Nógrád. 1970. június (26. évfolyam. 127-151. szám)
1970-06-06 / 131. szám
Szalmatercs, a munkások községe Mindig izgalmas vállalkozás egy községnév után kutatni, még inkább az, ka a. név szokatlanabb az átlagosnál. Ilyen ez Szalmatercs esetében is. Az oklevelekben már réges-régen szerepel különböző neveken: 1368-ban Zal- matech alakban, 1436-ban Zalmatercs. 1518- ban Zalmathercs és Zalmathyrcz néven szerepelt. Minthogy a község egyik földesura Szalmatercsy Mihály volt, sokáig járt az a magyarázat, hogy nevét birtokosáról szerezte. A dátumok azonban inkább arra mutatnak, hogy a birtokos vette nevét a községről. Viszont a község nevének eredetéről sokkal népszerűbb magyarázatokat is hallottam. Az egyik szerint a Tercsy család Balassagyarmat felől egész szekérkaravánt indított szalmával Salgótarjánba. Fele úton a szekerek elsüppedtek, lehetetlennek látszott tovább menni. A kocsisok lehányták a szalmát és a környező völgyben letelepedtek. Így került a szalma szó a Tercsy családnév elé. De más három magyarázat is szájról szájra jár: az egyik szerint onnan vette nevét a község. hogy sok volt itt a zsúyfietös zsellérház. A másik szerint az itt lakók Pilinyben szalmát loptak, így ragadt a szalma neve a köz - ségen. Még egy magyarázat: a török időben szalmakazlakba, dugták a harangokat. (Igen ám, de már évszázadokkal előbb oklevelekben szerepelt a községnév!) Akárhonnan is kapta, a nevét a község: annyi bizonyos, hogy egyike a legrégibb mg ■ rád megyei településeknek. Szarvas László, rt szalmatercsi származású restaurátor a helybeli ásatások anyagából bronz karperecét, ezüst- csatot vitt be a Nemzeti Múzeumba. Oe aranyfedő, aranypénz, régi edények es hoi dók is előkerültek itt. Még csak annyit: ebben a régi lakott völgyi ben most bányászok, munkások. élnek nagy száminál, csak kevesen földművelő tsz-tagoj: De úgy mondták, hogy az idén sok lesz ,n szalma Szalmatercsen. mert némely helyen akkora szárat eresztett az árpa. hogy egy középtermetű ember elveszhet benne S »totaleres et, a Síé csíny—Salgótarján útvonalon fekvő kis községet, túlnyomó többségében bányászok és ipari munkások lakják. Rengeteg a kijáró; az autóbuszok szinte minden napszakban viszik innen a férfiakat és kisebb számban a nóket is. Határából egy Wó holdas terület a mintegy négyezer holdas karancssági Egyesült Erő Tsz egyik üzemegységét alkotja, a rajta fekvő majorépületekkel és a borotváspusztai juhhodállyal. A mezőgazdaságban sí tsz-tag és 12 alkalmazott dolgozik, akiknek munkáját Szanorad Sándor üzemegység-vezető irányítja. Minthogy a szántóterület egymástól nagy távolságra. sokszor tivoli hegyek közé ékelődve fekszik, Szmorad Sándor a szövetkezet homokfutóján látogatja végig a munkahelyeket. Képünkön is őt látjuk, a pusztatercsi határrészen Víz, gáz, busz Amire másutt gyakori a panasz, Szalma Deresen úgy mondják: van jó víz. hetenként kétszer kihozzák a gázpalackokat és rendkívül jó a Pártépítés közlekedés. Talán a vízkör- dés az egyediülá, amit a három közül még nem oldottak meg tökéletesem. Ment amíg az újtelepen jó a víz, a régi településen rosszak a kutak. A legjobb vizet a régi tanóics- háza kútjáíban találják, oda jár a fél falu ivóvízért. A község vezetői foglalkoztak már azzal a gondolattal is, hogy tönpe vízmüvet létesítenek, de a járás azt javasolta, hogy próbálják ezt a tsz közreműködésével, saját erőből megoldani. Éhhez azonban még nem elég erős a tsz. Sok a gázrezsó és -tűzhely a községben, Így Salgótarjánból hétfőn és csütörtökön is érkezik gázpalack a darabáras kocsin. A közlekedés kiváló, délelőtt minden félórában, délután minden óráiban indul autóbusz Salgótarján és Szé- csény felé. Doktor úr, a maga szíve sose fáj? Három éve épült a szép orvosi rendelő Szál m ater esem. Ide jár ki hetenként egyszer dr. Tompos István, a karames- sági körzeti orvos. De most szünetel a rendelés, mert beteg lett a szeretett doktor úr. Romantikus történetek sarát mesélik róla: ötven esztendőt töltött el egy helyben, Ka- ramcsságon. Már hetvenéves elmúlt, de még mindig nem ment nyugdíjba. Sok fiatalnak nyújtott példát önzetlen segíteni akarásával: ha h í vták, gyalog, motorkerékpáron, hintán vagy akár trágyás szekéren is elment gyógyítani. A szalmatercsi klubban számos egészségügyi előadást tartott, ahová gyaiogszemel is átsétált Karanesságról. Most aggódva várják betegei, mikor épül fel betegségéből. Nagy a kulturális igény Kevés községnek van olyan szép művelődési otthona, mint Szalmatercsnek. Igaz, áldoztak is rá pénzt, munkát, időt. Messziről meglátni, mert egy dombtetőn áll a kultúrának ez a korszerű erődje. Hetenként kétszer mozielőadást tartanak és minden este megtelik a korszerű, szépen berendezett klubhelyiség, amelyben televízió, sakk, egyéb társasjátékok, gondosan kezelt könyvtár áll a fiatalok rendelkezésére. Szép a berendezés, de még megkapóbb a tisztaság és rend, amire Oravecz Józsefné, a községi hivatalsegéd ügyel mind a párthelyiségben, mind a klubban, azonkívül szombaton és vasárnap ő a mozipénz-. táros is. A szép kutúrház a közeljövőben a saécsényi művelődési otthon irodalmi színpadát és tánccsoportját látja vendégük Még ebben a hónapban i ancrmdatsagoi. is rendez-; oefc Tizenhat mázsa élelem Kollektív összefogásból már sokszor vizsgázott jelesre ez a munkásfalu. Legutóbb az árvízkárosultak iránt fejezte ki látványosan szolidaritását: tizenhat mázsányi élelmiszert gyűjtöttek össze az árvízkárosultak megsegítésére. A részvétteli asszonyok és férfiak sok krumplit, szalonnát, zsírt, lisztet, cukrot, mákot és paprikát hordtak egybe. Még a kisiskolások is részt kértek a gyűjtésből: ők 280 forint készpénzt gyűjtöttek össze és fizettek be az árvízkárosultak megsegítésére létesült alapba. A tanácséi nők Nem fiatal ember máraszé- csényfelfalui tanácselnök, hiszen nyugdíjba vonulása után választották meg, és most társadalmi elnökként tölti be funkcióját. Stílszerűen a község munkásjellegéhez, ő is, mint olyan sokan a faluból, a kányási bányaüzemnél dolgozott. Bányagépész, művezető volt. Idősebb kora és társadalmi megbízatása azonban nem gátolja meg abban, hogy fiatalos hévvel foglalkozzék a község gondjainak megoldásán. E heti kőrútunkon nekünk is hasznos, hűséges kalauzunk volt. Kicsi a bolt A község nem egészen hatszáz főnyi lakosságát egyetlen szövetkezeti vegyesbolt hivatott ellátni, amelyben — mint mondják — jóformán minden megtalálható, csak egy hibája van, hogy rendkívül kicsi. Ugyanezt a panaszt támasztja alá Deák Lászióné, A győztes brigád Kire büszke a tanácstitkár? Rátermett, ügyes asszony Imre Gyulámé, a Szalmatercsi községi Tanács titkára. öt kérdeztük meg, ki lenne az a két ember, akiire büszke a falu, akit ő feltétlenül említésre méLtónak tart. Tóth Gergelyt és Horváth Bálintot javasolta. Az előbbi Nyitna megyéből, az utóbbi pedig Ságúj- f altiról való, s mindketten bányászok. De nem a bányában eltöltött éveik, hanem politikus magatartásuk miatt büszke a két veteránra. Tóth Gergely Lenin katonája volt a Szovjetunióban. Horváth Bálint periig Szalmatercsen. a földosztó bizottság elnöke. Nehéz és szép időkben mutattak határozott helytállásit. a vegyesbolt vezetője is. Véleménye szerint az áruellátás nagyon jó, hiánycikkük a Fecske cigarettán kívül jór formán nincsen, de a kisboltban nem tudnak megfelelő áruválasztékot kitenni. Még az a szerencse, hogy a raktár mérete viszonylag megfelelő. Mit tudnak a postán ? Szalmatercsnek nincs posta., hivatala, a leveleket, pénzt, csomagokat, újságokat Ka- rancsságról hordják ki. Ott kerestük meg Harsányi Margit postavezetőt, hogy néhány érdekes adattal szolgáljon « szalmatercsiek életéről. Tőit tudtuk meg, hogy SzalmaUr- csen 77 televíziókészülék, 142. rádió található. Naponta 38— 36 Népszabadság és NÓGRÁD jár. A két községben — Ka- rancsságon és Szalmatercsen — 450 betétkönyvben 3 500 000 forintot takarítottak meg az itteniek, amiből mintegy 1500 000 a szalmatercsi dolgozókra jut. Civilizáltan, de takarékosan élnek. Tizenkilenc tagú pártszervezet titkára Petrovics József, a 2. számú AKÖV autóbuszvezetője. akiinek az a híre, hogy nagy gondot fordít a pántépíitésire. Minden eszközt megragad, hogy a párttagságban is megvalósítson némi fiatalítást. Mint elmondja, ez nem olyan egyszerű dolog, hiszen a fiatalok nagyobbána Salgótarjánba és a bányatelepekre járnak dolgozni, így azután ugyanott párttagok is. Mégis erősítik a pártot. Keit munkásért nemrégiben vettek fel a párttagok sorába, azonkívül közvetlen támogatásban részesítik a KISZ-szervezetet is. Elvégre az .,utánipótlás”-t jobbára a KISZ-tagok közül várják. zetője büszkén újságolja, hogy a brigádtagok egyéb téren is jeleskednek. Sok szó esett arról, hogy a hazai húsellátás azt kívánná, hogy megtöltsék jószágokkal a háztáji istállókat és ólakat is. Hát a Győribrigádnak nincs olyan tagja, akinek legalább két sertése ne lenne. A brigádvezető asszonynak két kocája, két süldője és hat malaca nevelkedik az óljában. Hat brigádtag pedig tehenet is tart. A termelőszövetkezet vezetői nagyon megbecsülik a szocia- ista brigád tagjait szorgalmukért. Igaz, hogy náluk mindig minden munkát a legjobb időben végeznek el. Ebben az sem akadályozza meg őket, hogy ha valaki megbetegszik' mert ha kell, helyette is dolgoznak. A brigád évek óta minden esztendőben közös jutalomkiránduláson vesz részt, az idén pedig ketten a tsz- szövétség hévízi üdülőjében pihentek. Járda minden utcában A szalmatercsi tanácshézán büszkém újságolják, hogy rövidesen nem lesz már olyan utca, amelyikben járda ne lenne. Mindég nem; jeleníti azon,ban azt, hogy teljesen megszűntek a 'gondjaik. A Béke Utcában 480 méteres szakasz járd ásítására már tavaly január óta várnak. Akkor kötöttek ugyanis szerződést a Szócsényben székelő költségvetési üzemmel, de azok — cememthiényra hivatkozva — máig sem csinálták meg a járdát. A tanács a tél folyamán fel akarta bontani a szerződést, ment így hozzá tudott volna jutni cementhez. A költségvetési üzem ettől idegenkedett. Most viszont, amikor a cement beszerzése sokkal nehezebb, le akarják mondani a munkát. Azt is panaszolják, hogy a kuMiúr- házban az alsó-felső melegpadlóit augusztus 20-ig meg kellene csinálná a költségvetési üzemnek, de ez ideig még a felmérést sem végezték el. Azt kérik, hogy az iizieim ne vállaljon el olyan munkát, amit képtelen megcsinálni. Tanulságos napot töltöttüli el a héten a szécsényi járásim tartozó Szalmatercsen, hogy ta nulmányozzuk az ott lakók éle tét és beszámoljunk gondjaiK ról, örömeikről. Az oldalt Ír ta: LAKOS GYÖRGY, a felvé teleket pedig KOPPANV GYÖRGY készítette. Legközelebbi NOGRAD-na púnkat a rétsági járásban, Két- bodonyban rendezzük, mégpedig június 10-én, szerdán, amikor n órától 13-ig a tanácsházán egyik munkatársunk fogadóórát tart. Messzire szóló híre van Győri Zoltánná szalmatercsi termelőszövetkezeti, huszonkét tagú szocialista brigádjának. Mindig szépen, szorgalmasan dolgoztak, tavalyi munkájukkal meg éppen kiérdemelték az előkelő első helyezést a nagy, egyesült szövetkezetben. Győri János, a termelőszövetkezet elnöke is csak jót tud mondani munkájuk minőségéről, a huszonkét asszony szorgos igyekezetéről. A benépesült határ az idén is rendkívüli szorgalmukról és hozzáértésükről tanúskodik.. A burgonyát már megkapálták, a mákot és cukorrépát már ki is egyelték. Legtöbben már a második kapálást is elvégezték, mert az időjárás az idén a szokottnál is jobban kedvez a gyomok növekedésének. Érdekes kezdeményezésük, hogy a mákot köztesrépával vetik és így a földterületet kétszeresen hasznosítják. Ha a mákot leszedték, kihúzgálják a szárát és ezzel szabad teret biztosítanak a másodnövénynek számító sárgarépa növekedésének.