináltunk magunknak a szekerek alatt, hogy a madárnak sincs kü^ lönb. Mikor mindenkinek megvolt a helye, beesteledett, beborult az ég, és várható volt, hogy elkezd az eső cse- peregnl. A FALUBÓL SEMMI FÉNY nem látszott el a tanyáig, koromsötét lett minden körülöttünk, csak az első gazda, Mura Barnabás szekeréről pislákolt egy viharlámpa. Vacsorával már nem kellett bajlódni, mindenki evett otthon eleget. Ilyenkor az örökké ebes Magyar Balázs se szaglászott szalonnamaradék, kenyérdarab után. Hat ki6 gyereket nevelt otthon, sose hozott neki a felesége ebédet, nem is volt mit, meg nem is tudott volna a sok gyerektől eljönni, és ilyenkor is Magyar Balázs egy hétre jó nagy kényérrel meg egy korsó vízzel jött el otthonról. Pedig tán ő volt a legdolgosabb, de nem jutott soha egyről a kettőre. Felkötötte a vászonkötényét a nyakába, ahogy kaszált, beletett egy kenyérvéget, le-letört egy darabot, ügy rágcsált, s mikor a renddel kiért a föld végére jó nagyot ivott. Ő találta ki a szegény emberek között mindennapossá vált kis versikét — eszek kenyeret, iszok rá vizet,; azt hiszi a hasam, hogy kenyérlevest eszek. Magyar Balázs, míg mások ettek, délidőben is mindig foglalkozott valamivel. Engem igen sokat szólongatott tréfálkozva, távoli rokonok voltunk Este is- át- átkiabált • a szekerünkhöz, nem félsz ugye. Verőn? Itt vagyunk mink is. ne félj! Ez vicc akart volna lenni, hiszen eszünkbe se jutott nekünk Pillanatok alatt a személyzeti osztályon volt, ahol apró- süteménnyel és Napóleon- konyakkal kínálta az erre a célra kiemelt szőke szépség, majd az osztályvezető mély tisztelettel érdeklődött igényei felől, de előzőleg közölte, hogy a balatoni üdülőtelepükre minden péntek délután különau tóbusz szállítja dolgozóikat és családtagjaikat a két és fél napos víkendre, kéthetes nyaralást biztosítanak a Tátrában és üzemi konyhájuk házikosztot szolgál föl ä la carte. — Ez természetes — bólin- tot Zuárd — csak az órabérben kell megegyeznünk. Én egy húszast kérek. — Háát... — húzta el a száját a személyzetis, de á sértődötten távozni akaró Zu- árdnt sietve visszanyomta a helyére. — Egy kis türelmét kérem. Tárcsázott lila telefonján. Zuárd a beszédéből kivette, hogy előző munkahelyének főművezetőjével diskurál. Kíváncsian figyelt. — Kedves Zuárd kartársi — mondta a kagylót letéve a személyzetis. — Sajnos, nem a legjobb információkat kaptam az ön munkájáról. — Kérem, a főművezér nekem ellenségem, de mindegy ... — legyintett, sarkon fordult és elviharzott. Meg sem állt a következő címig. A fogadás ott is hasonló volt, csak konyáik helyett Martinit szolgáit föl a bikiniben levő vörös kislány és a személyzetisen, ezüst szmoking volt. Hangulatvilágításban, megfelelő zenei aláfestéssel közölte, hogy vállalata a dolgozóknak az Adria partján biztosit vífcendlehe- tőséget, s oda saját repülőgépükön szállítják őket. Nyaralást —- sajnos, — ugyancsak ott tudnak biztosítani, ellenben a gyár udvarán uszoda van és a tetőteraszon sztriptízbár. — Nem bánom — mondta Zuárd és megpaskolta a vö^ rös hajú kislány lapockáját, félni. Mitől féltünk volna, mikor együtt volt ott mindenki? Ruhástól feküdtünk, nagykendőkkel, nagykabátokkal, pokrócokkal takaróztunk. Mikor minden elcsendesült, az emberek közül csak Mura Barnabásnak volt szabad megnézni, rendben van-e minden az asszonyok körül. Mindig, minden este rendben volt minden, hangoskodás, veszekedés is csak ritkán fordult elő. Lassan aludtunk volna már, de az emberek között Pócos János sokáig nem akart elcsendesedni, hozott ki magával bort, igen berúgott, még éjfél körül is danolászott, dünnyögött, beszélgetett részegen. Hiába beszéltek neki a többiek, hogy hajnalban kelni kell. Boros Ilon barátaiéin feküdt mellettem, folyton csak bökdöste az oldalamat, hogy hallom-e, hogy énekel Pócos János. Hallottam persze, de már nem akartam hallani, aludni akartam. Mindenki aludt már a szekerek alatt. A csendesen eleredt eső aztán elállt. Kitisztult, világított a Hold. Rengeteg csillag volt az égen, és minden olyan kékesfekete volt, mintha álmában látná az ember. AZ ÉJSZAKA nagyon rövid volt, mert hajnalban 3—4 óra körül, ahogy virradni kezdett, indult a munka. Ebédig még csak könnyebb volt. de a délutánok rettenetesen hosszúak voltak. Dolgoztunk a tűző napon, amíg csak le nem szállt az este. Tizenkét éves voltam. Az unokám, akárhogy bizonygatnám neki, el sem hin né ezeket a dolgokat. Ha közéjük ülnék, beszélni erről, kinevetnének. Igazuk is van talán: más a világ sora manapság. A személyzetis pedig fogta kékeszöld telefonját és tárcsázott, majd rövid csevegés után közölte Zuárddad. hogy mivel az előző munkahelye nem nyilatkozott túl biztatóan róla, nem tartanak rá igényt, — Az a főművezér az ellenségem — kezdte magyarázni Zuárd, és mérgében fogta a martinisüveget. — Sebaj! — legyintett, és elindult a következő címre. A fogadás, ott, ha lehet, még finomabb volt. A felszolgáló kislányon csak fügefalevél, a személyzetisen: frakk, az ajánlat: víkend a Hawaiiszigeteken sugárhajtással, nyaralásként Szocsi—Tokió— —Ceylon- társasutazás, csupán az órabér... A személyzetis vette a rózsaszín telefonját és tárcsázott. Zuárd felpattant, lefogta a kezét, s közölte, hogy ne fáradjon, mert úgyis rossz információt kap. — Értem, haragban váltak el — mosolygott megértőén a frakkos, s hogy Zuárd bólintott, fgy szólt: Akkor_ talán lemegyünk a műhelybe és megnézzük, mit tud a kartárs? A műhelyben Zuárd elé tettek egy harárrtot, hogy cigöl- je meg. Egy óra hosszat rigóit, hogy beleizzadt. — Hát ez bizony gyatra — mondta egybehangzóan az egybegyűlt szakértői bizottság. — Tetszenek tudni — magyarázta Zuárd —, az utóbbi években kijöttem a gyakorlatból. — Akkor fölvesszük minden kedvezmény nélkül, kezdő fizetéssel... — Minek néznek maguk engem? — formed* a frafckos- ra Zuárd és hozzávágta a kezében levő haráwtot, hogy csak úgy csengett a saját füle i& Erre a csengetésre ébredt föl. Álmosan baktatott az ajtóhoz. A főművezetője állt ott, kezében nagy csokor virág, tekintetében alázat. Dadogva kért bocsánatot a tegnapi incidens miatt és közölte, hogy lent várja Zuárd kollégát a kocsi, s odabent 2, azaz: kettő forint órabéremelés. BÖLCS SZOKÁS azon a tájon, hogy a halottas házaknál a temetés másnapján nagymosást tartanak. „Lemossák” a halott bűneit... A kis mosónő napokig várta a harangszót. Harminc forintért és kosztért mosott. Tervezte ezt a pénzt már a múlt hétre is. Ha a faluban járt — itt városnak mondták — bebeköszönt az öregasszonyhoz. — Hátha megsegíti még az isten — mondogatta az asz- szony panaszára. De a harminc forintot mégis tervezte. Járt ahhoz némi maradék is. öt gyerek, valamennyi apró, várta otthon. — Nézzen csak be fiam, ha erre jár — mondta a tekintetes asszony. — Ügyis alig van jó emberünk — sárosra váltott a hangja. — Tetszik tudni, ha szusz- szanásnyi időm van, akkor is jövök... — Kijutott fiam magának is... — Hát bizony istenverése rajtam az ember. Nem volt még józan a héten. De hát hova menjek el az öt pulyá- val... — A kis mosónő a hatodikra gondolt. Az asszonyok mind azt mondták, hogy el kellene vetetni... Várta a harangszót. A haldokló jegyző volt régen, biztosan jár neki a harang. Még önmagát is megrettentette, amikor belédöbbent hogy milyen türelmetlen. Hh szén nem volt olyan nagy pénz az a harminc forint. Más házaknál is annyit adtak. De ezt tervezni lehetett, és gondolatban már régen elköltötte. S az emberének se szólna. Ügy csinálna, ahogy tanácsolják az asszonyok... Óvatosan arrébb húzódott az ágyon. A férfi még aludt. Mindig így alszik mámor után. Nehéz, mély, elégedett szuszo- gással. Istenverése az is, hogy nem látszik rajta az ital. Adnak neki, ha kér. Itthon meg, hogy beteszi maga mögött az ajtót, egyszerre előbújik belőle a részegség. Ruhástul esik az ágyba, s kék foltok nőnek az ölelése helyén. A gyerekek szaggatottabb, gyorsabb szuszogása jó meleggel töltötte meg a szobát. Hat év alatt szülte az öt gyereket. Tudta, hogy már nem szép. Talán az urának van igaza, hogy csak részegen... Felemelte a fejét. HallgatóA kis töprengő zott A kislány, a legkisebb, mindig olyan furcsán kapkodja a fejét. Orvoshoz kellene vinni, de ha elviszi, aznap nem keres. Kibújt az ágyból, és úgy egy szál ingben guggolt a tűzhely elé, hogy legalább meleg legyen, mire a többi felébred. ★ A temetésre megérkeztek a gyerekek is. Ketten kocsival, egy csak úgy vonaton. Komoran álltak az apjuk koporsója körül. Megváltás volt a halál: huszonöt éve betegeskedett az öreg. A házig a kis mosónő is elment, de nem állt a gyászolók közé. Neki csak addig volt dolga, amíg az özvegy egyszer látja. Mosást hagyott félbe érte. Meg egy beszélget tést. Pattogó hangú öregasz- szony leckéztette már reggel óta: — Miért nem hagyod ott az uradat? Hogy lehetsz ilyen tehetetlen? Majd levonják a fizetéséből, ami a gyerekek után jár. így tizedét sem kapod. MIT LEHET ILYEN BESZÉDRE mondani? Annyit ő is tudott, hogy nagy dolog lesz a faluban a gyár. És bizonyára felvennék. Nem is tud másik falut, ahol gyár van. Jobb volt elmenekülni. Az a harminc forint holnapra biztos. Egy kis főkötőt is vehet belőle. Hagy kapjon a hatodik is majd valamit. És a temetések után sose készítenek ki annyi ruhát, mint máskor. Ez az öregasszony is csak adja a tanácsokat, de két mosás kitelne abból, amit kikészít. . Énekelt ő is a többivel. A temetési énekekben az a jó, hogy nem kell tudni őket. Egy elénekel egy sort, a többi ráfeleL., Csak nézne már fel az öregasszony. Sok még a ruha, ami hátravan. Ügy furakodott, hogyha az özvegy hátrafordul, az illem szerint is, számba venni, hogy milyen hosszú a menet, meglássa őt, Az özvegy látta. Kétség sem lehetett. Még bólintott is. A kis mosónő szinte szaladva ment az utcán. Beletépett az udvarokról kihajló orgonabokrokba, és öthónapos terhe előtt szégyellte, hogy annyira boldog. '*! MAR TÜL VOLTAK a temetést kötelező kézmosáson. Aki vonattal jött, pattogott: — Értsétek meg, én évek óta dolgozom, hogy meghívjanak erre a konferenciára. Tudom, anyát segíteni kell, de egész egyszerűen nem maradhatok itt. Ha ő jönne el... — Anya nem mehet Mit mondanának? A temetés után? Mintha csak erre várt volna. Viszont én sem maradhatok. Két nap szabadságot kértem. Nincs is több napom... — De valamit csinálnunk kell. Azzal, hogy a temetési számlát kifizetjük, még nincs elvégezve semmi... — Ne törődjetek velem — sírta az özvegy, még mindig a temetések törvényei szerint. Kegyetlen beszélgetés volt. Túl kellett lenni rajta. — Hozzánk eljöhetnél — mondták mind a hárman, s tudták előre a sfrós választ: — Nem hagyom én már itt a házat. Este, amikor magukra maradtak, kitalálták a meglepetést. .. ★ A kis mosónő ügyesen kerülgette a tócsákat. A gömbölyű köveken megcsúszni könnyű. Három hónapja még örült volna egy véletlen esésnek, most már félt az eséstől Az özveggyel beszélt a piacon. NÓGRÁD - 1970. iú — Ráér, ha tízre jön, lelkem — mondta az özvegy — A gyerekek Is délelőtt utaznak VOLT IDEJE, de hazáig már nem ért volna el. Elkerült a gyár felé. Onnan közel volt a temető. Megnézte hát a sírt is. Hátha mondhat valami újságot róla. A halottnak is biztosan volt olyan holmija, amit az ő férje még elhordana. '★ — Ide nézzen anyám ... ! Hárman fogták a csomagot. Ketten is bírták volna, de most úgy kellett, hogy mind a hármuk keze rajta legyen a dobozon. — Magénak vettük... — Ma úgyis mosatni akart... — Áramot szinte nem is fogyaszt. Egy óra alatt kész lehet.... A kis mosóasszonyra senki sem figyelt. Csendben jött be. —( És nézze! A zsinór beér a konnektorig. It* kint is moshat, ha akar. — Kezét csókolom — mondta csendesen a kis asszony. Nézte a három lelkendező gyereket és a közöttük topogó özvegyet. — Beleteszi a ruhát, megcsavarja ezt a gombot... — Magától megy azután. „El kellene mennem” — gondolta a kis mosónő. Nem tudott szabadulni a fényes, hidegen csillogó géptől. Sok háznál mondták már, hogy gépet vesznek, ne jöjjön többet. Szemtől -szembe sose látta. — Hét akkor.:: — mondta a mosónő. VALAMENNYIEN RÁNÉZTEK. A gyerekek idegenül. Az özvegy tehetetlenséggel. — Részvétet jöttem kívánná — motyogta a kis asszony, s abban a pillanatban úgy érezte, mintha először mozdulna a gyerek. „Vesz az majd nekem gépet” — gondolta, s nem tudta, hogyan fordulhatna meg, s hagyná itt ezeket. — Ügy gondolom — tanács- talankodott az özvegy —, hogy ma még azért maga moshatna... — Ugyan anya! Ez alig fogyaszt áramot. És ha megvettük. .. — Csak azért jöttem még, hogy megmondjam, én nem érek rá többet. Tetszik tudni, szóltak, hogy mehetnék ide a gyárba. — Jobb is lesz az magának, lelkem. — Tudom, hogy sokkal jobb nekem. — Á mosónő egyre a gépet nézte. Nagyon szerette volna kipróbálni, vagy legalább látni, ahogyan mos. És nagyon jólesett kimondania, hogy nem jöhet többet. — Majd nézzen azért be hozzám... — Benézek majd. — Nem mondta hozzá, hogy „tekintetes asszony”. Semmit se mondott. Kifordult a kapun, s még hallotta, hogy a háta mögött a gépet dicsérik: — Három perc alatt kimos egy léről. — És hallja, anya, hogy milyen halk hangja van. ★ A kis mosónő a gyerekbolt kirakata előtt megtorpant. Rámosolygott a főkötőre. TORKABÖL IS ELMŰLT az az iszonyú szorítás. Tudta, ha siet,, Sáíáréknál még vele hozatnak vizet, öt forint az is. Beletépett a kerítés mögül kihajló levelekbe. Még nem tudta, hogy mit mond az emberének. Valamit majd mond. Valamit a tanácsnál is biztos mondanak. És vízhor- dás után a kicsit elviheti az orvoshoz. Azt mondja az orvosnak: nehezen kapja a levegőt. .. Ment, s vigyázva lépegetett a gömbölyű köveken, s újra érezte, hogy mozdul az a mosógépvevő hatodik. 7., vasárnap 9
